//off: Gorodak, a tervemig nem jutottunk el, mivel nem indultunk el. Azt mondtam, hogy út közben mondom el, viszont Pelso bele már lóra pattanáskor szót intett felénk. Az én elméletem szerint, csak Pelso terve hangzott el.//
</...P.E.L.S.O... Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit.../> *Meeker kérésére visszafordulok az őrszemhez és megkérdezem megláthatták a lovasok őt? Válaszát tolmácsolom. Mindenki erv: - Tehát. Zul'Khugal azt mondod, hogy cselekedjünk gyorsan míg el nem szál a lehetőség. Igaz a lehetőséget meg kell ragadni. Viszont most mi a lehetőségünk, hogy megkísérlünk kiiktatni még egy toroni csapatott vagy bejutni a várba míg a fejetlenség szikrája pislákol a toroniak soraiban. Én mindkettőben benne vagyok. Viszont ez a lovas csapatott nem kötelező lerohanunk. Elég ha elkerüljük, és utána koncentrálunk a várba való bejutásra. Meg is ölhetjük őket és utána is mehetünk a várhoz körbenézni, és kitervelni a bejutást. Akkor viszont előbb mérjük fel soraink. Újdonsült társainkat ütőképesebbé tudom tenni ehhez az akcióhoz, viszont ahhoz időre van szükségem. Addig ti nyugodtan megnézhetitek a csapat erejét, gyengéjét. Na meg merre érdemes rajtuk ütni. *Egy pillantást vetek az őrszemre ki a hírt hozta. - Azt mondta arra tartanak amerre a térkapu fényei voltak láthatók ahol megjelentünk. Tehát ép elég időnk van előkészíteni egy kelepcét itt. A nyomaink nagyját nem tüntettük el, tehát erre felé fognak jönni miután rátalálnak. Én erre jönnék a helyükben, hogy ha a nyomólvalóm azt mondja arra vezetnek nyomok.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Pelso 2013.01.21. 20:18-kor.
Pelso szavai közben hirtelen megcsap egy ötlet, amit Pelso után fel is vetek.
- Szerintem most kéne cselekednünk, természetesen felmérjük a terepet, de ez nekünk egyenes belépő a várba, ha sikerül leölni őket. Páncéljaikba akadálymentesen be juthatunk.
//off: Srácok, akkor leírom hogy mindenkinek tiszta legyen, mert szerintem ez így van, mert én így írtam le. Én abban a reagomban, amiben a tervemet közöltem, leírtam azt is, hogy: "Miután minden lezajlott és mindenki elmondta amit akar, azt hiszem rá is térhetünk a tervre, hiszen egy vértes csapatnak nem lehet csak úgy ukmukfuk nekitámadni." Ez után kezdtem volna el vázolni a tervet, de mivel mondtam hogy akkor mondom el a tervet miután már mindent előkészítettünk, és mindenki készen van, viszont Pelso közbe szólt, ezért a további mondandóm már nem létezik, tehát a ti reagotok egy része ugyanúgy "feleslegessé" vált. Kérlek vegyétek figyelembe ezt a részletkérdést. Egyébként pedig Arganur még nem is cselekedett semmit, azt hiszem ideje újra Thorra várakoznunk.//
Helyszín: Dwyll Unio Időpont: 3694. Igere évszak, Fák hava, első hete, emor napja, a kéklunír órája(06,00) Résztvevők: Marion, Pelso(Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit), Aedus, Meeker, Zul'Khugal ________________________________________________________
Még hajnalban
Aedus és Meeker kemény munkával, de végül sikerrel jártak a nyomok eltüntetésében. Csak nagyon kitűnő nyomolvasó tudna utánuk eredni. A két kalandor egymásra néz, és enyhe biccentéssel jelzik egymásnak, hogy ideje visszatérni a táborba. Mikor visszaérnek, látják, hogy már ég a tűz, és a csapat egy része már alszik.
Pelso orvos tudományának köszönhetően a sebesült katonák el lettek látva rendesen. Szerencsére mind meg fog maradni. Egytől egyig a varázsló nevét áldották, mikor befejezte a sebek kötözgetését.
