Fagyvár [ETK]

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

// Elnézést a hosszú kimaradásért és azért is, hogy nem jeleztem a megfelelő helyen.

A teremben csak azért maradtam, mert Limas és Windefin itt fog keresni, így amikor az őrgróf tudtunkra adta, hogy menni szeretnénk, megkönnyebbültem, pláne akkor, amikor Limas és Windefin is megjelent. A robajról nem tudnak semmit, akkor még nincs közvetlen baj. A szállásunkon lepakoljuk a fegyvereinket, levetjük a fölös ruhákat majd felhívom mindkettejük figyelmét, hogy tegyenek a lehetőségeikhez mérten részletes jelentést, fontos információk birtokában vagyunk, ami a hercegség sorsát is értinti, és könnyen lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk rá. Továbbá a lehetőségeinkhez mérten mindenki számoljon el magában az eddigi életével, ki tudja mit hoz a holnap.

Ezután az ágyamra ülök, felveszem a meditációs pózt, egyenletesen, lassan kezdek lélegezni, elmélyülök, igyekszem kikapcsolni a külső ingereket, kiüríteni az elmém. Egy darabig élvezem a szinte tökéletes egyedüllétet - ha valamit, hát a társas magányt és annak szeretetét egészen biztosan meg lehet tanulni egy szerzetben -, majd a tudatom egy mélyebb szintjén megpróbálom visszanyerni az erejét, amit elvesztettünk - elvesztegettünk? - a felderítő útra készülve. Ha a végére értem, kinyitom a szemem és szótlanul figyelem a testvéreket. Ha úgy gondolom, már végezhettek a jelentéstétellel, igyekszem felvenni a kapcsolatot a központban a kapcsolattartó személlyel, majd az alábbiakat közlöm vele:

# Iymer Senton barát vagyok, Boreon őrgróf várából. Az Acélkiméra légió némi ork segédcsapatokkal egynapi járóföldnél közelebb van a várhoz, célja ismeretlen, foglyaink nincsenek. Vezettem feléjük egy sikertelen felderítést. A vár készültsége csapnivaló, készletei szinte nincsenek, védelmi ereje kevés és tapasztalatlan, a túlerő létszámban mintegy hússzoros, a környező falvak kiszolgáltatottak, lényegében elvesztek, a falak állapotát egyelőre nem ellenőriztem. Érdemes lenne a többi végházba vizitort küldeni, amíg nem késő. Van itt rajtunk kívül négy idegen, köztük egy dorani magiszter is, bizonyos Alden Lathrum és egy dartonita, Neidhart. Ha mód van rá, kérem nézzenek utánuk, különösen a dartonitának. Kérem továbbá, hogy mielőbb jelezzenek vissza, ha találnak bármit az Acélkiméra légió harceljárásairól illetve érdemi segédcsapatok nélküli bevetéseiről, ezen bevetések céljairól. Az Acélkiméráról bármi igen fontos és sürgős lenne. #

Miután az elküldött üzenetet a kapcsolattartóhoz eljuttattam és megszakítottam a szellemi összeköttetést, kissé megnyönnyebbülök, kinyitom a szemem, sóhajtok egyet. Valószínűleg a dartonitáról nem találnak semmit, ha foglalkozni fog a központban egyáltalán vele valaki, szerintem elég kis ember ő ott. A doraniról is csak igen-igen nagy szerencsével és sokára várok valamit, arrafelé mégiscsak jobbak a kapcsolatok. De az Acélkiméráról azért jöhetne gyorsan érdemi információ, akár még ma, már csak a fontossága miatt is.

Mint jelenleg teljesen lényegtelen dolog, nézem a sebes kezem, megmozgatom, babrálok vele kissé, majd visszatérek a fontosabb dolgokhoz. Az üzenet elküldése szinte az összes szellemi energiám felemészthette, így igyekszem azt nem sokkal később újból visszanyerni.

A mások iránti kötelesség teljesítése után jön a nehezebb, az elszámolás magammal. Délen hányszor tettem már meg ezt, és sikerült mindannyiszor életben maradnom. Akkoriban többször is láttam mások halálát, így lehet némi képem arról, milyen is lehet, meg könyvekben is olvastam róla, de azért egészen más az, mikor a sajátunkról van szó. Most is az jut ezembe, hogy miért én halnék meg? Hiszen még alig éltem harminc-egynehány nyarat. Ekkor ránézek Windefinre, aki még nagyon fiatal, nemrég lehetett felavatva. Mivel tud egyáltalán elszámolni? Majd Limasra, aki szintén fiatal, de már komolyabb tapasztalatok és tudás áll mögötte, és talán egy nagy jövő előtte, akár egy rendházat is rábíznának olyan húsz esztendő múlva - ha túléli. Nekik kellene meghalni? Vagy a megfelelő időben fog ránk az Öreg Bölcs letekinteni és megsegít, ha valóban nagy szükség lesz rá? Vagy fogok-e egyáltalán én segíteni nekik a túléléshez, ha az életem múlik rajta? Csupa olyan kérdés, amire itt és most adható akármilyen válasz, de az igazság az akkor derül ki, ha majd odáig eljutunk.

Hogy eltereljem a figyelmem, továbbra is szótlanul felkelek az ágyból, előveszem a hátizsákom, majd lassú, komótos, és a lehetőségekhez mérten csendes mozdulatokkal megpróbálom előkeríteni a naplóm, a tintát és a tollat, hogy följegyezzem a napi eseményeket. Közben a kezembe akad a Minerales, de abba csak belelapozok, a szívemhez közelebb áll az Astronometrica, amit hosszan nézegetek, egy-két táblázatot különösen alaposan megvizsgálok. Majd jegyzetelni kezdem: az őrgróf határozatlanságát és lassúságát, a dartonita őrült ötleteit, a sikertelen felderítésünket és Trek segítségét, a többi idegent, a vár elégtelennek tűnő készültségi szintjét, a robajt végül pedig a sikeres jelentéstételt. Megszárítom a tintát, becsukom a könyvet majd a testvérekre nézek. Ha mind a ketten végezhettek, akkor egy rövidre tervezett esti beszélgetést kezdeményezek az alvás előtt:
- Nektek mi a benyomásotok a várról? Az enyémet tudjátok: csapnivaló. A készültség rendkívül gyenge, rengeteg a tapasztalatlan katona, semmi felderítés, az őrgróf határozatlannak tűnik és lassúnak, egyből a falak alá engedte az ellenséget, a készletekről meg lehet némi képünk, ha még a borról sem volt képes gondoskodni.

Megköszönöm a válaszaikat, majd levezetem a közös esti imát.
- Mi urunk! Egy újabb nap áll mögöttünk, amikor a legjobb képességeink szerint próbáltunk a tanításid szerint mind az összegzett tudásnak, mind pedig az embereknek a legnagyobb hasznára válni, habár ez néha igen nehéznek bizonyult. Az elkövetkező napok roppant veszedelmében legjobb tudásunk szerint helytállunk, akkor is, ha az életünkbe kerül. Téged, Öreg Bölcs, pusztán arra kérünk, így, a végső veszedelemben tekints le ránk, és segíts meg bennünket, világosítsd meg a mi és felebarátaink elméjét, mik lennének a leginkább megfelelő cselekedetek, amivel a saját, felebarátaink, rendünk és a Hercegség legnagyopbb javát szolgálhatnánk! Ámen.

Az ima végeztével javaslom, hogy aludjunk, én mindenesetre most valahogy nem akarok enni, ha ők igen, hát rajta, tegyék azt. Lefekvés előtt még előkészítem a sisakom, a láncingem, a kardom és a pajzsom, ha bármi történne, kéznél legyenek. A felső ruhát levéve lefekszem és gyorsan el is alszom egy ilyen fárasztó nap után.

Nem is tudom, hogyan, de valahogy sikerül éjközép körül felébredni és felkapva a legszükségesebb ruhákat, a pajzsom és a kardom, én is lerohanok. Mivel minden bizonnyal én érhettem oda az egyik utolsónak, így alig értem, amit mond, de Trek hangját felismerem és a lényeg eljut hozzám. Hallva Neidhart mormolását, sejtem, miről lehet szó, ez mégiscsak az ő asztala, és amikor a végére ér, csatlakozom én is hozzá:
- Ámen.

Rebecca és Fuhimi javaslatát már eddig is eleve reménytelennek tartottam, a hallottak után pedig egészen biztos vagyok benne. Továbbá úgy gondolom, hogy itt én is és két társam is a tapasztaltabb fegyverforgatók közé tartozunk, szerencsésebbnek tartom, ha inkább a várban maradunk, itt lesz ránk nemsokára igazán szükség.

