A Quiron-tengeren

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Elégedett lehettem volna magammal, mivel támadásaim időben sikerültek, de a láthatatlan aurára nem számítottam. A döbbenettől mozdulni sem tudtam, így tehetetlenül néztem, ahogy a villám belecsapódik a mesterembe, majd meglepetésemre nem tűnik el, hanem egyik emberről a másikra cikázik tovább. Az ellenséget nem sajnálom, de ahogy meglátom kedves lovagom felé közelíteni a villámot, minden energiámat és hangomat összeszedve elkiáltom magam: *

- Amadeus, vigyázz!

* Majd futva indulok a mester irányába, hogy a körülöttük még esetleg harcoló ellenségen átverekedve Amadeushoz jussak. Közben figyelem a másik hajón lévő Boszorkánymestert is, ha esetleg még egy ilyen mágiával próbálkozna, időben el tudjak hajolni előle. *

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

A boszorkánymester villáma végigcikázott a fedélzeten, nem kímélve senkit, ki útjába került. Elszenesedett holtestek, a vértől síkos padlón rángatózó súlyos sérültek jelezték pusztító útját. Hangod beleveszett a magasra törő hullámok robajába, sérültek jajveszékelésébe, a csata zűrzavarába. Amadeus lovag nem hallhatta figyelmeztető kiáltásod... azonban valami okán mégis feléd fordította összeszűkült tekintetét. A vér metszett arcára vöröses fekete maszkot, ruhájára elmosódó vörös foltokat festett. Szemei egy pillanatra megcsillantak, majd kikerekedtek, amikor észlelte a nyers energiát, amely megállíthatatlanul száguldott felé. Nem volt már ideje kitérni előle, még csak megpróbálni sem, mindössze egyetlen dolgot tudott tenni: vértől és belsőségektől mocskos pengéjét a villám útjába rántotta. Az energia kékesen szikrázva csapódott a fegyverbe, majd a lovag mély, hörgő hangon felkiáltva vágódott hanyatt, egyenesen az oldalpalánknak. Vaskos kard kihullt a kézből, majd alakja eltűnt a sötét, tajtékzó hullámok felett, mikor átbucskázott a palánkon...és a villám szertefoszlott a semmiben...

A mestered a vértől mocskos fedélzeten feküdt a tengerészek és a martalócok tetemeinek ölelésében. Mellkasán egy tenyérnyi helyen elszenesedett ruhája, pont hol Sogron szent szimbóluma függött. Ez mentette meg életét. Istenetek kegyes volt hozzá, mint mindig. Azonban a villám átjárta öreg testét, és görcsben álló izmai nem engedték mozdulni. Mellette a gorviki hasalt hangtalanul, arcán a fájdalom húzott mély barázdákat, ép kezével szinte szénné égett bal karját görcsösen markolászva.

A tengerészek ellenállása megtörni látszott, és a kis csoportokra szakadt maroknyi életben maradt matróz szinte egyként hajította el fegyverét a megadás jeleként. Sokakat ért utol a halál a gyilkos nyers villám által, köztük kapitányukat, kinek elszenesedett holtteste a főárbocnak dőlve, kiégett szemekkel tekintett fel a fekete hajó tatján álló sötét gyilkosára. Az arctalan boszorkánymester nem mozdult, csak nyugodtan állt és elégedetten szemlélte a pusztítást, melyet véghez vitt. Tekinteted összekapcsolódott ismét sötétségbe burkolt tekintetével, majd aszott kezeivel felétek intett.

Mintha egy halk, földöntúli rekedt hang ütötte volna meg füledet, mely a süvítő széllel érkezett.
"...Fogjátok el azokat...élve akarom őket! A többit...öljétek meg...!"

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Amadeus tengerbezuhanása, a villám pusztításának látványa, a fedélzeten lévő halottak és a mester állapota annyira sokkol, hogy azonnal megtorpanok. Kardomat leeresztem, súlyos tehernek érzem, de az ösztöneim nem hagyják elengedni. El se merem hinni, amit látok. Nincs szó, mely érzéseimet kifejezhetné. Egyszerre érzek dühöt, félelmet, kétségbeesést. Szemeimbe könnyek szöknek, és megdöbbent arccal nézek a boszorkánymester felé. Tekintetét látva és szavait hallva nem akarok hinni a fülemnek. *

< Ezt nem hiszem el. Ez mészárlást rendez a fedélzeten. Nem volt már ennyi is elég? >

