Tristani Krónikák I (ÚTK)

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Amint felismerem a kocsist, még gyorsan hőlátással körbepillantok látok e a környéken goblint. Majd nyugodt lépésben én is csatlakozom a többiekhez. *

- Jó estét uraim. Részemről örülnék, ha már most visszaindulnánk a faluba. Kényelmesebb, biztonságosabb, azonkívül ott talán el tudják látni a sebeinket.

* Megvárom a többiek reakcióját, és ha mindenki benne van, akkor odaadom a cuccaimat Gizmónak, majd beszállok a kocsiba, kényelmesen elhelyezkedem, úgy, hogy ha tehetem, tudjak a visszafelé úton aludni. *

[Togar]

Ramani Voineor

Végre valami jó is történik, a markolatot szorító kezem megenyhül az ismerősök láttán.Yvett kérdésére válaszolnék mikor megjelenik Seela, így inkább rámutatok.

-Itt van ne aggódj, örülök hogy jobban vagy-mosolygok rá, majd az érkezőkhöz fordulok.

-Köszönjük Gizmo indulhatunk, ezt a helyet goblinok dúlták fel de miattuk nem kell többé aggódni, több ártatlant nem fognak bántani.

Felállok és összeszedem a cuccaimat kissé fáradt vagyok ugyan de még kibírom a városig ott majd jól kialszom magam, másrészt a társaimnak sem árt ha egy szakszerű gyógyító megtekinti a sebeit.Megvárom míg a többiek is elkészülnek és felszállnak a kocsira majd intek hogy indulhatunk.

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

*Megkönnyebbülök egy kicsit Seela láttán. Köszönet képpen bólintok Ramani szavaira.
Felállok a tűz mellől, végignézem önmagam. A látvány - pedig nem látom teljesen kinézetemet - elkeserít... Szótlanul szedem össze a cuccomat (már ha van mit és nem hagytam el mindenemet útközben valahol) - készülök az útra csendesen.*
<Cserben hagytam őket. Azon sem csodálkoznék, ha tovább nem akarnak magukkal cipelni, tehernek.
...
A könyvekből nem lehet felkészülni az élet minden pillanatára...
Annyi mindent tudok, mit egy átlag ember felfogni sem képes... mégsem tudok olyanokat, mik egy átlag embernek természetes. Meg kell tanulnom ezeket... vagy mehetek vissza kudarccal mesteremhez... Rosszabb is történhet... A tapasztalatlanság ára a könnyű áldozattá válás...
Hosszú lesz ez a tapasztalat szerzés - már ha tovább mehetek velük... De erről majd holnap beszélek velük, mára elég gondot okoztam számukra. >

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Mosoly jelenik meg az arcomon, mikor felismerem a kocsist. Egyáltalán nem volt most kedvem harcolni. A fejem fáj, és fáradt vagyok.

-Én is úgy látom, hogy jobb ha megyünk. Egy óriás egy napra bű’ven elég vó’t.

*Ekkor megszólal a varázslónő, és örömmel látom, hogy nem vált olyanná mint azok a szerencsétlen rabszolgák az arénában, hogy annyira meg bolondultak a halál közele miatt, hogy csak eledelnek lettek jók a vadaknak.

-Örülök, hogy újra köztünk vagy. -* Mondom a varázslónőnek, és barátian vállon veregetem, persze gyengén. Ezután összeszedem a cuccomat, és felhajítom a kocsira, majd magam is felülök rá, ha van hely a bakon. A többiek érdekében remélem van .

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 12. nap, hajnal
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Gizmo mosolyogva köszönti Seelát is, majd hevesen bólogatva helyesel a döntéshez.
- Igen, igen! Induljunk, nem szeretek az éjszaka a Vadhatáron utazni. Még szerencse, hogy Kapában van helyőrség, ha még oly kicsi is. – int a két morc katona felé, akik leplezetlen utálattal méregetik az orkot. Ám szólni nem szólnak és katonás fegyelemmel szálnak nyeregbe az indulás hallatán.

Felpakoljátok a felszereléseitek a batárra, Arg a bakra ül, aminek sem a hajtó, sem a lovak nem örülnek különösebben, ám a bent ülők hálásak lehetnek ezen döntéséért.
Yvett és Seela is kimerülten rogy az ülésre, ezúttal Arg szaga nélkül.
Ramani saját lován csatlakozik a menethez, és amikor a kocsi egy döccenéssel elindul ő is lépésre fogja a lovát.
A két katona a batár előtt lovagol, közepesen gyors iramot diktálva.

Már két órája zötyögtök a holdvilág alatt az úton, mikor az egyik katona felhördül és hátrakiált.
- Megtámadták a falut! Siessünk!

Előttetek vörös fény látszik. Valami nagyon ég arra…

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Csendben ülök a bakon, és erősen kapaszkodok, nehogy leessek.

