Hafar Hasszabi kalandjai

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Pff...ez az én szerencsém. Miért is ne ilyenkor jelennének meg a sivatag szellemei?> fut végig a kérdés sor a fejemen, a hangok hallatán, majd visszatekintek a romokra.
<Afene!! Mi a galradzsa ez? Most kell itt hagyni ezt az átkozott helyet, amíg van rá lehetőség.> gondolom, mikor meglátom a korgot, vagyis inkább a szerencsétlenül járt emberi lényt.
-Ahogy mondod! Itt az ideje sietni! Futólépés! Gyerünk innen, amilyen gyorsan csak lehet. szólalok meg Jamil szavai hallatán, majd Samadhoz fordulok.
-Figyeljetek! Nem tudni, mi a Galradzsa lehet ez, de szerintem jobb félni, mint megijedni! mondom, s közben gyakran nézek hátra felé.

[A Rászil]

A kis incidensen kívül nem látsz semmi különöset. Úgy hagyjátok el ezt a helyet mintha valami elátkozott város lett volna. Bele sem mersz gondolni mi történhetett a többi korggal.
Vissza értek az oázisba. Zahír jelentést tesz, de semmit különös nem történt. Megpróbáltak egy-két rabszolga hajcsárt begyűjteni. De nem sok alkalmas jelölt akadt. A tábor megnyugszik, lassan beesteledik. Minden nagyon jól alakul. Egy két krog kap egy-egy pofont, de semmi több. Már lassan el is felejtetted a romoknál történteket.
A tábor is hamar megnyugszik, szépen minden elcsöndesedik, és mély álomba merül. Te is nyugovóra térsz.
Éjszaka rémálmok gyötörnek téged. Először a családodról álmodsz, a család palotájában jársz, ahol az egyik szolga bejelenti neked, hogy feleségeid és anyád meghalt. Megpillantod a holtesteket, kikkel hasonlóképpen bántak el mint a korggal a sivatagban. Szenvedsz, dühös vagy, kivégeztetsz pár embert, és így sem kapsz semmi választ, hogy hogyan történhetett ez. Felriadsz de csak másodpercekre, rögtön visszaalszol. A második valahol még jobban felzaklat. A sivatagban vagy, vánszorogsz, tested csupa seb, izzik a nap. Égeti mindened, szomjas vagy, és szinte érzed ahogy belülről mar a fájdalom. A lelked is fáj. Képek rohannak meg az álmon belül. Megtámadják a karavánotok. A támadók a homokból tűnnek fel, elég magas teremtmények, mindegyikük maszkot hord, és szürke csuhába vannak öltöztetve. Villannak a pengék, az embereid csak hullanak, minden csupa vér, a csuhás alakok már puszta kézzel is az embereid ás a korgokat irtják, puszta kézzel tépik le testrészeik. Egy két ember mintha magától robbanna fel. Próbálsz segíteni az embereidnek, de nem tudsz bennük kárt tenni. Egyenlőre viszont a lények sem törődnek veled. Majd egyszer csak egy oriási lökést érzel a hátadon, a földre kerülsz. Megfordulsz a földön és hirtelen szembe találod magad egy maszkos teremtménnyel. Idegen nyelven kezd neked beszélni majd, lenyúl hozzád a földre, próbálsz ellenállni, de ahogy hozzád ér hihetetlen kínok kezdik el gyötörni a tested. Érzed ahogy a fájdalom mindenhova bekúszik, érzed ahogy a bőröd felszakad a karjaidon, a lábaidon, ahogy a húsod elkezd izzani. Majd a fájdalom alább hagy és lassan kezd múlni. Már kitudod nyitni a szemed, körül nézel és mindenhol csak élettelen testek fekszenek melletted.
Másnap reggel úgy ébredsz, hogy tiszta verejték mindened.

