A hajsza

[Siffad]

/Arvaroll/
Szerencsére hamar véget a harc. Hiába keresem Rahimot, elnyelte a föld. Jó utat a pokolba, dzsinnek sötétszívű ivadéka.
Az útitársaim közül többen is talpon maradtak, ezért leszűröm a következtetést - mi győztünk. Vigyorogva indulok a legközelebbi sötétruhás felé, mikor valaki megszólal:
-Utastársak! Szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne nyúljon a halottakhoz, amíg át nem vizsgáltam őket. Köszönöm...-
A fene, egyedül akarja kifosztani őket? Végül is ők harcoltak, de ezt nem kell az orrukra kötni. Amíg a sebével foglalkozik, folytatom az utamat és megnézem a testet. Amennyiben tényleg halott, átnézem, bár nem hinném, hogy bármi is lenne nála.
majd gyors pillantást vetek a karavánbeli halottakra. Vajon volt idejük kifosztani őket?
Hangosan megszólalok:
Üdv, a bemutatkozást későbbre halasztanám. Nem kellene leellenőrizni, hogy vannak-e túlélők? Esetleg mindkét oldalon? És hiányozik-e közülünk valaki?
Rahim, te hiányzol, féreg. teszem hozzá gondolatban

[Navaratna]

(Allaro)

"Az emberi természet sosem fog megváltozni. Sosem múlik el, hpgy ellent lássanak saját fajtájukban, s keressék, hol árthatnának egymásnak.."
Összeszűkült szemmel nézelődök körbe. Nyomaszt a holtak látványa, de nem állhatok le. Szimatolok, be szeretném mérni, merről jön a szag. Meglelem, és döntést hozok.
Igen ám, de közben az egyik utazó bemutatkozik.
"Újabb valami, amit nem tudok hova tenni: az emberek, ha összezárják őket, vagy ha közösen vészelnek át valami nehezet, szükségét érzik, hogy elárulják nevüket, honnan jöttek, kifélék, és máris vidáman hátbaveregetik egymást, mintha régi jó ismerősök lennének. Ez az idegen máris beleesett a szokásba. Furcsa ellentét: zökkenpmentesen ölik egymást, de aztán máris barátkoznak!"
Tekintve, hogy friss, még gőzölgő tetemek vannak körülöttünk, az egymást követő ellentétektől felfordul a gyomrom. Nem bírok tovább maradni közöttük.
Eszem ágában sincs nekem is közölni a nevem, hovatartozásom, más egyebem. Mennék, de Ariel megállít. Nagy levegőt veszek, nem szeretnék elutasító lenni. Megfogom az ép oldali vállát, mélyen a szemébe nézek:
- Más körülmények között minden vágyam az lenne segítsek, és törődjek sebeddel, de van még valami, aminek ha nem járok a végére, attól tartok, elmulasztok valami fontosat. Kérlek, keress mást, aki segíthet neked, meg kell lelnem a forrását annak, ami elkendőzte mindannyiunk éberségét. Ha keresnek, mondd el bátran, hova indultam. Ha nem jönnék vissza, bajban vagyok, de kívánom, hamar itt legyek, s mostani nemleges válaszom ne maradjon tüske benned. Amint lehet, pótolom.
Azzal sóhajtok és irány a hely, ahonnan azt a szagot éreztem.

[Alauron]

(Lertanard)

<Mennyi élet veszett el, szükségtelenül, démoni aranyérmék csábereje miatt!>
- Lertanard.- közli szűkre mérten a nevét a többiekkel, de most igen fel van húzva. Mégha nem is tehetett sokat, akkor is utálja, ha nem tehet többet. Gyorsan leellenőrzi a medálját, amit mindig a nyakában hord, megvan e még.
- Majd én megmondom a választ. Mocskos tolvaj csürhe volt ez, aki csak ahoz ért hogy a halottól vegye el a vagyont, mert rakás kudarc mindegyik és nem képes tisztes úton megállni a helyét!- közben odamegy ahol az első három elelnfelét hagyta a fekhelyétől nem messze. Remélve, hogy talán még élnek megvizsgálja őket nem e szúrta le valaki végül őket, legalább egyet szeretne elfogni.
- Ezeket itt csak leütöttem, nem halhattak bele. Awyer úr, kérlek gyere és nézd meg élnek e még, s őrizd aki még mozoghat valaha, nehogy túl eleven legyen és elfusson előlünk.
<Tartogatok még neki néhány kemény ütést, ki fog nyögni valamit az szentség!>
Juszufnak kellett volna őrt állnia, így legelőször az ő hulláját keresi, hogy megtudja vajon vele mi lett, és miért nem szólt. Nagyon izgatja mi történt, de persze Juszufot se élve se holtan nem találja meg. Káromkodik.
- Hogy folyna ki a szemed Juszuf, hogy száradnának le a golyóid!
Meg kell még néznie az utolsó, legkeményebb ellenfelét is, jut eszébe kicsit később, őt is csak leütötte, talán ő tudhat a legtöbbet.
- Mi a helyzet Awyer?!

