A Birodalom három fő régióból áll, melyek koncentrikus köröket alkotnak a Kráni Toronyként ismert valóság-zárvány körül. Kívülről befelé haladva: külső (másként hadúri), középső és tiltott tartományok. A régiók többnyire nem különülnek el átjárhatatlanul, a megkülönböztetés sokkal inkább a politikai státuszuk miatt alakulhatott ki (erre utal a hadúri tartományok elnevezés is).
A tiltott tartományokban a feketeacél-telérek között élik – vagy alusszák – át az évezredeket az emberelőtti ősfajok. A középső tartományokra jellemző, hogy szoros függésben és kötődésben állnak valamely belső-kráni hatalmasságtól, míg a hadúri tartományoknak – bár egyes esetekben maguk is erős függésben vannak – valójában kevés szerepe van a belsőországi hatalmi játszmákban, ezért kevesebb figyelmet és felügyeletet kapnak, mint a belsőbb régiók. A vezetőségük is többnyire erőalapon, nem pedig felsőbb irányítás befolyása alapján szerveződik – innen az elnevezésük –, ami egyfajta, a mi fogalmaink szerint igencsak korlátozott, függetlenséget eredményez.
feketeacél: Mágikus tulajdonságú, könnyű, ám gyémántkeménységű fém. Kizárólag a Kráni-medence közepén, a Kráni Torony közelében bányászható; feltételezések szerint fókuszálja a mágikus energiákat.
Mindhárom régióról elmondható, hogy működését tekintve a ranagoli lételvekre alapuló mentalitást követi, de eltérő hangsúlyokkal (illetve a tiltott tartományok vonatkozásában ezt valójában csak feltételezni lehet, a velük kapcsolatos ismereteink szórványossága általános érvényű következtetések levonását egyelőre nem teszi lehetővé). Egyetlen közös pont azonban minden körülmények között alapvetően meghatározza az életet és a politikai viszonyokat minden régióban: a Változások Törvénye.
A Birodalomban – egy kívülálló szemével vizsgálva – káosz uralkodik, egyfajta feudális anarchia. Ez a káosz azonban a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő a rend hiányával, ennek éppen az ellenkezőjéről van szó. Mint fentebb bemutattuk, Kránban mindent az érdekek határoznak meg és ennek megfelelően minden esemény hátterében ez áll. Mivel pedig minden kráni lelkében élénken lángolnak az isteni lételvek, ezért a Változások Törvénye értelmében a legutolsó földművelő paraszttól a leghatalmasabb consularokig mindenki részt vállal a harcban és megkísérli érvényesíteni az egyéni, vagy csoportérdekeit. Ez pedig a világ legösszetettebb érdekhálóját hozza létre.
Amennyiben valaki képes volna megismerni az összes résztvevő motivációit és érdekeltségeit, akkor Krán feltehetőleg a létező legkiszámíthatóbb társadalmi rendszer volna, hiszen az egyéni és csoportérdekek alapján mindent a kiemelkedés és az érvényesülés vágya mozgat. Tekintve azonban, hogy az érdekeit és a céljait lehetőség szerint nem fedik fel a résztvevők, ezért – a végtelenül összetett érdekhálózatnak, mint mozgatónak köszönhetően – a külső szemlélő számára a felfoghatatlanságukban kaotikusnak tűnhetnek kráni belviszonyok. Ám ha ez a valóságban is így volna, az tökéletesen ellentmondana a kráni mentalitásnak. Feltétlen szükséges tehát leszögezni, hogy Krán összetettségében átláthatatlan bár, de mivel teljességgel a számító logikával történő érdekérvényesítés köré szerveződik, ezért semmiképp sem lehet kaotikus, csupán végtelenül összetett és sokrétű.
[…] A rendszer – noha az érdekháló ellenirányú erői látszólag valódi káoszba kellene, hogy taszítsák a Birodalmat – felettébb stabilnak mondható. Éppen az állandó, minden irányból sugárzó fenyegetettség miatt ugyanis Krán igen magas fokú állandó készültséget igényel a benne élőktől, aminek köszönhetően az idők folyamán végletekig kiélezett, kényes egyensúlyi helyzet alakult ki. A résztvevők térnyerésre irányuló lépéseit az ellenérdekeltek ellenlépései hárítják számtalan egymásba fonódó területen (úgy mint nyílt- és árnyékháború, gazdaság, politika, mágia), ezért az egymásnak feszülő erők jobbára kényszerű nyugvópontra helyezkednek.
