Raehur bukása

[Thor]

Rupert Farigon


Szörnyű látni, ahogy némán rakják össze máglyájuk alapját. Csendben, panasz nélkül pakolnak, pedig hamarosan vége lesz átkozott létüknek.

<Vajon vannak érzéseik? Lehet, hogy e rothadó testben még pislákol az emberi lélek, de az is lehet, hogy már csak a fekete mágia visszataszító ereje mozgatja a testeket. >

Látva, miképp dolgoznak, már értem miért használják őket sötét lelkű mágusok és papok. Hisz nem kérnek enni, nem fáradnak el, és nem is kérdeznek, csak elvégzik a feladatot.
Mikor készen állnak a tűz meggyújtására imával kísérem a temetést, mely áldás e holtaknak.


- Éltetekben volt köztetek, ki a családját szerette, és etette.
Ki verejtékkel és kemény munkával a földet termékennyé tette.
Szeretetével a szívekben a boldogságot elvetette.
És családját a vérével mentette.
Gyermekként a világot még szépnek vélte,
És naiv őszinteséggel az életet nevette.

A tűz tisztítson meg a sötét rontástól, mely nyugalmatokat átkozottá tette.


A tűz hangos sercegéssel marja a húst, és én könnycseppet hullajtok értük.

Miután elégtek a holtak, eljött az idő, a napi imához, és áldozáshoz.
Félre vonulok nem messzire a többiektől, hogy ne zavarjam őket, és imádkozok.


//off: Az áldozáshoz 3 kegypont kell, így muszáj vissza imádkoznom.//


Ha Sogron meghallgatta kérésem, és érzem, lelkemben jelenlétét előkészítem a bort, és tüzet rakok, majd feláldozom neki a finom nedűt.


- Uram, köszönöm, hogy mellettem voltál a harcban, és nem hagytál el egy pillanatra sem. Teljes szívemmel remélem, hogy neked tetszően cselekedtem. És megesküszöm , ha erőmből kitelik, megállítom ezt a szörnyűséget, mi itt folyik.

Reménykedem benne, hogy Sogron elfogadja a bort. Az áldozás után sebeimet érintem, és egyszerűen irritál, hogy a sötétség teremtményei húsomba vágtak, és átkozott mocskuk még a sebemben lehet. Így megmaradt hatalmammal beforrasztom a mélyebb vágást.


//off: 4 kegypontból 1 ÉP-t begyógyítok, ami 2 Fp-t is gyógyít. //


Majd a biztonság kedvéért, még egyszer visszaimádkozom az erőt, mely hatalmam alapja.


Miután végeztem eloltom a tüzet, és a többiekhez visszamegyek. Mikor Kisej fegyvereit csatolja fel, megkérdezem, erre miért van szükség. Válaszára összehúzom szemöldököm, nem értek egyet azzal, hogy éjszaka botorkál a romok közt.


- Kisej, láttam harci tudásod, amint a megátkozott holtak csapásod erejétől kettéhasadtak. És biztos vagyok benne, hogy számodra a veszély nem félelmet jelent, hanem kihívást. De még is arra kérlek, ne menj most el, másnap majd fényes nappal körbe nézünk, akkor úgy is többet látunk, és a veszélyeket is könnyebben kerülhetjük.


Roneld zenélése közben csöndben ülök, és gondolkodom.


< Vajon miért foszlott le a papi hatalom a katonáról? Nem tudom, de nem is érdeklődhetek felőle. Egyelőre óvatos maradok, és a fickóra odafigyelek. >


Mikor a vacsorát fogyasztjuk, a hercegnő felé intézem szavaimat.


- Norina hercegnő, kérem, bocsásson meg nekem, de a nagy káoszban el is felejtettem, hogy oly kegyetlen híreket kapott, melyet csak szikla szilárd lélekkel lehet elviselni, és egy gyenge akarat már rég az őrület posványába veszett volna. Te erős vagy, ezt láthatja mindenki, de néha még a hegy falában is repedéseket okoz a jég és a szél. És idővel, ha sok a repedés, akkor bizony leomolhat a nagy nyomás alatt.
Ha úgy érzed, én bármikor segítek a teher cipelésében. Ne ess abba a hibába, mint azok kik összeomlottak, mert maguk akarták minden áron cipelni a terhet. Sogron mindenkit meghallgat, és ki érdemes rá, annak a lelkében égő lángot hatalmasra duzzasztja. Így már sokkal könnyebb a kegyetlenségeket elviselni, és a hamvasztó tűzzel megbüntethetjük azokat, kik rászolgáltak.


Mondandómat próbáltam tapintatosan előadni, remélem nem sértettem meg.

Az őrködésben természetesen részt veszek.

[Narxes]

Roneld Alarro

Szomorúan nézem végig a szokatlan hamvasztást, amíg Rupert megadja a végtiszteletet a szerencsétleneknek. Kicsit már bánom a javaslatomat, miszerint a mágiarakás érdekében az átkukat kihasználva, dologra fogjuk őket és reménykedem, hogy a lelkük már régen megszabadult ynevi létük rabságából mikor a lángokba sétálnak. Szívesebben nézném végig annak hamvasztását, ki azt a gyermeket megölte mielőtt mozgó hullát csináltak belőle. Egy sóhajjal nyugtázom a tényt, hogy a történteken nem tudunk változtatni, majd csatlakozok a társasághoz. Elfogadom Norina gyógyító kenőcsét. Ha a tégelyt nyújtja, magam kenem be a sebet, ám nem ellenkezem, ha jobban értve annak használatát, ő maga kezelné. Begombolom felső ruházatom mikor eláll a vérzés. Elnézem a papot, amint félrevonulva litániáit kántálva segít önmagán és csodálom az ura hatalmát. Szégyellném felajánlani neki csekély segítségemet. Úgy vélem Kisej harcra termett felépítése elég jól tűri a sérülést, én pedig elvagyok a magaméval, ezért egyenlőre elvetem a hosszadalmas gyógymódom használatát. A lélek ismerete még elég gyermekcipőben jár a tudományaim között, ezért együttműködése ellenére sem jutok dűlőre a kapuőrrel.

