SOOL
< Ez az, Fiú. Egyre inkább odáig vagyok a stílusodért. >
A visszajárót táskájába dobja. Az asztalnál elhelyezkedve merül, s meríti bele társát is az álcába.
Amikor Orca nyaka túl feltűnően nyúlna, finom rúgással téríti észhez az asztal alatt.
Félig tölti a két poharat vízzel, majd begyújtja a vizipipát. Az egyik szipkát a fiúnak nyújtja.
- Kicsiket, nehogy megszédülj - kacsint rá.
Maga sem viszi túlzásba, s közben figyel, hogy a poharak egyszer sem maradjanak üresen.
Nagyon is figyel Orca reakcióira.
Amikor láthatóvá válik a folyosó és az udvar, újabb apró jelzést küld útjára az asztal takarásában.
< Meglehetősen sok az őr, tobzódik a fekete és a homokszín... Mindenesetre megvannak a kép alapszínei, nem volt hiábavaló a kis utazásunk egyáltalán. >
Mikor úgy érzi, kihozták a helyből és a helyzetből, amit lehetett, kitölti a maradék vizet, s felhajtja.
- Nagy Isten a tudója, ideje indulnunk.
Amikor elég messze értek a pipázótól, bevonja az első hangtalan, kivilágítatlan utcába, vagy sikátorba. Nagyon halk, kézjelekkel társított Közösével így szól Orcához:
- Amit most láttál, rágd meg jól magadban. Ha kell, otthon papírozz, összesíts. Magam most visszatérek a fogadóhoz, mára elválunk. Örömmel venném, ha figyelnéd az ivó környéket egy darabon. Ha hasztalannak érzed jelenléted, vagy úgy érzed, ideje felszívódnod, hát usgyi!
Találomra nyúl bele a táskába rejtett erszénybe, s a rezeket a fiú markába nyomja.
- Ez fedezi a hazautad. Aludj egyet, a következő napközépkor várlak a Körben. Akkor megbeszéljük a ma estét. Visszanézünk nappal is, lássuk, mit mutat az őrség az álmosító hétköznapok során. Most menj, légy árnyékom egy darabon!
Sobira Homokja felé veszi az irányt. Mozgása magabiztos, egyenesen a bejárat felé tart. Nincs szüksége semmiféle társaság takarására, csak meg kívánja mutatni magát, hogy a színjáték napján ne teljesen idegenként tekintsenek reá. Esze ágában sincs körbelesni, hogy Orca vajon merre járhat.
<Ha már egy riksában csücsülne, az sem bántana egy kicsit sem >
Nincs kitűzött cél, csak be kíván térni egy-két italra, körbenézni, majd hazatérni.
< Nem ártana aludni sem, holnapi visszatértünk után el szeretném kezdeni vázolni Hassab ajándékát.>