A hajsza

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Allaro és Ariel

- Frissítőt? A legjobb helyre jöttél leányom. Egy teával teli bögrét kap fel a pultról és a kezedbe nyomja. Add a tömlődet! - nyúl érte. A tea 10 réz, a tele tömlő még 10 lesz. - mondja, miközben a tömlődet a kiszolgáló srác kezébe nyomja.

Bár te nem nagyon figyeltél fel a kinti eseményekre, az öreg kufár hirtelen faképnél hagy és kirohan. Heves gesztikulálással vitatkozik a kereskedő a békétlenekkel, valami "homokszörny", meg "forgószélben járó" szavakat vélsz kibogozni a beszédükből.

Az öreg bocsánatkérőn néz Allarora, és közös nyelvre vált:
- Kérlek ne harag ezek kicsi értelmű ifjak! A nap megsütötte fejük, úgy látták, mintha a homokból szőtt örvényben közlekedtél karaván előtte, és pont úgy mozog mint azok. Ostobák! Mondtam nekik, homoki szörnyek nem jönni falu békében, amit ők akrnak, elveszik, halált hagynak és eltűnnek. Meg aztán hányan láttak olyat mozogni és még élnek? Te lenni békében, nem bánt senki. Félek, forró vérek okoznak még bajok. Tanács neked, mutasd meg arcod mindenki, hogy lássák, nem homoki gyilkos. Másrész, fel sem ismertek volna a míves íjad nélkül. Ezek népek nem ismernek arcok, de rögvest kiszúrnak míves fegyver. Szívesen megveszem, ha adod. Bár sejtem, nem adod. - mondja és tényleg segítő szándék látszik rajta. Ő aztán igazán békét akar az üzletében.
Ekkorra már mindenki az elfet figyeli, és mindenképp híre megy, akár felfedi kilétét, akár marad csuklyás idegen íjász.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara, Dorpa oázis
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Arvaroll

Amint a latrinához érsz, látod, hogy épp legnagyobb dolgában éred. Amikor meglát, sietve befejezi, de láthatóan csak miattad, pedig te ügyeltél, hogy ne pillants rá feltűnően. Úgy látszik van benne elég üldözési mánia, és hát be kell vallani, ezért él még. Amikor elmegy melletted, odavakkant: - Bemossak egyet? - de láthatóan nem a személyednek szól a kihívás, inkább csak úgy bárkinek, akiről úgy gondolja, le tudja győzni. Nem is nagyon vár válaszra, köp egyet és megy a maga útján a karavánpihenő felé.

[Noryella]

Ariel

A suhanc kezébe nyomom a 20 rezet és megvárom míg visszaadja a tömlőmet.
-Tessék, az ajtónál leszek, majd oda hozzd utánnam.-Szólok neki dzsadul.
Közben elindulok az ajtó felé és kilépek a napfényre, hogy lássam és halljam miért rohant ki a boltos.
Meghallgatom amit mond az elfnek.
<Hmmm... Ezek meg miről beszélnek? >
A kőháznak dőlve hallgatom őket.

[Siffad]

/Arvaroll/
Nem állok az útjába, hagyom, hogy elmenjen mellettem. A kérdést válasz nélkül hagyom, bár nem is vár válaszra.
Barom - gondolom, aztán, ha már itt vagyok, gyorsan könnyítek magamon és visszatérek a lovamhoz. Ha tudom, szemmel tartom, hová megy, majd a teaházba megyek. Intézkedem a lovam felől, majd az ajtó felé indulok. Mielőtt belépnék, meglazítom a tahdzsit és a tőrt a tokban. Rossz szokás, tudom, de még mindig jobb, mintha beragadna, amikor szükség van rá.

Egyáltalán nem lepődöm meg, ha Füvest is ott látom.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara, Dorpa oázis
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Arvaroll

Füves az ellenkező irányba ment, még látod, ahogy eltűnik a karavánnál - ott általában csak az utasok és a kísérők bóklásznak.