- Engedelmetekkel tüzetesen átvizsgálom Grozent, hisz az előbb még egy gyermek holtestével bábuzott. –

Átnézem cuccait, felszerelését, kiforgatom minden zsebét, megvizsgálom nincs- e gyanús amulett a nyakában, csuklóján. A vizsgálat után leülök és a vacsora előtt, előveszem a pálinkás üveget. Lehet, hogy nem illik egy hercegnőt így kínálni, de végül is nem a palotában vagyunk és bánom is én, hogy mit illik, először Norinát kínálom vele, majd Kisejt és Rupertet. Részemről a holtak bűzének emlékét is szeretném kiűzni magamból a gyümölcspárlat aromájával az evés előtt mikor belekortyolok. Vacsora után, a tábortűz mellett egy-két lélekemelő akkord eljátszása mellett, csendben hallgatom a beszélgetést. Mivel a későbbiek folyamán még hasznos lehet, tanulmányt készítek Norináról, majd ismét a szféráknak zenélek*. Beszélgetésük között egy alkalmat megragadva, szólok társaimnak, hogy ébresszenek fel, mikor én következem az őrséggel, majd megpróbálok egy kicsit aludni.


//*Nem tudom pontosan hányszor szólaltathatom meg az összhangzatot egy éjszaka során, de ha nincs rá több mód, akkor nem készítek tanulmányt Norinárol.//

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap reggel-délelőtt
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

Kisej

- Kérem Kisej, ne vágjon neki egyedül. Ha csillapíthatatlan vágyat érez, hogy felfedezze a romokat, akkor nem bánom, reggel megnézheti, sőt akár én is önnel tartok. De ebben a sötétségben még fáklyafénynél is beleeshet egy roskadozó pincébe vagy letakart kútba.

Rupert

- Köszönöm, Rupert, hogy a lelkemért aggódik, de attól tartok már szinte mindent tud, ami a szívemet nyomja. Nem szeretnék többet mondani róla, még azt sem tudom biztosan, hogy valóban hiába keresem a családomat... addig nem akarom elfogadni, amíg meg nem bizonyosodtam róla. És bár minden uralkodónak számolnia kell vele, hogy ellenségek lesik a gyengéit, ez az egész, amit hallottam túl hirtelen és összehangoltan zajlott, hogy egyszerű véletlen legyen. A széthúzás nem szolgálja a kereskedőházak hosszú távú érdekét, ezt a házak vezetői is megértették - legalábbis én így tudom. Nem tudom, máshol mi a helyzet, de Grozen azt mondta, az öccse letaszította a geliani klán vezetőjét. Na most az öccsét egyszer láttam egy fogadáson, hát hogy is mondjam, nem a bölcs uralkodó mintaképe. Még akkor is egy dáma ülepét bámulta éppen, amikor bemutatták nekem. Valaminek kellett történnie, hogy ilyen hatalomra tett szert, és az a gyanúm, hogy valaki a hercegség destabilizálása érdekében borította fel az egyensúlyt. Valaki, aki hosszú távú tervei beteljesülése érdekében hajlandó komoly összegeket invesztálni. Elsősorban Ravallone kalózhercegségre gondolnék, ők elég körmönfontak, de nem szeretnek ennyit befektetni. Persze ha cserébe átvehetik az irányítást...

Roneld

A lány aggódva nézi a sebedet és maga keni be. Olyan óvatosan, ahogy te sosem lennél képes, és a puha keze érintése olyan finom és nőies, hogy csak ő nincs vele tisztában, mit jelent ez egy férfinek. Azt gyanítod, hogy nem volt még férfival, különben nem tudna ilyen ártatlanul megérinteni.
Grozen egy kézmozdulattal jelzi, hogy csak tessék, átvizsgálhatod a cuccait és akár a ruháit is. Egy érdekes dolgot találsz, egy levelet. Gyanakodva kezded olvasni, de csak egy szerelmeslevél egy lánytól, aki arról győzködi a férfit, hogy szökjenek meg kettesben, mert ő már nem bír tovább félelemben élni.
A pálinkásüvegbe beleszagol és majd hanyattdobja magát tőle:
- Brrrrr, a zombiktól megvéd és ilyennel akar megölni? Kirázza a hideg, úgy adja vissza. Köszönöm, sebet fertőtleníteni még jó lehet.
Ha a csillagfény kitart, nincs akadálya, hogy kétszer is megszólaltasd az összhangzatot.

