Éppen az istállóból visszafelé tartok, amikor a táj figyelése közben meg akad a szemem egy magányos fán nem messze a szorgosan dolgozó szolgáktól. Gondolok egyet; leülök a fa tövébe egy kicsit ejtőzni.
<... Még egy kicsit kint időzök... Ki tudja mikor lesz szerencsém újra viszont látni ezt a tájat, a birtokot, érezni az ezernyi titkokat őrző falakat, melyek ha beszélni tudnának a környék legendái újra lennének írva... Eljött hát a nap, visszagondolva a tegnapi mulatozásra, -már ha ez a helyes kifejezés rá- méltó zárása életem ezen szakaszának, de midőn az új élet hajnalodik, kisebb árny vetül a boldogsággal vegyes izgatottságra; apámmal még beszélnem kell... Tudom hogy meg fog érteni, de félek attól, hogy ha szomorúnak kell majd látnom. Tudom, hogy ha így is alakul, meg fog érteni, mivel fontosnak találja a család büszkeségét, és remélem látja majd utazásom mögött, hogy igyekszem majd tetteimmel emelni családom hírnevét... De hogy is köszönhetem meg mind azt, amit apám tett értem, a neveltetést, melynek köszönhetően ma már valódi lovagként élhetek? ...>
Mélyet szippantok a levegőből, akarom még érezni magamban az otthon közelségét.
<... Nem rám vall az elérzékenyülés, de mintha egy kicsit könnybe kezdene lábadni szemem, talán csak a hűvös szellő az oka? Nem is érdekes, itt az idő, fontosabb dolgok megtételére. ...>
Kissé félve elindulok apámhoz, hogy elbúcsúzzak tőle, anyámtól, illetve testvéreimtől. Út közben nem is figyelek lépteimre, más ismerem a birtokot töviről-hegyire. Gondolatok cikáznak a fejemben, próbálja levetni magáról az elérzékenyülést által keltett érzelmeket.
<... Nem is értem magam, teljesen kivetkőztem a bőrömből. Régóta vártam ezt a napot, és most mégis, fájdalommal vegyes búcsúzkodásra készülök. De hisz apám is tudja, hogy ma van a nap, amikor elhagyom a birtokot, de most már büszkeséggel vegyes fájdalommal készülök elbúcsúzni a családomtól. ...>
Még gondolkodnék tovább, de elértem a bejárathoz, kezemet az ajtóra helyezem, majd belépek rajta.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Lorthiras con Dhaarsyl 2009.07.21. 22:23-kor.
JK: Lorthiras con Dhaarysl Helyszín: Cormasa tartomány, Cormasa tartomány, atyád birtokán Időpont: Kora délelőtt
*Leülsz a fa tövében és gondolataidba mélyedsz. Hiába: a szülői szív mindig is szülői szív marad, legyen a sarjuk tíz, vagy akár hetven éves vén aggastyán... Magadba szívod a táj közelségét, kiélvezed a pillanat szépségét, majd a kúria felé igyekszel, vezetve hű lovadat kantáron. Az egyik öreg szolgáló pár szó kíséretében elkéri tőled a kantárszárat, és az istállóba vezeti Dhaargont. Pár perc múlva el is érsz a családi házhoz. Akármikor a közelébe érsz a kúriának, akaratod ellenére megcsodálod remek vonalát és felépítését. Masszív szerkezet, mégis eleganciáról és méltóságról árulkodik, márvánnyal behintett járólapjain kopognak nehéz lépteid. Belülről egy igényesen berendezett, szobrokkal és faragott oszlopokkal díszített tér terül el, középen a plafonon egy kupolával megspékelve. A kupola alatt egy nagyobb tér helyezkedik, egy-egy ívelt lépcsősor nyújtózik a második emeltig. Atyádat tudod, hogy dolgozószobájában kell keresned, hiszen ez a nap is olyan mint a többi: átlagos egy olyan ember számára, aki a birtokot igazgatja. Pár kanyar után a földszinten eléd tárul az ajtó, majd belépsz. Atyád irányodba néz iróasztala mögül és mosolyogva fogad.* - Ááá, Lortiharas! Gyere, kerülj beljebb. - int hogy foglal helyet.
//Kérlek majd a reagjaid elejére írd a karaktered nevét zárójelben! Köszönöm!//
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Apám... Te is jól tudod... Eljött hát a nap, amikor elhagyom szülőházamat. Remélem hamarosan híremet hallod, valamely cselekményem kapcsán, nem titkolt célom a családunk hírnevét továbbvinni. De hisz nem hagylak itt titeket örökre; valamely nap majd büszke ló tűnik fel a birtok láthatárán, a családi ház felé vágtatva, jöttemet hozva: meglátogatlak majd titeket!