Amint a teaházhoz érsz azt látod, hogy az emberek a körös-körül álló pálmák árnyékában üldögélnek. Az ajtó előtt egy nyúlánk alak áll, ruhájából legfeljebb csak az arca látszik ki, de azt épp nem látod, mert háttal áll neked. Épp mindenki őt bámulja leplezetlenül. A hátán ismeretlen hosszú íj, de egyből látszik, hogy igazi remekmű, olyan, amiért vagyonokat fizetnének.
A teaház agg tulajdonosa néhány ifjú dzsaddal vitázik éppen homoki elfekről. Létezik, hogy egy olyan szerzet állna ott? Szerencsére még nem találkoztál igazival, de a híre alapján nem hinnéd, hogy egyszerűen idelátogatna egyikük.

[Siffad]

/Arvaroll/
Pár kimondatlan gondolattal búcsúzom Füvestől:
"Emésszen el sápatag kórság és ne légy többé férfi, csak a tevéknél"

Az idegen láttán felfigyelek. Hmm, homoki elf? Majd pont azok jönnének ide, ahol bárki szívesen kést döfne bele!
Vágyakozva pillantok végig az íjon, hirtelen három személyt is meg tudnék nevezni, aki kisebb vagyont fizetne érte. De hát messze a vevő és messze a klán is.
"A máridok tüze eméssze el, aki rám kente azt a gyilkosságot"
Megkeseredik a szám, mikor eszembe jut, inkább gondolkodom kicsit azon, hogy lehetne az idegentől megszerezni azt a fegyvert.
"még a végén valaki hátba döfi érte"

Közben oda is érek a beszélgető csoporthoz. Egy alkalmas mondatnál belefolyok a beszélgetésbe. Tulajdonképpen nem érdekel a mondanivalójuk, de ha lehet, a tulajdonos véleményét erősítem meg - nem árt egy kis előzetes rokonszenv.

[Navaratna]

(Allaro)

Homokszörny? Kezd összeállni a kép, minek vélnek, és mi állhat felindultságuk hátterében.
Karavánvezetőm figyelmeztetett: minél beljebb érünk hazája földjére, annál inkább kell tartanom attól, annak látnak, ami nem vagyok, de itt a sivatag hord hátán olyat, ami, sajnos jól tudom, hasonló.
Arcom marad fedésben, de úgy üdvözlöm a hely tulaját meghajlásban és kézmozdulattal, ahogy a dzsadoktól láttam, ha tiszteletre méltó személyt köszöntenek. A gesztus talán kicsit kecsesebbre sikeredik a kelleténél, nem tagadhatom le magamat.
A közös nyelv nem erősségem, de ez teremt most hidat távoli partok között:
- Ne bánni, és kér bocsánat, nincs miért.
Íjam említésekor szorosabbra fonom rajta ujjaim:
- Jól sejt, ez íj marad enyém - mondom halkan, de barátságosan. Kérésére egyik szemöldököm a magasba szökik.
- Érdekes tanács. Te kér, akar látni én arc és fordít az mindenki? Nem illik. Más sivatag fia sem kér nem nőrokon, fed fel arc, és mutat idegenek. Jó szokás, tetszik.
"Különösképpen, hogy akkor vonásaim és világos hajam felszítaná a forrongó tüzeket, és senki le nem mosná, a hasonlóság azonosság..."
Nem szeretem, ha bámészkodnak, és főleg nem, ha körülöttem, engem. Szabadulnék:
- Inkább kérek enyh adó tea, mi jó nagy meleg ellen, és nagy meleg van ma, mint tegnap, és lesz holnap is.

//Megjegyzés: a karakterem köpenyét és annak csuklyáját leszámítva nem szövetből készült, hanem puha, világos cserzett bőr öltözetben jár mindig.//

[Alauron]

(Lertanard)

A karavánút kellemesen telik, a táj mesés, és a válozatosság most gyönyörködtető, talán ezért, vagy a környezet miat, de nem veszi észre előbb a támadókat, csak amint akióba lendülnek.
<Kaszával? Ilyet se láttam még. Nincsenek jól felszerelve.>
Mivel gyalogos harchoz szokott nem is lovas harcmodorra, nem is ismeri igazán. Lándzsáját előkapja a nyereg mellett lévő tartójából, és felveszi a küzdelmet.

