Életút

[Sirak]

Holnap majd írok a karimról, mostmár fáradt vagyok. jóéjt.

[HugiLee]

Ha minden igaz és a Kedves Mesélő is beleegyezik , akkor a karakterem a "Keresztapa" ( BM/ Thor) szolgálója lesz. bevállalom a főzési tudást és a gyógyítást , valamint a besurranást , HA !!! engedélyt kapok rá . Ez még egyeztetés alatt...

[Thor]

A karakterem apja a helyi uralkodó tanácsosa. Hugilee karaktere a segédem . Igaz, azt még nem beszéltük meg, hogy miképpen lett az. Gorodak karakterével jó barátok vagyunk. Egyelőre ennyit tudok ezzel kapcsolatban .


A BM az uralkodónak dolgozik, és elvégzi a piszkos munkát. Csinálhatjuk azt is, hogy néhányan bekerültetek az uralkodó bizalmába, és így az árnyvilágban tevékenykedtek, hogy az úrnak jobb élete legyen .

[Gorodak]

hali

akkor én szerinem gladiátorral vagy haecossal lennék, ha nincsen túl sok tank a csapatban.
Akár lehetnék a városi örség tagja is és tudok szerezni háttér infokat akár ha a km is benne van...
az jó?

[Thrin]

A karakterem egy tolvaj, méregkeverő, és információkkal kereskedő személy akit az udvar alkalmaz, és így elnézik az alvilági üzérkedéseit. Kicsit talán távolság tartó mert van pár ellensége és így kiben bízna. De annyit már tudok hogy Hugi karakterével így a BM szolgálójával hosszú gyümölcsöző kapcsolatot ápolt kereskedelem és bizalom terén is.
Egyébként az udvarban egy kisebb kereskedő, vagy nemesként tekintenek rá, mivel (rendelkezik vagyon háttérrel) a szürke csuklyások így rejtőznek a társadalomban.

[Thor]

Sirakkal megbeszéltük, hogy kardforgató zsoldosként dolgozik az uraságnak. Egy alkalommal, egy becsületbeli ügyben segédkeztem neki, így jóban lettünk.

Remélem nem baj, hogy én írtam le

Tehát:

Egy tolvaj a nemes szolgálatában, aki Hugilee karakterével jó viszonyban áll. (mennyire jó viszonyban? )

BM a tanácsos fia, és Gorodak, illetve Sirak karakterének barátja.

És most jön a szappanopera : Kiderül, hogy Hugilee karaktere nem csak a tolvaj barátja, de egyben a boszorkánymester segédje. Minek következtében fogalmunk sincs, hogy Flame kinek lesz valamilyen rokona.

[Sirak]

//Bocs Thor, de egy kicsit átírtam az előtörténetet//

Karakter neve: Mitaboshi Fuutame /ejtsd: Mitæbosi Fútame/

Tiadlan elhagyása
A Mitaboshi család híres Shien-su stílus alkalmazó, így tehát kétkezes a harcmodoruk, ezért ilyen oktatóhoz adtak engem is.
Általában egy oktató 3-4 gyermeket fogad magához egyszerre, és oktatásuk alatt nem nevel új növendékeket. Mi 4-en voltunk, Kurema Sakura /Kurema Szakura/ aki női kecsességét ötvözve a harc útjával szemet gyönyörködtető látványt nyújtott akár edzésen akár az utcán, Uruha Urahara mindünk(férfi) közül a legtehetségesebb, Eguchi Hikari /Egucsi Hikari/ akinek kitartása legalább annyira eredményes volt mint Urahara tehetsége, és én, Mitaboshi Fuutame aki hiába próbálkozott újra és újra, nem bírtam elsajátítani a Shien-su-t, még az is nehezemre esett, hogy két kardot használok, nem hogy ehhez még technikákat is csatoljak.
Ha arra került a sor, hogy egymás elleni küzdelmekben edzünk (ami igen gyakran megesett időről időre), én voltam a leggyengébb, Urahara pedig folyton kigúnyolt és arra biztatott, hogy hagyjam el a kard útját és menjek földművesnek.
Ekkor mindig Hikari állt ki mellettem, hiszen ő pontosan tudja, milyen az, ha valaki nem tehetséges és milyen érzés ha kudarcot kudarc követ.
Azonban hamar rájöttem, hogy számomra ez a stílus lehetetlen, így amikor egyedül voltam, egy karddal gyakoroltam, ami majdhogynem szentségtörésnek számított a családunkban. Ezért titokban kellett tartanom. De a mester elől nem tudtam elrejteni, ki tudja követett-e vagy csak arra járt, de fény derült a próbálkozásaimra, de legnagyobb meglepetésemre nem szidott le, vagy tett a másik kezembe egy tőrt. Dhala-saan technikát oktatott nekem attól kezdve külön órákon.
Viszont már túl mélyen bele ástam magam a "saját technikám" csiszolásába, a mester pedig nagyon érintőlegesen ismerte csak a stílust. Ezért hagyta, hogy magam bontakozzam ki az utamon, de a külön órák megmaradtak, hogy terelgessen.

