Chapter I

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

A kölyök megvonja a vállát.
- Nem halásszerszám. Ha nem lógna bele a szemöldöke a szemébe, talán láthatná, hogy ez Vadak ellen készült. Jól jön, ha az embernek nincs ínyére az efféle dögökhöz nyúlni. Amíg nálam van nem lesz gond a használatával.
Egy fűcsomóban kezdi el lepucolni a csizmája orrára tapadt sárgás nyálkát. Amikor a törp a nő képességeit firtatja, Albrecht végigméri a harcosfélét.
- Nem ő az egyetlen aki megsérült, azthiszem ez más harci képességeiről is árulkodik. Óh, csata közben csak egy picit lehetne csendesebb is, borzasztóan zavaró az állandó ordítozását hallgatni. Megfájdul tőle a stirlandi fejem.
Hogy kissé oldja a a helyzetet így szól a törpéhez.
- Inkább inni kéne valamit, mit gondol? Kíváncsi lennék... te jó Sigmar, mi van a kocsisokkal?

Gyorsan a még életben lévő kocsishoz siet.

- Azt a jó büdös életbe, ha ezt a jóembert elviszi a sebláz átkozott nagy bajban leszünk!

[Nefarious]

(Konrad)

Miután a törpe bemutatkozott, meghajtja felé fejét.
-Magam is egyet értek. Nőknek nem való a háború... főleg az amelyet Sigmar csataterein vívnak.
-A jó harcost pedig az ejtett s nem a szenvedett sebek mutatják meg.
A további bemutatkozásokat szintén fejhajtással fogadja , majd az említett kocsihajtóra tekint.
-Elláthatom őt is, de Sigmar erejét most nem kérhetem ehhez.

A fogatra tekint amivel ő tette meg az utat eddig, majd elindul az említett kocsis felé.
-Talán a roncs alatt is lesznek lélegző emberek (fejével fogata felé int). Mindenképp forgassuk fel... ha másért nem hát , hogy temessünk..

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*A harc végeztével és a körülötte ugrálók lecsendesülésével visszatér a szenvtelen nyugalom az elf ábrázatára. Kardját, tőrét a hüvelyébe csúsztatja. Látva, hogy milyen színpadias feneket kerítnek egy újabb agyatlanul üvöltöző és hadonászó ember megjelenésének csak összehúzza kissé a szemöldökét. Inkább elindul és a szóváltások közepette csak halkan, mintegy megjegyzésként szól bele a dologba.*

-Ne az ész nélkül magukat levagdaltatókkal törődjünk, hanem a kocsissal, aki talán el tudja vinni a sebesülteket, ha ő kapja a gyógyító "erőt". Bár sezrintem jobban jártunk volna egy tisztességes felcserrel.

*Miközben megkerüli a kocsit, hogy megnézze mi van a bakról leesett hajtóval, nem állja meg, hogy Albrecht-nek elhaladtában tegyen egy megjegyzést.*

-Ahhoz képest, hogy azért van a háló, hogy ne érjenek magához a rondaságok, eléggé be van terítve nem gondolja? Nomeg nem érdemes összetéveszteni a vakszerencsét és a harci képességeket, ha a sebek elkerüléséről van szó... Viszont most tényleg jól jönne az a tömény vacak, amit kínálgatott.

*A kocsishoz érve lehajol megnézni milyen állapotban van. Mivel ő nem sokat ért a kötözéshez, így nem piszkálja a karjában lévő nyilat, vagy annak csonkját, ha letörött a zuhanás alatt. Miután levonta a következtetést, hogy vajon van-e rá esély, hogy ez az ember elvezeti a kocsit fellép a kerékre és leveszi a palánk belső oldalánál lévő íját, majd megvárja mit okoskodnak össze a többiek.*