Mikor az élelmet Marion odaviszi a katonáknak, azok először meglepetten néznek, majd mintha attól félnének, hogy meggondolja magát a kyr nő, sűrű köszönés mellett elveszik tőle. Így a csigák és rovarok megúszták a kegyetlen halált.
Arganur odalép a kis csapathoz, és ervül megszólal:
- Köszönöm nektek, amit értünk tesztek. Ha Ranil egyszer úgy akarja, visszaadom kedvességeteket. Addig is tartozom nektek az életemmel, és társaim életével.
Ezután tisztelettudóan meghajol, és visszavonul.
Reggel
A tiszt bólint a vadásznak, neki most úgy sincs kedve vallatni.
Aedus tőrrel a kezében lép oda a fához kötözött, betömött szájú foglyokhoz. Lehajol a szószólóhoz, majd egy könnyed mozdulattal elvágja a torkát. A férfi kikerekedett szemekkel fuldoklik saját vérében, majd lassan előre dől a feje, ahogy az élet kifolyik a testéből. A másik fickó rémülten néz a vadászra, meg a haldokló társára. Erre valószínű nem számított. A vallató kiveszi a rongyot az életben maradt szájából, majd higgadtan kezd kérdezősködni. A vallatás toroni nyelven folyik, és még a tábor épp, hogy ébredezik, így csak Aedus hallja a válaszokat. Mikor véget ér a vallatás, a vadász közelebb lép a toronihoz, mire az megérezvén a halál közeledtét, mint valami kis malac kezd vinnyogni, de csak pár másodpercet adott neki Aedus. Tőrét a torkába döfte, mire sűrű bordó vérével az élete is kifolyt a fa tövébe.
A varázsló szavai álmosan csengnek a többiek fülében. Néhány utazó arcára mosolyt csal. Hisz még este írt és olvasott, és el is nyomta közben az álom. Tipikus varázsló.
De még ezek az álmos szavak is hirtelen megállásra késztették a kicsiny csapatot. Hogy mennyi idő van még, az a cselekedettől függ. Minél bonyolultabb a terv, annál kevesebb az idő.
Arganur határozott tekintettel lép a varázsló elé:
- A sebesültekkel nincs esélyünk elmenekülni a lovasok elől. Csak idő kérdése, hogy mikor érnének be minket. Az érkező csapatnak vesznie kell, de információt is kell szereznünk. Az épen maradt katonáimmal a rendelkezésetekre állunk, dorani varázsló.
Majd a sziklás dombok felé néz.
- Ismerem az egész helyet, mint a tenyerem. Itt nem jó csapdát állítani. Feljebb kénytelen lesz az érkező csapat gyalog folytatni az utat, ha a fény forrásához akarnak menni. Rengeteg jó kis zegzugos rész van arra, könnyen csapdába ejthetjük őket, és ha balul sülne el a dolog részünkről, könnyen eltűnhetünk a sziklás labirintusban. Ha megengeded, akkor embereim mellett a te csapatodat is én vezetném.
Mikor a várba való bejutásról beszéltek, a tiszt érdeklődve néz rátok:
- Miért akartok a várba bejutni? Talán kerestek valamit? Osszátok meg célotokat, hogy segíthessek bejutni a várba. Ugyan is menekülő alagutak vannak az erődítmény alatt, és én ismerem azokat.
A terv:
A tiszt gondolatai hasonlatosak Zul'Khugal terveihez. Gyorsan, és könyörtelenül levágni őket, mint a barmokat. Összesen 6 embere maradt meg neki, aki harcképes, meg persze maga Arganur. Az íjászokat magaslatra küldi, olyan helyre, ahonnan rálátni a csapatra, de őket csak nagyon nehezen lehet észrevenni. A harcosokat közel a sziklák mentén képzeli el, hogy hamar rátámadhassanak a gyalogosan érkező csapatra. A varázslónak kissé távolabb kell lennie, hogy ne érezze meg az érkező mágia tudó, illetve ő biztosítaná a menekülő utat a csapatnak, ha muszáj. Az íjászoknak az a dolguk, hogy lelőjék az ellenséges varázslót. A harcosoknak egyértelműen a feladatuk a vértesek lemészárlása. Ha szerencsésen alakul, már a fele vérben fog fetrengeni mire rájönnek, hogy csapdába estek. Ha még is helyt állnának, és menekülni kéne, akkor a megmutatott útvonalon szinte szétrebbennének, így az ellenségnek is szét kellene szóródnia. A dorani varázsló pedig hatalmával szépen végezne a maradékkal.
