Kor: 25
Faj: Ember
Kaszt: Paplovag
Vallás: Ranagol
Szülőföld: Gorvik / Gorvik tartomány
A kráni káosz-angyal, Andvari hónapjában született 2202-ben. Édesanyja egy gorviki báró lánya. Édesapja Gorvik tartomány nemes lovagja. A Pyarron szerinti 3675 -ik esztendőben történt, hogy a családot meglátogatta anyai nagybátyja, Vyergas con Rabore, ranagol felkent lovagja. A fiú édesanyja, Kalkira Rabore Garemon már évek óta nem hallott semmit testvéréről, most azonban 13 év után ismét felbukkant. Bátyja családi látogatásának célja volt, ami nem más, mint Krán belső tartományaiba való bejutás. A Garemon család nagy vagyonnal rendelkezett, s a paplovagnak épp erre volt szüksége. A pénzből a legjobb felszerelést tudta megvenni, és olyan zsoldosok, bérvarázslók szolgálatait fizethette meg, akik segíthetik az ügyét.
Ebben az időben Joffer cor Garemonnak sok ellenlábasa akadt, főleg a papság körében. Mivel egy réges-régi történet szerint vagyonához egy Shadoni nemes segítette, cserébe a bujtatásért és kémkedésért. Viszont ez sosem bizonyosodott be, mert az üggyel megbízott pap eltűnt, és a család nemesi származását bizonyító levél is előkerült, ami gazdag dzsad felmenőket is felsorakoztatott. Azonban az eset óta, a família és az egyetlen egyháza között egy bizonyos fokú ellentét áll fönt, ami ellen az édesapa mindent megtett, hogy változtasson a helyzeten... mindhiába. Hogy biztosítsa családja jövőjét, fiát a kosfejes úr szolgálataiba is felajánlotta, ám a helyi papok elzárkóztak azzal az ürüggyel, hogy a fiú nem rendelkezik Ranagol jegyével, nem lenne képes befogadni tanításait.
Most pedig a nagybácsi felbukkanása kapóra jött a családnak és az öreg Garemon alkut ajánlott. A családfő feltétele az volt, hogy fiát Narimot szervezze be rendjébe, és faragjon belőle igazi paplovagot, cserébe segíti célja elérését.
A fiatal cor Garemon már ilyen idősen is édesapja babérjaira áhítozott, ám ő inkább hatalmas varázslónak képzelte el magát, mint holmi arisztokratának, akik egész nap csak a fürdőkben és palotákban ücsörögnek, s unalmas politikáról, Shadon leigázásáról beszélgetnek. A rokon habozás nélkül elfogadta az apa ajánlatát, és magához vette unokaöccsét. Az ő közbenjárásával jutott be Ranagol, Lélekösvény paplovag rendjébe, s Narim ettől a pillanattól kezdve már tudta mit szeretne, mivé akar lenni, a papok és a lovagok életét élte.
Teltek múltak az évek, és a gyermekből lassan ifjú lett. Tanuló évei alatt barátra nem tett szert, mert minden idejét lekötötte a rokon. Mikor épp nem Vyergasnak segített előkészülni a "nagy útra", akkor édesapjának dotál.
Nagybátyja az oktatás elejétől kezdve szigorúan fogta, és arra tanította, hogy aki érzelmeskedik az halott ember. A barátok, és szerelmek gyengítik az egyént. Ráadásul mivel otthona nem volt messze az iskolától, így számára még a kolostori élet is kimaradt, ahol megtanulhatja az ember, mi is az a bajtársiasság. Az ifjú Narim nemesi származása ellenére nem tartozott a rendház legkiválóbb növendékeihez, viszont kétségkívül ő volt az egyik legtehetségesebb fegyverforgató. Ehhez a képességéhez a nagybácsi segítette, mert már 8 éves korától igazi fegyvert kapott a kezébe, amit eleinte megemelni is alig bírt, idővel azonban ügyes harcossá vált.
Négy évvel később édesapja súlyos tüdő betegségbe esett, melybe még azon a télen belehalt. A fiút ez nem nagyon viselte meg, mert a rendház, apja halálának napján jelölte ki számára a vizsgafeladatot. Narim cor Garemon még az apa temetése előtt, az égi fény szerinti 3685. évben a tűz havának első hetében indult útnak három társával, hogy bizonyíthassák kiemelkedettségüket és a rendhez való jogos tartozásukat. A fiatal paplovag növendékeknek, Imbre Dina szigetéről kellett fejenként két darab Wyvern tojást elhozni, ahhoz hogy a rendház beavatottjaivá avassák őket.