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Amikor Farnoth a felcser hasznosságát firtatja, a kölyök ingerülten köp ki, majd eképpen szól:
- Ne feledd, hogy hol a helyed tünde! Az istenkáromlás még mindig halálos bűn, amíg a Birodalom területén vagy. Sigmarnak köszönheted, hogy eddig még nem öntött el minket az észak. A fajtád nem volt ennyire szerencsés. Aki az Egyetlent káromolja engem sért meg. Jobb, ha ehhez tartják az urak magukat.
- Ami pedig a harcot illeti... igen, én legalább férfiasan harcoltam az első sorban.
Ezzel faképnél is hagyja őket, inkább a kocsijukhoz sétál, kinyitja az ajtót, és szomorúan sóhajtva húzza ki Bódin élettelen testét. Vagy jó 15 méterre viszi a kocsitól, majd keresztet vet, pár szót mormol, és a következő tetemhez lép, a kocsiséhoz. Azt a testet is odavonszolja, s ha talál más, nem torz lény holttestet, akkor azokkal is így cselekszik.

[Nefarious]

(Konrad)

A kocsis ellátása közben feltekint a tündére és összeráncolja homlokát annak megjegyzésére.

Félhangon ezt mondja : Lehet, hogy Sigmar egészén más okból küldött ide... látom az eretnekség még mindig burjánzik a birodalom területén...

Eztán egyenesen a tünde szemébe néz és így folytatja
-Azon a földön amin jársz egy Isten uralkodik. Amerre a szem ellát az ő híveit láthatod, ahogyan most is. Válogasd meg szavaid, különösen az én társaságomban.

-Ami a kocsist illeti, én nem táplálok sok reményt , hogy el tudja vezetni a fogatot. Ha valóban képtelen hát lovagolni fogunk.

Odalép a holttestekhez, megveregeti Albrecht vállát, majd segít a testeket egy helyre vinni. Odalép a roncshoz amelyben eddig ő utazott és szemével kutatja annak hajtóját, többi utasát. Ha észlel egyet, megpróbálja kiemelni a roncsokból s ha még él, ellátja amennyire tudja.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Az elf hallva Albrecht kirohanását a kerékről fellép a bakra és szembe fordul az alant ácsorgó, lépdelő alakokkal. Teljesen nyugodt arckifejezéssel, olajozottan előhúz egy nyílvesszőt és íja idegére helyezve megfeszíti a fegyvert. Bár még nem engedi útjára a lövedéket, de ez csak addig marad így, amíg nem tesz gyanús mozdulatot egyik jómadár sem a kettő közül.*

-Egyikőtök se merjen eretneknek nevezni. Az istenkáromlást és a szemfényvesztők iránti bizalmatlanságot épeszű lény nem keveri össze. Nem én harsogom az Istenek nevét üres frázisokként. Ha hallanátok magatokat talán rájönnétek mit beszéltek. Igen. Pontosan a felsőbb hatalomnak köszönhetjük, hogy e földet járjuk, de nem ennek az ismeretlennek, aki eleddig csak páváskodni tudott, de Isteni kegynek nem adta jelét. Avagy te mást láttál Albrecht?!? Sigmarra esküdnél, hogy ő felszentelt papja?!? Vagy csupán ezt mondta és te vakon megbízol abban, aki érdekes módon csak a harc legvégén egy színpadias berohanással az amúgy is elveszett ellenséget leütötte??? ... Igen, én tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy ha már nem részesülünk Igazi Kegyben, akkor egy tapasztalt felcserrel többre mennénk, mint egy nagyszájú pávával.

*Hangja kimért és majdnem halknak mondható. Szavaiból érződik a meggyőződés és a bizalmatlanság egy olyan idegen szavai és tettei iránt, akit a harc végéig nem láttak előbújni a rejtekéből. Ha észbekapnak a leendő célpontjai, akkor még summázza a helyzetet és onnantól várja, hogy mit is szándékoznak tenni.*

-Nos, ki az Istenkáromló és ki az, aki elvakultságában megsértette az elfek népét és tapló módjára köpdös?!? Persze, ha gondolod megpróbálhatod, hogy Sigmar megkímél-e a nyílvesszőtől ismét Szerencsés Fiú...

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A törpe, miközben a kilőtt számszeríjvesszőjét keresgéli, érdeklődve áll meg a kölyök és az elf vitáját meghallva.
Mivel a kocsison segíteni nem tud, ezért is vonult inkább félre, nem lévén érdekelt az isteni vitában.
Ám az elf fegyver "rántása", már felkelti kíváncsiságát.

