Raehur bukása

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Roneld és a dzsad beszéde után:
<Nem lehetek ennyire bizalmatlan mindenkivel! Aki ránk támad, abban azért nem bízok meg. Aki túl nyájas, abban azért nem! Igaz, hogy eddigi életemet úgy éltük, hogy ne keltsünk feltűnést, de nem lehetek ennyire bizalmatlan. Ha lesz rá lehetőségem, beszélek erről Rupertel! Ő sokkal jobban ismeri az embereket. Hátha tud segíteni nekem, kiben lehet megbízni, kiben nem. Remélem Ő jobban átlát az embereken mint én.>

Az ebédhez vizet kérek a bor helyett. Az ételt minél előbb elfogyasztom, de legszívesebben itt maradnák, és figyelném kikkel beszél a dszad, miközben beszerzi amire Roneld megkérte.

Miután továbbindulunk:
"-Már biztosan unjátok a bizalmatlanságomat, de ebben az emberben sem bízok! Elég jól lovagolok. Vissza kéne mennem, és kérni még valami beszerezni valót. És akkor meglátnám, nem e minket akar kiadni a katonáknak. Ha ebben a tempóban, haladtok tovább, remélem a város előtt utolérlek titeket. Ha nem a piac közelében találkozunk."

Ha a többiek egyetértenek, kb fél órát lovagolunk el a fogadótól mielőtt visszafordulok.

[Jomadar]

_____________________________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 16. nap délután
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
_____________________________________________________________________________________

A kufár szeme felcsillan és szemmel láthatóan elemében érzi magát, leül közétek és magabiztosan mondja:
- A legjobb helyre jöttek jó urak, a legjobb helyre. Ellátmány? Hát hogyne. Mennyire sürgős? Holnap reggelre meglehet minden, de kicsit drágább. Az egész, amit kér megvan reggelre 10 aranyból.
Kisejnek leesik az álla és a fegyverére csúszik a keze, de Roneld szerencsére találkozott már dzsad kufárral, így szeme sem rebben:
- Nagyszerű dolog ilyen kifinomult kereskedővel tárgyalni, de attól tartok kissé féreértett. Nem az egész fogadót kértük melléképületestül személyzetestül, csupán némi élelmet, meg két derék hátast.
- Ó idegenek, nem is sejtitek, hogy mennyire költségessé vált manapság az élelem. A hátasok is megritkultak, no meg mégsem adhatok egy vén gebét ilyen derék embereknek, mi lenne a jó híremmel?
- A jó híred akkor terjed, ha nem számolod fel nekünk, hogy alidari nő hozza a hátasokat kötőféken...
És így tovább, közben az italok is megérkeznek és a beszélgetés végére (Kisej több ízben azt hitte, most fogja szétcsapni az ember koponyáját, de szerencsére Roneld mindig kapásból mosolyogva válszolt, így még kivárt) a dzsad hajlandó 6 aranyért összeszedni a cuccot reggelre, vagy 5-ért holnap estére. Érzi, hogy jobb üzletet is kicsikarhatott volna, de jelenlegi képességei (lélektan(1)+szerencsejáték(2)+ékesszólás(0)) ennyit engedtek. Az ételek is megérkeznek, egy nagy fatálon sült húst és zöldségeket hoz a lány, meg egy egész cipót. Kicsit idegen a fűszerezése és jóval erősebb, mint amit megszoktatok, de összességében ízletesek és bőségesen elég hármótoknak. Ha megegyeztek az ételbeszerzésről, akkor a pénz felét kéri előre és az ebédre a vendégei voltatok, egyébként összesen 2 ezüst az ára.