* Hirtelen térek magamhoz. Az, hogy nem ejt foglyokat a matrózok közül, hanem birka módjára lemészároltatja őket, visszaadja erőmet. Ezt nem hagyhatom. Odalépve a mester mellé, kardomat felemelem és elüvöltöm magam *

- Emberek, mit képzeltek magatokról. Hagyjátok, hogy ezek az állatok birkaként lemészároljanak benneteket. Hallottátok azt a szörnyeteget. Nem kímélik meg az életeteket. Úgy akartok meghalni, hogy még az esélyét sem adjátok meg a túlélésetekre? Szedjétek össze magatokat, és kézbe a kardokat. Én harcolok, nem engedem magam és mesterem ennek a csűrhének a karmai közé.

* Majd a mester és énkörülöttem lévő ellenség közül a legközelebbire támadok. *

// off:
KÉ: 1k10+37 = 2(+37) [39]
TÉ: 1k100+60 = 97(+60) [157]
VÉ: 105 //

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

Egy pillanatra síri csend telepedett a hajó vértől és belsőségektől sikamlós, holtestekkel borított fedélzetére. Mintha az idő lelassult volna... A matrózok is csak némán, mozdulatlanul álltak, mint birkák kiket vágóhídra visznek. A tengeri rablók ajkát sem hagyta el egyetlen hang sem, mikor módszeresen elkezdték körbevenni a maroknyi túlélőt, köztük a mozdulatlan, de még lélegző sogronita mestert, a mellette fekvő fájdalmában vonagló gorvikit, és a felettük álló fiatal lányt, Ayilát.

Hatalmas robaj törte meg a földöntúli, halálos csendet. Egy hatalmas tajték csapódott a hajó tengeren töltött hosszú évek alatt megkopott, zöldes-barna tengeri moszattal borított oldalának. A karavell kissé meg is dőlt a nekifeszülő roppant erő hatására. A tengerészek egymásba kapaszkodva próbáltak talpon maradni, akárcsak a vészesen feléjük közeledő, fekete martalócok képébe bújt sötét halál...

Kiáltásod lerázta a matrózok elméjét béklyóban tartó beletörődés tompa ködét. Mielőtt előre lendülnél a pár lépésnyi távolságra közeledő aszott képű tengeri rablónak, még látod, hogy fegyvereik után kapnak, melyek lábaik előtt hevernek. Páran, akik elöl állnak, már nem érték el fegyvereiket, saját vérükbe fullva rogynak néma gyilkosaik lába elé. A többiek kardjaikat felmarkolva, újult erővel támadtak a kalózoknak. Esélytelenek már a túlerővel szemben, de talán emberhez méltón halhatnak meg, nem mint lemészárolt oktondi állat.

Egy rekedt nevetés kapott szárnyra a süvítő szélben...

Előre lendülsz, és kardod csapása húsba talál. Csont reccsen, ín szakad, és sötét vér freccsen a karodra. A hullámos penge beszakítva a kulcscsontot, eltörve a bordákat a szívig hatol. Érzed, a kard megszorul a törött bordák között, és az előtted álló martalóc egy hang nélkül csuklik össze. Hiába próbálod nem tudod megtartani, holttá vált súlyával kicsavarva kezedből a míves kardot. Két másik tengeri rabló, fegyvereiket rád szegezve érkezett lehanyatló társuk mögül. Egyikük feje tetejéről hiányzik a hajas bőr, úgy tűnt, mintha egy életlen késsel metélték volna körbe. A másiknak valamikor régen ajkait metszették, csúf hegei örök mosolyt varázsoltak koros arcára.

Tudod itt vége, nincs tovább...

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Szavaim szerencsére elérték céljukat, még ha tisztában is vagyok vele, nincs remény. Ettől függetlenül támadásom nagyon sikeres, de nem erre a végeredményre számítottam. Tehetetlenül nézem, ahogy a kardom, mely mintha a lelkem egy darabja lenne, az ellenfelem élettelen testébe szorulva csavarodik ki kezemből. Kétségbeesem, hisz fegyver nélkül megvédeni már nem tudom se magam, se mesterem. Használhatnám ugyan combomon lévő tőrömet, de kilátástalan küzdelem lenne, és csak azt érném el vele, hogy az ellenség mégsem kíméli meg életünket. *