Várakozom lent, amíg oszlik a tömeg, és közelebb szeretnék jutni a fiúhoz, mégiscsak ő az egyetlen, akit jobban ismerek a várnépből, látni szeretném a holttestet. Egy darabig állok mellette, majd szent jelet rajzolok a homlokára a mutató ujjammal. Látva a sebeit és ismerve a kinti időt, ennyi sebet a kapu közelében, legfeljebb pár óra gyalogúrta kellett kapnia, különben nem jutott volna vissza. Márpedig az ilyen időben szintén csak néhány mérföld. Onnan meg, ha a szél iránya is megfelelő, akár hallani is lehet valamit, ha látni nem is. Miután meggyőződtem róla, hogy gondoskodnak a holttestről, én is felmegyek a szállásunkra. Melegen felöltözöm, a sisakot, a láncinget, a pajzsot és a kardot azért biztos, ami biztos, felvezem/magamhoz veszem, majd kimegyek. A társaimtól nem várom el a csatlakozást, de nem is utasítom vissza. Fel akarom keresni a kaputornyot és azt a tornyot, ahonnan a toroni csapatok általam ismert helyzete a legközelebb van, továbbá egy olyan tornyot, amit először ér a vár tornyai közül a kinti szél. Próbálok velük beszélgetni, mit tapasztaltak, láttak/hallottak-e mozgolódást. Figyelem a katonák kedvét, ha kérik, mondok bátorító szavakat. Megkérem az egyes tornyok parancsnokait, hogy mihelyst a toroni csapatok felvonulását sejtik, mindenképp értesítsenek. Abban a toronyban, ahová először ér a szél, hallgatózom is keveset, bár sok reményt nem fűzök hozzá. Nem baj az, ha tudnak többen is az ittlétemről, látnak, hallanak, így ha oda kerül a sor, talán jobban elfogadnak társnak, lelki támasznak, esetleg felettesnek egy-egy akcióhoz. Meg nekem is lesz némi képem az itteniekről.

A tervem az, hogy a vár alá felvonuló toroni csapatokat megszemlélem, és a mozgásukból, felszerelésükből, málhájukból, akármijükből következtetést tudjak levonni, hogy létezik-e egyáltalán az általam feltételezett támogató mágia, és ha igen, akkor lehetőleg minél többet annak mibenlétéről. Ha pedig semmi, akkor legalább arra tudjak tippelni, hogy hogy sikerült idáig aljutniuk, magukat ellátni, hogyhogy nem fagytak meg, mi a céljuk, ilyesmi.

[Martos col Legium]

(Alden)

Mivel jómagam is megértem a gróf szótlan kérését, a többiekkel együtt elvonulok én is. Látva, hogy mindenki megy a saját dolga után <talán pihenni?>, keresek egy szolgálót, vagy valami hasonlót, hogy útba igazítson a könyvtár felé. Meg sem fordul a fejemben, hogy ilyesmit ne találnék egy ilyen ősi várban.

<Tekintettel az épület korára, jó eséllyel találhatnék ott valami feljegyzést a vár történetéről és esetleges védelmi rendszeréről. Utóvégre is valahogy sikeresen átvészelte a Káoszkort, márpedig akkoriban errefelé csúnya dolgok is megestek. És talán találok valamit arról a furcsa nem-is-tudom-micsodáról, ami annyira zavart a meditációm közben...>

Hirtelen megtorpanva tudatosul bennem, mekkora barom is vagyok: annyira tele volt a fejem a közeledő toroniakkal, hogy egy pillanatnál többet nem is törődtem a jelenséggel, pedig ilyen anomáliát még életemben nem tapasztaltam.

<Lehet, hogy valami lényeges felett siklottam el?>

Egyszerre csak nagyon sietős lett az utam - bár rohanni azért méltóságon aluli lenne -, s ha a szolga, akit előkerítettem, az irányt mutatván velem tart, nem csak elmagyarázta az utat, meglepetten tapasztalhatja, hogy bár az előbb úgy álltam meg, mint aki kőfalnak ütközött, most hirtelen a sarkát taposom türelmetlenségemben, és egyre csak sürgetem.
- Gyorsabban, gyorsabban! Minden perc számít!

A könyvtárban aztán, ha még mindig velem van, elbocsájtom a szolgálót, rábízva egy üzenetet:
- Keresse meg Iymer atyát és a testvéreit, és mondja meg nekik, hogy Alden magiszter azt kéri, mihamarabb jöjjenek a könyvtárba! - ők azok, akikre jelen helyzetben leginkább számíthatok, hisz valószínűleg Krad tudós felkentjei sem idegenkednek egy könyvtárban. Majd végigmegyek a polcokon, megpróbálván kitalálni a rendszerezés elvét. Ezután hosszú kutatói tapasztalataimra támaszkodva igyekszem kiválasztani azokat a feljegyzéseket, tekercseket és könyveket, amelyekben legnagyobb eséllyel megtalálom a kívánt információkat.

A lármát meghallva felkapom a fejem, de mivel hallom, hogy még biztos nem a csata ért ide - az nem ülne el ilyen hamar -, nem törődök vele a továbbiakban, és lázasan, már-már megszállottan folytatom a kutatást.


// Én is bocsánatot kérek mindenkitől, és pláne ég a fejem, mivelhogy egyszer már azt mondtam, nem fog még egyszer ilyen előfordulni //

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 13. napja
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

Rebecca:

*Miután elhagyod a grófi lakosztályt, a szobádba vonulsz, hogy áldozattal vond magadra a Tűzkobra figyelmét. Amint az utolsó szó elhagyja a szádat, és a kulacs tartalmát a tűzre löttyinted, a lángok sziporkázó fényárba burkolóznak, elmédet, tagjaidat kellemes, bizsergő érzés járja át, szinte érzed magadon Sogron pillantását. Így már nem tűnik olyan borongósnak a jövő, de ha mégis, hát legyen meg a Tűzkobra akarata...

Fuhimi:

*Körbejárod a falakat, ahogy már rég tervezted, a megállapításaid legfontosabbika pedig továbbra is az, hogy kutya hideg van. Ilyet még nem éreztél, szó szerint csontig átfagysz, mire utad végére érsz. Egyedül az a tudat boldogít, hogy ha közben egy toroni légió odakint bóklászik... brr, még belegondolni is rossz. A falak -nem kis megelégedésedre- remek állapotban vannak, noha nem látszik, nagyon javítgattak volna rajtuk, itt-ott látsz némi kőművesmunkára utaló jelet. Nem is lehetett olyan rég, talán egy-két hete. A várat ebből a szempontból ostromra késznek találod, a gyilokjárókon három széles vállú ember is kényelmesen elfér, lépcsők is viszonylag sűrűn vannak, így nem nagyon lehet fent rekedni. Már korábban észreveszed a mozgolódást, bár egyenlőre nem is tudsz sokat kivenni belőle, inkább a kiáltás az, ami felkelti a figyelmedet, így odamész te is...

Iymer:

Két hittestvéreddel egyetemben visszatértek a szobába, és a pakolás után csendes ima következik -nyugalom üli meg a szobát. Olyan érzésed van, mintha nem is ostromra, hanem esti teázásra készülnétek. Meditációs pózba merevedsz, és élvezed, ahogy elméd ismét megtelik energiával, de amikor kinyitod a szemed, Limas és Windefin már figyelnek téged.

-Jelentettünk, Iymer barát, ahogy kérted. -közli veled Windefin a tényállást. -Bár van valami különös itt, amit még nem értek teljesen.

Ezek után a megszokott módon, viszonylag könnyen megtalálod az "utat" a rendházhoz, hogy magad is jelentést tehess. Nagyjából érzed, mire gondolhatott Windefin. Valahogy olyan érzésed van, mintha arányosan a szellemi energiáid használatával fizikailag fáradnál ki. Érdekes, mert ilyet még sosem tapasztaltál. Épp ezen gondolkodsz, amikor a kapcsolattartó hangja megszólal a fejedben -nem kis örömödre.

-A jelentést írásba foglaltam, ugyanakkor felhívták rá a figyelmemet, hogy tudassam veled, Iymer barát, hogy már más csatornákon megkaptuk az információt az ellenség mozgásáról, de sajnos a Szövetség hadigépezete nem a legjobb. A vár készültsége nem meglepő, hiszen az év rendkívül szegényes volt, valószínűleg a toroniak keze van a dologban. Sok olyan végvárunk van szerte a határon, mely igen szűkös készletekkel kénytelen kitartani. A kért személyekről információt most nem tudok adni. Az Acélkiméra légiók azonban nem ismeretlenek számunkra, kegyetlenségükről hírhedtek a frontvonal mindkét oldalán. Se szeri, se száma a bevetéseiknek, így ebből célt nem tudunk kiszűrni. Inkább általános elrettentő eszközként alkalmazott csapásmérő egység. Amúgy az átlag légióktól nem különböznek, sem felépítésben, sem másban, bár soraikban több a harcedzett veterán. Ennél több információ nem áll rendelkezésünkre.

