A Pusztaság

[Huor Aikanáro]

< A végét járja a szerencsétlen! Az a vessző megnyomorította... Esélye sem volt, hátulról lőtték meg, mint egy kutyát, az átkozottak...! Kár érte... >

Egyre inkább körvonalazódik a földön vánszorgó lány sorsa a fejemben, ahogy mind közelebb érek. És ekkor meglátom... Végezni akar magával...

< ...Meg ne próbáld...! >

- Meg ne próbáld!

Sziszegem neki, ahogy Fahlan szinte lépésnyire megtorpan előtte és már ugrom is le a nyeregből. Ha időben oda érek a lányhoz, akkor kiragadom a kezéből a tőrt és elhajítom.

- Tarts ki, amíg ezeket levágom, és utána magam adom meg Neked a végtisztességet ígérem!

Mordulok rá ellentmondást nem tűrően, de a szememben inkább sajnálat tükröződik. Majd következő pillanatban az érkező lovasok "illő" fogadtatására készülök. Másfélkezes kardom villan a kezemben. Ha beérnek a lovasok, akkor először a harcosra koncentrálok és igyekszem rövid úton megölni. Majd a másik kettőt, de ha menekülnek, akkor nem üldözöm őket. A lányt akarom kifaggatni.

// Off: A kockadobásaimat a megfelelő topicban találod. //

[Shackallor]

//írásod szerint eleg ösztönosen szakadtak ki belőled a mondatok. (Az első biztosan). Mely nyelven kiáltasz? Állva várod be őket, vagy visszamászol Fahlanra?//

[Huor Aikanáro]

// Off: Hát igen... az első mondat Barbár nyelven hangzik el. A második kráni nyelven. A lovasokat gyalogszerrel várom be a bokrok "védelmébe" húzódva/hátrálva, hogy ne rohamozhassanak rám lóval. Ha még is lóval közelít a bokrok közé, akkor igyekszem a fedezékeket kihasználni, illetve a másfélkezes kardom hosszát és először a lovat (a lábán) sebzem. Ha elérem a célom és leszáll a harcos a lováról, akkor egyértelműen nem törődök a lovával, hanem az emberre rontok. Ugyan ezt teszem a másik kettővel is.
Szorry, hogy nem fejtettem így ki a reagomban. Azt gondoltam, hogy nem randítok bele több alternatívával, hanem majd te belátásod szerint leforgatod az eseményeket De ha gondolod, akkor legközelebb írok alternatívákat, csak nekem az elveszi a szépségét. Szeretem újra olvasni az eseményeket. Egyben olyan, mint egy jó kis novella //

[Shackallor]

\\Tökéletesen félrelrtettél. Kérlek, ne írj alternatívákat. Csak a jelen helyzet részleteire voltam kíváncsi, erre való az offolás, nem?;)\\



Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manul és a Halál újraértelmezése


A lány az első kiszakadt néhány szóra nem reagál. Nem vagy elég gyors, a mocskos penge felszakítja a nyak oldalát. Amikor végre eléred a kezét, az arcába üvöltöd, hogy

- Tarts ki, amíg ezeket levágom...

Ettől lefagy. A fura, kaszaszerű tőrön szinte már nem is érzel tartást, mikor kitéped markából.

A lovasok kőhajításnyira érnek, lassítanak. A hosszas roham abbamarad. Meg is állnak telljesen előttetek. A lovak fújtatnak, az edények zörögnek.

A lány megragadja fegyverszíjadat, magához húz. Nagyon nehezen szűri a szavakat, de mintha mégis mosolyogna.

- Először a sámánt kell megölnöd...Aztán a fiát...Aztán a harcost... De előtte... Kitépnéd belőlem ezt a szart? Kezd viszkedni odabent...- mutat a belé szorult, majd' emberhosszú vesszőre.


A harcos még nem húzta elő kardját, lepattan lováról.
A másik kettőt még nem tudod szemügyre venni pillanatnyi látótereden kívül kerültek. Az ismeretlen haldokló mély, érces hangja kavarog a fejedben.