Bár a rendszer tagjai az érvényesülés érdekében minduntalan a fennálló rend megbontására, újraértelmezésére törekszenek és emiatt soha egyetlen pillanatnyi nyugalmi állapota sincs a régióknak, de a számtalan összekapcsolódó, pattanásig egymásnak feszülő erővonal miatt mégis ritkán adódik olyan lehetőség, melyben valaki kockázat nélkül, nyíltan a másik megdöntésére törhetne.
Ha ugyanis valamely résztvevő az erőforrásait egy területről máshova csoportosítaná, azt a környező, szintén csak a lehetőséget leső ellenséges erők azonnal kihasználnák, és támadásba lendülnének. A kényszerű kiegyensúlyozottság végtelenül fenyegetett atmoszférájában így kizárólag a biztos és elsöprő siker reményében indítanak nyílt háborúkat (ugyanúgy, ahogy a kiemelkedést is csak ilyen esetben kísérlik meg az egyének), ezért a felszínen viszonylag stabil rend uralkodik, amit ritkán mer bárki is nyíltan felborítani. A felszín alatt ugyanakkor tombol az árnyékháború, aminek legfőbb letéteményesei a fejvadász-klánok, a varázshasználók, méregmesterek, kémek és egyéb láthatatlanul üzemelő aknamódszerek.
Ennek részeként rendszeresen kisebb hadtesteket is küldhetnek egymás területeire a zavarkeltés, az erőfelmérés, vagy éppen erőfitogtatás céljából, de ezek nem tekinthetők valódi háborúknak, sokkal inkább portyák és betörések, hogy gyenge pont esetén komolyabb támadást készítsenek elő. Nem utolsó szempont az sem, hogy az ilyen zavarkeltés kárt okoz az ellenfélnek, meg-megzavarja a területén kiépült rendet, s ezáltal veszélyezteti annak hatalmi pozícióját. Fontos ok lehet emellett az is, hogy a katonák ezáltal állandó harctéri tapasztalatot szerezzenek, a képzett légiók ütőképességének megőrzése ugyanis igényli a rendszeres éles megmérettetést.
Ez az egyensúlyi helyzet az elsődleges oka továbbá a kráni hatalmak külországi passzivitásának is. A tartományok csupán a legritkább esetekben rendelkeznek fölösleges, máshonnan elvonható erőforrásokkal, s amennyiben mégis bekövetkezik az a valószínűtlen helyzet, hogy ilyesmire tesznek szert, sokkal nagyobb eséllyel fogják a saját pozícióharcukra fordítani, mint távoli, idegen földekre pazarolni. A fentiek megértése segít tisztázni a talán legelterjedtebb félreértést a kráni állapotokkal kapcsolatban (ami miatt sokan rendre hiteltelennek bélyegzik a Birodalomról szóló beszámolókat): miszerint Kránban örökös háború dúl. Belátható, hogy erről szó sincs, pusztán a harc állandó. A többfrontos, nyílt háborúskodás, szinte pillanatok alatt felemésztené a tartományok haderejét, népességét, valamint gazdasági és mágikus potenciálját, emellett mérhetetlenül kiszolgáltatná őket a körülöttük élőknek, ezért rendkívül gyors pusztuláshoz vezetne. A nyílt háborúskodás viszonylagos ritkasága alól kivételt ezért általában csak a független szervezetek rendszeresnek mondható háborúi és leszámolásai képeznek, de a Birodalmat magát azok egy-két különlegesen fajsúlyos esettől eltekintve kevéssé érintik. […]
Külső tartományok
Harmincegynéhány tartományt sorolunk e régióba, de számuk bizonytalan, vélhetően nem is állandó. Többé-kevésbé önálló államalakulatok alkotják, lévén a birodalmi felsővezetés játszmáiban e régió már csak elvétve játszik szerepet. Ennek köszönhetik, hogy felügyeletük is legfeljebb csak névleges, így a magára hagyott tartományok maguk alakítják ki gyakran
változó erőviszonyaikat és szövetségi rendszereiket. Szigorúan a kráni életelvek követésén igyekeznek, de a kiforratlanságuk, és a felsőbb hatalom összefogó és rendteremtő akaratának hiánya miatt az egyensúlyi rend itt sokkal ingatagabb lábakon áll, mint a belsőbb területeken. A külső tartományokban még viszonylag gyakrabban előfordul az, ami a középső régióban már meglehetős ritkaság, hogy egyesek az ambícióiktól vezérelve már az erőviszonyok kevésbé pontos felmérése után
is próbára teszik a Változások Törvényét.
