Holt Kereskedelem Útja

[Con Larrodan]

Victoria Wiichi & Reana Ricci

Victoria kérésére a fiatal fiú kissé kapkodva, de pillanatok alatt betekeri fegyverét a kezében lévő inggel, majd végig locsolja a kis flakon tartalmával… ekkor erős rózsaillat üti meg az orrotokat. A vértes nő egy egyszerű mozdulattal fegyverét a lángok közé mártja, s néhány szívdobbanás csak, hogy a vöröses lángok mohón utána kapjanak és mindent elemésztő harapásukat a feléjük nyújtott táplálékba mélyesszék. Immár lángoló fegyverével magabiztosan indul meg a titeket bekerítő csorda felé. A fiú hátra ugrik és megmarkolja az eddig földön heverő rövidkardját, és visszatér a ló mellé.

- Igenis Úrnőm! - válaszolja gépiesen a kapott parancsra. Kérem, nagyon vigyázzon magára! – teszi még hozzá immár halkabban, és a ló mellett maga is védekező állást vesz fel.

Eközben azonban Reana sem tétlenkedik. Három tőr száll tova köpenyének rejtekéből, s mindhárom a dögök húsába mar. Az első célpontját jobb mellső vállánál sérti meg. A penge megkapaszkodik testében, fájdalmas vonyításra kényszerítve az állatot. Az sérülésétől megvadulva kap a pengéhez, és egyetlen harapással tépi azt ki magából. majd hátrébb oldalog, hogy sebét nyalogassa. Következő célpontja ennél még rosszabbul jár. A repülő acél szerencsétlen jószág torkába fúródik, mire az hörögve, visítva felborul, és a továbbiakban csak a földön rángatózik. A harmadik tőr megcsúszik az állat marján. Látszólag nem vette el a kedvét, hogy letegyen céljáról, ma belőletek akar lakmározni.

A falka nem tétlenkedik tovább, és nektek ront. Igyekeznek titeket lerohanni, s elválasztani egymástól.

// OFF. Erre a körre már kérek kezdőt mindkettőtöktől. Kérlek válasszatok célpontot, a dobások pedig továbbra is roll20-ban. //

[Black Cat]

Victoria Wiichi

Szívemet aggodalom tölti el, mikor a különös kutyák megindulnak felénk. Nem saját, Karel bőrét féltem. Magamban elmormolok egy imát Kradnak, miközben az első nekem vetődő dögre támadok.
- Ha baj van, sikoltani! – szólok közös nyelven társaimhoz, hogy mindenki megértse.
<Remélem Karel is megértette, és nem kezd valamiféle öngyilkos magánakcióba…>
Immár a harcra fókuszálok, csak a rám támadó dögökkel foglalkozok. Ha a fegyvernököm bajba kerül, akár az idegent is magam mögött tolva, hátrálva indulok a fiú felé pajzsom takarásában, hogy segítségére legyek a harcban.

//Off: elnézést a rövidebb reagokért. Dobtam kezdőt Roll20-ba. ^^//

[Kirill]

Reana

Átjár az őröm, hogy az egyiket sikerült kiiktatnom, és látszólag a másik is békén hagy, ha csak kis időre is. Némi csalódást jelent, hogy a harmadikat csak megkarcoltam, de ezen felbuzdulva újabb támadást indítok ellene. Az övtáskámból kivett maradék két tőr egyikét ő kapja (a 2-es), a következőt a tizenegyes felé küldöm. Miközben a nő a másik csapat felé fordul, az övem bal oldaláról (amit eddig rejtett a felsőm), újabb tőr kerül elő, ezúttal a tizenkettest célba véve.