Mind

Remélhetőleg sikerült Kisejt meggyőzni, hogy ne vágjon neki éjszaka a romoknak, így nyugovóra tértek. A lány Kisejt kelti fel éjközép tájékán. Az éjszaka hangjai olyanok, mint máskor, az erdő él körülöttetek, de a harcos nem érzékel közvetlen veszélyt. Amikor elfárad, Roneldet ébreszti, aki alig akarja elengedni álmai fonalát. A dalnoknak viszont egyszer csak olyan rossz érzése támad, mintha figyelnék. Akárhogy mereszti a szemét, nem lát semmit, ami igazolná a gyanúját, a többieket meg nem akarja felverni, de az érzés nem szűnik a tarkójából. A kék hold ébredése csak tetézi rossz érzéseit, olyan jegesen markol a szívébe, hogy be kell vallania, fél. Ólomlábakon lépdelnek a percek és amikor már úgy érzi, eleget strázsált, Rupertnek szól. Rupert őrsége nyugodtan zajlik, és hamarosan felkel a nap.

Reggel elindultok friss vízért és meg is találjátok a forrást, ahonnét a kulacsotokat megtölthetitek. A várost legalább egy évszázada elhagyták, de erőszakos halál jeleit nem látjátok. Vajon mi késztethette távozásra a lakókat? A legfurcsább része a városnak egy hatalmas kőkupac, valaha ez lehetett a varázslótorony, de leomlott. A kupac közepéről elmozdítottak pár követ, és akkora nyílást vájtak, amin egy ember éppen befér. Ez vélhetően a fosztogatók műve lehetett, tehát már az omlás után járt itt valaki. Ezt felderíteni hosszabb ideig tart és sok előnnyel nem kecsegtet, így inkább elindultok kifelé. Az egész városban olyan érzésetek van, mintha egy hatalmas föld feletti kriptában járnátok, ahol nem látjátok a halottak nyomát, de az elmúlás szaga belengi az egészet. (Ha valakinek speciális ötlete van, hogy mit akar átnézni, mondhatja, de semmi olyanba nem akadtok, ami különösen felkelti a figyelmeteket)
Ahogy elhaladtok az éjszakai szállásotok mellett (vagy ha otthagytatok valamit, akkor azért menet), Kisej egy jelet pillant meg az épület falán. A jelnek csak az alsó csücske látszik, de nem kétséges, hogy a stílusa pontosan egyezik a tetoválással, amit olyan régóta kutat. A sötétben nem vehette észre, de most a többiek azt látják, hogy igencsak elkerekedik a szeme.

A hercegnő látván a reakciót, megszólal:
- A legendák szerint az őrzők használták ezeket a jeleket. Valami gond van?
Ha Kisej elmondja neki, hogy ilyen jelet keres, annyit tud még hozzátenni, hogy a keret mindenhol ilyen volt, belső rajzolatnak viszont sokfélét használtak.
(mivel nem gondolom, hogy emiatt nem indulnátok tovább, folytatom)

Útra keltek a rengetegen át, és valóban nem lett volna egyszerű ezen az úton - helyenként ösvénnyé szűkül - az éjszaka sötétjében haladni. A fű már régen benőtte és sokszor elég nehéz kitalálni, merre is vezethetett egykor. Egy idő után igazán sűrű részhez értek, Grozen nyugtalankodni kezd: - Idefelé nem emlékszem ilyenre.
Hatalmas fekete törzsű fák magasodnak fölétek, mintha rátok akarnának borulni. Elég hátborzongató, ahogy a szél ritmusára susognak, hullámzanak, de a lombjuk olyan sűrű, hogy még a napfény is csak épp annyira szűrődik át, hogy láttok ugyan, de az irányérzéketek teljesen használhatatlan.

Roneld
Előttetek gallyak fekszenek az úton, de valami nincs rendben velük. Mintha nem odavalók lennének.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap reggel-délelőtt
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

Kisej

- Kérem Kisej, ne vágjon neki egyedül. Ha csillapíthatatlan vágyat érez, hogy felfedezze a romokat, akkor nem bánom, reggel megnézheti, sőt akár én is önnel tartok. De ebben a sötétségben még fáklyafénynél is beleeshet egy roskadozó pincébe vagy letakart kútba.

Rupert

- Köszönöm, Rupert, hogy a lelkemért aggódik, de attól tartok már szinte mindent tud, ami a szívemet nyomja. Nem szeretnék többet mondani róla, még azt sem tudom biztosan, hogy valóban hiába keresem a családomat... addig nem akarom elfogadni, amíg meg nem bizonyosodtam róla. És bár minden uralkodónak számolnia kell vele, hogy ellenségek lesik a gyengéit, ez az egész, amit hallottam túl hirtelen és összehangoltan zajlott, hogy egyszerű véletlen legyen. A széthúzás nem szolgálja a kereskedőházak hosszú távú érdekét, ezt a házak vezetői is megértették - legalábbis én így tudom. Nem tudom, máshol mi a helyzet, de Grozen azt mondta, az öccse letaszította a geliani klán vezetőjét. Na most az öccsét egyszer láttam egy fogadáson, hát hogy is mondjam, nem a bölcs uralkodó mintaképe. Még akkor is egy dáma ülepét bámulta éppen, amikor bemutatták nekem. Valaminek kellett történnie, hogy ilyen hatalomra tett szert, és az a gyanúm, hogy valaki a hercegség destabilizálása érdekében borította fel az egyensúlyt. Valaki, aki hosszú távú tervei beteljesülése érdekében hajlandó komoly összegeket invesztálni. Elsősorban Ravallone kalózhercegségre gondolnék, ők elég körmönfontak, de nem szeretnek ennyit befektetni. Persze ha cserébe átvehetik az irányítást...