A csapat dél Gorvikban, Gortvar városában szállt hajóra, majd a szigetvilág felé vették útjukat, ami nem telt eseménytelenül, ugyanis nem messze a szigettől egy kalózhajóval kerültek szembe. Az ifjú Garemon itt szerezte első komoly sérülését, amely a mai napig kihat életére. Az ütközet során a kalózhajó kigyulladt, és az egyik árbóc átdőlt Narimék hajójára, amely maga alá temette a lovagot és néhány gorviki harcost. A fiú lélekjelenlétének köszönhetően, még éppen idejében félre ugrott, ám az árbócról leszakadt égő fadarab fejbe találta, majd elájult. Három nap múlva Lalgaliun kikötőjében ébredt, bal karját iszonyú fájdalom kínozta, s ruházata beleégett a bőrébe. Karja szinte használhatatlan lett, és így képtelenség hegyet mászni. Viszont haza se mehetett, mert az megegyezett volna a halálos ítéletével. Narim életében először ingott meg. Mivel eddig mindig akadt valaki, aki utat mutatott számára, most pedig tanácstalan volt. Testét fájdalom, lelkét félelemek és kétségek gyötörték. Közben rendtársai magára hagyták, és ha nem siet, már csak a magas sziklákon lévő tojások maradnak számára. Ranagoltól kért segítséget, és kapott, szíve erővel és bizalommal telt meg újra, majd azt követően útnak indult. Feladata teljesítéséhez közel egy hónap kellett, eztán néhány nap múlva Darnollal együtt hazaindultak.
A szigeten való hosszú tartózkodás alatt a két növendék megtanulta, hogy: két ember néha többet ér mint egy, sőt barátságot is kötöttek. Krad kvartjának tizenkettedik napján érkeztek vissza Gorwikba, másnap pedig 10 társával együtt az egyetlen lovagjaivá avatták.
Viadomo határán ellenséges csapatok csoportosulása állítja meg a gorviki haderőt. A túlerő és a város bevehetetlenségnek látszata arra ösztönözte a hadvezéreket, hogy vonuljanak vissza és a Salumion-hegységet megkerülve, érjék el Sempyer határait. Viszont senki nem számított arra, hogy mozgásukat, ellenségeik már az Edorli partraszállás óta figyelemmel kísérik. Így a visszavonulás lehetetlen volt, mert elölről a Viadomói, hátukban pedig az Edorli csapatok álltak. Két napi várakozás után, egy szép nyári reggelen megütközött a három sereg. Az ellenség hatalmas fölényének köszönhetően Krán csatlósai gyors bukásra voltak ítélve, ám mikor Dreina kegyeltje, aki a Viadomói haderő vezére, Rodrigez Avalon többet látott a győzelembe, mint ami valójában volt. Testőrségével és egy gyalogos csapattal oldalba támadta a gorviki sereget, aminek védelmét a Lélekösvény lovagjaira bízták. Dreina harcosainak, majdnem sikerült megölnie Ranagol gorviki helytartóját Amadeus con Gorcha-t, de Narim jelenlétének és ügyességének köszönhetően, a parancsnok elkerülte végzetét, aki rövid párbaj után végzett az elbizakodott Dreina vezetővel. A Viadomói lovagok látva a vezérük elestét, visszavonulásba kezdtek, amin a fekete had seregei, feltüzelve új erőre kaptak, s végül győzelmet arattak. A győzelem híre még Gorvikba is visszajutott, és az ifjú paplovagokat, még aznap este a rendház felkentjeivé avatták.
Mire a sereg elérhette volna Sempyert, annyira felmorzsolódott, hogy már nem töltötte be eredeti rendeltetését, és a gorviki bíboros külön parancsára, a vizek hónapjának első hetén fordultak vissza.
Ahogy teltek-múltak a hetek, a katonák honvágya egyre csak nőtt, arányosan a távolsággal. A néhány százfős csoport egyre megzabolázhatatlanabb volt, és általában ennek a kis falvak látták kárát. Főként Sempyr és Viadomó falvai, de akadt olyan is, hogy Shadonig merészkedett a ranagolita rablóhad. Egyszer ezt megelégelve Arbaretus con Maldoanar, egy shadoni nemes összegyűjti bandériumát, és az Égi fény szerinti 3687. esztendő tavaszán megütközik, az immáron szedett-vedett sereggel, melynek végkimeneteleként fényes győzelmet arat. Narimhoz életében, ekkor kerül először igazán közel a halál. A paplovagra Domwik egy felkentjének buzogánya akkora ütést mér, hogy azonnal eszméletét veszti. Míg a csata zajlik, lelke egy másik síkra száll, ahol egy Rhgrt-Kro nevezetű árnydémonnal érdekes beszélgetést tesz.