//Kisej manőverét nem igazán értem de:
Ha Kisej visszalovagol a fogadóba, nem talál semmi gyanúsat, ha kér még valami apróságot, akkor a dzsad némi sopánkodás után még egy ezüstöt le akar róla gombolni, de ennyi.
Így késő délutánra értek a városba:
Ha továbbmentek a város felé (déli irányba), azt látjátok, hogy a házak messze kinőtték az eredetileg valóban fallal körülvett területet, az eredeti falak messze nem jelentenek már védelmet, tele vannak szélesre tárt kapukkal és az épületek is úgy ráépültek, hogy az emberek simán felkapaszkodhatnak a falakra. Egyébként igazi városi sürgés-forgást láttok, megrakott szekerek, jól fésült férfiak és cicomásan öltözött dámák mellett koszos szegények és megfáradt utazók, testőrökkel körülvett kereskedők róják utukat kusza átláthatatlanságban. Egyedül koldusokat nem láttok, ami azért elég furcsa. Leginkább azonban az emberek ábrázata mutat éles kontarsztot a Piarronban tapasztalttal, ahol a remény és a tettvágy fénylett a tekintetekben míg itt legtöbbször a közöny és a reménytelenség. Persze akadnak kivételek de az az érzésetek, hogy az a nagyobb baj.
A széles út háborítatlanul hajt be a város közepébe, ahol egy főtéren ácsok dolgoznak, egy emelvényt építenek éppen.
Dél felől tengerzúgás hangjait és sirályok sivalkodását hozza a szél, és úgy halljátok, arrafelé lehet egy piac is.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Visszalovagolok a fogadóba, és csalódottan tapasztalom, hogy megint túlságosan gyanakvó voltam.
<Sürgősen beszélnem kell Rupertel! Hányszor lecsillapított a tekintetével, míg üzleteltek. Remélem segíteni fog!>

Az ezüstöt kifizetem a dzsadnak, és megnyugodva sietek a többiek után!

A vágtázás kitisztítja fejemet, és testemnek is jól esik egy kis testmozgás a poroszkálás után. Elmondom nekik, hogy semmi gyanúsat nem láttam a fogadóban.

Mikor meglátom az ácsok munkáját:
"- Ti láttatok már ilyen nyilvános kivégzést? Mi a menete? Mi lenne ha meggyengítenénk az emelvényt, annyira, hogy ne bírja el a herceg súlyát. A zavarodás kihasználva talán kiszabadíthatjuk a herceget."

[Thor]

Rupert Farigon


Örülök, hogy Roneld ilyen könnyen bánik a fickóval. Igaz jó magam is ismerem valamennyire a dolgok értékét, de ezek az ismeretek inkább Ordan és környékére igazak. Csendben hallgatom végig az alkudozást, és közben az ebédemet fogyasztom. Szerencsére Sogron nem követeli meg az étkezések előtti imát, így nem kell attól tartanunk, hogy lebukunk. Mikor éppen a bort kortyolgatom, látom, hogy Kisej dühösen néz a fogadósra, mert az szemtelenül alkudozik. Mikor rám néz, szememmel és arcom mimikájával nyugalomra ösztönzöm.
Szerencsére meg tudtunk állapodni a fickóval, és Kisej is türtőztette magát.
Mikor azt kérdezi, hogy mikorra kellene az áru, megszólalok.


- Roneld uram, ne feled, hogy a városban is van elintézni valód. Így szerintem elég, ha holnap estére szedi össze a dolgokat nekünk. És Roneld uram, ha megengedi, akkor írnék egy váltót, hogy ha esetleg fogadós uram nem lenne itt, mikor az áruért jönnénk, legyen egy bizonyíték, hogy nem holmi tolvajok vagyunk, hanem a megbízói, és kifizettük a 3 aranyat.



Természetesen úgy teszek, hogy a fogadóban lévők azt lássák, Roneldé az utolsó szó, én csak az írnoka, segédje vagyok.


<Roneld, nem bízok ebben a fickóban, kérlek, utasíts engem váltó írására.> Gondolom magamban.



Ha megegyeznek, akkor előveszem tollamat, tintámat, és egy papírt, majd megírom a szöveget úgy, hogy semmi kétely ne legyen az alku tárgyáról, személyéről, illetve a három aranyról. Ha a fogadós beleegyezik és aláírja, akkor kifizetem neki a három aranyat.
A fiatal lányt többször megnézem magamnak, de nem udvariatlanul, nehogy megsértsek itt valakit.
A lány kellemes érzéseket kelt bennem, de mivel nem értek a nők nyelvén, így eszembe se jut azon gondolkozni, hogy elnyerjem a szívét.

