Hoa-teng la Rosa kalandjai

[A Rászil]

AMI A KARAKTERREL EDDIG TÖRTÉNT:

______________________________________________________
JK: Hoa-teng la Rosa (yllinori fejvadász)
Esemény: Bemesélés
Helyszín: Al Abadana emírség, Dzsah-ispotály
Idő: Pyarron szerinti 3691, esős évszak
______________________________________________________

A legutóbbi küldetés vezetett oda, hogy három hétig nyomtad a betegágyat az abadanai Dzsah-ispotályban. A dzsad kirurgusok és herbalisták magas szintű tudásának hála nem lett maradandó egészségkárosodásod -nem mellesleg el is kérték az árát a szolgáltatásnak.

***

A klán egyenlőre sem írásban, sem pszí üzenet utján, sem egyéb módon nem jelezett hogy mi a további teendőd -igaz ők még úgy tudják hogy mérgezéssel fekszel.
Mára felépültél, elhagyhatod az ispotályt ahol eddig feküdtél, függönyökkel elszeparált gyengélkedőben.

Dzsah szerpap jön, kezében egy fatállal:

-Dzsahnak hála látom visszanyerte az erejét -mondja közös nyelven- mielőtt elemegy ezt még igya meg. Egy utolsó méregtelenítő teakeverék, és ha megitta ma már ne egyen semmit.
Segít a testének magáratalálni a mérgezés okozta sokk után. Meg aztán nem jó ha a felépülése után egyből nehéz ételekkel terheli magát.
(Hoa-teng)

Felöltözve, indulásra készen, ülök ágyam szélén. Málhazsákom az ágy mellett, köpenyem az ágyra gyűrve, rajta pedig össze tűrve sodronyingem és az alkarvédők. Ölemben egy lábnyi hosszúságú ívelt kardhüvelyből, arasznyira kivont sötét penge, szinte szemrehányóan néz vissza rám: mint egy nemes királyleány, kire paraszt gúnyát aggattak, hogy rejtsék a szépségét... s a számára megalázó öltözékben csendben sírdogál nekem, aki ezt merte művelni vele. Viszont álca nélkül; e démoni szépség, csak halálos pánikot és riadalmat keltene minden felé. Vissza is tolom tokjába mikor megjelenik a Dzsah szerpap és teával kínál.
<Csak nem pont itt mérgeznek meg, ahol épp egy mérgezésből gyógyítottak ki... méghozzá igen jó pénzért.>
Közömbösen, magam mellé teszem a kardomat, alkarvédőimért nyúlok, s fakó szürke vászoningem ujjaira kezdem felcsatolni, közben kicsit tagolom a közös nyelvet neki:
-Köszönöm a törődést! Bár épp elég volt már a kúriából, ezt azért még nem hagyom ki.
Veszem el tőle a tálat. Belenézek, meglötykölöm, megszagolom, vajon ittam e már ilyet? Belekóstolok egy centnyit, ízlelgetem aromáját, ha ízlik akkor kortyolok még párat, majd vissza nyújtom a szerpapnak. Sodronyingemre sandítok. Ha még ezt is belegyűrném a málhába, annak nem vastag kantára, levágná a súlytól vállamat. Inkább felöltöm magamra. Így a legkönnyebb cipelni, ha a terhe eloszlik testemen. Ezután, a homokszínű köpenyemet húzom föl mind erre és a dísztelen hüvelyben sínylődő pengét csatolom hátamra. Az előzőleg friss vízzel töltött kulacsomat is elteszem, a zsákomat felkapom és máris indulok. Hova?
<Ideje lesz életjelet adjak már magamról.>
Tervem, célom; abadanai keretek között, kapcsolatba lépni a klánommal
A gyógytea büdös és keserű, de emlékeid szerint nem ez volt a legborzalmasabb lötty amit meg kellett igyál a gyógyulásod folyamata alatt.

-Ja és még valami. -fordul vissza a szerpap, és átnyújt egy lepecsételt levelet.

-Míg öntudatlan volt, itt járt egy férfi, aki egy barátjaként mutatkozott be, és meghagyta, hogy ezt a levelet csak akkor adjam oda, ha ön már felépült és elhagyja az ispotályt. -mondja, átadja a levelét és elhagyja a szobát.

(Hoa-teng)

Átveszem a levelet, megnézem küllemét, a viaszpecsétet is szemügyre veszem, biccentek a kézbesítőnek és megvárom míg magamra hagy.
<No csak. Akkor mégsem mondtak teljesen le rólam.>
Lopózik belém egy sovány kis vigasz.
Indulás előtt még felbontom és elolvasom a levelet.

A viaszpecsét elég egyértelmű: egy csak papíron létező yllinori nemesi család címere ami az Anath Akhan fedésére találtak ki.
A levelet rejtjelezve írták, de ismered a kulcsát. Elég rövid, csak egy helyszín és egy időpontot jelöl:

"A Harc havának 8. napján. Winoc kovácsműhelye. Reggel gyere."

A harc havának 8. napja 3 nap múlva lesz.
Egyéb utasítást nem kapsz. De van három szabad napod. Mit tervezel?

