Raehur bukása

[Jomadar]

______________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap este - 16. nap dél
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
______________________________________________________________________

Rupert kérdésére azt felelik, hogy a hercegségben szinte mindennel lehet kereskedni, a Fiarian város környékén kitermelt fák messze földön híresek, Klum bányáiból a tiszta ércet Meist-Astretbe szállítják, ahol mesteremberek szerszámokat, vérteket és persze fegyvereket állítanak elő belőle. A Gelian környéki földek terményeiből nemrég még jutott a tengermellék minden zugába, de mára inkább élelmiszerhiány fenyeget, így az élelmiszerkivitel eléggé megcsappant. Az észak felől érkező karavánok mindenféle kincseket hoztak az Ibarából, bár az utóbbi időkben az is mintha visszaesett volna. Háború készül ott azt mondják. A piacokat a városi őrség felügyeli, de tisztük a rend fenntartása, az árukkal nemigen foglalkoznak, így mindenféle sötét alakok is megjelennek olykor kétes eredetű portékáikkal.

Grozen ír egy levelet a lánynak és homlokát ráncolva mondja:
- Lynn a városházán dolgozik, ott elég nehéz ügy észrevétlenül beszélni vele. A város szélén a fazekasok utcájában lakik a Domború formák cégér után három házzal észak felé. Mondjátok, hogy a Kókusz-szigetről hoztatok üzenetet, ez a mi kis házi jelszavunk.
Amikor a szemetekbe kell nézni, láthatóan zavarba jön, végül kiböki:
- Fiúk... bocs a tegnapért. Parancsom volt és azt gondoltam, nem tehetek mást, mint teljesítem. Remélem egyszer lesz alkalmam meghálálni, amit tesztek.

Az éjszakai őrséget egy katona és egy paraszt végzi együtt, így a táborban folyamatosan két ember őrködik, semmi szükség rá, hogy ti is kivegyétek a részeteket. Napkeltére viszont úta készen kell álljatok, mert így is csak késő délutánra érhetitek el a várost.

Roneld
A köpeny még meleg, nemrég szárították meg tűz mellett, jól esik magadra venned. A pénzt először nem akarja elfogadni, de aztán nem mer ellened szegülni és boldogan köszöni meg. A megbeszélés után elvonulsz és álomhozóként fantáziálni kezdesz. Az ébrenlét lassan könnyűvé válik és az édes álom kezd bekúszni a tudatodba. Egy fiatal lány lép hozzád és mielőtt megmozdulhatnál, érzéki csókkal tapad a nyakadra. Elernyedsz és hagyod kibontakozni, lassan alakot is ölt előtted és felismered. Az elf illatát érzed rajta, angyali szemeit most behunyta, ahogy ő is várja a gyönyört tőled. Ahogy föléd hajol, felforr a véred és ezúttal nem fenségesnek és megözelíthetetlennek tűnik, inkább fáklyaként izzik a szenvedélytől és ugyanarra a gyönyörre szomjazik, amire te magad. Érzed hogy közel a beteljesülés mindkettőtök számára, amikor egy különös dallam kúszik a fejedbe. Ismeretlen hangszer sírja el tengermély bánatát. A lány érzéki mozgása megáll, leszáll rólad és látod, hogy könnyes az arca. Lassan feláll és tétován elidul, köddé foszlik. Kinyitod a szemed, zihálsz és úgy érzed, mintha egy kincset vesztettél volna el. Beletelik pár pillanatra, mire rájössz, hogy sosem volt a tiéd. Viszont a dallamok távoliak ugyan, de valóságosak. A tábor alszik, más nem hallotta meg vagy csak nem érdekli őket, de te csendben elindulsz az erdőben a hang forrása felé. Micsoda dallamok! A játéka nem kifinomultabb a te tudásodnál, de a dallam olyan, mitha ezer év fájdalma sugározna belőle. Felnézel a hang irányába és nem lepődsz meg, amikor a hold fényében az elf lelógó lábát látod meg egy ágon. Húros hangszert támaszt a vállához és egy rudat mozgat a húrokon hol lassan méltósággal, hogy kicsi és gyors mozdulatokkal. Megpróbálod átérezni a hangokat, hagyod hogy a hangulata átjárja a tudatodat és lassanként átérzed a lelkében dúló vihart. Az élet számára sokkal nagyobb szentség, mint ahogy arra eddig valaha gondoltál, még az erdő fáié, állataié is, nemhogy egy emberé. Minden tudat egy saját gazdag világ, az egyik fényesebb a másik sötét és véres, de akkor is végtelen. Ma egy tudat az ő keze által pusztult el örökre, és ez a lány lelkében olyan sebet okozott, amit hosszú gyógyítás hozhat csak helyre. Kezded meglátni, miért olyan gyenge az ő népe a tiéddel szemben, és kicsit jobban megérted azt is, hogy akik mégis felvették a kesztyűt, miért váltak vérengző fenevadakká, mint a homoki elfek.
Egyszerre szárnyak surrogását hallod és a lombok között a legkülönösebb teremtmény jelenik meg, amit valaha láttál. Már kiáltanál, hogy megvédd a lányt, de a reakcióján látod, hogy észleli az idegen érkezését és egyáltalán nem nyugtalan tőle. Egy elf férfi teste hatalmas szárnyakkal, madárként repül a lány mellé és gyengéden magához öleli. Nem gondoltad, hogy többen is vannak, és az az érzésed, hogy nem is akarták, hogy bárki megtudja. Mivel úgy tűnik nem érzékelték a jelenlétedet és elég kínos lenne, ha azt látnák, hogy kilesed őket, inkább óvatosan visszahúzódsz a táborba. A szentségit, repülő elf? Ilyenről még a legendák sem szóltak soha. Az őrök majdnem riadót fújnak, ahogy visszatérsz, csak az utolsó pillanatban ismernek meg. Sokat gondolkodsz a látottakon és elég későn szegődik melléd újra az álom, a hajnal pírját a pokolba kívánod.