//Szerintem harcnál nem nagyon lehet hosszabbat. //

[Con Larrodan]

Victoria Wiichi & Reana Ricci

Victoriára négy foltos dög ugrik, melyből az elsőt visszakézből fogadja, és feléje sújt lángoló kardjával. Vágása azonban közel sem tökéletes, megcsúszik az állat bundáján, s így csak kisebb sebet ejt… ellenben a tűz sokkal hatásosabb. Vonyítva ugrik arrébb, és vicsorítva kívánja melegebb éghajlatra. A következő támadóját nagypajzsával kínálja meg, lendületből kenődik el rajta, és biztos benne, hogy hallott egy kisebb reccsenést is. A maradék két jómadár is sikertelenül próbálja megmarni a lábát, ügyesen eltáncol előlük. Sikertelenségük ellenére így is szorosan körbefogják, és vihogva vesznek újabb lendületet.

Reana sem rest, ismét jó szívvel osztja az acélt. Az első dobótőr újra megsebesíti célpontját, ám ez továbbra sem komoly sérülés, inkább csak ingerlésre ad okot. Csupán egy kisebb karcolást okoz a marján. A második penge ellenben célt téveszt, és némán csapódik a lény mellett a vörös földbe. A harmadik viszont a szeme között kapja a szerencsétlent, és az vinnyogva terül el a földön, és kúszva próbál menekülni. Ám eddig tartott szerencséje, a már korábban felhergelt nyálas pofájú fenevad lábának feszül, és belemar. Öröm az ürömben, hogy állkapcsával nem tudja satuba fogni bal lábát, sikeresen lerúgja őt magáról. Sajgó fájdalom marad csupán, és a lassan szivárgó melegség, ami végigcsorog a vádliján.

Karel és Sage is részt vesz a jóban, három támadó szánta el magát arra, hogy beléjük kóstoljon. Karel úrnője kérésének eleget téve csak védekezett, ám két dög sunyin, laposan, bokájára támadt, és sikeresen megsebezték. A harmadik valamilyen oknál fogva úgy gondolta, hogy esélye lehet a nehézharci ló ellen. Nos, nem volt… felágaskodó paták fogadták, kétszer is, és majdnem eltiporták. Vicsorogva vonultak vissza, hogy újra rohamra induljanak. A fiú szótlanul, összeszorított foggal tűri a fájdalmat, és makacsul kapaszkodik kardjába.

/OFF: Reana, veszített 5 Fp-t. Követkető kör, a szokásos dobásokat és manővereket kérem roll20-ban. )

[Black Cat]

Victoria Wiichi

Keserű szájízzel fogadom a látványt, ahogy pengém megcsúszik az állat szőrén.
<Ennyit tudok? Ennél jobbra is képes vagyok, gyerünk már!>
Következő ütésem már pajzsommal viszem be, ez valamivel hatékonyabbnak bizonyul, csont roppanását hallom. Nem kenyerem az erőszak, próbálom imáimmal elterelni gondolataimat. Körbevesznek ugyan, de igyekszem kihátrálni, hogy a fiú segítségére lehessek. Ha valamelyik az utamba állna, nem habozok lesújtani, pajzsommal továbbra is hárítok.
- Óvatosan, Karel!

[Kirill]

Reana

<Hát ezt a dögöt még megsebezni sem tudom rendesen? Hiába, tudtam, hogy nem vagyok egy harcos típus. Bár még egyet megöltem, nem tudok neki örülni, mert a másikat még csak el sem találtam. Szedd már össze magad. Koncentrálj!>

Ostorozom magam, miközben hátrálok az állatoktól. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a páncélos is teszi a dolgát, ruhám két ujjából pedig előcsúsznak a tőreim és szinte egyszerre dobom el a kettes és a tizenkettes felé. Felszisszenek a sérülésemtől, de elönt az adrenalin és tudom, majd csak a harc után csapódik le a fájdalom igazán, addig a szervezetem kegyesen blokkolja egy részét.

<Még kötszer sincs nálam, vagy fertőtlenítő. Mondhatom szépek vagyunk. Remélem nem túl komoly a seb, sajnos nincs időm normálisan megnézni. Vagy egyáltalán foglalkozni vele, ha már itt tartunk.>

Eközben látom, hogy a nő a fiú felé halad. Nos igen, ami azt illeti, szegény elég rossz helyzetben van, igazán ráfér a segítség.