Nem ismert szavak hangzanak el a kétutasos hátas irányából, bár a kérdő hangsúly a Khorsban hasonló.
Érzed, hogy hozzád beszélnek.

[Huor Aikanáro]

Majdnem elkéstem, de végül sikerül elvennem a lánytól a pengét. És közben a három lovas is beért... Figyelmem igyekszem megosztani és pattanásig feszíteni. Lelkem mélyéről lassú, de egyre erősödő dobogást hallok, mint mikor gyerekkorom ünnepein a sámánok doboltak... A lány szenvedő hangja és a benne megbúvó szavak csillapítják ezt a hangot ismét távoli nesszé.

< Szóval sámán...! >

Ismét egésszé rendeződnek gondolataim és akaratlanul köpök egyet magam elé. Majd tétovázás nélkül szabad bal kezemmel megragadom és gyors rántással kitépem a vesszőt a lány hátából. És kráni nyelven szólok hozzá.

- De, meg nem merj halni nekem!

Ezután úgy próbálok helyezkedni, hogy egyik lovas se kerüljön mögém és mindegyikükhöz szólva kiáltom kráni nyelven:

- Békével jöttem, de ha nem mentek azonnal el, akkor meghaltok!!!

Közben tekintetemmel körbe járok, megpróbálom beazonosítani a sámánt és felmérni a helyzetet.

[Shackallor]

Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manul és a Halál újraértelmezése


Immáron mindenkit látsz. A harcos pengéjének markolatán nyugtatja kezét, szótlan marad. Mellette egy vékony, lóképű nomád kölök, pár tavasszal fiatalabb nálad. Fegyvertelen, ruháját megannyi állati és ismeretlen eredetű szőr összevarrott kuszasága adja. Az első néhány szót valószínűleg ő intézhette feléd. Mellette görnyedt hátú öregember, hasonló, ám még több varrással megáldott szőrruhában. Néhány vakkantás után nagy levegőt vesz.
Ismered már az ilyen nagy levegőket, ezeket harc, vagy hosszas beszéd szokta követni.
Beszélne is ám, de belészakad minden szó.

Szép kis pillanat, lelassul az idő. Köpsz egyet, majd mozdulsz. Nem nagy mozdulat, csináltál már ilyet eleget.
Megragadod a nyílvesszőt a hát irányából, s kirántod a lány húsából.
Hm. Fordítva, a has felől talán kisebbet szakítana kifelé - villan át fejeden, de már érzed az élő szövetek ellenállását.

- De meg ne merj halni nekem!

- UUUUUUUUHUUHUUUUUUU - szakad ki az összes jövevényből egyszerre, amikor a lányból feltör egy kisebb vérgejzír.
Lehetetlenül sok vért veszít, téged valószínűleg már nagyon is elálmosított volna valami hasonló.
A mandulaszemű elhányja magát, s elfekszik a puszta köveivel kirakott vérsalakban.
Az öreg kikerekedett szemekkel bámulja a lányt, a suhanc igyekszik eltakarni szemeit. Az öreg felpofozza.
- Nahar sa' pravom! - üvölt rá.
A harcos felvonja szemöldökét. Maga mellé köp. Kezét egy pillanatra sem moztítja el a markolatról.
Tekintetetek egymásba ér. Két kemény harcos néz farkasszemet a Gyepű közepén. A kezedben tartott, magadhosszú nyílvesszőről lecseppen egy csepp vér.
A suhanc valamit mond az öregnek.
Az öreg újra felpofozza, ezúttal nem úgy, mint az előbb. Felugrik és minden erejét beleadja. A fiú megtántorodik, láthatóan meglepte a púpos.
A harcos mozdulatlanul áll, ugyanazzal a tekintettel, mint eddig.
Szöges ellentétben ezzel, fejhangon, sipítva örjöng mellette néhány lábbal a sámán, fiát ütlegelve.
Valami megérinti a bokádat. Ösztönösen rúgnál egy skorpió, vagy kígyó felé - de a lány mocskos keze az. immáron rámarkol bokádra keményen.

- Harc nélkül jöttem, de ha nem mentek azonnal el, akkor meghaltok!!! - dübörögsz.

