Hónicsi

[Yvett de Crei]

// Bocsánat, lemaradt a rejtőzés próbám.

15+8 = 23%

1k100 = 44 [44]//

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Dél
_______________________________________________________________

Kita, Sidhosi, Meiko

Meiko, kis idő múlva úgy döntesz visszamész a többiekhez. Gyorsan visszaszaladsz a salétromos falak között, és szinte azonnal észreveszed Kitát az egyik ládahalom mögött.
Gyors körbenézés: Sidhosi is a közelben van. Nem nehéz erről az oldalról észrevenni, hiszen a másik oldalról várták a fiút.
Elég bosszús képet vágnak mindketten, valószínűleg nem minden úgy alakult, ahogy terveztétek…

Kita, Sidhosi, mindketten úgy érzitek, jobb ha vártok még kicsit a ládák között. A feszültségtől kiélesedett érzékeitek számára Meiko puha futása erőteljes lábdobogásnak hallatszik. Hátranézve hamar kiderül számotokra: Ő is legalább olyan értetlen, mint Ti.

[Niobe]

Meiko

* Ahogy társaim hátranéznek, tanácstalanul széttárom kezeimet. Majd odafutok hozzájuk. *

- Most mit csináljunk? Kezdem csapdában érezni magam, és ha sokáig itt maradunk, annak nem lesz jó vége. Bár szívem szerint maradnék most már, ha így félresikerült az akciónk és megnézném, kik jönnek a ládákért.

* Közben próbálok a hátam mögé is figyelni a sikátor felé. *

[Kijoe]

Sidoshi

*Dühösen a levegőbe csapok.*

- Átvert minket a kölyök. Én is maradnék, mert roppant kíváncsi vagyok de lehet, hogy tényleg jobb lenne ha értesítenénk az őrséget. Messze van ide valamilyen őrposzt? Talán ha egyikünk elmenne...- csendesedek el, Meiko-ra és Kitá-ra nézve.

[Yvett de Crei]

(Kita)

- Szerintem nem átverni ő. Akarni ő nézni nem lenni mi még itt. Menni ő más felé, jönni ők raktár áru.
Menni tudni Meiko. Én nem ismerni város, mondani te sem ismer.
Meiko, menni te magad őrség? Mi marad, nem engedni el vinni semmi.
*Tanácstalan vagyok, de talán még ez a legjobb ötlet - legalább is szerintem. Meglátjuk mit mond két társam.*

[Niobe]

Meiko

- Őrposzt? Talán nem. De én azért nem vetettem fel ezt a lehetőséget, mert nem szívesen hagynálak itt titeket. Az ötlet amúgy, hogy szóljunk az őrségnek jó, mert már ezt megbeszéltük, bár arra még mindig kíváncsi lennék, a muszatasi miért hagyta ott a kordékat úgy, hogy nem vizsgálta meg őket. Nem tulajdonított nekik nagy jelentőséget, vagy más áll a háttérben, ami ránk nézve esetleg még veszélyes is lehet. * mondom mindezt kissé elgondolkozva, és egy pillanatra elfeledve, hol is vagyok. Majd hirtelen feleszmélek és komoly hangnemre váltva folytatom. *

- Jól van, nem agyalok most ilyesmiken, tény, hogy segítségre van szükségünk. A sikátor felé megyek, mert arra rövidebb és remélem nem fogok ott összefutni velük. Igyekszem vissza, addig is kitartás, és ha nem muszáj, ne álljatok le velük harcolni.

* Majd felállok, gyorsan körbenézek, és ha nincs gond, elindulok gyors tempóban a sikátoron keresztül ki az utcára az első legközelebb eső őrposzthoz. *

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
_________________________

Okuma mozdulatait látva tudta, hogy mit fog a muszatasi cselekedni, így lecsendesítette magában a dühöngő Sárkányt, mely alászállt és nyugalomra tért lelke legmélyebb sötét zugában. Tekintetét egy pillanatra sem vette le Okumáról, miközben a muszatasi letérdelt előtte, és lassan kibújt vérével tarkított khitamájából, és derékig meztelenítette magát, előkészülve a szatudatorira. Halotti verse elmondása után szertartásosan előhúzta sótóját, és meghajolt Taro, utána az idős férfi felé, és egy határozott mozdulattal hasfalába döfött a tiszta acéllal. Arcán a fájdalom mély barázdái jelentek meg, miközben keresztbe húzta a pengét, átmetszve a zsigereket, majd egy pillanat múlva fordított a pengén és felrántotta mellkasa irányába. Arcát a kín grimasza torzította el, miközben tekintete a sugasa tekintetébe kapaszkodott.

