Tristani Krónikák I (ÚTK)

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Mikor Seela börtönnel „fenyeget”, erőteljesen bele szippantok a levegőbe, mintha utoljára érezném a szabadság illatát, majd unott kifejezéssel bólintok egyet.

-Jó rendben, akkor várunk, ozt reménykedünk abban, hogy kinyitják a kaput.

*És várakozó állásban maradok, és közben Yvettet, és Ramanit figyelem.

<Vajon most miről beszélgethetnek?>

*Ekkor meglátom, hogy a katonák mozgolódnak. Összeszűkült szemmel nézem az őrök intézkedéseit. Látván, hogy teljesen felfegyverkezve várják a kapu kinyitását, egy kicsit bennem is el kezd dolgozni a harci ösztön, és automatikusan a csatabárdom felé nyúlok. Viszont az eszem nem engedi előhúzni, így most a kezem a csatabárd fején nyugszik, a fejem mellett.

<Bármi is lehet oda kint, nem lesz egyszerű legyőzni. De bíznom kell az ösztöneimben.>

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Szerencsére Arg visszafogta magát, így remélhetőleg nyugton marad. Miután a cuccaimat odaadtam a kocsisnak, a katonákkal tárgyaló Yvettet és az időközben odaérkező Ramanit kezdem el figyelni. Hamar felfigyelek a n katonák szokatlanul nagy harci készülődésére és a kapu nyílására. *

< Ezek szerint szabad az út. Nagyszerű, épp eleget időztünk már, ideje indulni. >

- Úgy látom mehetünk lassan. * mondom Argnak *

* Majd felkapaszkodok a batárra, elhelyezkedem kényelmesen és csöndben bevárom a többieket. *

[Togar]

Ramani Voineor

Ez mondhatni gyorsan ment, így mikor látom nyitják a kaput visszamegyek a lovamhoz és felülök rá.Amint elindul a kocsi követem, egy dolgot nem igazán értek ha ilyen közel van az ellenség a falakhoz miért nem megy ki senki szétcsapni közöttük, vagy ha nem bírnak velük miért nem kérnek segítséget.Mert az rendben van hogy itt a városon belül biztonság van de kívül nincs és ha nem védik meg a kinn a lakókat éhen fognak halni.De ez legyen az ő gondjuk a mienk az hogy megtaláljuk az elveszetteket.

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

- Köszönjük! - *biccentek egyet én is az őr felé, de fáziskéséssel indulok, mert előbb megszemlélem ők mit tesznek. Nem igazán értek a harchoz, a taktikához, de ez a készültség nem igen tetszik. Talán mondhatni rossz az előérzetem meglátva a katonák mozgolódását.
Kérdés nélkül megyek vissza a többiekhez.
Felszállok a batárra, de közben hangosan megjegyzem, hogy minden társam hallja.*
- Nem tetszik ez nekem. Ezek... - *mutatok a katonák felé* - Úgy tesznek, mintha odakint várná valaki, vagy valakik a kapu nyitását.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség - Tristan
Időpont: Nyárközép, 10. nap, délután
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Arg, Seela, Yvett, Ramani.

Hamarosan teljesen készen álltok az útra: a kocsis a bakon, hárman a batárban, a csomagok a megfelelő helyen, Ramani a lován ülve.
A katonák közben elkészülnek a kapu kinyitásával, a kapu mögött egy megerősített – és elhagyatott – őrposzt áll. Azon túl pedig a nyugati út, melynek futását követve a tekintetetekkel megpillantjátok a hegyeket.

A tiszt hevesen integetni kezd, a kocsis megcserdíti az ostorát, majd a batár nekilódul. Hamar eléri a vágtatempót és áthajtotok a kapu boltíve alatt.
Amint a majd tíz méter vastag kapualjba értek, a szemetek sarkából a kapu teljes belső boltívén vöröses derengést vesztek észre. El sem lehet téveszteni a látványt a csillogó fekete felületen.

// Off: mindenkitől kérnék egy érzékelés próbát //

Yvett erősen, Ramani gyengébben megszédül a kapu alatt kavargó mágikus hatalomtól. Mintha hirtelen megsűrűsödött volna a levegő, olyannyira, hogy szinte fizikai nehézséget jelent „lenyelni”. Aztán vége is: átértek a kapu alatt…

A dübörgő kocsikerekek zaján túl fegyvercsörgést, kiabálást hallotok a hátatok mögül, ám a kapu hatalmas ajtaja már zárva és ti távolodtok a várostól. Egyedül egy magányos alakot lát az, aki visszanéz, a városfal tetején. Int egyet búcsúzólag, majd eltűnik.

A Nyugati úton haladtok tovább, lassabb tempóban, mint ahogy indultatok, ám még így is gyorsan…
Üres az út, nyomát sem láttok semmiféle támadónak.
Rohan mellettetek a táj, vár titeket az út és a kaland.