Útközben csendben lovagolok, és néha a lány jut eszembe, de aztán elhessegetem a gondolataimból.

Megérkezvén lassan haladok a lovammal, hogy beérjen minket Kisej és közben az embereket figyelem. Látva az arcukon a reménytelenség árnyékát rossz érzés keríti hatalmába a lelkemet.



<Örülök, hogy Ordan népe erős, és inkább meghall, mint hogy árnyékként éljék életüket.>


Megnyugodva bólintok, hogy nincs semmi gond a fogadóssal.

A téren megállok és körbe tekintek, majd Kisejre nézek.


- Nyilvános kivégzést már láttam, de az én hazámban tűzzel tisztítjuk meg a bűnösök lelkét. Így fogalmam sincs, hogy miképp fog itt zajlani az esemény.



Ezután elgondolkozom az ötletén.


- Nem tudom. Valószínű tele lesz őrökkel a környék, hisz maga az új úr is itt lesz. Nem biztos, hogy élve kijutnánk a térről. Meg kellene tudni, hol tartják fogva. Az után gondolkodhatunk, hogy a börtönből szabadítsuk ki, vagy esetleg, míg a vesztőhelyre hozzák.
Eszembe jutott egy gyalázatos terv.



Nagy vigyorral a képemen mondom, és közben Kisejre nézek.


- Ha esetleg verekedésbe keverednél, hamar megtudnánk, hogy milyen a börtön belülről. Bár akkor téged is ki kellene szabadítani.



Fejezem be lehangoltan mondandómat.

[Narxes]

Roneld Alarro

Örülök, hogy végül azért sikerül egy kedvezőbb üzletet kicsikarni az agyafúrt dzsadból, mikor 5-6 aranyért ajánlja a megrendelt portékát. Elégedett vigyorral dőlök hátra a székben, miközben kezeimet a tarkómon kulcsolom össze.

- Na látja Uram, ez már beszéd. Biztos voltam benne, hogy meg tudunk egyezni és biztosíthatom, hogy a jó hírén sem esik csorba. –

Mondom neki és már választanák is a reggeli, vagy esti változat közül, mikor Rupert közbeszól.

< Váltót írni bizonyítékul… Hmm.. Eszembe nem jutott volna. Szép volt Rupert. >

- Persze, persze írd meg azt a váltót. – Mondom, s közben gesztikulálok kezemmel Rupertnek, mintha ez magától érthető volna, majd ismét a dzsadra nézek – Akkor holnap estére itt leszünk a portékáért. Az üzlettel kapcsolatban pedig, teljes diszkréciót kérnék, hogy még sok jó üzletet köthessünk együtt. –

Miután aláírásunkkal érvényesítettük Rupert váltóját, nyugodtan, minden ízletét kiélvezve fogyasztom el ebédemet, majd egy kupa bort is megengedek magamnak. Mikor nem téblábol a fogadós a közelünkben, Ruperthez szólok.

- Kösz, hogy fizetted az előleget, a másik részét majd én rendezem. –

Eztán váratlanul, barátságos mosollyal körítve, bököm oldalba Kisejt a könyökömmel.

- Neked pedig nem ártana néha lazítani egy kicsit barátom. Olykor csodákra képes egy jó kupa bor. –


A városba érve, kissé letör a reményüket vesztett emberek látványa. Nem szeretnék e szomorú lelkek helyében lenni egy ilyen gonosz úr hatalma alatt rabláncon élve. Nincs jó kedven. Tör a nyereg. Szerencsére, elég kezes, jámbor hátast kaptam kölcsön, hogy a sok ficergésem ellenére is nyugodt tud maradni. Kis híján egész nap a lovon ülve, így délután felé már igencsak lekívánkozok róla és, hogy jobban bírjam a gyűrődést, egy kicsit elkalandozok a képzeletben: Egy jó nagy kád forró vízben ücsörögve mandolinozok tök részegen, miközben egy szépséges pucér fehérnép mosdat… Majd az ábrándból kiébredve eltökélem, hogy hamarosan sort kell kerítsek e szitura. A társaim párbeszéde azért felvidít.

