Intrikák Hálójában

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

Csendesen válaszolok:
- Én a másik határszélen tanultam. S hidd el, bár öreg vagyok és jószerivel fegyvertelen, szerintem tudnék új trükköket mutatni egy olyan tapasztalt harcosnak is, mint te. Szóval általában nem kell engem sem félteni. S ha meghalok? Senki nem él örökké. Ráadásul én már leéltem életem jó részét, tehát nem tragikusan fiatalon fogok távozni. Bár nem szándékozom idő előtt itthagyni Ynevet.
Amint megkérdez a fűről, arra is válaszolok:
- A kenyérben ördögfű van.
Majd kényelmesen elmondom - ha ismerem - hogy mire használják, és hogy néz ki a növény. (Herbalizmus 2. fok)

Ahogy visszaérnek a többiek, és elmondják, hogy holnap délig még itt fogunk maradni, halkan sóhajtok, majd kellemes semmittevéssel töltöm a nap hátralévő részét.
Másnap délelőtt összepakolok a szobámban, megreggelizem majd a többiek vezetésével elindulok a karavánhoz - miután rendeztem a számlánkat.

[Noryella]

(Ariel)

Ha az üzletet letudtuk, Edgarthnak bólintva elindulok vissza a fogadó irányába. Abban a reményben, hogy hátha hallott valamit a bátyám barbár barátjáról, beszélgetni kezdek a nagydarab harcossal.
- És mond csak Edgarth, te honnan származol pontosan? - Kezdeményezem a beszélgetést, majd hozzá teszem. - Véletlenül nem ismersz egy Durak nevű északi barbárt? - Reménykedve várom a válaszát.

[Mesemondó]

2. nap
//rosszul írtam az indulás időpontját, másnap reggelre gondoltam
ördögfű: vérzéscsillapításra és étel tartósításra használt, szúrós szárú növény, enyhén mérgező virággal. Mocsaras környéken elterjedt.//
Miközben beszélgettek, nagyobb csoport utazó érkezik, szobákat bérelnek. Szerencsére akad a fogadóban hely számotokra, bár most már csak egy négyágyas szoba. Kis tépelődés után pokrócokból paravánt építenek a hölgynek, így megoldható a közös alvás. A napot pihenéssel, semmittevéssel töltitek, készülve a hosszú útra.
Másnap együtt indultok a karavánpihenő felé. Hatalmas nyüzsgés fogad, a szolgák öszvéreket pakolnak meg, majd egymás mögé rendezik őket. Néhány katonaféle figyelmesen hallgatja a karavánmester eligazítását, mások saját holmijukat rendezgetik. Néhány helybelit a családtagjai is elkísértek, hosszasan búcsúzkodnak. Mikor a vezető felfedez benneteket, egy segédjét irányítja hozzátok. A láthatóan enoszukei ősökkel rendelkező, kölyöksorból éppen kilépő inas merev mozdulattal hajol meg felétek. Akcentus nélkül beszéli a közös nyelvet.
- Hölgyem, uraim, Margand mester kéri Önöket, hogy húzódjanak kissé félre, amíg rendeződik a helyzet. A helyük a karaván végén lesz, hamarosan indulunk.
Valóban, a káosz lassan elül. Az élről két lovas indul el, lépésben, mögöttük a lovon a karavánmester, két segédjével. Őket gyalogos katonák követik – egy kompánia lehet, négy íjász és két lándzsás, láthatóan katonai múlttal. Mögöttük az öszvérek sora és a hajtók, a kb 20 állatot öt hajtó kíséri. Ezek után van a ti helyetek, a hátvédben négy őrrel, akik kardokkal vannak felfegyverkezve. Valamelyik hajtó aszisz nyelvű dalba kezd az utazásról és a szerelemről, miközben lassan eltűnik mögületek a város.
A dal rövid idő múlva abbamarad, csak a szokásos zajok hallatszanak. Amikor a város végleg eltűnik, a két lovas ügetésre vált és elhagyja a karavánt. Az út unalmas, mindenütt csak dombok és kisebb facsoportok. Kezdetben északra tartotok, majd az út enyhén kanyarodni kezd. Mire megérzitek a mocsár szagát, már északkeletnek tartotok. A déli pihenőnél az egyik lovas visszatér, rövid jelentés után elvágtat. A délután ismét csak eseménytelenül telik el, még alkony előtt eléritek a pihenőt. A vezető elégedetten rendeli el a táborverést. Elétek is leraknak egy sátorlapot és a tartóvázat, majd távoznak. Az egyik fegyveres sétál oda hozzátok és közli, Edgart-ra az éjközéptől számítanak.