<Holnap lemosakszom. Így legalább nem leszek senki terhére.>

*A nagy elmélkedésemet az egyik katona zavarja meg.
A vörös fény felé nézek, és a levegőbe szimatolok, hátha érzek valamit a lovakon kívül. E közben kezembe veszem a kétkezes csatabárdot, és míg az egyik kezemmel kapaszkodok, addig a másikkal magam mellé rakom a fegyvert, és a fejétől egy arasznyira markolom.
Nagyot fújok, hogy mégis kell harcolni, hisz egyikünk sincs abban a nagyon jó állapotban.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Örülök, amikor Yvett csatlakozik a kocsiban hozzám, és Arg szagával együtt távol marad tőlünk. Úgy látszik, van az orknak azért annyi esze, hogy felfogja a dolgokat. *

- Örülök, hogy kirévedtél úgy nagyjából a megrázkódtatásból. Tapasztalatnak ez így elég sokkoló volt egyszerre, így megértelek. Én sem érzem magam fényesen, de tisztában vagyok azzal, hogy tartanom kell magamat, legalább addig, míg biztonságos terepre érünk.

* Ha beszélgetni szeretne, akkor válaszolok mindenre, majd az út további részében csendben pihenek, ha tudok. *

* A katona kiabálására kinézek az ablakon, majd visszaülve dühösen megszólalok: *

- Nem bírom. Miért nem lehet egyszer az életben csendes, nyugodt érkezésünk valahová? Komolyan mondom, ha ezt megint a goblinok kezdték, akkor innentől kezdve, ha meglátok akár csak egy goblint, lemészárolom. Ezek kihozzák belőlem a legrosszabbat.

* Míg odaérünk, addig felveszem magamra a mellvértemet, alkarvédőm már rajtam van, és várok. Utána majd meglátjuk, mit kell csinálni, harcolni vagy tüzet oltani. *

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

*Felcuccolok a kocsira ahogy tudok egyedül - nem kívánok tovább teher lenni. Valahogy nem tetszik lelkecskémnek, hogy míg ők harcoltak és sebeket szereztek én elfutottam. Bánt...
Az, hogy Arg nem bent foglalt helyet jólesett számomra.*
- Igen, sok volt nagyon... Köszönöm a megértésed.
Sajnálom, hogy cserbenhagytalak benneteket, de van amikor a tudat nem tudja legyűrni a lelket..
ööö... ... Pihenj, rád fér...
*Kérdeznék, de inkább mégsem. Inkább hagyom pihenni Seelát. Nekem sem árt - no nem a testemnek, hanem a szellememnek. Így ahogy tudom kizárom tudatomból a kocsi zötykölődését és meditálásba kezdek, hogy rendezzem tudatom, lelkem egyensúlyát. Ha ez kész... és ha van időm akkor elmémet feltöltöm energiával...*

//Energiagyűjtés: 5 Pp - 9 Mp-ért Kivonással
Meditáció 14 perc, hogy max. Pp-on legyek.//

[Togar]

(Ramani Voineor)

Csendesen baktatok a szekér után, tulajdonképpen örülök hogy a kocsisunk visszatért értünk, és nem kell a vadonban északázni, hálás vagyok neki érte. Kissé álmosan figyelem a környéket ahogy fogy a távolság egyre jobban vágyok egy pihentető alvásra és meleg fürdöre. Mikor felpillantok magunk elé látom a lángok vörös fényét úticélunk felett elkeseredem, nemigaz hogy megint megtörténik,bár most időben vagyunk így talán segíthetünk.

-Azt hiszem jobb lesz sietni valakik megtámadták a várost nézzük meg tudunk-e segíteni-mondom a többieknek majd gyorsítok a lovon minél hamarabb odaérjek.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 11. nap, éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Ramani és a két katona vágtába kapja a lovát, míg Gizmo odacserdít a lovaknak.
A szekér lassan gyorsulva követi a már jócskán előre járó három harcost.
Argnak és a két lánynak igencsak kapaszkodni kell, hogy ne boruljanak egymásra, halomra.

A vad vágta a falu határában ér véget, ahol pár ház oltásán ténykednek éppen.
Két katona – véres páncélban, sérülten, de talpon – kivont karddal vigyázza a munkálatokat, és láthatóan kitörő örömmel fogadják a váratlan erősítést.