(Hoa-teng)

Miután elolvastam a levelet, málhazsákom aljába rejtem azt. A rendelkezésemre álló három szabadnapomat megpróbálom hasznosan tölteni. Úgy gondolom, legalább lesz időm rá, hogy többé kevésbé megismerkedjek a környékkel. Reményekkel telítődve indulok utamra. Alig vártam, hogy végre elhagyjam az ispotályt, amit eleinte csendes nyugalmasnak, az utóbbi időben, fanyarnak és unalmasnak kezdtem már találni. A hőségtől délibábos utcákon bolyongva, helyismeretemet bővítem. Tájékozódni próbálok a terek és az épületek között. Városnéző sétám közben, majd elszalad a délelőtt és azon kapom magamat, hogy megkordul a gyomrom. Látom, hogy az erősödő hőség, miként kezdi elcsigázni a város nyüzsgését, aki csak teheti, árnyékba vonul mind. A piac felé veszem az irányt, miközben olcsó ebédben bizakodva, gyors étkezde ponyvája alá vágyom. Mustrálom a portékákat, majd kinézek egy rokonszenves ponyvát. Szándékomban áll, egy könnyű ebéd megejtése.

A délelőtt első felében becsavargod a várost, azzal a céllal, hogy egy kis helyismeretet szerezz. Abadana az emír székhelye, nem kis területről van szó, ahhoz ez az idő korántsem volt elég, hogy mindent feltérképezz, de ahhoz igen, hogy alaposan eltévedj. Szűk sikátorokban bolyongsz, ahol ponyvát feszítettek ki a házak között, hogy kellően árnyékoljon a tűző nap elől. A szük utakon hömpölyög az emberfolyam, eszményi terepét adva a helyi zsebeseknek, akik kiváló helyismerettel és összeszokott együttműködésben vállalkoznak rá, hogy megszabadítsák az értékeitől a területükre tévedő idegent. Testek lökődnek neked, udvarias dzsad nyelvű bocsánatkérések, mentegetőzések.
Későn veszed észre, mikor éppen találsz végre egy lacikonyhást hogy a zsebedet valami éles szerszámmal kihasították és az erszényedet ellopták.

(Hoa-teng)

A lacikonyha ponyvája alá betérve, már alig győzöm nyeldesni a kajaillat hatására csorgó nyálamat, amikor...
-Hová tettem? Hová is tettem?.. Ja, hogy kivágták a zsebem?!...
<A jó k.va bokszos képű anyátokat!>
Hirtelen kedvem támad minden közelemben lévő dzsadot felbontani, aztán csak sikerül mérsékelni indulataimat, mert azt mégsem kéne tán.
<Esküszöm.. esküszöm, hogy megérdemelte a k.va tolvaj. Ha ilyen észrevétlenül le tudta nyúlni, hogy semmit nem érzékeltem belőle,.. hát tényleg őt illeti az a lóvé. Ó hogy rohadna meg!>
Elhagyom az étkezdét és ilanori nyelven állapítom meg, hogy;
-Így múlott ki Yllinornak hű alattvalója..
Átvillan az agyamon, hogy na most mi lesz velem?..
<Fegyverkabát ugrott!>
Úgy döntök, hogy megpróbálok túladni a fegyverkabátomon. Olyan kereskedő után nézek, aki hasonló áruval foglalkozik, mint: fegyverek, vértek, ruhák. Ezek után elég körültekintően viselkedek. Nem szeretnék még egyszer így járni.

Úgy látszik bekeveredtél a bazárba. Miután kidühöngted magad, találsz egy egész utcát, ahol mindenféle rendű és rangú fegyverkereskedő ponyváról árulja óbégatva a portékáját.
Késeket, tőröket, kardokat lóbálnak előtted:
-Had ajánljak egy csodás kardot, szahib, keményebb mint az abbit és élesebb mint a hasított obszidián...
-Egy szép dísztőrt uraságodnak?
-kérdezgetik az árusok, ahogy elhaladsz előttük.

(Hoa-teng)

Biztos vagyok benne, hogy közel nem kapok annyit a portékámért amennyit az valójában megér, ha egyáltalán akad olyan aki átveszi majd tőlem. Jobbnak látom, ha mindjárt áron alúl kínálom fel az amúgy sem új fegyverkabátot. Sosem kufárkodtam és nem nagyon szeretnék alkudozni, de azért mégsem hagyom, hogy kiszúrják a szemem pár garassal. Úgy gondolom, azért minimum ötven rezet mindenképpen jó volna kapjak az öltözetért. A legbővebb áruválasztékkal rendelkező kereskedőt ítélem üzleti célom megvalósítására a legalkalmasabbnak, ezért megkörnyékezem a pavilonját. Biccentek neki, majd közös nyelven szólok hozzá.
-Üdvözöllek dicső kereskedő! Ismerni te közös nyelvet, já? Volna nekem sürgős üzlet.. bajban vagyok. Kiraboltak. Jó árut kínálok neked, olcsó pénzért.. rászorulok. Nézd milyen jól járnál vele.
<Még egy-két nap és a gatyám is rámegy Al Abadanára.>
Előveszem a fegyverkabátot és leterítem a kereskedő elé, majd a tíz láb hosszúságú, összetekert kenderkötelet is ráteszem.
-Ez nyolcvan rezet, mindenképpen megér neked dicső kereskedő.

A vékony, kecskeszakállas fegyverkereskedő értő szemmel nézegeti a fegyverkabátot és sajnálkozik a történeteden. Hasonló nyelvtani szinten töri a közöst mint te:

-Kirabolni? Ájájjaaj! Hogy szárad kéz le, összes tolvaj, gazember; lopni meg midenek!
-Hát ez van nagy szerencsétlen, nagy szerencsétlen.