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

Másnap a karavánhoz sétálva elégedetten látom, hogy szépen felszerelt társasággal utazunk. Bámészkodásomat a suhanc zavarja meg, akit egy rövid bólintással üdvözlök csak. Az eligazítására ismételten csak bólintok, majd mikor ránk kerül a sor, mi is elindulunk. Az út során eleinte nem sokat szólok, kényelmesen sétálva haladok a társaim mellett.
A tábor kialakításánál megpróbálok segíteni a sátorverésben, de túl nagy gyakorlatom nem lévén, bizony nem megy olyan egyszerűen. Vacsora közben, a barátságos tábortűz fénye mellett különféle tiadlani legendákkal szórakoztatom a körülöttem lévőket, majd egy idő múlva elteszem magam másnapra takarómba burkolódzva a szabad ég alatt. A sátrat akkor gondolom meg, ha esni kezd.

//legendaismeret, éksszólás: 1//

[Gordon]

// Deroll Rochald //

Kérdésemre válaszolt Shirin, utána befejezte mondandóját, meg is érkeztek a többiek és elmondták, amit tudni akartunk. Hátralévő időt hasznosan töltöttem, kovácsműhelynél gyakoroltam a számszeríjammal, utána körül néztem a városban, majd este fele vacsoráztam aztán lefeküdtem az ágyamban. Reggel összepakolva a cuccaimat, egy hátitáskába, csak az ásómat kellet itt hagynom. Rendeztem a számlát és elhagytam a fogadott.

Karavánra egy keveset várakoztunk, majd felszálltunk rá és elindultunk. Utunk elég unalmasan telt, ám éjszakai pihenőnél fel állítottam a sátramat, utána elmentem tábortól nem messze felmérni a terepet, közben egy kevés faágat is gyűjtöttem. Ha körbe nézésben nem találtam semmi szokatlant, visszatértem a táborba és lerakva a fát, leültem a tűzhöz hallgatva Shirin legendáit, majd elmentem a sátramba lefeküdni.

// Vonjuk le a utolsó éjszakát a fogadóban? //

[Haome no Munemoto]

Edgarth, Morn fia

//Off: Nna, úgy fest, ideje visszatérnem... //

Ariel kérdésére a válasz:
"-Enyém törzs lenni Dunnharg, jelent te nyelved Farkasfő... Név, mert mi föld határos déli ork Viharkeltők törzse. Klán jelvényen farkasfő vagy farkasirha, és ezek a bolondok megőrül; nem törőd semmi, csak ront gyorsan nekünk, mi meg kibelez mind, hehe..." - egészen elérzékenyülök, hisz eszembe jut az a hadjárat és a férfivá avatásom... - "-De én szeret segít neked. Mondod te Durak? Északról? Melyik törzs, melyik nemzettség?" - váltok komolyabbra.

Amúgy engem nem zavar, hogy a lány is velünk éjszakázik. Csípős nyelvű teremtés, annyi szent - nem lehet őt nem kedvelni. Emlékeztet az egyik unokahúgomra... Egyébiránt a nap hátralevő részét pihenéssel töltöm - na meg azzal, hogy meglátogatom az egyik helyi fegyverkovácsot, és megéleztetem a pengémet. Hátha hasznát veszem...

