A hajsza

[Noryella]

Ariel

Ahogy felugrok a lovamra és lenyúlok a rejtett erszényhez, az már nincs ott.

<Ebadta csőcselék, kölyök létükre egy pillanat alatt lenyúltak?> Gondolom dühösen.

Szerencsére csak az az egy erszény hiányzik, a másikhoz nem nyúltak.

<Még szerencse, hogy időben lóra pattantam... Már csak az hiányzik, hogy az is eltűnjön.>

Dühös tekintettel végignézek rajtuk. Erre egy szemvillanás alatt szétszélednek, nem lenne egyszerű üldözőbe venni őket, meg nem is tudom, melyiket kapjam el, és mit kezdek vele.
Ez nem az én műfajom... Tekintetmmel körbepásztázom a környéket.
Kicsit megnyugszok, amikor két őrt látok meg a kapu közelében. Rövidkarddal vannak felszerelve, peckesen lépegetnek a főutcán. Egyikük magas, vékonydongájú, a másik idősebb, kissé kövérkés.
Így feléjük veszem az irányt. Amíg oda nem érek hozzájuk, nem szállok le a lovamról.
Amikor leszálltam, köszöntöm őket dzsadul:
- Jó napot uraim! Tudnának nekem segíteni? Templomot keresek, lehetőleg pyarronit, ha van itt ilyesmi. -
Közben szélesen mosolygok rájuk.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Meist Astret város
Idõpont: P.sz. 3690. délután

Ariel

Könnyen jött, könnyen megy - intézed el az erszény elvesztését egy vállrándítással.

- Szép napot kegyednek is! - viszonozzák az üdvözlést az őrök.
- Pyarronit? - néznek össze. Már azt gondolod, nincs is templom a városban, de aztán rájössz, hogy nyilván csak azt furcsállják, hogy más templom is létezhet, mint pyarroni.
- Egy Krad templom áll a lovagnegyedben, egy Uwel lovag él szintén arrafelé, de ő esténként kijár a "Csendesbe", ha pénztelen fordul hozzá, ott érdemes keresnie. A színházteremben pedig talál egy Alborne szentélyt, ha éppen arra kíváncsi. Egyébről nem tudunk, ugye Redusz? - néz a tömzsi a langalétára fejvakarva.
- Hát esetleg Dadrem jut még eszembe, a Noir pap, de neki nincs temploma.
- Ugyan cimbora, ilyen finom úrhölgyek, biztosan nem őt keresik.
- Nono, láttam én már karón varjút.
- Ez a kis hölgy biztos nem olyan.
- Neeem, persze, hogy nem, csak úgy mondtam.

[Alauron]

(Lertanard)

Hirtelen többet kap mint várta, hisz jótanácsért jött, de kész tettre sarkalló utasítást kap.
<Ilyen egyszerűen megoldódna minden? Átveszik tőlünk ezt a terhet, és kész? Igen, tényleg ez lehet a megoldás.>
- Megkönnyebbült a szívem, hogy veled beszéltem uram. Megteszem amit mond, elhozom a naplót és a szelencét. Társaim jó emberek, nem akarok velük összeveszni, s nem hiszem, hogy ne látnák be annak igazát amit mond. A biztonság kedvéért szívesen veszem a kíséretet, de kérem ne bántsák a barátaim. Ők is jól cselekedtek, nem adtuk át senkinek azokat a dolgokat, egyetért eminenciád?- ha mindent megbeszéltek el is indul a fogadóba.

[Noryella]

Ariel

<Könnyen jött, könnyen megy...> Rándítom meg vállamat.

- Szép napot kegyednek is!- viszonozzák az üdvözlést az őrök.
- Pyarronit? - néznek össze.

<Pedig már azt gondoltam, nincs is templom a városban...
Bár az is meglehet, hogy nyilván csak azt furcsállják, hogy más templom is létezhet, mint pyarroni.>
Erre a gondolatra somolygok.