Megnézi a kabátot és megcsóválja fejét és a szemét forgatja:

- Nyolcvan??? A kábát jo, de volt használt. Újat vesz 100 réz. Ezt már nem eladni nyolcvanért, ha adni nyolcvan, inkább venni új. Senki nem vesz 90 réz, ha venni 100 réz új kabat. Hol lenni én haszon? Tönkre akarni tenni? Tíz gyerek száj kér enni! Adok érte 30 réz...-mondja az állát vakargatva és várja hogy mit lépsz az ajánlatra.

(Hoa-teng)

Apró sikerként könyvelem, hogy azért hajlik az üzletre a dzsad, de ezt ahogy tudom leplezem előtte. Lassan csóválom fejemet.
-Ejnye-ejnye kereskedő uram.. Te tudni én megszorulva. Talán kihasznál te engem? Hát tudod mit? Te mondani harminc rezet, én mondani nyolcvan... Kettő közé állapodunk, tiéd még a tíz láb hosszú kenderkötél, ha te megad hatvan. Kedves, ügyes kezű nejed, egy két szóból kipofozni, jobb lesz az mint egy új. Kenderkötél, meg láthatod, még nem is használva..
Mondom enyhe ilanori akcentussal, s vágok hozzá igen komoly képet. Megpróbálok kicsikarni amennyit csak lehet, de azért nem akarom túlfeszíteni a húrt, hogy elhajtson az üzletétől a dzsad. Mindenképpen pénzt kell, hogy szerezzek; szállásra, ételre, amíg munkához nem jutok.
-Nyoolcvaaan? Nyolcvaaan? Életemben nem látni annyi pénzt együtt, hát tán azt hinni én csinálni pénz? Te nem ismerni én asszony, nem Kedves, ügyes kezű nej lenni az, hanem lenni vérszívó, káráló, hárpia, embernyúzó démon! És akkor a másikat még nem is látni! Az ám az igazi lenni csontrágó förtelem! Hát hogy mondani én neki hogy adni nyolcvan réz te kabát? Hát kiszúr nekem tök! Tán azt akarni én lenni eunuch!? Légy könyörületes úr! Te is látni nem adni tud neked 50 réz több! És csak úgy állni üzlet ha adod még kötél, te belátni valamivel meg kell béklyózni az én nekem lenni, emberevő némberek!

(Hoa-teng)

-Ötven?
<Hollók játszanak szemeddel!>
-Rendben!
Mondom egy hosszú sóhaj kíséretében. A máris megkönnyített málhazsákomból előhalászom a kulacsot és egy jót iszok hűs vizéből, amíg leperkálja az ötven rezet a kereskedő. Az újonnan szerzett pénzemet, a borotválkozós dobozomba teszem, s aztán azt vissza a zsákomba. Szörnyülködök magamban, hogy mire kellett vetemedjek, de hát a szükség hozta így.. Az üzlet nyélbeütése után, búcsú képen biccentek a dzsadnak.
-Köszön üzlet! Kívánni neked szerencse a kabáthoz, nejeidet meg neveld alázatra... Óvjanak az isteneid!
Majd pár lépést odébb állva a pavilontól megállok és kardomat-mielőtt még lelopnák a hátamról-oldalamra csatolom fel. Pillanatnyilag egy kissé elment az étvágyam és szálláshely ügyében próbálok szétnézni a városban. A lehető legolcsóbb késdobáló tenné meg leginkább... Be kell osszam a pénzemet. Menet közben, éberen figyelem az esetleg mesterkedni próbáló zsebes akciókat.

// a második ajánlatom 60 réz volt, csak egy kicsit bután adtam elő.. //
Nos, a nap további részében, a zsebesek már nem követnek el ellened újabb akciót.
Abadanában azért számos lehetőség van amivel egy jó fegyverforgató pénzt szerezhet, csak keresni kell.
Olcsó szállást szeretnél keresni, de nincs helyismereted. Miután külön nem írtad, nem jelezted hogy megkérdezel valakit, ezért úgy veszem, hogy találomra az orrod után mész.
A bazár nem akar végetérni. Már megtaláltad az állatvásárt, a fazekasok utcáját és a szönyegszövőket is, mire nagy nehezen kibontakozol a bazár öleléséből, amely folyton áruval kínál.
Egy durva murvával felszórt úton mész, jobbra előtted egy óriási és gazdagon díszített mecsetet látsz, ahol hívők imáinka hagja idáig hallik.
Két őrjáratba is beleütközöl, de nem háborgatnak, a bazári zsebtolvajoktól eltekintve Abadana jó közbiztonságú város hírében áll. Az emberek jól öltözöttek és tiszta ruhában -a nők csadorban- járnak.
A város éli megszokott mindennapjait, és te idegen vagy ebben a világban. Látsz ugyan üzleteket és sok-sok lakóépületet, amin még táblais van de nem mindig tudod kikövetkeztetni a rendeltetését, mert nem írják ki közös nyelven hogy micsoda.
A cégéreket megismered persze, de semmi nincs ami vendégfogadóra utalna.
Kellemes kávéillatot sodor feléd a szél, egy kis elkerített terasz felől, ahol kis asztalkák körül, dzsadok eszegetnek valamit és harsány gesztikulációba merülve beszélgetnek. Felszolgáló jön, rendelést vesz fel, és tálcával jön ki.
(A zsebtolvajlás és az üzletkötés miatt kapsz 10 Tp)

(Hoa-teng)