Mindenki
Az éjszaka egyébként eseménytelenül telik. Reggelre pihenten és tettre készen ébredtek, egyedül Roneldet kell felrázni (csak ő tudja miért). A sebek begyógyultak a levegőt madarak vidám csivitelése tölti be és úgy érzitek nagy nap előtt álltok. Rosinda magokból és erdei növényekből kevert reggelije nem tölt el a jóllakottság érzésével, de talán elég erőt ad hozzá, hogy délig kihúzzátok. A hercegnő sugárzó arcán is a remény és a tavasz győzedelmeskedett az aggodalom felett, ahogy jó utat kíván. Ha elmondjátok neki a terveteket, azt tanácsolja, a birkapásztorral visszafelé beszéljetek, akkor el is tudjátok hozni az állatokat. Most inkább siessetek a városba és derítsétek fel amint lehet. Az idő szorít és ők is próbálnak közben összeállítani valami tervet de a ti információitok nélkül nem váható sok eredmény. Kezébe adja mindenkinek az egy aranyát, ha valaki nem akarja elfogadni, akkor azt mondja neki, használja fel úgy, hogy szebbé tegye a hercegség jövőjét és akkor nagyobb szolgálatot tett, mintha visszaadta volna.
- Az égiek vigyázzák a lépteiteket!
//Ha valaki még tenni akar valamit indulás előtt megteheti, de nem időzhet soká, mert tényleg hosszú az út.

A fák közül kiérve a lovak végre sebesebb tempóra válthatnak, kelet felé ügettek a Ghedis folyó irányába, azután egy kitaposott de elég kihalt útra értek, ahol még gyorsabban haladhattok dél felé. Az út mentén termőföldek húzódnak, Tanaka számára ismerős a vidék és a látvány is. Nők, a nehéz munkában megőszült aggok és gyerekek dolgoznak elszórtan a kies földeken. Az út mentén egy-egy tanyát láttok, de az udvarok, amiket általában baromfik és egyéb állatok népesítenek be most csak legfeljebb kutyák csaholásától zajos. Az éhínség rémére vagy elfogytak az állatok vagy elrejtették őket. A Ghedorin hercegségbe vezető út a folyó túloldalán fekszik, de hidat eddig nem láttatok rajta. Ezt az utat a helyi parasztok használják, kereskedelmi célú helyre nem vezet. Lassan ráfér a lovakra egy kis pihenés.

Szemből porfelhő jelzi lovascsapat közeledtét (talán fél tucat lovas), a ti hátasaitok által felvert por kisebb ugyan, de jó szem azt is messziről meglátja. Egy tanya mellett mentetek el éppen, jobbra takarmányföld zöldellik, balra ritkásabb növényeket kapálnak a falusiak. Lopva pillantanak csak felétek, süt belőlük a félelem és a nyomor.

[Thor]

Rupert Farigon


Jó éjt kívánok mindenkinek, majd keresek egy nyugodt helyet, ahol lefekvés előtti imámat elvégezhetem. Tüzet rakok, de nem nagyot, és halkan, hogy senkit ne zavarjak, hálát rebegek az úrnak.
Imám végeztével eloltom a tüzet, és nyugovóra térek.


Reggel miután felébredtem, kinyújtózom elgémberedett, ágyhoz szokott végtagjaimat. Körbe nézek, és megkeresem a tegnapi ima helyemet. Megint tüzet gyújtok, kicsit, és a reggeli szertartásos imámat is elvégzem.
Ezután oda megyek a lovamhoz, és az egyik kulacsomba bort öntök a hordóból, majd rákötöm az övemre. A hordót leveszem, és elviszem Rosindának.



- Úgy 4 liter három puttonyos predoki ó bor van a hordóban. Használd fel a tábor javára.



A reggeli levest a többiek társaságában fogyasztom el. Míg eszünk, a küldetésen jár a fejem.


- Meg kellene beszélnünk, hogy mit akarunk kereskedőként a városban. Bár, ha tényleg nem foglalkoznak az őrök velünk, akkor nem olyan muszáj.
Egyébként tudok a shadoniak nyelvén beszélni, és az északon élő ervek szavait is megértem. És Kisej uramhoz hasonlóan én is tudok ősi írásokat böngészni. Én magam az ősi godoni nyelvben vagyok járatos. Ezt nem azért mondtam, hogy többnek lásatok magatoknál, hanem ha ismerjük egymás képességeit, akkor könnyebben tudunk egymásra támaszkodni.