Ez rendszeresen vezet erőn felüli háborúkhoz (puccsokhoz, lázadásokhoz), aminek során a tartományi vezetők az erőviszonyok helytelen felmérése miatt túlságosan meggyengítik magukat egyes frontokon, s így könnyű prédát kínálnak a körülöttük élőknek. Ez pedig akár az egész régióra továbbgyűrűző háborút is eredményezhet, amibe újabb és újabb hullámban, egyre táguló körben kapcsolódnak be a mind jobban felboruló egyensúlyt kihasználni próbáló vetélytársak. Ennek eredménye a kráni belviszonyok jellemző – és külországiak által gyakran (tévesen) kaotikus tombolásnak titulált – ismérve, mely szerint egy-egy kisebb hatalmasság hibája vérbe boríthatja akár a Birodalom jelentős részét is, miként arra a történelem során már számtalanszor sor került – és valószínűleg sor is fog még. S bár ritkábban, vagy más formában, de e sajátosság alól nem képeznek kivételt a középső és a tiltott tartományok sem.
[…] Az egyes külső tartományok a politikai berendezkedésüket szabadon alakítják, s irányításuk nem mindig örökletes (vagy ha mégis, csupán addig marad fenn, míg kellőképpen erőskezű uralkodók követik egymást, mivel az ambiciózus trónkövetelők a gyengeség első jelére lecsapnak, gyakran kíméletlen belháborúkba taszítva a tartományt), de még csak nem is a birodalmi vezetés kinevezése alapján, hanem erőjogon dől el és így viszonylag gyakran változhat. Mindezen sajátosságainak köszönhetően a külső a legdinamikusabb régió a Birodalmon belül, aminek legnagyobb hajtóereje az ambíció (jellemzően a középső tartományokban már magát a káosz megtestesülését látják az itteni viszonyokban). A korábban részletezettek szerint idővel bizonyára itt is kialakul majd a stabilan kiegyensúlyozott rend, de a folyamatos fenntartásához – felsőbb nyomás hiányában – egyelőre még instabil a rendszer, ezért időről időre változások hullámzanak át rajta tartományi és régiószinten egyaránt.
A régió jellegzetes sajátossága továbbá, hogy a harc a felszínen és a felszín alatt is folyamatos; az árnyékháborúk és a tényleges ütközetek egyaránt komoly szerepet játszanak arculata formálásában.[…]
Térítések Kora: A Birodalom történelmének kezdetén Ranagol Ynevre szállt félisteni gyermekei a kráni medence vidékén intenzív térítésbe és betelepítésbe kezdtek, hogy létrehozzák a korokkal és fajhalállal dacoló, Változások Törvényére épülő társadalmat.
A Tizenhármak: A P.e. XIV. évezred folyamán Ranagol az Elsődleges Anyagi Síkra küldte tizenhárom félisteni fattyát. Ők, vagy a helyüket átvevő utódaik alkotják a Birodalom legfelső rétegét. A Változások Törvénye azonban őket sem kíméli, ezért maguk is örök harcban állnak egymással.
consular: A kráni tartományok élére állított helytartók. A Tiltott és a Középső Tartományokban maguk a Tizenhármak nevezik ki őket, a Külső Tartományokban maguk sajátítják ki a posztot, többnyire nyers erőszak útján.