\\A khorsban nincsen szó a békére: \\

A harcos nem reagál, az öreg a suhanc alázásával van elfoglalva. A lánynak így van ideje araszról araszra felkapaszkodnia rajtad. Szerencséje van - duzzadsz az izmoktól, jó kapszkodóként szolgálva. Ha engeded, egészen felhúzza magát karjaidig, s vállad menedékén próbál talpon maradni. Elég szerencsétlen mozdulatoknak tűnnek, de csodával határosak. Vére áttapad a ruhákon, forrósága süti a bőröd. Ha engeded, hogy megmásszon,szinte harcképtelenné válsz. A lány a látszat ellenére nem könnyű,s egész súlyát te tartod.

- Ha beszélgetni akarsz velük... - köp egy véreset a homokba - ...akkor majd én fordítok.

- Nah koro so sah', mor tero baar koro to sah'!
Van erő a lány hangjban, pedig alig áll a lábán.

A púpos megdermed. Ránéz a csuromvér lányra, majd rád.
Oh, az idegesítő fejhang új célpontot talált. Titeket. Egy szavát sem érted, de a "törzs" szó azonos a khorsban.

- A Sakálok Nemzetségének tulajdonát tartod ... - súgja rekedten a lány füledbe, majd a hátad mögé okád némi vért.
... - a kezedben. Ha élni akarsz még ma éjszaka, átadsz nekik.

Az öreg csak mondja, mondja.

-A követelés a Törzs részéről jogos, mert több családnyi harcost veszítettek felkutatásom alatt. - neveti el magát végül. Inkább fuldokolva hörög, mint nevet, de érzed mögötte a vidám felhangot.

- Ahogy ő fogalmazott, majdnem "tönkretettél". így a Sakálok Sámánja ellenséges szándékát nyilvánítja ki.

Ehhez képest a harcos még mindig egyhelyben áll és mereven bámul.
A fejhang végre elhallgat. Mintha az agyadat masszírozná most a csend, annyira idegesített az iménti visítozás.

- Párbajt vet fel a helyi törvények szerint a Sakálok bajnokával... - elharapja a végét.

Mondtam már. Először a kriplit, aztán a fiát, aztán a harcost. Amíg tépjük itt a szánkat. Aztán mondok neked valamit.
Szinte teljesen elhagyja az erő, egyre jobban húz a lány súlya.


A szőrruhás suhanc eddig a porban fetrengett, míg az öreg rúgdosta a homokban. Most már négykázláb tudta húzni magát, míg a másik beszélt. A harcos továbbra sem mozdul. Szép nagy bajusza van, állapítod meg. Meg bőrpáncélja. Szinte látod magad előtt, ahogy beszakad, annyira ostoba módon haszontalannak tűnik.

[Huor Aikanáro]

Miután kitépem a vesszőt a lány testéből a lovasok felé fordulok és távozásra szólítom fel őket. Azonban ügyet se vetnek arra, amit mondok. Ehelyett hihetetlen közjátékba kezdenek... Az öreg üti a taknyost a harcos pedig, farkasszemet próbál velem nézni... Ha most egy kocsmában ülnénk, akkor végenincs röhögésben törnék ki. Azonban nem ott vagyunk és meglepetésemre a félig már holtnak hitt lány elkezd felkapaszkodni rám! Hitetlenkedve nézem, azonban nagyon is igaz, mert a súlya valóban rám nehezedik.

< Mi a franc?! Egy lovat is leterített volna az a vessző... >

Tiszteletet parancsoló a lány ereje és kitartása. Párját ritkító asszony válna belőle és valami megmagyarázhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy az Én oldalamon áll. Mintha az enyém lenne... Pillanatnyi ámulatomból a lány hangja ránt vissza, fordítani akar...

< ...Sakálok Nemzetsége... Találó...! Még hogy az övék... >

Magamban értelmezem az elhangzó mondatokat és közben a földre ejtem a nyílvesszőt.

