A világ nem bonyolult, ne tégy ugy, mintha az lenne. Egy poszt apokaliptikus környezet, biztos találkoztál már ilyennel filmekben vagy játékokban...Dred biro, Mad max, fallout, metro stb stb...
Már ne is haragudj, de én egy szoval sem mondtam h körém igazodjanak a karaktereitek, azt mondtam, h követtek engem mert ... Azt, h te nem vagy képes játékost követni, nem az én hibám. De letettem erröl a karakterröl, mivel senki nem fogadta el. Eztán és ez elött is szorgamaztam h a karakterek egymásra épüljenek és rendes közös elösztori legyen, különben mindenki single playerezni fog. A háttértörik pedig nem egy ember köré irodtak, kikérem magamnak ezt a sértést.
Végezetül, akinek nem inge, nem vegye magára. Vegyétek már észre h amin megsértödtök, az a ti szavaitok! Csak visszairányitotam öket.
A karakteremről alább olvashattok rövid leírást, ezt kb. mind tudhatjátok is róla.
Jómódú családban született a Keleti Parton. Már akkor katonai környezetben élt: egy támaszpont tisztjeinek fenntartott lakóövezetben a bázison belül. Apja magas rangú, befolyásos tiszt volt. Anyjára nem igazán emlékszik, mert meghalt, mikor még csak 4 éves volt. Utána nevelők foglalkoztak vele - ugyanis apja amolyan igazi avítt, kőkeményen vaskalapos fajta tiszt volt, 5. generációs katona, aki a fiát is csak egy újoncnak tekintette. Hősünk hamar meg is tanulta utálni, mert az öreg szerint egyetlen rendre tanító módszer létezett, a "kopaszokkal" szembeni őrmesteri hozzáállás. Így állandóan ordibált, mindig megvont tőle kellemes dolgokat stb. Nem csoda, hogy a legklasszikusabb lázadó magatartást váltotta ki ezzel, ami tovább pörgette a fegyelmezés-utálat gépezetet. Végül, mikor "beleunt a fegyelmezhetetlen újoncba", katonai iskolába küldte, hogy úgymond rendesen megneveljék. És el is intézte, hogy tényleg ez történjen. Fiatalkora egyetlen hosszú szívás volt a középsikolán, majd az akadémián. Hiába szegett meg direkt minden létező szabályt, nem tudták kiúgni, mert apuci a befolyásával megakadályozta. Annyi hasznát látta azért a dolognak, hogy önuralmat és -fegyelmet tanult (igazából ugyanis csak apja és a katonai rend ellen lázadt, nem a világ ellen) és hasznos ismeretekre tett szert. Hamar kitűnt az elektronikához való érzékével, és mivel tetszett is neki, a híradósokhoz került (persze apja ezt sem értékelte, neki ez a csapat csak egy rakás "bunkerben lapító elektronbuzi" volt). Miután elvégezte az iskolát, azt hitte, végre vége és mehet, ahová tetszik, de az öreg ismét átnyúlt a feje felett és valami jogi csűrés-csavarással kimódolta, hogy az iskolaévek alatti fegyelmi vétségek miatt felelősségre vonják és kényszeralkut kapjon: katonai börtön vagy pár év szolgálat. Annyival indokolta, hogy "tartozása van a haza felé, ha már ennyi energiát fektettek belé". Ez volt az a pillanat, mikor a felnőtt életét is el akarta venni, hogy végképp meggyűlölte az apját és többé nem tekintette a családjának. A szolgálatot azért lehúzta, mert a börtönhöz semmi kedve nem volt (bár néha azt kívánta a meredekebb összescsapásokban, hogy bár ott lehetne inkább). Ezen idő alatt találkozott olyanokkal, akikben végre valódi társakra ismert (ők lesznek a többi JK). Azt viszont eldöntötte, hogy soha többé nem kerül az apja befolyása alá, ezért elkezdett dolgozni egy terven, amivel megléphet előle. A bevetéseik nem voltak éppen szokványosak vagy teljesen legálisak, így szert tett pár nem túlzottan tiszta ismerettségere is, az ő segítségükkel, az ő infóik alapján szép lassan felépített egy árnyékéletet, ami készen várja majd, ha végre leszerelhet. Úgy döntött, hogy az lesz a célja, hogy mindentől és mindenkitől szabadon, valódi szabadságban élhessen. És mivel ez rengeteg pénzt igényel, ennek megszerzése lesz a fő feladat.