//off: A tiszt helyismerete miatt, és Zul'Khugal hadvezetés képzettsége miatt, bónusz harcértékeket fogtok kapni, mikor a csata elkezdődik. Két napi élelmet mindenki vonjon le a készletéből. A saját fogyasztást még nem vonom le, mert nem esztek egy napja A mágusban egy hét öt napból áll.//
PM: Mindenki
„Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ez által találsz.”Aruth Dyn-Dayaell
//Off: egy kicsit nehezen tudom átlátni a tájat , de ha jól értem, akkor a csapatot a térkapu közelében , tehát még jóval az esti csatánk helyszíne előtt fogjuk megtámadni. //
A terv megtanácskozása közben ....vége felé, mikor már kezd körvonalazódni, Pelsohoz szólok: -Pelso! Ha jól értelmezem az elhangzottakat, van egy , vagy több magus is az ellenséges oldalon, kik halottakat támasztanak fel és irányítanak. És most elképzelhető, hogy ez a kis csapatnak, kiket megtámadni készülünk szintén tagja egy ilyen . S ha jól értettem, csupán a beszéde elég volt , s a holtak felkeltek a csatamezőn. Ha ez így van , akkor úgy vélem semmiképp nem szabad eljutniuk a tegnap esti csata helyszínére.....
Itt egy kicsit várok, hoyg mindenkinek leessen mire célzok. -Pelso kérlek bocsáss meg ha tévedek, de úgy vélem, talán te is tudsz ezt azt a holtak élesztéséről, hisz te is magus vagy. Egy halottat , nem tudok megállítani egy nyíllal. Ha átszúrom, akkor sem lesz semmi hisz már halott úgy is ...de akkor mégis hogyan lehet megállítani, végleg megölni egy ilyet? Mit tegyünk , ha szembekerülünk ezekkel?
vulevukusé ávek zsö tö prömöle dizson mustár ..áá bas..átok meg! Bemegyünk. tudod mi az a prohibíció ? - A kurválkodás csúnya szóval?
Látszik a kapitányon, hogy érti a dolgát és valóban igaza van, , ez valóban nem a legjobb hely a csapdaállításhoz. Mivel jól ismeri a környéket rá is bízhatjuk magunkat, már csak szakértelme miatt is.
Amikor a kapitány megkérdi, hogy miért akarunk mi bemenni a várba, ha senki nem válaszolna én rövidre fogva összefoglalom számára.
- A lovagot keressük. Mivel valószínűleg még a várba van, oda hív a küldetésünk.
"Habár azt mondták, hogy ha a vár elesik, akkor a legközelebbi várhoz kell vinnünk a levelet, de valami azt súgja ki kell mentenünk a lovagot"
Igazából nem értek a hadviseléshez. Én csak egy bérgyilkos vagyok, besurranok, információt gyűjtök és megölöm a célpontom. Ezt persze kiválóan kivitelezni tudom. Így, hát úgy teszek, ahogy a kapitány és Zul'khugal mondja, illetve megosztom saját szerepemmel kapcsolatos észrevételeim és gondolataim.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára revoltz 2013.01.24. 10:14-kor.
</...P.E.L.S.O... Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit.../> *A tiszt szavat egy biccentéssel nyugtázom. <... Egy fokkal már jobb... Legalább már tudjuk hol érdemes csapdát állítani... És nem menet közben kell megkeresni...> - Akkor rajtaütés. Zul'Khugal közvetlen ön mellé lesz beosztva. A részletek kidolgozásába viszont vonja be az embereim. A sebesült katonák amíg ránk várnak gyűjtsenek tenyérnyi köveket amiknek legalább egyik oldala lapos. És rejtőzzenek el.