< Párbaj mi, gyáva féreg... Vedd el ami kell, vagy kotródj! >

Egyre jobban idegesít az öreg sipítása. Azonban érzem, hogy a lánynak fogytán az ereje. Lefejtem magamról és gyengéden a földre eresztem.

- Az öreget, aztán a taknyost, aztán a harcost...!

Ismétlem el kráni nyelven a lány szavait, jelezve, hogy megértettem. Majd, minden jel nélkül a sámánra rontok, rohanvást. Torkomból kiáltás szakad ki, ahogy roham közben félútra érve rézsútosan, minden erőmet bele adva az öregnek vágom a kardomat. Nem célom, hogy a penge találja el, mint egy dobótőr, elég lesz, ha a markolat eltalálja, vagy csak szétugranak. A pillanatnyi káoszt akarom kihasználni, amit a majd 2 láb hosszú, kaszálva felé repülő kard fog remélhetőleg okozni. Mire felocsúdnak, handzsáromat előrántva igyekszem oda érni és először az öregre sújtok. Ha sikerül végeznem vele, akkor a lány tanácsát követve folytatom a sorrendet...

// Off: A megfelelő topicban megtalálod a handzsáromra vonatkozó KÉ, TÉ és Sp dobásokat (három környi). Az általad jónak látott esetleges bónuszokat (meglepetés, roham, vagy amit gondolsz...) rád bízom, hogy add hozzá. A másfélkezes kardomra nem gondoltam dobni... Nincs fegyverdobásom, a KM által megtestesített szerencsére bízom, hogy eltalálom-e egyáltalán és ha igen, akkor melyik részével és akkor mennyit sebez... Vagy hogy egyáltalán szétugranak-e ijedtükben. //

[Shackallor]

Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manul és a Halál újraértelmezése



\\Nem voltam rest dobni neked - meglepő eredménnyel\\


Első gondolatra, méregből, ösztönöd erejével hajítod el a kardot. Idegesített annyira a púpos, hogy szépen átcsússz a Határon. Villan egyet a levegő, aztán nem marad semmi, csak vörös, fekete és fehér.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nekilódulsz.

Kettőt pördül a levegőben és egyenesen az öreg arcába vágódik, pengével. A fiú még csak fontolgatja, hogy feláll, amikor belemártod handzsárodat rohamod első szelével. A földre roskad, arccal. A bajuszos viszonylag lassan kapcsol, nincs ideje fegyvert rántani. Mozdulatod nem szakad meg igazán, a suhanc még földet sem ér rendesen, mikor pengéd beszakítja azt az ostoba páncélt. A harcos megtántorodik, s sikerül előhúznia kardját. Feleslegesen. Handzsárod könnyen szalad át a száján.

Villódzik a vörös, a fekete, meg a fehér. Elfogytak. Jó hamar. Nehezen nyugszol le, fújtatsz. Legszívesebben elvágnád a lovaik torkát. A nap csak lassan, minden lélegzetvételre fut át vörösből újra a szokott színűre. Az ég még mindig fehér és fekete alakok hevernek körötted. Kardodról csorog a fekete vér.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A lány ülésbe próbálja húzni magát, kevés sikerrel.

- Szép volt mind a három.

Látja rajtad, hogy még nem vagy magadnál.

- Nézd, erről a végtisztességről...Nem köszönném meg a Következő Eljövetel során, ha megtennéd. Benned Jelet látok. Ha hajlandó vagy segíteni nekem, meghálálom. Akár kontraktus formájában is.

Lassan fogadod be szavait, de azok visszahúznak a valóságba. Megszűnik a vérszomj. Tűz a nap. A lány néha köhög, de amúgy csend van újra.
Még nincs erőd válaszolni. Főleg nem a jó nehéz,logika és cinizmus alapú khrost használva.

- Honnan estél ide, hogy így töröd a khorst? Szép nagy gyerek vagy, hmmmm. Nem ide való.

- A nevem Aya és köszönöm, hogy megmentetted a seggemet, mégha félbe is szakítottad a Szállásomat az Ő Szájára. Nem gondoltam volna, hogy fogok még ilyen akcentust hallani - mosolyodik el.