[Con Larrodan]

Victoria Wiichi & Reana Ricci

Victoria összeszorított ajkakkal hátrál, megérzi fegyverhordozója bajban van. Gond nélkül jut el lovához és a fiúhoz, s bár a vadállatok többször is próbára teszik reflexeit, nem járnak sikerrel.

Reana hátra szökell, s egy elegáns hátra szaltóval növeli meg támadói, s a maga közti távolságot. Újabb két tőrt enged útjára. Az első végre leteríti az eddig vicsorgó jószágot, ám a második bármily pompás is volt a csukló mozdulat, a tőr súlypontja elcsúszott, és egy mély ám csak apró vágást ejtett. A megsebesített állat agyát elönti a méreg, és teljes lendületből rohan utána, hogy aztán saját súlyát használva feldöntse a leányzót, és bal karjába marjon. Borzalmas kínok jönnek, ahogy marcangolja az izmokat és majdhogynem a csontját ropogtatja.

Ám a fiú és a ló sem marad újabb sérülések nélkül. A bolond ragadozó továbbra is a nehézharci ló lábait próbálja elkapni, de csak felsértenie sikerül. Boldogsága viszont nem származhat belőle, hiszen Sage nemes egyszerűséggel agyontiporja az arcátlanságért. Ellenben Karel szénája sem áll jól. Még mielőtt Victoria pajzsának oltalmazó védelme alá vehette volna, az egyik vele szemben álló dög majdnem átharapja a lábát. A fiú felüvölt fájdalmában, és az adrenalintól megsokszorozódott erejének köszönhetően átszúrja a foltos testet.

/OFF: Immár csupán féltucat támadó maradt. Victoria sértetlen; Reana veszített 4 Ép-t, 8 Fp-t; Karel veszített 3 Ép-t, 6 Fp-t; Sage veszített 2 Fp-t. Perpillanat Reana a földön leteperve, fölötte egy vaddal. Köv kör.//

[Black Cat]

Victoria Wiichi

Összeszorított ajkakkal nézem, ahogy fegyvernökömbe mar a dög. Pillantásom - számomra is idegen módom - gyilkossá válik, elönt a düh. Elég családtagot vesztettem el, ha nem is harcban.
- Jövök már, Karel! - kiáltok a fiúnak.
Mihelyst a fiú mellé érek, már támadok is a tizedik kutyára. Megelőzvén, hogy hátba támadjanak, már fordulok is a kilencedikre, pajzsommal pedig jó erősen odavágok a hetediknek.
<Krad, kérlek, óvd meg a lelküket!>
Pillantásom az idegenre vetem.
<A fenébe is, hát mindenki bajban van?!>

[Kirill]

Reana

Bár fogynak a támadóink, ezzel arányosan a tőreim is és ha ez még nem lenne elég, az egyik fenevad leterít és éles fogaival szétmarcangolja a bal karom. A fájdalomtól egy pillanatra bennem reked a levegő, majd hirtelen elönt az a fajta pusztító düh, amit eddig sosem tapasztaltam. Jobb oldalamról előkapom a közelharci tőrömet és minden erőmet beleadva a támadásba, a dögnek esek. Nem csak megsebezni akarom és eltávolítani magamról, hanem látni akarom ahogy az én kezem által leheli ki a lelkét, és miközben eltávozik belőle az élet, a szemébe akarok nézni az utolsó pillanatban, amikor kihuny belőle a fény. Semmi másra nem tudok koncentrálni, csak az állatra, és a fájdalomra, ami átjárja a testem.

[Con Larrodan]

Victoria Wiichi & Reana Ricci

Victoriában lángol a düh, s ez vezeti pengéjét. Perzselő csapásai habár nem halálosak mégis fájdalmas sérüléseket okoznak. A hiénák végül megfutamodnak, túl sok veszteséget szenvedtek soraik, és sírva, vinnyogva, lábukat húzva menekülőre fogják.