Roneld

A lány aggódva nézi a sebedet és maga keni be. Olyan óvatosan, ahogy te sosem lennél képes, és a puha keze érintése olyan finom és nőies, hogy csak ő nincs vele tisztában, mit jelent ez egy férfinek. Azt gyanítod, hogy nem volt még férfival, különben nem tudna ilyen ártatlanul megérinteni.
Grozen egy kézmozdulattal jelzi, hogy csak tessék, átvizsgálhatod a cuccait és akár a ruháit is. Egy érdekes dolgot találsz, egy levelet. Gyanakodva kezded olvasni, de csak egy szerelmeslevél egy lánytól, aki arról győzködi a férfit, hogy szökjenek meg kettesben, mert ő már nem bír tovább félelemben élni.
A pálinkásüvegbe beleszagol és majd hanyattdobja magát tőle:
- Brrrrr, a zombiktól megvéd és ilyennel akar megölni? Kirázza a hideg, úgy adja vissza. Köszönöm, sebet fertőtleníteni még jó lehet.
Ha a csillagfény kitart, nincs akadálya, hogy kétszer is megszólaltasd az összhangzatot.

Mind

Remélhetőleg sikerült Kisejt meggyőzni, hogy ne vágjon neki éjszaka a romoknak, így nyugovóra tértek. A lány Kisejt kelti fel éjközép tájékán. Az éjszaka hangjai olyanok, mint máskor, az erdő él körülöttetek, de a harcos nem érzékel közvetlen veszélyt. Amikor elfárad, Roneldet ébreszti, aki alig akarja elengedni álmai fonalát. A dalnoknak viszont egyszer csak olyan rossz érzése támad, mintha figyelnék. Akárhogy mereszti a szemét, nem lát semmit, ami igazolná a gyanúját, a többieket meg nem akarja felverni, de az érzés nem szűnik a tarkójából. A kék hold ébredése csak tetézi rossz érzéseit, olyan jegesen markol a szívébe, hogy be kell vallania, fél. Ólomlábakon lépdelnek a percek és amikor már úgy érzi, eleget strázsált, Rupertnek szól. Rupert őrsége nyugodtan zajlik, és hamarosan felkel a nap.

Reggel elindultok friss vízért és meg is találjátok a forrást, ahonnét a kulacsotokat megtölthetitek. A várost legalább egy évszázada elhagyták, de erőszakos halál jeleit nem látjátok. Vajon mi késztethette távozásra a lakókat? A legfurcsább része a városnak egy hatalmas kőkupac, valaha ez lehetett a varázslótorony, de leomlott. A kupac közepéről elmozdítottak pár követ, és akkora nyílást vájtak, amin egy ember éppen befér. Ez vélhetően a fosztogatók műve lehetett, tehát már az omlás után járt itt valaki. Ezt felderíteni hosszabb ideig tart és sok előnnyel nem kecsegtet, így inkább elindultok kifelé. Az egész városban olyan érzésetek van, mintha egy hatalmas föld feletti kriptában járnátok, ahol nem látjátok a halottak nyomát, de az elmúlás szaga belengi az egészet. (Ha valakinek speciális ötlete van, hogy mit akar átnézni, mondhatja, de semmi olyanba nem akadtok, ami különösen felkelti a figyelmeteket)
Ahogy elhaladtok az éjszakai szállásotok mellett (vagy ha otthagytatok valamit, akkor azért menet), Kisej egy jelet pillant meg az épület falán. A jelnek csak az alsó csücske látszik, de nem kétséges, hogy a stílusa pontosan egyezik a tetoválással, amit olyan régóta kutat. A sötétben nem vehette észre, de most a többiek azt látják, hogy igencsak elkerekedik a szeme.

A hercegnő látván a reakciót, megszólal:
- A legendák szerint az őrzők használták ezeket a jeleket. Valami gond van?
Ha Kisej elmondja neki, hogy ilyen jelet keres, annyit tud még hozzátenni, hogy a keret mindenhol ilyen volt, belső rajzolatnak viszont sokfélét használtak.
(mivel nem gondolom, hogy emiatt nem indulnátok tovább, folytatom)

Útra keltek a rengetegen át, és valóban nem lett volna egyszerű ezen az úton - helyenként ösvénnyé szűkül - az éjszaka sötétjében haladni. A fű már régen benőtte és sokszor elég nehéz kitalálni, merre is vezethetett egykor. Egy idő után igazán sűrű részhez értek, Grozen nyugtalankodni kezd: - Idefelé nem emlékszem ilyenre.
Hatalmas fekete törzsű fák magasodnak fölétek, mintha rátok akarnának borulni. Elég hátborzongató, ahogy a szél ritmusára susognak, hullámzanak, de a lombjuk olyan sűrű, hogy még a napfény is csak épp annyira szűrődik át, hogy láttok ugyan, de az irányérzéketek teljesen használhatatlan.

Roneld
Előttetek gallyak fekszenek az úton, de valami nincs rendben velük. Mintha nem odavalók lennének.

[Narxes]

Roneld Alarro

A Grozennél talált levél sokat segít a férfi kiismerésében és úgy vélem, hogy egy kis bizalmat előlegezhetek neki. Mikor a lány a sebemet kezeli, egy pillanatig ámulatba esek, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy hercegnő egy magamfajta gondját viseli. Egyértelművé válik, hogy jól döntöttem, mikor a segítségemet ajánlottam fel neki. E teremtésért valóban érdemes akár a véremet áldozni. A gyümölcspárlat körbekínálásakor Norina reakcióján mosolygok, majd a kissé erősre sikeredett gesztusom után eldöntöm, hogy ez nem fog megismétlődni.