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

*Lehetőségeimhez képest megkapaszkodom, de a botom nem engedem el ahogy a batár nekilódul a kapu felé, hogy átléphessük.
Alatta elfog valami légszomjféleség... Megszédülök, nem jön a levegő, pedig venném... A mellkasomra szorítom pár pillanatig a kezem, hátha csitul így az érzet... majd áthaladván a kapu alatt normalizálódik minden.
Értetlen fejet vágok, talán egy kis riadalommal szememben.
Hátra nézek meredten a kapura, s addig nézem míg el nem tűnik sziulettje szemem elől. Hallgatag vagyok. Már arra sem emlékszem, hogy rossz előérzetem volt a kapunyitás körül.*


//Érzékelés próba 14-es értékre:
1k10 = 10 [10] //

[Niobe]

( Seela Deranel )

// off: érzékelés: 14

1k10 = 8 [8] //

* Yvett megjegyzésére a kapun túli ellenséget illetően csak felhúzom szemöldököm. *

< Számolnia kell a veszéllyel, úgy vállalta el ezt a küldetést, hogy ezzel tisztában van. Akkor most mit sír? Komolyan nem értem. >

* Ahogy a batár elindul, ismerős érzés fut végig rajtam. Újra úton, a kaland, az ismeretlen vár rám. Kényelmesen hátradőlök. A kapualjhoz érve a furcsa vöröses derengésre felfigyelek, de a hátam mögül kiszűrődő csatazaj elvonja figyelmemet. Hátrapillantva gyanakodva figyelem a magányosan álló alakot a városfal tetején. Búcsúzása és eltűnése rossz érzést vált ki belőlem. *

* Yvett hallgatag viselkedése rám is átragad egy rövid időre, így inkább a tájat kezdem el figyelni. Nem csak a szépségét, hanem az esetleges ellenséget is megpróbálom még időben kiszúrni. *

[Togar]

Ramani Voineor

Vágtára ösztökélem a lovam hogy lépést tudjak tartani a többiekkel, a kapun áthaladva egy kicsit szédülök de megkapaszkodom a nyeregben hogy le ne essek.De mivel a kocsi vágtat tovább én meg követem, az arcomba csapódó friss levegőtől hamar helyrejövök és elgondolkodom rajata mi a franc volt ez. Nem lehetett véfőaura mert az nem okoz sérülést és ráadásul a katonák egész jól érezték magukat a kapu alatt. Valószínű ők észre sem vtték dehát ez csak a mágiahasználókra fejti ki hatását.Majd ha megállunk megkérdezem a varázslót szerinte mi volt ez a dolog. De egyenlőre az útra koncentrálok figyelem a környéket veszély után kutatva, nem véletlen ekkora készültség a kapunál.

észlelés 1k10 = 6 [6]

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Felkapaszkodok a kocsira, majd kíváncsian fürkészem a kapu túl oldalát, látni akarom az ellenséget. Csalódottságomra senki nincs a túl oldalon.

<Akkor meg mire ez a nagy készülődés. Kíváncsi lennék ezekre az emberekre, ha minden nap arra kelnének, hogy lehet ma fognak odaveszni az arénában. Valószínű még a cellájukban is fegyverrel aludnának.>

*Ezen elmosolyodok, de rögtön letörli a mosolyt a kapuban látott vörös fény. Furcsán, és kicsit babonás félelemmel nézem, és örülök, hogy hamar átsuhanunk alatta. Majd Yvettre nézek.

-Az a vörös derengés meg mi vo’t? -* És közben a kapura mutatok jobb kezemmel.

// érzékelés:12 1k10 = 5 [5] //

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség - Tristan
Időpont: Nyárközép, 10. nap, este
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Arg, Seela, Yvett, Ramani.

Az úton gyorsan haladtok, a táj egyenlőre mégis változatlan: megművelt rónák, erdők, előttetek a hegyvidék bércei.
A kocsis halkan bíztatja lovait, néha az ostorát csördíti meg felettük.
Ilyen tempóban valószínűleg hamar célhoz értek, bár a batár kicsit hangos.
Ennek ellenére akár beszélgethetek is, és az ülések is kényelmesnek bizonyulnak.
Mellettetek Ramani lovagol, ő is a tájat fürkészi.
Sem állatot, sem embert nem láttok a közelben, bár az élesebb szeműek észrevehetik a távolban serénykedő földműveseket az ültetvényeken.

Leszáll az est, amikor a kocsis visszafogja a tempót s előbb lépésre lassít, majd megáll.
Kinézve a kocsi ablakán nem messze az úttól egy pihenőhelyet láttok: tábortűzmaradványok egy kissé viseletes tetőszerűség mellett. A tető alá nem csak ti, de még a lovak is beférnek. Egy kisebb istállónak is elmenne a tákolmány, ha lennének falai és nem lenne ennyire rozzant. Ám egy futó zápor és a hajnal hidege elől menedéket adhat még így is.