A bazár és a bolyongás hatására, kezdek eltelni a hellyel, szinte zúg tőle a fejem. Megállok a terasz előtt és a számomra idegen nyelven beszélgető helybélieket figyelve eltöprengek magamban.
<Kellemes kávé illat. Jó kiszolgálás. Elégedett vendégek... Kétlem, hogy ezt a helyet az én pénztárcámra méretezték... Hogy én mekkora barom vagyok!>
Morfondírozok tovább.
<Az lett volna a legjobb, ha el sem hagyom az ispotályt amíg jelenésem nem lesz az utasítás szerinti helyen,.. csak hát a tettvágy és az unalom hatása ezt hozta ki akkor. Ha tudtam volna, hogy kifognak rabolni akkor másképp alakítom terveim. Most már mindegy. Azért betérek ide, hátha beszéli valaki a közöst és útba igazít, vagy esetleg... bár nem akartam megkockáztatni, hogy lesérüljek a klán rendelkezésére állásom előtt, nem mintha nem bíznék magamban, most mégis jól jönne valami egy-két napos munka... esetleg munkához segít valaki egy magamfajta fegyverforgatót. Az érdeklődés talán nem is kerül pénzbe.>
Odaballagok az egyik asztalhoz, nem túl mélyen meghajolok és megszólítom a köré ülteket.
-Szép nap jó uraknak! Beszélni valaki közös?

Az asztal körül egyszerű ruhás dzsad férfiak ülnek, ruházatukon csak kevés ékszer, díszítés van, az is inkább hímzésben.
Az asztalon a rendelésekért hagyott pénzek is inkább rezek mint ezüstök.
Egy őszes szakállú férfi feláll és kifogástalan közös nyelven mondja.

-Én igen. Miben segíthetek önnek szahib?

(Hoa-teng)

<Szahib.. szahib.. mindegy. Viszont meglepően sok erre a civilizált ember. Ez jó!>
A megszokott, halk és nyugodt hangnememben fojtatom.
-Nekem lenni nagy szerencse, hogy te megért engem. Meg tud mondani nekem, hogy üzlet itt kiadó szoba?
<Népem nyelvéhez képest ez ocsmány... Soha nem gyakorolnám, ha nem lenne szűkséges...>
-Esetleg nem tudni én munka merre talál?. Én nemrég érkez ide város.
-Ez itt a tisztes munkából élő polgárok kézműves negyede uram, nemigen van itt módos ember, aki meg tudná fizetni a szolgálatait, vagy méginkább, akinek szüksége lenne rá.
-De a karavánszerájok mostanában mindig keresnek megbízható fegyvereseket a konvojok kísérésére, és az Ismati Arénája is szívesen lát az aréna homokján bátor viadorokat, akik pénzért és dicsőségért szórakoztatják a közönséget, legyen az dzsad, vagy külhoni.

(Hoa-teng)

<Egy karaván kísérete több napig is eltart, esetleg több hétig. Helyzetemben, ez túl hosszútávú feladat volna. A gladiátor viadal pedig,.. egy kissé feltűnő.>
-Információkat köszön! Én kérdezni, te tudni e, hogy én szállás merre talál?
Próbálok még erre kilyukadni, aztán búcsút veszek tőle és elindulok, hogy a nap további részében is feltérképezzem a város egy részét, fogadókat, lebujokat, keresve a felderítés során. Ha túl erősnek érzem a napsütést, felkötök egy vajszínű, rongyos fejkendőt.

A nap további részében végigjárod a várost és természetesen több vendégfogadót, karavánszerájt, és ivót találsz. Efféle létesítményekből rendelkezik a város vagy két tucattal.
A fele módos középosztálynak való,egy negyede szegényes késdobáló a kétkezi munkásoknak, és helyi léhűtőknek, és a negyedik negyede pedig teljes luxussal és igazi dzsad kényelemmel felszerelt palota. Mostmár nem lesz gond a szállástalálással, kérdés melyik árkategória vagy melyik törzsközönség felel meg az igényeidnek.

(Dobj Veszélyérzék-képzettségpróbát.)

<Azt hiszem, a kétkezi munkásoknak és helyi léhűtőknek méretezett költségvetésű, fogadók közül választanék egyet >
Majd benéznék egyikbe...

Veszélyérzék: 20
Érzékelés: 15
Próba: 1K100 = 49 [49]

Esteledik már mire utadat a "Remetekert" nevű elvadult kertvendéglő felé veszed ahol -úgy tudod- szobát is adnak ki.
A sűrűsödő árnyakban biztosnságban érzed magad.
De nem ejtettek a fejedre, hogy fejvadászként ne tudd -ilyen képzést kaptál tudod hogy azért erre számítani lehet-: biztos vagy benne hogy a város szemete, rablógyilkosok, helyi zsiványok próbálkozni fognak nálad, főleg ha már a figyelőik kiszúrtak, mikor a területükre bejöttél.
Ilyen környéken este te se hagynád ki, ha ebből élnél. Abadana szegénynegyede azért nem mentes a bűnözéstől.
Miután külön nem írtad hogy lopakodó "üzemódban" vagy, ezúttal az útonállók is kinéztek maguknak, akik nem is titkolják a jelenlétüket, egy kis téren egy kapualjban összegyülve egy sötét csoportosulást látsz, akik kivont dzsambiákkal és rövid íjjal felfegyverzve állnak ott.
Meglátod őket, ők is téged.
A íjászok nyilat tesznek az idegre.
(A térre három kis girbe-gurba utca vezet be, az egyikben állsz te, a téren egy ház kapualjában meg az útonállók.)
(Hoa-teng)