Középső tartományok
A krániak által Térítések Korának nevezett, jelenlegi ismereteink alapján még nem pontosan körülhatárolható időszakban Ranagol félisteni fattyai a betelepítések és térítések segítségével a lehető legnagyobb területre igyekeztek kiterjeszteni a befolyásukat. Ennek során a belső-kráni medence egy-egy cikkelyét vonták a fennhatóságuk alá, tették ynevi hatalmuk hátországává. A korszak mára már rég lezárult, de a folyamat korántsem, az állandó pozícióharc a Változások Törvénye értelmében napjainkban is folytatódik közöttük, s befolyási övezeteiket továbbra is egymás rovására igyekszenek tovább növelni. Ennek elsődleges tere a Tizenhármak(valamint néhány egyéb hatalmasság) közvetlen fennhatósága alatt álló államalakulatok, az úgynevezett középső tartományok régiója.
Együttesen szokás rájuk ezen a néven hivatkozni, de távolról sem egységes területről van szó, a gyűrű az egymásba ékelődő félisteni felségterületeken belül is számtalan további államalakulatra tagolódik. A régió névleges határát az uraik befolyási övezete jelöli ki: addig tartanak a középső, és ott kezdődnek a hadúri tartományok, ahova a félistenek a közvetlen befolyásukat már ki sem terjesztették, amely területeket érdeklődés, vagy a további növekedéshez szükséges erőforrások hiánya miatt – kráni megközelítés szerint – sorsukra hagytak.
A régió tartományainak legfőbb jellemzője a fegyelem és a számító önuralom. Stabilan kiépült az ismertetett egyensúlyi rend, amit bár mindenki megtörni vágyna, de tevékenységükkel mégis csupán a fennmaradását segítik elő. A mélyen beivódott és lélekbe zárt ranagoli eszmék igazi hona ez a régió, az erre épülő társadalmi berendezkedés pedig a legtisztább kikristályosodása az elvei alapján működő mentalitásnak. E tartományok adják a jelentős részét a birodalmi vezetők hatalmi bázisának, ezért azok rendszeres felügyelete alatt állnak (a tartományok vezetősége például mindig az adott régióban domináns félisten által kerül közvetlen kinevezésre, vagy megerősítésre), ami nagymértékben hozzájárul a stabilitás fenntartásához.
Ráadásul a félisteni nagyhatalmak az érdekszféráikba tartozó tartományokra egy viszonylagos együttműködést is rákényszerítenek (a saját domíniumaikban természetesen stabil rendet igyekeznek fenntartani), ami legalább a felszínen passzív együttműködést eredményez ezen tartományok között (ritkább esetben még ennyit sem). Ugyanakkor még e külső kényszer sem képes teljesen kivonni őket a Változás Törvényének a hatása alól, ezért e tartományok is ugyanolyan eltökélt harcot vívnak egymás ellen, csak éppen a módszereik kifinomultabbak, mivel a felsőbb hatalom akaratával szembeni nyílt ellenszegülést nem vállalhatják.
A mindent át-, meg átszövő, ugrásra kész erővonalak mentén feszülő egyensúly miatt a tartományok és érdekszférák közötti, vagy a tartományi vezetésért indított nyílt háborúskodás felettébb ritka, a régió dinamizmusa sokkal inkább a felszín alatti folyamatokban ölt testet: itt mindennél élénkebben – és gyakran szinte a nyílt háborúskodásnál is véresebben – dúl az árnyékháború. A felszíni látszólagos kiegyensúlyozottság alól a korábban már említett zavarkeltő és „kiképző” portyák és bosszúhadjáratok jelentenek csak állandó kivételt, valamint a független hatalmi tényezők – szabad rendek, klánok és testvériségek – örökös háborúi. Utóbbiak virágzását a tartományi szintű kiegyensúlyozottság és rend ugyanis nemhogy nem képes mérsékelni, hanem éppen hogy ideális hátteret biztosít hozzá.