*Nos, nem igazán az a felelet, amit vártál, egy kissé meghökkentett, hogy ezekről te nem tudtál, bár könnyen meglehet, hogy már úton voltál, amikor a rendházba ezek az információk befutottak. Amíg ezen morfondírozol, a kezedre téved a pillantásod, és elégedetten tapasztalod, hogy pár horzsoláson kívül hosszú távú károsodás nem érte, egészen enyhe fájdalmat érzel, ahogy mozgatod az ujjaidat. Ezután csendes elmélkedéssel, szellemi energiáid -Kradnak hála sikeres- visszanyerésével, valamint imával és némi alvással telik, egészen a várat megdermesztő kiáltásig.

*Ezek után apró körutat teszel. Windefin és Limas egy emberként ered a nyomodba. A katonák mindenütt tisztelgéssel fogadnak, szemükben a társuk elvesztése iránt érzett dühöt is látsz csillogni a félelem mellett. Tisztelettel a hangjukban válaszolnak, de, mint azt sejtetted, nem láttak, hallottak semmit. Az egyikük elmondj viszont, hogy tulajdonképpen a lova hozta vissza Treket, a derék állat szinte bedőlt az istállóba. Hozzáteszi, hogy hárman azonnal ellovagoltak a másik két falu felé.

Alden:

*Mivel nem találsz sem inast, se cselédet, se hasonlót, akitől éppen információt kérhetnél, egy szolgálatba siető katonát kérdezel meg. Az alsó szinten van a vár könyvtára, de nem tart veled csak megmutatja, hogy a folyosó végén az utolsó ajtó balra, majd a bejárat felé veszi az irányt és eltűnik az üvöltő hidegben. Belépve szomorúan tapasztalod, hogy meglehetősen kevés könyv van itt. Hetedkori mű meglehetősen sok van, régebbi azonban csak egy-kettő, és az sem mindenhol olvasható, sok lap megpörkölődött, mások összetapadtak. Annyit az egyik vaskos fóliánsból sikerül kihámoznod, hogy a vár az egyik utolsó bevett vár volt a Kyr Birodalom élethalálharca folyamán, de az utána következő ezredekből kevés adat áll rendelkezésedre. A legközelebbi biztos pont, amire támaszkodhatsz, a Boreon család feljegyzései, amelyek P. sz. 3099-ig nyúlnak vissza. Nem valami sok, állapítod meg magadban kelletlenül. A kiáltással mit sem törődve tovább folytatod a kutatást, de semmi eredmény. Találsz viszont egy érdekes kötetet, az írásról megismered: toroni nyelven íródott. Meglepő.

Mindenki:

*A gróf még áll egy pár szívdobbanásnyit az elesett felett, majd int a katonáinak, akik felemelik társuk testét, a fehér hajú hadnagy pedig követi őket. Ezek után Rebecca és Fuhimi felé fordul:

-Köszönöm, de három emberemet már elküldtem. Sajnos nem tudunk nélkülözni több embert. Magukra inkább itt lesz szükség.

Az órák csigalassúsággal vánszorognak, a legközelebbi faluban, Kékrianásban félreverik a harangot, hangja a lassan csillapodó szélben halk és kísérteties. Alig egy óra telik el ezután és megérkeznek az első menekültek, szűkös motyóval, egy-két állattal, elsősorban asszonyok, és gyerekek. A gróf az emberek elé áll, maga koordinálja a falu lakosságának elhelyezését, majd utána egy katonát küld hozzátok, a hírrel: a kékrianásiak, mint a 237-en, megérkeztek. Azonban egy fertályóra sem telik el, amikor az ellenség megjelenik a kapu alatt. A várfalak előtt kibontakozó légiók lépteinek dobbanása hallatszik, ekkorra már a szél is elült, a hideg azonban továbbra is a markában tartja a völgyet. Az emberek némán bámulják a tisztes távolságban felsorakozó ellenséget. A toroniak egy része elvonul, a másik pedig a tisztek vezetése mellett nekiáll a táborépítésnek. Szó mi szó, a fegyelmük emberfeletti, precíze,n, gyorsan dolgoznak a társaik által idecipelt, a falu házaiból kiszedett építőköveket, fát használják fel. Majdnem két óra telik el így. A tisztek a várat, a védőket figyelik, az orkok a saját táboraikat építik. A várban is nagy a csend. Hirtelen kibontakoznak a hóból Zöldújrét emberei, őket azonban már a toroni légiók fogadják a tárt várkapuk helyett. Velük van a három várbeli katona is. Az orkok karámot építenek nekik, mégpedig úgy, hogy a várhoz alig több, mint nyíllövésnyire legyenek. A falon belül sokan sírnak, jajgatnak, családok szakadnak szét, cimborák rekednek a toroniak fogságában. Délelőttig ezzel telik az idő, a váron kívül komoly munka az öles hóban, a váron belül feszült csend és várakozás. Egy percre sem tud senki aludni, a sebtében megrakott tüzeknél melegszik, aki a szabadban van, bár a hideg valamivel elviselhetőbb szél nélkül.

[Fuhimi Rokuro]

Az, hogy a toroniak elfogták a Zöldújrétieket merőben más megvilágításba helyezi az eseményeket. Mivel nem gyilkolták le őket, így felmerül a kérdés, hogy miért van rájuk élve szükségük.
A legkézenfekvőbb ok, hogy túszként szeretnék felhasználni őket, hogy gyorsan és áldozatok nélkül szerezzék meg a várat.
Egy másik lehetőség, hogy meghatározott - általunk egyenlőre nem ismert céllal érkeztek a vidékre és munkaerőre van szükségük ahhoz, hogy a célt elérjék.
A harmadik, hogy rabszolgaként akarják elküldeni őket Toronba.
Végül pedig, hogy emberáldozatokhoz akarják felhasználni őket. Ez a legvalószínűtlenebb, bár nem ismerem a toroni észjárást, de a háború borzalmaiért szinte sohasem a csatamezőkön küzdők, hanem a parancsokat kiadók vagy a mögöttük álló eszmerendszer a felelősek.
Megyek és a gróffal, Iymer baráttal, és a magiszterrel megvitatom a feltételezéseimet.

[Martos col Legium]

(Alden)

Miután a könyvtárban töltött néhány órát lényegében eredménytelenül kellett zárnom, és meggyőztem magamat, hogy semmi lényegeset nem találok itt akkor sem, ha még több időt pocsékolok rá, fáradtan becsukom az előttem lévő kötetet. Egy percig még az asztalra könyöklöm, és megfáradt fejem a tenyerembe temetem. Még mindig zsong attól a rengeteg ostoba feljegyzéstől, amin az elmúlt órákban keresztülrágtam magam.

<Ezt a lehetetlen helyet! Odahaza egy ilyen problémának egy egész szobányi irodalma lenne. Persze ezt itt nem vártam el, de legalább egy-két iratban megemlíthetnék!>

Az innen-onnan az asztalhoz hordott kódexeket és tekercseket - megszokásból és az írott tudás iránti mélyen gyökerező megbecsülésemből - rendben visszarakom oda, ahonnan elvettem. Nem túl ráérősen, hiszen háború van, de a kezdeti izgatottságom már rég elkopott. A pakolás végeztével megfogom a botomat, és az asztalon heverő utolsó írás után nyúlok: a toroni nyelvűért, melyet megfejteni nem tudok, de annyira nem tartom idevalónak, hogy muszáj rákérdeznem az őrgrófnál.
- Vajon hogy kerülhetett ide? - tűnődöm hangosan, miközben szórakozottan végigsimítok a borítóján. Kifele menet már célirányosabb vizsgálatnak vetem alá: a borító kopottsága, a kötés és a lapok állapota alapján megpróbálom felmérni, hogy hozzávetőlegesen milyen idős is lehet.

Az első utam a gróf szobájába vezet, ha ott nem találom, akkor őt keresve véletlenszerűen elindulok a folyosókon - persze arra figyelek, hogy ne tévedjek el -, és minden szembejövő személyt megkérdezek a hollétéről, amíg csak valaki útba nem tud igazítani. Ha esetleg találkozom valamelyik kraditával, akkor udvariasan megkérdezem tőle, hogy tud-e hármuk közül valaki toroniul. Igen esetén megkérem, hogy kövessen. //Ha konkrétan nem ő, vagy az egyik rendtársa esetleg jobban beszéli a nyelvet, akkor őt is megkeresem.// Ha nem, akkor folytatom a keresést, és az esetleges érdeklődést a furcsa kérdésem iránt valami semmitmondó válasszal próbálom elütni: - Semmi, semmi, csak valami furcsaságra bukkantam, de valószínűleg nincs semmi jelentősége.

