Shulur - Zadon - Calowyni Hõsök sétánya

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Xylina
Helyszín: a sétányon
Időpont: délben
_______________________________________________________________

*Armada rád pillant. Furcsa a tekintete, de nem tudod mivel azonosítani.*
- Ö... öööö.... Jöjjön Xylina innen, menjünk vissza a Vasmacskába, ott tudunk nyugodtan beszélgetni. Remélem.
*Kicsit ideges, feszült. Körbe kémlel, mintha attól tartana valaki megles benneteket - közel-stávol mást nem látsz rajtatok kívül. Viszont Armada a kezét nyújtja, hogy karolj bele, láthatólag sürgős neki távozni erről a helyről valami oknál fogva.*

[Navaratna]

(Xylina)

Elsőre félelemnek látszik, amit Armadán tapasztalok. De mért félne? Mitől félne? Hagyom, hogy elvigyen onnan, de egymást kergetik a kérdések fejemben.
-Armada, felel nekem: ki te itt? Segít nekem, pedig nem ismer. Ez jó, mert szív is jó. Ismer sok ember, sok válasz tud te és te arc beszél. Ez nő, aki elmegy, nemes nő volt, ugye? Te mért ismer gazdagok? Tud most is valami, de nem akar beszél. Vagy nem itt akar beszél. Ha mi érkezünk én szoba, beszél?
Menet közben hangosan gondolkodom:
-Én nem azért jön Toron, mert akar keres család, de tegnap... tegnap én ezt mond katonaférfi. És ma lát ez szobor, én gondolkoz, és nagyon kíváncsi.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Xylina
Helyszín: a sétányon
Időpont: délben
_______________________________________________________________

- Mondtam már Xylina, hogy kereskedő vagyok. Így igen széles az ismeretségi köröm. Elsősorban én a gazdagoknak adok el árut, ebből élek, így még szép, hogy ismerem őket valamennyire. Persze akadnak kivételek, hisz én sem ismerhetem az egész famori réteget...
Egyébként igen, a szoba alkalmasabb beszélgetőhely, mint itt...
Addig meséljen csak, mi történt tegnap este? Milyen katonaférfi? Hol? Mit mondott neki? Mi történt egyáltalán? Ugye nem került bajba kedves Xylina?
*...
Míg beszélgettek szépen lassan kiértek a sétányból. Ki azon a kapun, ahol téged beengedtek. Az őrök udvariasan köszönnek - most is ott strázsálnak mindannyian.
Egy zárt kocsit fogadtok visszaútra a Vasmacskáig, így elég hamar és pihenve juttok vissza a fogadóig.
Semmi és senki nem zavarja meg beszélgetéseteket egészen eddig.
Azonban a Vasmacska ajtaja le van zárva. 'X' alakban két deszka van az ajtón szögelve. Armada megütközve nézi az ajtót, megvakarja a fejét és tanácstalanul tekint szét.*
- Hát itt meg mi történt?...

//Kérnék tőled egy Érzékelés próbát és egy Veszélyérzék próbát.//

[Navaratna]

(Xylina)

-Ah, értem, mit ad és vesz? - tudakolom, de közben nagyon kíváncsi vagyok már, mi hírekkel szolgál nekem. Pár szóban vázolom a tegnapot:
-Bevisz engem katonák, de nem bánt, mert azt hinni volt, én nemes nő. Én vacsora egy asztal egy idegen, ők hinni azt, én lenni vele, akar csak tud, én ismer őt vagy nem. Nem tudom, mért volt ez jó, nem mond róla semmit. Katonaférfi akar tud, mit keres én itt, hát mondtam, családomat. Férfi név már nem emlékez, de csinál így velem - és bemutattam neki az üdvözlési formulát, amit láttam.
A Vasmacskát látva megnyúlik az arcom.
-Mi a fene?! Bent van minden cuccom! - fakadok ki ervül. - Armada, reggel ez nincs. Mindenki esz csendesen, semmi baj. Én be akar menni, kit kell keres, hogy ad választ?
"Ekkora szívást! A társaim siralomházban, én gyökértelenül, erre még a fogadót is lepecsételték! Valami bűntény esett távollétemben? Nem lehetett volna máshol öldökölni?!"

