(Nazaro Goravik)
<...Ha pénzt, hát pénzt... remélem az alamizsnából összegyűlt összeg elég lesz. Ha nem, akkor nem csak megkéri az érét, de még ki is rabolja az embert...> morfondírozok magamban, miközben a szakállammal babrálok.
Ezután már nincs több kérdésem egyikükhöz sem, csöndesen-hallgatagon folytatom az utat a pásztorokkal. Néha, néha elnézegetem a tájat a menetelés közben, de leginkább csak az utat figyelem a talpam alatt. Nem akarom csúnyán orrabukni, vagy a patakba esni egy csúszósabb ingatag kőről.
Mikor megérkezünk Yuhaa kis gazdaságához, kiosztok magamban és magamnak egy képzeletbeli pofont. Teljesen másképp képzeltem el a helyet. Lelki szemeim előtt egy kis remetekuckó féleség tűnt fel, persze végig gondolva, hogy egy egész család élt itt, ez csúnya túlzás volt a részemről. Ma is tanultam valamit, legalábbis ismét kapisgálok valamit, hogyan mérjem föl a realitásokat.
Megköszönöm a pásztoroknak az utat és segítséget. Amikor Gerdo újra megszaglász, elmosolyodom... nem hinném, hogy engedné a simogatást ez a gyönyörű bajnok.
Sóhajtok egy nagyot, és a hátamra vetem az elemózsiás zsákot a hátizsákom mellé, és (ha nem látok kitaposott ösvényt) egyenest a nagyobbik épület felé irányítom lépteimet.