//Off Thor olvas Pm-et. A most következő mondatott csak akkor mondom ha rábólintasz az ott olvasottakra. //
- A rajtaütés helyszínén a harcosok gyűljenek majd körém. Van egy ötletem hogyan tegyük magunkat ütőképesebbé anélkül, hogy észrevegyen az ellenséges varázsló.
*Mikor a tiszt kérdezi, hogy miért akarunk bejutni a várba egy pillanatra elhallgatok. //off. Revoltz: Csak ezért válaszolom én is meg a kérdést mert elfelejteted oda írni a lovag nevét.// - Raim Marses lovagot keressük. Még mielőtt tovább állunk meg kell bizonyosodnunk afelől, hogy halott vagy menthetetlen. *Mikor Marion felém intézi a szavait egy pillanatra elgondolkozva tekintek felé. - Valószínű csak egy halott idéző mágusuk van. Ha több lenne akkor már az ostrom kezdetén is éltek volna ezzel a lehetőséggel; szentség töréssel. A holtak ellen viszont a leghatásosabb fegyver a tűz. Az biztosan végez velük. *Ezek után odasétálok a tűz mellé és az oldaltáskámból előveszek egy nagyobbacska rongyot. A kihűlt, finom-pór hamuból rakok néhány marékkal. Majd összefogom és egy csomót kötök rá. A részemről akkor mehetünk.
*Még a hamvak begyűjtésénél. Az egyik sebesült katonához szólok. - A tábortüzek hamvát gyűjtsétek össze nekem. Miután vissza tértem szükségem lesz rá.
Végighallgatom a táborban a beszélgetést, közben csomagolok, semmi fölöslegeset, csak amit fogok használni, ellenerőzöm a kis játékszereim, úgy , hogy azt ne lássák, majd miután össze pakoltam , csak várok a többiekre, illetve a plusz egy főre, akit magammal viszek.
< Nem rossz a terv, de remélem beválik! Mit ért azon, hogy maradjunk közel hozzá, még is mit tervez, mit akar csinálni azért elmondhatná, az utolsó pillanat előtt vagy útközben, hogy mit tervez... Nem is értem őket, mindig mindent az utolsó pillanatban meg útközben, értem én , hogy sietünk, de ez még egyszer az életünkbe fog kerülni, hogy kapkodunk , jó persze most nincs túl sok időnk és sietni kell, meg értem, remélem jól fog elsülni a terv és mindenki tudja, hogy egy páncélos , talán teljes vértes fickót, nem olyan könnyű legyőzni szemtől, szembe, ha nem sikerül jól a rajtaütés, könnyen ott hagyjuk a fogunkat , az biztos! Remélem azért még útközben elmondja a mágus mit is akar pontosan... >
Útközben igyekszem sietni a többiekkel amennyire tudok. A helyszínre érve rögtön elkezdem felmérni a terepet amennyire tudom, majd elrejtőzök, illetve segítek a katonáknak is jól elbújni, ha tudok...
< Zombik , hm... Érdekes, lehet nem ártana , majd meg nézni a páncélosokat is, hátha zombik, remélem nem. Majd rájuk vetek némi pillantást hő látással, ha nem halottak biztos, hogy lesz némi hő amit láthatok, ha zombik akkor nagyobb bajban leszünk, mint azt bárki is gondolná! Remélem nem . A varázsló kinek a dolga lesz vajon? >
// Az értékeim maradhatnak Ati amiket elküldtem pm - ben vagy irjam le ujra és dobjam ki ujra??? //
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
Helyszín: Dwyll Unio Időpont: 3694. Igere évszak, Fák hava, első hete, emor napja, a kéklunír órája és a mithrill órája közt (06:00-08:00) Résztvevők: Marion, Pelso(Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit), Aedus, Meeker, Zul'Khugal ________________________________________________________
A csapat egy földre rajzolt terv előtt áll. A tiszt bottal a kezében mutogatja mindenki dolgát.