Közben befejezem az evést, és mosolyogva mondom.



- Áldott legyen a neved Rosinda, hogy ilyen finomat tudsz készíteni az erdő magvaiból, melyet egyébként ízetlennek vélnék.


Elrakom az egy aranyat, hisz udvariatlanság lenne visszautasítani. Természetesen az etikettnek megfelelően köszönöm az aranyat.

Grozen levelét, ha a többiek nem ellenezik, elrakom, és azt mondom neki.


- Mindannyian követünk el hibákat, és talán nincs is olyan, melyet ne lehetne jóvátenni. Hibát követtél el, hogy a nép ellen tettél, de nem tudjuk miért, így nem is ítélkezhetem feletted. Viszont sokszor lesz lehetőséged a bűnöd jóvátenni. Hamarosan pedig karjaidban tudhatod Lynnt, a szerelmedet.



Az útközben fogadó látvány elszomorítja a szívemet. Ha tehetném most azonnal Sogron hatalmát zúdítanám az átkozott fejére, de sajnos akaratom még nem elég erős, hogy igazán nagyhatalmat kérjek az Úrtól. Erőt csak az ad, hogy tudom, tehetünk ez ellen.


- Vajon kik lehetnek? – Kérdezem a többieket, bár ők se tudnak többet, mint én. – Lehet az eltűnt kapitányt és csapatát keresik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el kell játszanunk a kereskedőt.



Mellkasomra nézek, de még indulás előtt a ruha alá rejtettem szimbólumomat. Nehezen ment, és még most is szorít a lelki ismeret, hisz az urat nem hirdetni fura érzés, majdnem bűn.
Innentől kezdve a kereskedő segédjét próbálom eljátszani. Nem nézek közvetlenül a felénk tartó csapat vezetőjének szemébe. Kardom és tőröm rongyba bugyolálva van felszíjazva a lovam oldalára.

[Narxes]

Roneld Alarro

Az álomsík határtalanságainak gyönyörében üzekedni Alavarával, ha nem is valóságos, de valami olyan páratlan élmény volt számomra, amiből idő előtt kiébredve, kicsit belehaltam. A vonós hangszer dallama a szívembe markolt. Búskomoran vettem tudomásul az elf nő bánatát, és a fene vinné el azt a repülő elf férfit, hogy csak ő nyújthat vigaszt neki. Ha jobban belegondolok, talán nem is e világi.

< Jól sejtettem én, hogy efféle teremtményt nem érinthet meg egyszerű halandó. Még udvarlóit is valami másik síkról válogatja… >

A nehézkes reggeli ébredés után, még akaratom ellenére sem tudom kiverni fejemből az éjszaka élményeit. Alavara és mélabús zenéje, teljesen a birtokában tart, de nem osztom meg senkivel, hogy mit láttam az éjjel, hiszen nem csak másokra, de még rám sem tartozik. Norina reményteli fellépése és társaim reggeli rutinja azért lelket öntenek belém miközben elfogyasztom a reggelit. Rupert szavaira, megpróbálom összeszedni gondolataim.

- Tűrhetően beszélem az ervet (2.fok). Ami a portékát illeti, arra gondoltam, hogy szedünk pár zsák gizgazt és valami távoli ritka fűszernek nevezzük ki. Ha megkérdik, elmondjuk, hogy valamely szomszédos hercegségbe visszük rendelésre a ritka fűszereket és itt csak átutazóként a készleteinket szeretnénk feltölteni. Talán így elég jelentéktelennek vesznek majd ahhoz, hogy ne kísérjenek figyelemmel. –

Ha a többieknek is tetszik az ötlet, akkor szedek egy-két zsák gazt és kölcsönlovamra kötöm. Nincs lovam, de ha kölcsön kapok valakitől, akkor a többiek után tudok döcögni vele (lovaglás 1.fok). Mikor megállunk megpihentetni a lovakat, már nekem is épp elegem van a lovaglásból és leszállok a nyeregből, hogy néhány guggolást végezzek, míg egy kicsit körbenézzük a tájat. A felbukkanó lovasok látványa egy kis izgalommal tölt el. Megpróbálok természetesen viselkedni. Kivételesen a hátizsákomban hagytam a mandolint, hogy ne buktassa le valódi kilétemet.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Reggel kipihenten, jókedvűen összekészítem a felszerelésemet. Felszerelem lovamat, átnézem mi az amit nélkülözni tudok. Az élelemből 3 napit a táborban hagyok. Mi hamarosan tudunk újat vásárolni. Jobb helyen van itt, mint a lovamon.
A kapott aranyat megköszönöm, és elrakom.
Izgalommal várom az indulást. Végre újra útra kelünk! De hamar elkeserít utazásunk. A friss reggel jókedve hamar elmúlik, mikor meglátom milyen az élet a hercegségben!
Az úton elmondom a többieknek, hogy milyen ismereteimmel tudom segíteni csapatunkat.
"- Az én ősi nyelvekről való tudásom régi őseim megismerése miatt tanultam. Szerintem ezzel az ismeretemmel nem fogok segíteni. Az orvoslás és gyógynövények ismeretét viszont remélem nem kell használnunk, de számíthattok a segítségemre, ha szükségét érzitek. A vadomban, erdőkben elboldogulok pár napig. Ezeken kívül csak a harchoz értek. Örülök, hogy pont megfelelő szerep jutott nekem a felderítő utunkra!"