//Stratégia: A rohamozó támadások ellen kivár és feltartó támadást használ, ami lándzsával kifejezetten jól végrehajtható. Harcban folyamatosan használja kiegészítő támadásait, nem csak a lándzsa hegyével, de nyelével is támadva a nem várt irányból csap le. Ha lefegyvereznék, vagy elveszíti a fegyverét, és nem tudja rögvets felkapni akkor sem esik kétségbe, inkább ököllel veszi fel a harcot. Mire legyőzi ellenfeleit új célpontot keres, de nem vesz üldözőbe senki menekülőt. Ha íjászt lát megpróbál úgy állni, hogy ellenfele közte és az íjász közt legyen, vagy valami takarja. Ha a karaván tagjai nagyon szorongatva vannak, de ő épp lélegzethez jut oda siet. Ha bármelyik útitársa életveszélybe kerül akkor akár a sebesülést kockáztatva is segítségére siet. Nem akarja megölni a támadóit sem. (Túlütés esetén sem okozna ép sebzést, szerintem tud ere ügyelni, elég képzett.) A legjobb az lenne ha megfutamíthatná, vagy eszméletlenre verhetné az összeset. Ha könnyebben megsérül rá sem hederít, ha súlyosan, akkor visszavonul és védehező harcot folytat.//

Dobások:
Ketdeményező: 6 kör
1k10 = 7 [7] ; 1k10 = 2 [2] ; 1k10 = 1 [1]
1k10 = 1 [1] ; 1k10 = 5 [5] ; 1k10 = 9 [9]

Támadó: 6 kör - 12 támadás (6 sima, 6 kiegészítő)
1k100 = 1 [1] ; 1k100 = 30 [30] ; 1k100 = 72 [72]
1k100 = 89 [89] ; 1k100 = 73 [73] ; 1k100 = 17 [17]
1k100 = 38 [38] ; 1k100 = 92 [92] ; 1k100 = 63 [63]
1k100 = 32 [32] ; 1k100 = 42 [42] ; 1k100 = 89 [89]