- Vagyon igazsága a hosszúfülűnek... - morogja, és valószínű igazat is adna neki, ha ő is olyan bizalmatlan lenne.
Ám a jövevény eddig nem adta jelét ártó szándékának, így egy vállvonással elintézi a dolgot.
Rendezzék le egymás közt a problémájukat, ez nem az a harc, amiért érdemes lenne vért veszejteni.

- Nincs semmi jobb dógotok? - mondja ki végül hangosan. - Nem volt elég a csatából? Itt akartok megdögleni? Én amondó vagyok, ráérünk egymás torkának ugrani akkor is, ha már nem olyan helyen leszünk, ahol más is megteszi ezt a szívességet nekünk.

[Arnoil]

Otto

Csendben örömködök a sikerünkön, majd egy biccentéssel megköszönöm a segítséget a másik varázslónak.

- Mi volt az a lilás izé amit idézett? Eddig még nem volt ilyenhez szerencsém.

Amikor Albrecht kiemeli a kocsiból a homlokon lőtt társunkat akkor kicsit elkomorodom, és annyiban segítem hogy a kocsiból ki tudja emelni őkelmét. A nyilat nézve kicsit megborzongok, és gyorsan észbe kapva megnézem azért a kocsiba csapódott gyújtónyilakat hogy azok nem csinálnak további bajt.

A szóváltást eleinte csak hallgatom a kocsitól, majd ahogy egyre durvul a szóváltás közelebb lépek a társasághoz.

- Mindenkiben forr még a vér a küzdelem heve után, kicsit vegyünk pár lélegzetet és hagyjuk a hevületet elmúlni. Nem hiszem hogy volna értelme egymás ellen acsarkodni. Jussunk el oda ahova szerettünk volna, s ha aztán nem bírunk egymás mellett megmaradni akkor ki-ki megy a saját dolgára.

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Szándékáról, miszerint kiemeli Bódin testét a kocsiból most sem mond le, továbbra is határozott léptekkel tart a kocsi felé, amennyiben ez támadási szándéknak tűnik az elf szempontjából, ez esetben annak fog tűnni.
- Nem neveztem eretneknek, de nem káromolhatja Sigmart, vagy szolgáját, amíg e földet tapodja lába! Sigmar segítségéért fohászkodtam, és meghallgatott. Az védelmét kértem, s megjelent a pap. Ez Isteni csoda, más nem lehet. - bök Konrad felé.
- Talán fel tudok ismerni egy egyházi személyt, s fel tudom ismerni a Hit szimbólumait is, amit hordoz. Ami pedig a fajtádat illeti... hazugnak kell nevezned, ha azt állítod, hogy becsméreltem. Tanultam egyet-s mást a népedről, Eldár fia. A néped volt az elsők között akit elsöpört az Észak.
Közben végig sétál a kordé felé, rebbenéstelen tekintettel, szemkontaktust tartva a tündével.
Kiemeli a testet a Harcospap segítségével, lerakják, megáll, s megtörli a homlokát.
- Ha lőni akar tegye meg most, vagy engedje le azt a vackot! Ha megöl, a következő aki meghal talán maga lesz. - Megcsóválja a fejét. - Amit mondtam, pusztán barátként mondtam. De az atya szavaiért csak ő vállal felelősséget. A mai lecke: soha, de soha ne kérdőjelezze meg a Hitet. Ez az első lépcsőfok a káosz tanai felé.
Kotorni kezd a zsákjában, és egy kulacsfélét hajít fel az elf felé.

- El kell temessük a holtakat. Véget kell vetni a körforgásnak.

[Arnoil]

(Otto)

// Mivel a kocsitól léptem a társaság felé, és az elf is a kocsiról szedte le az íját, ezért eléggé közel lehetek hozzá. //

Egészen közel megyek Farnothhoz, és bármilyen lövési szándékot igyekszem megakadályozni amennyiben arra készülne.