S másnap végre útra kelünk! Nem tagadhatom - és rejtegetni aztán végképp nem próbálom - hogy kedvemre való a dolgok ilyentén alakulása. s bár az utazás egyhangúságát semmi sem töri meg (egyenlőre), alig várom, hogy a mocsár - és ezzel együtt némi veszély - közelébe érjünk.

Este a táborverésnél egy tapasztalt utazó/vadász szakértelmével végzem a dolgom. Igyekszem hamar túlesni a vacsorán, és aludni néhány órát, hiszen a szivatós időszakot osztották rám (ami persze egyáltalán nem lep meg... ). Azonban amikor az idős tiadlani elbeszélésbe fog, akkor akaratlanul is felfigyelek; s bár tudom, hogy minden egyes percet az éjszakai éberség rovására maradok fenn, egyszerűen nem tudok ellenállni - nagyon szeretem a meséket.

[Mesemondó]

//igen, a szállás díját le kell vonni.//
3. nap
A kezdeti nehézségeken Edgarth segítségével léptek túl. A többiek is oldódnak kicsit, mikor Shirin előad néhány történetet. Van még mit tanulnia, de mint a mondás is tartja: egy csecsemőnek minden vicc új.
Shirin:
A történetek, melyek Tiadlanban a gyermekek is ismernek, sikert aratnak, a végén elismerően köszönik meg a mesét. Az egyik lovas – Ereni Xsisként mutatkozik be – kulacsával kínál, majd megkér, holnap is regélj még. Elégedetten tértek nyugovóra.
Edgarth:
Éberen alszol, a közeledő léptekre felébredsz.. Kikászálódsz a meleg takaró alól, a hideg a maradék álmot is kiűzi a szemedből A távolban az éj szokásos zajai hallatszanak – élet és halál járja táncát a közeli mocsárban. Az egyetlen eltérő nesz a nagyon távoli dobszó – társaid szerint nem kell vele foglalkozni, az év ebben a szakában sok mocsári nép ül ünnepet.
Deroll
Gyorsan beilleszkedsz a tábori életbe – a katonai múlt sokat segít. A környéken nem sok nyomot találsz, a közelben már összetaposták a kísérők, távolabb merészkedni nem látod értelmét, hát inkább nyugovóra térsz. Az éjjel zavaros álmot látsz azokról, akik az utat készítették: barna bőrű, tetovált férfiak, kiket fegyveresek őriznek és százával hullottak építés közben.
Ariel:
A mesék hallgatása közben elgondolkodva nézed az eget: a gyenge szél napközben teljesen megtisztította, csak a csillagok ragyognak. Keveset tudsz róluk, de azért pár csillagképet felismersz. Igen, az ott a Vadász, célba veszi a Szökevényt. Hmm, ismerős ez az állás, közeleg a Hatalmak Ünnepe, a nap, mikor Ynev templomaiban hosszas szertartásokon vesznek részt. Az összes isten megköveteli ilyenkor az áldozatot, tavaly annak a rablóvezérnek a nyakláncát fogadta örömmel az Úrnő. Idén vajon mit fogsz Neki felajánlani? Mindegy, van még időd, legalább egy hónap.