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Lertanard

Egy szép szökkenéssel leveted magad a lóról (konkrétan nem írtad, de gondolom ökölharcolni nem lovon akarsz) és közben kézbe kapod a ládzsádat. A szépen megtervezett mozdulat azonban nem sikerül tökéletesre, az az átkozott fegyver nem jön ki a helyéről mire a támadók odérnek. //bocsi k100-ból 01 az csúnya balesetet jelent nálam// A kasza széle a válladat súrolja, rosszul kifent éle nem hatol mélyen a sebbe, de annál csúnyább felületi sérülést okoz (9 fp). Na ettől el is kap a harctéri ideg, és a lendületből rohamozó kaszás arca felé irányzott jobbegyenes mindenféle finomkodás nélkül reccsen az állán. Közben a bunkósbot is lecsap a másik irányból, amit puszta kézzel hárítasz, ami impresszív mutatvány, de nem sikerült tökéletesre (5 fp). Válaszul a bunkós is kap két igazán szép találatot az arcára, amitől hamar összenyeklik a társa mellé. Végre magadhoz veheted a lándzsát és egy megszorongatott karavánkísérő segítségére sietsz. Oldalt rontasz egy nagyszakállú támadóra, alig vesz észre, így gond nélkül teszed harcképtelenné egy gyönyörű szúrással a fegyvert tartó kézre. Befejezésként a térdére vágnál még egyet, hogy a földre kerüljön, de a kísérő gyilkos szavak kíséretében tőrével szíven szúrja a szerencsétlent. Nem tetszik az események alakulása, kezded szánni a rongyos, kissé esetlen támadókat, akiknek esélyük nem lett volna benned kárt okozni, ha nep lepnek meg és nem fordítják minden figyelmüket a támadásra. Újabb harcba csatlakozol be, de ezúttal első szúrásod közben odébblököd a védőt és a lándzsa nyelével egy mesteri mozdulattal úgy söpröd ki a szerencsétlen támadó lábát, hogy az kishíján hátraszaltóval terül el a földön. Nem is gondol tovább támadásra - fut, kezdetben négykézláb, aztán ahogy a lába bírja. A karavánőrző vette a lapot és nem fut utána, nem kockáztatja meg, hogy megharagudj rá.
A vezető két rongyos alakkal küzd, kettőt pedig a porban látsz elterülve. Odavetődsz és kiosztasz két kisebb vágást hirtelenjében, majd a másikat egy mesteri mozdulattal teszed harcképtelenné - mindenki számára nyilvánvalóan, hogy csak a szánalmadon múlott, hogy nem hasítottad keresztül. Több se kell nekik, inalnak, ahogy csak tudnak, és így tesz minden megmaradt toprongyos is.
Végignéztek a karavánon, egy védő elesett, sokan sebet kaptak, és több tucat támadó fekszik vérmocskosan. Közelebbről megvizsgálva egyszerű földműveseknek, iparosoknak nézed őket, nem is érted mi vihet rá ilyesmire egy ilyen szerencsétlen flótást.
- Elüldözték őket a földjeikről, és most kétségbeesetten próbálnak pénzhez jutni. - válaszolja meg kérdésedet a vezető. A mocskos kereskedők néha úgy döntenek, másra kell nekik a föld, vagy épp egy régi adósságot akarnak azonnal behajtani, és ha ezért százakat földönfutává kell tenniük, észre sem veszik. A herceg rendeletben tiltotta meg ezt, de manapság nehéz betartatnia az intézkedéseit. A fene egye meg, bárcsak segíthetnék rajtuk.
- Te viszont félelmetesen küzdöttél. - nyújt kezet őszinte tisztelettel. És láttam, hogy nem a vérszomj vezérel. Nagy szükség lenne ilyen harcosra ezen a vidéken. Nem lenne kedved segíteni a karavánt egy ideig? Öt ezüstöt, ételt-italt kapnál minden útért, és szabad kezet a harcokban. Sőt ha segítenél a kísérőkből igazi harcosokat faragni, akik nem félelemből ölnek, hanem csak legutolsó lehetőségként, akkor még 5 ezüstöt adnék és bármi segítséget, ami tőlem telik. Félő, ha egyszer igazi ellenségre akadunk, nem lesz ilyen könnyű dolgunk. - mondja lehalkítva hangját.
Ez nem kis pénz, ráadásul a vezető még rendes fickónak is látszik, bár az emberei csapnivalók. Meg talán a helyi viszonyokat is feltérképezheted, ami jó tapasztalat lehet, amikor hazatérsz.

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara déli szeglete
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Allaro, Ariel, Arvaroll

Az öreg helyeslően bólogat és egy kis versikébe kezd, ami után a bámészkodók is elismerően bólogatnak. A dzsadul tudók meg is értik a szavakat, Allaro számára csak egy vers, amit az öreg nagyon komolyan vesz.

„Vagy rejtsd el az arcod, legalább bajt se kavar,
Vagy vágyra tüzelj, s gyújtsd fel a házat, de hamar!
Nem fér meg a szűzi élet és a nagy szerelem:
Nyílj meg, vagy a függönyt szemeden varrd be hamar!” (Szádi: Vagy-vagy)

Vajon ki lehet ez a kufár, aki legtöbbször ki sem jön a pult mögül, mégis századok óta holt költők verseit hordja ajkán?
A helyzet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, és ha Allaro letelepszik egy pálma hűsébe, már nem húzódnak el a közelében ülők, és nem is bámulják leplezetlenül. A harcias ifjak felől még hallani egy-két dühödtebb mondatot, de már egymás közt vitatkoznak. A teásfiú egy csészét nyom az elf kezébe és nem kéri el a fizetséget.