Az úton próbálok Tanakával beszélni a művészetéről.
Annak viszont örülök, hogy a rám jutott szerepet nem kell eljátszanom. Harcos vagyok, és mindig büszkén viseltem kardomat. Nehéz lett volna kardomat elrejtve kémkednem.
Mikor meglátom a felénk közeledőket, az csapat elejére léptetek lovammal, de nem szólok semmit, és Roneld utasításait követem.

[Jomadar]

______________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap este - 16. nap dél
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
______________________________________________________________________

Amikor Rupert az asszony kezébe nyomja a hordót, a szája tátva marad a döbbenettől:
- Igazi predoci???
Beleszimatol és még csak meg sem tudja köszönni csak hebeg-habog zavarában.

Roneld a táborban kaprtál egy nyugodt utazó lovat lévén anélkül sosem érnétek oda.

Miután mindenki elmondta, mihez ért, Tanaka is megszólal:
- A kisebb és a nagyobb sebek gyógyítását is végeztem már, a gyógyfüvekkel is elboldogulok. A tiadlani nyelvet és kultúrát ismerem jobban és azt hiszem én ismerem legjobban a Hercegségeket, lévén a közelben nőttem fel mégha nem is Raehurban. Kicsit beszélem a dzsadot is.

Kisejjel beszélve elcsodálkozik, hogy valaki képes lehet a mozdulatokat megtanulni a filozófia átélése nélkül, de valóban csak meglepődött, nem lenézően vagy ellenségesen beszél.

Amikor a lovasok verte porfelhőt meglátja, fészkelődni kezd a nyeregben.
Rupert kérdésére szemmel láthatóan idegesen reagál:
- Remélem nem ismerem őket. Egyikükkel összekaszkodtam nemrég, megsebeztem de elmenekült. Ha köztük van, fel fog ismerni és akkor nem hagyhatjuk, hogy életben maradjanak. Még csak meg sem szökhetnek. A fenébe, gondolhattam volna rá korábban is. Jellegzetes kalapját kissé lehajtja, hogy arca kevéssé látszódjon, de nyilvánvaló, hogy ha őt keresik, ez nem lesz elég.

A lovasok közelebb érnek és bizalmatlanok ugyan de kardjaik a hüvelyeikben pihennek.
- Jó napot idegenek! Mi járatban errefelé? Eltévedtek talán?
Ha kereskedőnek adjátok ki magatokat:
- Ha kereskedni akarnak, javaslom maradjanak a városokban vagy a kitaposott utakon. Sok az útonálló manapság, fosztogató hordák támadnak a becsületes utazókra és bár hamar kardélre hányjuk őket, azért nem árt az óvatosság. A parasztoknak úgysincs sok eladnivalójuk, ami van azt a városba viszik. De úgyis nagyjából végeztünk itt, visszakísérjük magukat, nehogy bántódásuk essen.

[Narxes]

Roneld Alarro

Tanaka szavaitól komolyan elkezdek aggódni és vissza sem ülök a lóra, mert ha valóban harcra kerül a sor, akkor nem sok hasznom lenne lovon ülve. A kantárt fogva, gyalog vezetem a lovat, míg bevárjuk az érkező katonákat. Közben töprengek a ránk váró lehetőségeken és hogy jól döntöttem-e, mikor a kereskedő szerepét vállaltam.

< Talán mégis jobb lenne, ha Rupert volna a kereskedő, hiszen pap lévén, ő jobban ért a szónoklathoz… Az embereket én leginkább csak zenével nyertem meg, amit most kénytelen vagyok nélkülözni… Na, mindegy. Most már nincs visszakoz öregfiú, megeszed amit kifőztél. >

Viszont az események zajlását követően, szinte teljesen megnyugszok és köszönetet mondok magamban Alborne-nak a szerencséért, hogy nem buktunk le mindjárt az elején, mert a találkozás igen csak simán ment.

- Tiszteletem vitéz urak! – Hajlok meg a kutyák előtt. – Tisztességes kereskedő vagyok, ők pedig a kísérőim. – Mutatok a többiekre – Csak átutazóként tartunk a városba, hogy feltöltsük készleteink. –

Próbálom a szerepem játszani, majd mikor a tiszt a kísérettel erősködik;

< Fenébe! Pont ettől tartottam, hogy ránk akaszkodnak… Remélem a városban leszállnak majd rólunk. >

- Hálásan köszönjük a segítséget. Ha valóban ily veszélyes e környék, akkor örülünk, hogy elkísérnek minket a városig. –

Nem ellenkezek, hogy ne is gyanakodjanak, majd visszaülök a nyeregbe.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

A katonákat fejbiccentéssel üdvözlöm!
Mivel a katonák nem támadólak léptek fel, azonnal a hátrébb lépek, hogy Roneld is játszhassa a maga szerepét.
<Tényleg tisztelettel fogadják a kereskedőket! Nagyon jó ötlet volt a kereskedőnek kiadni magunkat!>
Míg kísérnek minket, csendben követem a csapatot. Próbálom a katonák beszélgetését hallgatni, hogy minél többet tudjak meg tőlük. Hátha elcsevegnek egymás között olyan információkat, ami hasznunkra lehet.