[Navaratna]

Próbák:

1k10 = 1 [1] és 1k10 = 10 [10]

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Xylina
Helyszín: a Vasmacska előtt
Időpont: délben
_______________________________________________________________

- El nem tudom képzelni Xylina, hogy mi történhetett. Mégha valami nagy baj is lenne katonának kellene itt lennie, akinek a kötelessége tájékoztatni az itt lakókat a történtekről. De én itt sehol nem látok városőrt.
*Armada próbálja leszedni a deszkákat finom mozdulattal, de nem megy neki - persze ez a mozdulat tőle majdnem úgy hat mint egy nemeskisasszonytól az, hogy egy teli bilit kiborítson.*
- Ezt ideszögelték rendesen, nem mozdul. - *Panaszolja Armada lehangoltan, majd ismét körbe-körbe tekinget.
Míg ő nézelődik - gondolod őrt keres - addig te is jobban megtudod figyelni azt az ajtót, a deszkákat, magát az épületet.
A jobb oldali utcafronton a második emeleten egy ablak nyitva áll, és mikor rápillantottál egy alak húzódott vissza a sötétbe, s már ott nem mozdul semmi.
A deszkákban kis szög van, alig tarthatja az ajtófélfában terhét - ráadásul egy deszka egy szög a tetején megfogatva, hogy az ne dőljön el.*

[Navaratna]

(Xylina)

-Jó ezt csinál? - nézem, ahogy Armada feszegeti a deszkákat.
Hallgatózom, tényleg nincs-e bent senki, érthetetlennek tartom, hogy árva kiírás sincs, mért zárták le a helyet, továbbá őr sem ácsorog az ajtó mellett...
-Ne kérdez szomszédok? Valaki tudni valamit, nem? Ez így nem jó, tudni akar, mi van itt! te lát már ilyen?

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Xylina
Helyszín: a Vasmacska előtt
Időpont: délben
_______________________________________________________________

- Nem, nem tapasztaltam még ilyet, pedig már jó pár éve, hogy itt is élek Shulurban.
Őrnek lennie kellene itt. ... - *Armada értetlenkedik, csóválja a fejét, tanácstalan. Közben még két férfi érkezik a Vasmacskához célirányosan, akik szintén megdöbbennek azon, hogy az ajtó el van deszkázva. Beszélgetnek az itteni nyelven, melyből egy mukkot sem értessz, majd Armadához is szólnak, aki válaszol - egy egyszerű "nem"-et értessz az egész szövegből.*
- Az urak kérdezték, hogy tudjuk-e mi történt itt, elmondtam, hogy mi is nemrég érkeztünk és már akkor így volt minden. Héééé!
*Armada kicsit visszafolytottan kiáltott fel, ugyanis az egyik férfi - egyszerű utazóruhába bújva, rövidre nyírt szőke hajjal - nekiesett a deszkának, mely elállja az utatokat. Egyszerű és minden erőfeszítést nélkülöző csuklómozdulattal elveszi a deszkát a helyéről és elégedett vigyorral a kilincsért nyúl. A zár azonban nem enged.
Közben Armada hevesen vitázni kezd velük, melynek a vége egy fenyegető mozdulat Armada felé, amit ő büszkén és tartással vár ebben a pillanatban.*

[Navaratna]

(Xylina)