Reana is elkeseredve küzd a fölé magasodó döggel, ám a testét átjáró fájdalom, a félelem és az elkeseredettség megacélozza izmait, és oldaláról előkapott tőrét, a szőrös hasfalba mártja, egészen az állat szívéig. A szerencsétlen jószág felvisít, de nem szenved sokáig, néhány szegmens csupán és kileheli a lelkét, s csak holt teher marad csupán.

Sage prüszkölve, körbetáncolva üdvözli győzelmeteket, még egy rövid vágtával meg is kergeti a menekülő vadakat, de nem távolodik messzire, s hamar visszatér a csapathoz. Karel lábából viszont kiszökik az erő, s összecsuklik. Elájult.

Minden csupa vér, a levegőben az orrfacsaró égett szőr és hús bűze, de éltek, és ez a legfontosabb.

//OFF: 6 támadótok elhullott, 6 pedig menekül. A harc alatt szerzett sebesüléseitek: Victoria: sértetlen; Reana: -4 Ép, -13 Fp; Karel: -3 Ép, -13 Fp; Sage: -2 Fp

[Black Cat]

Victoria Wiichi

Időm se nagyon jut rá, hogy felfogjam a győzelmünket. Amilyen váratlanul tűntek fel a láthatáron a kutyalények, olyan sietve távoztak is, mihelyst megérezték a vereség fanyar ízét. Kardomat lassan leengedem, érzem, egy darabig elkerül majd minket a veszély. A fiút elkapom, nem örülnék neki, ha sérülései mellett még meg is ütné magát. Lassan alvóhelyére fektetem. Súlyosak a sebei, de nem halálosak.
- Hamarosan ellátlak, csak várj. – súgom a fiú bágyadt testének, választ hiába várva az ájult testtől.
Felemelkedem, majd az idegenhez lépek. A holt bestia testét óvatosan leemelem róla, odébb a földre teszem. Kezem nyújtom az idegennek.
- Fel tudsz kelni? Segítsek? – lehajolok hozzá, segítségére vagyok a feltápászkodásban, ha nem veszi rossz néven. Amennyiben szükség van rá, saját fekvőhelyemre cipelem, majd Sagehez közelítek.
Finoman megsimogatom társam szügyét, halvány mosolyra húzom a számat.
<Okos fiú…>
Karel táskájából előkotrok valami rongyot, amit a napokban úgysem lenne alkalmam viselni, az egyik vízzel teli tömlőt is kezem ügyébe kerítem.
- Jól harcolsz. Hogy hívnak? – teszem fel a kérdést a nőnek.
<A holtakkal később számolok csak.>

[Kirill]

Reana

Egy határozott mozdulattal véget vetek a bestia életének, majd érzem, ahogy elernyed felettem, a pengét meg kihúzom és visszateszem az övemre.
<Milyen nehéz egy dög, ez alól hogy szenvedem ki magam?>
Teszem fel magamnak a költői kérdést, mikor az idegen leemeli rólam, így végre levegőt is kapok. Segítőkészen nyújtja a kezét a felálláshoz, amit elfogadok és odabicegek a tűz melletti fához és leülve neki dőlök. A karom hasogat, de megnyugodva veszem tudomásul, hogy legalább a támadóink megfutamodtak. Enyhén kábult állapotban vagyok még a harctól, de szép lassan kitisztul a fejem és tudok figyelni a nő mondandójára is.

- Köszönöm, de te azért jobb vagy - válaszolom.
<Még meg kell szoknom a kedvességet, mert bár a mi köreinkben nem nagyon van nyílt acsarkodás (a mondás szerint: "Aki nem fog kezet az ellenségével, halott ember."), azért nem visszük túlzásba a bájmosolyt sem.>
- Reana. A tiéd? Meg a fiúé? Egyébként jól van? - kérdezem.
<A nevem még elárulhatom, azzal úgysem megy semmire, és nekem is jó lenne tudni, hogyan szóljak hozzá. Az a szegény gyerek meg remélem összeszedi magát, mert nem hiányzik még az ő gondja is.>