Másnap napkeltekor az őrök ébresztik az embereket. Gyors reggeli után nekilátnak az állatok felszerszámozásának, ti Egdarth útmutatásával lebontjátok a sátrat.
Közben Ariel kellemetlen meglepetéssel szembesül: csizmahúzás közben az utolsó pillanatban veszi észre, hogy éjjel valami pókféle beszőtte fél csizmáját és most fekete-barna, érmenagyságú tulajdonosként próbálja védeni. Az egyik zsoldos tanácsára vízzel és füsttel tisztítja meg, közben a távolból diszkrét röhögcsélés hallatszik. A vizes és hideg csizma visszakerül eredeti tulajdonosához. //Ariel heti reagja kimaradt//
Hamarosan ismét úton vagytok. A lovasok - ereni zsoldosok és egyben testvérek - most is korán elindulnak.
A mocsár szaga egyre erősebb, végül közvetlenül a láp mellett halad az út. A ősi kyr vagy még öregebb út kövei már alig látszanak, néhol teljesen belepte az út. Az úton túl göcsörtös fák nőttek, de az út mentes tőlük. Nehéz belegondolni, miféle mágia óvhatja még mindig. Néhol nyílt vízfelület is előbukkan, de leginkább csak szürke, bűzös iszapot vagy dús aljnövényzetet láttok. A szolgák különösen ügyelnek rá, nehogy az állatok letérjenek az útról – figyelmeztetnek benneteket is, néhol feneketlen a mélység, pillanatok alatt elnyel bármit. Az egyik zsoldos fogadásból leengedi lándzsája nyelét egy posványba, amit az gond nélkül benyel. A társukat később a hátvédbe küldik, a friss mocsári szag megüli a környéket.
Az apróbb bakik ellenére békésen fogy a távolság, estére eléritek a kijelölt pihenőt. A mocsárszagot már teljesen megszoktátok, bár a ruhátok teljesen átvette – talán egy alapos mosás segíthet rajta. A táborverésnél ugyanaz, mint az előző helyen, csupán Edgart-ot hívja ki kockázásra az egyik soros őr: most első őrségbe került, ez a tét: ha veszít ma este megint éjközép után kerül sorra, ha nyer, holnap is elsőként kerül rá sor.
//ha vállalod, 3k6 dobást kérek//

[Noryella]

(Ariel)

Edgarth szavai egészen érdekes képet festenek a barbárokról. Vidám harcos népnek tűnnek, nem pedig ostoba, puritán népséget, aki akkor öl, ha kedve tartja. Eddig általában a negatív leírást hallottam róluk és most jó tudni, hogy mégsem így van ez teljesen.

~Egész megkedveltem ezt a nagydarab fickót. ~

- Viharkeltők? - Kérdezek vissza. - Képesek vihart kavarni? Vagy másért lett ez a nevük?
- Sajnos csupán a nevét ismerem és annyit tudok róla, hogy az északi barbárok közé tartozik. Sem a nemzettségeket, sem a törzseket nem ismerem, így nem tudom megmondani neked. A bátyám vele tartott, reméltem hátha ismerős lesz neked e neve. - Szomorodom el a végére. De megrázom magam inkább az útra figyelek.

~Hmm, közeleg a Hatalmak Ünnepe. Igaz, hogy még legalább egy hónap van addig, de még nem találtam meg Úrnőnek a tökéletes ajándékot. Idén vajon mit találok? Egy szépen megmunkált kardot? Vagy valami nyakláncot, mint tavaly? Remélem, utunkba akad valami rablóbanda és a találok illó ajándékot a Vadak Úrnőjének...~

A pókos incidenst és a vihorászó férfinépet leszámítva számomra eseménytelenül, már már unalmasan telik az út. Egyedül az esti csillagokban való gyönyörködés vidít fel kicsit. Az utunk során a mocsárnál a tanácsokat megfogadva járok el. Nem szeretnék belepottyanni a feneketlen mocsárba. A következő pihenőnél a sátorverés után megkeresem Edgartht.

- Barátom! Nincs kedved egy kis baráti párbajhoz? Egészen elpuhulok az úton, nincsen semmi dolgom és jó gyakorlás lenne ez mindkettőnk számára... azt hiszem. Nem mellesleg kíváncsi vagyok a harci tudományodra. - Kacsintok rá. - Első vérig? Nem kell nagy sebet ejteni, elég lesz egy apró vágás bármelyikünktől. Na, mit szólsz? - Várom a válaszát.