* Elszégyellem magam és egyben tehetetlen düh is mardossa lelkemet. Egyrészt szavaimmal ellentétben én most mégis megadom magam, másrészt dühös vagyok és nem tudom elhinni, hogy az ellenség képes volt minket ilyen gyorsan és egyszerűen legyőzni. *

* A megadás jeleként feltartom bal kezemet, hogy lássák, nem harcolok tovább. A jobb kezemet próbálom a tőröm közelében tartani a biztonság kedvéért, ha esetleg a két martalóc mégiscsak rám támad, legyen mivel védekeznem. *

< Mi lesz vajon ennek a vége? Még semmit nem láttam a világból, és máris így kell végeznem? Remélem Sogron megbocsát, amiért ily gyáván viselkedem. >

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

A süvítő szél messzire repítette a halálsikolyok éles hangját. Majd hirtelen elhalt minden hang a vérben ázó fedélzeten, a tengeri rablók elvégezték feladatukat. Minden tengerész vérbe fagyva feküdt, lelkük már útban volt Isteneik felé. A martalócok ezután sem álltak meg, módszeresen járták körbe és a halkan nyöszörgő, még életben lévőknek megadták a kegyelemdöfést.

A két kalóz melléd ért, és fegyvereiket rád szegezve megálltak melletted. További négy kalóz csatlakozott hozzátok, és ketten felrántották a padlón nyögő gorvikit, míg a másik kettő az alig lélegző mestered mellett állt meg. Látod, amint a másik hajóról egy pallót csúsztat át két martalóc. Mögöttük szinte a semmiből tűnt elő egy magas, széles vállú alak. Fekete, drága selyemnadrágot, világoskék selyem inge felett kékre edzett, finom szemű sodronyinget viselt, övén vékony pengéjű, díszed kard lógott. Arca ilyen távolságból nem látszódott, de fakó bőre és hosszú fehér haja, mely szorosan hátrakötve omlott hátára, északi származást, mi több kyr vért feltételezett. Hosszú fekete köpenye lobogott a sós tengeri szélben, mikor a hajlott hátú boszorkánymester társaságában a fedélzetre lépett. A martalócok utat nyitottak előttük, mikor határozott léptekkel elindultak felétek.

A sötét mágus arcát továbbra is fekete csuklyája takarta, mely mintha egyetlen apró fénysugarat sem engedett volna közelébe. Mestered testéhez lépett, és lassan lehajolt hozzá. A magas, fehér hajú alak előtted állt meg, majd lenézett rád, és smaragdzöld szemeivel mélyen a szemedbe tekintett. Képtelen vagy szabadulni rideg tekintetének nyomasztó súlya alól, mintha bilincsbe zárt volna, mintha lelked legmélyén kutakodott volna. A férfi finoman metszett arca, mintha egy kyr szobor mása lett volna, gyönyörű volt a maga sötét romlottságában.

- Hol van a Szem? - tette végül fel a kérdést kellemes, földöntúlinak ható orgánumú hangján, mely mélyen a füledbe mászott, és önkéntelenül is válaszra késztetett...

[Airun Al Marem]

JK: Don Kermorwan, Róka, Brognar, Zaida Azadyr
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

A végtelennek tűnő horizont pereme felett húzódó hosszú szürke felhősáv mögül felbukkanó nap sugarai fényárral borították be a morajló hullámok tépázta tengert. A habokat szelő kétárbocos karavell dagadó vitorlákkal haladt a nyílt kék tengeren. Alig pár órája hagyta el Yankar kikötőjét a Tengeri Szél nevű kereskedelmi hajó, és jó széllel haladt Narvan forgalmas kikötője felé. A tenger sós vize áztatta fedélzeten tengerészek tucatjai végezték mindennapi feladatukat. A hátsó taton álló Merkelon kapitány elégedett mosollyal szemlélte a tiszta tengert. Ha így haladnak tovább, akkor két napon belül elérik Narvan partjait. A koros férfi elfordult a palánktól, és intett a fedélzetmester felé.

- A fedélzet a tiéd Hoden. - biccentett felé, majd elhúzta a száját - A jómodor úgy kívánja, hogy csatlakozzam utasainkhoz a fedélközben.
A másikat szemmel láthatóan feszengett az utasok említése hallatán. A kapitány ajkán lemondó mosoly jelent meg, majd felsóhajtott és elindult a fedélköz felé. Legfőképpen a megtermett, emberfeletti erővel rendelkező északi barbár jelenléte miatt feszengett, de a mogorva törpe sem derítette jobb kedvre. Sajnálta a velük utazó két szemrevaló nőt, bár a barbárral utazó félvér fiatal lánytól igencsak tartott, de a másikkal sem húzott volna ujjat. Kalandozók. Tőlük minden épeszű embert kirázott a hideg...

