_____________________________________________________
KM: Huor Aikanáro
Helyszín: Távol-Nyugat - Valahol a Riegoy-öbölnél
Időpont: Valamikor nem túl régen...
Résztvevők: Migan se Quirwede-Trais (ereni követ és felfedező)
_____________________________________________________
"Bő tíz esztendőn át jártam a nyugati földeket, és bizony, oly csodák tárultak szemem elé, mikhez foghatók nem teremnek a mi országainkban. Láttam a sáskák földjének agyagvárait, ahonnan ember számára csak az istenek különös kegyéből van visszatérés; láttam a Doardon jégvilága fölött mélybíborban égve égre lendülni a napot; ott voltam, amikor Honorius Caldinbras fölszentelte Gi-Elron oltárát Kahréban, és amikor a Riegoy kéken villódzó hullámaiba veszett egy kevély kikötőváros… Nyugodtan lépek át a Kárpit túloldalára, mert érzem: amit átéltem és továbbadtam, nem volt hiábavaló. Most búcsúzom tőletek, barátaim."
Terület: 208 000 négyzetmérföld (ÉNy-Dk ~1400 mérföld, K-Ny ~150 mérföld)
Népesség: 1 250 000 fő
Átlagos népsűrűség: 6 fő/négyzetmérföld
Államforma: független városállamok laza szövetsége
Lakosság: riegoyi keveréknépek, elfek, tengeri törpék
Nyelv: arkat, erv, elf, vanír
Vallás: a pyarroni vallás boithánus ága, elf kalahorák és törpe istenek tisztelete
Pénznem: vergat, rogg, zanir, marketche, thuk, voon, zasta, verochta, lafaramien, kaor stb.
A Doardon-hegység égbe harapó sziklaszálai között vezető hágókon átkelve elérjük a Riegoy-öblöt, a Nyugati-óceán melléktengerét, melynek keleti partján apró országok füzére húzódik. Ez a távol-nyugati végek legcivilizáltabb emberlakta vidéke, noha gazdasági ereje és Észak-Ynev politikai életére gyakorolt befolyása minimális. Félreeső fekvése dacára komoly történelmi múlttal és hagyományokkal rendelkezik; lakóinak különös vallási szokásai, az itt élő számos faj kultúrájának egymásra hatása sajátságos keveredéshez vezetett, ami joggal keltheti fel mindazok érdeklődését, akik nyitott szemmel járják a világot.
Az öbölmellék mai lakóinak többsége – az elfeket leszámítva – nemigen tartja számon, kiktől származik, és elei milyen jeles tetteket vittek véghez. A Könnyűléptűek viszont biztosan tudják, hogy ők voltak az elsők, akik még a Másodkor derekán megtelepedtek a sós partokon, noha városaik nyomait mára eltörölték a Fajháborúk és az azóta eltelt évezredek.
Az elfek távozása után, emberi mértékkel beláthatatlanul hosszú időnek, két Nagy Kornak kellett ahhoz eltelnie, hogy ismét civilizált vidékké váljon e táj. Ezen a tényen az sem változtat, hogy az elfeknek továbbra is maradt itt néhány haldokló szórványtelepülése, ám ezek mind hatalomban, mind jelentőségben elmaradtak a kontinens északi vidékein meghatározó szerepet játszó velariumi elf szállásterületektől. Utóbb, a Negyedkor alkonyán magukat crantaiaknak nevező népek lakták be az öböl vidékét, s ők emelték azokat a városokat is, melyek helyén a mai Riegoy-államok felépültek.
Mindmáig nem tudni viszont, pontosan hol is léptek a kyrek először az új haza földjére: e dicsőséget legalább egy tucat város magáénak követeli a partvidék hosszában. A tisztavérű kyr népesség soha nem volt meghatározó a birodalomnak ezen a területén, így talán nem is meglepő, hogy az egykor a határok védelmére idetelepített népek leszármazottai egyhamar feledték egykori uraikat és isteneiket. A Kyr Birodalom bukása után a kikötővárosok fölött önjelölt, folyvást viszálykodó despoták vették át az uralmat.