Mikor családom előtt kellett megmutatnom, milyen harcos vált belőlem, nem harcolhattam egy karddal, kettőt használtam, de a bal kezem jóformán csak lógott a levegőben. Kizárólag a rengeteg gyakorlás miatt lehet, hogy végül nyertem a bemutatómon.
Pár év sem telt el, mikor az Uraha és a Mitaboshi család között viszály alakult ki, és mivel nem tudtak dűlőre jutni, karddal egyezkedtek. A találkozón az Urahák Uraharát jelölték ki képviselőjükként, én pedig ahogy meghallottam a nevet, azonnal önként jelentkeztem a Mitaboshi képviselőjének, habár a család szinte minden tagja ellene volt, nem engedtem a kimondott szavamból, és mint a család teljes körű tagja, jogom volt a harchoz.
Urahara persze fogott az alkalmon, és egy új szintre emelte a harcot. A vesztesnek örök érvényesen el kell hagynia Tiadlant, miután kigyógyul a sebeiből, ha túléli az összecsapást.
A harcot én egy karddal, míg Urahara karddal és tőrrel vívta. Mondanom sem kell, milyen képet vágott mindkét család, mikor csupán Acélakarattal küzdöttem.
Több óra után, a meglepődésből csodálat lett, a harc minden pillanatában kétséges volt a végkimenetel, nem bírtunk egymás fölé kerekedni, pedig szó szerint minden erőnket és technikáinkat felhasználtuk. Azonban végül a vérveszteség kifogott Uraharán, kibillent az egyensúlyából, és én alkalmat láttam a Leopárd táncának az alkalmazására, de ez volt a legrosszabb döntés amit hozhattam. Meglátta a rést a védelmemen, és mélyen bele vágott a mellkasomba.
A következő csapásom már olyan erőtlen volt, hogy még félre hajolnia sem kellett, a kard pengéje lecsúszott a bőrén, én pedig eszméletlenül estem össze az udvaron.

Két nappal később tértem magamhoz, hogy azzal a hírrel szolgáljanak, amint felépültem el kell hagynom az országot. Azonban apám hangjában ez alkalommal nem megvetés leledzett, életemben először éreztem, büszke rám.

Élet Tiadlanon kívül
Miután kiléptem a határokon, az egyetlen lehetőségem hogy kenyérhez jussak, a harc volt. Bérbe adtam a kardom, karavánokat őriztem, alkalmanként önkéntes gladiátor voltam, és bűnözőkre kitűzött vérdíjakat szedtem be szerte Észak-Yneven.
Ez utóbbi megélhetésemnek hamar híre ment, rövid időn belül már csak úgy hívtak "Bandita vadász Fuutame" vagy "Villámkéz"