Mikor meglátom a haramiákat és felismerem a helyzetet, megtorpanok a kis utcában. Megpróbálok pontos számot venni a kapualjban csoportosuló túlerőről. Megnézem hányan vannak, milyen ruhákat viselnek, hányan forgatnak dzsambiát, hányan íjászkodnak.. Észreveszem, hogy a nyílvesszőket rákészítik az idegre; egyértelműnek veszem, hogy használni kívánják ellenem.
<Fedezékbe!> villan át az agyamon.
Nincs sok időm átgondolni a dolgokat, csupán ösztönösen megpróbálom javamra használni a helyszín és a terep adottságait: kitérésre összpontosítva hátrálok, miközben fedezéket keresek az íjászok elől. A mai nap eseményei mindenképpen indulatokra adhatna okot, én mégis megpróbálok tiszta fejjel, hidegvérrel cselekedni az adott helyzetben.
<Ma már egyszer megloptak, viszont még nem ettem semmit. Nyugalom... Nem fogom a fegyverzetemet is ezeknek a patkányoknak ajándékozni... a testemet meg dögevőknek... pont ebben a koszfészekben.>
Ha sikerül megfelelő fedezéket találni egy ház sarkánál, rögtön azt nézem, hogy abban a helyzetben, fel tudok e mászni a háztetőre észrevétlenül. Akkor meglapulok ott és hallgatózok, mit neszelnek alant a támadók. Ha a háztető kizárva; megfosztom nemes pengémet, megalázó gúnyájától és úgy helyezkedek, hogy ugrásnyi távolságból tudjanak csak íjjal támadni rám, vagy ne férjenek hozzám sokan, ha közelharccal támadnának, s bevárom őket. Ha nincsen fedezék, vagy ha van is, de reménytelen a túlerő.. akkor egyszerűen kereket oldok, s ha lehet másik útvonalon próbálok a Remetekert fogadóba jutni... esetleg másikba.

Először is egy sima Gyorsaságpróbát kérek, +1-egyel, hogy mekkora előnnyel indulsz a rablókhoz képest. (1k20-szal teljes érték alá.)
A többit a gyorsaságpróba eredményének ismeretében mesélem. Aki alacsonyabb eredményt ér el mint a másik, az nyerő, de azonnal nem fognak tudni elérni, mert előnyöd van.

Pontos felmérést nem tudsz felvenni az ellenfél felszereléséről, mert magad is menekülsz és csak egy pillantást vethettél rájuk. Az biztos, hogy hatan vannak, ebből ketten rövid íjakkal.
Mire célzásra emelik a fegyvereiket te már sarkon fordultál az utcácskában, és reménytelen hogy eltaláljanak, bölcsen nem is pazarolják a muníciót, de utánad ered a hat tagú banda.
Szorosan tartják veled a lépést, nem maradnak le, úgyhogy sokat nem keresgélhetsz megfelelő fedezék után, de a háztetőkre felmászással nem lesz gond, ha elég gyors vagy.
A szegénynegyed házai, düledező viskók, a házfalakon rengeteg rés, fogódzó, hézag található, elméletileg egy képzett mászó pillanatok alatt felkúszhat rajtuk, de a biztonságos mászáshoz nem lesz időd, gyorsan kell a falon felkússzál, inkább lendületből és erőből, mint megfontolt óvatosságból.

(OFF: Ha megpróbálkozol a tetőre feljutással, a mászás próbádat módosítók nélkül dobod, mert önmagában a falon felmászni nem nehéz feladat, de másodperceid vannak a cél megvalósítására és amennyi pluszt kapnál a fal miatt, annyit vesztesz az idő rövidsége miatt.

Ha mégsem kísérted a sorsod és tovább menekülsz, kérek egy Gyorsaság és egy Állóképességpróbát.)

(Hoa-teng)

Mérlegelve a helyzetet, lemondok a tetőrejutásról, mert azt így már nem tudnám észrevétlenül kivitelezni és ha nem sikerülne elsőre, biztosan hátrányos helyzetben kerülnék szembe a támadókkal, ezért tovább menekülök. Nem is a dzsambiásoktól tartok igazán, hanem a lemaradozott íjjászoktól, akik csak arra várnak, hogy zsíros célpontjuk legyek amíg lefoglalnak a társaik. Tehát spuri tovább a féltucat rabló elől.
Egyenlőre menekülsz a rablók elől a legrövidebb úton a főbb utak felé, ki a szegénynegyedből, arrafelé biztos lenni kell őrjáratnak.
Nos a zsiványok lépést tartva trappolnak mögötted, nem azok az elhízott hájas fajta emberek.
És veled ellentétben nekik helyismeretük is van.

Dobj Érzékelés próbát! (1k20)
Dobj Intelligencia próbát! (1k20)
Dobj Veszélyérzék próbát! (1k00)

Egy gyors hátrapillantás után kiszúrod hogy az íjászok lefordulnak valami mellékutcába, ketten kétfelé, és csak a késesek üldöznek.
Nem biztos hogy jó ötlet tovább folytatni ezt a stratégiát.
Vastagon bent vagy a szegénynegyedben, őrjáratnak nyoma sincs, és nem úgy tűnik hogy a rablógyilkosok -sajnos- ne tudnának veled lépést tartani. Továbbá valószínűtlen hogy az íjászok azért tűntek el, mert leültek pihenni egy kőre.
Nem tudsz olyan utcába rohanni, amit ne ismernének, számukra kiszámíthatóan menekülsz.