....

A fedélközben puritánul berendezett étkezőben mindössze csak egy méretes asztal, körülötte két hosszú pad és két szék található. Az asztal felett két olajlámpás van felakasztva, melyek bevilágítják a fedélköz ezen részét. Némi fény csak a feljáró irányából szűrődik be. Az oldalfal mellett homokzsákok és vízzel teli hordók vannak elhelyezve pár takarító eszköz és egy kézi szivattyú társaságában. Mindannyian az asztal körül ültök, és várjátok a kapitányt, valamint azt a matrózt, aki a reggeliteket kihozza elétek. Néma, feszült csend telepedett rátok, mikor egymásra tekintetek, bár már ezelőtt láttátok korábban egymást, mikor a hajó indulása előtt a fedélzetre léptetek.

//Kérném a Játékosokat, hogy írjátok le a karaktereiteket egymásnak, és akár össze is ismerkedhettek (akik még nem ismerik egymást). //

[Don Kermorwan]

(Don Kermorwan)

Bár a kora reggeli szél csak alig hintáztatta meg a karcsú kereskedőhajót, a nagydarab korgnak ez is soknak bizonyult. Miközben az asztal körül üldögélő alakok némán méregették egymást, Kermorwan egész egyszerűen kirúgta maga alól a széket, felpattant Róka mellől, és megpördülve a sarokba... nos, rókázott. Dicstelen cselekedet volt, bár nem tűnt valósznűnek, hogy ezt bárki is a szemére fogja vetni.

A húszas évei második felében járó férfi a K'harkad hegységben jött világra, és ott is nevelkedett... mindössze három hónapja, hogy először elhagyta szülőföldjét... az események pedig onnantól kezdve egyenesen idáig vezették, erre az istenek verte hajóra, aminek folyamatos ringását össze sem lehetett vetni a felföld monumentális sziklaormaival, melyeket a szél csupán megkoptatni képes, megingatni soha. A barbár bizos volt benne, hogy legfeljebb egy óra, és rosszulléte elmúlik - de jelenleg teljesen kikészült a még sosem tapasztalt "talajviszonyoktól".

Úgy egy percnyi öklendezés után gyomra teljesen kiürült, majd hangosan korogni kezdett. Az izomrángásoknak vége szakadt, csupán a kínzó éhség maradt. {Most már tényleg ideje lenne a reggelinek. Ezután elfér bennem egy fél marha is. Persze jobb, ha ilyesmire nem számítok.}, futott át fején a gondolat, miközben felegyenesedett, és kézhátával letörölte szőrtelen arcáról az ott maradt okádékfoltokat. Egy futó pillantással leellenőrizte azt is, hogy ruházatán - barna bőr nadrág és öv, zöldre festett bőr mellény és kissé már piszkos fehér posztóing -nem maradtak-e hasonló pacák. Ruházatának tiztaságára mindig is kínosan ügyelt, hisz bármilyen szag, ami az anyagba ivódik, vadászat közben elárulhatja jelenlétét az érzékeny szimatú állatok számára.

Mikor meggyőződött arról, hogy nem mocskolta össze magát, vissztelepedett a varázslónő mellé, olyan kérdő tekintettel mérve végig a többieket, mintha mi sem történt volna.



//Elnézést az {}-ért, de laptopról írok és a billentyűzeten nincsen csőrös zárójel.//

[Yasha am Lloth]

(Zaida Azadyr)

Feszült csendben ültünk az asztal körül csak a hullámok táncát lehetett hallani ahogy karöltve fonták egymásba testüket a hajó oldalával.Nem kenyerem a hiábavaló beszéd, de ez a csend már kínosan érintett.

Könnyen barátkozott.Talpra esett nőszemély aki felmérvén a helyzetet úgy döntött beszédbe elegyedik a társasággal, hátha akad valaki aki kapható a társalgásra.Oldalán lógó északi hosszúkardja a külső szemlélőknek is egyértelművé tette hova tartozását.Bár sokan úgy gondolták, hogy díszként tartja oldalán, hisz karcsú alakját női idomait nem leplező ruhája, sötétbarna haja,méregzöld szeme, karakteres ovális arca, egyenes vonalú orra, telt ajka mások számára inkább egy ágyas képét vonta szemük elé.