A középső tartományok övezete a hadúri tartományokhoz képest tehát a stabil tartományi rend és a tökéletesen időzített, érdekelvű számítás, de egyben az elfajzott és gátlástalan érdekérvényesítési kísérletek, s a soha nem nyugvó árnyékháborúk és pusztító vadászháborúk hona is. Az állandó készenlét a külső tartományokban és a külvilágban szinte soha nem látott erőket felvonultató, egymással örökké versengő és háborúra kész hatalmi gócokban összpontosul. Jellemzően itt székel továbbá a legtöbb Káosz-szekta és a legjelentősebb szabad rendek, lovagrendek, boszorkányszövetségek és egyéb nagyhatalmú, független hatalmi tényezők is, amiknek tenyészéséhez, növekedéséhez és versengéséhez tökéletes közeget biztosít a tartományilag stabilizált rend. Ugyanakkor, ha egyszer bárki hibájából mégis kibillen az egyensúlyából a rendszer és meggyengül egy hatalmi tényező, akkor a kirobbanó háború tűzvészként gyűrűzik tovább, és végigpusztíthatja akár az egész régiót, de még a külső tartományokat is. […]
Tiltott tartományok
Mint korábban már szó esett róla, az ezen régióval kapcsolatos ismereteink rendkívül hiányosak, jobbára csak találgatásokon és következtetéseken alapulnak. Mindazonáltal úgy véljük, nem állunk velük túlságosan távol a valóságtól, s félő, hogy ahol tévedünk is, való-színűleg inkább alá-, mintsem túlbecsüljük azt.
Ismereteink szerint a tiltott tartományokra a szigorúan központosított rend jellemző egyszemélyi akarat- és hatalomgyakorlással, ami azonban csak elvétve igazodik a kijelölt tartományi határokhoz. Az irányítás így bizonyos értelemben még sokkal széttagoltabb, mint a külsőbb régiókban, lévén a névleges közigazgatás által meghúzott tartományi határokat a tényleges uralmi területek csupán a legritkább alkalmakkor veszik figyelembe. Az aquir és ősaquir hatalmasságok a legcsekélyebb mértékben sem törődnek azzal, hogy hova rajzolta fel önkényesen valamely félisten évezredekkel ezelőtt a tartományi határt, ahogy azzal sem, hogy esetlegesen kit nevezett ki vezetőjéül. Nem ritkák a több tartományba is benyúló felségterületek, sem pedig az, ha egy-egy tartományon belül építették ki független uradalmaikat. A consularok hatalma felettük
gyakran még névlegesnek sem mondható, saját szabályaik és motivációik szerint élik világukat, szövik és valósítják meg terveiket, és eszerint irányítják a területükön élők létét. E vidékeket minden tekintetben alapvetően meghatározza az a tény, hogy szabad lakói döntő többségében aquirok, vezetői pedig ős- és nemesaquirok, valamint egyes tartományokban maguk a Tizenhármak.
Ebből fakadóan emberi ésszel jóformán felérhetetlen, diktatórikus rend alapján szerveződik tartományi hierarchiájuk, ahol az egyetlen mérce a hatalom és az erő, az alárendeltjeik fölött pedig még teljeskörűbben rendelkeznek a vezetők, mint bárhol máshol, akár még Kránon belül is. Fontos azonban megjegyezni, hogy e sajátosságuk ez esetben nem feltétlen a ranagoli eszmék hatása, hanem sokkal mélyebben, az itt élő ősi fajok ragadozó alaptermészetében gyökerezik. Folytonos háborúskodásaik, valamint az azok során elszabadított hadak és ősvilági mágiák nagyságrendjük tekintetében még csak nem is hasonlíthatók a külsőbb régiókhoz, ezért azok legnagyobb szerencséje, hogy e hatalmasságok a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítják a külsőbb vidékek alantasabb lényei iránt, s tökéletesen lekötik őket saját belső viszályaik és háborúskodásaik.
[…] A tartományokról általánosságban alig lehet bármit is írni, annyira különleges és egyedi mindegyik. Minden őshatalmasság a saját akarata és igényei szerint alakította át és ki a territóriumát, ezért egyes helyeken emberi ésszel alig felfogható és megérthető természeti törvények uralkodnak, mint ahogy az azokat kialakító és irányító lények is alig-alig, vagy egyáltalán nem felfoghatók ép ésszel.
[…] A régió kapcsán szót kell ejtenünk továbbá egy általános tévhitről is.