[Meridian]

(Awyer)

<Hát ha nem is volt tízpontos belépő, legalább nem lettek egyből ellenségesek , bár az a nőszemély elég mogorva >

*A magát Lertanardnak nevező férfi kérésének eleget téve a halottakat ügyesen kerülgetve odasiet, ahova mutat.

-Hát jó. Ha Ön szerint én vagyok a legalkalmasabb az őr szerepére, hát legyen.

*Megnézi, életben van-e még valamelyik, nem bökte-e magát agyon mind, mint az ő támadója tette.

[Noryella]

Ariel

Allaro így válaszol:
- Más körülmények között minden vágyam az lenne segítsek, és törődjek sebeddel, de van még valami, aminek ha nem járok a végére, attól tartok, elmulasztok valami fontosat. Kérlek, keress mást, aki segíthet neked, meg kell lelnem a forrását annak, ami elkendőzte mindannyiunk éberségét. Ha keresnek, mondd el bátran, hova indultam. Ha nem jönnék vissza, bajban vagyok, de kívánom, hamar itt legyek, s mostani nemleges válaszom ne maradjon tüske benned. Amint lehet, pótolom.
Utat engedek neki és kérem, vigyázzon magára.
Ekkor viszont egy férfihangra leszek figyelmes:
-Üdv, a bemutatkozást későbbre halasztanám. Nem kellene leellenőrizni, hogy vannak-e túlélők? Esetleg mindkét oldalon? És hiányozik-e közülünk valaki?-
A hang irányába fordulok.
-Természtesen, amint segít valaki bekötözni a sebemet... sajnos fél kézzel nem megy. Utánna megnézem, mit még tehetek értük...-
Válaszolom immár vizes kézzel.
Ha segít bekötözni kezem, nem öltözöm át azonnal, hanem a földön fekvő alakokat veszem számba.
Ha találok sebesültet, aki még él, megpróbálom meggyógyítani.
(Mindegy, hogy tőlünk vagy az ellenségtől való...)
Közben átkutatom őket és a fegyvereket, értékeket egy kupacba gyüjtöm.
Aztán kérem a férfiakat, hogy húzzák a halottakat egy kupacba. Majd imát mondok mindegyik lelkéért és elégetem őket.
Ha végeztünk velük, a fegyvereket gyűjtöm össze, és feláldozom Arelnek.
Ha meghallom a sólyom sikolyát és Úrnőm elfogadja áldozatom kicsit megnyugszom...
Ekkor fordulok oda a társaimhoz.

[Navaratna]

// Off:

<Hát ha nem is volt tízpontos belépő, legalább nem lettek egyből ellenségesek , bár az a hosszúfülű menyecske elég mogorva >

A karid honnan tudja, hogy a karim elf? Tekintve, hogy elkendőzte a fejét (így jár a karavánnal mindig) és csak a szemei látszanak ki, abból aligha. Vagy talán a karakter konyít elf nyelvhez, esetleg felismeri a hangzásából? vagy pofonegyszerűen a pár napos vonszolódás alatt kitapasztalta, van a karavánnal egy ilyen? //

[Meridian]

// Igazad van, Nava, javítottam. Amúgy a karakter most akart csatlakozni a karavánhoz. Remélem az, hogy nő azért lerí róla

OFF END//

[Jomadar]

// Igazad van, Nava, javítottam. Amúgy a karakter most akart csatlakozni a karavánhoz. Remélem az, hogy nő azért lerí róla