Így lett belőle tolvaj, aki a az elektronikai ismereteit használva széfeket és más jól őrzött helyeket tör fel, hol a maga, hol a megbízó hasznára. Idővel ráébredt, hogy értékek nem csak a széfekben lapulnak, hanem ugyanilyen pénzt hozhatnak az adattárak mélyén elrejtett infók is. Ezért kezdte el magát képezni a dekázásban is. Még nem túl profi, de igyekvő. Eszében sincs viszont messziről behatolva a peremsávot őrző brutális fekete JG-kel viaskodni, inkább betör az épületbe és belülről töri fel a rendszert - amolyan "harci dekás".
Jellemzés: Furcsa keveréke a katonának és a lázadónak. Pedáns, precíz, nagyon ügyel a részletekre (az élre vasalt nadágtól kezdve a forrasztások tökéletes készítéséig mindenben). Előre tervez, körültekntően igyekszik mindent figyelembe venni, és tartani magát a tervhez - végül is azért töltött vele időt, hogy minden jól menjen. A társait bajtársnak és barátnak tekinti, akiktől az élete függ, így eképp bánik velük ő is. Jó az önuralma, nem pánikol be vagy kapja fel a vizet könnyen. Viszont nagyon kényes a személyes szabadságára, nem tűri, hogy parancsokat vagy utasításokat osztogassanak neki (még burkolt formában is), vagy hogy megszabják, mit tehet és mit nem. Ha valaki el akar nála érni valamit, annak magyarázattal és meggyőzéssel kell szolgálnia, a "csak csináld, nem kell értened" nem elég. Ha ilyesmiket hall, az ismerősök esetén gúnyos szarkazmust, idegeneknél veszélyes fenyegetéseket vált ki belőle - ezeket valóra is váltja, ha sokáig feszíti valaki a húrt. Néha kibírhatatlanul önfejű az apróbb dolgokban, de ha a csapatról van szó, akkor igyekszik konstruktívan hozzáálni a dologhoz, elvégre ők az egyetlen barátai. Az öldöklés nem kenyere, egyrészt mert nem gyilkolászni tanították a katonaságnál, másrészt mert túl sok figyelmet von magára. Abba nem szól bele, más mit csinál (hacsak nem fülekből fűz nyakláncot vagy nőket meg gyerekeket molesztál). A munkáját becsülettel végzi, a megbízót nem szokta átverni - nem annyira becsületből, mint inkább megfontolt önérdekből.
Képességei: kiváló az elektronikák használatában és építésében - de még inkább a szétszedésében, szabotálásában. Dekásként még kezdőnek mondható. Betörői karrierjét atletikus alkatával és neszetlen, észrevétlen mozgással segíti. Nem ijed meg a harctól sem, géppisztollyal ritkítja az ellent. És szükség esetén a menekülőautót is egész jól elvezeti. Ezen képeségeit kiberverekkel is erősíti, rengeteg látásjavítója van, refexnövelés, fegyverkapcsolat, és pár egyéb apróság.
Nem futhatsz el a Halál elől - de jól megizzaszthatod az átkozottat!
Harminc éves és annyinak is néz ki. 1 70 magas, átlagos testalkatú. Fehér bőr, barna haj, zöld szem. Mindig frissen borotvált. Mindig elegánsan öltözködik. Zakó, ing hozzá illő nadrág, cipő és öv.
Jellemzés. Csendes ám barátságos természet. A környezetét mindig szemmel tartja. Szeret minden eshetőségre felkészülni. Első ránézésre az a tipikus titkos ügynök vagy hidegvérű gyilkos akinek nem okozna egy pillanatra sem lelkifurdalást ha ott helyben be kéne törnie az orrod. És nem is tévedne az aki ezt gondolja.