A démontól megtudja, hogy édesanyja családján egy átok ül, amely most őt is elérte. Az átok szerint minden fiú gyermek, amelyik betölti a 20. életévét domwik keze által esik el és leli halálát. A természet feletti lény igazát bizonyítja, hogy nagybátyjával gyermekkorában találkozott először és utoljára is, s mikor édesanyját Vyergasról kérdezte mindig elsírta magát. Illetve ha valóban meghalt, a rendház tanításai szerint, most Ranagol előtt kellene színt vallania, nem pedig egy közdémonnal társalogni. Az árny azt is elmondja, hogy nagybáttya mindenre hajlandó volt, csak hogy levetkezhesse végzetét. Kétségbeesésében hozzá fordult, viszont már túl későn és hamarabb elérte a vég, mint ahogy teljesíteni tudta volna az ígéretét. Mivel Narim még nem halt meg, és a közel jövőben nem is áll szándékában, ezért bele ment az ördögfajzat játékába. A paktum szerint, ha a démon megmenti az életét, további útja Kránba vezet, ahol átveszi nagybáttyja helyét és folytatja a kutatását, amely főként az árny börtönből való kiszabadításra irányul.
A csata mezőn, a földön tér ismét észhez a fiatal lovag. A körülötte lévő holttesteken a sűrű ködös éjszakában, a hollók királyi lakomát ülnek. Feje sajog, gondolati zavartak. Hirtelen a semmiből egy ismerős hang szól hozzá, amely emlékezteti az egyezségre. A fiatal Diwouer, Krán felé veszi útját, s mikor valahol megszáll harcosnak adja ki magát. Közben éjszakánként az árny mindig visszajár, hogy emlékeztesse Ranagol hívét a céljára, amelyet lassacskán nem csak a démon, de ő maga is sajátjának tekint.
Kinézet:
dv!
Először is elnézést, hogy így nyilvánulok meg, de sajna még mindig nincs Hm accom - tehát marad a jó Haome...
Az előtörténet boncolgatásával kezdeném - míg ezt nem tesszük tisztába, felesleges a statot tárgyalni.
Nos: az előtörténet nagyon eredeti - azonban nem tagadom, hogy eléggé elgondolkodtattál.
Odáig tetszik a sztori, hogy miért lett emberünk a rend tagja. Csak pár apróságot tennék szóvá.
1. Név: a saját személyes véleményem, hogy a választott név nem igazán gorvikias hangzású - de ez a legkevesebb, és persze te tudod.
2. A nagybácsi:
Idézet:
Kránból ritkán küldenek papokat, Gorvik e távoli provinciájára, hacsak nem személyes találkozója van a bíborossal.
Való igaz - Kránból ritkán küldenek papokat. Szinte soha. Embert meg pláne nem. Összesen három pap tért vissza Gorvikba Kránból; ők hozták el azokat az iratokat, melyekre a gorviki Ranagol-hit épül.
Ha valamely kráni méltóság közölni szeretne valamit egy gorvikival, akkor valószínűleg nem papot küld - pláne nem embert; inkább fejvadászt, vagy valamilyen inhumán kreatúrát, mely félelmet és rettegést kelt.
Ezzel azt akarom mondani: szerintem nagybácsi legyen inkább olyasvalaki, aki szeretne a Fekete Határ mögé bejutni, hogy ezzel (és persze ha lehet, újabb írások megszerzésével ) bizonyítsa kiemelkedettségét. De élete során csak a Krán előszobájának is tekinthető városállamokig sikerült eljutnia.
A későbbiekben is van vitatható rész:
A Dúlásban való részvételnek igen kicsi a valószínűsége.
1. Gorvikba a történtek híre csak igen későn jut el.
2. Parancs a részvételre nem érkezik sehonnan - az orkok és a nomádok épp elegen vannak (pár százezren...)
3. A szétszakadt tartományok lakói leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy egymás kiiktatásával bizonyítsák kiemelkedettségüket.
Szerintem ebbe az irányba kellene váltani...
A démonról: hát ez a legkeményebb dió...