- A harcnak vége, ellenségeink halottak. Ne becsméreljétek egymást sem egymás fajtáját, ha hagyjátok hogy egymás ellen forduljunk akkor a káosz máris diadalmaskodott.

[Nefarious]

(Konrad)

Letámasztja pörölyét fogatának roncsához (eddig a sérült nő mellett volt), majd sietve segít a testeket szállítani (fájdalmaival nem törődik, igyekszik semmiképp hangot adni róluk, fogait összeszorítja). <Sigmar kezedbe ajánlom ezen szolgáid lelkét, adj helyet nekik mennyei királyságodban, hűen szolgáltak téged s földi helytartódat a Császárt életükben.> Mikor a tünde előveszi íját zord tekintettel felnéz rá.

-Fegyverrel fenyegeted Sigmar felkent papját?!
-Úgy hittem a tündék egyike a legbölcsebb népeknek kik az Óföldön élnek... Megrázza fejét és sóhajt egyet.
-De az érdekelne, hogy miért nem segítesz saját társaid hantolásában... Te ismerted őket , s most még is velem törődsz mikor imádkozhatnál lelkük üdvéért.
<Ne türelmem s higgadtságom tedd próbára Uram, tudod , hogy ezekből szűken mértél nekem. Mondd, igaz hitem hogy tudnám most bizonyítani?>
<Mikor dühöm elvakít nehezen bánok a szavakkal... Add , hogy hű szolgáid ne egymás vérét ontsák.>

Miután végeztek a szállítással megvizsgálja saját sérüléseit , nem-e esett komolyabb baja mikor a batár felborult. (A gennylevet is letörli magáról, páncéljáról.) A tündére ez alatt nem tekint többször, mostani teendőivel törődik. Mikor végzett nekilát, hogy elhantolja a halottakat.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. délelőtt
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

A harc végeztével még mindenkiben dolgozik az adrenalin. a pap odalép a nőhöz és begyógyítja annak sebeit, jobban ugyan nem lesz, de nem fog meghalni, most már, viszont hosszú lábadozásnak néz elébe. Ekkor kisebb vita tör ki a társaság tagjai között, és Farnoth egy nyílvesszőt is elenged, ami nem talál, de végül is megbeszélve a dolgokat, a jelen problémával foglalkoznak amiből több is adódik.

Albrecht szépen összegyűjti a halottakat és rájön van belőlük jópár, ha nekiáll most sírt ásni nekik, szerszámok nélkül estére végez csak, Márpedig nem biztos jó ötlet itt tölteni az éjszakát, kinn az erdőben, látva az út menti fogadók védelmi rendszerét.

A kocsis túléli az esést és a találatot csak az eszméletét vesztette el, a sebet ellátva, nem hal meg de nem is fog egy darabig kocsit vezetni, viszont legalább magához tér.

-Köszönöm a segítséget uraim, halottam indulnának, nos jelenleg két lovunk van és azok nem bírják elhúzni ezt a kocsit, ehhez minimum három de inkább négy ló kell. E7zek betanított lovak, ha megijednek sem futnak messzire ez a túlélésünk záloga, így itt lehetnek valamerre a környéken, szerintem meg kellene keresniük őket, de mehetnek gyalog is, de ez a környék nem igazán veszélytelen, mint azt megtapasztalhatták.-mondja nektek, kissé nehezen beszél, ugyan de érthetően.

Mikor elszabadultak a lovak Farnoth és Albrecht is látta, hogy az erdő felé veszik az irányt...

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Útjára engedve a nyílvesszőt hűvös nyugalommal, szinte gépiesen már húzza is elő a következőt és helyezi az íj idegére. Nem szól semmit a további szócséplésnek nincs értelme a részéről. Ha nem képes hallgatni a józan érvekre a kölyök, akkor nem érdemli meg az életet. A pappal nem foglalkozik, vele ráér később is számolni. Hasonlóan nem kíván az ijedős varázslófélével sem eszmét cserélni arról, hogy vajon mennyi esélyt adna neki, ha meg akarná akadályozni a cselekvésben. Így a bakon állva ismét megfeszíti íját, közben figyelve, hogy Albrecht mire készül. Ha az előző lövést komolyan veszi és elhátrál, eljut a tudatáig milyen közel jár az idő előtti véghez, akkor néhány pillanatnyi gondolkodás után az elf Otto szavainak és a törpe hasonló véleményének hatására visszaengedi a húrt és elrakja a nyílvesszőt. Ezek után leugrik a kocsi bakjáról és a magához térő kocsis szavaira bólint, hogy jelezze egyetértését a lovakkal kapcsolatban és elindul az erdő irányába, arrafelé, amerre a lovak is elvágtattak.*