A jó öreg megint Ariel rendelkezésére áll, bár a képről nem tud mit mondani, azt tanácsolja a kissrácot kellene megkérdezni, ő lát mindenkit, aki ide betér.
Ha a fiúnak mutatod a képet, ő rögvest hevesen bólogat és a teaház mögé mutat. El sem hiszed, hogy akkora szerencséd legyen, hogy itt leled a bátyád, nem is tudod leplezni boldog mosolyodat, amint hátraügetsz, de azt kell látnod, hogy egy cseppet sem hasonlító bár szőke hajú férfi ül az árnyékban többedmagával. Sajnos a kissrácnak nem erőssége az idegen arcok felismerése, számára a szőke haj annyira idegen, hogy el is mos minden más jegyet. Kezdeti lelkesedésed kezd dühre váltani, amikor szemed sarkából mintha egy sólymot látnál dél felé repülni. Mire odapillantasz, már el is tűnt, meg aztán mit keresne itt... Közben a srác megjelenik a tömlőddel, friss víz lötyög benne.

Mire Arvaroll odaér már nagyjából lezajlott a beszélgetés, inkább csak a béketlen társaság beszédébe folyhat bele ha akar, bár ők pillanatnyilag minden idegenre, így rád is laposan néznek. Az öreget még elkaphatod, készségesen áll hozzá minden kéréshez. Érdekes dolgok történnek itt a világ végén. Furcsa idegenek és egy még furcsább ismerős tűnt fel. Nyilván átutazóban vannak, vajon merre tartanak? Valahol készül valami? Azt hallottad, hogy Erone hercege a minap csúnya véget ért, Raehurban pártütés készül, Gorvik esetében az lenne furcsa ha nem készülne valamire és a sivatagból is mindenféle szörnyszülöttek ébredését jósolják, talán ezekkel lehet kapcsolatos a dolog? Ha valamit megtanultál az utóbbi években, az az hogy az információnál nincs drágább kincs, talán még a míves fegyvernél is értékesebb. Újra rápillantasz az elf fegyverére - na jó annál talán nem...

//a 3 kari látta most egymást, szóval kérek mindenkitől részletes küllemleírást, már amit látni enged magából//

Egyébként nagy izgalmak már nem történnek, ha nem tesztek semmi váratlan dolgot, szépen békében eltelik a délután és eljön a nyugovó ideje. A holnap induló karaván tagjait éjjeli őrség várja a karavánpihenőnél, de aki nem fizette be az útját, azt ott nem látják szívesen.

[Noryella]

Ariel

Még bosszankodok a sikertelenségen, amikor látni vélem a sólymot.
<Ez fura... Mit keresne épp itt??? Vagy talán egy jelzés lenne az Úrnőmtől, hogy délnek induljak tovább? >
Elveszem a fiútól a tömlőt és a lovamhoz viszem. Megsimogatom a fejét és a fülébe súgom:
-Tudom Éjfél, én se szeretem a homokot és a meleget... Csak egy kicsit bírd ki még, hamarosan sötétedik.-
Majd megpaskolom a hátát és az elf felé veszem az irányt.
Amikor odaérek hozzá, megszólítom elfül:
-Jó napot! Megengeded, hogy helyet foglaljak melletted?-És barátságosan mosolygok rá.
Aztán illedelmesen bemutatkozok:
-Ariel vagyok, Arel papnője. És Benned kit tisztelhetek?-Próbálkozok még mindig elfül.
Aztán egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, és várom a válaszokat.


//Karakterleírás:
Fiatalkorában járó nő. Arcvonásai alapján valamely nemes család sarja is lehetne. Arcának megnyerő vonásai bárkire bizalomgerjesztően hatnak. Bőrszínét tekintve világos bőrű. Haját rövidre vágatta, mely vörösesbarna színű. A szeme színe olyan, akár a zöldelő rét. Az átlagos embernél kicsivel magasabb, 170cm körüli.
Ruházatára az egyszerűség és a strapabíróság jellemző. Bőrből készült ujjatlan ruháját nyakába kötve viseli, melyhez középbarna színű bőrnadrágot visel. Az álcázás végett csuklyás köpenyt hord, mellyel szinte teljesen láthatatlanná tud válni. Végezetül a nadrághoz térdig érő fűzős bőrcsizmát visel. A kezén vívókesztyűt visel.//

[Navaratna]

(Allaro)

