Bocs én kicsit eltűntem az előtöri tervezésből. Na szóval szerintem legyen az hogy ti hárman egymástól függetlenül üldöztétek és ezért eljutottatok abba a városba ahol én vagyok a bíró és ahol a helyi nemes szeretőjében találtátok meg a boszorkányt. Ám az épp akkor szökött meg (Persze egy nagy adag pénzzel/információval) én meg hajtóvadászatot indítottam ellene (A nemes anyagi támogatásával) amihez persze ti örömmel csatlakoztatok aztán börtönbe csuktuk de megszökött így hát újra összegyűltünk hogy most már végérvényesen megszabaduljunk a boszorkától
"A nép elvesztette a kormány bizalmát, a népet le kell váltani" Bertold Brecht "A történelem hazugságok tömege olyan eseményekről, amelyek sohasem történtek meg, olyan emberek elmondásában, akik nem voltak jelen" George Santayana "A Kalandmester csak a hangjáért dobja el a kockákat" E Gary Gygax
Sohasem hittem volna de mégis ismét játszom ETK-t, nem mintha bajom lenne vele, de nosztalgiázhatnékom támadt. Az első kérdésem, ki mivel jön. Mert nekem ETKban tök mind1 szinte mivel játszom, egyedül a boszorkányt nem vállalom és a radiátort
Nem az a lényeg kinek van kezében fegyver, hanem az ki üt először.-harcművész Nem az a lényeg hogy ki üt először, hanem hogy legyen sör-Tooma pap
Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld...
Először ütünk aztán nem kérdezünk semmit...-törpe taktikai útmutató
Tehát van egy paplovagunk eddig, megvárom a többieket, mert lehetek varázsló, pap, fejvadász, de sima harcos is. Mivel elég rég játszottam ETK-t és szinte az összes kasztra volt már karim, így ami kell azt hozok DE kivételesen nem Tooma papot
Nem az a lényeg kinek van kezében fegyver, hanem az ki üt először.-harcművész Nem az a lényeg hogy ki üt először, hanem hogy legyen sör-Tooma pap
Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld...
Először ütünk aztán nem kérdezünk semmit...-törpe taktikai útmutató
Nekem egyenlőre van vagy kétmaréknyi ötletem. A fő kérdésem, hogy mennyire ismerik egymást az karakterek? (Csak, hogy a titokzatos részeket is írjam vagy sem. )
Egyébként jelenlegi játékban levő ötletek, amiket a hétvégére tudok konkretizálni, hogy mi is leszek pontosan: - valami bárdszerűség - vidám barbár - felföldi zsoldos - lovasíjász (Ezt csak speciális ihletettségű esetben, emrt eddigi pályafutásom alatt még egyszer sem volt olyan kalandszituáció, amikor épp egy lovasíjászás használható lett volna. ) - aszisz-gorviki félvér kalóz (Ezt meg valszeg inkább frpg-be viszem. )
Összességében részemről vagy ütök vagy "vicces" leszek vagy "viccesen ütök".
(Hölgyeké az elsőbbség, tehát) Yv! Az ETK-hoz kiadott megjelent minden "legális" kiegészítő játszik (Pl. PPL, HGB, meg KGB, CIA,meg más hasonlók... ). A "féllegális" és háziszabályok esetében egyeztessünk. Konkrét kérdésedre: maremita a PPL alapján készüljön.
Quator! Az ismeretség kérdését beszéljétek meg. Egyébként olyan lovasíjászt még nem láttam, aki gyalogos íjászásban sz*r lett volna...
Togar írta:Maradjunk annyiban nem bírom a hőséget nyáron és nem akarom cipelni akkor inkább valami barbár ami szeret rímeket faragni
És mivel "faragja a rímeket"? Kétkezes csatabárddal? És mire vési fel? Az ellenség testére?
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Ismerjük-é egymást és ha igen mennyire? Az ismeretség annyiban egyszerűbb,hogy: 1, elvileg már nincs ingerenciája az elütő karaktereknek egymás lemészárlására. 2, magával a kalanddal tudunk ismerkedni és nem egymással játszunk "fogadó ,ahol élünk"-öt.
Haome
A lovasíjász ugyan gyalogos íjászásban is jó, de mondjuk egy hajón hova teszi a lovat? (Voltam párszor ilyen szituban és nem szeretem mikor szegény állatkák azért szenvednek a játékban, mert a KM nem tud nekik szerepet adni a szituációkban. Ez most nem ellened irányuló diszkrimináció vagy előre lehúzás, csupán ezek a tapasztalatok vezettek oda, hogy csak akkor játszok lovasíjásszal, ha megbeszéljük, hogy lesz értelme a lónak.)
& Quator: részemről mehet az egymás ismerete. Ehhez szükséges az, hogy tudjuk ki hol járt előzőleg. Ami bizonyos, hogy az én karim a Déli városállamokban született, Piestra nevű halászfalujában. A DVállamokban tanult, Grekoban. Járt Gorvik, Warvik városában. Aztán ... aztán még nem tudom, tovább nem gondoltam az előtörit , majd összecsiszoljuk.
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
Elnézve a kínálatot, ha sokan jönnek ütős karakterrel (elhangzott egy maremita és esetleg 2 barbár), akkor legyen az enyém mondjuk egy barbár sámán. Egyébként itt is képlékeny. Lehet renegát tűzvarázsló, esetleg egy Arel-pap, de akár egy akrobatikus mutatványokért rajongó, de páncélt nem viselő kardművész (ez utóbbi Quatornak akár ismerős is lehet). De egy lovasíjász (~Nasti) is érdekes lehet. Vagy valami más.
Quator! A kaland adott. Ezzel nem tehetek semmit - bármennyire is sajnálom a lovat, ha a kaland hajós, akkor bizony a paci a raktérben utazik, feltehetőleg távol a történésektől... Nem én vagyok ilyen - az élet az. És nem, nem fogom azt mondani a kaland ismeretében, hogy x vagy y kaszttal/alkaszttal ne gyere, mert nincs értelme. Mert van: ha más nem is, akkor annak a megélése/kijátszása, hogy a karakter nem a kedvenc terepén tartózkodik.
Egyébként meg:
"fogadó ,ahol élünk"
Sírva röhögős kategória!!!
Gondoskodom róla, hogy az én kalandomban ne legyen ilyen...
Elvileg kész a hely az ETK/testvérviszály-Karakterek topicot találtam ki a célra. Ide kérném a karaktereket. Abban az esetben, ismerik egymást/csapatot alkotnak, akkor pár szó az összekerülésről, esetleg kalandokról, együttélésről nem ártana.
Na hajrá - várom a karaktereket!
H.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."