/Vjírgas Margalos/
A tömeg oszlani kezd, hála a hosszas rábeszélésnek. A nador végre jól beszélt, ismét meglepődöm rajta.
A bátrabbakat a tekintetemmel is sürgetem, de az arcom megrándul, mikor a mentis felajánlja a hajóra visszatérést. A fenébe is, most kénytelen leszünk meghátrálni. Nem figyelem tovább a boszorkány diadalmas képét, nem adom meg neki a plussz örömöt, hogy felhúzzam magam győztes vigyorán, melyben biztos vagyok. Még megvárom, hogy a tömeg feloszoljon - közben figyelem a harcos és a légiós kettősét, de NEM szólok bele, bármi legyen is - majd a többiek után megyek. Egy alkalmas időpontban félrehívom a mentist:
- Barátom, igazán szépen beszéltél odakinn, jól kezelted a helyzetet. Azonban a végén arcot veszítettünk, mikor felajánlottad a hajóra való visszatérést. Kár volt gyengeséget mutatni a csőcselék előtt, akik csak az erőből értenek. Ha minket talán nem is bántanak, gondolnunk kell a legközelebb erre járó utazókra is, akikre komoly fenyegetést jelenthet a vénasszony, aki előtt meghátráltál.
A mondandómat nem szemrehányásnak szánom (bár így kimondva kicsit annak hat), barátian megbeszélem vele a dolgot, majd visszatérve a többiekhez összehívom őket //ha szükséges//
- A történtek tekintetében javaslom, hogy álljunk őrséget éjszaka, mert nem bízhatunk a parasztok józan eszében. Előfordulhat, hogy a vénasszony ismét tüzet beszél a gyomrukba, ha védtelennek látnak bennünket. És javaslom, hogy senki se hagyja el a hajót amíg kifutunk - a baj már megtörtént, nem kell jobban felszítani a hangulatot. Gondolom, senki sem örömmel mészárolna egyszerű földműveseket, akiket megtévesztett egy gonosz vénasszony.
A némber említésére összeszorul az öklöm, legszívesebben kimennék a partra, hogy örökre elhallgattassam. De nem tisztem ítélkezni felette, ha támadna, megölöm, de nem fogok az éjszakában sunnyogva, orozva ölni. Az ilyesmit meghagyom az árnyékjáróknak.