A sivatag nyelvén ugyan nem értek, de az ütem és rím így is megüti fülem. Mosolygok, szemeimen ez látszik.
Letelepszem, felemelem arcom, elnézegetem a furcsa, homok ölén növő fa leveleit. Meglep, hogy teám ingyen kerül asztalomra, ritkaság ez. Belekortyolok, ismerős nyelv száll felém. A dialektus ismeretlen, de magja érthető. Meglepődöm, mert nem fajtámbéli, hanem egy ember nő szól rajta.
- Jöjj csak - mutatok neki helyet. Szemügyre veszem hátasát is, mosoly neki is jár. Közelebb hajolok hozzá, leplezetlenül végignézek rajta. Sajnálkozva kinyúlok haja felé, és ha hagyja, még képes vagyok megérinteni is. - Kár a szép tincsekért.
Szemem sosem lesz képes megszokni, ha valakit kurta csutakkal látok a fején
Ha én közvetlen voltam, ő sem maradhat el mögöttem. Rögtön megmondja a nevét.
"Ha ez az igazi neve..."
Nincs okom elhallgatni a magamét:
- Mondd, Ariel, Arel papnője, elárulnád Allaronak, ki tanított meg ezen a nyelven szólni, és hol beszélik ilyen csengéssel?
A későbbiekben, ha módom van rá, teázgatás közben kíváncsian megkérdezem, mi az a papnő (jobb pontosítani, nem tiszta ez a fogalom nálam), és ki az az Arel? Az északi emberek sokféle istenséget vettek néha ajkukra, de ha meg is maradt róluk valami, az inkább funkciójuk. Halálé, szerelemé, hadakozásé, tövénykezésé, de nevét egyiknek se jegyeztem meg. Szerény tudásom nem szégyellem, ha Ariel nem érti kérdésem, ezzel indoklom tudokozódásom. Sőt, lova neve is érdekel, szentimentalizmusból. Elárulom neki, otthon nekem is van, de nem tartottam jó ötletnek magammal hozni. Az otthonomat nem nevezem meg, nem érzem idejét.
Illendőségből lazítok az arcomat eltakaró fejkendőn, de nem fedem fel, a már korábban említett okokból. A hajam főképp tabu, így legbiztosabban azt láthatja rajtam Ariel, a szemem elfes metszésű, jelentsen ez az embereknél akármit, szemöldököm tejfelszőke, nem festem magam, tekintetem tiszta és üde zöld. Cserzett bőrből készült világos nadrágot, felsőt viselek, kezemen nincs kesztyű. Ujjaim karcsúak, íjászattól a mefelelő helyeken bőrkeményedéses, kezem bőre világos, bár kissé száraz az éghajlattól, körmöm tövig nyírt. Gyűrűt nem hordok. Holmim lábszáraim között a földön van.

[Siffad]

/Arvaroll/
Nyugodtan sétálok oda a beszélgetőkhöz, de mivel a vitáról lekések, csak az öreg szavait hallgatom. A hírek hallatán Gorvik említésekor halk átkot mormolok
"ezeket a híreket bárki megtudhatja, legfeljebb azoknak érték, akik idegenek errefelé"
gyors oldalpillantás az "elfre" - már ha az egyáltalán
"azért az az íj ..."
kivel beszélget ez? Csinos huri, az biztos, bár elgondolkodom rajta. Egyedül van és a mozdulatok alapján nagyon hamar bizalmas beszélgetésbe elegyedett az idegennel. Mennyi is lehet az ára? Végigtekintek rajta, hát, pár ezüstöt vagy talán egy aranyat is megér. Óhatatlanul is féltékenyen leszek az idegenre.
Az öreghez fordulva teát és némi harapnivalót rendelek és letelepszek a párostól nem messze. Mást talán akadályozna a távolság, de én hamar belehallgatok a beszélgetésbe .. Galradzsára, milyen nyelvet beszélnek ezek? Van egyfajta dallama, bennem megcsendül valami.
"koncentrálj"
Nos, tehát van ez az elf(?) és az íja. És itt van a Füves is. Tehát ha ezt a kettőt össze lehetne hozni .. Rahimot befeketíteni, aztán megszerezni az íjat .. amikor a régi tulaj a fegyvert keresi, elintézi Rahimot .. hát, ezt érdemes alaposabban kidolgozni .. és talán nem is hazugság.