-A halottaknak rakjatok máglyát. Én megyek és visszahozom a lovakat. ... Ha esetleg nagyon velem akarózik jönnie valakinek, akkor én a hangos, de józan gondolkodású törpre szavazok.

*Elhaladtában még reagál az eddig figyelmen kívül hagyott, magát "papnak" valló idegen szavaira is.*

-Egy idegen ne merjen eretneknek vagy istenkáromlónak nevezni, mert én biztosan nem vagyok az.

*Az erdő széléhez közeledve Farnoth már majdnem teljes figyelmét a lovak nyomainak szenteli. Természetesen az örökkön gyanakvó és a környezeti veszélyekre figyelő része most sem alszik, ki tudja mik mászkálnak ebben az erdőben még. A lovak heves távozásából arra gondol, hogy nem lesz nehéz megtalálni azt a csapást, amit két megvadult, egy fél szerszámzatot magával húzó patás hagyott. Azlrt, ha a helyzet megkívánja és a környezet lehetővé teszi segítségül hívja a nyomolvasásról tanultakat is.*

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Amikor kis híján eltalálja a nyílvessző, gépiesen húzza fel a kezét, és jó métereset szökken hátra.
- Mi ütött beléd, csak a kocsihoz megyek?!
Egyenlőre nem sétál tovább, inkább megáll a jelenlegi pozíciójában bízva benne, hogy az elf nem érzékeli támadó szándékként. Megvárja amíg az leengedi az íját, majd így folytatja:
- A fenébe is, nem kéne lelőnöd.
Ha Farnoth végre eltette a fegyvert folytatja a tervezett cselekvéssort, halomba rakja a holtakat, külön csoportba a káoszfertőzött tetemeket.
- Hozzatok száraz fákat!
Mikor már elmentek a lovakért, rövid tanakodás után felteszi a költői kérdést:
- És mégis hogy gyújtsunk itt ekkora tüzet? Egy biztos, a dögöknek égniük kell. Van valakinél esetleg olaj? Vagy Otto uraság boszorkányos csodatüze elegendő volna?
Nem törődve Farnoth szavaival Bódin holt testének elkezdi kiásni a nyughelyet. A többiek mehetnek a máglyára. A törp eltemetése után térdre ereszkedik és hosszas imába kezd, amelyben az eltávozott nyugalmáért könyörög, s védelmet kér a holt testre, hogy ne válhasson démoni praktikák játékszerévé.

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

Torum nyugodt mozdulatokkal tölti meg a számszeríját, majd látva, hogy az indulatok kezdenek elcsitulni, bólint egyet.
A kocsis beszámol a dolgok állásáról, ami egyáltalán nem szívderítő, ám nincs mit tenni, a lovak kellenek. A batárt nem hagyhatják magukra, a védtelen utasokat megint csak nem.
Tehát keresni kell lovat.

- Ha jól értettem, ez invitálás akart lenni a csatlakozáshoz… - morogja a szakállába, mikor az elf elindul az erdő felé. – Végül is ráérek…

Még ha a lovak nem is a kedvenc állatai is. Majd az elf elbíbelődik velük, viszont ha valaki még van a fák között, jobb ha nem csak a törékeny alkatú íjász jár arra…
- Megyök!

A számszeríj így nem kerül vissza a helyére, hanem a pajzs rejtekében várja a célpontokat, míg a csatabárd az övön pihen meg.
Nem megy az elf mellé, pár lépés távolságból követi csak. A nyomokhoz nem ért, és összezavarni sem akarja a nyomolvasót, inkább a környezetére figyel…