[Thor]

Rupert Farigon


Próbálom a segédet minél jobban eljátszani, és közben minél többet megtudni.
Mikor a támadásokról beszélnek, és hogy maradjunk a kitaposott ösvényen, szégyenkezve megszólalok, de közben eszembe jutnak az ártatlanok, és nehezen, de türtőztetem magam.

- Igazából az én hibám. Azt hittem, ha levágjuk az utat a városba az erdőn át, hamar megérkezünk. Uram- és ekkor Roneldre nézek. – megbízik bennem, mert mindig becsülettel elvégzem munkámat, és még nem csalódott bennem. Tudok számolni, és írni, de ezek szerint a térképészet nincs a tudományaim között.


Örömömet mutatom, hogy elkísérnek a városba. És igazság szerint tényleg örülök neki, hisz a katonák védelmében megérkezve senki nem fog kérdezősködni, legalább is remélem.

Ha van rá lehetőségem, útközben kérdezősködök a katonáktól.

- És miért sokasodott meg mostanában a rablás?
- Melyik fogadót ajánlja a városban?
- Lesz mostanában valami vigasság, vagy fontos esemény a városban?

[Jomadar]

______________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 16. nap délután
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
______________________________________________________________________

Rupert beismerésére látszólag elalszik a gyanakvásuk, de azért elég sokmindent kérdezgetnek benneteket mindenféléről, és Roneld igencsak megizzad, miközben próbál elfogadható válaszokat adni.
Addig amíg arról kérdezik, mivel kereskedik és hogy megy az üzlet nincs is gond, de amikor arra kerül a szó, hogy honnan jönnek elakad a szava.
- Pyarron környékéről, ugye?
- Igen. (az elég jó álca, sokféle népség mondja ezt magáról)
- Hajóval jöttek? Hol értek partot?
- Hát... nem is tudom, a hajó viharba sodródott és nem a városba értünk, hanem egy ismeretlen kikötőbe. Onnan gyalog indultunk tovább és eléggé eltévedtünk.
- Errefelé nem nagyon vannak egyéb kikötők, csak a városiak. Lehet, hogy egy kalóztanyára érkeztek? Meg tudja mutatni, hol kötöttek ki?
- Hát.. izé fogalmam sincs. Amint mondtam eltévedtünk és bolyongunk egy ideje.
- Na de mégis a Ghedorin folyótól keletre vagy nyugatra értek partot?
Kicsit agyalsz és rájössz, hogy arra a folyóra gondol, ami tőletek keletre van most.
- Ööö, nyugtra.
- Hát akkor a fő kelet-nyugati kereskedelmi úton csak el kellett volna indulni kelet felé és Gelian-ba érnek. Miért hagyták ott és indultak el északra?
- Öööö, látod Pertu (Rupert nevéből hirtelen ötlettel varázsol másikat és mérgesen ránéz), ha nem hallgatunk a hülyeségedre, hogy észak felé kell menni, akkor már rég ott lehetnénk.
- Javaslom a városba érve szerezzenek be egy térképet. És ne hallgasson olyanra, akinek fogalma sincs, hol jár. - mondja a tiszt vitriolosan.
//Bocsi hogy így a szádba adtam a mondatokat, de nem nagyon tudom, hogy lehetne egy dialógust online normálisan eljátszani. Ha valaki közben tett vagy mondott valamit, írja meg, ha ez esetleg módosítja a továbbiakat, akkor utólag az ezutániakat átírom

Ezután a tiszt elgondolkodik és nem faggat tovább, Rupertre néz olykor, nem vagy benne biztos, hogy sikerült teljes mértékben elaltatnod a gyanakvását, de egy idő után nem kérdezget tovább, sőt Rupert kérdéseire is normálisan megfelel:
- Nehéz időket élünk. A régi uraságot leváltották és az új kemény helytállást várt el a lakosságtól. Sok lator inkább választotta a törvényenkívüli létet, minthogy a kötelességét végezze. De előbb-utóbb azok is az uraságot fogják szolgálni, még ha nem is akarják. - mosolyog sejtelmesen.
- Melyik fogadót? A Sellőn kívül? - erre a többiek felnevetnek. - Hát igen, a Sellőben nyújtják a legjobb szolgáltatásokat. - néz rátok kacsintva. - Nem hagynám ki.
- Vigasság? Hát, hacsak az nem, hogy Takart nyilvánosan fellógatják hamarosan, ami után óriási lakomával és ünnepséggel válik véglegesen is egyeduralkodóvá Greguss nagyúr. Az ünnepen magukat is szívesen szívesen látjuk, a nagyúr igazán gáláns a hozzá hűségesekkel. - mondja sokat sejtetően és a többiek bólogatnak hozzá.