A kocsis leszáll a bakról és így szól hozzátok.
- Hölgyeim, uraim. Itt megállunk kicsit pihenni és vacsorázni. Aztán ha gondolják itt megalhatunk, vagy mehetünk tovább is…

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Nem vagyok az a fajta beszélgetőpartner, jobban szeretek csendesen szemlélődni, figyelni. Ennek megfelelően a tájat figyelem, ha esetleg kérdeznek tőlem valamit, arra természetesen válaszolok. *

* Amint megáll a batár és kinézve észreveszem a pihenőhelyet, a kocsis kijelentése után kiszállok a kocsiból. Jól esik, hogy megmozgathatom tagjaimat, nem vagyok én ehhez hozzászokva. *

- Na végre, éppen ideje, hogy megálljunk. Már kezdtem éhes lenni. Pihenni meg nem ártana éjszakára. A lovak is fáradtak, maga is és mi is.

* Közben jobban körbenézek, majd a cuccaimat elkérve odasétálok a pihenőhelyhez és a tábortűzmaradványok mellé nem messze ledobom. *

- Javaslom gyújtsunk tűzet. Van esetleg tűzifa a batáron?

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*A tájat fürkészem, és a messze dolgozó földműveseket. Ami legelőször eszembe jut, az a szabadság. Mélyet szívok a friss levegőből, majd arra az elhatározásra jutok, hogy inkább pusztulok el harc közben, mint hogy elvegyék a szabadságomat.
Nem vagyok beszédes kedvemben, inkább gyönyörködök a természetben. Még soha nem éreztem ilyen jól magam.
Mikor meg áll a kocsi leszállok róla én is.

-Én magam is azt mondom, hogy pihenjünk itt le, ozta’n majd hó’nap haladunk tovább.

*Leveszem a cuccaimat a kocsiról, és én is berakom a fedél alá. Iszok egyet a tömlőből, majd kíváncsian nézek a kocsisra mikor Seela tűzi fa után érdeklődik.

<Ha nincs majd szerzünk tűzifát.>

[Togar]

Ramani Vonieor

Leszállok a lovamról és körbenézek, majd elkezdem leszerszámozni.

-Szerintem maradjunk itt éjszakára nekünk sem és a lovaknak sem árt a pihenés.

Majd ha kész vagyok a munkával lecsutakolom és kipányvázom had legelésszen és adok neki vizet ha szomjas lenne.Ezután nekiállunk a táborverésnek segítek a többiekenek ha esetleg szükség van rá. Utánna egy kicsit félrevonulok és megejtem a napi imámat és a szükséges áldoatot ezután térek vuissza a többiekhez megnézni mit csinálnak.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség - Tristan
Időpont: Nyárközép, 10. nap, este - 11 nap reggel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Arg, Seela, Yvett, Ramani.

- Hát tűzifa éppen nincs – vakarja a fejét a kocsis, de hamar felderül az arca. – Ám ez egy amolyan hivatalos táborhely.

Lassan körbejár a menedék körül, majd jókedvű füttyel jelzi: megtalálta a tüzifalerakatot…
- A helyi favágók szokták feltölteni. A közeli falu ezért kap némi adományt a Hercegi Közhivataltól. – kacsint rátok.

Hamarosan finom meleg tábortűz mellett üldögéltek. Mire a vacsoránakvaló is megsül a nyársakon, addigra Ramani is visszatér a külön útjáról.
A gyors indulás, a zötykölődés és az utazás mindenkit kimerített, így hamar álomba is zuhantok.

Hajnalban a kocsis ébreszt titeket.
- Hölgyeim! Uraim! A kocsi útra készen, indulhatunk tovább!

Nem sokkal később az országúton kocsikáztok tovább, és újra az elsuhanó tájat nézhetitek.
A hegyek egyre közelibbnek, a mezők egyre zöldebbnek, a munkások a földeken egyre távolibbnak rémlenek.
Még nincs dél, amikor a kocsi bal oldalán – délre – egy füstoszlopot vesz észre az, aki épp arra néz.

// Érzékelés próbát kérek újra… //

[Niobe]

( Seela Deranel )

// off: érzékelés: 14
1k10 = 8 [8] //

* Érdeklődve figyelem a kocsist, amint körbejárkál. Majd felderül az én arcom is, ahogy megmutatja a tűzifát. *

< Ez egy okos és praktikus dolog. Legalább ezzel sem kell foglalkozni. Nagyszerű. >

* Segédkezek a tábortűznél és a vacsoránál, majd csendben belakmározok. Álmos, fáradt és kimerül vagyok, bár nem tudom mitől. Lecsomagolok a fedet helyre, jó éjszakát kívánok mindenkinek és lefekszem aludni. Reggel a kocsis ébresztésekor pillanatok alatt felpattanok, és magamban szidom hülyeségemet, amiért nem állítottunk éjszakára őrséget. Legközelebb nem leszek ennyire könnyelmű. Gyorsan, de feltűnésmentesen átnézem a kevéske felszerelésemet és az erszényemet, hogy megvan e mindenem. Majd összeszedve magam és a cuccaimat felszállok a batárra, és útközben eszegetek egy kis száraz hideg élelmet, hogy éhségemet csillapítsam. Közben az elsuhanó tájat figyelem. *