- Hála Domviknak! Soha jobbkor! – kiált fel az egyik, mikor bevágtat a két katona és Ramani.
Ám az öröm hamar riadalommá változik, amikor a vágtató szekér is feltűnik az éjszakát bevilágító lángok fényében, és a bakon egy izzó szemű ork rázkódik…

A tüzet oltók egy része sikoltozva menekülni kezd, míg a két városőr vérpecsétes kardját emeli a lassító szekérre.
A távolból futó lábak és kardcsörgés hallatszik…

Maga a falu nagyjából 30-50 házból, 1 fogadóból és egy templomból áll, első ránézésre. A nyugati és déli oldalon pedig majd egy tucat ház ég…

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Erősen kapaszkodok, nehogy még idő előtt lekerüljek a kocsiról. Közben a várost kémlelem, hogy minél hamarabb megtudjam mi is történik, és ki az ellenség.
Mikor meglátom a tüzet oltókat egy kis időre azt hiszem, hogy már vége a harcnak, de mikor közelebb érünk még hallani messziről a harcot.
Miután megáll a kocsi lepattanok róla. Látván a katonák ellenséges tekintetét, és megmozdulását, megvárom, míg tisztáznak engem.

<Vajon miért nem kedvel engem senki? Esetleg az én fajtám okozná ezt a sok szenvedésr?……… Lehet. Akkor nem csodálom, hogy kardal várnak engem.>

*Megvárom míg a többiek is kiszállnak, és eldöntik mit is akarnak.

-Szerintem nézzük meg ki az ellenség. -* Szólok a többieknek.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Próbálok erősen kapaszkodni, hogy aránylag stabilan maradjak a helyemen. A fájdalom miatt még káromkodni is elfelejtek, így csak néhány grimaszra telik tőlem. Amint megérkezünk, a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal pattanok ki a kocsiból, fegyverem egyenlőre a helyén marad az oldalamon. *

* Csodálkozva és érthetetlen arckifejezéssel nézek körbe, keresve a sikoltozás okát, elvégre magunkat nem tartom ellenségnek, éppen ellenkezőleg, segíteni jöttünk. *

- Megmondaná nekem valaki, mire fel ez a nagy sikoltozás és menekülés? * lépek Arg mellé kérdő arckifejezéssel. *

[Togar]

Ramani Voineor

Gyorsan leugrok a lóról és felmérem a terepet, látva az égő házakat bízom benne még nem érkeztünk későn, bár a harcnak csak a hangja hallatszik egyenlőre.Ekkor hírtelen mindenki szétrebben és az őrök is kardot rántanak, hátrapillantok látom az ork okoz riadalmat. Ezek szerint itt is azok támadnak, az őrök felé fordulok és nyugodt hangon megszólalok.

-Nyugalom ő velünk van segíteni jött, már bebizonyította hűségét irántunk különben halott lenne.Merre van a csata hol segítsünk?- teszem fel a kérdést.Megvárom míg megérkeznek a többiek majd elindulunk a jelzett irányba, bár valószínűleg a csatazajt követve is megtaláljuk a helyszínt.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 11. nap, éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Yvett sikeresen feltölti teste szunnyadó energiáit, mialatt a falu felé tartotok.
A faluban a ribillióra kipattantok a kocsiból, Arg harcra készen, Seela inkább rezignáltan.
A rémülten menekülő tömeg és a bizalmatlanul tekintgető katonák látványa tovább fokozza a zűrzavart.
A veletek szemben álló városőrök a társaik és Ramani kijelentésére kissé megnyugodnak, ám az orkot továbbra is szemmel tartják.

A távoli futó lábak dobbanása és kardcsörgés egyre közeledik, majd az egyik utcából kibukkan egy szakasz katona, aki felétek üget kivont fegyverrel. Élükön egy mellvértes, idősebb tiszt, sisak nélkül.
A hat katona em messze tőletek megáll és laza csatárláncba fejlődik, majd a tiszt készenlétet vezényel.
A négy mellettetek álló katona vigyázzba merevedik, mikor elétek lép.

- Jelentést! – vakkantja a mord hadfi, kinek vértjét horpadások borítják, fekete hajában ősz szálak vegyülnek, és arca keserű, mint aki túl sok értelmetlen halált látott.
- Uram, a kalandozók, akikről Gizmo mesélt. Az ork is közéjük tartozik. – válaszolja az egyik lovas katona, aki veletek érkezett.
- Úgy… - válaszol a tiszt, majd hozzátok fordul.
- D’Gerrit hadnagy vagyok, a Kappa faluba kirendelt Hercegi Gárda szakaszának parancsnoka, jelenleg a falu elöljárója.
- Megtudhatnám önök kicsodák, és mi szél hozta erre önöket?

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*A katonák érkeztével kicsit feszélyezve érzem magam. Egy pillanatra előjön belőlem, hogy szökött rabszolga vagyok. De nem tart az érzés sokáig. Ha harcra kerülne a sor, előbb halok meg, mint, hogy rabszolga legyek.
A vezető kérdésére előre lépek, és bal kezemmel a mellkasomra ütök, úgy szólalok meg.

-Vasöklű Arg vagyok, harcos.

*Ezután visszalépek egy lépést, és megvárom míg a többiek elmondják miért is vagyunk itt. Igazából már pontosan nem is tudom. Ha kell harcolok, ha nem, akkor nem.

*Ha esetleg a csapat elindulna a messziről jövő csatazaj felé, követem őket.