Hoa-teng la Rosa kalandjai

[A Rászil]

Szelim az egyik nagyon sötét utcácskában hirtelen megáll, gépiesen feléd fordul, összehúzza a szemét, és halk de annál fenyegetőbb hangon szólal meg.

- Hm... Igaz. Nagyon gyönyörű édesanyám. Elhiheted hogy szerintem a világ legszebb teremtése. De figyelmeztetlek Hoa-teng. Lehet hogy nem hiszed, de ha bármi fájdalmat okozol neki, ez legyen akár lelki akár fizikai, Galradzsa engem úgy segéljen, megöllek! Nem fenyegetni akarlak, de anyám számomra szent, és elegen bántották már. Nem kell még egy ilyen ember.
Első pillanattól fogva szimpatikus vagy nekem, valahogy érzem, hogy te talán tudsz nekünk segíteni, de ezek az érzések rögtön tova szállnak, ha anyámat megbántod. - majd miután ezeket elmondta, úgy veszed észre, hogy rögtön megenyhül, mintha ez nyomta volna ifjú lelkét, és utána már kedélyesebben szól hozzád. - A szótárral kapcsolatban... Ez nagyon nehéz. Én nem papírról tanultam meg a közöst, engem tanítottak rá. De ha majd időm engedi, valahol utána nézek. Hátha akad egyismerősöm akinek elfekvőben van egy. Véletlen.

Az ismerőst említvén neked rögtön fejedbe pattan. Tényleg. A kovács. Neki kéne hogy legyen.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Hirtelen végigpásztázom a sötét utcát, hátha valami fenyegető mozzanatot érzékelt Szelim, s azért torpant meg ily módon, majd mondandóját hallgatva megkönnyebbülök, hogy nem arról van szó. Elismerő tekintettel bólintok neki.
-Na látod ezt becsülöm benned... de amint azt láthatod, nem vagyok egy nőcsábász típus és eszemben sincs ártani, vagy megtéveszteni azokat kik segítettek rajtam.-
<Ellana szerelmére... Még jó, hogy az apjáról nem kérdeztem semmit...>
-Megértem a helyzeted és valóban nem árthat egy kis egészséges bizalmatlanság, de ettől nem kell tartanod Szelim.-
< Winoc... >
-Egyenlőre hagyjuk ezt a szótár kérdést... eszembe ötlött egy ismerősöm, akinél biztosan akad.-
Beleborzongok, hogy az észjárásom sincs a helyzet magaslatán. Mindenképpen ki kell pihenjem magam. További utunk során, elcsendesedve követem, bár morfondírozok valamin, de várok vele amíg elég közel érünk a fogadóhoz...

[A Rászil]

Amint megemlíted neki Winocot újra megáll. Arca a kedélyesből rögtön balsejtelmessé sőt inkább aggódóvá válik.

- Van itt egy ismerősöd? És voltál nála az elmúlt napban vagy, amióta van ez a kis konfliktusod a Társasággal? Ez éppenséggel nem lenne jó hír se neked... Se neki... Úgy hiszem hogy ma este még mielőtt lepihennél lesz egy utunk a barátodhoz is. Erről neki is tudnia kéne, hogy ellenségeid akadtak. Ha persze nem tud már róla... - Néz rád aggódva Szelim.

Néha magad is meglepődsz, hogy Szelim kora ellenére, milyen érett gondolkodása és viselkedése van.

- Jól van Hoa-teng! Azt hiszem be kell gyorsítsunk. Két utcára vagyunk a fogadótól. Viszont azt még nem tudom, hogy, hogy menjünk be. Biztosra veszem hogy már tudják hol van a szállásod. Vagy lehet, hogy nem? - teszi inkább fel magának a kérdést.

A következő utcácskában megáll. Elég kihalt, mocskos. Egy szakasztott lélek sincs rajtatok kívül. az utca vége viszont egy elég forgalmas útra nyílik. Amiben fel véled fedezni az az utat ahol a Dűnevándor található. Végig mentek rajta a sarkon megáll Szelim és ki les rajta, szorosan a falhoz tapad.

- Igen! Itt vagyunk! Nem tudom Hoa-teng! Nem nagyon látok gyanús alakot. Mi legyen? - fordul immár feléd.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Előző töprengésem immár tárgytalan, mert balsejtelmeimet támasztja alá a fiú, mikor a kovács fenyegetettségéről beszél. Sietségünk közben azon kapom magam, hogy csodálni kezdem a fiatalembert, aki ilyen kietlen állapotokban is képes feltalálja magát. Meg tud élni és imádott anyját is segíti. Míg a házak suhannak mellettünk, eltöprengek múltamon. Bárcsak személyesen is ismerhettem volna saját szüleim. De csak hírükből volt alkalmam erre, amit öreg kardvívást oktató mesterem mesélt róluk... Gondterheltségem tűréshatárán kínlódva, komoran és csendben rohanok Szelim után az utolsó sarkig. Kizökkenek merengésemből amikor megállunk és kicsit lihegve pislogok rá... Nem tudom eldönteni, hogy a fogadótér tisztasága jó jel, vagy csak a vihar előtti csend...
-Ami azt illeti, voltam ennél az ismerősömnél, mert nem gondoltam pár koszos rablóról, hogy ilyen befolyásos bűnbanda tagjai voltak.-
<Darton rohassza a lelküket...>
-És fenemód aggódom az ismerősömért, de először is be kell menjek a fogadóba a cuccaimért.-
<Ha megvannak egyáltalán>
-Talán veszélyes és jobb lenne, ha itt rejtőznél addig míg visszajövök. Nem akarom, hogy bajod essen. Ki fog akkor anyádra vigyázni?.. Sietek, s ha tudok, kaját is szerzek a gazdától. Ha nem jövök vissza tíz minutum alatt, vagy ha bármi veszélyt érzékelsz, fuss el messze innen.-
Hadarom neki a végét, majd fokozott óvatossággal, de annál fürgébbre véve, berontok a fogadóba. Ha észreveszem, hogy követ a srác, nem vitázom vele...

[A Rászil]

Abban a minutumban amint meglódulnál, egy kéz a karodnál fogva próbálna visszarántani. Ereje nem lenne elég hozzá, hogy visszatartson, de valahol belül tudod, hogy ha valamilyen jelzésre, akkor erre érdemes hallgatnod.

- Várj te bolond. Ez olyan mintha kimennél és elkezdenél ordítozni, hogy itt vagyok, én vagyok. Legalább találjunk ki valamit, ne ezekbe a göncökbe fuss ki. Természetesen kell viselkedned, mintha valaki más lennél. Ha jól sejtem, neked ennek mennie kéne. Igaz Fejvadász!? - visszatántorodsz, pillantásod a fiúra veted.

Ő egészen furcsa, nem nagyon tudsz most olvasni ebben a tiszta gyermeki tekintetben. Mintha felnézne rád, és egyben mintha kis félelem, vagy kis düh is keveredne a tiszta barna szemébe. Szelim előbb szólal meg.

- Nézz oda! - a Dűnevándor melletti épületre mutat. Annak is a tetejére. És tényleg, ha erősen odafigyelsz, valami mocorgást, vélsz felfedezni. Mintha egy íj is megfeszülne ott. - Szépen szerzünk valahonnan valami göncöt, elég valami vászon vagy valami, csak hogy ne így néz ki.

[A Rászil]

A játékos utolérhetetlen, és inaktív. Ezért a történet nem folytatódik!