Közép osztálybeli származású. Szülei és nagyszülei is élnek még egy viszonylag biztonságosa számító környékén a városnak. Szülei irodisták. Anyai nagyapja korábban katona volt most nyugdíjas. Ám még is inkább a gyermekkori emlékeit meséli előszeretettel ahogy vadászni járt az apjával. Valószívű azért mivel mostanában már nincs rá lehetősége, hogy vadászni járjon. Ezek a történetek és nagyapja háborús emlékei annyira tetszettek neki, hogy mikor már elég idős volt hozzá első dolga volt bevonulni. Ott a lövész, mesterlövés alakulatokhoz csatlakozott. A kiképzés során kiválóan teljesített. Az első bevetésén rohampuskával felfegyverkezve kellet az alakulatának behatolni egy pusztultai banda táborába kiszabadítani valami belvárosi gyárost akinek jó kapcsolatai voltak a hadsereggel. A küldetés maga sikeresen zárult ám súlyos fejsérülést szenvedett. Ezt követően kerültek beültetésre e a testébe az első osztályú kíberverek. A felépülés során még hosszú évekig szolgált a seregben. Ám a szerződés lejárta után úgy döntött ha már gazdag barmok miatt viszi vásárra a bőrét akkor azt több pénzért teszi mint amit a hadseregben kap zsold gyanánt. Pedig az se kevés. Így leszerelt és azóta is jó pénzért bocsátja árúba puskáját. A fő profilja, hogy mesterlövés puskájával biztosít fedezetet azoknak akik igénylik szolgáltatását tárgyalásokhoz, behatolások során vagy ha csak ki kell nyírni valakit. Ő vállalja, már csak az összegben kell megegyezni.
UI.: A paranoid befigyelőt választom. Ám maga az elnevezés annyira nem tetszik. Ám a mögöttes tartalom szerintem passzol egy mesterlövészhez.
Bocsi srácok, de vártam még egy-két infót,nehogy kihadjak v.mit.
Akkor:
Név: Sasori Udza Faj: ember Kor: 29 év
Amerikai, de Japán származású fiatalember már gyerek korában megtapasztalta, hogy bár az államokban született nem mindenki tekintette odavalónak. A szülei, nagyszülei révén családja ősi kúltúráji iránt kezdet érdeklődni. Ez a kíváncsisága később az egyik végzete is lett. Egy környékbeli ázsiai banda tagjává vált, ahol sok tapasztalatot szerzet. Kiderűlt, hogy az adeptusságra is fogékony, de csak a passzív képességeiből merített egy nagy kanállal. Megtanúlt hazájúk világhíres kardjával bánni, puszta kézzel verekedni, pisztollyal lőni és mindenfalyta ezközt dobálni. A számára értelmetlen banda háborúk lassan elvették a lelkesedését a bandatagságtól, miből ha nem is végleg, de szabadúlni akart. Nem volt jobb ötlete, beállt a katonaság soraiba zsoldosnak. Rendkívűli relexei hamar kitűnt a sorból, de itt sem találta a helyét. Elzárkózva próbált meglenni a katona társai között, mert szinte senki sem bánt vele emberként Japán származása miatt. Alja munkákra utasították mindig amikor csak lehetet. Mindez addig folyt így, amíg a máig is meglévő barátaival nem kerűlt össze. Végre talált egy olyan környezetet, ahol elfogadják, tisztelik is és nem törődnek a múltjával és az őseivel. Később, miután a barátai elhagyták a sereget, minden visszaugrott a régi kerékvágásba, ami rendkívűl felbosszantotta. Sorra jöttek a fegyelmi vétségei, amik hatására ő is távozni kényszerűlt. Leszerelése után felvette a kapcsolatot bajtársaival, akikkel az árnyvilág mezejére lépet. Kapcsolatairól annyit lehet tudni, hogy van egy befolyásos ázsiai banda tag akinek ha nem is az életét, de legalább a szabadságát mentette meg még a seregbeli tevékenykedése közben, illetve egy katonai beszerző, aki a barátain kívűl még szinpatikusan viselkedett vele. Alkalom adtán őhozzájuk megy szívességekért. Szülei míg zsoldosként tevékenykedett, rejtélyes körűlmények között eltűntek. Állítólag egy bandaháború nem kívánt, ártatlan áldozatai lettek, de ezt nem lett sem megerősítve, sem megcáfolva. Az árnyéletét a egy banda területén elhelyezett konténerlakásába, míg a "normál" életét egy nyugodtnak és biztonságosnak mondható terület bérlakásában éli. A megkeresett pénzét úgy kezeli, hogy mintha rendesen dolgozna úgy utalódik valódi RASZ-jára. Ebbe az ázsiai ismerőse segít, aki a válalkozásába bejelentette, mint alkalmazott (de csak fantom munkaerő). A többi pénze egy másik RASSZ-on helyezkedik el.