OFF END//

Elnézést, ha nem érzékeltettem eléggé, de Te a karavánhoz Al Azair városában már csatlakoztál, sőt közben már együtt haladtatok 5 napon át. Kicsit végszóra érkeztél, ezért neked gyorsan indult a bemesélés, viszont azt, hogy becsengetsz pár rezet és onnantól több másik utazóval együtt a karaván tagja vagy nem akartam nagyon kirészletezni. Mivel most már egyszerre folyik az idő mindenkinek, ebbe a hibába remélhetőleg nem esem bele többet.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, karavánpihenő
Idõpont: P.sz. 3690. éjközép után
Résztvevõk: Allaro, Ariel, Arvaroll, Lertanard, Awyer

Allaro
Elindulsz a szag irányába és még harminc lábnyit sem kell megtenned, amikor valami olajféle lötty bűze csap meg, valaki a földre öntötte. Itt égethettek egy mécsest, amit valaki kapkodva takarított el. A távolból ágak recsegése jelzi, az a valaki kb 50 lábnyira lohol tőled. Mivel eddig nem hallottad a recsegéseket, az illető vagy most gyorsított bele, vagy azt gondolja, most már nem kell lopakodnia.

Arvaroll
Nyilván előbb el kellett volna intézniük mindenkit, és csak utána a zsákmánnyal foglalkozni, de hát tolvajok voltak, nem hadsereg, így ha odasomfordálsz az emberhez pillanatok alatt talász nála 3 erszényt is, nem rejtette túl mélyre.

Ariel
Első látásra is legalább harminc hulla hever a tisztáson (pontos számítás után 37 jön ki, amiből 8 feketeruhás), mindet elégetni akkora máglyára lesz szükség, ami felperzselheti az egész erdőt. Még az értékeket átnézni is eltart egy darabig. Az erdőben közben gyanús zajok kélnek.

Lertanard, Awyer
Bizony egy ember hiányzik csupán, az őr, akit Lertanrd Juszufként, Arvaroll Rahimként ismer. Lertanardnak rá kell jönnie, ha rátör a harctéri ideg, puszta kézzel is képes ölni, az egyiknek (aki a keményebb harcos volt), az orra helyén sárga folyadék csurog, a másik kitörött nyakkal lehetetlen testhelyzetben fekszik. A harmadik viszont még valóban él és fájdalmasan szuszog: a csúnyán ágyékon rúgott rabló az.

[Siffad]

/Arvaroll/
"Megvizsgálom" az testet. Úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel, óvatosan a ruhám alá rejtem a nála lelt erszényeket - majd később átnézem - majd a hölgy felkérésének eleget téve a kupachoz húzom a hullát és lefegyverzem. És segítkezem a többiben is.
A végén felmérem a fegyverek értékét - hisz zsákmány az is.
(Mikor / ha eltűnnek, elképedek. Hisz ez pazarlás. Az rendben, hogy időnként én is áldozom Galradzsának, de mind?? Nem lett volna elég csak pár darab?. Persze a véleményemnek nem adok hangot.)

Miközben a papnő elégeti a testeket én a lovak után nézek, főleg a sajátom érdekel.

[Noryella]

Ariel

A számolgatás után egy kicsit gonolkozok, majd így szólok:
-Uraim, azt hiszem, hogy egybe nem tudjuk elégetni őket anélkül, hogy az erdőt is meggyújtanánk...
úgyhogy célszerű lenne 3-4 kisebb kupacba hordani őket.-
Szólok férfi társaimhoz.
Ha a hullákat összehordták a kupacokba az erős ( ) férfiak, ahogy kértem,
akkor körülöttük a tőrömmel árkot próbálok húzni, hogy az erdő ne gyulladjon meg.
Aztán elégetem őket és imátkozok a lelki üdvükért.
Semmiképpen nem akarom otthagyni őket, és mivel nincsen ásóm elásni sem tudom.
Így marad az égetés...
Ha ezt befejeztem, a nagyobb fegyvereket egy kupacba szedem és feláldozom Arelnek.