Éjszakai őrködésem élményeit nem tudom minek köszönhetem. A néha rám törő vészt jósló sugallatokkal sem tudom azonosítani, mert azok szinte csak pillanatokig szoktak gyötörni és nem ilyen hosszadalmasan, hogy szinte üldözési mániává kerekedik a dolog. Úgy gondolom, nem volna helyénvaló egyenlőre megosztani a többiekkel. Még megingatná a becsületemet.

< Régebben pár éjszakát eltöltöttem már a vadonban, mégis így elszoktam volna tőle? Félek mint egy gyerek?.. Lehetetlen. Mi történik velem? Hmm… erről mélyen hallgatok a társaságnak. >

Bár erősen próbálom leplezni, de másnap is az éjszakai élmények hatása alatt állok, miközben körbejárjuk a romvárost. Végül elterelődnek gondolataim az éjszakáról mikor Kisej felfedezi a titokzatos jelet. Próbálom azonosítani, de rá kell jöjjek, hogy még sosem láttam. További utunk során, mikor Grozen aggodalmát észreveszem, erősen figyelek a lehetséges veszélyforrásokra. A gyanús gallykupac feltűnésekor, intek a többieknek.

- Vigyázzatok! Valami nincs rendben! Lehet, hogy ez csapda. Jobb lesz elkerülni. –

Mondom társaimnak a gallyakra mutatva. Hogy éjszakai félelmeim badarságát és rátermettségemet bizonyítsam önmagamnak, minden eshetőségre felkészülten, elsőként indulok tovább. Az általam veszélyesnek vélt területet kikerülve, fokozott figyelemmel méregetem a borzongató környezetet.

// A kenőcs és a pihenés hatására, gyógyult valamennyit a karakter? //

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Örömmel tölt el, hogy társaim nem szeretnék, hogy egyedül derítsem fel a romvárost. Így nem érzem magamat egyedül itt az ismeretlenben. Ráadásul a legjobb érvet hozták fel, hogy maradjak. Reggel közösen körülnézünk, míg elmegyünk vízért.
"- Köszönöm, hogy meggondolatlan tettemtől ésszerű magyarázattal tántorítatok el. Lehet, hogy a harcban és segítelek titeket, de fellobbanó érzelmeim miatt, könnyen egész küldetésünk kudarcba fulladhat. Ígérem a későbbiekben saját vágyaimat próbálom háttérbe szorítani."
Az őrség alatt mikor megírtam, és elraktam naplómat, ismét fellobban bennem a vágy az ismeretlen felé. Próbálom behunyt szemmel elmémet lecsillapítani, ahogyan apám tanított, persze sikertelenül. Inkább egy gyors formagyakorlatot csinálok. Nehéz, hosszú veszélyes kardomat forgatva nyugtalan lelkem nyugalmat talál, így visszaülök a táborba.
Másnap örömmel, és izgalommal hallgatom a lány ismeretét a jelekről.
<Lehet, hogy eddig nem jó helyen kerestem?>
Az úton próbálom figyelmemet minden irányba fordítani. Főleg mikor új társunk, azt mondja, hogy nem ismerős számára a hely.
<Remélem nem akar minket csapdába csalni.>
Roneld figyelmeztetésére:
"- Nem értek a csapdákhoz, de ha messziről beledobunk valami ember súlyú követ, mi bajunk lehet?
A döntés persze a többiekre bízom, de felkészülten várom az ismeretlent.

[Kijoe]

Sidoshi Tanaka

<<Az éjszaka mindig is az egyik kedvenc napszakom volt. Jó volt a holdfényben edzeni, ilyenkor a levegő is tisztább. Volt egy kolostorbéli társam, Kumiko, akivel gyakoroltam. Milyen csodás teste van. Mindig ámulatba ejtett a kecses mozgásával. Mikor megbotlottam, persze szándékosan, rögtön kihasználta az alkalmat és lecsapott. Szerettem a diadalittas mosolyát. Nincs nála szebb nő...>> gondolataim megint a kolostori éveim körül kalandoztak, mikor neszezést hallok.

Fülelni kezdek, kezem a naginata markolatára csusszan. Felegyenesedem és mikor meglátom a támadókat gyorsabban kezd verni a szívem. Az adrenalin szétárad a testemben, markolom a fegyverem és a lehetőségeken jár az eszem.

<<Vad kutyák. Lássuk csak. A túlerő talán hathat rájuk, fel kell ébresztenem a többieket. Aztán a vezért kell megfutamítani. Akkor megbomlik a falka és talán eliszkolnak.>>

- Ébresztőőőő!!! - ordítom torkomszakadtából, reménykedve, hogy szimplán a hangomtól megrémülhetnek a kutyák.

Védekező pozíciót veszek fel és amint támadni akarnak akkor a naginatámmal próbálom fogadni a támadásukat. Ha harcra kerül a sor akkor az első körben a szellemem erejét használva a Sárkány dühe diszciplínát idézem elő.

// Off: a harctéri gyakorlatnak köszönhetően 2 ellenféllel is elbírok a túlerő hatása nélkül, valamint a diszciplína hatása miatt az első körben nem tudnak meglepni.//

[Thor]

Rupert Farigon


Elfogadom a pálinkát, de nem húzok nagyot belőle, csak módjával. Nem vagyok hozzá szokva az erős italokhoz. A bor a kedvencem. Kicsit ki is ráz a hideg az erős italtól, de az utána szétáradó melegség nagyon jól esik.
Lefekvés előtt imádkozom Sogronhoz, majd alszok.