- Uram - mondom, amikor végre ráakadok a várúrra -, ne haragudjon, hogy most zavarom, nyilván rengeteg teendője akad, de utólagos engedelmével végeztem egy kis magánkutatást a könyvtárában, mert néhány öhm... különös jelenséget tapasztaltam itt, és megpróbáltam megtudni az okát. Sajnálatos módon arról nem találtam semmit, viszont a kezembe akadt ez - itt felemelem a kötetet. - Egy könyvtárban alapvetően ugye semmi furcsa nincs abban, ha egy könyvet talál az ember, de amiért ez mégis szemet szúrt nekem, az a nyelv amin íródott. Sajnos nem ismerem, így nem tudom megmondani, mi lehet benne - ezt reményeim szerint ön fogja megvilágítani előttem -, de az ókyr nyelvvel való hasonlatossága miatt gyanítom, hogy az ősi Birodalom korcs utódjának a sajátja. A jelenlegi politikai viszonyokat is figyelembe véve remélem így már megérti, miért merészkedtem egy ilyen jelentéktelen ügyben az idejét rabolni.

[Iymer]

Ha Limas vagy Windefin szóvá teszik, amit tapasztaltak elméjük energiájának használata során, akkor bólintok, én is tapasztaltam, de többet nem tudok. Hátha Alden, vagy az őrgróf többet tud. Majd holnap megkérdezzük.

A központból érkezett válasz éppen lehetett volna bővebb is, de fáradtabb vagyok annál, hogy érdemben foglalkozzam vele. Egy ostrom alatt meg bőven van az embernek ideje - többek között a gondolkodásra is, egyelőre aludni szeretnék. Később, amikor körbejártam azt a pár tornyot, és tartunk vissza a szállásra, eszembe jut a válasz, amit a központból kaptam.
<<Más csatornákon már megtudták, hogy jönnek a toroniak. Azért igazán ideszólhattak volna, ha már épp most küldtek le hármónkat azokhoz a régi romokhoz. Ha csak egy kicsit vagyunk gyorsabbak vagy lassabbak, akkor most a toroniak karjai közé futottunk volna. Az meg, hogy szűkös készletekkel végvárak ilyenkor?! Ennyire sóher az udvar? Kérdés, ki, mikor és mivel, pénzzel vagy vérrel fizeti meg.>> - eddig egyre komorabb a tekintetem, majd amikor a többi dolgon is végigrágom magam - <<Az Acélkiméra meg általános elrettentő meg csapásmérő. Na, ez is egy szép mondat, szinte már tanítani kellene a Sigranomon. A szövetség hadereje volt a legszebb. Egy nyamvadt légió ellen! Mi lesz, ha majd egy valóban csapásmérő erő jön?>> - már szinte nevetek magamban, bár igen keserű nevetés.

Amikor a légió megérkezik a falak alá, én is megszemlélem őket - remélem, tényleg szóltak, akiket megkértem rá. Igyekszem figyelmesen szemlélni a felvonulást, a viseletüket, a felszerelésüket, a málhát. Van-e támogató mágiára utaló jel? Pl. nincsenek nagyon - _nagyon_ - melegen öltözve, a málha hiányzik vagy a szükségesnél lényegesen több, a menet vagy a táborozás tagolása nem a szokásoknak megfelelő, ... Van-e valamiben hiányuk vagy gyengéjük, ami szembeötlik más most? Ha szükséges, szellemi energiáimat felhasználva erősítem a látásom, és ha szükségesnek ítélem, akár a hallásom is. Bőven szánok rá időt.

Nyilván sokan lesznek, akik a falakon állva a felvonuló ellenség nagy számát látva, elbátortalanodnak, félelembe, vagy akár pánikba is esnek. Igyekszem legalább a környékemen, akiket elérek és úgy godolom, hogy szükségük van rá, vígasztalni, bátorítani, felhívni a figyelmüket olyan dolgokra, amik az ellenség gyengéit mutatják. Ha szükségesnek érzem és nem megy másképp, néhány embernek áldást is osztok. A falon mozgok, így a környékembe valószínűleg nem csak pár ember eshet bele.

Amikor viszont meglátjuk Zöldújrét csapdába esett embereit, a kitörő siránkozást úgysem tudnám elnyomni, így igyekszem akkoriban nem a környéken lenni. Majd ha mindenki kezd megnyugodni, vagy legalábbis látszik, hogy nagyjából stabilizálódott a helyzet, akkor megyek - de nem tolakszom, így akár sok időbe vagy több próbálkozásba is tellhet - csak arra a falszakaszra, ahonnan legjobban láthatók. Én is megnézem magamnak jobban az embereket, az orkok viselkedését, a karámot. Itt is igyekszem bátorítani, vagy legalább vígasztalni az embereket. Nem fennhangon, de elég hangosan, hogy a környékem hallja, néhány szót intézek hozzájuk:
- Emberek! Most mindenki siránkozik a fivére, nővére, apja vagy gyermeke; felebarátja elvesztésén! Jól teszitek, most sírjatok, amíg megtehetitek, a mai nap a sírásé. Most még lehet sírni, lehet a veszteségre gondolni, de holnap már az járjon a fejetekben, hogy ti is oda akartok kerülni? Azt akarjátok, hogy gyermekeitek, és az ő gyermekei is mind odakerüljenek? Holnapra erősítsétek meg a lelketeket és álljatok helyt ezeken a falakon, és ha a kitartás elkísér benneteket, mindannyiunkat az ostrom végéig, van rá remény, hogy mindenki visszatérhet a földjére és nem viszik idegenbe vagy mészárolják le, mint egy barmot, a saját hazájában!

Mivel még nem tettem magam túl a központ nemtörődömségén és hanyagságán, ezért aki igen figyel és van hozzá érzéke, kiérezhet némi bizonytalanságot a hangomban. Talán én sem gondolom teljesen komolyan, amit mondtam?

==========

Ha máshol nem, az ellenség felvonulásának megszemlélése során igyekszem összefutni az őrgróffal.
- Őrgróf úr! Az este során szellemi energiáink használata során arra figyeltünk fel, hogy ez testi fáradtságot is okozott, amit máshol sehol sem tapasztaltunk, egészen biztosan a hely különlegessége. Tud-e erről valamit, ugyanis az ostrom során ez számunkra, és egészen biztosan Alden magiszter számára is döntő fontosságú lehet.

==========

Alden nyilván előbb-utóbb megtalál, és amikor a toroni nyelvű iratot említi, megörülök neki. L'art pour l'art, csak a szellemi tevékenységért magáért, no meg a nyelvgyakorlás is. Az utóbbi időben nem sokszor volt szükség szellemi tevékenységet végezni és várhatóan az elkövetkező időkben is csak keveset fog kelleni. Toroni szótárt valószínűleg nem talált, mert akkor vagy ő áll neki, vagy említi, így a saját jegyzeteimet, a naplómat, Limast és Windefint hívom segítségnek a fordítás elkészítésében.

[Quator ar Zaraquer]

(Neidhart)

*Mivel a haláleset után semmi dolga és nem is fontolgatja az elkóborlást a méteres hóban, mint két vállalkozó kedvű társa, inkább elindul sétálni a feketevértes lovag. Egyenlőre nem tudja hova is menjen, de valahogy nincs ínyére a többiek folytatódó töketlensége. A nagy zajra és a toroniak érkezését jelző kiáltásokra azért ő is felkapaszkodik a gyilokjáróra és megnézi magának ezt a szörnylégiót vagy mit emlegettek. A táborverés és egyéb rpcedúrák idején ő az orkokat figyeli. Abban teljesen biztos, hogy mindenki más a toroni fattyakat figyeli lázasan és a farkasfiakat csak tölteléknek kezeli. Az első és legfontosabb harcászati dolog, amire odafigyel Neidhart, hogy az orkok külön állítják-e fel a sátraikat és ki parancsol nekik? Ez eldönti, hogy milyen tényezőként kell velük számolni. A toroniakat csak futólag nézi meg magának, hogy van-e valami érdekesség, amit nem odaillőnek ítél eddigi tapasztalatai alapján, illetve milyen fegyvernemben harcol előre láthatólag a légió derékhada? A pórul járt, karámba terelt falusiakat és a körülötte feltámadó jajveszékelést mintegy magának kommentálja, de nem nagyon foglalkozik vele, hogy kik hallják szavait.*

-Hmm... Valahogy le kéne ölni a karámban az embereket. ... Legalább látnák a toroni fattyak, hogy ilyen pitiáner húzással nem lehet megtörni a várvédőket. ... Nomeg jobb lenne nekik Darton előtt, mint itt kínlódni.