Találkozás Thorral és Hugival
Egy alkalommal valami nagyon értékeset mentetek beszerezni, persze 100%ig titokban kellett tartani, azonban a tény, hogy 20 bandita várt titeket a hazafele vezető úton, alátámasztja, hogy nem maradt titokban a küldetés, és valakinek nagyon fájt rá a foga.
Épp kezdett eldurvulni a helyzet, mikor épp arra sétáltam el közöttetek, lassan, komótosan. Mindkét csapat meglepetten figyelte a vándort, ahogy lassan elhalad.
A banditáknak nagyon szemet szúrtam, elkezdtek szitkozódni és sértegetni, aztán amikor végképp elfogyott a türelmük, ketten rám támadtak.
A következő pár másodperc sokkolta a társaságot, amíg az a kettő rohamozott felém, én feléjük fordultam, lassan Acélakaratra csúszott a kezem, s ezek a szavak hagyták el a számat ervvül: "Leopárd tánca, VILLÁMKARD!"
Egy szempillantás nem sok, de ennyi kellett hozzá, hogy a harcosok mögé lépjek és kiegyenesedve a kardomat helyeztem a hüvelyébe, a banditák mellkasából pedig vér spriccelt, majd arcukkal a földre estek.
Páran félelmükben hebegtek:
Utonálló1: -E-ez nem más, mint a Villámkezű!
Utonálló2: -Az nem lehet, mit keres itt a bandita vadász?
Erre azonban a főnöknek kapzsiság támadt a szemében, tudta, hogy szinte minden országban busás jutalom jár a fejemért az alvilágban.
Főnök: -Ó igen, jó sok pénzt kapni ám érted! Hogy is hívják? -fordult az embereihez.
Én: -A nevem, Mitaboshi Fuutame, és a fejedért jöttem, Balkezes Danil!

Eztán együtt harcoltunk a megmaradtak ellen, azonban egy csellel Danil megmenekült pár társával. Ezután Thor meghívott vendégségbe hozzájuk, és a vacsora után munkát ajánlottak nekem, s onnantól kezdve a tartomány úrtól kaptam a betevőt, s mivel megkedveltem Thor egyenességét és kalandvágyát, ez alkalommal nem utaztam tovább a következő városba, maradtam.

//A karakter Tiadlani nemes, eképpen is viselkedik, ezért nem idegen számára az intrika és egyéb tudományok, a mellett hogy kiváló harcos, sok más ismeretben is jeleskedik.
Jelleme: Rend
Gondolkodásmódja: Semleges
Célja: Jobbnak lenni, és fejleszteni magát minden téren. (nem meglepő, ha kopogás nélkül rányitsz, az a kép tárul eléd, hogy testi edzés közben elméjét is élezi mindenféle tudományokkal.)
Személyisége: Erős a tiadlani egyenes neveltetés, azonban Yneven töltött évei alatt meglazult benne a csomó, habár ha bele gondolunk, kezdetektől már a szabályokkal és hagyományokkal küzdött a maga módján. Szóval egész laza a világfelfogása és jobban érdekli hogy megismerje a dolgokat, minthogy bírálja azokat.//

[Thor]

Nekem nagyon tetszik. Mondjuk úgy is írhattad volna, hogy a szépséges tolvajlány, és az isteni hatalommal bíró boszorkánymester mellett győzted le a gaz banditákat.


Az előtörténet kifejezetten bejön, jó ötlet.

[Thor]

A nevem Gwon Malor, és a Riegoy városállamokban láttam meg a napvilágot. Apám, Wilminus Malor, a helyi uraság tanácsadójaként kereste meg a betevő falatot. Anyám, Karina Malor(Dein), nem dolgozott, hisz apám keresete egy nagyobb tiszteletnek örvendezett pap fizetésével vetekedett. Hamar észrevette apám, hogy én is, akár csak ő, különleges érzékkel szemlélem a világot. Boldogan kezdte hát ifjú koromban a misztikus tanok okítását. Hamar megéreztem a mágia ízét, és élvezettel szívtam magamba a tudást. Anyám nem értett a mágiához, sőt kissé babonásan félt is tőle. Ám annyira nem, hogy ne tartson szeretőt. Apám többször is rajta kapta. Anyámat túlságosan szerette, így őt nem büntette, de a szeretők nagyrészt igen rosszul jártak. Én elég közel álltam apámhoz, így magam is haragudtam anyámra. Egy idő után apám is betelt, és végül elzavarta anyámat. Ő félve, hogy idővel hatalmát használja ellene, végleg elhagyta a tartományt, többé nem láttam. Akkor egyáltalán nem hiányzott, de később jöttem rá, hogy hiányzik.
Mivel csak én maradtam apámnak, így még több időt szentelt nekem. Gyorsan tanultam, és hamar komoly hatalomra tettem szert. Élveztem a zabolázatlan energiákat, ahogy végig perzselnek mindent, mely az útjukba kerül. Ám idővel rájöttem, hogy az igazi hatalom a nekromancia mélységében rejtőzik. Egyre többet foglalkoztam vele, és elég sokszor tettem törvénytelen dolgokat, hogy e túlvilági hatalmat megértsem. Apámmal a kapcsolatom egyre erősebb lett, és végül már, mint két boszorkánymester kerestük a nekromancia rejtelmeit. Ám e mellett igen jól boldogultam az erdő mélyén, és hamar meg tanultam a nyílpuskát is használni, hisz én voltam a küldönc, a növény, és egyéb dolgok beszerzője. És mivel a vadon veszélyes, hamar rájöttem, egy jó nyílpuska aranyat ér.