Várom apám válaszát, kicsit elbizonytalanodva a válaszra várva.
//edit: írtam még egy hete privit, olvasd majd el, ha ráérsz! köszi!//
JK: Lorthiras con Dhaarsyl Helyszín: Cormasa tartomány, Cormasa városa, atyád birtokán Időpont: Kora délelőtt
- Gyere csak, rád mindig tudok időt szakítani, hisz tudod... *Válaszolja enyhe mosollyal az arcán, bár emlékeid közt kutatva fel tudnál pár esetet idézni, melyek épp meghazudtolták atyád szavait... Mégsem hiszed, hogy ez a megfelelő időpont, hogy ezt felhozd. A keze ügyében lévő papírokat látványos mozdulattal söpri pár centiméterrel arrébb, ujjait keresztbefonja az asztalon. A szoba elég tágas egy ember számára, polcok sorfala húzódik a falok mentén, telis-tele könyvekkel, iratokkal. Bal kéz felől két ablakon keresztül szűrődik át a fény, közöttük egy pajzs honol a családi címerrel ellátva, két keresztbe tett karddal mögötte.* - Nos, miben segíthetek, fiam? *Hangzik el a kérdés, majd belevágsz mondandódba. Szótlanul hallgat végig, de észreveszed, hogy a barátságos mosoly lehervad arcáról, egyfajta csalódottság és keserűség színezi arcvonásait. Egy ideig magába mered, mintha ott sem lennél, majd megszólal. Szavai a szívedig hatolnak.* - Nem elég jó neked Raffelini helytartó őrsége? Hidd el, remek katonákat képeznek ki ott, kik méltóak a haza védelmére... Méltóak a családjuk és hozzátartozójuk megbecsülésére és tiszteletére... Hisz ezt szeretnéd...
(Szerintem ne rohanjuk ilyen előre, töröltem a beszélgetés utána részeket. Nem probléma, ez nem "dorgálás", csak ki tudja mi történik még addig. Mellesleg melyik pm-re gondolsz?)
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Magam elé meredve emésztgetem Allardo szavait. <Szóval van még remény...Ó, kedves Aerile!...Remélem, hogy nem megy rosszul sorod...De már nem kell sokáig várnod! Esküszöm, hogy elmegyek érted, és kerül, amibe kerül, de nőül veszlek..Csak bízz bennem és tarts ki még egy kicsit kérlek...> Akaratlanul is elmosolyodom - majd ismét társaimra vetem pillantásom (és persze továbbra is hangom lehalkításával remélem elérni, hogy illetéktelen fülek ne hallhassák mondandóm): "Talán nem is sejtitek urak, de a szavak ezúttal valóban gyógyírként hatottak sajgó lelkemre. De vajon itt a rendházban kihez forduljak, hogy járjon közbe az ügyemben? Mert nemigen hiszem, hogy atyám oly megértő lesz, mint amilyenek ti voltatok, és engedi, hogy elhozzam a birtokáról választottamat, mi több, hogy Domvik előtt a házasság szentségében egyesüljek vele...Nos, van valami ötletetek?" Végre megszabadultam a lelki teher egy részétől - hisz' a részletek megtárgyalása már gyakorlati problematika...Úgyhogy nagyot kortyolok a borból - <hogy jobban csússzon> - és miközben társaim válaszát várom, jóízűen enni kezdek. S az ételt nem - bár nem tartozik a kedvenceim közé - ugyancsak gyorsan tüntetem el, hogy korgó gyomromat lecsendesítsem. Végül az ebédet egy újabb kupa híg szőlőlével öblítem le.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
*Egy pár pillanatig (legalábbis annyi időnek tűnik amíg) csak ülök, gondolkodok, nem akarom, hogy apám nehezteljen rám.*
-A Raffaelini helytartó- a Raffaelini helytartó...
*Mondogatom...*
<... Talán egy kicsit vissza kéne hogy vegyek magamból... elvégre nem akarok veszekedni ezen apámmal, nem szeretném, hogy ez a kép maradjon meg benne rólam, mikor el megyek. Meg kell vele értetnem valahogy célratörően, hogy engem Shadon vonz... De hogy? ...>
- Apám... Kérlek ne tedd ezt számomra nehezebbé, mint amilyen nehéz eleve. Shadon városa vonz engem... A Cormasa-i helytartó szolgálatában megízleltem a városi élet ízét, nem szeretném, hogy életemet csak az örök tengődés határozná meg, itt; otthon; a birtokon. Felétek mindig is tisztelettel fogok fordulni, illetve -mint már mondtam- visszatérek majd még különböző időközökre; nem hagylak cserben titeket!