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Galradzsára! Ezt is túléltük és a karaván is rendben van. Ha el Sobirából visszaérek, egy egész hadsereggel térek vissza a romokhoz. De addig is élvezem az életet> Futnak végig fejemben a gondolatok, mikor visszatérünk az oázishoz. Leszállok hátasomról, majd az elém érkező szolgának átnyújtom a kantárt. Első utam, víz szerzésre irányul, hogy a frissítő víz hatására, feledjem a látottakat. Majd meghallgatom Zahír jelentését.
-Rendben. Jó munkát végeztél, köszönöm. mondom a felcsernek, majd Jamilhoz fordulok és szinte suttogva kezdem beszédem.
-A látottakat felejtsük el. Nem szeretném ha híre menne a zsoldosok között, hogy mi történt odakint. Az öt zsoldost hívd ide, és jutalmazd meg őket bőségesen, nehogy eljárjon a szájuk. Így is elég nagy bajban vagyunk, már a sejk is az amund démonokkal ijesztgeti a népet. Nincs szükségem gyáva emberekre, mikor ilyen veszélyben vagyunk, ráadásul a szállítmány megrendelője Krán, akivel nem packázhatunk. adom tudomására a karavánvezetőnek, a helyzet miben létét, majd kortyolok kulacsomból, s normális hangnemben folytatom beszédemet.
-Mikor indulunk? Minél hamarabb szeretném magam mögött tudni az oázist és környékét... Már holnap reggel. Jah és még egy! Szerezzetek olyan hajcsárokat, akikkel el jutunk el Sobiráig. Utolsó mondatomat az egész vezérkarhoz intézem, majd testőreimmel távozok a sátorból.
<Végre nyugalom. De vajon a romoknál, amund démonok lehettek, vagy esetleg valami más? Remélem nem követett, mert ha igen nagy bajban vagyunk>
-Samad! Szereinted a romoknál, az amundok művelhették a korg kibelezést? kérdezem a testőr kapitányom, miközben a sátram felé haladok. Majd mikor odaérek megvárom választ, majd belépve a sátorba nyugovóra térek.
<Huh! Csak álom volt. Nem hinném hogy véletlen történne mindez ami. Kapcsolatba kell valahogy lépnem Igraim mesterrel. De hogy? na mindegy, majd gondolkozok rajta, de most útra fel!> nyugtatom magam, mikor felébredek. Felszerelésem összeszedem, majd a karaván vezetőhöz lépkedek.
-Sikerült mindent elintézni, ahogy kértem? Mikor áll készen a menet? kérdezem Jamilt, s közben kéretek egy tál vizet hogy megmossam arcom, majd valami ehető ételért küldetek.

[A Rászil]

Jamil összerezzen amikor szóba hozod neki a romoknál történteket.

- Nagyuram, egykönnyen nem fogom tudni elfeledni azt a látványt. De megígérem, hogy nem beszélek róla senkinek. Igazság az hogy bármennyire megszeretném ezt osztani mással, mennyi rá az esély hogy ezt el is hinnék. Mármint ha nekem mondanának ilyet, elhinném vajon? Nem merném talán elhinni. A hajcsárokat meg elintézzük Nagyuram!

Majd elmereng, és elsétál mellőled. Samad eltöpreng a kérdéseden.

- Hm... Talán csak maga Galradzsa tudja hogy kik vagy mik voltak azok ott. Fogalmam sincs Nagyuram! Egyet tudok, hogy nem szívesen találkoznék azokkal. Tudja, azaz igazság, hogy ha megtámadnak minket, én minden erőmmel azon leszek, hogy magát megvédelmezzem, hívják őket amundoknak, démonoknak, én megvédelmezem magát!

Másnap reggel, Jamil útra kész állapotra szervez mindent, látszik rajta, hogy a munkába menekült a látottak után.

- Nagyuram! Ma nagyon nagy szakaszt kell megtegyünk. A régebben kiszámoltaknál nagyobbat. Tudja, pont az utunkba estek volna a romok, vagyis elég közel haladtunk volna el mellette, és gondoltam inkább kerüljük el azt. Nem tudom, Önnek mi erről a véleménye?