Jellemében nyugodtnak mondható, csak ne szídják származását. Az emberölés nem áll távol tőle. Volt is benne része. Ha kell szinte hangtalanúl öl, vagy lövöldözve, de mások kínzását, méltóságon alúlinak tartja. Ahova csak lehet túramotozjával megy. Ruhái mindig laza viselet, amin egy bokáig érő páncélkabátot hord. A lábán katonai bakancs, fején álltalában egy utcai viseletre festetett katonai sisak van. Testén egy cybrnetikus egység sincs, de felszerelései köz egy-két ilyen ezköz is van. Látása éjjel is szinte tökéletes, és még a gáz vagy a füst, de még a köd sem befolyásolja. Mindig hord magával fluoreszkálós kavicsokat, hogy még a legsőtétebb helyeken is jól láthasson, amiket egy leddel bevilágított tasakban tart.
Harcban előszeretettel használ füstgránátot az ellenfelei megzavarására, hogy az neki kedvezőbb terep legyen. Bal kezén evőpálcikákból ősszerakott alkarvédője van, amik elemeit (ha nincs lőszer) az ellenbe tudja hajítani. Ami kicsit zavaró tulajdonsága lehet az az, hogy a harcai után, füstölökkel tiszteleg ellenfelei elött.
Beszéli az amerikai angol és a japán nyelveket.
Atletikus testfelépítése és képességei mellett még ért a gyógyításhoz és a botanokához. Ha nem is rögtön, de meg tudja mondani melyik növeny mérgező vagy jótékony hatású, de egy mütétet nem válalna be. A számítástechnika nem az erőssége, de egyszerű feladatokkal boldogúl. Ha autót kell vezetni, akkor végszükség esetén beűl a volán mögé.
Amúgy lelkes, őszinte, bár nem veti meg az alkoholt, tudja hol a határ.
Viszonylag alacsony 168 cm magas, 64kg szálkás izomzatú férfi. Haját leszerelése elött óta növeszti. Pajesza az álkapcsáig tart. Ha eltelt annyi idő akkor haját hátul egy copfba fogva hordja, ha nem, akkor egy fejpántal fogja hátra.
Az utcán nőt fel, szüleivel, szegényes körülmények közt , de boldogan. Míg nem az egyik bada háboruban oda vesztek a szülie, hogy rabszolgák lettek vagy meg halltak nem tudja...
Már gyerek korában felfedezte, hogy másként látja a világot, és , hogy bizonyos dolgokban tehetséget mutatt. Az élte nagy részét bandák közt töltötte és kisajátitotta a mágiát mentorának segitségével, így tetszert az alap tudásokra.
Egy alakalommal viszont elég nagy bajba került így a vrosa elhagyására kényszerült és el is kellet tünnie. A hadsereg tünt a legjobb kámforrá válok címü lehetőségek egyikének , így be ált a hadsereegbe, ahol felfigyeltek sokrétüségér és ki képezték a puszta kezes közel harcban valamint fegyverek géppisztolyok és a robbanások készitésére hasznlatára. A mágiáját itt is tovább tudta fejleszteni a katonai könyvtraknak hála még egyszerübb dolga is volt.