//wow, milyen gyakran írsz! //

Az újonnan jöttek legalább abban megerősítenek, nem vagyok flúgos, és nem csak én járok mindig rosszul. Heves ajtófeltépési kísérletük azért meglep. nekik is ennyire sietős lenne? Vagy ki akarnák használni a helyzetet, hogy senki nincs odabent és kipakolnák? Erionban lepecsételt házakat szokás volt hátul megfejni, de azért ne akkor essen már ilyen meg velem Toronban, amikor én is ott vagyok! Nem kívánkoztam dutyiba.
Nem tetszik hogy hőzöngenek. Az pláne nem, hogy hadonászik. Megfordul a fejemben, mi lenne, ha tőrrel lépnék fel, de sürgősen elvetem. Ebben az országban akkor is picsán rúgnának, ha jogos önvédelmet gyakorolnék. Ha a másik toroni, nincs esélyem. Sóvárogva gondolok fúvócsövemre, ami a szobámban hever, de az sem jelentene megoldást...
Armada mellé állok, és szúrósan a pasasra nézek. Dehogy hagyom, hogy baja essen annak az embernek, akinek eddig is sokat köszönhetek! A gyomrom azért remeg, nem szeretem az agresszív konfliktusokat.

[Isshae Ianarak]

//Most vagyok a hegyen fenn - de ha gondolod lassítok

A reag a Shulur - Kikötõnegyed - Horgas Hóhér & a Varjak fogadó topikba írtam. ^^ //

[Fentagor]

/A batárban Nehával/

Miközben Neha keze a kezembe simul újra halványan elmosolyodom, majd gyengéden megcsókolom a kezét, és a szemébe nézek.
-Hogy különleges lennék? Talán... Mélázok el.
-De az én szememnek te vagy különleges, ezer titkot rejtő sejtelmes, szomorú angyal, kinek apró mosolya a nap tündöklése a szívemben.
Hátradőlök, miközben kinézek az ablakon, és Shulur egyre tündöklőbb képe bontakozik ki szemem előtt. Minden különösebb átmenet nélkül kezdek bele.
- Erigow ezernyi csodával átitatott fővárosában láttam meg a napvilágot Iglat gróf balkézi sarjaként. Anyámat ki Marrion grófnő udvarhölgye volt hozzáadták a gróf testőrparancsnokához, hogy a dolgot elkendőzzék. Talán sikerült is volna a tervük, ha az istenek nem kevernek egyet a lapokon. Mert bennem oly erővel buzgott fel a kyr vér, a gróf vére, hogy már születésem pillanatában látszott, hogy a derék kapitányhoz bizony semmi közöm. Két évesen pedig, hószín hajammal és smaragdzöld szememmel élő bizonyítéka voltam a gróf hűtlenségének. Ennek kapcsán kerültünk Iglat de’ Sychenny gróf határmenti vadászkastélyába. Ez nevelőapámnak felért egy száműzetéssel, amiről jobb ötlete nem lévén mérhetetlen italozással kívánt megfeledkezni. Fáradozása nem volt hiábavaló hisz nem telt bele öt év és már Darton előtt állt. Anyámat pedig rá két évre vitte el valami ismeretlen kórság. Ezen tragédiák ellenére a magam részéről azt mondhatom, hogy igen boldog gyerekkorom volt, bár a szülők hiánya mindmáig fekete foltként tátong lelkem legmélyén. A szolgálók gyerekeivel való önfeledt játék mellett, találtam magamnak egy igazi jóbarátot, amolyan apa-nagyapa pótlékot az öreg Vordak bátyó személyében. Az idős intéző amolyan tudósféle volt, és a gróf könyvtárának szakavatott ismerője. Tőle tanultam a betűvetés tudományát, és a