Egyik alkalommal olyan dolgot tárt fel előttem apám, melyet soha nem gondoltam volna. Egy rituálé, mellyel az élőholt élővé válik. Megmarad minden jó tulajdonsága, és közben érez, eszik, lélegzik, dobog a szíve. Homonkulusz néven említette. Ledöbbentem a nekromancia erején, és sokat kutattunk ezután a rituáléval kapcsolatban.


Idővel mindent megtanított nekem, még a tetoválás művészetét is, és tetováló mesterré váltam.


Majd eljött a nagy nap. Megtudtam apám tervét. Homonkulusszá akar válni, és örökké élni. Megértem, hisz a sötét mágiának komoly hátránya van. Alkalmazója folyamatosan gyengül használatakor. Így apám úgy nézett ki, mintha 80 éves is elmúlt volna, pedig még csak az ötvenen volt túl. Hónapokon át készültünk fel a rituáléra, és aznap először éreztem úgy, hogy elveszíthetem.


Ám sikerült, és halhatatlanná vált. Továbbra is tanácsosként jár kel az udvarba, de már egy másik „emberként”.



Most is ott élek, ahol születtem, és éltem. Sokszor elvágytam otthonról, és bejártam Ynev szebb, és veszélyesebb részeit, ám mindig hazavitt a honvágy. Apámnak segítek, kutatok. És miután az uralkodó rájött milyen lehetőség van bennem, feladatokkal bízott meg. Hamar kiderült, hogy jól választott, és idővel komoly rangot nyertem el nála. A munkában soha nem voltam finnyás, csak fizessék meg rendesen.


ITT VAN AZ A RÉSZ, HOGY TALÁLKOZOM A TÖBBIEKKEL, MEGISMEREM ŐKET.

[HugiLee]

Fogok írni én is , addig is :

https://www.youtube.com/watch?v=urNyg1ftMIU

[HugiLee]

Ha a KM másképp nem dönt , akkor :

Nevem Dert.