Eközben megvizsgálom a sebeimet, milyen súlyosak, mennyire tudom mozgatni a kezem. A bal karomon a felsőm úgyis cafatokban van, nagyjából könyöknél levágom, ezután megismételem a jobb kezemnél is és az innen nyert darabot körkörösen egy hosszú csíkká vágom. A táskámból előveszem az egyik kulacsomat és kitisztítom velük a sebeket. A szövetdarabbal bekötöm a lábam, a táskámból elővett váltó pólóval pedig a karomat kötöm be. Ha ezzel megvagyok körbenézek a csatatéren és szememmel megkeresem a dobótőreim.
<Legalább megvannak, a földön, vagy valamelyik halott állatban. Össze kéne szedni őket.>
Ha elég jól vagyok hozzá, elmegyek összegyűjteni, a tetemekkel nem foglalkozom.
<Remélem nem kérdez rá, hogy kerülök ide, vagy valami hasonlóra (persze legfeljebb kitalálok valamit). Tervbe vettem, azt is, hogy velük tartok, mert láthatóan jobbak a túlélési esélyeim, így igyekszem barátságosnak tűnni.>

Ha végeztem és nincs rám szükség, megágyazom a tábortűz mellett.
- Nem gond, ha egy időre, mellétek szegődöm? -kérdezem lathatóan formalitásból, hisz már a fekhelyem csinálom.
Egyelőre nem igazán akarok foglalkozni semmivel, csak pihenni egyet.
<Szerintem mindannyiunkra ráfér és meg is érdemeljük. Persze talán valami őrt kéne állítani az estére, ráadásul még nem is ettem.>
A pokrócomon ülve várom, mit szándékoznak tenni az idegenek.

[Con Larrodan]

Victoria
Annyira váratlanul esik össze melletted a fiú, hogy már csak magát a tényt tudod konstatálni, hogy ő bizony neki itt volt a küszöb. Ám könnyedén felnyalábolod, és az összetaposott takarókra fekteted. Szétszaggatott nadrágjának foszlányai közt tisztán látod, hogy lábszárából lassan csordogál a vér.

Reanán segítve kissé megkönnyebbülsz, és látod, hogy kissé bizonytalan kézzel, de céltudatosan próbálja ellátni a karján lévő sérülést. Sage boldogan prüszköl egyet, és megrázza a fejét a paskolástól, és játékosan feléd kap. Látszik rajta, hogy neki kutya baja.

Reana
Megkönnyebbülsz, hogy leemelik rólad a hullát, sokkal könnyebb így lélegezned. A sérülésed elég komolynak tűnik, de ahogy láttad a fiú is elég rendes vérfoltot hagyott maga után. Igyekszel tudásodhoz mérten legkörültekintőbben ellátni a sebeidet, ez többé-kevésbé sikerül is. A vérzést legalábbis sikerült elállítanod, és ez mindenképp jó jel. A fájdalom égő érzésként karmolja karodat, el bírod viselni így habár lassan, de összeszedegeted az eldobott tőröket, majd kimerülten elnyúlsz a pokrócodon.

Victoria & Reana
Az idő rohamosan hűl, csillagos estétek lesz, ebből adódóan még ridegebb időre számíthattok. A hiénák elmenekültek, minden csendes körülöttetek, csak a tűz ropogása hallatszik.

//OFF: Nyugodtan kommunikáljatok egymással //

[Black Cat]

Victoria Wiichi

- Victoria Wiichi, Erigowból, Krad lovagja. - lassan a fiú fölé hajolok, a ruhamaradványokat eltávolítom a lábáról – Túléli. A fiú Karel Fel, a fegyvernököm. A hátasom Sage.