Most esik le. Konkrét lyuk van a lányon, amit a vessző kitépése okozott. A hasa jobb oldalából dől a vér. Ahhoz képest elég beszédes. rongyaiból lassan csíkokat tép és kötözni kezdi magát. Nagyon lassú és bizonytalan. De még mindig lélegzik. Még mindig beszél. Elképesztő. Fel tud ülni.

[Huor Aikanáro]

Ahogy rohamra lendülök, minden lépéssel egyre hangosabb lesz a belülről dübörgő dobszó. Mire félúton az öregnek vágom a kardom, addigra semmit sem hallok, csak a mindent elnyomó dobogást. És a világ is megváltozott, eltűntek a színek. Nem maradt más csak vörös, fekete és fehér. Az idő is lelassult, minden lépés, minden lélegzet egy esztendőnek tűnik. A külvilág elmosódott, mintha forogna, pörögne, csak a három célpontom marad. Torz színekben látom, ahogy a levegőben pörgő kardom szinte kettéhasítja a sámán fejét. Vér és nyál fröccsen, vagy inkább úszik lassan a levegőben. És ahogy a becsapódás lendülete lassan, ám könyörtelenül hátracsavarja, először a fejét, majd ívben a testét. Csizmája port és követ rúg a levegőbe. És mire ismét földre hullanak már megpördült a világ. Handzsárom, már a taknyos testében vág utat magának. Érzem, ahogy a széles penge szakítja és hasítja a húst, ahogy a bordáinak feszül és azok csikordulva repednek szét. A földnek csapódó arca parányi porgyűrűt ver a levegőbe, mint a vízbehulló kavics. És a világ ismét pördül körülöttem. A harcos lassan eszmélő tekintetébe nézek és a kardom, mint szikkadt húson, úgy szalad át a bőrpáncélján. Eszembe jut a gondolat, hogy nemrég, vagy talán évekkel ezelőtt pont így képzeltem, hogy semmit sem ér... Látom ahogy ügyetlenül kardot ránt, de azt is tudom, hogy hiába. Karom megfeszül, mint a hajlított kőris ág és kivágódik pengével előre. Egyenesen a harcos képébe. Könyörtelenül szeli a bőrt és töri a fogait, érzem hogy a handzsárom hegye a koponyáját megrepeszti és megáll. Kirántom belőle és a kifröccsenő vérrel együtt hanyatlik a harcos is a földre. Ismét megpördül a világ. Keresem, hogy moccan-e bármelyik, de csak a dobok dübörögnek, megfagyott a világ. Érzem a tüdőmbe toluló levegőt, fújtatok.
Lassan, minden lélegzettel, tisztul a látásom. A színek is kezdenek a helyükre találni és a távolodó dobok hangján túl egy női hang csendül. A hangok lassan szavakká, majd mondatokká alakulnak, ahogy a dobok a távolba vesznek. Még mindig fújtatok. De már tudom, hogy vége. Győztem!
Kipréselek mindent a tüdőmből és mélyet lélegzem a poros és forró levegőből. A lányra pillantok.

< Az istenekre, ez elvérzik, ha nem találok valami gyógyítót...! >

Közben a szavai is értelmet nyernek, hozzám beszél.

- Ne beszélj! Talán a holnapot sem éred meg... Akkor meg minek kötnék szerződést?! Először egy gyógyítót kell találnunk!

Mordulok rá kráni nyelven, ahogy belém mar sebének súlyossága. Öles léptekkel hozzá sietek. Közben lecsapom a vért a kardomról és elteszem.

- Tudsz a közelben valakit aki ellát rendesen?

Kérdezem tőle, közben mellé térdelek és hátizsákomból előkotrom a viszonylag tiszta ujjasomat és a pálinkámat.

- Ez fájni fog...!

Mondom neki, de abban pillanatban már öntöm is a sebre a pálinkát, majd az ujjasomat rászorítom a sebre elől és hátul. Körbe nézek.

- Szorítsd rá!

Utasítom és az egyik hullát megszabadítom az övétől. Azzal rögzítem a rögtönzött kötést a helyére.

- Hogy hívnak, mit mondtál?