könyvek szeretetét. Kamasz éveimben sokat ültünk a verandán olvasva a régmúlt időkről szóló legendákat, és történelmi példázatokat. Már akkor lenyűgözött a régi Kyr birodalom. Álmaimban eljátszottam a gondolattal, hogy én is egy vagyok a Pusztítók félelmet nem ismerő harcosai közül. A valóság persze az volt, hogy bár kinézetem okán akár tisztavérű Kyrnek is kiadhatnám magam, testi erő dolgában nem mérték bőkezűen adományaikat az istenek. Pedig mindent megpróbáltam, hogy rájuk hasonlítsak, de bármennyit ettem vagy edzettem csak nem akartak dagadni karomon az izmok. Vordak bátyó persze vígasztalt, hogy bár kyr pusztító és medveerejű harcos nem lesz belőlem, azért az élet nem áll meg. Így hát tanultam tőle a régmúlt korokról, kultúrákról, nyelvekről. Talán akkortájt választottam magamnak Morgenát, az árnyak úrnőjét patrónusul. Úgy gondoltam egy kyr-nek, még ha nem is pusztító, de kyr isten dukál. Persze mindennek vége szakad egyszer, így gondtalan éveimnek is. 15 éves voltam, mikor egy késő őszi délután lovasok érkeztek a fővárosból. A Sychheny család címerét viselték, és komor hírekkel érkeztek. Iglat gróf meghalt! Végakarata okán nekem is ott kellett lennem a temetésén. Furcsa érzések kavarogtak bennem akkor, hisz tudtam, hogy a gróf a vér szerinti apám, de ezen túl nem kötött hozzá semmi. De ezt a keveset is volt aki sokallotta. A grófnő nem feledte szégyenét, és a gróf tett is ezért, mert végrendeletében rólam is megemlékezett, rám hagyva a határ menti vadászkastélyt és a hozzá tartozó uradalmat. Bár ne tette volna! Marionn grófnő sértett büszkesége a véremért kiáltott. Hogy nem tettek el gyors úton láb alól, azt apám (a gróf) egy bizalmi emberének köszönhettem. Aki mihelyst neszét vette, hogy mi készülődik ellenem, egy zacskó aranyat adott egy akkor épp a városban fellépő színész kompániának, hogy vegyenek gondjaikba, és kiváltképp menekítsenek ki mielőbb a városból.
Nos így lettem én is Regall, a neves erioni bárd díszes csapatának, az Ezüst Hold Színtársulatnak a tagja. Regall becsületére legyen mondva állt a szavának, és kihúzott a slamasztikából. Később felismerte a bennem rejlő kiaknázatlan tehetséget, és tanítani kezdett a maga egyedi módján. Tőle lestem el a színész mesterség csínját-bínját, ő tanított a zene szeretetére, és jobbára mindenre mit ebben a könyörtelen világban tudnom érdemes. Mellette igazi mutatványos vált belőlem ki dalolt, és színészkedett. Ügyesen lavírozott az élet háborgó tengerén, és mi ritkán szenvedtünk hiányt bármiben is. De mint ahogy a hajós népek mondják, a legkisebb kihagyás is elég a teljes összeomláshoz, ha az ember zátonyokkal tarkított vizeken jár. Hát megtörtént ez is! És egy holdhónapja sebtiben tákolt koporsójára dobhattam a hideg földet.
Regall nélkül nincs társulat sem. Az Ezüst Hold egyik napról a másikra a múlt emléke lett csupán. Én meg eldöntöttem, hogy gyermekkorom álmát valóra váltva eljövök ide, hogy lássam azt miről eddig csak olvasnom adatott.