Északon született tiszta vérű elf vagyok. Néhány részlet a homályba vész származásomról. Oly fiatal voltam még, szinte újszülött, mikor családomtól elszakadtam. Csak sejthetem, hogy Katonák, vagy útonállók ragadtak el és rabszolgaként adtak tovább. Hogy a családommal mi lett, azt nem tudom, emlékemben csupán egyetlen kép, anyám arca és kék ruhája dereng.
Innentől évek vesznek homályba, emberek ,arcok jönnek sorra, kik bizonyára adtak vettek, többnyire ellenséges és fájdalmas érzés dereng fel abból az időből. Tiszta kép már csak onnan van, hogy a szolgaság a megszokott számomra, s helyem a szalmazsák valami piszkos szobában, ha nem épp kutyák mellett az istállóban van, s néha finom ruhában mutogatnak, mint valami csecse-becsét, s dicsekszenek velem. Ezt nem igazán értem, hogy miért teszik, hisz amikor nincs vendégség kutyába sem vesznek, s ha megszólalok többnyire pofon jár érte.
Megtanultam , hogy jobb befogni a számat, az igazat tartsam meg maganak, s inkább hazudjak, mutassak mást, mutassam azt , amit látni akarnak. Mellettem sorra haltak az emberek, fiatalon a szolgák, s megöregedve betegen az uraink, s én még mindig csak gyermek voltam….Egy századnyi év kellett, hogy anyámról maradt egyetlen emlékképet összekapcsoljam jelenlegi helyzetemmel, s ráeszméljek, hogy ez így nem természetes.
Nyilván nem tudhattam meg, hogy eredetileg kik követték el ellenem ezt a bűnt, mi ilyen sorsra vitt, így azok ellen fordultam, kik épp birtokolni véltek. (egy gazdag állatorvosnál voltam ekkor) Egy nagy ház istállójában volt a helyem. A gazdáim ugyan nem voltak szegények, és engem úri szeszélyből vettek, de lassan kezdtek megmutatkozni női bájaim. Volt egy serdülő leányuk is, akinek szépsége , nem tudott eléggé tündökölni ( ezt az úrnő mondta így ) mellettem. Sőt az övé sem , és a férjét is féltette a kísértéstől, bár kijelentette, hogy érintetlenül sokkal többet érek, s majd egyszer nagyon jó pénzt kereshetnek rajtam így. Ezért kitett a házból és lószart lapátoltam és udvart sepertem, lovakat itattam és csutakoltam, a patkoló kovácsnak segédkeztem a lábukat megemelni, és a beteg lovak és tehenek mellett is nekem kellett sokszor ügyelnem . Néha azonban a konyhára is beküldtek, tollat fosztani, disznót belezni, vagy mázsányi zöldséget sikálni, hámozni, a gyógynövényeket összekötözni és felaggatni száradni. Sokszor akkor is ott voltam, amikor a tanítványait oktatta a mester, és a fülem mindig nyitva volt az okításra. (Állatismeret és főzési tudomány és a gyógyítás, herbalizmus )
Nem kellett láncon tartani , mert eddig eszembe sem jutott elmenni onnan , ahol épp voltam. De a lázadás, a serdülőkor velejárója, s az emlékmozaikok összeillesztése után, több oldalról is megmutatkozott. Az úrnő évekkel korábban megparancsolta, hogy meg ne próbáljak összefeküdni férfiemberrel, de ezt akkor még magam is elképzelhetetlennek gondoltam, hisz láttam az állatokat, és nem találtam túl vonzónak az ötletet. De az idők változnak és lassan bennem is egyre erősödött a vágy, hogy belekóstoljak a szerelembe. Vágytam, rá , hogy szeressen valaki , de a szolgálók egyre furcsábban kezdtek el viselkedni , a fiúk rám sem néztek, az idősebb férfiak meg inkább elküldtek maguk mellől a konyhára. Egyetlen barátom akadt, egy lovászfiú, aki egy régi baleset folytán sánta volt, púpos és a fél arcát egy nagy sebhely torzította el. Ahogy teltek a hónapok egyre szebbnek találtam, hisz ő volt az egyetlen , aki kedves volt velem és emberszámba vett ( vicces ezt így mondani, de az emberek kitaszítják, aki nem ember). Egy éjjel megtettem, amit az úrnő tiltott. Aztán a következőn is , és majd minden éjjel. Hónapok teltek el , és boldog voltam, de valahogy felfedezték a titkunkat. Én drága áru voltam és nem mertek elcsúfítani , hogy még ezzel is csökkenjen az ár, amit értem kaphatnak, de a lovász fiút nem kellett kímélniük. Ő értéktelen volt. Kegyetlenül megbűntették . Az udvar közepén kikötöztek mindkettőnket és őt addig korbácsolták, amíg elhagyta minden ereje. Engem csak simán otthagytak étlen szomjan egy hétig. Az úr épp nem volt odahaza, s mikor hazatért és meglátta mi történt , azonnal leszedetett minket. Csak én éltem túl és ezért , miután felépültem , már semmi nem tartott vissza. Eljátszottam, az alázatos szolgálót nappal…de éjjel…