- Aedus, Marion, ti itt lesztek – Mutat egy magaslati pontot jelölő kavicsra. – Mellétek adok egy sebesült katonát, ahogy kérted - és ekkor a vadászra pillant, majd folytatja. – Innen céloztok az ellenséges varázslóra. Én tőletek balra leszek lent, közvetlen a toroniak mellett elbújva három remek katonámmal. Velem szemben Zul'Khugal és vele bátor harcra éhes három katonám. Meeker, te tőlünk 5-6 méterrel messzebb leszel, te fogod hátulról betámadni az ellent. Pelso, kérésedre távol leszel a csatától, de te is olyan helyen leszel, ahonnan belátod a csatateret, és ha kell, hatalmaddal támogatsz minket. Nos, miután meglátjuk a csapatot, nem támadunk. Megvárjuk, míg az íjászok úgy érzik készen állnak. Az ő lövésük lesz a jel. Miután betalálnak a halál hírnökei, elindul a pokol. Zul'Khugal, a hat harcosom és én összepréseljük a mocskos féregevőket, mintha Ranil kezei préselné ki belőlük a szuszt. Meeker, te a toroniak mögött leszel, és a hátsókat szeded le, mintha az árnyékból démonok marnák húsaikat. Mire felfognák mi is történt, már rég a patkányt evő istenüknél magyarázkodnak. Mindenki készüljön fel, fertály óra múlva indulunk.
A katonák azonnal munkához látnak. A sebesültek a tábor eltakarításával foglalkoznak, míg a többi kardjaikat élezik, és Ranilhoz imádkoznak, hogy adjon erőt nekik a küzdelemhez. A varázsló kérésére bólintanak a katonák, és a hamut nem szórják be földdel, illetve követ is keresnek.
A tiszt a kalandozó csapathoz megy.
- A lovag kit kerestek még élt, mikor elhagytuk a várat. Ha Ranil is úgy akarja, akkor még mindig él. A segítségünkre siettetek, és ezért kötelességem nekem is, hogy az utatokat egyengessem. Itt van ez a térkép, - És egy papirost nyújt át nektek. – Bejelöltem rajta, hogy hol tudtok észrevétlenül bejutni a várba. Remélem, sikerrel jártok. Én sajnos nem mehetek veletek, pedig a szívem azt akarja, de felelősséggel tartozom az embereimnek. Ha sikerrel járunk, akkor északra indulunk a legközelebbi helyőrséghez.
Készen állnak az indulásra. A tiszt odalép a sebesültekhez, és pár szót mond anyanyelvén nekik, valószínű bíztató szavak.
A csapda
//off: Pelso mágikus segítséget akar nyújtani mindenkinek. Aki engedi, annak rúnákat fog a mellkasára rajzolni vizes hamuval. Nem akarom leírni, hogy mire jó, majd Pelso elmondja. Az ezzel kapcsolatos reagálást a katonák részéről akkor írom, ha Pelso elmondta mit is akar.//
Talán öt méter széles a járat, két oldalán 3 méteres sziklákkal. Mindenfelé csak a szürke kő és por. Aki nem ismeri a járást, könnyen eltévedhet. Aedus, Marion és egy katona, egy 5 méter magas sziklán fekszenek. Rajtuk kőporral beszórt sátorlap, melyet Meeker mesteri módon sziklának álcázott, szinte lehetetlen észrevenni őket. Egyenesen az öt méter széles járat felé néznek. Úgy 20-30 méterre lesznek majd a toroniak tőlük. Arganur Kradon és három katonája a sziklák mögött várakoznak készen, hogy a jelre támadhassanak. Velük szemben szintén a sziklák mögött Zul'Khugal, és még három katona készek a harcra. Tőlük 7-8 méterre Meeker áll készen a sziklák takarásában, hogy hátba támadhassa a meglepett csapatot. Míg Pelso a biztonság kedvéért 30 méterre, egy 6 méter magas sziklán rejtőzik, és onnan figyeli az eseményeket.
A két íjász feszülten figyeli a távolt, hisz lassan megérkeznek a patkányok csapdájukba. A katona, ki mellettük fekszik, halkan megszólal ervvül.
- A nevem Marnok. Én mindent tesz meg, nektek mit kér. Ranil áld minket.