[Alauron]

(Lertanard)

<Meghaltak ők is, három tucatnyian ma éjjel. Úgy tűnik az utam most nem fordult szerencsébe, hogy is gondolhattam, hogy kellemesen elutazgatok majd a karavánnal, és jó harcosokat faragok belőlük. Mind halottak, kivéve azt az egyet. Bár lettem volna előbb velük, vajon változtatott volna az valamin?>
Egyáltatlán nincs jó kedvében, egy kicsit azért is mert ő maga is ölt. Bár már régen meg kellett volna barátkoznia azzak, hogy a harcos léthez ez is hozzá tartozik, mégsem válhat érzéketlenné. Akkor már csak egy hajszál választaná el egy bérgyilkostól, vagy egy fanatikustól. Sötét arcát csak a mégsötétebb környezet árnyékai fedik el jótékonyan ahogy ott sétálgat a mészárlás színhelyén. Ariel szavai egyáltatlán nem öntönek belé jobb kedvet.
- Húzogassuk őket, meg égessük el mágján? Nekem ne parancsolgass...-szól oda első hevében de aztán hamar jobb belátásra tér, talán Arel csapta nyakon. - Bocsáss meg Papnő. Erősen szóltam. Én csak egy katona vagyok, aki nem tudott többet tenni, és gyötri a harag. - őszintén beszél, ezt Ariel is láthatja. - Elnézésed kérem. De tényleg nem lesz az úgy jó, ha tőröddel akarsz árkot ásni, egy karcolás nem állítja meg a tüzet, főleg ha elég olajat öntünk rájuk ahhoz, hogy elégjenek, mégpedig gyorsan. Gondold át kérlek hogy is csináljuk, én keresek olajat, valahol kell lennie a rakományban.

[Navaratna]

(Allaro)

Ember, aki erdős helyen akar meglépni? Lett volna esélye, ha nem magamfajtával keveredik össze. Nem bízom el magam, mert ármányosak ám a gyorsan halók, és az önhittség gyakori betegség fajtámnál, nem szabad amiatt rajta veszteni.
Felidézem, amit tanultam még otthon, és aszerint folytatom az idegen becserkészését, utolérését. Célom az, beérjem, elkapjam, és akárki legyen, visszacipeljem a táborba. Bízok magamban annyira, hogyha csak valami megfoghatatlan világ nem téámogatja a másikat, akkor észrevétlenül a közelébe tudok kerülni és akár a meglepetés erejét hasznomra fordítani. Ám ha balul ütnek ki a dolgok, fizikai erőszaktől sem riadok vissza. Pláne, ha indokolt...

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, karavánpihenő
Idõpont: P.sz. 3690. éjközép után
Résztvevõk: Allaro

Ahogy követed az embert, egy kisebb tisztást látsz magad előtt, nemrég táborhelyként üzemelhetett. Élőlényt ugyan nem találsz, de pokrócok és zsákok hevernek a földön, gazdáik nyilván azt tervezték, hamarosan visszatérnek. Ha körülnézel előnyhöz juthat az ember, ha tovább üldözöd, át kell menned a tisztáson (persze meg is kerülheted).

[Noryella]

Ariel

Az egyik utitárs mogorván válaszol kérésemre:
- Húzogassuk őket, meg égessük el mágján? Nekem ne parancsolgass...-szól oda első hevében.
- Bocsáss meg Papnő. Erősen szóltam.
Én csak egy katona vagyok, aki nem tudott többet tenni, és gyötri a harag.-Őszintén beszél.
- Elnézésed kérem. De tényleg nem lesz az úgy jó, ha tőröddel akarsz árkot ásni, egy karcolás nem állítja meg a tüzet,
főleg ha elég olajat öntünk rájuk ahhoz, hogy elégjenek, mégpedig gyorsan.
Gondold át kérlek hogy is csináljuk, én keresek olajat, valahol kell lennie a rakományban.

<Valóban igaza lehet..> Fut át agyamon. Eképp felelek neki:

-Uram, én nem parancsoltam, inkább kértem. De hidd el, mind zaklatottak vagyunk az eset miatt.
Ha van ásód, azzal talán könnyebben tudnánk árkot ásni a kupacok köré. Nekem sajnos nincsen.
Viszont semmiképpen nem szeretném itt hagyni a halottakat, végtisztesség nélkül...
De bármilyen egyéb ötletet szívesen fogadok. Felőlem el is áshatjuk őket...-
Mondom vállamat megvonva.
És most végre megállok, sólyomhold medálomat kezeim közé fogom, és egy hosszabb imát mondok a halottakért.
Csak ezután kezdek neki bármi másnak.