Fanyar mosoly jelenik meg az arcomon.
-Amint látod sem születésem okán, sem másként nem lenne okom kidobni téged a kocsiból. Amellett úgyhiszem bolond az a férfi ki téged eldobna magától. Látod most én vagyok az kit a a kocsiból való kidobás fenyeget.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Fentagor de' Molay
Helyszín: úton Shulurban
Időpont: P.sz. 3701, Meleg évszak, Áldozat hava 270.nap / Kyr sz. Langy évszak - Igere hónapja, Levelek hava, 3.hét, 93.nap, kora délelőtt
_______________________________________________________________

*Neha türelmesen és érdeklődve hallgatja életed történetét és bizony szemeibe csodálkozó kifejezés ül.*
- Nem doblak ki, dehogy! Inkább köszönöm, hogy elmondtad nekem életed ilyen őszintén!
…
Sabbul szülöttje vagyok. Apám neves ékszerkészítő családba született, ő maga is vitte a családi hagyományt, de... a pénzügyekhez már kevesebbet értett, főleg, hogy szenvedélyes kártyajátékos volt mellette. És soha sem tudta, hogy hol a határ...
Atyai nagyapám szinte mindig kihúzta a csávából, de 16 éves koromban miután elhunyt már nem volt ilyen patrónusa apámnak. Eladósodott... Eladott a con Corwo családnak a tartozása fejében. Így lettem sedularból navor szinte… Négy év elég volt ahhoz, hogy a kisebbik fiúval viszonylag jó kapcsolatom legyen annak ellenére, hogy a con Corwo család többi tagja mást nem látott bennem csak cselédet. Ferron viszont… - *elpirul, elhallgat, elszomorodik, kibámul az ablakon. Aztán erőt vesz magán Neha és anélkül, hogy rád nézne folytatja mondandóját.* - Nos, szerettük egymást. Nem tudom, hogy miként és hogy, de meggyőzte az apját, hogy elvehessen feleségül. Nászunk nem tartott sokáig. Apósom és anyósom elhalálozott pár hónappal az esküvő után… Két örökös maradt. Ferron nem kért a családi vagyonból csak annyit, hogy egy házat tudjunk venni vidéken. Megkapta… Aztán mikor a sógorom vendégeskedett nálunk elmentek vadászni. Akkor reggel láttam utoljára élve férjemet. Állítólag egy vadkan végzett vele, de azok a sebek rajta… biztos, hogy nem egy vaddisznó agyarától származtak… pedig mindenki azt állította…
…
Ettől kezdve az életem Donatantól függött… Hisz bár az öccse özvegye voltam, de… az adósrabszolgaságot lezáró okirat eltűnt, ugyan úgy mint a házasságunkat igazoló is; így mint a con Corwo család egyetlen feje hivatalosan jogosan tartott igényt rám, mint Gach'a-ra.
Hat évig kellett elszenvednem a megaláztatásait, a durva bánásmódját, a … az erőszaktevéseit… háromszor ejtett teherbe, hogy mindháromszor … veréssel hajtsa el…
*Elcsuklik a hangja Nehanak és csak néz ki az ablakon. Az emlékek valószínűleg úgy rohanják meg mint egy ácsorgó tömeget a nehézlovasság vágtában.*
- Pár hónapja eltűnt egyik napról a másikra. Emlegetett valami fontos üzleti ügyet, de előttem erről soha nem beszélt bővebben… Én meg összeszedtem a bátorságom és megszöktem. Ifinig jutottam, ahol egy ismeretlen nővel való beszélgetés alatt rájöttem, hogy nem lehet elfutni a sorsunk elől, mert úgyis megtalál… Most hát visszatérek oda… Lesz ami lesz…
*Súlyos csend telepedik a kocsiba ahogy Neha abbahagyja az ő élete történetét. Majd rád emeli csillogó szemeit és próbál mosolyogni, de nem igazán sikerül az a mosoly, inkább szomorú grimaszba fordul.*
- Látod… elvitatkozhatunk azon, hogy kinek van joga kidobni a másikat a kocsiból…

[Fentagor]

/Nehával a batárban/

Hallgatom amint Neha az életéről mesél, és felkavar amit mond. Ennek ellenére megpróbálok nyugalmat eröltetni magamra. Majd mikor végez kis szünet után megszólalok.
- Akkor ezek szerint senkinek sem kell a kocsiból kipenderülnie. Ez jó! Mosolyodom el.
- Tudod amit meséltél az mélyen felkavart. Az ilyen ember mint ez a Donatan szinte köpöm a szót megérett a halálra, és eljátszotta minden jogát a tisztességes bánásmódra. Egy férfi gyávaságát, és becstelenségét semmi sem bizonyítja jobban mint az, ha nőket bántalmaz. Elhallgatok egy pillanatra majd komoly tekintettel Neha szemeibe nézek.
-Ugye tudod, hogy nem engedhetlek vissza ehhez az állathoz. Kicsit kivárok, hogy a lány reakcióját figyeljem, majd folytatom.
-Egyedül legalább is biztosan nem. Aztán kinézek a batár ablakán.
-Mégis mit akarsz tenni? Van terved, hogy mi lesz ha visszetérsz?