Kérdezem közben tőle, barátságosabb hangon, de inkább csak beszéltetném...

[Shackallor]

Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manult fogadja a Gyepű



Ahogy megindulsz Aya felé, villannak egyet szemei. Nem szól egy szót sem. Sejti, mire készülsz, ám nem úgy viselkedik, mint akinek ellenére van a pálinkafürdő.
Huszonmennyi lehet?
Öt?
Hét?
Fiatalos vonásai vannak, mégis időtlenül sokatlátott szemekkel mered rád.
Hagyja, hogy lelocsold. Fel sem szisszen. Az erős nedű teljesen átáztatja a vérmocskos rongyruhát.
Ráhúzod a kötést, ő meg mosolyogva hagyja. Amikor a hátánál babrálsz, igyekszik elhúzódni.

- Ne aggódj ez kis orkfing a beavatási szertartásomhoz... képest - leheli.

- Gyógyító. Az kell nekünk. Most, hogy így lecsavartad mind a három főrangú Sakált... Szép munka! Aya és a Nagyfiú most szétrúgta a seggeteket! - próbálja kiáltani.

Az erőlködéstől vért okádik újra, közben válladba kapaszkodik. Kirántja a kezedből a flaskát és jól meghúzza.
Lassan beszél, néha kicsit akad a nyelve. Ennek csak örülsz, mert tudod, ha gyorsabbra vált, nem érted minden szavát.

- Tudod - meg is kéne mutatnunk a többi Sakálnak, mi a helyzet... Nincsenek ám messze. Tíz perc lóháton és ott vagyunk a fősátornál. Addig megsúghatnád a neved és hogy mi a Vért keresel itt a semmi közepén!

Köp egy jó nagyot. Továbbra is lassan, akadozva, ám egyre magabiztosabban beszél. Közben csodálja az izmaidat.

- Látom, nem érted. A Sakálok Nemzetsége jelenleg vezető, örökös és nagyobb erő híján van.. Ha bebizonyítod, hogy Te ölted meg mind a hármat... Nos... Akkor az erő jogán tiéd a megmaradt törzs. Szóval én a helyedben lekapnám mindhárom fejét. Jó vezető lennél, nagy vagy és erős.
Egy sámántanoncuk még maradt, az majd rendbehoz. Ismerem jól. Ezt meg ...

- nézi magán a lyukat -

pár nap és kipihenem. Szóval hogyan is esik, hogy te - mutat Rád - Nagyfiú, kivakarod a porhüvelyem a semmiből és Jelet mutatsz nekem a semmi közepén?
Hah?

- Érzem én, hogy Isten nem érintette meg a lelked, csak Szellemek. Hogyan hordozhatsz Jelet? Hogyan hordozhatod magadban az Ő akaratát?

- Ezt mondd meg nekem, Nagyfiú. Végülis válaszodtól függetlenül ajánlatom van számodra. Gyerünk, útközben elmondom.
- kapaszkodik magába.
Megpróbál legalább térdelni, de sikertelenül. Nem érted, hogy hogy nem ájult még el. Valahová mennetek kell, mert el fog vérezni. Habár igyekszik úgy viselkedni, mint akinek semmi nagyobb baja sincs...

Körbenézel, minden nyugodt. Feltámad a szellő újra, s nem hoz idegen szagot.

Aya azonban a közelgő halál szagát árasztja. Friss és alvadt vér tompa fémes szagai keverednek, rád is jutott rendesen.



Ott álsz a Pusztaságban csuromvéresen, egy őrült haldokló kránival melletted a földön, körülötted lefejezésre váró holttestek - nem messze Fahlan csendben legeli a ritkás aljnövényzetet.

Megérkeztél a Gyepűre.


Ranagol hozott, Manul.

[Huor Aikanáro]

Szótlanul, kissé hitetlenkedve hallgatom Aya szavait.

< Egy lónyi vére elfolyt és még mindig be nem áll a szája... Az előbb meg még meg akarta ölni magát... >

Miután úgy ahogy sikerül ellátnom a sebét, felállok és komoran ránézek.