//OFF: 1k6+1 hajcsárt tudtatok pótolni//

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Szép!...Remélem igaz amit mondott, és tényleg nem jár el a szája> Töprengek néhány pillanatig, a feltett kérdésen.
-Én is ugyanígy gondoltam. Jó munkát végeztél, de még hátra van a neheze! Indulás! Az álmatlan éjszaka után, próbálom leplezni, a félelmeimet a hellyel kapcsolatosan. Közben az elém hozott tevéhez lépek, majd nyeregbe szállok.
<Nem mutathatom, hogy félek. Jobb lesz messze elkerülni a romokat, ráadásul az álmaim sem sejtetnek jót. Amundok, vagy démonok! akkor is el kell juttatom a szállítmányt Kránnak. Mit fognak otthon szólni? Nem az lehetetlen, hogy kudarcot valljak!>
A forró sivatagi napsütésben, néha-néha iszok néhány kortyot a kulacsomból, s közben mindvégig a tájat kémlelem.
<Remélem az éjszaka látottak nem történnek meg.> gondolom majd Bomoszt gyorsabb tempóra bírom, és Jamil mellé léptetek.
-Mégis mennyivel hosszabb lesz az út? Estére sikerül elérni egy másik oázist? kérdezem, majd válaszát meg se várva, a hajcsárok vezéréhez fordulok.
-Adjatok a raboknak inni, és sürgessétek meg őket. Így soha nem érünk el Sobirába! szólalok meg szigorúan, majd tekintetem ismét a karavánvezetőre téved. Ha mégis beigazolódna látomásom, felkészülten várom a rémálmom.

[A Rászil]

Mikor Jamil mellé érsz észre veszed, hogy motyog magában. Felteszed neki a kérdést, hirtelen befejezi a motyogást, rád emeli a tekintetét, ami nem sok jót sejtet, eléggé ködös a tekintete, és valamit felel, de már állsz is tovább, így nem érted mit mond. De motyogásának zúgását még mindig hallod.

- Azonnal Nagyuram! - válaszolja neked a hajcsárvezér, majd a többi hajcsár rögtön rohannak teljesíteni a feladatokat. Megengedhetsz magadnak egy félmosolyt, ezek szerint kiváló ötletnek bizonyult a jutalom felvetése az alattvalóknak.

Jamil az út hátra lévő részén is nagyon furcsán viselkedik, Samadnak kell legtöbbször figyelmeztetnie, hogy irányítsa a karavánt. Volt is olyan, hogy letértetek a kijelölt útról, szerencsére a romokat már rég elhagytátok.

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Nagyon jó. Remélem minden ilyen simán megy> e gondolatok futnak végig fejemben, a hajcsár kezessége láttán
-Mit is válaszoltál a kérdésemre? kérdezem ismét Jamiltól, mikor visszaérek a parancsosztogatásból. Megvárom válaszát, s az út további részében a környezetre figyelek.
<Hát ez nagyszerű. És nagyapám szerint ő az egyik legjobb karavánvezető> húzom el a szám az idegesítő karavánvezető tetteit látván
-Jamil! Ha nem hagyod abba ezt a fura motyogást és reszketést, most azonnal itt hagylak a sivatagban, hogy tettemedből a keselyűk, urak módjára lakmározhassanak!
<Vagy te minket. Azt hiszem mást kellene mondanom, mert a végén még visszafordul, aztán tényleg nem jutunk el Sobiráig. Talán kezdhetném azzal, hogy mi a baj... Aj ne már! Elég idős ő ahhoz, hogy elmondja ha valami bajt érez> hirtelen felindulásból mondom, majd néhány perc múlva átgondoltan folytatom.
-Na jó talán mégse hagylak itt. A célunkra nézve nem lennének jó kilátássaink. Bocsánat a heveskedésemért, de mint tegnap is mondtam, ha harcra kerül sor az emberek nem láthatják, hogy félünk, mert annak beláthatatlan következményei lennének. -majd közelebb hajolok, s nagyon halkan folytatom- Ha nem hagyod abba, te leszel az első akit az amundok elé vetek... És különbenis már rég elhagytuk a romokat. fenyegetőzök remélve, hogy megértett. Majd szokásomhoz híven tovább figyelem a tájat, az amundoktól tartva.