Nem jó kedvel ébredek korán. Bár megszoktam a rendházban a hajnali ébredést, de ott ágyban aludtam, és megszokott ritmusban éltem. Itt viszont csak a kényelmetlen föld marad.
Ki dörzsölöm szememből az álmosságot, és a környéket figyelem.
Szerencsére nem történik semmi, így kissé unalmas a várakozás, de cseppet sem bánom.
Miután a többiek felkeltek, félre vonulok, és elvégzem reggeli imámat.
Gallyakat gyűjtök és kis farakást csinálok belőle, majd meggyújtom, és imát mondok istenemnek.
Megköszönöm a békés éjszakát és reggelt, majd áldást kérek a feladatra.

Az ima után megreggelizem.

Csodálattal nézem a város romjait. Fura elképzelni, hogy e kihalt helyen régen hangyaként zsongtak az emberek. Kereskedők, mágusok, vagy épp kalandorok.
Mikor a jeltöredéket meglátom, érdeklődve fürkészem.

//off: ősi godoni nyelv 2-es //

Ha nem tudom, mi lehet, odébb állok, és a csapattal tovább megyek.


Szerencsére az út nyugodt, és békés, így érdeklődhetek Ronerdtől.

- Bocsáss meg Roneld, de neked még be sem mutatkoztam. Rupert Farigon, Sogron papja.
Kérlek mesélj, honnan jöttél?
Jó magam Doranból érkeztem, mely Ynev nyugati oldalán fekszik.
Nagyon jók arra a földek, Sogron kegyes hozzánk, és bőséges termést hoz minden évben.


Ekkor valamit észrevesz az ösvényen. Én is megnézem, de csak messziről.


<Csapda? Vajon állatnak, vagy embereknek?>

Fejemet csóválom, és Roneld szavai szerint kikerülöm, ha a többiek is mennek.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap délelőtt
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________


- Nehogy tönkretedd a jó kis zombifogót! - ugrik ki egy fa mögül egy filigrán kócos figura és válaszol Kisejnek.
- Jó reggel a pálinka! Ne féljetek itt nem esik. Zombik vagytok? Nem hiszem. Csempészáru? Titkos küldetés? Nő szöktetés? Orgyilok, összeesküvés, vallási fanatizmus? Mi szél hozott titeket? Legutóbb ilyen halottizék mászkáltak erre. Jó büdösek voltak - szimatolni kezd. Ti nem is vagytok annyira büdösek. Ez a csapda - mutat a kupacra - zombiknak készült. Meg kell találáni a vezetőjüket, tudjátok? Van kajátok? de őszintén feleljetek ám, mert nekem kell meggyőznöm azt a sok íjászt, aki épp rátok céloz, hogy inkább játszópajtások legyünk. - mondja és ujjával ejnyebejnyét mutat, mint a kisgyerekeknek szoktak. Nem tűnik épelméjűnek.

//Igen, hála a pihenésnek, kenőcsnek és az értő kezelésnek, max 10 Fp-t visszagyógyult mindenki.

[Narxes]

Roneld Alarro

Rupert kérdésére a helyzet foszt meg a választól. Mikor Kisej előáll az ötletével, be kell valljam magamnak; egy kicsit szeretném, hogy csapda legyen, mert úgy kevésbé tűnnék egy paranoiás baleknak a többiek előtt. Nyugodt természetemhez képest szokatlanul feszültnek érzem magam és a fenébe is, már megint a piára gondolok… Semmi jóra nem számítottam ezen az átkozott vidéken, ezért a felbukkanó figurától reflexszerűen kapok a fegyverhez, de mégsem rántom elő, mert a bolond előadása érdekesen hangzik. Lazítok a tartásomon, miközben hallgatom.

< Ez most vagy egy ordenáré blöff akar lenni, vagy máris belefutottunk az ellenállók táborába. Mindenesetre jobb mint amire számítottam… Nahát mondtam én, hogy az ott egy csapda. >

- Nyugalom cimbora! Nem bántjuk a csapdádat, mert a zombikat mi sem szeretjük. –

Mondom neki, majd társaimra nézek felvont szemöldökkel, mert az étel nem is izgat, de most vajon mi a fenét kezdünk Grozennel, ha felismerik.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

//Off.: Bocs a táborban kihagytam//

Mikor Roneld az itallal kínál:
"-Nem szeretnélek megsérteni, de semmi alkoholt nem iszom. Félek, hogy elveszteném az uralmamat a testem felett, és ki tudja milyen dolgokat művelnék, amúgy is indulatos természetemmel!


Roneld mondandója közben, alaposan körülnézek, a leselkedő íjászok után.
Nem szeretnék meggondolatlanul cselekedni, ezért ha nem vagyok biztos a dolgomban semmi mást nem teszek, csak a lány közelében maradok, hogy akár testemmel védjem. Úgy helyezkedek, hogy a lány ha leugrik a lóról, lovaink fedezékében tudjon maradni.
<Ha ez az eszement a vezetőjük, milyenek a többiek? Szerintem blöfföl!>
Ha netán nem blöffölne az íjászokról, és elszabadulnának az indulatok, egyből a fák takarásába vezetem a lányt.
A beszédet inkább a többiekre, nehogy elhamarkodottan Ő legyen az ember súlyú dolog, amit a csapdába dobok.
<Nem szeretem ha fenyegetnek.>

//Off.:Remélem van lova a lánynak, és Grozzen gyalogol.//

[Thor]

Rupert Farigon


Meglepődök a férfin, ki elénk ugrik.