Nemsokára az út eléri a folyót, lusta sötétbarna vize azt jelzi, gazdag lehet hordalékban, északabbra talán gyors folyású szilaj patakként zúghat. A folyón rozoga fahíd vezet át, régen épülhetett és többször megerősítették, de ráférne egy teljes felújítás. Szemmel láthatóan mostanában nem jutott neki több foltozgatásnál. A híd túlsó végében kis őrbódé áll, két marcona katona ül előtte egy padon és eléggé unatkoznak.
A katonák leszállnak a lovakról és egyesével vezetik át a hátasokat. A folyó túloldalán jól kijárt, szemmel láthatóan forgalmas széles út vezet észak-déli irányban.
- Na innen már nem téveszthetik el, ez az út egyenesen oda vezet. - mondja a tiszt és egy biccentéssel elköszön. Azzal leszállnak a lovakról és a bódé melletti itatókhoz vezetik őket.

Megkönnyebbülve veszitek tudomásul, hogy nem kínálják fel, hogy ott pihentessétek meg az állatokat.
Az út mentén egyre jobb állapotú szántók látszanak, tehenek legelnek unottan a dús legelőkről, sőt dél felé gyümölcsösök, még narancs és citromfák is szegélyezik az utat. Egyes helyeken bevett szokás, hogy az út mellé épült gyümölcsösökből az utazók nyugodtan szakajthatnak éhségük csillapítására. Egykor itt is így lehetett ez, de most frissen ácsolt kerítések jelzik, hogy a fák valakinek a tulajdonát képezik és ő nem szándékozik ezt mindenféle jöttmentnek ingyen adni. A fákon egyébként csak a kisebb éretlenebb gyümölcsök lógnak, látszik, hogy rendszeresen szedik az érettebbeket.
A távolban már feltűnik egy karcsú torony, aminek a tövében akár a város is lehet, amikor egy terebélyes fogadót láttok meg az út mellett. Jókora tábla hirdeti a portékáit, itatók, söröskupák és teli erszény jelzik egyértelműen, miért érdemes benézni, az írástudók kedvéért betűket is festettek rá: Ha nem szereted a város zaját, pihenj meg Galradzsa Erszényében (ez nyilván a hely neve). A fogadó épülete melletti tágas istállóban ifjú lovászfiú egy lóval veszekszik éppen.
A város egy-két órányira lehet innen.

//Ha benéztek a fogadóba, akkor ez a rész később lesz aktuális:
Ha továbbmentek a város felé (déli irányba), azt látjátok, hogy a házak messze kinőtték az eredetileg valóban fallal körülvett területet, az eredeti falak messze nem jelentenek már védelmet, tele vannak szélesre tárt kapukkal és az épületek is úgy ráépültek, hogy az emberek simán felkapaszkodhatnak a falakra. Egyébként igazi városi sürgés-forgást láttok, megrakott szekerek, jól fésült férfiak és cicomásan öltözött dámák mellett koszos szegények és megfáradt utazók, testőrökkel körülvett kereskedők róják utukat kusza átláthatatlanságban. Egyedül koldusokat nem láttok, ami azért elég furcsa. Leginkább azonban az emberek ábrázata mutat éles kontarsztot a Piarronban tapasztalttal, ahol a remény és a tettvágy fénylett a tekintetekben míg itt legtöbbször a közöny és a reménytelenség. Persze akadnak kivételek de az az érzésetek, hogy az a nagyobb baj.
A széles út háborítatlanul hajt be a város közepébe, ahol egy főtéren ácsok dolgoznak, egy emelvényt építenek éppen.
Dél felől tengerzúgás hangjait és sirályok sivalkodását hozza a szél, és úgy halljátok, arrafelé lehet egy piac is.

[Thor]

Rupert Farigon


A katonák folyamatos kérdését rosszul viselem, pedig nem is nekem teszik fel. Felkészülök a harcra. Igazából most valahogy még kedvem is lenne megmutatni nekik, hogy ki is az, aki elárulta a hazáját, de csendben maradok, és figyelek. Szerencsére Roneld kimagyarázott minket, így nem került sor a harcra.
Mikor a kérdéseimre válaszolt, kicsit elgondolkozom, majd megkérdezem: Ki az a Takar? És miért végzik ki?


Ahogy elhagytuk kísérőinket a többiekhez szólok.



- Sikeres volt eddig az utunk, hála neked Roneld. A tiszt érdeklődése már kezdett túl kellemetlen lenni. Viszont pár dologra felnyitotta a szemem. Először is, nem tudom, mennyire titkoljuk nevünket, hisz nincs miért tartanunk. Engedelmetekkel nyugodtan szólítsatok az eredeti nevemen. A másik, nem találtuk ki pontosan, mivel szoktunk kereskedni, és sajnos ötletem sincs.


Mikor a fogadóhoz érünk, kissé meg kordul a gyomrom.



- Mit szólnátok, ha egy ebédre megállnánk itt, és teli gyomorral folytatnánk utunkat?


Ha bele egyeznek, akkor az istállófiú felé irányítom a lovat. Odaérve a fiúhoz szólok.