Kíváncsi lettem, mi lehet odakinn, s több napos alapos megfigyelés után, a kőkerítést egy helyen megmászva , kilógtam a városba. Hajnal volt már, s az utcák többnyire üresek, csak a kocsmák üzemeltek még, és néhány részeg támolygott….na meg a városőrök!! Hamar visszamásztam. Első felfedező utam csak néhány percig tartott, de annál erősebben hatott. Hetente, majd néhány naponta, végül már előfordult, hogy minden nap meglógtam , s a várossal ismerkedtem. Évekig járkáltam ki, s be, s osontam a sikátorokban, vagy a háztetőkön, végül már a város minden utcáját tudtam, minden kocsmát és a városőrség minden útvonalát. De nem álltam meg itt. Mert előfordult, hogy egy egy ismerős arcot láttam egy szobában. Az úr vendégei közül az egyiket. Egy nagy házban lakott, gazdag kereskedő, és folyton nőkkel hancúrozott. Egyszerű volt beosonni az ablakon, észrevétlenül, és meglesni mit rejtenek a szekrények, ládák, fiókok. Már egy évtized is eltelhetett mikor nagy hibát követtem el, s valami olyat vittem magammal , amit nem kellett volna. A tulajdonos másnap megjelent az úrnál és hamar rámtaláltak s medálra, ami a szalmazsákomban lapult még. Mágiával bíró csecse-becse volt, amit a gazdája egyszerűen követhetett. Lebuktam…ismét…és fényderült, arra is, hogy nem ez volt az első alkalom.
Ostor , száraz kenyér és börtön várt. Nem hittem, hogy túlélem. A sértett kereskedő, azonban megvásárolt és elvitt valami fura helyre. A kereskedő egy tartományúrnak a szolgálatában állt, akinek saját fejvadászai voltak. Ehhez a fejvadász klánhoz kerültem. Ostor és börtön ott is volt eleinte, de miután beláttam, hogy jobb azt tenni , amit mondanak, ráadásul olyan ügyesen manipuláltak, hogy egy idő után azt éreztem, igazuk van, és a büntetés jogos, és megérdemlem, onnantól megváltozott valami és elkezdtek tanítani. Olyan trükköket tanultam, amikre magamtól sosem jöttem volna rá. Megtanítottak, gyorsan és pontosan gyilkolni, amit meglepő módon….élveztem. Megmutatták hogyan kell besurranni , kiválasztani mi az , amit lehet s mi az amit nem szabad elmozdítani. Tökéletes tolvajt , be és kisurranót faragtak belőlem. Szinte nem maradt olyan hely, ahová ne tudtam volna bemenni, vagy ahonnan ne tudtam volna kiszabadulni.
Vizsgát tettem és klántag lettem, bár csak a legalacsonyabb szinten, és mindig kísérettel dolgoztam ,de mégis újra, szinte szabadon járhattam a városban és az erdőben, és más városokban is. Főleg az erdőben voltunk, és mindig azt tettem, amit a vezetők mondtak. Több évtized telt el, és én több száz embert ölhettem meg, és rabolhattam ki. Ez némi elégedettséggel töltött el a velem történtek után. Szinte már élveztem, hogy a rövid életüket még rövidebbé tehetem.
Egy napon valaki olyannal akasztottuk össze a bajszunk, akivel nem kellett volna, mert erősebbnek bizonyult, mint azt vezetőink hitték. Nem tudom máig sem, hogy kik voltak, csak hogy menekülnünk kellett, ahogy a lovak és aztán a lábunk bírta. Elszakadtam a többiektől, mikor belezuhantam valami szakadékfélébe aminek az alján egy gyorsvízű patak folyt. Emlékszem, hogy többször nekivert a sodrás a szikláknak, de végül elcsendesedett a víz és valahogy partot értem. Mire újra magamhoz tértem már rámtaláltak és valami sáros mocskos helyre kikötöttek épp, gondolom, hogy ott száradjak el és a varjak egyék ki a szememet… valami ilyesmit mondtak , de a fejemből ömlő vér eltakarta a szememet és a zúgástól a fülemben csak hangfoszlányok jutottak el a tudatomig, és különben sem izgatott épp semmi , mert azon tanakodtam magamban, hogy a fejem azonnal, a jobb, vagy a bal oldalon fog kettészakadni. ( ti: agyrázkódásom volt )
Ki tudja meddig lógtam ott a falon , néha néha csendes és kellemes ájulásba merülve, amikor valaki leszedett…bár nem tudom, hogy hozzámért e …( ez volt Thor karaktere a BM, Gwon Malor) ..és elvitt onnan. Megmentette az életemet, meggyógyított, enni adott, és ruhát. És nem bántott. Nagy úr ő, nagy hatalommal. Mégis senki nem tett értem addig annyit, mint ő. Vele maradtam hát és segítem , amiben tudom. És már nem vagyok rabszolga többé. Segéd lettem.  Ő az első ember, akinek nem kívánom a halálát, sőt !!!! Ismerem az apját is, aki igazán hatalmas …lény ….De a hideg kiráz tőle. Néha attól is, amit Gwon Malor csinál, (nekromancia) de ezt az egy taszító szokását bőven el tudom viselni az összes többi pozitívum miatt, amit a vele való találkozásból nyertem.
Segédként megismerhettem az erdők, mezők növényeit jobban, s nem csak a főzésben és gyógyításban vállalt szerepük miatt. (Herbalizmus magasabb fokozatok..némi méregkeveréssel) Sokszor én szereztem be a Mesternek a szükséges eszközöket , növényeket a városból, így alkalmam nyílt saját pénzek szerzésére , némi zsebelés és besurranás, s máris megvehetek magamnak , ami tetszik.