< Vajon ép elméjű, vagy a sok szenvedés, ami mostanában kerülgeti az itt élőket, megbontotta elméjét.>


- Nem kell tőlünk tartanod, nem akarjuk a csapdádat tönkre tenni.
És van élelem nálunk, szívesen megosztom veled, ha éhezel. Sajnos annyi nincs, hogy sok embernek elég legyen, de ha társaid is éheznek, nem hagyjuk annyiban, majd találunk valami megoldást.
Egyébként, ha sikerül csapdába ejtened az átkozott holtakat, mit kezdesz velük?


Lovamon ülve maradok, nem szállok le, de közben néha az erdő felé figyelek, hisz nem tudhatom, hogy igazat mondott vagy sem.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Kereskedő hercegségek
Időpont: Psz. 3691. év elejétől 5. hónap 03. nap kora hajnal-
tól 15. nap délig
Résztvevők: Sidoshi Tanaka
_____________________________________________________________

Kiáltásodra a tábor életre kel, és ez megzavarja az acsarkodó kutyákat de nem bírja megfutamítani. Nem nehéz megállapítanod, melyikük a falkavezér, hatalmas testén kirajzolódnak az izmok, szeme vadul tükrözi vissza a kék hold fényét. Kicsit tétovázik, de te nem várod meg, hogy ő kezdeményezzen. Lecsapsz a fegyvereddel és bár nem okozol súlyos sebet, a falka megfutamodik.
Az elcsigázott táborlakók még nem alkalmasak rá, hogy továbbinduljanak, de az őrséget már át tudják venni, így lepihenhetsz.
Félálomban tűz ropogását hallod, de veszélyt nem érzékelsz, ezért alszol tovább. Aztán egyszercsak egy gyerek rázza meg a válladat:
- Valaki jön. - súgja.
A többiek is ébredeznek, de már a hajnal pírja is kezd megjelenni az égen. Egy pásztorember sétál felétek komótosan, két megtermett kutya és egy birka kíséretében.
- Agyisten. - üdvözöl benneteket kackiás bajsza alatt.
- Szökésben? Hmmm. Ezt már el kell mondanom a parancsnokomnak.
Érezhetően megfagy a levegő.
- Oszt ki a parancsnoka? - kérdi egy nő.
- Hát a Böske. Jól le fog teremteni.
- Aszt mé?
- Mer ha elmondom, kivel tanákoztam, aszongya mé nem attam nekik legalább egy libát.
- Adna?
- Nem én. A liba nem tud futni, maguk úgysem érnek rá sütögetni én meg szeretem a máját.
- Kár.
- Ja. Nagyon dühös lesz, veszekedni is fog velem, de mindég azt csinálja. Akkor majd mndom neki, hogy azé attam nekik egy birkát.
- Mér, ad?
- Há nem.
- Akkó?
- Há csak itthagyom, oszt megy az magától a csorda után. Kelleni fog az később is. De erre a Böske meg azér dühöng, hogy hagytam őket éhezni.
- És erre mit mond.
- Hogy nem etethetek én mindenkit.
- Kár.
- De azért egy kis cipót meg szalonkát hoztam, annyi még vót. - és egy kis batyut vesz le a válláról és a benne levőket odaadja a nőnek.
- Oszt ne híreszteljék, hogy tőlem van. - azzal biccent és elindul visszafelé a kutyáival, a birkát meg otthagyja.

Hamar befalják a kapott reggelit (ennyi embernek ez tényleg csak pár falat), és felkerekednek. Mire a távolban feltűnik a lovak által felvert por, már eléritek az erdőt.

Igen ám, de hogyan tovább? Sok-sok napon át bolyongtok a fák közt a birkán és bogyókon élve, de sem ezeréves fákat, sem vigaszt nem találtok, sőt a csapat egyre elcsigázottabb. Egyre lassabban haladtok, de mit számít, ha úgysem tudjátok, hová kellene mennetek. Amikor épp azon töprengsz, hogy talán vissza kellene mennetek, kutyák csaholására figyelsz fel. Ezek már nem vad kutyák, embereket segítenek a vadászatban. A baj az, hogy attól tartasz, ezúttal ti vagytok a préda.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap délelőtt
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