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Fentagor de' Molay
Helyszín: úton Shulurban
Időpont: P.sz. 3701, Meleg évszak, Áldozat hava 270.nap / Kyr sz. Langy évszak - Igere hónapja, Levelek hava, 3.hét, 93.nap, kora délelőtt
_______________________________________________________________

*Neha szomorúan néz rád.*
- Megöl... Mivel rabszolgája voltam és megszöktem minden joga megvan erre. Nekem elég az, ha becsületemben halok meg. Nincs esélyem ellene...
*Ahogy a batár ablakán kinézel egy hatalmas erdőszerűséget vélsz felfedezni már nem is olyan messzire tőletek egy hatalmas kőkerítés túloldalán. Bár már most is zöldellő fák, virágzó ágyások közt haladtok, de a kerítés túloldalán lévő fakorona sűrűségből ítélve ott lehet a sétány ahová igyekeztek.
Neha szavaira mintegy végszóként a batár lassít, majd ahogy a nő hangja tovaszáll a virágillatú szellőben ti is megálltok. A kocsi ajtaja nyitódik is nemsokára.*
- Suessa, Messire! Megérkeztünk a sétányhoz. Innen szeretnének gyalogosan továbbmenni, vagy esetleg a sétány gyöngykavicsos útján is igénybe vennék szolgálataimat? - *kérdezi a kocsis teljesen tisztelettudó hangnemben tőletek fejét mellkasára horgasztva.*
- Én már inkább sétálnék, Fentagor! - *mondja neked Neha, még mindig szomorúsággal csengett a hangja.* - Csak a csomagjainkkal nem tudom mi legyen...
- Bocsássák meg tiszteletlenségemet!... Ha kívánják a csomagjaikat maradéktalanul elviszem a kívánt helyre, vagy esetleg meg is várhatom, míg a Suessa és a Messire visszatérnek sétájukból. - *vág beszélgetésetek közbe a kocsis, hangjában tisztelettel.*

[Fentagor]

/Nehával/

Konganak a fejemben a lány szavai. Azért megy vissza, hogy az a szadista őrült megölhesse? Ez agyrém! A hallottaktól kicsit kábán szállok ki a kocsiból, hirtelen nem is tudom értékelni, hogy már nem zötykölődünk tovább. Tompán jutnak el hozzán Neha, majd a kocsis szavai, mikor rádöbbenek, hogy válaszolnom kéne.
-Igen, innen gyalog megyünk tovább, de szükségünk lesz a séta után is a szolgálataira, ugyhogy az lesz a legjobb ha megvár minket. Intézem a szavaimat a kocsisnak úgy, hogy közben rá sem nézek, mert a hősök sétányának kapuja mágnesként vonzza a tekintetem. Majd a csomagjaim közül, a lantomat magamhoz veszem és kezemet Nehának nyújtva elindulunk a sétány felé. Hosszú hallgatás után töröm meg a csendet.
-Ez őrültség Neha! Nem akarlak megbántani, de ez.... Nem nézek rá, szvaimban visszafojtott indulat felhangjai játszanak.
-Te tényleg vissza akarsz menni ahhoz a féreghez aki megölte a férjedet, téged pedig éveken keresztül sanyargatott, hogy megölhessen? Mert neki joga van ehhez? És ez a dicső halál? Ez az ember eljátszotta minden jogát az élethez! Milyen kifacsart értékrend szerint van joga egy testvérgyilkos, nőket erőszakoló senkiházinak bármiféle joga élet és halál dolgában dönteni? Az ilyen büntetést és nem jogot érdemel. Te pedig ha vágóhídi bírka módjára önként hajtod meg a fejed előtte, hogy elvágja a torkodat, nem teszel mást mint szentesíted a tetteit és azt amit képvisel. Cinkosa leszel így a férjed gyilkosának, cinkosa gyötrelmeid okozójának, és ebben nincs semmi dicsőséges, és ebben nics semmi becsület. Elhallgatok és próbálom megnyugtatni háborgó lelkemet.