*Hangjában nincs semmi humorra utaló jel. Érződik ezt teljesen komolyan fontolóra vette. Mivel továbbra sincs dolga, hiszen megmondta, hogy nem szolgál anyámasszony katonáit, csupán a jó kovácsnak tett ígéretéért fog harcolni. Így alabárdját kényelmesen a vállának támasztja és kissé unottan várja, hogy iymét milyen csodás ötletekkel rukkonak elő a "fejesek". Közben folyton ki-ki simítja rakoncátlan, hosszú hajszálait arcából. Látszik, hogy se a kilátásban lévő testi, se a körülötte már meglévő lelki szenvedés nem érintette meg különösebben.*

[Laurana]

Rebecca de Viica

*Nyugtázom, hogy a gróf már elküldte az embereit, úgyhogy rövid sétára indulok, szellőztetem a fejem kicsit. Aztán megérkezik az első adag falusi, igazából már ez is több, mint amire számítottam. És bár szép és jó, hogy megelőzve a torniakat, ideértek, de ezzel is csak romlanak az esélyink. Hasznukat valószínűleg úgysem vesszük, viszon sok éhes száj, síró gyekrmekek és anyák. Ez csak mindenkiben mélyíteni fogja a tudatot, hogy az esélyeink, már ha vannak egyáltalán, igencsak csekélyek. Utánuk sorban megérkezik a légió is, na meg a másik falu népe. Komor tekintettel figyelem az ellenfél készülődését, hogyan építik a tábort, a karámot. Milyen fegyverzetük lehet, milyen lehet a hierarchia? Ki parancsol, ember, vagy ork? Esetleg elkülönülnek egymástól? Mennyi felszerelést hoztak, és milyen módon? Bármilyen apróság fontos lehet. Aztán a karámra terelődik a tekintetem, szegény emberek, már megpecsételődött a sorsuk... Az illúzió, amit a várbéli falusiak fognak érezni a láttukon, hogy még újra együtt lehetnek, csak rontani fog a helyzeten...
Nagyjból csak egyetlen dolog van, ami nekünk kedvezhetne, de a kegyetlen telet a várban is ugyanúgy érezni, mint odakinn, az ellenség táborában. Ráadásul most a korábbi jégszilánkokat kavaró szél sem fúj. Jeges szél... Ezen gondolkodva hirtelen eszembe jut valami, ami talán sikerülhet. Úgy határozok, a gróffal kellene megvitatni legelőször, terven eléggé őrült, és kiszámíthatatlan, de hátha lát benne valami fantáziát... Úgyhogy sietős léptekkel elindulok megkeresni a vár urát, és ha lehet, akkor négyszemközt előadom neki az ötletet.*

// Meridian: PM ment a folytatással. //

[Meridian]

_____________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 13. napja
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

Iymer, Alden, Fuhimi:

A várúr a vár kapuja felett, a gyilokjárón ácsorog, tehetetlen dühvel figyeli a toroni légió fogságában rekedt falusiakat. Időnként meg, megcsóválja a fejét, tesz néhány lépést jobbra avagy balra, de nem mutatja a körülötte álló embereinek más érzelmeket, akármi is játszódjon le most bensőjében. Először a magiszter ér oda hozzá...
A könyvtár és a melegebb belső tér után ez a kis kiruccanás a havas külvilágba cudar hideget hoz számodra, azonban az azonnal feltűnik, hogy a kavargó hóesés teljesen elállt, és mintha a szél is csitulna valamennyit. Az jut eszedbe, hogy szinte még elviselhetővé válik ez az idő, de aztán a toroniak felé pillantva nyilvánvaló, hogy jobb volna olyan időjárás, hogy lábon fagynak el a kutyák. Azonban az idő mintha nekik kedvezne, bár azért nem túl rózsás a hangulatuk. Ahogy odaérsz a grófhoz, látod, hogy a másik oldalról pedig a kraditák, valamint kicsivel lemaradva Fuhimi közelednek. A gróf tekintete rád siklik, majd miután jelzed számára, hogy megvárod a többieket, ő is az érkezők felé fordul.
Mikor mindannyian ott vagytok, Alden előveszi a hóna alatt szorongatott fóliánst. A gróf kissé megütközve bámul a kötetre, főleg, amikor a dorani röviden ismerteti a "történetet". A könyv amúgy kinézetre semmivel nem árulja el "démoni" mivoltát, ráadásul nem is tűnik túlzottan idősnek, látszik rajta, hogy azért forgatták néhányszor, talán pár éves lehet, mert a por azért itt-ott belepte, ahol a használó nem söpörte le róla a rárakódott port.

-Nem ismerem ezt a könyvet, bár láttam már, de valamiért nem tulajdonítottam neki jelentőséget a polcon, sosem olvastam bele. Viszont nem tudom, kinek volna szüksége ilyesmire itt.

*Közben Iymer, ahogy szemügyre veszed testvéreiddel a könyvet, pár sor elolvasása után nyilvánvalóvá válik. A kiemelkedett kíndémon, a mocsok Tharr vallásának egyik teológiai alapműve lehet, beleborzongsz a szavak mögött rejlő gonoszságba. Ahogy lapozgatod, szó esik benne a vallás alapköveitől kezdve az ünnepek lebonyolításán át sok mindenig. Úgy döntesz, gyomrod épségének megőrzése érdekében inkább felhagysz az alapos átvizsgálással, inkább megpróbáljátok megvitatni a toroniak célját a fogyokkal, de tulajdonképpen még semmit nem tettek, ezért a lehetőségek tárháza végtelen...

Ahogy elmondjátok a tapasztalt problémákat a grófnak, elmosolyodva döbbentek rá, hogy ugyanazt tapasztaltátok. A gróf azonban nem sok mindent tud a dologról, amióta ő a birtokosa e földeknek senki nem járt erre, akinek ilyesfajta észrevétele lett volna, mint nektek. Elmondja, hogy legendák keringenek arról, amikor az első Boreont felvilágosították a vár eredetéről, meg a tudnivalókról, de ezek az idők rég elmúltak, és a tudás alaposan megkopott, amit az őrgrófok között apáról fiúra száll.

Laurana:

*A grófot a kapu felett látod a gyilokjárón, a kraditák, a tiadlani harcos és a magiszter társaságában, így csendben csatlakozol hozzájuk, és hallgatod észrevételeiket. Furcsa fáradtság... érdekes, te nem tapasztaltad, mikor uradnak áldoztál. Miféle dolog lehet? Közben azért mindannyian gyakran pillantotok az ellenség felé, de úgy döntesz, megvárod, amíg a többiek felhagynak a beszéddel és csak utána ismerteted ötletedet a gróffal.

Neidhart:

*Azért annyira mégsem húzódozol a pipogya vezetéstől, hogy még csak az ellenséget se nézd meg magadnak, így felmászol a gyilokjáróra, persze jó pár méterre a kapu felett beszélgető társaságtól, és értő szemmel vizsgálod végig az orkokat. Sátraik közt kipányvázva látsz egy-két nagy, fekete farkast is, melyet tudomásod szerint a gro-ugoni, és néha a toroni orkok is "kedvencként" tartanak, valamint a testesebb példányokat speciális "lovas" egységekhez nevelik és használják. Az orkok tábora messzebb esik a vártól, valószínűleg a tisztek parancsára, mintegy elővigyázatosságból, nehogy a vadak megkívánják a karámban tartott emberek combocskáját, szalonnáját. Sajnos akárhogy töröd a fejed, nem jut eszedbe semmi, amivel "segíteni" tudnál a fogságba jutottakon.

Mindenki:

A toroniak, akármennyire is fegyelmezettek és komorak, azért az nyilvánvaló, hogy fáznak. Időnként némelyik -még a tisztek is- megáll, hogy egy kicsit meghuhogja vagy megdörzsölje a kezét, de aztán folytatja a munkát. Ami nyilvánvaló, hogy nem számoltak az időjárással, nincs náluk meleg holmi, valamint nem láttok náluk végtelen mennyiségű élelmiszert sem, ami meglepő szervezetlenségre vall, továbbá valószínűvé teszi, hogy a végtelenségig nem fogják bírni az ostromot. Az azonban bizonyos, hogy készültek rá, hogy ostromra kerül sor -noha messze kavarodtak a hadak vonulási útvonalától-, mivel a katonák egy darabokban szállított katapultot kezdenek összeszerelni a tábor előtt, továbbá a légióknál megszokott lovasság tagjaiból egyet sem láttok. Vannak ugyanakkor íjászokat fedező egész alakos pajzsok, valamint ostromlétrák is. Nem igazán haladnak gyorsan a katapult építésével, de a pokolra kívánt szerkezet mindenképpen komoly fenyegetést jelent. A katonák egy része közben hóeltakarításba kezd, a szél pedig -mintha csak bűbáj segítené őket- nem havazza be újra a már letakarított részeket. Ahogy figyelitek soraikat, elsősorban közkatonákat láttok, meg persze orkokat, de a tisztek nem igazán vesznek részt az aktív munkában. A legfelső vezetés szemmel láthatóan két centúrió.