A fák közül egy megtermett hosszúkardos férfi lép elő, bőrpáncélt visel és bőrsisakot, bár elég viseletes darabok és úgy tűnik, mintha nem is rá szabták volna. Azért magabiztosan lép felétek és jól megnéz mindőtöket.
- Jó cuccaik vannak és biztos kajájuk is van dögivel, szerintem zombik. - mondja viccesen és hátra sandít. Többen előlépnek és helyeselnek. Az ágak közül is láttok pár íjat megjelenni, lehetnek legalább tizenöten.
- Hús-vér emberek Oren, tedd csak el a kardod. - szól egy halk de határozott hang a lombokból. Hiába meresztgetitek a szemeiteket, képtelenség kiszúrni, amíg egy nagymacska ügyességével le nem ugrik elétek. Egy magas hosszú barna hajú elf nő, mozdulatai olyan könnyedek és kecsesek akár egy csúcsragadozóé, de közben olyan vonzó idomai vannak, hogy eláll a lélegzetetek.
//Talán még egyik kari sem találkozott tisztavérű elffel, így különleges élmény.
- Jól van, csak tréfáltam. - mondja a férfi, de közben az elf egy szemvillantással felajjza íját és a homlokára céloz. A férfi elsápad és széttárja a karját.
- Ami a fegyver egyik feléről tréfa, másfelől halálos fenyegetés. Ha úgy teszel, mint egy haramia, annak is fognak tekinteni.
Leereszti az íját és felétek fordul.
- Üdvözöllek benneteket a fák birodalmában.
A hercegnő is elkerekedett szemmel bámulja a jelenséget:
- Az erdő mindent látó lelke?
A lény dühösen is vonzónak tűnt, de most kicsit irgykedve látjátok, hogy a hercegnőre veti kedves mosolyát:
- Annyira azért nem vagyok öreg. De nem jársz messze. És figyelemre méltó a tájékozottságod, azt hittem, a kérészéltűek már elfelejtették az egész legendát. Figyellek egy ideje. Jó nevelést kaptál és helybéli vagy. A lelked nem oly sötét, mint akik most fennen hirdetik hatamukat. Talán épp egymás segítségére van szükségünk.
- Évszázadok óta nem hallott rólatok senki. Most mégis emberek tucatjai előtt mutattad meg arcodat. Különleges az alkalom vagy akik láttak, többé nem juthatnak ki az erdőből?
A lény tekintete most olyan tiszta, hogy el is felejtitek, hogy a kezében halálos fegyvert tart:
- Sohasem ölnék, csak hogy fenntartsak egy szóbeszédet. Az élet számomra sokkal fontosabb, mint azt rövid élted alatt megérthetnéd. Ezért is aggaszt, hogy ha sárba tiporják, ha gúnyt űznek belőle. Azért jöttetek, hogy kibillentsétek a világ folyását abból a mederből, amibe most jutott és én is ezért vagyok itt. A nevem Alavara Mistrail és őrző vagyok, vagyis harcos a te felfogásod szerint.
- Norina Paso, a hercegség diplomatája. Ők pedig a kísérőim.
A tekintetek rátok szegeződnek, nyilván azt várják, hogy bemutatkozzatok.

Ha megteszitek:
- Sok megbeszélnivalónk lesz, kérem gyertek velem. - int a kezével kecsesen. - És ígérem, hogy a titkaitokat megőrzöm (itt egy pillantást vet a lányra, mintha tudná ki ő valójában), de meg kell ígérnetek, hogy ti is titokban tartjátok, amiket én őrzök.

Ha megteszitek, egy táborba vezetnek benneteket, vagy száz ember élhet ott, nők, gyerekek és férfiak. Útközben elmesélik, hogy a Tanító, aki először megszólított benneteket, valóban tanított, mielőtt végignézte, ahogy a saját fia zombiként agyonveri a feleségét és a lányát, és utána egy fejszével szétcsapta a fejét. Azóta ő a tábor szent bolondja, senkit nem ismer és semmitől nem fél, mintha az egész életét kitörölte volna az emlékeiből.
Otthonosan de távolról sem kényelmesen rendezkedtek be és gyanakodva méregetnek titeket. Mind parasztok és szegények, ti szemmel láthatóan kilógtok a sorból. Aztán egyszer csak egy idős asszony fut a hercegnőhöz és a nyakába borul - Noir szemére, Norina!
Nincs időtök végignézni a találkozást, mert egy szakállas férfi rohan felétek:
- Katonák! Egy csapat menekültre támadnak, kutyákkal követték a nyomukat. Legalább egy szakasz páncélban, de lehetnek többen is.
A férfiak láthatóan nem harcosok, még azok tekintetében is félelem ül, akik ott voltak az úton a csapdánál.
Grozen viszont felélénkül:
- Nincstelenek üldözésére készültek, meg tudjuk őket lepni. Két csapatra oszlunk, egyik frontálisan felfejlődik, a másik pedig hátulról rájuk ront.
A hercegnő rátok néz:
- Én itt biztonságban vagyok, tudtok segíteni rajtuk?

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

"- Norina! Még Piaronban azzal bíztak meg, hogy Téged biztonságban kísérjelek haza! Az eddig hallottak szerint, én úgy gondolom megérkeztünk. Sajnos jelenleg a hercegségben másutt nem lelnél otthont.
Így már nincsen szükséged a védelmemre. Ráadásul olyan harcosok lesznek melletted, akik könnyen legyőztek legyőztek volna bennünket az úton. Tehát nálam biztosan jobbak!"

Itt elismerően az elf harcosra nézek.

"-De nem arra neveltek, hogy mások szenvedését elnézzem. Bár nem láttam semmi szenvedést a ránk támadókon, mégis úgy érzem, hogy nem helyes amit velük tettek. Ha engeded, mindent megteszek, hogy ne történhessen ilyen gyalázat az emberi testekkel. Ráadásul fegyvertelen, gyenge menekültekre kutyával vadászni ...
Szeretném, hogy olyan élet lehessen itt, hogy az emberek békében, és nyugalomban élhessenek! Eddigi beszélgetéseink szerint, ez nem ellenkezek a Te céljaiddal.
Természetesen segítek a menekülteknek, és azon túl is bármiben, ami az itteni emberek jobb életét segíti. És megköszönöm, a tanácsokat, ötleteket amiket kapok, hogy mit tegyek az itteniek érdekében.
Csak két kérdésem lenne.
-Megint élő halottak ellen kell harcolnunk?
-Ha nem, van esélyünk a katonákat a mi oldalunkra állítani, vagy meg kell ölnünk őket? Nem szívesen ölök, de ha harc kerül a sor, tudnom kell miért harcolok."