A kompjuterekhez nagyon béne, de van egy alapja, hogy ha kell meg tudja nyomni a gomboot mely inditja a rakétátt, ha ha...
A lázadó külseje tetoválása és szabad jelleme nem tette könnyüvé számára a katona éveket, de a valamit valamiért elven, valhogy meg volt a több kevesebb szabály sértéssel. Elönyösnek tartottam, h hozzá férhettem a mágikus könyvtárak egy részére így sokkal könnyebb volt tanulni.
A katonai éveiből megmaradt egy kapcsolata, ami nagyon jövedelmező, ha szükségük van egymásra, meg szerezni nekem, meg tenni neki valamit.
A swat csapatnál ismerte meg ezt az embert ahov is került, majd át helyezték uj csapatához, akiket ismer és az árny világban segitik egymást küldetésekben. A küldetések alatt és a késöbbi mulatások miatt barátainka tartja őket.
Egy Yamahával rohangál város szerte. Inkább részege mulatós, élvezi az éjszakai életett, és jókat mulat amíg lehet így szinte soha sincs pénze, mikor hozzá jut akkor tanul valami ujj mágiát vagy beszerez egy uj csuzlit robbanó szert a maradék pedig a benyin meg a parti.
A leszerelése egyértelmüen következet magából már az nap mikor belépett. 10 éves szerzödést kötött, és letöltése után esze ágában sem volt maradni, nem mert parancsra kellett ölnie vagy bármi más. Csak túlságosan szabad szellem ahoz, hogy ott eóragadjon.
Jelenleg 35 éves.
ŰInkább az utcán tölti a napjait vagy ismeröseivel van az egyik motor bandában, ott aol él. Legalbb belülről ismerem azokat akikel vígyázni kell. 1000 Y a motoros banda kapcsolata. '1 szt Amolyan tiszteletbeli tag inkább. Segit nekik ha úgy cserébe van kikkel lognia meg bandáznia.
Elég önző és nem érdekli ki szenved vagy ki hall meg amíg ő él és van még egy sörre való.
Hétköznapokban ha nincs jobb akkor részmunka idős munkákat válal korházakban, hogy élet vitelét fent tudja tartani ami nem túl nagy....
Azért van egy romos lepukkant kis szobája valami régi gyár telepen, ami azért elég jólakályos, a pár ki éget szobával és a rosdás keritéssel mely félig kidülve van az udvaron. De hé, legalább nekem van kertem!!!!
175 cm 80 kg nem túl erős, de azért épp nem egy nyeszlet alkat... Fehérre vestett haja van mely rövid és fel van zselézve. Van néhány tetoválása is a karján és a bal lapockáján vállán. Motor szerkot hord, sznte mindig, a jekije egyben fegyver kabát is!!
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
A játék közben mindig jelezni fogom, hogy mikor irányítotok ti, és mikor én. Illetve leírom, hogy miről kell döntenetek. Nyugodtan jelezzétek észrevételeiteket, hisz ez most kísérleti jelleggel íródik.
Freedom. Ha más halja ezt a szót, akkor rögtön a szabadság jut eszébe róla, hisz a szó jelentése az. Ám ti teljesen mást értetek ez alatt. Számotokra ez a szó veszedelmet, kalandot, izgalmat, barátságot és elvesztést hordoz magával. Az otthonotok. Legyen szó a túlzsúfolt remény negyedről, vagy a káoszba burkolódott lánc peremről, ti még sem hagynátok el ezt a helyet soha. Mindig is ide tartoztatok, és itt is fog elérni benneteket a vég. De annak nem most jött el az ideje.