Eltelik egy pár óra így, marad a hideg, de szélcsendes időjárás. A várfalon belül a falusiak által hozott apró butykosok járnak körül, de mindenki komor, aggódó. Sokan figyelik a tapasztalt, világlátott férfiak és nő, valamint az őrgróf arcát. Mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy amennyiben egy pillanatnyi megingást látnának rajtatok, összeomlanának, így Iymer példáját követve mindegyiküknek jut egy bátorító szó, egy vállveregetés, ami sokat javít a kedélyükön.

Közben a toroniak befejezik a táborépítési munkálatokat, így a két centúrió valamint kíséretük lóhátra ül és odaügetnek a várkapuhoz. A lovakon jobban látszik a fásultság és fáradtság, mint a rezzenéstelen arcú katonákon. Az egyik tiszt röviden ismerteti a széles körben rettegett rémtetteket, ami e hadtest nevéhez köthető, majd a másik pedig előadja az ultimátumot: felszólítja a védőket a vár feladására, fegyverletétel esetén szabad elvonulást ígér, ellenállás esetén Tharr poklát. Egy óra gondolkodási időt adnak. Ahogy körbepillantotok az embereken, egy részük arcán a tiltakozás, másokén a beleegyezés látszik.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 13. napja
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

Iymer, Alden, Fuhimi:

A várúr a vár kapuja felett, a gyilokjárón ácsorog, tehetetlen dühvel figyeli a toroni légió fogságában rekedt falusiakat. Időnként meg, megcsóválja a fejét, tesz néhány lépést jobbra avagy balra, de nem mutatja a körülötte álló embereinek más érzelmeket, akármi is játszódjon le most bensőjében. Először a magiszter ér oda hozzá...
A könyvtár és a melegebb belső tér után ez a kis kiruccanás a havas külvilágba cudar hideget hoz számodra, azonban az azonnal feltűnik, hogy a kavargó hóesés teljesen elállt, és mintha a szél is csitulna valamennyit. Az jut eszedbe, hogy szinte még elviselhetővé válik ez az idő, de aztán a toroniak felé pillantva nyilvánvaló, hogy jobb volna olyan időjárás, hogy lábon fagynak el a kutyák. Azonban az idő mintha nekik kedvezne, bár azért nem túl rózsás a hangulatuk. Ahogy odaérsz a grófhoz, látod, hogy a másik oldalról pedig a kraditák, valamint kicsivel lemaradva Fuhimi közelednek. A gróf tekintete rád siklik, majd miután jelzed számára, hogy megvárod a többieket, ő is az érkezők felé fordul.
Mikor mindannyian ott vagytok, Alden előveszi a hóna alatt szorongatott fóliánst. A gróf kissé megütközve bámul a kötetre, főleg, amikor a dorani röviden ismerteti a "történetet". A könyv amúgy kinézetre semmivel nem árulja el "démoni" mivoltát, ráadásul nem is tűnik túlzottan idősnek, látszik rajta, hogy azért forgatták néhányszor, talán pár éves lehet, mert a por azért itt-ott belepte, ahol a használó nem söpörte le róla a rárakódott port.

-Nem ismerem ezt a könyvet, bár láttam már, de valamiért nem tulajdonítottam neki jelentőséget a polcon, sosem olvastam bele. Viszont nem tudom, kinek volna szüksége ilyesmire itt.

*Közben Iymer, ahogy szemügyre veszed testvéreiddel a könyvet, pár sor elolvasása után nyilvánvalóvá válik. A kiemelkedett kíndémon, a mocsok Tharr vallásának egyik teológiai alapműve lehet, beleborzongsz a szavak mögött rejlő gonoszságba. Ahogy lapozgatod, szó esik benne a vallás alapköveitől kezdve az ünnepek lebonyolításán át sok mindenig. Úgy döntesz, gyomrod épségének megőrzése érdekében inkább felhagysz az alapos átvizsgálással, inkább megpróbáljátok megvitatni a toroniak célját a fogyokkal, de tulajdonképpen még semmit nem tettek, ezért a lehetőségek tárháza végtelen...

Ahogy elmondjátok a tapasztalt problémákat a grófnak, elmosolyodva döbbentek rá, hogy ugyanazt tapasztaltátok. A gróf azonban nem sok mindent tud a dologról, amióta ő a birtokosa e földeknek senki nem járt erre, akinek ilyesfajta észrevétele lett volna, mint nektek. Elmondja, hogy legendák keringenek arról, amikor az első Boreont felvilágosították a vár eredetéről, meg a tudnivalókról, de ezek az idők rég elmúltak, és a tudás alaposan megkopott, amit az őrgrófok között apáról fiúra száll.

Laurana:

*A grófot a kapu felett látod a gyilokjárón, a kraditák, a tiadlani harcos és a magiszter társaságában, így csendben csatlakozol hozzájuk, és hallgatod észrevételeiket. Furcsa fáradtság... érdekes, te nem tapasztaltad, mikor uradnak áldoztál. Miféle dolog lehet? Közben azért mindannyian gyakran pillantotok az ellenség felé, de úgy döntesz, megvárod, amíg a többiek felhagynak a beszéddel és csak utána ismerteted ötletedet a gróffal.

Neidhart:

*Azért annyira mégsem húzódozol a pipogya vezetéstől, hogy még csak az ellenséget se nézd meg magadnak, így felmászol a gyilokjáróra, persze jó pár méterre a kapu felett beszélgető társaságtól, és értő szemmel vizsgálod végig az orkokat. Sátraik közt kipányvázva látsz egy-két nagy, fekete farkast is, melyet tudomásod szerint a gro-ugoni, és néha a toroni orkok is "kedvencként" tartanak, valamint a testesebb példányokat speciális "lovas" egységekhez nevelik és használják. Az orkok tábora messzebb esik a vártól, valószínűleg a tisztek parancsára, mintegy elővigyázatosságból, nehogy a vadak megkívánják a karámban tartott emberek combocskáját, szalonnáját. Sajnos akárhogy töröd a fejed, nem jut eszedbe semmi, amivel "segíteni" tudnál a fogságba jutottakon.

Mindenki:

A toroniak, akármennyire is fegyelmezettek és komorak, azért az nyilvánvaló, hogy fáznak. Időnként némelyik -még a tisztek is- megáll, hogy egy kicsit meghuhogja vagy megdörzsölje a kezét, de aztán folytatja a munkát. Ami nyilvánvaló, hogy nem számoltak az időjárással, nincs náluk meleg holmi, valamint nem láttok náluk végtelen mennyiségű élelmiszert sem, ami meglepő szervezetlenségre vall, továbbá valószínűvé teszi, hogy a végtelenségig nem fogják bírni az ostromot. Az azonban bizonyos, hogy készültek rá, hogy ostromra kerül sor -noha messze kavarodtak a hadak vonulási útvonalától-, mivel a katonák egy darabokban szállított katapultot kezdenek összeszerelni a tábor előtt, továbbá a légióknál megszokott lovasság tagjaiból egyet sem láttok. Vannak ugyanakkor íjászokat fedező egész alakos pajzsok, valamint ostromlétrák is. Nem igazán haladnak gyorsan a katapult építésével, de a pokolra kívánt szerkezet mindenképpen komoly fenyegetést jelent. A katonák egy része közben hóeltakarításba kezd, a szél pedig -mintha csak bűbáj segítené őket- nem havazza be újra a már letakarított részeket. Ahogy figyelitek soraikat, elsősorban közkatonákat láttok, meg persze orkokat, de a tisztek nem igazán vesznek részt az aktív munkában. A legfelső vezetés szemmel láthatóan két centúrió.

Eltelik egy pár óra így, marad a hideg, de szélcsendes időjárás. A várfalon belül a falusiak által hozott apró butykosok járnak körül, de mindenki komor, aggódó. Sokan figyelik a tapasztalt, világlátott férfiak és nő, valamint az őrgróf arcát. Mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy amennyiben egy pillanatnyi megingást látnának rajtatok, összeomlanának, így Iymer példáját követve mindegyiküknek jut egy bátorító szó, egy vállveregetés, ami sokat javít a kedélyükön.

