A birodalom hadban áll. Északon, a renegát tartományban, amit az ott élő eltévelyedettek nem átallanak szentföldnek nevezni, már évek óta tart a hadakozás, ami kezdi kimeríteni a birodalom könnyen mozgósítható tartalékait. Az egyházi és világi rendek odaküldték legjobbjaikat, akik közül kevesen tértek vissza. A kincstárak ürülnek, és még nagyon nem látszik a háború vége. Ilyenkor nem hiányzik egy újabb támadás.
Az Egyetlen 2681. esztendejében - a Pyarroni hitetlenek időszámítása szerint a 3700. évben - a nyugati határ mentén az ott élők mozgolódást éreznek. A nomádok inkább eltávolodnak a határtól, kerülik az érintkezést, barátságtalanok. Az egész évben és a következő év elején is elég keveset sikerült megtudni arról, mi is készül az Erbo túloldalán. Az a kevés próbálkozás, ami sikerrel jár, rosszat sejtet: Boguz-Ilik tavaszra a szállásokhoz közelebb vonatta a méneseket, a tél folyamán az emberei nem csak kijavították, hanem alaposan meg is erősítették a vértezetüket, fegyverzetüket, rengeteg nyílhegyet kovácsoltak, és a vesszők is nagy halmokban állnak. Azok pedig, amik nem vezettek sikerre? Embereink többsége nyomtalanul eltűnt; néhányuknak sikerült megtalálni a testét és látható, hogy nem volt könnyű és gyors haláluk; még kevesebben pedig hazajöttek és szokatlanul és indokolatlanul kemény harcról számoltak be.
Valami készül a Ravalliadonól északra - és ha megerősödik a zöld fű, meg is tudjuk, mi az.