2060. április 8. kedd 10:29 Felhős idő, eső várható. Hőmérséklet 23 celsius
Egy megadott hely felé közeledtek. John Smith (Pelso) barátotok egyik kapcsolata munkával kecsegtetett. Egy összekötővel, utcai nevén Jhonsonnal kell találkoznotok, és ő majd elmondja, miről lenne is szó. A kapcsolat elmondása szerint a fickó eddig minden munka után fizetett, kivéve, ha nem teljesítették. Mikor John felhívott mindannyiótokat, hogy mi újság, és munka lenne, kérdés nélkül igent mondtatok. Azok a kevés árnyvadász csapat közé tartoztok a földön, akik igazából meg is bíztok egymásban, és nem csak a szátokat jártatjátok. A kapcsolat egy képet küldött az ürgéről. Ember, rövidre nyírt fekete szakáll, hosszú, hátul össze fogott őszes fekete haj. Csontos fej, izmos nyak. Ránézésre, mint egy motoros banda tag. 8.-án kedden, fél tizenkettőkor kellene találkozni vele egy nyílt csatorna mellett. (A terminátor 2-ben mikor egy kamionnal akarta kilapítani a motoros főhőst a gép egy nyílt csatornában. Na olyat képzeljetek el.) Még egy egész napotok volt addig, így körbenéztétek a helyet. A remény negyed egyik elhagyatottabb környékén van. A toronyházak árnyékában csak a beton, és a kosz mindenütt. A környéken pár szivattyútelep, és hozzá tartozó rendszerek, épületek. Itt kivételesen nem égig érnek az épületek, és némi lélegzetvételnyi hely is van. A környéken nem nagyon mászkál senki, csak pár ipari autó, és munkás, de kellő távolságra, hogy majd ne zavarjon benneteket. Ahol van a hely megadva, nem messze egy vasúti felüljáró megy át a csatornán. Elég jól el lehet bújni rajta, és könnyen szemmel lehet tartani a környéket, ha esetleg mesterlövész az illető. Ettől függetlenül rengeteg hely van, ahol megbújhat bárki, de könnyű kereket oldani is. Járművel több úton is el lehet ide jönni, és végszükség esetén még a csatornát is fel lehet használni menekülésre. Ha esetleg lövöldözésre kerülne a sor, kicsi az esélye, hogy a Security megjelenne, túl hangos és zajos, hogy bárki is felfigyelne a hangoskodásra. A legközelebbi kamera a szivattyútelepen van, de az nem erre néz, és nem is mozgatható. A környéken nincs kamera rendszer, és legközelebbi hely, ahol be lehet csatlakozni a mátrixba, az szintén a szivattyútelepen van. Asztrális szemmel nézve a környék, a csatorna miatt elég barátságtalana, így még hallgatózni sem tudna egy teljesen felébredt asztrális testben, mert először falná fel egy nyálkás asztrális folt. Hála az égnek ezek nem hatnak a fizikai világon. Mondhatjuk, hogy egy tökéletes hely egy találkához, kivéve, ha finnyásak vagyunk.
//off: Mindenki írja meg, hogy mivel, és miben megy, és mit visz magával, illetve mit csinál, ha nem jelenik meg konkrétan a találkán. Itt még mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit fog csinálni. Lesz, mikor majd tervet kell leírni, és ajánlott mindenkinek azt betartani. Nyugodtan lehet külön idősíkban beszélni akár több reagban, de számomra most csak egy reagot írjatok. A Jhonsonnal való beszélgetést rendesen lejátsszuk, de majd szólok, mikor indul a normál játék. Kérlek benneteket, hogy a három napos reag rendszert tartsuk be. Köszi//
PM: Kieron, Pelso
„Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ez által találsz.”Aruth Dyn-Dayaell
