___________________________________________________________
Helyszín: Erigowtól északra, Kars város alatti kripta
Időpont: 3615. Hideg évszak, Gyökerek hava és hatodik hete, evir napja a kéklunír órája, és ezüst órája közt (06.00-07.00)
Résztvevők: Armon Vilonio, Neji, Nokips, Pelso, Revoltz
___________________________________________________________
Nokips és Pelso, ti elég jól áttanulmányoztátok a térképet, sőt Nokips egy kicsit még meg is jegyzett belőle valamennyit, hisz lemásolta. Sok útvesztő, és még több csapda található ezekben a régi járatokban. Van közöttük, mely csak egyszer működik, de akad olyan is, mely halálos cselekedete után, megint kész gyilkolni.
A lépcső tetején mindannyian érzitek a levegőben a rég letűnt kor öregségét. Valahogy olyan érzésetek támad, elindulva a kriptában, mintha több ezer évvel visszalépnétek az időben. De mielőtt időt utaznátok, Pelso óva int mindenkit.
- Tisztelettel lépjetek e falak között, mert letűnt korok haragja nyugszik a kövekben. Ne menjetek tőlem túlságosan távol, mert könnyen halálotokat lelhetitek egy ősi mágia örvényében.
Ezután a varázsló átlényegül. Már többször láttátok, ahogy szemei másképp fénylenek a tűz fényében.
Pelso
Átlényegülsz, hogy betekintést nyerj a mágia világába. Kinyílik harmadik szemed, és meglepetten látod, hogy az olaj fáklyák körül erős mágia örvénylik. Felhúzott szemöldökkel figyeled, és ekkor veszed észre, hogy a kis edénykében nincs is olaj. Tehát nem az előttetek járó csapat gyújtotta meg, hanem az itt uralkodó ősi mágia, és az is táplálja.
Mindenki
Pelso nagy óvatosságra int mindenkit.
Lassan indultok előre. Nokips kissé előre siet tőletek, de nem nagy távolságra, hisz nem akar bele lépni valami mágikus csapdába. Szerencsére a térképen az is jelölve van, hogy merre kell menni, ahhoz, hogy ne aktiválódjon a csapda.
Lassan haladtok az áporodott levegőjű folyosókon. Ha nem bíznátok Nokips képességeiben, még azt feltételeznétek, hogy körbe-körbe jártok. Csak a különböző leomlott kődarabokból tudjátok, hogy nem ugyanott jártok. Lépteitek visszhangot ver az ősi falakon, így nagyon nehéz halkan haladni. Mindenhol égnek az olajfáklyák, olaj nélkül. Sajnos az idő nem bánik tisztelettel, e régi folyosókkal. Nagyon sok a repedés, kőomladékok.
folyosó
Egyszer csak változás történik, mert messzebb a folyosó végét látjátok, mintha egy nagyobb terembe végződne. A másik csapat nyomai a terembe vezetnek, és azt már észrevettétek, hogy bizony abba az irányba haladnak, ahol az útjelző található.
Nokips lassan eléri a terem bejáratát.
Armon
Nokips úgy 10 lépésnyire lehet tőletek, mikor cuppogó hangokra figyelsz fel. Olyan lehet, mintha húst szabdalnának, tépnének. A hangok egyértelműen a teremből jönnek. De alig halható, valószínű Nokips nem hallotta meg.
Nokips
A térkép nem jelez csapdát a terem bejáratánál, de magában a teremben, egyszer működő mágikus csapda van. Az első csapda, amivel találkoztok. Mivel mágikus, úgy döntesz, megvárod a többieket.
Mindenki
Armon jelzi mindenkinek, hogy mit hallott. Nem örültök neki, és annak sem, hogy ott már csapda is van. Bár a térkép szerint csak a terem közepén lévő kör talapzatra nem szabad rálépni. Mindannyian felkészültök a harcra, ha esetleg az a cuppogó hang egy szörnytől jönne. Fegyverrel a kezetekben indultok tovább. Muszáj, mert nem lehet másik úton az útjelzőhöz eljutni.
Pelso a kezed kissé remeg. Izgatott vagy a régi hely miatt, és a közeledő harc érzése is csak ront a helyzeten. Szerencsére társaid bátorsága erőt ad neked.
Mindannyian tartotok kissé a cuppogó hang tulajdonosától, mely egyre hangosabb, ahogy közeledtek a teremhez, már mindenki halja. De mikor a folyosó végéhez értek, megdöbbenve látjátok a hang forrását. Óriás pókok szaggatnak emberi testeket. Egy pillanatra mindenkiben megfagy a vér, de szerencsére nem vettek észre titeket. Óvatosan hátrálnátok, hogy megszervezzétek a továbbiakat, mikor tőletek két méterre egy hatalmas pók ereszkedik le a plafonról.
pókok
//off: A pók megtámad titeket, és erre a többi is nektek fog rontani. Légyszi 3 környi harcot írjatok le, és dobjatok ki. A teremben 4 pók van plusz ami előttetek van.//