//Középmagas, vékony testalkatú férfi. A szeme első pillantásra fekete, valójában sötétkék.
Dzsad fejfedőt visel, alóla néha kivillan világosbarna haja.
A ruházata egyszerű és praktikus, de vonzódik a dzsad szabású, bő viselethez. A színei a szürke és a mélykék. Mindkét kezén egy-egy gyűrűt visel, a nyakában szerencsetalizmán, fából.
Bőrövön rövid, görbe pengét visel (tahdzsi), háta mögött egyenes tőrt hord.//

[Noryella]

Ariel

- Jöjj csak - mutat helyet.Mikor szól, odaülök mellé.
Amint kinyújtja karját hajam felé, kíváncsian nézem és hagyom, had érintse meg.
- Kár a szép tincsekért.-Mondja.
- Hát igen, mielőtt ide jöttem vágtam le... Praktikussági okokból. Azelőtt szép hosszú volt.-Válaszolom.
Ugyanolyan közvetlen mint én, ezt tetszik. Rögön bemutatkozom neki.
- Mondd, Ariel, Arel papnője, elárulnád Allaronak, ki tanított meg ezen a nyelven szólni, és hol beszélik ilyen csengéssel?
-Kedves Allaron, nem tudom hallottál-e a harcosok hazájáról, a híres Yllinorról? Ez a messzi délen fekszik Krán közvetlen szomszédságában.
Tudod, ebben a kis hegyektől ölelt országban az emberek, nomádok és elfek a legnagyobb békében és persze folyamatos harci készültségben élnek. Egy otthoni elf barátom tanított meg a nyelvre...-
Mesélek neki örömmel. Ahogy belelendülök a beszédbe, hirtelen nagyon honvágyam lesz.
Szemeim a távolba révednek, elkalandoznak a gondolataim és elhallgatok:
<Otthon... Vajon apa és anya jól vannak? És vajon mit csinálhat most Eldarion?>
Csengő hangja szakít ki a révületemből. Végülis, most rajta a sor a kérdezésnél. Megvárom az áradatot, és csak a végén válaszolok hosszan:
-Arel a természet és a harc istennője; de úgy is ismerik még, mint a vakmerőség és makacsság istennője. Ő a Pyarroni istencsalád tagja.
Lássuk csak...A papok és papnők... hát... ők szolgálják... az isteneket. Ők közvetítik az istenek akaratát az emberek felé.-
Itt tartok egy pillanatnyi szünetet, majd folytatom:
-A lovamat? Őt Éjfélnek hívják. Nekem nem volt szívem otthon hagyni, így magammal hoztam. A tiédnek mi a neve?
Ha nem találod illetlenségnek, megkérdezném: miért rejted el szép arcodat? Nálunk otthon nem szégyellik érte magukat...-
Miközben ezt mondom, enyhén elpirulok.

[Alauron]

(Lertanard)

- Köszönöm az elismerő szavakat. Amire a legnagyobb szükségem lene az most valaki aki el tudja látni a sebet a vállamon. Nem vészes, de jobb megelőzni a bajt. Nagy örömmel segítek neked és az embereidnek, de csak azt nyújthatom amit magam is tudok, és ha megfelel, megteszem amit tudok.- válaszolja. Az út során szándékában áll felmérni a kísérők felkészültségét, és annak aki nem bír biztos tudással egy fegyver használatában tud tanítani a lándzsavívás alapjairól, valamint megpróbálja megszerveznia védelmet, ha eddig nem lenne elég szervezet, tehát hogy a menetoszlop körül hol és mennyien haladjanak a szárnyakon, az előörs és az utóvédben, sőt ha nem lettek volna javasolja felderítők használatát is. Az éjszakai őrségben is részt vesz, és a szabadidejét is sokat tölti a kísérőkkel, hogy érezzék ő is közéjük tartozó, megfogható ember, nem valami távoli parancsokat harsogó szobor. Szívesen mesél hazájáról, és a szolgálatról amit ott teljesített. Szeretné ha beszélgetései, és a tanítás ideje alatt némi erkölcsi változást is elérhetne, s meg van róla győződve, hogy fegyelmezett harcra, megfontolt de határozott cselekvés fontosságára kell ráterelnie a tapasztalatlanabbakat. Akik a legjobbaknak bizonyulnak és a többiek is elfogadják őket azokat előtérbe példaképnek állítja, hisz ha ő elmegy, márpedig el fog, akkor kell valaki, egy harcos vezető a helyére.
<Vagy a furcsa sors, vagy a mágusok előrelátása, de mikor elküldtek az útra nem gondoltam hogy itt, idegenben felkészülhetek pont olyan feladattal, ami majd otthon vár.>