Majd megragadja mind a két íjász vállát, mintha lelkesedést akarna beléjük szorítani.
E közben Zul'Khugal türelmesen várakozik a katonák mellett. Fegyvere kezében, élesre fenve. A három harcos csendben állnak pajzzsal és karddal a kézben, és közben mindegyik szája néma imát rebeg.
Meeker végig vizsgálja fegyvereit, hogy ne hagyja egyik sem cserben, mikor eljön az idő. Nyílpuskái tökéletesek, a toroniaknak fogalmuk sincs, hogy mire vállalkoztak.
Pelso kissé kimerülten ül a rejtekhelyén. A sok rúna felírása kivette az erejét. De ha minden jól alakul, akkor nem is kell használni mágikus hatalmát. Innen mindent jól belát, ha esetleg segítségre lenne szükség.
A feszültség tapintható a levegőben. Van, ki fegyverével babrál, más istenéhez fohászkodik. És akad, ki egykedvűen néz a jövőbe, hisz az már meg van előre írva. Ha félünk, ha nem. Egy biztos. Ma az istenek járnak jól.
Csizmás léptek zaja töri meg a csendet. A csapat szíve mintha egy pillanatra együtt dobbanna, feszülten figyelnek rejtekhelyükről, hisz eljött az idő. Fém Mellvértes katonák jelennek meg. Fejükön bőr sisak, ball kezükben kerek, közepes fém pajzs. Jobb kezükben egykezes, kétélű egyenes kard. Bőr nadrágot, és csizmát viselnek. Elől négy megy kettes sorban, utána kettő katona, kik között egy barna köpenyes férfi lépked. Bőr köpenye csuklyás, de nincs a fejére húzva. Arca falfehér, őszes haja varkocsba kötve. Vékony testalkatú kyr férfi. Fegyver nincs nála, sem bot. Ruhája egyszerű barna bőr, utazó ruha. Utána még 4 katona követi kettes sorban. Gyalog vannak, a lovaikat lejjebb kiköthették.
A katonák a környezetet figyelve lépkednek. Nem mintha most csapdát sejtetnének, de már közel járnak a fényforráshoz, ezért ez az óvatosság.
//off: Gorodak, légy szíves dobd ki újra, mert lehet, másképp cselekszel, mint gondoltad.//
PM: Mindenki
„Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ez által találsz.”Aruth Dyn-Dayaell
-Marion- //off: Bocsi ezt még Thor előtt elkezdtem írni , csak sokáig tartott )....Javítsatok ki ha tévedek, de szerintem most egyáltalán nem kapkodunk, hisz Zul~Khugal is leült és addig nem indulunk , amíg a tervet meg nem beszéltük. //
Még a megbeszélésen: Pelsohoz : -Szerinted , ha lángoló nyílvesszővel meglőjük őket ( a mozgó hullákat ) , az elég hozzá, hoyg felgyulladjanak, vagy esetleg nekiállnak oltani a ruhájukat ?Azért kérdezem , mert ha oltanak, akkor csak hátulról érdemes lőni őket , hisz azt nem láthatják....érezni már úgysem éreznek semmit ...gondom ... Az utolsó félmondatot már csendesebben mondom, szinte csak magamnak .
Mielőtt elindulunk még körbekérdezek, vagy keresek , egy nagyobb darab rongyot, amit széttéphetek kicsikre , majd valami gyúlékony anyagot, olajat, zsírt , valamit , amiből majd a nyílvesszőre kicsi fáklyákat készíthetek ha úgy adódik .
Amikor a varázsló említi a rúnákat , tudom, hogy ez csak jó lehet nekünk,(( pláne, ha el is mondja )) . Szó nélkül odalépek hozzá, és mivel a bőrünkre kell írni automatikusan gombolom ki az ingemet ( persze csak egy darabig) , hogy szabaddá tegyem a kellő területet . Még örülök is , hoyg nem a ruhámat koszolja majd be ....de aztán kapcsolok, egy pillanatra talán meg is torpanok...végül hagyom hogy felrajzolja a jelet rám .... kicsit zavarban vagyok, de igyekszem ezt nem mutatni. Miközben rajzol, megpróbálom megfejteni vajon ő mit gondolhat most ? Ha végzett ellépek tőle, indulok a helyemre, visszagombolkozom és egy torokköszörüléssel újra a harcra koncentrálok.