- Nem tudsz Te semmit! Leszarom a Sakálok Nemzettségét, Én egy Korg vagyok!

Dübörgöm neki hangzatosan és elrakom a maradék pálinkát, majd a porban heverő másfélkezes kardomért indulok, hogy az is a helyére kerüljön, letisztítva. Közben folytatom a mondandómat.

- A nevem csak rám tartozik! Viszont Te az életeddel tartozol és ha meg mersz halni... Most szépen keresünk valakit, aki össze fércel téged. Utána, pedig elvezetsz engem a célomhoz, hogy leródd a tartozásod! Aztán mehetsz békével.

< Ha sikerül betörnöm, akkor még a hasznomra lesz ez a szívós némber... >

Idő közben Fahlant is kantárszáron fogom és Aya mellé vezetem.

- Ami meg az Istenedet és a Jeledet illeti, nem tudom miről beszélsz. Nekem nincs Istenem és nem is kell. Eddig csak a bajom volt velük...

És a földre köpök. Majd a legközelebbi nomád lovat is oda vezetem mellé.

< Csak az hiányzik... Még egy ilyen Amhe-féle, pont az...! >

- Most pedig, gyere, segítek felülni. Estére biztos helyre kell érnünk!

És ezzel óvatosan, de ellentmondást nem tűrően felkarolom és a nomád lóra ültetem. A kantárszárat nem adom neki, Én fogom vezetni.

- Megmaradsz? Bírsz űlni?

Kérdezem tőle és ha igenlő választ kapok, akkor én is felpattanok Fahlanra. Irány a Városállamok városerődje!

[Shackallor]

Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manul és Aya



A lány folyamatosan mosolyog. Miközben a lovakat vezeted, elmászik a sámán holttestéig. Tenyér nagyságú bőrtasakot halászik ki a furcsa ruha zsebeiből. Fogalmad sincs mi lehet benne, de Aya rövid örvendezés után a homlokába dörzsöl valamennyit tartalmából.

- Nos, ez majd segít egy darabig. - köhögi.

Folyamatosan ellöki a kezedet, miután bekötözted. Látod a szemén, hogy fogalma sincs, mi az a Korg.
Elhúzódik kezed előled és csendesen ennyit mond:
-Vigyél a fákon túra. Ott majd ellátnak.

Ha tényleg fel akarod kapni, ahhoz erővel kell kimutatnod szándékod. Nem fog óvatosan menni.

- Nem tartozom neked semmivel. Üzletet köthetünk. Nagyfiú.

Amikor megint utánakapnál, válaszként fektében rárúg egyet a kezedre.

- Minden, amire szükségem van, ott van a fákon túl. Vigyél... oda... Gyalog. Különben nincs értelme velem bajlódnod.

Végül persze elkapod. Ettől még az eszkábált kötést is átvérzi. Teste szinte összeolvad a kezedben, annyira gyenge. Most, hogy végre rendesen megfoghattad, érzed teste gyengeségét. Szinte képtelenség, hogy ilyen állapotban még valaki egyáltalán lélegezzen. Habár úgy tűnik, néha mellébeszél, elég ébernek tűnik. Szembogara szinte eltűnt, mélybarna kútba bámulsz. Ahogy közelebbről is megnézed arcát, hosszú, ám halvány heget vélsz felfedezni. A jobb arcán vezet végig egészen a nyakáig, s onnan vélhetőleg mégtovább ívesen. Mindkét fülében fekete fülbevalókat hord, melyek a cimpa külsű részét teljesen eltakarják, elfedve ugyanígy a szélen a fül alját. Virágillatú a lehelete, furcsa egyveleg ez a fémes szagban.

\\ Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy lóra ültesd, kérlek jelezd. Aya látványos szándékát nyilvánítja, hogy nem akar lóra ülni.\\

[Huor Aikanáro]

Miután nagy nehezen sikerül megfognom a lányt és végighallgatom a tiltakozását, nyafogását kissé eltartom magamtól és komoran a szemébe nézek.

- Hálátlan kis dög vagy hallod-e?! De semmi probléma, akkor gyorsan mindent vissza csinálunk mintha semmi sem történt volna.