Látván a fiú küszködését gyomra tartalmával, úgy véltem itt a megfelelő alkalom a társalgás elindítására..

A férfi visszatérvén letelepedett a varázslónő mellé és kérdően nézett a többiekre, kihasználva ezt a pillantást kérdően fordultam feléje..

-Ne haragudjon, de ahogy elnézem szüksége lenne egy kis gyomorerősítőre aztán meg egy jó reggelire..Felteszem a többieknek is korog már a gyomruk..Társaságban csak jobb reggelizni..

[Aya Chamist]

(Róka)

Vörös hajkorona, fiatal, kosszúkás arc, és alacsony, törékeny testalkat: Róka mindössze 17 éves csitrinek tűnhetett a vegyes társaság szemében. Ám az emberénél mélyebb kék szemek és a lobonc alól kikandikáló csúcsos fülek arról tanúskodtak, hogy ez a kinézet bizony csalóka... Tekintetében kivételes értelem csillant, és mozdulatai, viselkedése is idősebb nőről árulkodtak. Így korát homály fedte.
Foglakozását pedig még ennél is nehezebb lehetett kitalálni. Jó minőségű, alig használt csizmát, pasztellkék nadrágot, fehér inget és kék fűzőt viselt; és bár ékszerként csak fülbevalót hordott, az összhatás így is valamilyen kisebb nemest mutatott. Talán az volt... Talán költő, bárd, vagy valami ehhez hasonló értelmiségi, vagy tudós - a keze ügyében tartott papírok még akár erre is utalhattak. Magával hordott azonban egy botot is. Szára szépen faragott, különleges mélyvörös (már-már ében) színű, de a fejét lepelbe csavarta a gazdája - formája rejthetett lándzsavéget (talán harcművész?) vagy esetleg egy egyszerű díszt (Vándor? Netán varázsló?). Akármi is volt, pusztán a látványból erre sem lehetett következtetni.

Ő érkezett legkésőbb a hajóközbe. Ráérősen elhelyezkedett, visszafogottan biccentett utitársai felé, és asziszi nyelven még egy "Jó reggelt"-et is mondott. Ezután elhelyezte maga mellett a botját és jegyzeteibe temetkezett (ha valaki ismeri, erv nyelven írodott), míg várta a reggelit.

Sosem ült még hajón, de gyomra hamar alkalmazkodott az ide-oda billegő talajhoz.
Kora reggel indultak, amikoris szinte egyszerre szálltak fel a másik két utassal a hajó fedélzetére. Róka megérezte, hogy egy másik mágiahasználó lépett a személyes aurájába, s a halvány kékes derengésből megállapította, hogy a törpe az. Nem tudta ugyan hogy milyen, de származásából feltételezte, hogy Dorantól még északabbról érkezett. Vagyis nem ellenség. Talán lovag, talán pap lehetett. A másik idegen északi fegyvert hordott magánál. Ha onnan is származott, ő is hasonló neveltetésű. Valamiféle harcos lehetett.
Ekkor azonban még nem beszélt egyikükkel sem. Lefoglalták saját teeindői: elhelyezni korosodó lovát a hajón; a korg segítségével elpakolni a kabinjába a kőtáblákat, amiket szállít; majd, mivel még nem votl ideje sorbarendezni saját papírjait (amikből nagy odafigyeléssel megírta a Doranba szánt levelet az elmúlt négy nap alatt), így nekiállt annak. Reggeliig nem is végzett vele, úgyhogy magával cipelte a maradékot, és az asztalnál igyekezett összerakosgatni.

Eközben Kermorwan a rosszullétével foglalatoskodott. A félelf már akkor látta előre, hogy rosszul lesz, mikor még csak kihajóztak a kikötőből - ezért hozott magával egy kis segítséget szegényes gyógynövénykészletéből. Mikor a megtermett férfi visszaült végre mellé, előhalászta a zsebéből az aranyvirágot, s miközben az idegen nő szóvá is tette a rosszullétet, ő odanyomta a korgnak a füvet.
-Rágd össze, kicsit jobb lesz. -tette hozzá halkan, aztán hagyta, hogy társa és a harcos nő beszélgessenek, ha akarnak.
Ő egyelőre az utolsó lapokat rendezte a helyére.