JK: Eromo Kronus Sil Mabrem am Gordoza Helyszín: Gordoza tartomány, Berzio városa, a rendháznál Időpont: Dél körül
*Allardo szólásra nyitja száját, ám hangok nem jönnek ki rajta, mert feltűnik a szolgáló az ebéddel. Mindegyikőtök elé lerakja a maga adagját kiegészítve késsel-villával, és ha nincs miért marasztalnotok egy "Jó étvágyat, lovag urak!" kívánsággal elviharzik vissza a konyha felé. Rendtársaid biccentéssel fogadják az ifjút, majd mikor hallótávolságon kívül ért, Allardo ismét rád szegezi sokat tapasztalt íriszeit.* - Nos... Beláthatjuk, hogy a legkívánatosabb megoldás az volna ha magát a tiszteletreméltó Artile bel Gormase Nagymestert tudnád az ügyednek megnyerni, viszont mindketten felérjük épésszel, hogy eme procedúra - bármily nemes szándékú is - sajnálatos módon nem bír elegendő súllyal, hogy a Nagymester atyád falai alá vonuljon... Ennek ismeretében azt kell mondanom, a legkézenfekvőbb lehetőséghez kell fordulnunk. Olyas valakihez, ki rangot birtokol e szent falakon belül, neve és kiállása tekintélyt hordoz magában. - eltöpreng magában a válaszon, végül Bellaroni fűzi hozzá. - Talán Vesselior lovag, a mentorod...
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
JK: Lorthiras con Dhaarysl Helyszín: Cormasa tartomány, Cormasa városa, atyád birtokán Időpont: Kora délelőtt
- Mi olyat találsz Shadonban amit itt nem, fiam, mire áhítozik valójában fiatal szíved? *Tekintetét egyenesen a tiédbe mélyeszti. Határozott és erőteljes pillantás ez, ha nem ismernéd ezt a fajta nézést, felnyársalva éreznéd magad. Tudod, ilyenkor nem elégszik meg gyenge érvekkel, csak egy módon menekülhetsz: mély elhatározással a szavaidban. És természetesen értelemmel... Egy pillanatra mintha megfagyna a levegő a dolgozószobában.*
(Ment válasz.)
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Te se gondolhatod komolyan, hogy családunk minden egyes sarja csak Cormasa tartományában tevékenykedjen... Nem hozna neked büszkeséget egy fiú, aki szolgálatokat tesz Shadonnak, a városok városának?
<... Hát igen... Rögtön gondoltam, hogy kemény dió lesz apámnak megmagyarázni az érzelmeimet... Kemény fából faragták az öreget, *majd magamban elmosolyodom*. ...>
*Kicsit hatásszünetet tartok, majd újból belekezdek.*
-Miről is álmodhatna egy büszke apa fiával kapcsolatban, hogy szolgálja hazáját, a királyt, esetleg személyesen is, és emellett hű maradjon családjához, alázatos felmenőihez?
<... Szinte hallom szavait... "Ha hű lennél családodhoz Cormasaban maradnál!" Nem akarom neki meghagyni ezt a támadási felületet, túl nyilvánvaló lenne, és mégjobban megnehezíteni a dolgomat, de hisz megértem Őt is, ez a dolga, sarjai neveléséért felelni, nem hagyni, hogy meggondolatlan döntést hozzanak... De hisz döntésem nem is meggondolatlan... Csak Ő még nincs ennek tudatában... ...>
-Teljes tisztelettel kérem, apám: engedd meg nékem, hogy családunk tiszteletét magammal vigyem Cormasától távolabbra, a nagy városba, Shadonba! Hogy hírnevünket dicsőítsem, hogy a családi legendák újra éledjenek, és újjak szülessenek. Mi mást is kívánhatnál fiadtól; egyszerre tisztelni családját, emellett családnának még több megbecsülést szereznie... Kérlek, apám, értsd meg; nem csak Cormasa tartományában, nem is csak a Raffaelini helytartó őrségében lehet megbecsülést szerezni családunknak. Hol máshol lehetne családunk hírnevét öregbíteni mint Shadon fővárosában? Másrészt pedig... Szívem is odahúz, ott lelném meg boldogságomat! Kérlek, apám, ne vond ezt meg tőlem!