Aedussal megbeszélve a taktikát..... A sziklán fekve már egy cseppet sem érdekel, hogy a katona, akit mellénk rendeltek mit mond, mert minden idegszálammal a feladatra koncentrálok. Mikor megfogja a vállamat kizökkent. Ránézek rezzenéstelen arccal, két másodpercig elgondolkodom , mit is csináljak vele..aztán röviden csak rákacsintok és egy nagyon halvány mosollyal jelzem, hogy nyugi , majd visszafordulok a cél felé és várok.
Úgy érzem, ha most hibázunk , nincs több esélyünk, menekülni kell vagy mind ittveszünk..... Nagy levegőt veszek ...és lassan kifújom....ezzel lenyugtatom magam.
<Az biztos, hogy nem én leszek az első , aki elrohan , ha menni is kellene! >
Az első lövésemnek tökéletesnek kell lennie. Méregbe mártom a nyilam végét, egy kicsit tovább is , mint a szokásos, hátha erősebb lesz a hatás. Ezzel célzom meg ...először az üres teret, majd a lassan közeledő kyr férfit. Kivárom a legmegfelelőbb pillanatot , hogy nyilam pontosan a nyakába fúródjon ( remélve, hogy lehetőleg eret, légcsövet talál) .Lövök.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára HugiLee 2013.01.25. 15:53-kor.
vulevukusé ávek zsö tö prömöle dizson mustár ..áá bas..átok meg! Bemegyünk. tudod mi az a prohibíció ? - A kurválkodás csúnya szóval?
Miután álcáztuk magunkat és mindenki elhelyezkedett már, csak várok, halkan és csendben.
< A vihar előtti csend, és remélem a vihar nekünk segít majd... >
Mikor megérkeznek rögtön megvizsgálom őket hőlátással.
< Mázlink van. Nem hozott magával halott húst az átkozott. Jól kell célozzak. A tervünk sikeréért.>
// Ha Marion ki tudja hasznalni a skorpiómat, akkor az egyiket neki oda adom, ha az értekeit jól kitudja használni, de szolok, neki, hogy ezt kérem vissza, igaz ha segítenek nekik felhúzni a nyílpuskákat, gyorsan tudnak majd lőni. Ha nem akkor nálam lesz... //
A terv szerint cselekszem, és mikor a parancsnok és Zul' Khugal elindulnak, akkor lövök, addig célzom az ellent. Folyamatosan lövök, míg el nem fogy a 4 lövésem, utána, ha úgy ítélem meg, hogy nem tudok biztosan lőni a nagy forgatag miatt akkor hirtelen, meglepetés szerűen támadok, hátulról, hogy a halál gyors keze vigye a halálba az ellenfeleimet.
Minden lövés célzott, hogy a páncél ne védjen, és minden lövésem halált osszon... Takarásból lövök, hogy véletlenül se lássák, hogy ki az, és honnan lő, akár magamat is álcáztam. Ha bajban vannak és latom, hogy kellek közelharcban, akkor gyorsan oda megyek, de figyelve arra, hogy ne lássanak meg. 2 lövést mindenképpen leadok akkor, mikor a mi csapataink támadnak azokra akik hozzájuk közel vannak, hogy azt higgyék, a támadó csapat mögött is vannak íjászok. Majd a második 2 lövésemet is célzottan a hozzám legközelebb állóba lövöm, a fejébe, hogy a páncélja ne védjen és rögtön a porba hulljon.
// már a bőrsisak tudom, hogy véd, de nem annyira sokat, mint a mellvért, és ha jól célzok, akkor átmegy a nyílvesszőm. >D //.
Természetesen várok, míg Marion és Aedus lőnek, majd megvárom, azt is, mikor elindulnak a csapataink. Utána lövök kettőt, majd mikor összeütköztek a csapataink lövök még kettőt, utána felmérem a terepet és amikor a legalkalmasabb támadok hátulról, meglepetés szerűen. Ha valakit látok, hogy bajban van csata közben, akkor, ha tudok segítek a pengém kilövésével.