Közben a toroniak befejezik a táborépítési munkálatokat, így a két centúrió valamint kíséretük lóhátra ül és odaügetnek a várkapuhoz. A lovakon jobban látszik a fásultság és fáradtság, mint a rezzenéstelen arcú katonákon. Az egyik tiszt röviden ismerteti a széles körben rettegett rémtetteket, ami e hadtest nevéhez köthető, majd a másik pedig előadja az ultimátumot: felszólítja a védőket a vár feladására, fegyverletétel esetén szabad elvonulást ígér, ellenállás esetén Tharr poklát. Egy óra gondolkodási időt adnak. Ahogy körbepillantotok az embereken, egy részük arcán a tiltakozás, másokén a beleegyezés látszik.

[Quator ar Zaraquer]

(Neidhart)

*A lovagon bosszús hangulat lesz úrrá egy pillanatra, ahogy felméri nem tudnak ilyen távolságból gyorsan végezni a szerencsétlen túszokkal. A tábor és a viszonylagos rendezetlenség azért azt sejteti, hogy annyira nem tapasztalt az ellenség és jó eséllyel van emberség a centúriókban. Hiszen az orkokat se engedték közel a foglyokhoz. A gondolatai elkalandoznak, valahogy érzi a körülötte állók megszeppent pillantásait. Ahogy a közelébe ér egy szíverősítőnek szánt butykos, kissé mesterkélt lassúsággal fordítja oldalra a fejét és szépen körbefordul, miközben mindenki szemébe belenéz. Arcán se támadó, se segítő szándék nem látszik, majd a kör megtétele után hirtelen kiszakad belőle a csengő kacagás. Ez eltart pár percig, majd jókedvűen nyújtja kezét az italért.*

-Ugyan már Pajtikáim! Úgy álltok itt, mint a tojós csirkék! Egyet se féljetek, Darton védőszárnya alá veszi a bátrakat! A Shaddin nem rossz hely, ha fel tudtok mutatni valami hősieset!

*Közben alabárdját vállának támasztja, ha átnyújtják neki a bőrtömlőt, de mielőtt átvenné baljáról lehámozza az acélt és lehúzza kesztyűjét. Jobbjába fogja a boros tömlőt, miközben bal tenyerével végigsimít a bárdpenge élén, melyet nem is oly rég vett kezelésbe a derék kovácsmester. Kívülről nézve mintha csak egy kedves szeretőt simogatna meg, de az élen végigfutó vörös csík jelzi, hogy mély vágást ejtett saját kezén. Továbbra is mosolyogva a tömlő szája felé tartja vérző balját és hagyja, hogy az életnedv belecsorogjon az italba. Közben kissé elmélyülő hangon szavalja a litániát, mely Darton figyelmét hivatott a vár népére irányítani. Nyakában mélyvörös fénnyel felizzik a fekete varjúszárny.*

-Darton vedd véremet, vérünket dicsőségedre! Apró porszemekként születünk és éljük életünk, de halálunk legyen dicső és tovább élünk az eljövendő nemzedékek által. Ki nem féli az elmúlást, nem kell félnie a Hallgatag Úr ítéletét sem! Az élet tünékeny és múlandó, de a halálban örök dicsőség vagy örök szégyen vár. Mindenkit tettei alapján ítélnek. Darton add, hogy érdemesek legyünk figyelmedre!

*Ezzel az első kortyot a várfalon kívülre löttyinti.*

<Tűzbe kellene, de most csak a lelkek tüze ízzik a közelben. Darton fogadd az áldozatot és fellángolnak dicsőségedre a halotti máglyák.>

*Bár a közönség felé nem mutatja, de azért kíváncsian nézi az aláhulló vérrel kevert bor permetét, hogy vajon elfogadja-e Istene a felajánlott áldozatot. Akárhogy is történik a körülötte lévők kedvét nem lohaszthatja el, így jóízűen meghúzza a butykost, majd továbbadja. Ha lehet arra figyel, hogy legalább az első egy-két alkalommal olyan ember kapja a tömlőt, aki nem viszolyog, hanem magával ragadhatja a hirtelen celebrált "mise" és a harci kedv. Mosolyogva figyeli az emberek reakcióit legyenek bármilyenek is. Ha vele együtt lelkesednek, akkor örül a lovag is, hogy nemes lelkek körében lehet és nem a tohonya seggvakaró "kutyabőrösök" között. Ha nem fogadják valami jól a történteket, akkor elkönyveli, hogy ismét szolgalelkű puhányok fognak sorba állni a vágóhídon, mint a birkák.
...
A pár órás várakozást a kedv fenntartásával tölti, legalább elfoglalja magát, amíg nem történik valami érdemleges változás. A kezén ejtett vágást egyszerűen egy jó adag hóval "kezeli", nem foglalkozik vele különösebben. A centúriók kapuk alá jövetelére felfigyel és a gyilokjáró egyik lőrésében kihajolva hallgatja a szónoklót, bár már az első pár frázis után azt mérlegeli, hogy milyen messze is van tőle ez a kis pondró. Körbenéz a körülötte álldogáló katonákon és ha egy jó dárdát, lándzsát lát, amit hozzá vághatna, vagy mondjuk egy íj, számszeríj pihen valaki kezében, akkor határozottan a beszélő centúrióra mutat.*

-Lődd agyon a férget!


//Szertartás 3MP
Bárd sebzése: KM-re bízom. //

[Laurana]

Rebecca de Viica

// Akkor vegyük úgy, hogy Ilymer fennhagon olvassa a könyvet... //

*Kis séta után meglátom a Grófot, meg a többieket, csatlakozom hát, csendben figylek mögülük. Érdekes, amit a dorani említ, én nem érzékeltem semmi hasonlót. Igaz, nem vagyok avatott szakértője a témának, de azt azért tudom, mennyire más a mágia, mit ő birtokol, és a Tűzkobra hatalma. De tovább erősödik bennem a gyanú, hogy valami nagyon nincs rendben a várban...
Aztán előkerül a fóliáns. Furcsállom kissé a Gróf reakcióját, így elsőként a tekintetét firtatom, őszinte-e a meglepődés? Nem tűnik olyan nagyon ősinek a kötet... * // Emberismeret Af //
*És Ilymer elkezdi olvasni... Azon nyomban ökölbe szorul a kezem, amint meghallom a fóliáns mocskos tartalmát. Igyekszem palástolni a tekintetembe gyűlő viharfelhőket, legalább addig vissza kell fognom magam, amíg a kezembe kerül a kötet, így egyenlőre feszülten várok, míg befejezi az olvasást a barát. Megköszörülöm a torkom, majd halk hangon - így talán könnyebben leplezem a felgyülemlet indulatot - szólok hozzá.*
-Vethetek rá egy pillantást én is? - *Nyújtom a kezem érte.*
*Ha átnyújtja a kötetet, egy lépést hátrébb lépek, vissza az eredeti helyemre, majd kinyitom, belenézek, lapozok párat. Picit várok, közben talán valaki felvet valamit, és elkezdenek ismét beszélni. Lapozok még egy párat, felkészülök, tudom, nem fog tetszeni nekik, amit tervezek... de szent kötelességemnek érzem elpusztítani a háromfejű tanainak bárminemű manifesztációját. Így hát halkan kiejtem a parancsszót, melynek hatására körülölelnek a lángok, és reményeim szerint Sogron tüze seperc alatt porrá égeti a fóliáns minden egyes lapját.*

// Használnám a főnixek különleges képességét: naponta 1x mana nélkül vonhatok tűzaurát fegyver, vagy saját magam köré, az utóbbit szeretném most. A parancsszó 1 szegmenses, az aura erőssége 3E, időtartama 6 perc. [MTK 38. oldal]
És persze mindezt csak akkor, ha megkapom a könyvet. Ha nem, akkor majd stornózok. //

[Fuhimi Rokuro]

Végighallgatom a többieket és rövid időre gondolataimba mélyedek.
- Valami motoszkál a fejemben. Mi van, ha nem az ismételten kitört Zászlóháborúhoz köthető a toroniak ittléte? Már megbocsásson grófságod, de Boreon vára eléggé jelentéktelen célpontnak tűnik stratégia szempontból, ráadásul, ha meg akarnák szüntetni az általunk jelentett fenyegetést, akkor egyszerűen letarolnák a várat és indulnának tovább.- osztom meg meglátásaimat a többiekkel.
- Mi van akkor, ha ez mindössze egyfajta magánakciója valamely magasabb rangú, pozíciójú személynek a határ túloldalán, aki a zűrzavaros időket kihasználva igyekszik megerősíteni helyzetét, netán előrébb jutni? Gyanúsan kevés készlettel rendelkeznek ahhoz, hogy a hadjáratukat elősegítsék, ha nem jutnak a falvakból és a várból élelemhez, akkor talán a hegyekből sem jutnak ki élve - kivéve az orkokat, ők ellennének a hullákon, de szervezetlenségük okán nem jelentenének komoly fenyegetést, talán csak a védtelen településekre nézve -, akkor pedig nem billentenének előre a mérleg nyelvén. Az erők elaprózása sohasem volt hatásos taktikai elem. - fűzöm tovább gondolataim fonalát.
- Ugyanakkor semmi sem szavatolja, hogy esetleges megadásunk esetén - a gondolattal csakis, mint lehetőség szintjén foglalkozva - nem mészárolnak le mindenkit, számbeli fölényüket kihasználva, amint elhagyjuk a védelmet nyújtó falakat. Valami nem stimmel a képben. - mondom végül, majd megvárom a reakciókat. Ha semmiféle fejlemény nem történik, akkor ezután a szemben állomásozó sereget kezdem figyelni, hátha feltűnik valami gyanús.