Thrinnel egy városmenti fogadóban futottam először össze, amikor belekötött néhány óvatlan suttyó. Ott helyben nem támadták meg, csak később, mikor elhagyta a fogadót, akkor próbálták hátulról meglepni és letámadni, s épp úgy hozta a kedvem, hogy a tenyérbemászó képüket felszabdaljam, ezért én meg őket leptem meg hátulról néhány nyílvesszővel. De mire kinyírtam kettőt Thrin meglepetésemre már vagy hárommal végzett valami varázslattal. Mivel ellenkező irányban volt dolgunk, csak biccentettünk egymásnak és ki-ki ment tovább a dolgára. Ezek után később a városban ismét találkoztunk, s akkor már beszédbe is elegyedtünk. Meglepő módon, mókásnak és valamiért szimpatikusnak találtam ezt az alakot, még akkor is, ha minden alkalommal elejt egy egy olyan szót, mondatot, amiből azt érzem, hogy valamit akar tőlem.

Hát kb ennyi, a többiek karakterét Gwon Maloron keresztül ismerhetem.

[Thor]

Nekem tetszik. Főleg mikor a nagy hatalmú BM-ről írsz .

[Thrin]

És vajon melyik varázslat végez ki 3 embert 2 nyílvessző ideje alatt? (nem elemi mert tudná hogy tűzgolyó)

[HugiLee]

levetted a csuklyádat és meghaltak szívrohamban ? ...esetleg szemmel verés ? ....vagy épp mögéd léptek és pechükre akkor ért le a hagymás bab előszele DDDDDDDD

[Gorodak]