Bizonyos forrásaink határozottan állítják, hogy a tiltott tartományok alapvetően alkalmatlanok az emberi életre, azonban úgy hisszük, ez a vidékről rendelkezésünkre álló ismeretek alapos félremagyarázása. Úgy véljük, hogy élettani szempontból a tiltott tartományok legnagyobb része egyáltalán nem alkalmatlan az életre, noha kétségkívül nem a legideálisabb körülményeket biztosítja hozzá. Forrásaink ugyan helytállónak tűnnek abban a tekintetben, hogy akik csak rövid időre lépték át a régió határát, azonnali fejfájásról, rosszullétről és hallucinációkról számoltak be, akik pedig ennek ellenére beljebb merészkedtek, soha nem tértek vissza, s ez alapján méltán vélhetnénk úgy, hogy a következtetés igaz. De meggyőződésem, hogy tévednénk. A belépés után tapasztalt tünetek valóban a tiltott tartományokban igen gyakori nyers mágikus sugárzások eredményei, ám kitartó benntartózkodás esetén néhány óra múltán minden valószínűség szerint mérséklődni kezdenek, majd teljesen el is múlnak. Ugyanakkor mégis alkalmatlan e vidék az emberi életre – a lakói miatt. Az aquirok, pláne az aquirok nagyjai, ugyanis féltékenyen – és igen hatékonyan – őrzik a territóriumaikat. A belépőkre ősmágiából font riasztó és pusztítócsapdák, félintelligens, ősmágiából szőtt, vagy egykori élőlényekből torzított őrentitások, élőholt, túlvilági és aquir portyázók, valamint számtalan egyéb, számunkra elképzelhetetlen védőmechanizmus les. Az aquirok pedig ezen felül abszolút csúcsragadozóként vadászterületüknek tekintik, és ekképpen is használják a birtokaikat. Ebben a közegben nem csoda hát, hogy rendkívül ritka az olyan belépő, aki akár csak az első pár percet is túléli. Mindazonáltal a tiltott tartományok jelentős részén akár az emberek is képesek volnának – élettani értelemben – életben maradni. (Kivételt ez alól vélhetően csak a tiltott tartományok azon ritka régiói jelentenek, ahol a misztikus feketeacél telérek különösen sűrű rétegekben közvetlen a felszínen húzódnak, mivel az ezek közelében fellépő mágikus torzulást nem képes elviselni az elfszabású fajok törékeny teste. Ilyen régiónak vélelmezzük többek között a Kráni Tornyot és közvetlen környezetét). Más kérdés, hogy a tiltott tartományok bármely részén való hosszabb (évekig tartó) benntartózkodás idővel komoly mutációkat válthat ki a gyengébb szervezetű fajok egyedeiben.
A régió elméleti élhetőségének legékesebb példája az a számtalan valaha emberként – vagy egyéb faj egyedeként – élt húshéj, akiket az aquirok hurcoltak a területeikre egyes portyáik alkalmával rabszolgának, játékszernek, áldozatnak, tápláléknak, vagy ki tudja milyen célból. E lelküktől megfosztott, lecsupaszított húsburkok állítólag ezerszám róják a tiltott tartományok egyes vidékeit, céltalanul, vagy uraik által beléjük plántált kiismerhetetlen célokat hajszolva. Örök szenvedésre kárhoztatva gyakran csak az elpusztított lelkük helyébe plántált mesterséges gyilokvágy hajtja őket, hogy az aquirok szórakozásból vadásszanak rájuk, vagy egymásra uszítva őket gyönyörködjenek a pusztulásukban. Sokuk testileg-lelkileg eltorzított lény, mások lelküktől teljesen megfosztott burkok csupán. Egyesek lelkét darabokra szaggatták az ősfajok kíméletlen praktikái, hogy aztán természetellenes, meggyalázott szilánkjait helyezzék csupán vissza a megcsonkított, felismerhetetlenné torzított testekbe, vagy esetleg a lelket elpusztítva más, túlvilágból idehurcolt entitással helyettesítsék. A tiltott tartományok egyes vidékein e szerencsétlenek alkotják az élővilág legnagyobb részét – már amennyiben meggyötört és korlátolt létükben az élők közé lehet még sorolni őket (sokukkal kapcsolatban ez még mágiaelméleti szempontból sem jelenthető ki egyértelműen).[…]
Független hatalmi tényezők