- Csak még össze kell szedjük Grozen nőjét és élelmet vinni a táborba, mielőtt elveretjük és lecsukatjuk magunkat. –

Mondom kis kacajjal.

[Thor]

Rupert Farigon


- Akkor nincs más hátra, keressük meg a nőt. Ő lehet, tud segíteni valamit. Ha mást nem, akkor információval ellátni. Esetleg kérdezzünk meg egy városit, hogy merre találjuk ezt a címet.


Ha mindenkinek jó, akkor egy arra sétáló polgárt állítok meg, természetesen barátságosan.


- Bocsásson meg jó uram/hölgyem, a segítségét szeretném kérni. Nem vagyok idevalósi, és egy házat keresnék.


Elmondom neki a címet, és várok. Ha az első nem tudja, akkor még pár embert megállítok.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Rupert ötlete nem nagyon tetszik.
<Önként letegyem apám kardját? Mindig arra tanított, hogy a kardom, én magam vagyok. Persze ezt a többiek nem érthetik meg. Kivétel Tanakát. Ezt nagyon át kell gondolnom, mekkora hibát is vétek saját magam ellen, ha leteszem a kardomat.>

"- És mi értelme lenne láncra verve, bebörtönözve töltenem pár napot? Nem hiszem, hogy a rabok szabadon jöhetnek mehetnek a börtönben. És ha addig nem szököm meg, még a kivégzésen is nélkülem kell helytállni. De ha belevágunk minél előbb be kell jutnom a börtönbe.
Tudom nem érthetitek meg, mit is jelent nekem a kardom. Önként lemondani a kardomról? Olyan mint ha az életemről mondanák le. De ha elrejtem valahol, ahol a segítségemre lehet a szökésbe, az talán nem hoz szégyent apám nevére! Főleg ha ezzel ártatlanokon segíthetek.
De mindenekelőtt keressük meg a nőt, és nézünk körül a börtön körül."

A városban közlekedve figyelem a katonákat. Ha valamelyikük hasonlít rám, felvetem az ötletet, mi lenne, ha elfognánk, és én venném át a szerepét. Majd azt mondjuk azért viselkedek másképpen, mert megsérültem, és valami gond van a fejemmel.
//off: Amnézia szerűségre gondolok, persze csak ha tudhat róla a karakter, hogy van ilyen. Orvoslás 2. szint//
Így is bejuthatok a börtönbe, és talán szabadabban mozoghatok. Ha meg lebukok, még mindig ki lehet magyarázni a betegséggel.

[Jomadar]

_____________________________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 16. nap késő délután
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
_____________________________________________________________________________________

- Még ma fohászkodom Galradzsához, hogy siker kísérje utatokat, bárhová vezessen is. - mondja a kereskedő nagy átéléssel
- Váltót? Ugyan. Mulanir ad a szavára, többet ér az, mint holmi papírfecni. - mondja magabiztosan, de alákanyarítja az írást.
- Diszkréciót? Hát persze. - gondolkodik el egy pillanatra.
- Az üzlet csak az üzletfelekre tartozik. Ez nálunk alapszabály. Bár az élelem felhalmozása igazán nem ütközik semmilyen törvénybe, azért nem híreszteljük.

Búcsúzóul a lány is vet rátok egy kedves mosolyt, nem mintha a személyeteknek szólna, inkább csak a jól fizető vendégnek járó gesztus.

Amikor Kisej a kardjáról beszél, Tanaka (aki ott van veletek csak nem túl aktív) szólal meg:
- Én a fegyverem nélkül is elég jól elboldogulok. Azt viszont nem látom, mire lenne jó, ha bedugnának egy börtönbe. Én ugyan megismerném, de ti addig nem tudnátok róla többet, amíg ki nem szabadulok. Persze csak ha nem kapok el valami kórságot közben, egy ilyen környezetben a börtön is elég borzalmas hely lehet.