(Hoa-teng)

Egyre jobban kimerülve rohanok üldözőim elöl a nyomornegyed sikátorában. Az íjászok lefordulásával úgy gondolom, elém akarnak vágni valami mellékutcáról, hogy célba vehessenek. Érzem, hogy már képtelen vagyok lelépni, kibújni a sorsom elől... végül, szembe fordulok vele.
Lelassítok, eljátszom mintha kifáradtam volna, bevárom a négy haramiát és mikor már elég közel vannak, akkor elrugaszkodok a másik irányba és fegyvert rántok repülésem közben. Megpróbálom a legrövidebb úton elpusztítani a legközelebbit és persze aztán a többit. A hegye felé egyre erősebben ívelő, egy láb hosszúságú sötét pengével, megpróbálom széthasítani őket.

Mikor lelassítasz, a rablók elégedetten felmordulnak, szemükben bosszúszomj és rosszindulat ég, mintha legalább is neheztelnének hogy nem akarod odaadni a bőrödet. Ők is egy manőverbe kezdenek: megpróbálnak körbekeríteni.

(Akrobatika képzettségpróbát kérek.)

A szaltós manőver sikerült. A levegőben pozícióba tudsz helyezkedni ahhoz hogy a rettegett fejvadászfegyverrel az egyiket azonnal levágd.

A rablók egy másodpercre meglepődnek, és zavartan kapkodják a fejüket hogy kövessék a röptödet, sok mindenre számítottak, de erre nem.
Könnyű fegyverkabátot viselnek.

Dobj támadódobást a következő módosítókkal:

-Meglepetésszerű támadás
-Harc magasabbról

A terved kivitelezése fényesen sikerült: az egyik haramiát a szegycsontjától majdnem az ágyékáig hasítod, aki agonizálva a földre rogy.
A megmaradt három ocsúdik és feléd szúrnak.

(TÉ/és Sebzésdobást kérek, úgy, ahogy az előbb tetted. A kezdeményezés az övék, mert kisebb a fegyver bevetési idejük és te most fejeztél be egy harci akciót.)


Lezajlik az első harci kör. A megdöbbentő akciót látva a martalócok kapkodó, indulatos szúrásokat eresztenek meg feléd, többségük sajnos talál, ám hála Arelnek rendre elakadnak a sodronyingedben, karcolásokkal megúszod az első kört, 6 Fp-t vesztesz.

Mikor te kerülsz sorra ellenben iszonyatos sebzéseket osztasz, ami megrendíti őket, de bíznak a túlerejükben: a két íjász a kör végére megkerül, akik az utca jobb és bal oldalán -a háztetőn- vesznek fel lőpozíciót, és célzásra emelik a fegyvereiket.
A következő kör elején a lövészek jönnek előszőr.
A közelharcban állók újabb kezdeményezőt, támadót és sebzőt dobnak.
(OFF: Mind a két támadásnak ugyanaz az áldozata, vagy megosztod a csapásokat?)

UI: A reagodat a csata-topicba írd. Kösz.

[A Rászil]

Miután csatázol, a friss HM reagot a Csata topicban találod meg.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Az esti szürkület beálltával, gondolom a romlott fényviszonyoknak és talán egy kis szerencsének köszönhetem, hogy könnyebben megúsztam az íjászok lövéseit. Néhány pillanattal előbb még a halálra készültem, ezért most megkönnyebbülve nézem amint eliszkolnak a rablók előlem, nem futok utánuk. Örülök, hogy végül így alakult, hiszen csakis halálommal juthattak volna a fegyverzetemhez, nem adtam volna fel a harcot. Egy tetembe törlöm a pengémet, aztán vissza tolom hüvelyébe. Kis időt vesz igénybe a meditációm, amivel elmém erejét hívom segítségül, s csillapítom fájdalmaimat. Leguggolok a holtestek mellé és naná, hogy ki is fosztom őket. Fegyverek, értéktárgyak, ékszerek, pénzek után kutatok a ruházatukban, hiszen úgysem lesz rá szükségük már többet, de nagyon nagyvonalúan, rajtuk hagyom véres fegyverkabátjaikat. Dolgomat a lehető leggyorsabban próbálom végezni, majd ezután iszok egyet a kulacsból és az arcomat is megmosom, hogy felfrissüljek egy kicsit. A haramiák halálán egy cseppet sem bánkódok, csupán néhány gyilkos söpredéktől szabadult meg a város. Eltöprengek.
<Ezek tudják, hogy idegen vagyok, szállást keresek. Látták, hogy a Remetekert felé tartok... Mi van, ha összeszedik pereputtyaikat és ott fognak várni egy kis meglepivel?.. Utálom a rablók meglepetéseit!>
Fokozott elővigyázatossággal és lopakodó üzemmódban indulok tovább. Ha tudomásom van a közelben valami másik fogadóról, akkor arra megyek, ha nem, akkor pedig ismételten a Remetekert felé veszem az irányt, de ha lehet, azt is kerülővel.