[A Rászil]

Mikor megint Jamilhoz fordulsz, észre veszed, hogy megpróbálja magát összekapni, és kicsit hevesebben válaszol.

- Azt mondtam, hogy minden rendben, estére oda érünk... Nagyuram!

Majd reagál a további fejtegetésedre.

- Nem tudom Nagyuram, hogy te hogy tudtad feldolgozni, a tegnap látottakat, de én biztos vagyok benne hogy az átkozott népek voltak azok - kicsit elmélázik, majd a távolba merengve folytatja - Kis koromban rengeteg mesét halottunk róluk, velük ijesztgettek minket. Nem tudom, Nagyuram, hogy te hogy viszonyulnál, ahhoz, hogy gyerek korod rettegett népei léteznek, és vannak annyira gonoszak, mint aminek elmesélték őket. Nekem ez nem megy ilyen könnyen.

Majd egy kicsit felgyorsít a tevéjével, és egyedül menetel tovább. Viszont a motyogása továbbra sem szűnik meg. Szerencsére többet nem kell rászólni, hogy vezesse a karavánt, ezzel nincs több gond.
Mikor épp rákérdeznél hogy mégis merre jártok, elkezd szürkülni az idő, kezd kellemes lenni a hőmérséklet, amikor megpillantod, egy kisebb oázis körvonalait, Tapasztalt vagy már annyira hogy tudd ez nem délibáb. Hamarosan kirajzolódnak, a kis házak körvonalai.
Jamil melléd kormányozza a tevéjét és így szól.

- Nagyuram megérkeztünk! Ezt az oázist néztem ki magamnak, az a hír járja róla hogy az itteni oázis ura nagyon szívélyes, és szereti a nála megszállókat megvendégelni. Ez a hely nagyon híres a mulatságairól és az - a következő szót olyan halkan mondja hogy csak te halld - örömlányairól.

Majd széles vigyor kíséretében újra előrébb tevegel.

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Na végre, már azt hittem karavánvezetőt kell váltanunk> mosolyodok el Jamil válaszán.
-Sehogy. De nem lenne jó hatással senkire, ha gyáván remegnék, mint ahogy te tetted pillanatokkal ezelőtt. Az éjszaka nagyon rosszul aludtam. Fáradt vagyok, és gondolataim szinte csak a sivatag démonjain és a szerencsétlen korgon járnak. Mióta az utolsó oázist is elhagytuk, folyton a tájat nézegetem, támadásoktól tartva. De nem mutathatok gyengeséget, egyszerűen nem tehetem. Remélem érted, és most utoljára kellett erről beszélnünk. Válaszolok Jamilnak, majd szememmel végig követem, ahogy távolodik tőlem.
<Remélem megértett és nem lesz több baj.> gondolom, s közben ismét meghúzom a kulacsot. Majd végig mérem a karavánt, hogy minden rendben van-e. Mikor megállapítottam, hogy minden a tervek szerint halad, belemerengek a tájba... Az újabb oázist látván elmosolyodok.
<Végre. Már azt hittem soha nem érünk el idáig.>
-Nagyon jó! Már itt volt az ideje.
<Nem lesz időm holmi örömlányokra. Inkább kipihenem a fáradalmaim. Dramír után külön jó hír, hogy a sejk vendégszerető ember.> a karavánvezető szavai hallatán e gondolatok ütnek szeget fejemben. Mikor gondolatsorom végére érek, a zsoldoskapitányokhoz fordulok.
-Vigyázzatok a szállítmányra! Nem szeretnék még itt is egy problémát. Állítólag nagyon vendégszeretőek e népek. mondom bíztatásként a zsoldosoknak, majd Jamil mellé léptetek.
-Azt hiszem jót alszom ma. szólalok meg, miközben az oázis felé haladunk.