Amint megkaptam az üzenetet, bármit is csinálok lassan befejezem. Motoromra szálva, hazamegyek. Otthon megnézek egy térképet, hogy milye irányból lehet a helyszínt megközeliteni. Megnézem hogy az időjárás a közeljövőbe mennyire lesz kegyes hozzánk, a szerint készülök össze. <Eső várható! Ez remek!!!> Kissé bosszankodom magamban. Felhívom Jhonatan-t, van-e kedve az estét egy kevés üveg sör társaságába eltölteni velem a találkozási pont közelébe. Mielött indúlnék eszek, fürdök. Összetekerek egy pokrócot. Hogy tartása legyen beletekerem a fakardomat is. A motorom nyeregtáskájába három napi konzerv élelmet, két kulacs vizet, két napi váltás fehérnemüt, alap tisztasági csomagot pakolok, a pokrócot a nyereg háttámlájához rögzítem. Kardomat, pisztolyomat (2 tárral), alkarvédőmet magammal hordom szinte mindig. Motorra pattanok és már a konténerlakásom felé veszem az irányt, ahol a felszerelésem tőbbi részét készítem elő. 2 füst-, 1 villanó-, 1 védekező gránátot teszek a hevederes pántba ami a nyeregtáskába fog kerűlni. Még 5 tár lőszert elteszek. A szemüvegemet is letesztelem (nem lövöldözök csak meggyőződök, hogy nincs elkalibrálódva). Miután ezekkel végeztem indulok tovább. Páncélkabát, sisak, szemüveg. A biztonságkedvéért a bakancsomba még egy kétélű pengét is elrelytek. Elindulok a találka helyszínére. Ha Jhonatan-van kedve csatlakozni, út közben veszek 7 ü. sört (3-at nekem), egy kiss rágcsálnivalót és reggelire valami pékárút kettőnknek. Ahelyett, hogy célirányosan mennék, inkább kerűlgetem a találkozási pontot. Itt-ott lelassítok, a gyanúsabb helységeknél meg is állok ha kell. Megérkezve a találkozási ponthoz, körbekémlelek ott is. Szemüvegem zoom-ját használva szinte fokról fokra fordulok körbe. Mindez végeztével, ha már itt járok, talajmintát és vízmintát is veszek a csatornában, majd egy közeli, romos, kihalt épületet választok. Betolom a motort a házba, hogy ne legyen feltünő, és a házból figyelem a környék mozgolódását. Ha erre nincs mód akkor agy fedett, réyzben nyílt helyet keresek.
Jhonatan ha csatlakozik, megmondom neki, hogy hol találkozzunk és mikor. A házban, megfigyelés és isogatás közben, beszélgetést kezdeményezek a múltunkról, a jelenről, és nem utolsó sorban a nőkről és az italokról. Vigyázok, nehogy egy kicsivel is többet igyak a kelleténél. Ha Jhonatan valami oknál fogva kiüti magát, akkor a pokrócomba bugyolálom. Alvásra meg a motorom kényelmes nyergét és háttámláját választom. Inkább éber meditatív állapotba merülök, mint alvásba.
április 08. reggel
Magamhoz térve kulasomból nagy kortyal kiöblítem a számat, megmosom az arcomat, a fogamat, majd ismét a környék mozgolódását szemlélem. Ha Jhonatan is útra készen, akkor a pokrócomat visszateszem a helyére. Úgy időzitek, hogy a megbeszélt idő elött 10 perccel érkezzek. A találkozóponton barátaimat tisztelettel üdvözlöm, esetleges beszélgetésbe is belemegyek, de Jhonsonnal való megbeszélés közben, inkább tőszavakkal fejezem ki magan.
//off: Egy rövid leírás a karakterről: Neve: Maximilian Knothurst-Freyvile (Igaz, a Max-on kívül mindet utálja belőle, és nagyon nem szereti, hogy Maximilian-nek szólítják. Vezetéknevét nem is használja soha.) A Mátrixban Pallos néven építgeti karrierjét.