[Togar]

(Brognar)

Korán lépett a hajó fedélzetére a törpe, először kissé furcsálkodva nézték a matrózok a 120cm magas, vörös hajú és szakállú sodronyinges alakot. A hátán egy pajzs amelyen két egymással keresztbetett csatabárd rajza látható, és az oldalán pedig a fegyvere, mondhatni stílusosan egy csatabárd lóg, Egyszerű barna utazóruhát visel a vértje alatt és a fején lévő kissé horpadt sisak egészíti ki felszerelését. Messziről lerí róla mennyire nem élvezi a tengeri utazátd a sziklák népének fia, de már nem ez az első hajóútja.

Ideje nagy részét a fedélközben tölti valahogy nagyobb biztonságban érzi ott magát, az asztalnál is magamellett tartja fegyvereit és vértjét, talán mert rossz tapasztalata lehet a tengeri utakkal kapcsolatban. Végignézve társain megpróbálja azonosítani őket, kitől mire számíthat. Az elfet nem igazán tudja hová tenni sem eldönteni miféle lehet, dehát sosem értette a feléjük faimádóként emlegetett népet. A másik nővel sem igazán tud mit kezdeni lévén ember és mint minden ember állandóan rohan és kapkod azt hogy mihez ért még nem látta, nem néz ki rosszul csak két probléma van vele túl magas és nincs szakálla. Ha lenne neki talán még a törpének is tetszene,ezután a harmadik útitársat veszi szemügyre aki jól láthatóan első tengeri útján van jelen. A törpének sem volt könnyű az első de végül is túlélte, meg nem szerette a tengert de ha muszáj elviseli.

-Nos hölgyem részemről benne vagyok a reggeliben úgyis éhes vagyok, ám magas termetű barátunk jobban teszi ha megfogadja a tanácsot és elrágcsálja ama növényt mert segíthet. Az ízét leküzdendő pedig fel tudok ajánlani némi jófajta törpe pálinkát.-mondja a törpe majd az asztalra helyezi a kulacsot és leszedi a fedelét, aminek hatására erős pálinkaszag kezd el terjedni a levegőben.

[Don Kermorwan]

(Don Kermorwan)

A vizslató pillantás elértve, senki nem tette szóvá a korg állapotát, ami - tekintve a nép híres-hírhedt forrófejűségét - valószínűleg végzetes hiba lett volna. Ehelyett az ismeretlen nő valamit kérdezett, melyet a barbár egyelőre tökéletlen nyelvtudásával nem értett meg. Nem válaszolt, inkább kihasználta az alkalmat, hogy végigmérje az idegeneket.

Az előbb beszélő nő, vékony volt, és elég kívánatos, bár Kermorwan jobban szerette a kissé teltebb foirmákat. A tetoválás //az előtörténet alapján nem tudom, a tested melyik részét fedi, ha nem látszik, tárgytalan// és az oldalán függő kard azonban harcos alkatról árulkodott. A férfi ugyan sosem értette, hogyan lehet használható fegyvernek tekinteni egy ilyen fogpiszkálót, de hát a halálát mindenki maga választja. Talán még fordít egy kis figyelmet a hölgyre, ha úgy hozza az út.

A másik idegen feje épphogy csak magasabban volt az asztal lapjánál, arcát sűrű, vörös szakáll borította, pajzsot, fejszét és sisakot hordott. Harcos törpicsek... talán majd elválik, jó-e valamire. Az már most bizonyos volt, hogy ha nincs is annyira rosszul, már most legalább gyűlöli ezt az utat, mint Kermorwan. A barbár teljes két lábnál valamivel magasabb valójában kihúzta magát, és a törpére vigyorgott...