Rupert egy nehéz kosarat cipelő középkorú hölgyet állít meg, hogy útbaigazítást kérjen:
- Az látszik, hogy nem idevalósi az uraság. - szól csipkelődősen végigmérve a vörös öltözetet, de egy kis hetyke mosollyal inkább játékosan, mint kötözködően (talán mégsem mindenkit nyomasztanak itt a dolgok).
- A kézművesek arrafelé vannak, ott van a fazekasok utcája is. A hídon át kell menni ott a városháza mögött. - mutat a tértől nyugati irányba.
A városháza egy emeletes épület a közepén kétszárnyú ajtóval, amin épp emberek jönnek kifelé. Elindultok arrafelé. Útközben egy útjelzőtáblába botlotok, vastag fakaró, amire nyilakat aggattak, jóval többet annál, mint amin egyszerű lenne eligazodni, de hát a térről is elég sok utca nyílik. Roneld szeme megakad egy réztáblán, amin egy sellő fekszik a parton felemelt felsőtesttel, és ahogy hullámok épp visszahúzódnak, láttatni engedik kerek kebleit. Gazdag fantáziával megáldott férfiember bizony megfigyelésre érdemesnek tartja a művészi munkát, mert bár az ábrázolás olyan, hogy nem tesz egyértelmű erotikus utalást, a lány tekintete kétségtelenül azt sugallja, hogy készen áll jóllakatni a kiéhezett utazókat. Vagy csak ő képzeli bele mindezt?
Amint az épület mellett elhaladtok megüti a fületeket egy beszélgetés:
- Nézd Lin, te sokkal jobbat érdemelsz nála. Mit gondolsz, miért küldték el az istenek háta mögé a hercegség távoli zugába? Mert reménytelen eset, sosem lesz igazi harcos. Ha rablók rontanak rátok, ki véd meg, mi? A haldokló nagyanyád? Naaa, legalább engedd, hogy elkísérjelek! Alszom az ágyad lábánál. - mondja és közben megnyalja a szája szélét, nyilvánvalóvá téve mire is gondolt valójában. A férfi a városi őrség egyenruháját hordja, és elég gyengén leplezi a szándékait. A lány láthatóan le akarja rázni, de azért a hallottak eléggé elkeserítették, meg tart is a férfitől, így csendben inkább elindul a híd irányába.
- Áhhh, egyszer úgyis elkapom és akkor... Ma este úgyis rólam fog álmodni, holnap már jobban fog menni. - mondja az odébb várakozó társának, mintha tanítani akarná, hogyan is kell a női szíveket rabul ejteni.
Roneld fejében megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon valaha értelmes nő beengedte már valaha ezt a tahót önként az ágyába, vagy csak álmodozott róla, viszont úgy néz ki, nem követi a lányt.

[Thor]

Rupert Farigon


A sellőt ábrázoló réztáblát látva eszembe jut az úton találkozott katonákkal. Mintha ezt a helyet említették volna. Nem kell sokat töprengenem rajta, hogy mi is lehet ez a hely. Nem vagyok oda az ilyen helyért. Sajnos sok rendes házasság megy tönkre ez és ehhez hasonló helyek miatt. Persze lehet tévedek, talán csak egy fogadó.

Tovább haladva meghallom a beszélgetést, és a nő nevét halva felhúzom a szemöldökömet, s majd a többiekhez szólok, de halkan.


-Az Úr épp most mutatta meg azt, kit keresünk. Szerintem kövessük, és egy nyugodtabb helyen beszéljünk vele.


<Köszönöm Uram!>


Ha beleegyeznek, akkor normálisan, ahogy eddig jöttünk, a nő után megyek/megyünk.

[Narxes]