- Etesd és itasd meg a lovakat, de ne nyergeld le, mert hamarosan indulunk tovább.


Ezután leszállok a lórol, és 10 rezet nyomok az ifjú kezébe, majd a többieket megvárva elindulok a fogadóba.

Ha nem állunk meg egy ebédre, akkor tovább lovagolok velük a város felé.
Megérkezvén lassan haladok a lovammal, az embereket figyelem. Látva az arcukon a reménytelenség árnyékát rossz érzés keríti hatalmába a lelkemet.



<Örülök, hogy Ordan népe erős, és inkább meghall, mint hogy árnyékként éljék életüket.>


A téren megállok és körbe tekintek, majd a többiekre nézek.


- Keresni kellene egy fogadót, ahol megszállhatnánk.

[Narxes]

Roneld Alarro

//Jómadár: Részemről jó az a párbeszéd úgy ahogy van, szerintem is hasonlóképp reagált volna a kari. //

Megkönnyebbülök, mikor végre hátrahagyjuk a kellemetlen társaságot. A számomra jelentős próbatétel sikerét egy kisebb diadalként élem meg, minek mosollyal adok látszatot. Rupert szavaira, mellé manőverezem a lovat és víg kedéllyel válaszolok.

- Hát voltak nehéz pillanataim. Bocsáss meg, hogy átkereszteltelek, hirtelen ötlet volt, de igazad van, itt úgysem ismer minket senki, ezért nyugodtan szólíthatjuk egymást a nevünkön. Ami a portékát illeti; fűszerkereskedőként szednénk egy-két zsák fűszernek látszó gazt, vagy egyszerűen éppen a portéka beszerzéséért vagyunk úton. – Nézek a többiekre is. – Amit ésszerűbbnek tartotok azt játszuk ki, de egyéb ötlet is jöhet. –

A fogadó feltűnésekor;

< Galradzsa Erszénye. Hmm… El tudnék viselni valami kaját egy jókora borkoktéllal,.. bár az utóbbit inkább hagyjuk. >

Az étel gondolatára egy nagyot nyelek.

- Nem ellenkeznék egy jó ebédnek. –

Mondom a többieknek és ha betérünk, azt a hátizsákot viszem csak magammal a fogadóba, amibe pár egyéb mellett a mandolin van.

[Jomadar]

_____________________________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 16. nap délután
Résztvevők: Kisej [NJK], Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
_____________________________________________________________________________________

//Prog-Nad írt, hogy a böngészője gyengélkedik és addig NJK

A lovászfiú a pénz hatására szemmel láthatóan mindent megtesz a hátasok jólétéért.
Odabenn kellemes hűvös fogad, a tágas étteremben egy kisebb karaván is kényelmesen elférne, de jelenleg csak a sarokban falatozik három komor férfi. A bejáratnál egy szúrós tekintetű, bajszos dzsad ül, jöttötökre felpattan és mélyen hajlongva invitál benneteket:
- Köszöntöm Önöket a fogadónkban! Kívánnak enni-inni, lemosni az út porát, vagy esetleg kereskednek valamivel? Azt hiszem, nem jártak még nálam, így el kell mondjam, jó helyre jöttek. Az étel friss és finom, az italok messze földön híressek, itt megpihenhetnek és ha árut hoznak vagy visznek, akár be sem kell térniük a városba. Egy utazó minek aszalódna a napon a portékával, bízza azt a kufárokra, nem igaz? De hagyjuk az üzletet most, mivel szeretnék a torkukat először öblíteni, egy frissítő teát, bort vagy sört innának? Ajánlhatok ellazuláshoz esetleg egy illatos vizipipát? Ételnek marhasültet és friss cipót? Előtte egy gyümölcsöstálat étvágycsinálónak? Melyik asztalt ajánlhatom? - a bejárattal szembeni asztalra mutat, így távol lennétek az idegenektől, de látnátok, aki betér. A helyiségnek egyébként két kijárata van és két szemközti falon egy láb széles ablakok során keresztül jut be a napfény. Az ételszag nem túl erős, de mellette édeskés vanília aromája száll a levegőben, meg valami ismeretlen illat, vélhetően a pipákból származhat.
Ha választottatok asztalt, egy karcsú, fekete szemű félig dzsad leány (a férfi Zaindának szólítja) lép hozzátok és meghallgatja a kívánságaitokat. Tiszta de egyszerű ruhája nem emeli ki a vonalait túlzottan, de mind a vonásai, mind a gesztusai vonzóak a férfi szemnek, bár nem lehet több tizennyolc évesnél. Az a típus, akiről a pallérozottabb férfiaknak először az jut eszébe, hogy milyen lehet a mosolya és nem az, milyen lehet meztelenül (persze a második gondolat általában ez). Nem tűnik igazi pincérlánynak, de nem is mozog idegenül a helyiségben.
Az az érzésetek, hogy a férfi vérprofi kereskedő, a lány pedig a lánya. A pult környékén feltűnik még egy szikár rövid hajú férfi is, tüzelőt hozott az üst alá. Jelenleg ők hárman alkotják a személyzetet itt.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

//Off: Nem tudom mit csináltam itthon, de újra működik. A telefonon is, és a gépen is. Van olyan, hogy a ruter csak néhány oldalra nem enged belépni? Mert azt indítottam újra.//

A beszélgetés közben a katonáknál elég feszült vagyok. Nem ártott volna felkészülni, mit is mondjunk, ha kérdeznek. Legjobb lesz, ha inkább néma testőrt játszok. Nehogy Roneld történetébe zavart hozzak.