A Riegoy-öbölben manapság mintegy kétszázhúsz függetlennek tartott államalakulatot tartanak számon, ám aki egészen pontos adatokra kíváncsi, annak bizony végig kell hajóznia a cseppet sem rövid és lakatlan szakaszokkal bőven tarkított öbölvidéken Tredesstől Up-Umbarig. Bár a különféle városállamok, apró örökletes fejedelemségek, önálló szerzetesi közösségek, kalózállamok vagy – leggyakrabban – oligarchikus köztársaságok számbavétele még így sem lenne egyszerű.
Jelentősebb városállamok:
Dinis, avagy Sósöböl egykori kyr település maradványain felépült kikötőváros, mely kitűnő földrajzi elhelyezkedésének és a hagyományosan széles látókörű Haraben család vezette hajóscéhnek köszönheti a hatalmát. A város életét irányító dinasztia mindig is híres volt jól megválasztott politikai házasságairól, tökéletesen felszerelt kalmár- és hadiflottájáról. Diplomáciai súlyát mi sem jelzi jobban, mint hogy az itteni fellegvárban írták alá annak idején a Riegoy városállamok szövetségét létrehozó egyezményt.
Itt található a szövetség legnagyobb piaca, ahol a déli Erionból és az erv országokból érkezett kereskedők adnak találkozót egymásnak. Sósöböl ad otthont a legnagyobb öbölmelléki pyarronita templomoknak, továbbá itt, egy tengerre néző dombon épült a helyi pyarronita egyházfők rezidenciája is.
Up-Umbar – A legészakibb emberlakta település, amely a Shanice-öböl mélyére, a Krassal-hágó felé vezető kalmárút mellé települt. Itt él az egész partvidék talán legnagyobb elf kolóniája, mivel a Szépek Népe számára különleges fontossággal bírt az egykor e helyütt álló elf város. Ez a Barrakudák szervezetének egyik legnagyobb központja is, akiknek komoly beleszólásuk van a vidék életét döntően befolyásoló kérdésekbe a városállamok évenként megrendezett tanácsülésén.
A város fénykora azonban már a múlté: Up-Umbart nyolcszáz esztendeje félig romba döntötte egy, a tengeristennő megtestesüléseként tisztelt gigászi szörnyeteg, mely bizonyára kevesellte a feléje áradó odaadást. Az elárasztott Halott Város házai többé nem épültek újjá, a lakosság lélekszáma jelentősen visszaesett.
Jem-irre – Elsősorban kiváló harci kutyáiról elhíresült apró városállam, ahol a Tanácsban is az idomárok céhének képviselői dominálnak. Jem-irre ad otthont az öbölmellék legnagyobb állatviadalainak, és itt található a partvidék legimpozánsabb, crantai alapokra épült arénája is. Az elfek nem szívesen látott vendégek ezen a vidéken, mert már több ízben kerültek összetűzésbe a városi vezetéssel az állatküzdelmek miatt.
Bellendar, más néven Tölgyespart. Igen gazdag városállam, amely vagyonát részben a hajóépítő műhelyek tökéletes munkájából szerezte. Emiatt keveredtek a helyiek komoly perpatvarba az elfekkel is, akiket Jem-Irre lakóihoz hasonlóan ők sem állhatnak. A Sirenar-béliek ugyanis hosszas és tisztességtelennek tartott alkudozással elérték, hogy uscayhát – mely amúgy erős és tartós fafajta – ne használjanak fel a hajók építéséhez. Mivel egyik félnek sem komoly érdeke a háborúskodás, végül mindkét oldal képviselőinek engednie kellett. A várost irányító hajóácscéh vezetői végül belátták, hogy az üzletmenet rovására menne egy Sirenarral folytatott viszály, így beleegyeztek az elfek főbb követeléseibe, abba viszont továbbra sem tűrnek beleszólást, hogy egy évben hány hajót készítsenek.
Bellendar a hajóépítő műhelyek mellett a nagy tömegben gyűjtött vörösmoszatról híresült el, amiből pompás, élénk színű festéket nyernek. Ezt egészen Haonwellig szállítják, ahol kelmék festésére használják föl. Innen ered a bellendari vörös kifejezés is.