Roneld Alarro

< ...És íme, a város ékessége... >

Gondolom a sellő alakos réztábla mustrálása közben. Rövid ismeretségünk ellenére is tudom, hogy társaim nem nagyon rajonganak az efféle helyekért és inkább nem is teszek említést nekik a kedvemre való felfedezésről, bár amint látom nem csak én vettem észre a cégtáblát. Ha nem volna más fontosabb dolgunk, akkor azért arra kívánkoznék, de így csupán jól megjegyzem magamnak, hiszen vétek lenne kihagyni. Majd később, mikor elül a vihar, biztosan szemügyre veszem ezt a nevezetességet.
A tuskó féle katona udvarlását hallgatva, kis grimasz jelenik meg arcomon. A lány nevét és a katona szavait hallva, < talán Grozenről beszélt > szerintem is ő lesz az akit keresünk. Egyenlőre nem tudom, hogy mi lesz a lány beteg nagyanyjával, de az üzenetet mindenképpen át fogjuk adni neki. Egyetértésem jeleként, bólintok Rupert szavaira, majd nem túl feltűnően, követésbe vesszük a lányt, ki szerintem épp munkájából tart hazafelé. Mikor a katonák halló/látó távolságából kiérünk, hogy zavartalanul találkozhassunk Lynnel, a lány mellé léptetek és halkan megszólítom.

- Szép napot hölgyem! Elnézést a váratlan zavarásért, mi fontos üzenetet hoztunk önnek a KÓKUSZ-SZIGETről, – mondom, kis hangsúlyt fektetve a jelszavukba – valamint egy levelet. –

Majd várom a lány reakcióját, és hogy Rupert átadja neki Grozen levelét.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Örülök, hogy társaim sem fordítottak nagyobb figyelmet a kikötői kocsmának mint én. Nem vágyok ilyen közegbe. De eszembe jut Grozen története a felszámolt tolvajbandáról. Ha mégsem végeztek olyan tökéletes munkát a városőrök, ilyen helyen talán meg lehetne találni őket. De inkább ők keressenek meg minket, és mutassunk nekik valamilyen csalit, amit szívesen ellopnának tőlünk. De először keressük meg a levél címzettjét.
Gondolataimat elmondom a többieknek, és indulunk a nő keresésére.

Mivel én sem vagyok jártas a női szívek meghódításában, a férfi udvarlását hallgatva meglepődök:
<Így kell egy nőnek udvarolni? Ez nekem is menne!>
De mikor az asszony magára hagyja a férfit világossá válik számomra, hogy nem ilyen egyszerű a férfiak dolga.

Követem a többieket, de az előbbi tapasztalatom szerint, én inkább csendben maradok, és csak köszönök!
Roneld szavait figyelmesen hallgatom, hátha egyszer szükségem lehet ismereteire.

[Jomadar]

_____________________________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 16. nap késő délután
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
_____________________________________________________________________________________

Átmentek a hídon és mivel elég sokan mászkálnak, feltűnés nélkül tudjátok követni a lányt. Amikor kevésbé forgalmas utcába értek, és már kezdtek attól tartani, hogy gyanút fog, odaléptek hozzá és Roneld megszólítja. A lány szemében első pillanatban a rémületet véled felfedezni és talán csak azért nem kiált segítségért, mert attól tart, a tapló küldött benneteket. A jelszó említésére megváltozik az arckifejezése és bár nem bízik meg bennetek teljesen, úgy tűnik hajlandó átvenni a levelet és elolvasni. Az utcán sétáló emberek eléggé megnéznek titeket, de nem szól senki.
Miután elolvasta, néhány szívdobbanásnyit gondolkodik, azután megszólal:
- Aha, azt írja a Fickós pisztráng fogadóba kell menniük. A folyóparton találják a hídtól délre. Ma napnyugta előtt legyenek ott, ő is oda fog menni. Minden jót! - int búcsút, mintha útbaigazítást kértetek volna csupán tőle, azután hátra se nézve továbbmegy.

//itt azt gondoltam jobb ötlet híján körbenéztek, szereztek némi általános képet a környékről, ha bármi mást akartok tenni, valakit megszólítani vagy valahol jobban körülnézni, akkor utólag módosíthatom