[Gordon]

// Deroll Rochald //

Reggel felébredtem az örökre, majd egy keveset kajáltam, utána lebontottam a sátramat és elraktam a helyére, majd felszálltam a karavánra és elgondolkoztam az álmomról. <Vajon ez tényleg megtörtént, ha igen honnan tudom? Hátra marad fájdalmat, halált és félelmet néha megérzem, de mitől van, arra soha nem jöttem rá. Lehet kérdeznem kéne hát ha többet megtudok a mocsárról.> Figyelmeztetésre magamhoz tértem és láttam egyik őrnek a lándzsáját elnyelte az iszap. Lassan megérkeztünk a kijelölt táborhelyhez, leszálltam a karavánról, majd szép lassan felállítottam a sátrat, utána elmentem keresni egy helyi katonát, aki hajlandó információkat adni az itteni törzsekről és mocsári veszedelmekről, mivel szerintem iszapnál van veszélyesebb is.
Ariel és Edgarht beszélgetését meghallottam keresgélés közben, majd beleszólok a beszélgetésbe. <Edgarht nem hiszem, tudná bántani Arielt, de egy kis motiválás sosem árt.>
- Edgarht elfogadod Ariel kihívását vagy segítsek? Egy apró mosolyt eleresztek a mondatomhoz, utána mondom Arielnek, de komolyarccal.
– Ariel tudod használni a hosszúíjadat? – Ha igen, Edgarht után gyakorolhatnák egyet?
Közelben leülök és nézem a harcot, ami hamarosan lesz.

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

Reggel felkelek az őrök ébresztésére. Gyorsan elbontjuk a sátrat a reggeli után, és ismét útnak indulunk. Miután az egyik kísérő lándzsája eltűnik szinte egyből az út mellet, el is döntöm, hogy ha lehet, nem lépek le az útról. A déli pihenőnél keveset eszek, mert a szag még elveszi az étvágyamat. Ellenben az esti táborverésnél már alig várom hogy eshessek az egész napos gyaloglás után. Valamivel rutinosabban felállítjuk a sátrat, majd egy fertályórás meditációval megtornáztatom lustuló szellememet. A vacsora után ismét pár mesével traktálom az útitársaimat. Lefekvés előtt egy szabadabb területre vonulva végzek pár botos gyakorlatot - nehogy elfelejtsem a mozdulatokat,aztán elégedetten megyek aludni.

[Haome no Munemoto]

Edgarth, Morn fia

A vidéken töltött első éjszaka teljesen felvillanyoz - hiszen igazán itt érzem elememben magam.

Arielnek
"-Viharkeltők, mert kalóz népség, és sámánok beszél vihar nyelvén, szelek és hullámok engedelmesked nekik..."
És bárhogy is szeretnék segíteni, sajna nem ismerős a bátyja társának neve.
"-Van baj bátyád? Egyet se fél, ha barbár barát van, te nem ér baj..." - remélem, hogy egy kicsit megnyugszik ettől.

A kockajátékot természetesen nem utasítom vissza.
(A kockadobálóban megejtem a dobásokat)

Hanem a "párbaj" már más eset.
"-Te azt mondod gyakorol? Én hazám is gyakorol harcosok, de elég sok seb, tör csont meg ilyesmi..." - mondom kissé zavartan. "-Én nem akar bántani téged..." - mosolyodom el félszegen.

[Mesemondó]

A kockaverseny Edgarth győzelmével ér véget. A játék még kis ideig folytatódik több résztvevővel, majd ismét nyugovóra tértek.
//aki részt kíván venni benne, jelezze a tétet, ameddig el kíván menni, majd 3k6 dobást kérek. A nyeremény annyiszor 10 réz, amennyivel többet dob az illető, vagy bukja a feltett összeget. Nem az Edgarth-féle dobás számít, hanem később fogom kidobni//
4. nap
Másnap az út folytatódik, délután kisebb bonyodalmat okoz, hogy az út egy része elöntötte a mocsár. Csak nagy veszkődéssel sikerül minden jószágot átvinni a kritikus részen, mindenki belefárad. Alkonyatkor éritek el a tervezett pihenőhelyet, a táborverés során kisebb összetűzés is kialakul két őr között – csak a karavánmester fellépésnek köszönhető, hogy vér nélkül megoldódik. Edgarth ismét az első őrségben van, hála a szerencse úrnőjének, balszerencsés társa fancsali arccal tér nyugovóra. Ma elmarad a vidám beszélgetés, kockajáték és a mese is, mindenki holtfáradt.
Az este folyamán kiáltozásra ébredtek: körülöttetek az őrök és alacsony humanoidok rohangálnak, kiabálva és hadakozva.
//észlelés próbákat kérek. Akinek sikeres –1-el, dobhat kezdeményezést ez első körben is//
Eszméléseteket több támadó is észreveszi és rátok támadnak, a tűz fénye vegyesen öltözött goblinféléket világít meg, fegyverzetként javarészt dárdaféléket láttok. Füttyögve, visítozva rontanak rátok.
//fejenként kettő ér el benneteket az első három körben, a kieső helyére a köv körben újabb érkezik. Úgy gondolom, egy reagban három kört dobunk ki//