JK: Lorthiras con Dhaarsyl Helyszín: Cormasa tartomány, Cormasa városa, atyád birtokán Időpont: Kora délelőtt
*Atyád arcvonásai cseppet sem enyhülnek, rendületlenül fürkészik tekinteted azok a mélyen ülő, barna szemek. Szavaid lassan elhalnak, elnyeli őket a polcokon sorakozó könyvek rengetege, a fehér falak kopársága. Atyád elfordítja a fejét, egyenesen a kint elterülő zöld mezőre szegezi pillantását. Kimért mozdulatokkal vonul az ablakhoz, magadra hagyva az asztalnál, magányosan az iratokkal. Karbafont kézzel bámul a végtelenbe. Olyan mintha egy más világot szemlélne, mintha túl látna a horizonton, a füveken, a fákon, a bokrokon, a színeken és a világon. Egy olyan ösvényt tapos, melyet emberi szem nem láthat... Hosszúra nyúlt percek telnek el a kettőtök közt feszülő némaságban, majd mikor távozni akarnál megfordul. Hangjában nincs nyoma a korábban tapasztalt ellenkezésnek, beletörődést sugall, mégis erőteljes tónusú.* - Jól szóltál, Lorthiras con Dhaarsyl... - csak akkor nevezett a teljes neveden, mikor súlya volt mondandójának. - Belátom önkényesség volt itt marasztalni. Eszed és szíved a helyén van, nem kérdés: sokra viheted, nevünket a fellegekig emelheted. Kívánom minden erőmmel értd el kitűzött céljaidat, Domvik látja lelkemet! Tégy büszkévé, Lorthiras con Dhaarsyl!
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Eltöprengek Bellaroni szavainak igazságán. <Ha nem egyedül megyek, akkor talán atyám is másként vélekedik majd rólam. Talán ha látná, hogy mivé lettem...De ha nem is enyhül meg irántam, egy lovagrend rangos lovagjának kérését akkor sem tagadhatja meg...Meg kell nyernem ügyemnek Vesselior lovagot, vagy ha őt nem, akkor más, rangos rendtársamat...> "Meg kell hát nyernem ügyemnek a nemes Vesselior lovagot, vagy ha őt nem, akkor más, rangos rendtársamat..." - ismétlem meg halkra fogott hangon legutolsó gondolatom. - "Igazán köszönöm urak a segítséget és a jótanácsot. Talán nem hinnétek, de valóban sokat segítettetek! A gond, ha belülről mardossa az embert, olyan, mint a méreg - ha azonban megoszthatod valakivel, akkor pihekönnyűvé válik...Tartozom nektek, jó urak, és ezt nem felejtem el - és kérlek benneteket, hogy ti se feledjétek, és ne habozzatok a szükség órájában a segítségem kérni! Mindent megteszek, mi szerény képességeimből telik, hogy e szívességet nektek visszafizessem!" - mosollyal nyomatékosítom szavaimat. "De most, hogy megbeszéltük ezt az ügyet, térjünk vissza a kötelességünkhöz. Azon gondolkodom, vajon mi dolgunk lesz még a mai szép napon..."
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
JK: Lorthiras con Dhaarsyl Helyszín: Cormasa tartomány, Cormasa tartomány, atyád birtokán Időpont: Kora délelőtt
*Atyád visszaölel és szorosan tart a karjai között. Megérted: nehéz döntést hozott. Reméled be fogod tudni bizonyítani, jól döntött. Csupán egy pillanat erejéig tart szoros közelsége, végül egy férfi méltóságával elrejti meghatódottságát és elenged.* - Domvik kísérjen utadon, fiam! - mondja és szemével kikísér az ajtón. *Időd további részében felkeresed a család többi tagját és könnyes, ám egyben örömteli búcsút veszel tőlük. Kicsivel több, mint egy fértályóra múlva már az istállóban vagy, daliás lovad nyergében. Csak rajtad áll merre indulsz. Felvidulsz a gondolatra.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
JK: Eromo Kronus Sil Mabrem am Gordoza Helyszín: Gordoza tartomány, Berzio városa, a rendháznál Időpont: Kora délután
*Örömteli mosoly terül el rendtársaid arcán.* - Öröm számunkra, hogy a segítségedre lehettünk, ezek szerint gyógyírt rejtő szavainkkal... - Azért az esetlegesen a szervezetbe kerülő mérget ne oszd meg velünk ha kérhetem... - fűzi hozzá Bellaroni, és felkacag poénján. *Allardo is elmosolyodik a bajsza alatt, és mielőtt az első falatot a szájába venné, még tesz egy mondatot feléd.* - Szívesen fogadjuk nagylelkűségedet, Eromo, és köszönjük. *Lassacskán, pontosabban igen gyorsan el is fogyik az elétek került étek, úgy érzitek kitölti a gyomrotokat. Legalább is egy darabig. Egy-egy vállrándítás jelzi rendtársaid hasonló gondolatait a mai naphoz kapcsolódóan. Az ebéd befejezése után van némi időtök, bő mint egy órátok mielőtt újra a városba kellene lovagolnotok. Rendtársaid elköszönnek átmenetileg, Allardo olvasni, Bellaroni mozogni indul a kiképzőtérre.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!