Napnyugtáig még kb két óra van hátra, addig ha jobb öteltetek nincs, találomra sétálgattok a városban. A folyó ezen oldalán találhatók a kézművesek házai, a cégérek jelzik, hogy azok általában műhelyként és boltként is funkcionálnak. A házak átlagosak, nem hivalkodók és nem is lepukkantak.
A tengerpartra kiérve a kikötőben hatalmas bárkák deszkái recsegnek amint sorokban hordják fel rájuk a nehéz zsákokat. Egy sérült kétárbócos hadihajón ácsok dolgoznak, egy kisebb hajó kapitánya hevesen gesztikulálva vitázik a kikötőmesterrel. A helyi kocsma ajtaján kirepül valaki, de morogva feltápászkodik és sántikálva elindul motyogva. Jól felöntött a garatra.
A távolban halászhajók úsznak haza a halászkikötő felé, arra sétáltok tovább. Láthatjátok a megfáradt halászokat, kérges tenyerüket ma nem tépik a hálók túl nagy erővel, gyenge napuk lehetett. Nem sokat beszélgetnek, lehajtott fejjel végzik a dolgukat, és tartanak a halpiac vagy a kunyhóik felé.
A bűzölgő halpiac most is nyitva, a friss zsákmányt még akár sózás előtt megveheti aki arra vágyik.
A halászok házait elhagyva ócska viskók sorai jelzik, hogy ez itt a város szegénynegyede, de valahogy nem olyan, mint azt más helyeken megszokhattátok. Az este közeledtével megnyúló árnyak tövében nem láttok gyanús alakokat, sem kinyújtott kezű szánalmas koldusokat, testüket áruló rozzant lányokat, az udvaron üvöltő koszos gyerekeket, de a helyeik, egykor használt tárgyaik ott éktelenkednek a kertekben és az utcán néma sikolyba fulladva valami sötét dráma üres mementójaként. A házak kihaltak, csak a szél csapkod egy-egy leszakadni kész zsalugátert. A vérfoltokat nem mindenhonnan mosta le az eső, de halottakat nem láttok.
A hídon átkelve délre indultok és elegáns negyedbe értek, a házak lakói adnak a pompára és helyenként kimondottan fényűző épületek tárulnak elétek. Ezeken az utcákon folyamatos az őrök jelenléte, de nem foglalkoznak veletek. Kiértek a tengerpartra, és még épp alkalmatok van megcsodálni a parti sétányt, a százféle színben pompázó virágokat és a lustán bólogató pálmákat, mielőtt a vörösbe öltözött napkorong elenyészik a távoli hegyek mögött. A padokon jól öltözött polgárok bámulják a tengert elgondolkodva és az ösvényen egy fiatal párocska andalog beszélgetésükben kényesen egyensúlyozva az illendőség és a vér szava közt.

[Narxes]

Roneld Alarro

Kicsit elcsodálkozok a lány reakcióján, persze nem mutatok ámulatot, csak úgy önmagamban. Mert az érzelmein felül tudott kerekedni a józan esze, hogy ne árulja el magát a járókelők előtt, kétség kívül nagyon intelligens és megfontolt nőnek tartom első benyomásra. Nem véletlenül kapott állást ő a városházán. Mondandója után, kissé fentebb hangon, inkább a járókelők fülei számára szólok vissza neki.

- Köszönjük az útbaigazítást. – Majd elköszönésképpen meghajlok – Hölgyem? –

Lynn távozása után, felvont szemöldökkel nézek társaimra és hozzájuk már halkan szólok, hogy köztünk maradjon.

- Talán úgy értette, hogy a Fickós Pisztrángba akar beszélni velünk estefelé. Benézhetnénk… valahol úgyis meg kell szálljunk. –

Majd a lány érzelemmentes reakciójából kiindulva, felmerül bennem a kérdés hogy;

<Vajon milyen üzenetet írhatott Grozen? Valószínű egyikünk sem olvasta el, meg sem kérdem társaimtól, hátha zokon vennék. De nem. Nem hiszem, hogy le akart volna buktatni minket, hiszen számolnia kellett avval, hogy esetleg elolvassuk… ha csak nem rejt szavakkal tette… Nah elég a gyanakvásból. Majd ha másnak is feltűnik.>

Városnézés közben a kihalt negyedeken bandokolva, a kereskedő álcát lerúgva magamról, vagy egy új zenélő kereskedőt játszva; kedvem támad megrékatni a húrokat, de sajna nem vagyok olyan jó lovas, hogy nyeregben ülve is menne a mandolinozás, ezért csak marad fejemben a mélabús dallam.

//Egy ideig nem találta böngészőm az oldalt, aztán nem volt netem, ezért bocs a reag késéséért.//