Ezt írod róla:
Idézet:
A démontól megtudja, hogy édesanyja családján egy átok ül, amely most őt is elérte. Az átok szerint minden fiú gyermek, amelyik betölti a 20. életévét domwik keze által esik el és leli halálát. A természet feletti lény igazát bizonyítja, hogy nagybátyjával gyermekkorában találkozott először és utoljára is, s mikor édesanyját Vyergasról kérdezte mindig elsírta magát. Illetve ha valóban meghalt, a rendház tanításai szerint, most Ranagol előtt kellene színt vallania, nem pedig egy közdémonnal társalogni. Az árny azt is elmondja, hogy nagybáttya mindenre hajlandó volt, csak hogy levetkezhesse végzetét. Kétségbeesésében hozzá fordult, viszont már túl későn és hamarabb elérte a vég, mint ahogy teljesíteni tudta volna az ígéretét. Mivel Narim még nem halt meg, és a közel jövőben nem is áll szándékában, ezért bele ment az ördögfajzat játékába. A paktum szerint, ha a démon megmenti az életét, további útja Kránba vezet, ahol átveszi nagybáttyja helyét és folytatja a kutatását, amely főként az árny börtönből való kiszabadításra irányul.
A csata mezőn, a földön tér ismét észhez a fiatal lovag. A körülötte lévő holttesteken a sűrű ködös éjszakában, a hollók királyi lakomát ülnek. Feje sajog, gondolati zavartak. Hirtelen a semmiből egy ismerős hang szól hozzá, amely emlékezteti az egyezségre. A fiatal Diwouer, Krán felé veszi útját, s mikor valahol megszáll harcosnak adja ki magát. Közben éjszakánként az árny mindig visszajár, hogy emlékeztesse Ranagol hívét a céljára, amelyet lassacskán nem csak a démon, de ő maga is sajátjának tekint.
Az alábbiak a saját véleményem tükrözik - nem papírízű szabályok, inkább értelmesen végiggondolt indokok.
Az eszméletlen Narimmal egy sikerül kapcsolatot teremtenie a Külső Síkok egy közrendű teremtményének. Ezzel az a baj, hogy ez fordítva szokott előfordulni: a halandó keresi a kapcsolatot a Külső Síkokkal, hogy ott pártfogót vagy szolgát keressen magának - azt hívják szerafizmusnak...
Fordított esetben is lehetséges kapcsolatfelvétel - ez is a szerafizmus egy formája, vagy kisebb hatalmú istenek is élhetnek ezzel - vagyis a Külső Síkok egy lénye találja meg a halandót.
Egy közös pont van - ez a hihetetlen energiaigény.
Hogy ezt ki hogyan oldja meg, az most nem téma jelen esetben, az azonban igen, hogy
1. Közdémon nem képes semmilyen formában kapcsolatfelvételre.
2. A nagyobb hatalmú lények közül egy pedig már megtalálta hősünket: őt pedig Ranagolnak hívják...
Viszont az alapötlet - tudniillik hogy egy természetfeletti lénnyel társalog Narim, sőt, alkut is köt vele - az nagyon megragadott.Agyaltam is a dolgon, és kisütöttem egy másik, járható utat.
Előrebocsátom, hogy ez az én ötletem - neked nem muszáj elfogadnod!
Szóval: fentebb említettem, hogy szerintem a nagybácsi legyen inkább olyasvalaki, aki szeretne a Fekete Határ mögé bejutni. Ez azonban nem sikerült szegénynek - a holtteste valahol a Gyepűvidéken oszladozik békésen.
Azonban az öreg ranagolita nem volt épp ostoba - sejtette, hogy ilyen vége (is) lehet a kalandnak. Gyakran megfordult az ibara déli részén, hiszen a Fű Országútján járva közelítette meg Kránt (ez a legegyszerűbb...) - végzetesnek bizonyuló útja előtt egy sobirai bérvarázslóval, egy nekromantával elkészíttetett egy hatalmas ékkővel ellátott nyakláncot. Ezt a nyakláncot vitte aztán haza gorvikba, és bízta a testvérére, Narim anyjára.
Aztán meghalt - legalábbis a teste.
Mert a lelke a halál pillanatában ebbe a nyakláncba tért meg.
Legyen a jó Narim Halottlátó. Nagybátyja szellem keresi a kapcsolatot a külvilággal - és megtalálja a jó rokont. És a kalandok már indulnak is...
Elsőre ennyi.
Szeretném, ha megértenéd, hogy nem kiherélni akartam az ötleted - csak egy kicsit összhangba akartam hozni a saját világommal.
H.