Lassan leöblítem, óvatosan próbálom letisztítani a sebet a fiú lábán, majd bekötöm a lábán tátongó sérülést. Nem vagyok jártas a gyógyításban, de azt magamtól is sejtem, hogy a vérzést el kell állítani valahogy. Összetaposott fekhelyét megigazítom alatta, nyakig betakarom, egész testét bebugyolálom, nem kéne megfáznia.
<Hideg lesz.>

A lányra tekintek.
<Előbb bevackol közénk, aztán kérdezi, maradhat-e?>
Fejemmel nemet intek, jelezvén, nem zavar, ha velünk tart.
- Hogy kerültél ide? – szavaimat erősen megfontolom, mielőtt kiejteném, nem beszélem olyan jól a nyelvet, de próbálom szegényes szókincsemből érthetően kifejezni magam – Ezen a helyen elvétve járnak emberek. Kihalt, lakatlan.

Válaszát még megvárom, majd elindulok, hogy egy helyre gyűjtsem a holttesteket, lehetőleg messzebb a táborunktól.
- Hasonlítasz fivérem menyasszonyára. – jegyzem meg halkan, mielőtt távoznék.
Ha Reana fegyvereit látom bármelyik holttestben, kiszedem belőle.
<Elásni nem tudom őket, de reggel megpróbálkozhatok az elégetésükkel.>

[Kirill]

Reana

Egy hűvös fuvallattól megborzongok és összébb húzom magamon a kabátot.
<Éjszaka nem lesz melegünk, az biztos. Rendesen be kell takaróznom, ha nem akarok meghűlni.>
A nő hivatalos és terjedelmes bemutatkozására diszkréten forgatom a szemem, de nem szólok semmit. Majd miközben a fiút ápolgatja, megkérdezi, hogy kerültem ide.

<Ha én azt tudnám, mennyivel jobb kedvem lenne. Azt sem tudom hol az az "itt". Ha azt mondanám fogalmam sincs, technikailag nem hazudnék.>
Néhány pillanatig fontolgatva a választ, végül a következőt felelem.
- Sajnálatos módon, ez számomra is rejtély. Az utolsó emlékem, hogy nagyon sokat ittam. Magamat ismerve, részegen beleköthettem egy varázstudóba. Már meg sem lepődnék.
A szavak gördülékenyen hagyják el a számat, közhellyel élve úgy hazudok, mint a vízfolyás. Kivételesen nem rosszandékból, hanem tisztán önvédelemből színészkedem és próbálok minél meggyőzőbb lenni.

- Mindenesetre a legközelebbi városig elég eljutnom, onnan már megoldom. Viszont abban igazad van, hogy itt nem gyakran járhatnak, így hát jogos a kérdés, te mit keresel itt, már ha nem haragszol a kiváncsiskodásért.
<Mégis mi dolga lehet erre felé? Kezd komolyan érdekelni, mi volt olyan fontos, amiért útra kelt.>
Míg a dögöket pakolja megnézem magamnak a lovat és a felszerelést.
<Nem csak átutazóban van, hosszú útra csomagolt.>

Ekkor azt mondja, amit már sokan mások: hogy hasonlítok valakire.
<Ó, ha tudnád, mennyiszer hallottam ezt a mondatot. Rengetegen vannak meggyőzödve róla (miután kicsit jobban megnéztek), hogy már láttak valahol. Persze ez nem igaz, rendszerint sosem találkoztam ezekkel az emberekkel, de a városi forgatagban igyekszik az ember átlagosnak tűnni, pláne ha nem csak nézelődni ment oda. Elég sikeresen el tudok vegyülni, hosszú évek munkája, de már minimális feltűnést sem keltek. Éppen ezért, ha valakinek eltűnik valamije és vissza akar emlékezni arra, mi történhetett, nem fogok eszébe jutni. Nem jegyeznek meg az emberek, még ha rám is pillantanak, egyszerűen továbbsiklik a tekintetük. Mondhatni a két véglet.
A lány a szomszédból, akire nem emlékszel, de ezer hasonló arcot láttál és pont ezért nem tűnik fel. Kicsit olyan érzés, mint kaméleonnak lenni. Nagyon nyugodt és kellemes. Szinte élvezetes volt, ha háromszor elsétáltam valaki mellett egy délután, de még mindig a most először látott idegen voltam a szemében.>
- Sokan néznek ki ugyanúgy.
Reagálok végül és az elhangzottakra való reakcióját figyelem.