Ezzel vissza leültetem és elengedem, majd a belőle kihúzott vesszőért indulok. Miután felveszem a földről látványosan leporolom és lefújom róla a port és vissza megyek Ayahoz.

- ...Így ni, olyan mint volt! Csatold le a kötést magadról és ezt gyorsan vissza dugom oda, ahol találtam!

Bökök a nyílvesszővel a háta felé.

- Ígérem, olyan gyorsan vissza dugom, ahogy kihúztam, meg se érzed! És utána azt a rozsdás kardot is vissza adom. Komolyan, vissza csináljuk, mintha mi sem történt volna. Fátylat rá...!

Mondom mind ezt, olyan komoly arccal és hangsúllyal, mint amikor egy dzsad kufár akar rezet eladni arany gyanánt. És még egyszer felé bökök a vesszővel "megnyugtatás" gyanánt.

- Elintézzük, egy pillanat és mindenki mehet a dolgára. Nem tartozol semmivel! Jó lesz így Királyném?

A válaszát várva kérdőn felhúzom a szemöldököm, de tréfának semmi nyoma az arcomon.

[Shackallor]

Játékos: Manul
Időpont: Huszadik nyarad eleje
Helyszín:Gyepű, Rossz Föld, a Sakálok Nemzetségének területe
Esemény: Manul és Aya



Aya kifejezéstelen arccal bámul rád két gesztenyéjével. Hátradől aztán a földön.

- Engem nem zavarna különösebben, elhiheted. Úgyis szánalmas volt, amit csináltunk idekint túlélésnek nevezve...

Szerinted nem lennék már régen halott, ha nem üvöltesz rám?

- Tessék. Ide akkor, Nagyfiú. - kezd tápászkodni.

Lecsatolja az övet, leveszi az vörösre ázott kötéseket.

- Mégiscsak igazam volt - vigyorodik el - nem volt az véletlen, hogy találkozunk.- eldobja az övet, s a kötést.

Képes négykézláb húzni magát.

- Legyen akkor tisztes. Így is hazajutok.

Olyat csinál, ami eddig lehetetlennek tűnt.

Megkapaszkodik a térdében és lábra áll. Inkább imbolyog, mint áll, de mégiscsak tartja magát.


- Utálom a Métely vesszeit. Átokverte kapukat lehetne velük ostromolni. - szusszan egyet.


- Várj. - kéri ujját felfelé tartva egy pillanat erejéig.

A bőrtasak tartalmát a markába szórja. Nem tűnik túl soknak, bármi is legyen az. Beletemeti arcát. Belemasszírozza arcbőrébe.

- Huhuuuuuuuu!

Jól kipirul. Szép kontraszt.

- Na. Mehet. - áll be kis terpeszben . Letépte magáról ruházata egy részét, kötés gyanánt. Felsejlenek keblei, tekinteted nem kerüli el.

[Huor Aikanáro]

Hitetlenkedve, felhúzott szemöldökkel figyelem mit művel ez a lány.

< Ez nem rendes...>

Aztán, ahogy feltápászkodik... a keblei... nem lehet nem észrevenni... Még így vérmocskosan is gyönyörű! És már nagyon régen volt szerencsém ilyet látni... az orrom beledörgölöm az alkaromba zavaromban és mély levegőt veszek. Egy csatát nyertem és most egyet veszítettem...

- Rendben, Te Átkozott némber...! De ezért nagyon sokkal fogsz tartozni!

Mondom neki, de magam sem hiszem... És eldobom a vesszőt.

< Az az átokverte lyuk ne lenne rajtad... Megmutatnám ki az Úr... >

- Kötözzük be azt a ronda lyukat a hasadon és induljunk!

Újra rászíjazom a hevenyészett kötést, közben hagyom hogy bennem kapaszkodjon.

- És ha már ilyen nagyon tudod mit akarsz, akkor ötleted is van, hogy mit mondunk azoknak a Sakáloknak? Vagy csak beállítunk, oszt jóccakát?

Kérdezem tőle gúnyos hangon, hogy egy kicsit megőrizzek az önbecsülésemből.