//Fájdalomcsillapítás diszciplína: max pszípontért. (-12Yp)//

[A Rászil]

A rablóknál összesen 1k3 ezüstöt és 3k10 rezet találsz, no meg a dzsambiákat.
Némi jóféle dohány, és valami csonttalizmán.
Árnyéktól-árnyékig lopakodsz és ki is szűrsz néhány nyitott ablakot, kapualjat ahol sötét alakok- figyelők állnak de eltűnnek, ahogy haladsz feléjük.
Bántatlanul éred el a Remetekert nevű nyomorúságos fogadót lapostetős dülledező vályogépület, belső kerttel, asztalokkal ahol néhány helyi masszív alkoholista alszik leborulva.
Az előkertben senki csak néhány fűtől kábult emberi roncs. Bent az ivóban ezen a kései órán is megy az italozás, legalábbis erre engednek következtetni a kiszűrődő hangok.
Nem látsz itt senkit néhány ópiumtól fetrengő nyomorulton kívűl.
Elvadult tuják, fonnyadó rózsabokrok vesznek körül, előtted az ívó ajtaja.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Amennyire csak tudom, letakarítom magamról az imént zajlott harc nyomait. Rendesen szemügyre veszem azt a csonttalizmánt mielőtt elteszem a "szajrét" és tovább állok a csata helyétől. Elgondolkodok, hogy mi ellen óvhat az és mindenképpen meg fogom mutatni majd egy hozzáértőnek is. Testileg és szellemileg kimerülve, korgó gyomorral érek el a fogadóhoz. Pillanatra megbotránkozom a fetrengő emberi roncsokon, de ők legalább jelenlegi állapotukban nem veszélyesek. Soha nem értettem meg a mámorfüggő embereket, viszont mérsékletesen én sem vetem meg a relaxációnak szántan egy pohár italt. Egy jó vacsora után, le is csúszna most egy pohár bor a lefekvés előtt. Lehetőleg feltűnősködés nélkül, (már amennyire lehet) bemegyek az ajtón, körülnézek és a pulthoz sétálok. Megszólítom a csapost.
-Jó este! Én vacsora itt, szállás szoba?

[A Rászil]

Belépsz a bizalomgerjesztőnek csöppet sem nevezhető fogadóba.
Első pillantásra kitűnik, hogy a hely törzsközönsége olyan alakokkal van tele, mint akikkel az előbb végeztél.
Rablók, tolvajok, orgazdák, stricik, és gyilkosok tanyájára jöttél.
A vad falka rosszindulatú mohósággal méreget, páran döbbenten lecsapják az asztalra az ivókupájukat és a hátsó kerthelység felé eltűnnek.
Nem érted mit beszélnek, kiabálnak neked.
Két tagbaszakadt kidobó -egyiknek fültől-fülig forradás csúfítja a nyakát, a másiknak a füle hiányzik- tüskés boxerrel a kezükön közelednek feléd.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Megdöbbenve tapasztalom, hogy alig belépek az ajtón, rám ront két kidobóféle mutáns söpredék, az egész napi eseményeim után, már tényleg alig bírom türtőztetni magam. Gyanítom, hogy a gazda keze is benne lehet a dologban, ha már a kidobói jönnek nekem. Többé már nem kívánkozok itt megszállni és nem akarom az önjelölt tisztogató szerepét tölteni, mert túlságosan fáradt vagyok hozzá. Szembefordulva velük, és jobbomat a kardom markolatán tartva, hátrálok az ajtó felé vissza, bal kezemmel nyugalomra intem őket. Láthatják, hogy távozni próbálok, de ha kell megvédem magam.
<Gyertek csak ti rohadékok! Ha hozzám ér az egyik én esküszöm, hogy darabokra hullatom az egész kurva bagázst!>

[A Rászil]

Kihátrálsz a fogadóból vissza az előkertbe.
A fickók karba tett kézzel megállnak az ajtóban és úgy strázsálnak, láthatóan megelégedtek azzal hogy elijesztettek -vagy legalábbis ők ezt gondolják- hagyják hogy elmenj, de a szemük végig rajtad van miközben kifelé mész.
Egyikük köp egy hegyesed feléd, de egyéb inzultus nem ér.
Nem kell hozzá sok ész hogy kitaláld, a hely az abadanai alvilág söpredékének gyűjtője, zárt világ, ahová nem megy helybéli, turisták pedig a legeritkább esetekben akarnak a nagyváros szegénynegyedének rosszhírű késdobálójában megszállni.
Emlékeid szerint a Bazárba bevezető út mellett van a legközelebbi fogadó, -a Dűnevándor- amiről kizárt hogy a Remetekerthez hasonló pusztulat lenne, hisz gyerekeket is láttál odabent ugrándozni valamelyik vendég kíséretében.
Reméljük a felhentelt útonállók bandája nem akarja megbosszúlni halálukat, mivel épp az efféle "munkából" élők törzshelyére toppantál be az előbb, -a saját lábadon- ennek köszönhetően biztos tudják már hogy az akció nem úgy sikerült mint tervezték, és valószínű keresik már a tagjaikat, hogy mi van velük. Nem ártana gyorsan eltűnni a környékről.

(15 Tp a kalandos "turista"- élményekért)

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Gondolhattam volna, hogy a történtek után nem lesz jó vége, ha erre jövök és elindulok a jobbik közbiztonságú fogadó felé. Legrosszabb számításaim szerint is megérhet egy aranyat az a pár dzsambia és úgy gondolom, talán megengedhetem magamnak, hogy a bazár mellettiben száljak. Nem volna jó az utcán aludni. Óvatosan intézem utamat.

[A Rászil]

Sikerül kikeveredjél a Szegénynegyedből és egy főutcán közelíted meg a Dűnevándort. Itt már vannak közvilágításra használt kristálylámpák az út mentén és az utca végében az abadanai emír egyenruhás éjszakai őrjárata közelít.
Folytatod az utad a főutcán vagy szeretnéd elkerülni az őrjáratot?