- Egy Krad templom áll a lovagnegyedben, egy Uwel lovag él szintén arrafelé, de ő esténként kijár a "Csendesbe", ha pénztelen fordul hozzá, ott érdemes keresnie. A színházteremben pedig talál egy Alborne szentélyt, ha éppen arra kíváncsi. Egyébről nem tudunk, ugye Redusz? - néz a tömzsi a langalétára fejvakarva.
- Hát esetleg Dadrem jut még eszembe, a Noir pap, de neki nincs temploma.
- Ugyan cimbora, ilyen finom úrhölgyek, biztosan nem őt keresik.
- Nono, láttam én már karón varjút.
- Ez a kis hölgy biztos nem olyan.
- Neeem, persze, hogy nem, csak úgy mondtam.

Mosolyogva hallgatom őket, ahogy csipkelődnek. Legalább így több információt adnak, mint amit reméltem.
- Nagyon köszönöm uraim a segítséget. Most már csak azt szeretném tudni, hogy merre találom a lovagnegyedet? - Kérdezem meg, amit még tudni szeretnék.
Amint elmondják vagy megmutatják az utat, a lovamra pattanok és normál tempóban arra megyek.
A kapunál leszállok róla és kantáron vezetem. Köszöntöm az őröket:
- Jó napot uraim! - Majd elindulok befelé a kapun.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Meist Astret város
Idõpont: P.sz. 3690. délután


Lertanard

Persze-persze. - mondja a pap, de már igazából nem is figyel rád.
- Kérlek várj itt egy percet, rögvest visszajövök. - mondja és kisiet a helyiségből.
Csendben bámulod a falakat, a festményeket rajta, a díszes asztalt, a szőnyeget, ami olyan drága lehet, hogy ha előbb meglátod, talán rá sem lépsz. Az egész helyiség alázatot kelt benned, és az istenek fennsőbbségét hirdeti. Azon kapod magad, hogy kissé össze is kuporodtál. Hamarosan mozgást hallasz kintről, az ajtó alatti résből árnyakat veszel ki. Valakik vannak ott, mintha őrt állnának. Az a kényelmetlen érzésed támad, hogy rab vagy. De hogyan lehetséges ez? Nem börtönbe sétáltál be, hanem Krad felszentelt templomába.
Krad bölcs papja nem lehet gonosz... akkor mi történhetett? Az asztalon álló ezüstkupára esik a tekinteted, meglátod torzított képmásodat, és nem lesz jobb kedved. Vajon a pap milyennek láthatott téged? Egy harcosnak, aki olyan terhet cipel, amivel képtelen megbirkózni, vagy A harcosnak, aki képes eltéríteni a sors kerekét?


Ariel

- A piacnál forduljon balra, nemes hölgy. Onnan egyenesen a lovagnegyedbe jut.

Ha elindulsz, valóban megtalálod az utat, ami északnak vezet. Errefelé már elég nagy a nyüzsgés, hogy ne tudjál normálisan haladni az úton, de a történtek után nem akarsz leszállni a lóról. Egyszerre az a kínos érzésed támad, hogy figyelnek. Az út mellett az egyik suhanc áll, aki nemrég még a lábadnál térdepelt, most téged néz. Amint találkozik a tekintetetek, elindul feléd. Ezúttal nem lejmolni készül ebben biztos vagy. Talán tíz éves lehet, piszkos és vézna, de a szemében mélyen valami olyan eltemetett bánat ül, ami már nem törölhető le míg él. Vajon a lelke belefúl a lét gyötrelmeibe, és felnőttként újabb mételyként mérgezi a világot, vagy partra evickél, és gyógyulást keres a sebeire? Ez még csak ott van megírva, ahonnét halandó nem olvashatja ki.

Hacsak nem menekülsz el előle, vagy támadsz rá, odaér melléd és megszólal:
- Valaki beszélni akar veled. Azt mondja, veszélyben vagy, és kár érted. Odavezetlek.
A hangja cseppet sem parancsoló, és úgy érzed most az beszélt, aki ő valójában, míg korábban csak szerepet játszott. Ez persze még nem jelenti azt, hogy megbízhatnál benne...

