(Carolina con Ragucci)
*Belép a szobába, és leül oda, ahova a pap irányítja. Látszik rajta, hogy kicsit tart a pap mondanivalójától, és nem igazán bízik a harci tudásában. Legalábbis abban, hogy elő tudja hozni magából.
Végighallgatja türelmesen a pap mondandóját, aztán gondolkozik egy percet.*
- A másik lány láthatólag rühell engem. Nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy van valami takargatnivalója és kényelmesebb neki, ha azzal foglalkoznak a többiek akinek a származása felháborodást kelt.
Magamnak nem szoktam hazudni. Ha meg nem bízol az istened hatalmában azzal kapcsolatban, hogy igazat mondtam e akkor nincs több mondani valónk egymásnak. Én rettenetesen félek attól, hogy ha kiderül, hogy mi vagyok valójában, akkor egymás ellen fordulok veletek. Ha mégis megtörténik, és odáig fajulna a dolog, akkor megígérem, hogy veled közlöm először, és én a békés elválás mellett leszek. Bár ha úgy döntesz akkor, hogy segítesz kilépni az addigi életemből, én abban is benne vagyok. De egyedül nem fog menni. A kihívások pedig nem tartanak vissza. Érzem, hogy eddigi életem kihívásokkal volt tele.
Na akkor milyen próbákat kell kiállnom, hogy befogadjatok magatok közé. Állok elébe, bár ne várj tőlem túl sokat.
Mondtad, hogy hozzam magammal a fegyverem. Hát sajnos nincsen fegyverem. Ha volt is, akkor elvesztettem a balesetemnél.
*Kérdőn néz a papra, és várja annak utasításait, vagy véleményét az ő mondandójára.*