[A Rászil]

Amint feltűntök az oázis szélén, rögtön feltűnik 5 lovas, sebesen felétek vágtatnak, majd ahogyan egyre közelednek, úgy lassítanak, a közeletekben már kifejezetten léptetnek. Az 5 nagyjából mind ugyanúgy néznek ki. Szürke ruhákban vannak, buggyos gatyákban, általvetett ingben és az arcukat eltakaró burnuszban. Kettőnek hosszú íj lóg a lova nyergéről, a többinek szablya az oldalukról. Az egyiküknek, egy elég kirívó szablyája van, aranyozottnak néznéd, de ahhoz közelebbről meg kéne vizsgáld. Mikor épp ezeken gondolkozol, a középső ember a különleges szablyás megszólal.

- Üdvözletem Idegen! Ahmed Nagyúr nevében meg kell kérdeznem hogy mit kerestek ezen a vidéken. Ha barátsággal jöttetek szívesen lát titeket, az Ő városban, ha esetleg átutazóban vagytok, akkor is szívesen lát titeket, legalább egy frissítőre. Ellenben ha ellenséges érzelműek vagytok, azt is megérti a Nagyúr, de akkor számolnotok kell az ő haragjával.

[Wolftern]

Hafar Hasszabi

<Fogadó bizottság? Az kössz> gondolom, mikor a lovasokat meglátom.
-Üdv! Barátként jöttünk. Átutazóban vagyunk, ha urad ily vendégszerető, szívesen betérünk egy frissítőre. válaszolok a lovasoknak, majd ha beérünk az oázisba, megkérem vezessenek a vezetőjükhöz.
-Üdvözlet! A nevem Hafar Hasszabi és szeretnénk megszállni éjszakára. kezdem a beszélgetést az oázis urával

[A Rászil]

Az 5 lovas végig kísér titeket az oázis határáig, ahol már ott vár titeket a nagyúr. Elég fennkölt ember lehet, ugyanis "trónját", ami egy nagy fa asztallap lehet, amihez hozzá tákoltak egy nagy ernyőt, hogy beárnyékolja, az asztallapon rajta lévő hatalmas párnát, ami közepén ott ül maga az oázis ura. Elég kövérkés ember volt, kora meglátszott deresedő arcán, ellenben széles mosoly ült rajta. Ruhái mindent fennköltséget sugároztak, majd minden ujján hatalmas köves gyűrű éktelenkedett. Érkeztedre, szolgái akik cipelték, letették a földre. Nagy nehezen feltápászkodott, lelépett a párnájáról, szélesre tárta karját, majd megszólalt.

- Üdvözletem Hafar Hasszabi, Galradzsa hozott minálunk! Ahmed Abdul-Kerim Nagyúr vagyok! Ennek az oázisnak a tejhatalmú ura. És egyedül szeretnél itt megpihenni, vagy az egész kompániád itt töltené az éjszakát? - kérdezi, miközben tekintetét végig hordozza a az egész karavánodon - Minden emberedet el tudom szállásolni. Áháááá. - tekintete megállapodik a korgokon, mintha eddig észre sem vette volna őket. - Nekik is tudok egy fantasztikus helyet! - majd szélesen elmosolyodik.
- Gyere velem kedves Hafar! A te helyed az én házamban van, minden földi jót meg tudok neked adni, és az egész nem kerül többe mint 8 arany - ezeket már csak neked mondja, úgy hogy nagyjából csak te halld. Majd elkezd tessékelni az oázis közepe felé - Ezért cserébe felügyelni sem kell éjszaka a korg férgekre, A katonáid tudnak pihenni, esetleg egy kicsit kikapcsolódni. Ma lesz egy kis ünnepség itt nálam este.

Majd megint elmosolyodik és hátba vereget.

[A Rászil]

A játékos utolérhetetlen, és inaktív. Ezért a történet nem folytatódik!