Helyszín: Bashiri sivatag, kb. 50 mérföldnyire Askharitól keletre
Időpont: P.sz. 3701 Meleg évszak, Adron negyedik hava.
Szépen lassan körül nézel. Kinn vagy a sivatagban, körös-körül a sárga tenger, a lemenő nap fénye narancsszínűre színezi azt. A szél egyre jobban fúj, így a homok sem nyugszik, egyre több és több apró szemcse tapad orcádra. Valahogy homályosan látsz. Kicsit mintha zavaros lenne minden. Egy terebélyes sátor ágaskodik előtted, melynek oldalait a szél teszi próbára. A sátor mögött egy nagyobb homok dűne terül el, de ez sem véd meg téged, se a sátrat, a szél kegyetlen játékától. A sátor mellett tevék próbálnak pihenni térdre rogyva. Hangosan felnyögnél, de a szád egy apró kisfiús nyikkanást idéz csak elő.
Szépen lassan lenézel a testedre, a kezeidre, és hirtelen kicsit meglepődsz. Egy kisfiú teste köszön vissza. Apró kezek, lábak, és egy színes theub ruházat. Lassan újra szólásra nyílik a szád, de most mintha valahogy magától próbálkozna.
- Apa! - tőr fel belőled egy kiáltás, ami a szélben rögtön tovaszáll.
Ebben a pillanatban a sátorból, egy talpig bebugyolált dzsad bújik elő. Holló fekete hosszú haja lobog a szélben, arca komoly, feszült. Felnéz az égre, ábrázata még inkább elkomorodik, majd feléd fordul, és mintha csak most venné észre, hogy ott vagy.
- Galaradzsa áldjon meg Ihmat! Mit csinálsz még itt kinn, nem látod, hogy vihar lesz? Azonnal menj be a sátorba!
Te, mint egy szófogadó kisgyerek, azonnal beiszkolsz a sátorba.
Benn egy gyönyörű dzsad nő fogad, derékig érő fekete haj, gyönyörű arc, szép ruhákban, arany csecsebecsékkel felszerelve. Amint belépsz, karjaiba zár és csókolt lehel orcádra.
- Mit csináltál még kinn Ihmat? Tudod, hogy anyu nem szereti, ha ilyen időben kinn lófrálsz. Azonnal vegyél fel valami melegebb ruhát.
- Jaj Anya! Hagyjál már, nem fázom! - válaszolsz vehemensebben. Anyád rád néz, kicsit összehúzza szemöldökét, mire te rögtön megadod magad. - Jól van, jól van. Felveszek valamit.
Épp öltözködsz, amikor hirtelen egy kiáltás töri meg a szél süvítő monoton hangját. Rögtön tudatodba hatol, hogy ez apád segélykérő kiáltása. Anyád és te is aggodva kapjátok fel a fejeteket. Ez a hang semmi jót nem sejtet.
Rögtön kiszaladtok a hang irányába. Te érsz ki utolsónak, de nem tudsz hosszabban körül nézni, mivel rögtön egy ismeretlen ember karjaiba szaladsz. Felnézel rá. Fekete rongyokba bugyolált arc tekint vissza rád. Csak a szemeket látod, de így is tudod, hogy nagyon nagy baj van.
Körül nézel, nagyjából még nyolc ugyanilyen öltözékű ismeretlen van itt. Tevéik a háttérben álldogálnak. Apád és anyád is az ismeretlenek fogságában van. Apádat négykézlábra kényszerítették, és egy szablyát tartanak a nyakára. Majd gondolkodás nélkül lecsapják a fejét. Anyád kitépi magát a fogva tartója kezei közül és apád fejetlen testéhez roskad.
Te szólni nem tudsz a megrökönyödéstől, azt sem tudod kik ezek, azt sem tudod, mit akarnak. Érzed, ahogy a kezeid elernyednek, az ájulás kerülget apád teste láttán. Majd a fogva tartók körülállják síró anyádat, ismét felemelik a szablyájukat, érzed, ahogy a szél felerősödik, a homok egyre jobban felkavarodik, és a támadók újra lecsapni készülnek...
Hirtelen riadsz fel, eléggé rendesen kivert a víz is. Megint ugyanazt álmodtad, megint ugyanazt a borzasztó rémálmot. Lassan kezdesz hozzá szokni az ilyen időszakokhoz. Minden a meleg évszakban jön elő, nem tart sokáig, de azért ennyi is elég ahhoz, hogy kifejezetten ne szívleld ezt a pár hetet. Igaz, hogy nem az igaz történetét álmodod meg, de így is borzasztó átélni, újra és újra.
Megpróbálod lecsillapítani az elméd, meggyőződ magad, hogy a táborban vagy, egy sátorban, takarók és párnák közt. Megpróbálsz visszaaludni, amint tudsz, de nem tudsz csak forgolódsz. Erre viszont felébred hálótársad, egyben legjobb barátod Ihab.
- Újabb rémálom? – kérdezi tőled. Bár ő mindent tud rólad, így az éjszakai álmaidról is, de előtte se szívesen beszélsz félelmeidről, így inkább hallgatsz.
- Jaj Ihmat! Mióta vagyunk barátok? Minden évben ilyenkor jön elő. Előttem nem kell titkolózz. – újfent nem válaszolsz. – Ihmat tudom, hogy nem alszol, már a szuszogásodon is tudom, hogy fenn vagy.
- Inkább csak aludjunk. – szólalsz meg végül.
- Igaz is. – Ihab, ahogy kiejti ezeket a szavakat, szinte rögtön álomba is merül. Neked viszont még jó darabig nem jön álom a szemedre…
Másnap a tábori ébresztőkor, eléggé kialvatlanul ébredsz, bár ez is egy megszokott dolog nálad ez idő tájt.
Lassan elkészülődtök, reggeli portyáról visszaértek társaitok, és nagyon jó hírt hoztak nektek. Egy nagyobb kereskedő karavánt láttak jönni délről. 8-10 teve, kevés kísérő, hatalmas bálák. Igazi „aranybánya” ahogy a vezetőtök, Szelid fogalmaz.
Elkezdtek készülődni. Szelid parancsba adja, hogy ma 25-en mentek ki, köztük te is. A többiek a táborban maradnak, ez még 15 főt jelent. Erre vágytál, végre egy kis izgalom, már nem is tudod mióta nem volt zsákmány. Mostanság nem jöttek össze a dolgok. Üres volt a „homoktenger”, előtte meg az utolsó rajtaütésetek nem volt épp sikeres. Öt társatok is odaveszett, csak a leleményességednek tudhattad be hogy te is túlélted.
Azóta sem tudod, hogy a felderítők, hogy tudták ennyire félre nézni. Háromszor annyi testőr volt a karavánoknál, mint amennyivel számoltatok. Kicsi félsz is van benned, de most ott állsz a sátrad előtt, szerelésed a sátorban nyugszik. Ihab most itt marad a táborban.
Szelid kiadta, hogy mindenki maga válogassa meg a felszerelését, ide valószínűleg elég egy félre vezető taktika, nem fogtok nagyobb ellenállásba botlani, így nem is készültök mészárlásra.