...aztán oldalra kapta fejét, mikor saját útitársa, a vöröshajú mágiaűző megszólalt. Apró kezének egyetlen gyors mozdulatával egy piciny, aranyszín virágcsokrot taszít a férfi kezébe, majd visszatér saját jegyzeteihez. Ker maga is simerte valamennyire a gyógyfüvek és növényi nedvek hatásait, bár ezzel még nem találkozott; mégis úgy vélte, baja nem származhat, ha Rókára hallgat.Így tehát, mire a törpe befejezte mondandóját, ő már vígan kérdőzött a kissé édeskés zöldségen. Legalább az okádék ízét elnyomta.
- Ja, reggeli. - szólal meg végül, elsőként nyúlva a kulacsért. Erőteljes, mély hangja betölti a Tengeri Szél utasterét, még annak ellenére is, hogy nem beszél túl hangosan. A szavakat asziszul ejti ki, tanúbizonyságot adva arról, hogy tűrhető kiejtéssel, de akadozva és törten beszéli még a nyelvet. Embereset kortyol a kulacsból, a pálinka néhány csöppje a szája sarkából az álla felé szökik, majd megakad a barbár kezén, mikor az letörni a megindult patakot. Az ivás végeztével pedsig visszaejti a kulacsot az asztalra, és hálatelt vigyort vetett a szakállas kisemberre.

[Yasha am Lloth]

(Zaida Azadyr)

Talán már kicsit bosszantónak tűnhetett, ahogy a varázslónőt nézte.Érdekesnek találta.Különösebb jelét nem látta rajta, hogy harcban nagy erőforrás lehet, de mégis volt benne valami amitől úgy gondolta, nem egy egyszerű gyógyfüveket ismerő nőről van szó, hisz az a bot sem hiába lehet a kezében.A hullámzás különösebben nem zargatta gyomrát legalábbis külső szemlélőként úgy tűnt.Különös érdeklődést mutatott a törpe iránt is, hisz minden érdekesség magára vonta figyelmét.Hiába tűnt kicsinek ez a vörös szakáll mögé bújt apró lény, mégis érezni lehetett belőle, hogy nem akárkivel van dolga annak az embernek aki kezet mer emelni rá, vagy firtatni óhajtja az úr méreteit....Nem vetette meg az italt...Kedvét lelte ezen fajta szórakozásban...persze mindig mértékkel tette, hisz mégis csak egy nő...A törpeital s étel hallatára megkordult a gyomra és kiszáradt a torka....

-Jó uram, ha meg nem sértem...a törpe felé fordulva....nem nedvesíthetné be egy utazó száraz torkát ama finom nedűjével mit előbb az úriemberrel kóstoltatott?

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Az értelmetlen és kegyetlen mészárlást nem bírom nézni, így igyekszem nem arra tekinteni, és a halálhörgéseket is próbálom kizárni tudatomból. Bár ettől függetlenül a tehetetlen düh, a bosszú, és a gyávaságom miatti szégyen érzése kavarog bennem, amivel sajnos nem tudok túl sok mindent kezdeni. Azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy lesz még lehetőségem arra, hogy mindezt megbosszuljam. *

* Az átcsúszó palló hangjára odafigyelek, és tekintetemmel végigkövetem az átlépő idegeneket. Nem bírom tekintetemet levenni a magas, fehér hajú idegenről. Nem értem, mit akar tőlem, de rideg szemeiben van valami, ami nem hagyja, hogy szabaduljak tőle. Megborzongok tőle, és érzem a hideg futkos a hátamon. *

* Kérdése és hangja meglep, így felhúzott szemöldökkel, meglepetten, érthetetlenül és kérdőn nézek rá, majd válaszolok: *

- Nem tudom miről beszél.

< De ha tudnám, se mondanám el. >

[Togar]

Brognar

A barbár felkapja a kulacsot és mind a fél litert magába dönti, a törpe elkezdi csóválni a fejét ennek rossz vége lesz. Fél liter törpe pálinka éhgyomorra hát kiderül nagytestű barátunk hogy bírja az alakoholt. A hölgy felé fordulok mosolyogva és a kérésére előhalászok még egy kulacs pálinkát, majd keresek egy poharat és öntök bele egy jó fél decit.

-Óvatosan vele tengeribtegség ellen hoztam ám nagyon erős, bár a barátunk egy fel litert benyomott belőle, nem sajnálom csak kíváncsi leszek hogy bírja.

Tanulva az előzőekből megkínálom másik útitársamat is és ha kér öntök belőle, a barbárt szándékosan hagyom ki mert elég lesz neki ennyi. Magamnak is töltök egy felest majd megiszom.Ezután elrakom a kulacsot nem pazaroljuk a pálinkát mert a Kermorwan barátunk ezt is megissza és akkor biztos egy egész napra kiüti magát, ami túl előnyös a társaság szempontjából.

-Lassan ideje lenne valami kaja után nézni mivel éhes vagyok, nem hszem hogy itt pincérek fogják felszolgálni az ételt talán meg kellene keresni a konyhát.