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Lehetőleg megpróbálom elkerülni az őrjáratot, de csak akkor, ha még nem vettek észre mert ha igen, akkor már felesleges, mivel még azt hinnék, hogy menekülni akarok. Nem vagyok sem rabló, sem tolvaj, viszont attól tartok, hogy nem néznek jó szemmel egy fegyverest, e kései órában az utcán. Fárasztó napom után, nem lenne még kedvem magyarázkodni nekik, hogy jófiú vagyok és semmi okuk gyanakodni bármiért is. Az is megfordul a fejemben, hogy "a biztonság kedvéért" esetleg megfosztanának fegyveremtől, vagy bezárnának egy kis megfigyelésre és borsózik tőle a hátam. Szóval most inkább kihagynám az őrjáratot, mert nem akarom megkockáztatni, hogy akadékoskodjanak velem. Nyugalomra vágyom... legalábbis mára. Elkerülöm őket, vagy megbújok előlük amíg el nem tűnnek és csak ezután térek be a Dűnevándor fogadóba.

[A Rászil]

Bölcsen cselekedtél, tekintve hogy most szeleteltél ketté egy útonállót és a ruhád iszamos az ellenség vérétől... és úgy festesz mint aki most jött a vágóhídról.
Talán a Remetekertben is ezért támadtak azonnal, nem kérdezve semmit... lehet a Dűnevándorban is gondot fog okozni ha így állítasz oda az éjszaka közepén...
Az őrjárat elől egy kapualjba húzódol és azok elmasíroznak előtted.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Igen, mikor jobban szemügyre veszem magamat, látom, hogy nem nagyon sikerült letakarítsam öltözékem és felszerelés hiányában nem is tudom rendesen lesuvickolni a rám száradt vért. Még a kapualj rejtekében bújva, mikor kellő képen eltávolodott tőlem az őrjárat, előkotorászom a váltás ruhámat a hátizsákból és átöltözök gyorsan. A koszos ruhát és a sodronyinget, belecsomagolom a köpenyembe, mégpedig úgy, hogy a köpeny tiszta fele legyen kívül. Ezt a batyut beletuszkolom a málhába és a sodronying miatt, kissé nehezebben dobom vissza a hátamra. Tervem szerint, majd a fogadóban kimosom a holmimat. A szürke vászoning és a kopottas fekete vászonnadrág, amit most húztam fel, tisztán volt a málhám aljára tűrve és bizonyára elfogadhatóbb lett így az öltözékem. Keménybőrből készült alkarvédőimet letöröltem egy szennyes ruhával, ezért azokat még visszahúzom, de a sodronying a málhazsákban jön velem tovább. Irány be a fogadóba.

[A Rászil]

Rendbeszedett külsővel közelíted meg a Dűnevándort:


Kopogásodra hamarosan imbolygó mécses fényét látod közeledni az ablakon keresztül. A legutolsó ivók is elmentek már.
Előadod miért jöttél, a tulajdonos -kopasz, szakállas dzsad, bizonyos Yusef- szívélyesen fogad és ad egy közepes minőségű szobát. A szállás egy éjszakára 10 réz lesz, egy étkezés ugyanennyi.

Az ivóban senki nincs, a fogadóban halk neszek hallatszanak a horkolástól kezdve, szeretkező párok zaján át az álmukban beszélőkig.

Lefekszel, másnap sokáig alszol, mert rossz éjszakád volt. Arra ébredsz hogy egy galamb a csőrével veri az ablakot.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Három napra foglaltam szobát, vacsorával, reggelivel és egyéb szolgáltatásokkal egybevetve, miután nyugodt, hangulatos helynek ítéltem a Dűnevándort. Reggel hosszan elnyújtózok, lustálkodok az ágyamban, nézem a galambot, miként küzd az ablakkal. Talán kenyérmorzsákat remél.. Alvás közben, valamennyire regenerálódhatott az elmém és a hiánytalanságok orvoslására,. felülök az ágyban, s meditációba kezdek. Az ágyam mellett, előző este használatos fürdődézsámban áznak a szennyes ruháim és mivel most nem nagyon van kedvem szappannal is átsikálni őket, inkább áznak még egy napot.. Miután újratöltődött az elmém, felöltözök, s reggelizni megyek. Sodronyingem az ágy alatt hagyom, a szemek közé száradt embermaradványaival együtt. Málhámba csak a pár dzsambiát és a frissen töltött kulacsomat viszem magammal, oldalamon függő kicsit fura handzsárommal, csizmámba rejtett tőrömmel és alkarvédőimmel szerelve magam. Reggelizés közben, eldöntöm, hogy ismét a bazárral kezdem és megpróbálok túladni az egyik dzsambián. Szükség van egy gyökérkefére is, hogy ki tudjam sikálni a szennyet, a kényes helyekről. A bazár után, körbeszaglászok a levélben találkozóhelyként megadott; "Winoc kovácsműhelye" tájékán. A Dűnevándor gazdájának adok egy ezüstöt és a tudtára adom, hogy szóljon, ha majd leéltem már azt a pénzt a három (illetve kettő) napom alatt, amit elfogok még tölteni itt. Kilépve a fogadóból, fejkendőmet felkötöm és megyek a bazárnak. Az előző napi dzsad arcot keresem fel, mert úgy tudom, hogy elég széles árukínálattal rendelkezik és persze már bonyolítottam egy üzletet vele.