[Alauron]

(Lertanard)

Megborzong a torz fantázia által keltett benyomáson, felkel, hogy járjon pár lépést a teremben, rossz érzése azonban semmit nem enyhül. Nemigen tehet mást, tovább vár a pap visszatérésére.
<Miért érzem azt hogy valami nincs rendben? Mi van, ha egy kémnek árultam el véletlenül a titkom? De Krad papjai biztosan lefülelték volna, ha kém jár köztük. Talán csak engem védenek az őrök? Nehogy valaki idetévedjen hozzám...Biztos ez a helyzet, ez kell legyen.>

[Noryella]

Ariel

- A piacnál forduljon balra, nemes hölgy. Onnan egyenesen a lovagnegyedbe jut.
- Még egyszer köszönöm a segítséget. -
Biccentek, majd a lovamra pattanok és normál tempóban a piachoz megyek. Elindulok, valóban megtalálod az utat, ami északnak vezet.
Errefelé már elég nagy a nyüzsgés, hogy ne tudjál normálisan haladni az úton, de a történtek után nem akarok leszállni a lóról.

Egyszerre az a kínos érzésem támad, hogy figyelnek. Az út mellett az egyik suhanc áll, aki nemrég még a lábadnál térdepelt, most engem néz.
Amint találkozik a tekintetünk, elindul felém. Ezúttal nem lejmolni készül ebben biztos vagyok.
Talán tíz éves lehet, piszkos és vézna, de a szemében mélyen valami olyan eltemetett bánat ül, ami már nem törölhető le míg él.

Vajon a lelke belefúl a lét gyötrelmeibe, és felnőttként újabb mételyként mérgezi a világot, vagy partra evickél, és gyógyulást keres a sebeire?
Ez még csak ott van megírva, ahonnét halandó nem olvashatja ki.

Nem menekülök el előle, vagy támadok rá, megvárom, amíg odaér mellém és megszólal:
- Valaki beszélni akar veled. Azt mondja, veszélyben vagy, és kár érted. Odavezetlek.
A hangja cseppet sem parancsoló, és mintha most az beszélt, aki ő valójában, míg korábban csak szerepet játszott.

<Hát szép! Először kirabol a bandával, most meg ki tudja hová vezetne... Vajon tényleg segíteni akar?
Őszintének tünik... Ez persze még nem jelenti azt, hogy megbízhatok benne...
De bízom az Úrnőmben, talán okkal találkoztam ezzel a suhanccal...
Remélem, hogy így van... és nem valami nagy-nagy hülyeséget csinálok...>

- Rendben, vezess oda. De nem szállok le a lovamról. Csak, ha odaértünk és biztonságosnak ítélem a környéket.
És figyelmeztetlek, ne tervezz semmit, mert tudják, hogy a városba mentem! Ha eltünök, keresni fognak... sokan!-
Mondtam neki szárazon és magabiztosan. A burkolt célzást reméltem, hogy elérti és nem fog próbálkozni semmivel.
A mondat végén a "sokan"-t előteljesen megnyomom. Had higyjen, amit csak akar...
Talán tényleg megkeresnének... Ezt persze nem tudhattam biztosan, csak remélhettem...

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Meist Astret város
Idõpont: P.sz. 3690. délután

Ariel

A fiú nem szól többet, csak elindul egy lepukkantabb mellékutca felé. Szó nélkül tol félre egy kapuként funkcionáló deszkadarabot és becsusszan rajta. Félreteszi, hogy be tudj menni, de le kell hozzá szállnod a lóról. Olykor észreveszed, hogy tekintetek kísérnek, de mindenki lesüti a szemét, amikor ránézel. Mintha tilosban járnál, és ezt itt mindenki tudná. Azután egy nagyobb ház kertjébe juttok egy kis ajtón át, aminek furcsa zárjával a fiú rutinos mozdulatokkal végez. A kertben egy istállóba vezet, tisztán tartott boxokban áll is ott pár hátas.
- Ide le tudod tenni a lovadat. Nem lesz bántódása, ne félj. - néz rád együttérzőn.
Segít beállítani egy boxba és megsimogatja. Szemmel láthatóan ért a lovakhoz, mégha hátasod hasonlóan bizalmatlan is, mint te magad.
Az istálló végében a földre hajol és meghúz valamit, mire egy csapóajtó ugrik fel, és egy lefelé vezető lépcsősor tűnik fel. A falakon néhány fáklya ad fényt, épp eleget, hogy ne essen hasra az ember. A srác elindul és várakozón visszanéz rád.