kimaradt: a támadók fegyverei 4-es méretkategóriába tartoznak, a karakterek vegyék figyelembe
a dobások a kockadobós topicban vannak

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

A kiáltozásra, fegyvercsörgésre felpattannak a szemeim. Pár másodpercig eltart, míg kisöpröm az álmot a szememből. Fintorogva felülök, mert az éjszaka folyamán elgémberedett a derekam. <Hja, ha kelés után nem fáj semmid, akkor meghaltál - tartja a régi mondás> Ültömben veszem észre, hogy két goblin támad rám. Egy rutinos mozdulattal gurulok arrébb, majd válaszul kisöpröm az első rusnyaság lábát, és utána a bot boldogabbik végével még szájon is csapom.//-12ép//
-Anyád nem tanított tiszteletre, hogy védtelen öreg embereket zaklatsz az éjszaka közepén? dörmögöm felé korholóan, miközben állok fel.
2. kör
A második támadás már jóval felkészültebben ér - megidézve a sárkány esszenciáját szinte látom előre minden rezdülésüket. Ennek hála botommal gyorsan vállon csapom a másik goblint mielőtt reagálhatna, és egy utána egyszerűen félrelépek a válaszul érkező gyermeteg szúrások elől. Ugyanazt a goblint még gyomorszájon csapom a bot másik végével, kihasználva a feltáruló védelmi rést. //-(7+4)fp//Mivel nem számítanak komoly ellenfélnek, megszüntetem a koncentrációt, és csak megkopott érzékeimre hagyatkozok ismét.
3. kör
A goblinnak már nem adok esélyt. Miközben dülledt szemmel még levegőért kapkod, egy erőteljes csapással úgy mellkason csapom, hogy még én is hallom a roppanó bordák hangját. //-7ép//A másik szerencsétlen pedig hiába akar szúrni - annyira megrémülhetett, hogy szúrása messze célt tévesztett. Egy gyors pördüléssel ezek után még őt is lábon csapom, //-8fp// majd várom a további támadásaikat, hisz egy újabb goblin lép az elesett helyére.
<Nem igaz, hogy ezek nem tanulnak semmiből. Vajon a többiek hogy állnak?>

[Noryella]

(Ariel)

3. nap
Deroll felvetésére egy jóízűt kacagok.
– Szerintem Edgarth-t nem kell félteni a harctól. - Azonban a második felvetésre vérig sértve érzem magam. Komolyra veszem a figurát. - Deroll, őszintén szólva most igencsak megsértetted a büszkeségemet. Nálunk, Arel követőinél talán csak a könnyűléptűek használják jobban eme fegyvert. Persze az Úrnőt semmilyen halandó nem múlhatja felül. A Sólyomasszony nyila mindig célba talál! - Szememben felragyog egy pillanatra az Istennő iránt érzett fanatikusság fénye, ahogy az ég felé tekintek. De a következő pillanatban már ki is huny és haragos tekintettel visszafordulok a férfihoz.

- Látom, még nem találkoztál a magunkfajtával. De ezen most könnyedén segíthetünk. Ezennel kihívlak egy bárbajra. Sértett büszkeségem mindenképpen ezt diktálja! – Húzom ki magam, miközben baljós mosollyal nézek Derollra. Majd egy pillanat múlva már nem is foglalkozom vele, inkább Edgarth felé fordulok, válaszával és a kockajátékkal foglalkozom.