A korábbiakban ismertetett társadalmi rendet minden régióban tovább bonyolítja még a számtalan független hatalmi tényező jelenléte is, melyek mind erejük, mind befolyásuk mértékét tekintve nagyságrendekkel meghaladják azt, amit a Kráni Gyűrűn kívül megszokhattunk. Független hatalmi tényezőknek nevezem őket, bár meglehetősen önkényesen. Egyfelől azért, mert névleges függetlenségük dacára számosan bizony komoly függésben állnak közülük valamely nagyhatalmi tényezőtől, másrészt azért, mert egyes tartományok (főképp a külső régióban) maguk is függetlennek tekinthetők abból a szempontból, amennyire a legfelsőbb birodalmi hatalmak beleavatkoznak az életükbe. Ennek ellenére ezen tartományokra mégsem az alábbiak, hanem a fenti, régió-szintű jellegzetességek állnak. Független hatalmi tényezők alatt tehát a továbbiakban a tartományi irányítást hivatalosan nem ellátó, és nem is a tartományi vezetők, vagy a Tizenhármak közvetlen irányítása alatt álló szervezeteket, klánokat és testvériségeket értjük.
E szervezetek kialakulásának szükségszerűségéről korábban már szót ejtettünk, létezésük a kráni természet és közeg egyenes következménye. Sokkal érdekesebb, hogy ezen szervezetek régiónként eltérő sajátosságokat mutatnak, valamint minden jel szerint komoly (bár a maguk részéről nem feltétlen szándékolt) szerepet játszanak Ranagol vélt akaratának megvalósulásában.
[…] A középső tartományokban a felszíni stabilitás és a keménykezű vezetés által viszonylag konszolidált tartományi belviszonyok tökéletes hátteret biztosítanak ahhoz, hogy a megfelelően erős és eltökélt közösségek burjánzó hatalmi gócokat építsenek ki. Ezek tenyészést segíti a tartományi erőforrások háborús patthelyzet miatti állandó lekötöttsége, aminek köszönhetően a túlzottan megerősödött független szervezetek letörésére az uralkodó hatalom semmivel sem képes nagyobb felszíni erőket átcsoportosítani, mint amennyit az egymás elleni versengésből felszabadíthat, ami pedig – az egyensúly fenntartásának kényszere miatt – nem túl sok. Ebben a helyzetben a szigorú tartományi önkény csupán a kisebb hatalmi gócok közvetlen felügyeletére és elnyomására képes – bár azt kétségbevonhatatlan hatékonysággal (ennek eredménye a központilag kikényszerített rend) –, de az egy bizonyos határon túlnőtt független tényezőkkel szembeni nyílt konfrontáció vállalása jóformán elképzelhetetlen számára, befolyásolásukkal legfeljebb csak közvetett eszközök, és az árnyháború módszereinek igénybe vételével próbálkozhat. Egyes független klánok így szinte önálló királysággá nőhetnek, s versengésük és állandó háborúik időnként olyan méreteket tudnak ölteni – és ezen szervezetek akkora befolyásra képesek szert tenni –, amire sehol máshol nem találunk példát Yneven.
E klánok, rendek és egyéb szerveződések erejüknek köszönhetően politikailag csaknem (vagy akár teljesen) függetlenítik magukat a tartománytól, melyben helyileg megtalálhatók, s így kontroll nélkül folytatják egymás (s esetenként a tartomány, vagy más tartományok) elleni harcukat a Változás Törvénye értelmében. Véres vadászháborúik és folytonos árnyékháborújuk a régió állandó sajátossága, mellyel esetenként akár egész tartományokat is vérbe és tűzbe borítanak, s közvetve – néha pedig közvetlenül is – formálják a középső tartományok politikai és hatalmi (ritkán pedig földrajzi) térképét. A régióban a gátlástalanul tomboló árnyékháború mellett ők testesítik meg a teremtő káoszt és a szükséges változást a stabil állandóságba csontosodni vágyó, egyensúlyi tartományi rendben. E tartományok adnak ezért otthont a leghatalmasabb Káosz-szektáknak és -szentélyeknek is, amik Ranagol parancsolatai értelmében káoszt szítanak ott, ahol az egyéb felszíni erők az állandóságot erősítenék. Ily módon összességében egyfajta
erőjogú rendből és az azt bomlasztó teremtő káoszból szerveződött dinamikusan fejlődő struktúrát hoznak létre a középső tartományokban, ami Ranagol tanításainak legletisztultabb megnyilvánulása.