Nyilván valami titkos társaság invitált meg, már csak az a kérdés, mi a céljuk.


Lertanard

Végre valahára nyílik az ajtó és egy ősz hajú bikatermetű férfi érkezik kisebb kísérettel. Előtte a testőre lép be, szó nélkül körülpillant, majd hátrabiccent és jelzi a többieknek, hogy bejöhetnek. A bikatermetűn kívül még két testőr érkezik harcra készen, és egy írnokforma. A ruhájukon levő címeren fújtató bika látszik. Az írnokforma megszólal:
- Mario nagyúr a Tirsan házból érkezett, hogy kihallgasson, harcos.
Az ősz ember közben lazán leül, egész lényéből fennsőbbség sugárzik, akár egy király. Ruhája drága és díszes, arcába hideg szelek, tűző nap és halál ezer nyoma itta bele magát, valaha talán maga is harcos kalandozó lehetett. Termete és öltözéke tiszteletet ébreszt, de a viselkedése és a tekintete inkább némiképp visszataszító gőgről árulkodik.
Egy darabig bámul, aztán rád szól:
- Mondj el mindent!
Nem fárasztja magát üdvözléssel vagy tiszteletadással, annyira nem alacsonyodik le.

[Jomadar]

//A hét hátralevő részében szabadságon leszek, és nem nagyon fogok tudni reagolni. A szabi bejelentőbe is beírtam, de azt én sem szoktam olvasni. Szerencsés esetben azért írok majd de nem ígérek semmit.//

[Noryella]

Ariel

A fiú nem szól többet, csak elindul egy lepukkantabb mellékutca felé. Szó nélkül tol félre egy kapuként funkcionáló deszkadarabot és becsusszan rajta.
Félreteszi, hogy be tudjak menni, de le kell hozzá szállnod a lóról. Olykor észreveszem, hogy tekintetek kísérnek, de mindenki lesüti a szemét, amikor rájuk nézek.

<Mintha tilosban járnék, és ezt itt mindenki tudná... Ez nagyon nem tetszik...>

Kelletlenül leszállok a lovamról. Magam mögött vezetve elindulok belefélé.
Azután egy nagyobb ház kertjébe jut egy kis ajtón át, aminek furcsa zárjával a fiú rutinos mozdulatokkal végez.

<Szóval gengszerpalánta... Sejtettem, hogy tolvaj, de azt nem, hogy sokmindent megtanult... >

A kertben egy istállóba vezet, tisztán tartott boxokban áll is ott pár hátas.
- Ide le tudod tenni a lovadat. Nem lesz bántódása, ne félj. - néz rád együttérzőn.
Segít beállítani egy boxba és megsimogatja.

<Szemmel láthatóan ért a lovakhoz, bár Szellő hasonlóan bizalmatlan is, akárcsak én...
De legalább helyén van az esze... Okos kanca, épp ezért szeretem annyira...>

Szellőhöz megyek és megsimogatom a sörényét, hogy kissé megnyugodjon, majd a fülébe súgok:
- Ha nem jönnék vissza, menj a fogadóba és csapj zajt. Tudni fogják, hogy bajban vagyok. Szeretlek. -
A lovat nem kötöm meg, és a box ajtaját sem zárom be, visszamegyek a fiúhoz.
Az istálló végében a földre hajol és meghúz valamit, mire egy csapóajtó ugrik fel, és egy lefelé vezető lépcsősor tűnik fel.
A falakon néhány fáklya ad fényt, épp eleget, hogy ne essen hasra az ember. A srác elindul és várakozón visszanéz rám.
Nyilván valami titkos társaság invitált meg, már csak az a kérdés, mi a céljuk.