~Hmm... érdekes, vajon miféle hatalommal bírhatnak? Egyszer arrafelé is el kell majd nézem!~

- A bátyám eltűnt, és utoljára ennek a barbárnak a társaságában látták. Remélem, hogy tényleg így lesz... - Szomorodom el a végére. Pláne, amikor a barbár ki akart térni a mérkőzés elől.
- Barátom, nem kell engem félteni. Elég nagylány vagyok már, a csizmámat is magam kötöm meg. - Kacsintok nevetve a barbárra. - De rendben, ránézésre is erősebbnek tűnsz nálam. Viszont a kockajátékban kihívlak, remélem azt nem bánod... - Zárom el a vitát.

//A kockázást a dobálós topicban ejtettem meg. 3. fokú Szerencsejátékkal rendelkezem.//
Előveszek egyenlőre 10 rezet, azután nekikészülök a dobásnak.
(Ha veszítek, addig próbálkozom, amíg nem sikerül nyernem. Viszont 50 réznél többet nem akarok veszteni. Ha mégis így történne, inkább fogcsikorgatva, de kiszállok a játékból.)

4. nap
Az akadályok miatt kimerültnek érzem magam, alaposan elfáradtam. Mielőtt nyugovóra térnénk este, az ételem felét feláldozom az Úrnőnek, majd vacsora és az esti imádkozásom után lefekszem aludni. Amikor az este folyamán kiáltozásra ébredek, azonnal a hosszúkardomhoz kapok. Kirohanva látom a körülöttünk rohangáló, kiabáló és hadakozó őröket és alacsony humanoidszerű valamiket... Amint lehetőségem van rá, megtámadom a hozzám legközelebb álló lényt.

//Elnézést a késésért, de a kockadobó program nem igazán működött eddig... :S//

[Haome no Munemoto]

Edgarth, Morn fia

//kicsit kezd időben terebélyesedni a történés... //

3. nap

Mikor látom, hogy két társam ismét egymásnak ugrik, elkomorodom.
<Már megint civakodnak... Úgy látszik, hogy kezd az agyukra menni a semmittevés...>
Végighallgatom őket, s csak aztán válaszolok, Derollnak először:
"-Deroll, én mond te vár míg lesz harc... Megnéz Ariel meg én akkor, nem? Felénk van mondás, hogy is ti nyelv?... Van vélemény olyan, mint s*gglyuk: mindenkinek van, és csak sz*r van belőle... Vagy valami ilyesmi..." - vigyorodom el végül.

Aztán Arielnek is felelek:
"-Én biztos te vagy harcos jó, Ariel. És biztos abban is, hogy lesz ok, hogy bizonyít vált a válnak vetve... De ha még mindig akar, én összemér vasat veled..." - vigyorgok továbbra is - "-De mesél inkább te isten, jó? Tetszik, mit hallok... És tetszik, mit látok rajtad. Te vagy sámán, nem?".
A kockajátékra is igent mondok, feltéve, hogy közben mesél.
//Benne vagyok a játékban Ariel feltételeivel - addig amíg ő akar. Számomra nincs jelentőssége a pénznak, tehát nem zavar akár nyerek, akár veszítek... //

4. nap

Mikor táborverést - és esetleg az őrséget - követően eltesszük magunkat holnapra, az jár a fejemben, hogy remélhetőleg az út az eddigieknél több izgalmat tartogat.
Mikor aztán felriadok a támadás és a kibontakozó csata hangjaira felriadok, akkor kezem kedves fattyúkardomat előhúzva ajkam baljós mosolyra húzom.
<VÉGRE!!!>
Fél szemmel felmérem, hogy a többiek hogyan boldogulnak, s mikor látom, hogy egyenlőre mindenki veszi az akadályt, teljes erővel - és egy hatalmas TOMATIS csatakiáltással a csatába vetem magam...