Kinézet: magas (190 cm), karcsú, atletikus fickó. Ábrázata abszolút felejthető, az a tipikus ember, akiről már pár perccel a találkozás után sem lehet megmondani, hogy nézett ki. Haja egész rövid, sötétbarna, szeme szürkéskék (bár kibernetikus, azért elég valódinak tűnik). Egyeten más észrevehető kibervere az adatjack a füle mögött, de még ez is igazodik a bőrszínéhez, csak közelről látható. Arca mindig, minden körülmények közt simára borotvált. Ruházatban sem szereti a feltűnősködést, belesimul a környezetbe - sötétebb színekből szokott válogatni. Általában kényelmes farmert és inget hord (rendes inget, nem pólót), edzőcipővel vagy hasonlóan kényelmes lábbelivel. Mindezt az időjárás szerint módosítja meleg kabáttal vagy épp rövidnadrággal. Egészében nézve a külsejére a rendezettség jellemző, nincsenek félig betűrt ingek vagy kopott kabátok. //
Mikor megkapom az üzenetet és a helyszínt, első reakcióm egy mérges szisszenés - ennél jobb mészárszéket keresve sem találhatott volna a jó öreg Johnson. Rögtön arra gondolok, hogy ebből valami szivatás lesz találka helyett. Így elsőként körbejárom a területet a virtuális világban, megpróbálok egy minél részletesebb térképet (akár háromdimenziósat, a csatornákkal, ilyesmikkel együtt) szerezni és jó alaposan a fejembe vésni - mondhatni szó szerint: memorizálás mellé letöltöm a feji memóriámba is. Infókat gyűjtök mellé a környék biztonsági állapotáról, várható-e valami egyéb történés (tüntetés, rendezvény stb.). Ide kerülnek egyébként a melóról kapott eddigi infók is. Aztán kapcsolatba lépek a többiekkel, hogy nézzünk szét kicsit előzetesen - ha megtudom, hogy már el is indultak, csatlakozom. Felmérem a valóságban is a környéket (nagyon szép dolog egy térkép meg pár régi arculatterv, de azért erre nem bízom az életemet), mi hogy helyezkedik el, honnan lőhetnek ránk, merre a legjobb menekülni. Johnt megkérem, hogy jelölje ki nekem, hol lehetnek mesterlövészek, ezeket a helyeket külön megnézem és a találka idején szemmel fogom tartani (távcső-szemeimmel). Keresek egy jó helyet, ahová el tudom rejteni a mikrokamerámat, és ráállítom a találka helyszínére.
Másnap a találkozó előtt 1 órával elmegyek a kamerához és bekapcsolom. Innen jó alaposan meg is fürkészem a környéket a szemembe épített optikákkal. A találkozóra pontosan érkezem vagy a többiekkel együtt, ha csapatban szeretnénk megjelenni. Mivel úgyis eső várható, veszek egy kabátot (Securetech páncéldzseki), ami alatt ott lesz a géppisztolyom, a tokjában egy tartalék tárral. Végig figyelek majd a környezetre, a beszédet leginkább az ebben hozzáértőbb tagjainkra hagyom.
Nem futhatsz el a Halál elől - de jól megizzaszthatod az átkozottat!
*A helyszín felmérésére kocsival megyek. A kiváló lőállásokat megjegyzem magamban. Maximilian kérésére megnevezem azokat a pontokat ahol én helyezkednék el ha ki akarnám lőni az embereket vagy bármilyen más humánt aki a találkozó hely környékén őgyeleg. A nap hátralevő részét a fegyvereim tisztogatásával töltöm és előkészítem a másnapi ruhámat.
*Másnap barna szövetnadrágot és hozzá zakót veszek fel, bakancsot, barna inget. Csak a két késem és a két pisztolyom viszem magammal és egy jó órával korábban érkezem. Körkörös vonalban haladva közelítem meg a találka helyt, leellenőrizve azokat a pontokat ahol én bújnék meg ha valakit le akarnék lőni. Ha nem találtam semmi gyanúsat és viszonylag biztonságosnak találom a helyszínt akkor behajtok a találka helyre és várakozok a kocsiban ülve.
Amikor Max. fehív egyeztetek vele időpontot, mikor, hol találkozunk. Felvetem neki is a sörözés gondolatát <csak elfogad 1-2 üveggel ő is>. Így már biztosan vagyunk a négyesből legalább ketten. Jhonnal is fel veszem a kapcsolatot, hogy tarthatna velünk is. Ha nem, akkor felosztjuk, hogy ki melyik objektumokat nézi meg, mert felesleges egyet is többszőr átnézni. Még a végén belesétál valamelyikünk a másik esetleges csapdájába. Arról is egyeztetünk, hogy ha már az adónk körzetében vagyunk, akkor rádiós összeköttetésben is lehetünk. Amúgy meg mindent az eredeti terv szerint hajtok végre.
//off: Thor! Amúgy nem tudom írtam-e, de én is a paranoid tipust választom a karimnak.