<Ranagol mindenségit! Kellett nekem egyedül idejönni... Legalább fáklyát ha hoztam volna...
De most már mindegy... Indulás a szörnyeteg szájába?!>

Nagyot sóhajtok, aztán magabiztos, de lassú, kimért léptekkel indulok meg a gyarek után.
A hosszúkardom markolatán a kezem a biztonság kedvéért. Ki tudja mi vár lent rám?!

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Meist Astret város
Idõpont: P.sz. 3690. délután

Ariel

A járat hamarosan véget és, a srác néhány ügyes mozdulattal valamit matat a falon, mire egy ajtónyílás rajzolódik ki. Az ajtó egy tiszta folyosóra nyílik, aminek a végén lépcső vezet felfelé. A srác előre mutat és miután belépsz, becsukja a rejtekajtót és visszaindul. A lépcső egy szűk, de jól megvilágított helyiségbe visz, ott egy fiatal lány ül egy puha kereveten. Kényes macska benyomását kelti, de jobban megnézve biztos vagy benne, hogy ugrásra kész ragadozó inkább. A lány végigmér és a tekintetével int egy függönnyel takart nyílás felé, ahonnét csendes beszélgetés foszlányai szűrődnek ki. Belépve egy pazarul berendezett tágas lakosztályba érsz, ahol három embert látsz, középen egy magas, hosszú hajú, jóképű férfi hagyja abba épp a beszédét egy kihívóan öltözött fiatal nővel. Mellettük egy hosszú ősz hajú aggastyán ül, az egyetlen, akinek a tekintete nem szegeződik rád, valószínűleg azért, mert vak.
- Ó, hát eljött hozzánk, nagyszerű! - lép eléd a fiatal férfi, miközben alaposan végigmér.
- Kérem ne haragudjon, hogy nem személyesen invitáltam közénk, de most szorít az időnk. A nevem Reyn és egy ügyes kis kompánia vezetője vagyok, akiket ön igen bőkezűen támogatott meg. Ő itt a szépséges Hira, és a bölcs Bojak papa. - mutat a többiekre.
- Szóval mi egy meglehetősen igazságtalan rendszer hibáinak a kijavításán dolgozunk. Miközben az uralkodó osztályok igyekeznek nem észrevenni a legalsóbb réteget, mi munkálkodunk azon, hogy azért mégse haljanak éhen. Sajnos nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy válogassunk az eszközökben, ugye megérti? Azért ezek az eszközök még mindig sokkal finomabbak, mint amit a hasonló szervezetek használnak... Ez önnek mond valamit, nemdebár? Úgy értesültem, volt szerencséje összefutni az általunk nem túl sokra tartott Sompolygók klánjával...
Mielőtt felelhetnél:
- Ó, most azon gondolkodik, mit akarok magácskából kihúzni. Sokmindent, de higgye el, több bőrt nem kívánok önről ingyen lehúzni, sőt inkább törlesztenék. Először is ajánlok egy megállapodást. Bár ilyet nem szoktam tenni, de egy ilyen bőkezű támogatót szeretnék méltón megtisztelni.
A nőn észreveszel egy kissé féltékeny villanást, de az el is oszlik nyomban.
- Azt kérném, hogy ha valamit nem akar elmondani, mondja azt, de ne ferdítse a valóságot és cserébe én is ígéretet teszek ugyanerre. Igazán gáláns ajánlat, lévén én sokmindenről sokat tudok, maga pedig csak kevés dologról tud nekem újat mondani. Áll az alku?