Alkar penge: ce20+25+2+4+2+3+5=61 sebzése 2
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
</...P.E.L.S.O... Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit.../>
Még a megbeszélésnél. Marion: - Általában nem kezdik el oltani magukat ha csak nem kapnak rá parancsot. Egy egyszerű égő nyíltól amúgy is csak egy száraz test kap lángra. Érezni valóban nem éreznek semmit, de attól még nem kapnak olyan gyorsan lángra. A különféle mágusok és sarlatánok által felkeltett holtak többségét olyan gyenge mágia mozgatja, hogy megállásra készteti őket az is ha csontrepesztő és izomszaggató csapások érik. Egyszerű szurkálódásra viszont tény, hogy nem reagálnak.
A rajtaütés helyszínén. *A csapda helyére érve még mielőtt szétszélednénk akkor magamhoz intem a harcosokat. A dwoonoknak. Dwoon nyelven: - Szeretném a csata során kiegyenlíteni az esélyeket. Ezért minden harcosnak a mellkasára szeretnék felrajzolni egy mágikus jelet. Ez a jel tompítani fogja az ellen csapásainak az erejét. Így csökkentve a csata során elszenvedett sérülések mértékét, súlyosságát. Durván annyi ideig fog fennmaradni amíg 12 vágást megcsináltok. Esetleg egy kicsit tovább. Amíg védelmezi testetek a jel zöldes derengés vesz majd körbe mindenkit akin rajta a jel. Arra gondoltam, hogy a varázst istenetek neve Ranil fogja aktiválni. Mikor megkapjátok a jelet, a támadásra csak kiáltsátok, hogy Ranil. Viszont addig nem szabad kimondani a jel felrajzolása után mivel az aktiválja a varázst.
//Off. Ha a leplezésnek köszönhetően a zöldes derengés sem látható akkor az aura színéről szóló rész semmis.//
*Egy pillanat szünet. - A varázst gondosan elrejtem az ellenséges varázsló érzékei elől így ő nem vehet észre bennetek. Hogy, ha minden világos akkor kérlek egyesével gyertek elém, hogy felrajzoljam rátok a jelet.
Meeker, Zul'Khugal. Erv nyelven - Rátok is felrajzolnám ugyan azt a jelet mit a Dwoon harcosokra rajzoltam. Ez a jel gyengíti az ellenség vágásainak erejét. Annyi ideig biztosan rajtatok marad amíg 12 vágást véghez visztek. A jel varázs szóra aktiválható. Egyszeri. Az idő lejártával végleg lefoszlik rólatok. Mondjátok mit szeretnétek. Milyen szóra aktiválódjon. Szólok, hogy a szót nem szabad kimondani míg nem akarod, hogy a varázs aktiválódjon. Szerintem olyan jelszót kérjetek amivel rohamra szoktatok indulni. *Miután felrajzoltam az összes rúnát vissza vonulok a kijelölt helyemre és onnan figyelem az eseményeket.
//Mágia.: Egy kicsit elbizonytalanodtam. Ha a test vonalát követő aurát akarok létrehozni ahhoz kell e költenem a gömb formára vagy csak elég az, hogy önmagamra varázsolok. Biztos ami biztos két megközelítésből számoltam ki a pontokat.: 1.: Beszéd 0p Önmagára 0p Terület Gömb 2p 2m átmérőjű (Ettől még az emberek formáját követi. Mint egy kb 10cm vastag második bőr.) Erősség 2E – 2sp védelem – 2p Leplezés 0,4p 2E védelem. Időtartam 0,6 p 30s //off Elképzelhető, hogy a másodikat fölöslegesen írom de azért jól néz ki. Olyan mintha hosszú reagot írtam volna.// 2.: Beszéd 0p Önmagamra 0p (A mágia körbe öleli a testet mint egy második bőr.) Erősség 3E – 3 sp védelem – 3p Leplezés 0,6 p 2E védelem Időtartam 1,6p 70s//