Guray



Dwyll uniótól nem messze egy olyan kis város állam féleségből származik amely viszonylag közle van toronhoz.
Nos Apámat nem ismertem mivel fattyuként születtem meg egy nemes cselédjének a gyeremekeként, hogy ki volt az apám ki dudja...
Anyám viszonylag szerettel nevelt fel egy toronhoz közeli kis vársokában. Már korán érdekelni kezdett a hadsereg és a város védelme, alkatom késöb elégségesnek is bizonyult hozzá, így be is léptem a katonáknak.
Ahol egész jól is szerepeltem, és elkezdtem feljebb lépni a rnaglétrán, igyekzve meg tanulni mindent és követni a parancsokat.
Voltam a hadseregben felderitő, osztag parancsnok és agészen feljutottam a tanácskozási sátorig, mint megfigyelő bele nem szolhattam, de a mentorom meg engedte, hogy bele tekinthessek a dolgokba, mivel tehetséget látott bennem, akit érdemesnek tartott kiképezni.
Toronnal a határak fele néha össze tüzésbe kerültünk föleg ha semleges területekre mentük gyakorlatozni.
Mindenesetre tiszteltem a törvényt az életet és igyekeztem szolgálni azt, ahogy szerettem az erdőkben a gyakorlatokat is meg a harc mozdulatokat is valahogy az erdő mindig meg tudott nyugtatni, bármi is történt előtte.
Általában elég higadt voltam, de az ember vérem nem birt magával és nagyon sokszor bajba sodort föleg ha elmentem inni a társaimmal beosztotaimmal.
Mikor végre állandó csapatnál szolgáltam és én voltam a kapitány, nagyon vigyáztam embereim életére, és ígyekeztem jólis mulatni velük a szolgálatok küldetések után, hiába nézték ezt rossszemmel, de én tudtam, hogy bármikor számithatok rájuk és őők is rám.
Az egyik őrjárat elég rosszul sült el úgyanis egy rabszolga kereskedő csapatbafutottunk, akik úgy gondolták, hogy mi is tökéletes áru lennénk.
Egyből láttam, hogy szinte esélyünk sincs, így parancsba adtam a csapat fgelének , hogy futás, míg én a másikkal nekik mentünk , hogy fedezhessük a többieket. De még így sem volt esélye senkinek.
Mindünket megölték vagy elkapták.
Viszonylag hamar Toronban találtuk magunkat, ahol jó pénzért megszabadultak tölünk vagy nem jó pénzért a lényeg ugyan az maradt....
Személy szerint én 4 évig voltam rabszolga itt ott mielőtt eladtak volna az aréna homokjára meghallni.
De mindenki meglepetésére, túl éltem . Így elkezdtek ki képezni.
Viszonylag szerencsém volt, mert sokszor vesztetem , de a nép még is szeretett, talán azért mert hosszú fülemet eltakarta a hosszú szöke hajam amig a vállamig ért, olyan rasztásan.
Rengeteg sebett szereztem itt és egyre inkább bizonyossá váltak bennem az érzések, hogy egy nap nem lesz szerencsém és egy nap ottmaradok a homokon...
Közben a szívem egyre jobban elsőtétült, mind addig míg már nem néztem, hogy az ellenfeleim, ne halálos sebet kapjanak, már csak a túlélés számitott bármi áron,
s ez teljesen kiforditott önmagamból.
Néha néha rá eszméltem, hogy mit teszek ekkor döntöttem el , hogy mindegy, hogy mit kell tennem, de ha kell hazudok színészkedek az arénában, csak, hogy a nép megszeresen és bizakodtam, hogy a szabtság levegője már nincs is olyan messze.
Reménykedtem, benne, minden egyes nap, hog már csak egy ember, már csak egy hazudság, már csak egyszer kell megnyernem magamnak rabszolga tartóm kegyét vagy a tömeget az arénában.
Majd egy nap sikerült rábeszélnek és ki ügyekednem a rabszolga tartomnál egy tömeg harcot az arénában, ahol egy riválisa hozta embereit, így 15 en az 5 ellen harcoltunk mi őten, a csata addig tartott, míg vagy csak egy vagy az egyik csapatból mindenki elfogy. Ha csak egy marad talpon az elnyeri szabadtságát.
Ekkor meg éreztem a vérszagot, sikerlüt hideg fejjel a társaimmal harcolni.
Rengeteg sebet szereztem és társaim sorra hullotak, de émn kapaszkodtam a szabadtság remény sugarában, és mindent bevetettem, foggal körömmel kapaszkodtam az utolsó leheletembe, hogy majd pihenek, majd, majd csak akkor amikor mársenki sem marad körülöttem.
Végül sekerült, csak én maradtam talpon, mindenki más a porban feküdt körülöttem, közben ezernyi sebből véreztem, nem tudván merre vagyok, csak azt, hogy szabad leszek.
A közönség örjöngőt.
S bár a gazdám nem örült neki, hogy el kell engednie, de olyan sok pénzt nyertem neki az utolsó közdelmen, és még a szva is kötötte, így szerencsémre, megkaptam a szabadtságot, 30 keserves év után....
Bekötöztek. Kaptam egy hetett, majd pénz nélkül adván egy ruhát és egy kardot ajándékba kapva kint voltam a börtönömből.
Még aznap elhagytam a várost. Uközben koldultam ha kellett, loptam ha tudtam, szolgáltam verekedtem, bármit szinte a pénzért, és , hogy minnél előbb kijussak Toronból. Mivel barátaim meg halltak annó és anyám sem sokkal azelőtt hunyt el így nem volt értelme vissza mennem, így olyan messze mentem Torontól amilyen messze tudtam.
Hisz egész testem árulkodott a hosszú évekre melyet ott töltötem.
A korbács nyomok a sebhelyek százai egész testemen arcomon.
Mikor már elég messze jutottam, elszegődtem bárki mellé harcolni, vagy védeni, amig meg fizetett.
Ekkor találkoztam Ati karijával és Hugiéval, egy ilyen karaván kisérete közben akikhez ők is csatlakoztak, elég hosszú volt az ut és nagyon jóban elttünk így még bejeztem a karavánnal az utat és az utolsó helyen ahol meg álltak elbucsuztam tölük, majd Atiék uán mentem. Miután meg találtam őket, szépen lassan még jobban össze haverkodtunk. Szvesen beszélgettem velük mindenről, hiszen nem volt soha sem szégyelni valóm.
Karakterem jelleme olyan halál.Szerit a piát, de nem köszködös, de a törvényeket már magasról leszerja, kicsit elzülött, saját érdékeben ha kell betartja, de már nem foglakozik vele.
Viszont amig nem ránt valaki fegyvert addig nem akar őlni....