[Alauron]

(Lertanard)

Igazából tekintélytisztelő ember lévén lassan rájön egyáltalán nem olyan ügybe ártotta magát, ami a képességeihez mért, hanem jóval hatalmasabba. Meghajol az úr előtt.
- Tekintetes úr! Mindent elmondtam Krad szolgálójának, nem tagadom amit mondtam igaz. Bizonyára beszámot már önnek mindenről.
<Felesleges lenne tagadni, hablatyolni. Ha a herceg halott, hogyan gyógyíthatnánk meg? Azt hiszem az üldözött, akitől azt a szelencét kaptuk tévedett. Nincs esély, a halála hiába volt, és mi sem tehetünk semmit.>

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Meist Astret város
Idõpont: P.sz. 3690. délután

Lertanard

- Rendben van. Akkor most odamész a többiekhez és közlöd velük, hogy találtál valamit, jöjjenek be a városba. Ha kérdezik, hogy mit, mondd, hogy megtaláltad a megoldást, de nem tudod elmondani, meg kell mutatnod. Hozzátok magatokkal a tárgyat és a naplót is. Akármit kérdeznek is, semmiképp ne említsd, hogy bárkinek beszéltél ezekről a dolgokról és pláne ne ejts szót rólam. Ha úgy teszed, ahogy mondtam, elkerülhetitek a halálbüntetést, ami a herceg orgyilkosának segítőinek jár. A távolból figyelni fogunk, ha mégis meggondolnád magad, garantálom, hogy könyörögni fogsz a gyors halálért.

A hangja parancshoz szokott, nem tűr ellentmondást. Az utolsó mondatnál a szemedbe néz és olyan kegyetlen elszántságot sugároz, hogy beleborzongsz.
Kintről eközben olyan hangok szűrődnek be, mintha harcosok készülődnének.

[Navaratna]

//Siffadról van valami? Kezdem elunni magam.//

[Siffad]

/Arvaroll-Zenrog Tyr/
//bocsánat, de nem volt ihletem//

Ahogy az elf a szerelemről beszél, teljesen belezavarodom. Most már nem értem, mit is beszél, vagy mit is csinál. Kissé sok ez nekem, boros fővel. Azt leszűröm, hogy reménytelenül romantikus, már ami az örökké tartó szerelmet illeti. Vagy ez is csak azért van, mert elf?

-És milyen tapasztalatod van ezt az örök szerelmet illetően? Ha megtapasztaltad, miért nem vagy mellette? Ha nem, honnan tudod, hogy létezik?

A munka szó kissé kijózanít:
- Hát, most hogy is mondjam. Én vagyok az, aki új lehetőségek után kutat új helyeken. Teszem azt, hírét veszem, hogy egy városban ritka jó termés volt, vagy egy kevéssé ismert, de remek mesterember van. Odamegyek, felmérem a helyzetet, aztán, ha jó a piac, akkor az információt eladom.

- Az ismeretség furcsa dolog. Lehet, hogy megbízhatsz valakiben, akivel most találkoztál, vagy a testvérednek hitt ember árul el. Ez olyan emberi dolog, tudod. Az elfek hogy vannak ezzel? Tényleg sosem haragudtok és gyűlölködtök?

Az árvaság láthatóan meglepi, talán ezért keveri össze az embert és a vadon állatait.
- Nos, azért nálunk nem hal meg valaki csak azért, mert a szülei nem gondoskodnak róla. Gondolom, nálatok is akad, aki átveszi ezt a felelősséget. A legtöbb városban van árvaház, igaz, ezek gyakran a pöcegödörrel egyenértékűek. És igen, akadt aki egyfajta apaszerepet töltött be – neki köszönhetem, hogy élek és a szakmámat is.

Sikerül zavarba hoznom, ha jól veszem a jeleket. A félelfekkel kapcsolatosan meglehetősen sarkos véleménye van.
- Na és ha valaki téved? Elképzelhető, nem? Ha ennyire tisztelitek az életet, akkor miért nem kutatjátok fel őket? Egyébként elképzelhetetlennek tartod, hogy egy elf nő jöjjön össze emberi férfival? Bocsáss meg, de a szavaid ezt sugallják. Csak a férfiaitok vethetnek magot a veteménybe?