[Navaratna]

(Allaro)

A nevemet illetően ki kell javítanom:
- Nem Allaron, hanem Allaro vagyok. Előbbi férfinek hangzana jobban
Kutatok emlékeim között arra, szerepe-e benne Yllinor. Déli államok és életek nagyon távol esnek tőlem, és kevés dolgot helyezek el biztonsággal a Magas Hegységen innen.
- Nem vagyok errefelé ismerős. Ami neked jelentős, és megszokott, nekem új, név nélkül való. Sajnálom, hazád nevéhez nem tudok mit kötni, csak amit te mondtál róla.
Krán nevét az emberek nyelvén is ismerem, de magunk között egyéb névvel illettük. Mennyi zivataros, dicstelen történetet hozott róla apám!
Érdeklődve hallgatom, de nem teljesen értem:
- Mondod, ahonnan jössz, fajtám és ti együtt éltek. Egyként beszélsz rólunk, pedig sokfélék vagyunk, ahogy ti is, emberek. Mely kultúra az, akivel ilyen érdekes viszonyt ápoltok? Nekem érdekes, mert otthonomban nem él ember. És nálunk is van több kultúra, nem egy, amire ráfér az elf ruha, hiszen ahogy ti is tarkák vagytok, nem egy szóval: emberek.
Az emberek vallása nem sajátom, de attól még érdeklődve hallgatom. Fura, hogy abban hisznek, csak más személyeken át nyújthatják ki kezüket a világokon túli hatalmak felé, és csak közvetítőn át hallathatják hangjukat.
Huncut ránc születik szemem sarkában, hallva, milyen természetű az istennője.
- Vehetem úgy, amilyen az istennő, olyanok követői is?
Csörgedezik a csevely, hol ide, hol oda csapódunk. Így jutunk el lovamhoz, és arcom elfedéséhez.
- Hátasom neve hosszú, és nem ismerek rá emberi szót, egyik nyelven sem. Ami ezt a kendőt illeti arcom előtt, nem biztos, hogy szép vagyok. Gyakran túloznak, ha rólunk van szó. Egyébként nem szégyenlősségből viselem, hanem óvatosságból. Itt ha valami más: gyanús. Itt ha valami egzotikus, birtokolni vágyják, nem hagynak nyugalmat. Itt ha asszony fedetlenül jár, úgy vélik, bárki megérintheti és takarója alá hívhatja, ha elég érmét csördít meg markában.
Nem jövök zavarba, ha virágnyelven a szajhaságról kell beszélnem. Túl vagyok én már azon, hogy mélyen felkavarjon, habár emlékszem, az első időkben, amikor először találkoztam a jelenséggel, mélyen felháborodtam. Ma már csökkent ennek intenzitása, de sosem fogom elfogadni létét. Hálát adok őseimnek, népem nem tart igényt efféllére saját berkeiben.
Teám elfogyott, közeledik az este. Felemelkedem:
- Öröm volt beszélgetni. Nem tudom, utunk egyfelé visz-e, vagy csak röpke találkozó volt a mostani.
Ha nincs elég ivóvizem, akkor felszerelkezem vele, kínos lenne szomjan pusztulni. Ideje lesz felkeresni karavánom táborhelyét, elfoglalni nyugvóhelyem, közben azon morfondírozom, ma van-e az éje, hogy Srasridil keressen?