A katonák válaszait nagyon furcsának találom. Minden erkölcs nélkül azt szolgálják aki többet fizet? Apám történeteiben is hallottam a kapzsi emberekről, de mindenkinek volt célja. Nem az, hogy minden saját cél nélkül csak a pénzért harcolni. Vagy vajon ők is átállnának a mi oldalunkra? A vezetőjük szava elég kétértelműnek tűnt.

Az ebéd nekem is nagyon jólesne. Már rám férne egy kiadós evés.
"-Nekem is nagyon jól esne egy igazi ebéd, de nem tudnám teljesen elfelejteni miért is indultunk. A többiek az erdőben várnak ránk, és az ételre amit nekik viszünk!

[Narxes]

Roneld

A menekültek ellátása számomra is fontosabb mindennél, ezért Kisej szavaira bólintok, jelezvén, hogy nincs egyedül az érzéssel, majd a társasághoz szólok.

- Már csak azért is érdemes lenne ide betérni szerintem, mert itt talán segítséget kapnánk az ellátmány beszerzéséhez. A város zajától elég messze eső nyugodt helynek nézem ahhoz, hogy míg a városban ténykedünk, itt zavartalanul összeszedjék nekünk az élelmet. Így nem kéne a városba magunkkal cipelni a sok cuccot, csupán visszafelé jövet felpakolnánk és vinnénk a táborba. Persze csak, ha a fogadós hajlandó segíteni, de a pénzcsörgés biztosan megszelídíti. Ha nincs senki ellenére, egy próbát megérne. -

Leszállok a lóról és miután átadtam a lovászfiúnak, lazítás céljából egy kicsit nyújtózkodok, hogy a nyeregben döcögés hatása némiképp távozzon a tagjaimból. Nem szoktam a hosszú lovagláshoz, ezért jólesik ismét két lábbal a földön állni. Betérve a fogadóba, körülnézek a hangulatos helyen, a vízipipa füstje is kellemesen érint és a szemrevaló leány akin tekintetem kicsit elidőzik, de aztán átveszi a dzsad, ki köszönt minket.

< Hasznavehetőnek tűnik ez a fickó. Talán nem kell csalódjunk benne. >

- A ház specialitását kérném. –

Mondom neki, majd helyet foglalok társaim mellett. Mikor a többiek is rendeltek valami ebédet maguknak, közelebb intem magamhoz a dzsadot, jelezvén, hogy bizalmasabb beszélgetés lenne. Mérsékelt hangnemben szólok hozzá, hogy asztaltársaságunkon kívül, ne hallják meg mások.

- Nagyon hangulatos, tetszetős fogadót épített, gratulálok hozzá. – Mondom neki, majd mosolyomat félre téve, komolyra fordítom a szót. – Volna egy olyan bizalmas kérdésünk, hogy tudna-e segíteni nagy mennyiségű élelem beszerzésében. Elsősorban füstölt húsra, lisztre, babra, burgonyára volna szükségünk, ezekből úgy másfél-két mázsára minden tételből, valamint néhány font kovászra, sóra, borsra, esetleg őrölt paprikára. Mivel csak négy lovunk van, és nem biztos, hogy ennyi málhát feltudunk rakni, ezért plusz egy-két öszvérre, mik segítenének cipelni. Számolja össze, mennyibe kerülne ez az áru, mi előre kifizetnénk, hogy be tudja szerezni, majd ha megvan, az ön fáradozásaiért is igen jól fizetnénk. Van egy kis dolgunk másfelé, de mondja meg, hogy meddig tartana a leg rövidebb úton mindezt összeszedni és akkor jönnénk vissza érte. Tudna ebben segíteni?

[Thor]

Rupert Farigon


- Igazad van Kisej, de még sokára fogunk visszatérni az erdőbe, és én éhesen nem tudok rendesen gondolkodni. Ráadásul neked is kell az erő, hisz kitudja, mikor kell fegyveredet újra forgatnod.


Belépve a fogadóba leporlom ruhámat. Örülök, hogy nincs tömve, de az is igaz, ha sok az ember, sok a pletyka.

A fogadós felé bólintok köszönés képen, és helyet foglalok társaimmal a mutatott asztalhoz. Kérdésére, hogy mit akarok, egyhangúan felelek.


- Finom vörös bort kérek egy kancsóval és három kupával. Ételt pedig bármi jöhet, csak hús legyen benne, és az jól átsütve.


<Nem szeretem a kufárokat. Sok közöttük, ki eladná még a gyerekét is pár rézért.>

Roneld szavait végig hallgatom, és kíváncsian nézek a fogadósra.

<Vajon megkérdezi, miért kell nekünk ennyi étel? Vagy csendben marad?>