(Megjegyzés: Félelmetes gondolat, de nem mehetünk el szó nélkül a tény mellet, hogy Ranagolnak úgy tűnik sikerült elérnie azt, amire sehol máshol nincs példa Yneven, nevezetesen, hogy a látszólag akarata ellen dolgozó erők is valójában kivétel nélkül az ő akaratát – de legalábbis tanításainak érvényesülését – szolgálják.)
A hadúri tartományokban lényegesen fejletlenebb független tényezők találhatók, lévén a belsőbb régiókhoz képest instabil politikai háttér kevésbé kedvez az igazán jelentős csoportosulások kialakulásának. A középső tartományokhoz mérten forrongó, erőszakos úton újra és újra átrendeződő hatalmi berendezkedés háborúi rendre elsöprik, vagy legalábbis magukba szippantják és meggyengítik a független hatalmi tényezőket is. Ennek köszönhetően az itt székelő szervezetek hatalmuk és élettartamuk tekintetében nagyságrendekkel elmaradnak a középső tartományoktól, s az igazán megerősödő és jelentős mértékű befolyást kiépíteni képes csoportosulások rendkívül ritkák. Mindazonáltal a független szerveződések legalább annyira, sőt talán még nagyobb sűrűséggel tenyésznek itt is – mivel mind az őket elnyomni képes, stabil központosított hatalom, mind az elpusztítani, vagy bekebelezni képes egyéb független nagyhatalmak hiányoznak –, a változékony közegben csupán megerősödni nem képesek annyira, mint a középső tartományokban székelők. Ennek köszönhetően a hadúri tartományok inkább a megszámlálhatatlan, egymással folyton össze-összecsapó, napi rendszerességgel pusztuló és születő, állandóan változó szövetségi rendszerekbe csoportosuló kisebb-nagyobb klánok és rendek hona, nem pedig a hatalmas, megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen független hatalommal és befolyással rendelkezőké, mint a középső régió.
A tiltott tartományok független hatalmai a régiók jellemzőinél már elemzésre kerültek. Feltétlen tudni kell róluk, hogy gyakorlatilag nemhogy belefolynának a tartományi politikába és erőviszonyokba, hanem egyenesen tesznek azokra, azoktól függetlenül alakítják ki a névleges tartományi határokkal mit sem törődő érdekszféráikat, és vívják egymással örökös háborúikat. Belviszonyaikba gyakran maguk a Tizenhármak sem, vagy csak rendkívüli körültekintéssel mernek beavatkozni, mivel hatalmuk a felügyeletükhöz (pláne az elnyomásukhoz) sokszor maguknak sem volna elegendő. Az itt székelő független hatalmak gyakran a tiltott tartományok határain túlnyúló, a Tizenhármakéval konkuráló érdekszférával is rendelkeznek. Ezek méretükben ugyan többnyire nem veszik föl a versenyt a félistenek által kialakított befolyási övezetekkel, de mindenesetre időről időre próbára teszik őket a Változások Törvénye értelmében. A legismertebb ilyen független hatalom a Sápadt Angyal néven ismert ősaquir, akit a hírhedt Shien-gorr klán patrónusának tart a hagyomány. […]
Shien-gorr: A legfélelmetesebb hírű Szabad Rend, egyszersmind az egyetlen olyan, amely a Tiltott Tartományokban székel. Vadászaik testét és elméjét mágikusan teljesen újraformálják. A Tizenhármak törvényen kívül helyezték őket, ezzel azonban nem sokat törődnek, hisz Fray-Grimonarban a consular hatalma nyomába sem érhet a Sápadt Angyalénak, aki a rend legfőbb védnöke és pártfogója.