[Martos col Legium]

(Alden)

//Rendben, akkor vegyük úgy Mellesleg Lau, Iymer nevében nincs L betű (azért írtam naggyal, hogy jobban látható legyen, melyikre gondoltam ) Tényleg, ha már itt tartunk, mindig is meg akartam kérdezni: Iymer, hogy kell ejteni a nevedet?//

<Legendák? Hát, azokkal nem sokra megyek... De Tharr egy vallási kötete? Itt? Ez egész biztosan nem jó jel.>

Míg Rebecca a könyvet vizsgálgatja, Fuhumi mondandóját figyelemmel végighallgatom, és ezt mondom:
- Megmondom őszintén, Toron belpolitikájához nem értek annyira, hogy megítéljem az ötletét, de... NEEE! - kiáltok Rebeccára, mikor észreveszem mit művel. Végtére is ez egy könyv, és a könyvekben leírt tudás kincs, akárhonnan származzon.
De ezt végig se gondolom, ösztönösen cselekszem, ahogy - lévén egy-két lépésnyire tőlem - a kezemben lévő bottal megpróbálom kiütni a kezéből a művet. //Meridian, dobjak valamit, hogy sikerül-e?//

Ha a manőverem sikerrel jár, és még mindig lángolna a könyv ahogy a földre esett, gyorsan megforgatom a hóban, vigyázva, hogy a lehető legkevesebb további kárt szenvedje el.
<Nem szeretem a hideget, de ha ez a nőszemély ilyen forrófejű, és hatalma is van hozzá, akkor tiszta szerencse, hogy legalább az időjárás nem áll mellette...>
Ha elaludt, felveszem a fóliánst a földről, és óvón magamhoz ölelem, mint egy anya a kisdedet. Megrovó tekintettel végigmérem a - jó eséllyel még mindig lángoló - könyvrongálót, majd hirtelen leesik, honnan is volt olyan ismerős a ruházata.
- Nézze, itt sem szívelhetik jobban a Háromfejű mocskos vallását, mint Ordanban - kezd előjönni belőlem megint a tanító, mintha de Viica kisasszony csak az egyik novíciusom lenne, aki épp most robbantotta fel figyelmetlenségből a fél labort -, ennek ellenére kérem, hogy az ilyen és ehhez hasonló női szeszélyeitől kíméljen meg minket a továbbiakban! - a mondat második felére már jelentősen megemelkedik a hangerőm, és csak a neveltetésem gátol meg abban, hogy egy hölggyel kiabáljak. Szemmel láthatóan nem ijedek meg attól, hogy lángokba borulva áll tőlem néhány lábnyira, de a Tűzkobra híveinek fanatizmusát ismerve azért szakértő szemmel megpróbálom megbecsülni, mekkora mennyiségben idézett Őstüzet, hogy kellő védelmet tudjak ellene felállítani, ha rám akarja vetni magát.
- Én is hallottam, amit maga, és mégis meg tudtam állni, hogy tönkre tegyem a könyvet, és tudja miért? Mert odakint ezrével vannak, akiknek ez a vallásuk, és a kötet segítségével talán találunk valamit, egy babonaságot, vagy bármi mást, amit a javunkra fordíthatunk! Háború van, minden fegyverre szükségünk van, és a tudás olyan hatalom, amit nem dobhatunk most csak úgy el, mint egy rossz gatyát! Sőt, tudja még mit jelent, ez a kódex itt van? - vesz ki az erő hirtelen a szavaimból, ahogy eszembe jut egy új, kicsit ijesztő gondolat, amit egyelőre inkább nem kiabálnék közzé, sőt, a lehető legjobban lehalkítom a hangom, ezért olyan közel lépek hozzá, amennyire csak a perzselő aurájának közelségét képes vagyok elviselni. - Azt, kérem szépen, hogy behozták. Mármost ez persze nyilvánvaló, hisz egy könyv másként nem nagyon tud helyet változtatni, de gondoljanak bele, ki hozhatta be? - intem közben közelebb a grófot meg a kraditákat. Ha Fuhumi is közelebb lép, hogy ő is hallja, mit mondok, nem zavartatom magam miatta: amennyit róla tudok, szörnyű gyanúm rá nem vetül.
- Nem hiszem, hogy Erigow, vagy a Szövetség bármely más lakója ilyet önszántából a kezébe venne. Azt hiszem... - veszek egy mély levegőt, mielőtt a grófra nézve folytatnám. - Gróf úr, azt hiszem egy toroni kém van közöttünk! Esetleg több, is ebben nem vagyok biztos. Ami viszont valószínű, hogy már évek óta, legalábbis a könyv állapota erre utal.

Lenézek a még mindig magamhoz szorított kötetre.
- Legalábbis erre utalt, amíg a Hamvasztó Hölgy kezelésbe nem vette - vetek még egy ronda pillantást Rebecca felé, majd visszafordulok a vár urához. - Gróf úr, ha szabad ilyesmit javasolnom, ne bízzon meg senkiben, akit nem ismer legalább... - pillanatra elgondolkozom, figyelembe véve, hogy milyen idősnek becsültem a művet, és hogy véleményeim szerint a toroniak mióta készülhetnek erre az ostromra -, legalább tíz éve, illetve minket, akiket állítása szerint most lát életében először. Nem hiszem, hogy régebb óta itt lenne/lennének, viszont egy sikeres szabotázs megszervezéséhez folyamatos jelenlét kellett, talán valami bizalmibb pozícióba is felküzdötte magát, ezért nem gondolom, hogy Fuhumi úr, a tisztelt barátok vagy de Viica kisasszony lenne az, annak ellenére sem, hogy egy fontos bizonyítékot akart megsemmisíteni.

Körbenézek a kis csoportban, kinek mi a véleménye a logikai konklúzióról, amelyre végül jutottam.

//Ha a könyvet nem sikerül kimentenem Sogron lángjai közül, akkor a veszekedésemben természetesen feltételes múltat használok (találhattunk volna valamit; nem szabadott volna eldobnunk; stb), de a logikai láncon ugyanúgy végig tudok menni, tehát lényegében ez nem sokat változtat ebben a reagban.//

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

// Martos: Őszintén szólva fogalmam sincs, eddig csak leírtam. Fórumokon általában a valódi nevem használom (no vajon mi is lehet?), de itt nem engedik.
// Meridian: Ha nem gond, akkor én csak a te reagodra válaszolnék, a cselekedeteinket meg hangold csak szépen össze

*Amikor az őrgróf arról beszél, hogy nem nagyon tud az általunk tapasztalt jelenségekről és könyv sem mond neki sokat, akkor rákérdezek:*
- Van valahol a várban egy írásos családtörténet vagy valami ilyesmi? Vagy csak fejlegyzések?

// Természetesen én is a könyv védelmére kelek, ha értékesnek tartom

*Amikor már úgy gondolom, eleget figyeltem a toroniakat, a dorani magiszter felé fordulok:*
- Van-e valami eszköze arra, hogy kiderítse, támogatja-e azokat - a fejemmel a toroniak felé bökök - valamiféle mágia?

*Amint meglátom a két centúrió és a kíséretük közeledését a várhoz, első gondolatom, hogy ha ezek közül néhányat levágunk vagy fogságba ejtünk, esetleg csak megsebesítünk, vezető nélkül maradhat az ostrom, nem beszélve arról, hogy a mi oldalunkon az embereket mennyire lelkesíthetné egy ilyen sikeres akció. Nem lenne szabad kihasználatlanul hagyni. Így ha látok rá bármi reményt, hogy elegendő erőt tudok összegyűjteni ahhoz, hogy a győzelem lehetőségével kicsapjak rájuk, akkor ez mindennél fontosabb, csak ezzel foglalkozom. Természetesen ha megérkeznének a főerők, akkor elszakadunk és vissza a falak mögé.*

// Tényleg, milyen messze is van az a készülő katapult a kapuktól? És a toroni tábortól?