Taro tisztelettel tekintett Okuma fájdalommal telt szemeibe. Meghajolt a muszatasi felé, jelezve a megtiszteltetést, majd kifordult oldalra, és magasba tartotta pengéjét. A hideg acél megvillant a nap szikrázó fényében, majd elmosódott csíkot húzva lesújtott Okuma nyakára, hogy elválasztva fejét törzsétől megszabadítsa kínjaitól, és hogy a méltóságteljes, bátor halál patyolatfehér fátyla terüljön rá.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro, Kasima
Helyszín: Hónicsi – Északi Kapu – A Nemes negyed és a Kereskedő negyed határán
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Délelőtt
_______________________________________________________________

Taro és Kasima

A fejetlen torzó vérszökőkutat lő a levegőbe, majd lassan az oldalára dől. Talán véletlen, talán nem, de a kínba torzult arcú fej pont az öregember lábaihoz gurul.
Ő egy pillanatig elmerengve nézi a sajátos tekegolyót, majd közömbösen feltekint és helyeslően bólint egyet, mintegy magának. A közelben álló halálsápadt szolgálókra pillant, majd a halottra mutatva ellentmondást nem tűrő hangon szól rájuk:

- Eltakarítanák végre ezt a disznóólat? Elmegy az ember étvágya. – s rátok nézve folytatja – Ti meg üljetek már le és beszélgessünk.
- Az első kérdésem: mi a célotok?

A fal mellett álló oirajan hányingerrel küszködve, kezét a szája elé tartva, kétrét görnyedve siet el az árnyékszékek felé. A teaház többi vendégének se híre, se hamva már.

// Mindketten 1-1 TP –t kaptok jutalmul a párbaj és az eddigi tapasztalataitok alapján. //

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*Meghajol a szatudatorit elkövető irányába, majd Taro irányába is. Miután vége a nemes kínjainak az öregre tekint, majd körbenéz.*

<Így kell helyet csinálni...>

*Leül az asztalhoz, majd az öregre tekint.*

-Fő célunk kideríteni, h van-e a családnak túlélője, és hogy pontosan mi is vezetett addig, ameddig.

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Kicsit szorongva, de elengedem Meikot - az a látomás nem hagy nyugodni, de belátom nincs más esély a problémánk megoldására; hacsak az nem, hogy itt hagyunk mindent és többé ide vissza sem fordulunk. De nem ezt nevelték belém.*
- Menni Meiko, de kérni vigyázni magad te nagyon! Sidhosi, rendben így? - *nézek át a paphoz kérdőn, hogy mindehez ő mit szól.*

[Kijoe]

Sidoshi

*Figyelem Kita és Meiko beszédét de közben tekintetem az utca sarkára összpontosul.*

<Az a kölyök figyel minket vagy ha nem ő akkor valaki más. Érzem...>

*Mikor Kita megszólít, kizökkenek a koncentrációból. Ránézek a lányokra és biccentek feléjük, majd újra a környéket pásztázzák szemeim.*

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Dél
_______________________________________________________________

Kita, Sidhosi,

Elfogadva az új tervet, Meiko elindul a sikátorban, Ti meg ketten összenéztek és elfoglaljátok a helyeteket a ládák között.

Sidhosi, a szemed folyamatosan keresi az esetleges leskelődőket, ám senkit nem találsz. A bizonytalan érzésed viszont nem tágít. Veszélyben volnátok? Vagy valaki más? Meiko?

Az általatok belátott terület és a mögötte húzódó utca mindenesetre éli a megszokott életét, zajlik a forgalom, az adás-vétel, a nyüzsgés. A kis zászlócskák vidáman lobognak a szellőben, a lampionok méltóságteljesen himbálódznak.
A szomszédos raktárház őrsége épp váltás alatt áll, az eddig látott (közömbösnek talált) őrt leváltja egy fiatal, vékony testalkatú, hosszú lándzsával felfegyverzett férfi.

Meiko

A másik két társad hátrahagyva indulsz el a sikátorban. Sietsz, mert érzed: minden pillanat, melyet távol töltesz, veszélyt jelent rájuk.

A sikátor másik oldalán kilépve alaposan körbenézel, ám semmi kirívót nem látsz. Ugyanolyan papírfalú, pagodatetőkkel szegélyezett, lámpásokkal és zászlókkal díszített utcán jársz, mint amire a raktáratok nyílik.
Még egy vándor-kifőzdés is van itt, pont olyan kordéval, mint ahol éppen ételt vettél.
Mióta is? Alig pár órája. És azóta mennyi minden történt…
Szeded a lábad, kerülgeted az embereket, állatokat, járműveket a célod felé haladva.
Majd 10 perc sietős séta után tűnik fel az egyik kereskedő-negyedbeli őrposzt.

[Niobe]

Meiko

* Szinte örökkévalóságnak tűnik az a tíz perc, míg meglátom az első őrposztot. Közben vadabbnál vadabb képek, gondolatok cikáznak bennem a raktárnál marad társaim helyzetéről. Csak remélni tudom, hogy nem érkezem majd túl későn és sikerül segítséget is kerítenem. A tömeg is csak hátráltat és dühít, néha alig tudom megállni, hogy ne lökjek félre embereket. Kissé kifulladva és aggódó arckifejezéssel érkezem meg az őrposzthoz és lépek oda egy városőrhöz. Meghajolok, majd gyorsan megszólalok: *

- Konnai sa! Zó-ei, segítségre van szükségem. Vai va Meiko Sinjori desz’ és a családom raktáránál a barátaim bajban vannak, támadás fenyegeti őket, és csak az Önök azonnali segítsége a kiút számukra. * mondom mindezt kétségbeesett és könyörgő hangon, türelmetlenül várva reakcióját és válaszát, bár legszívesebben már rohannék is vissza azonnal. *

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedőnegyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Dél
_______________________________________________________________

- Konnai sa! Bajban? Miféle bajban? Várjon itt. – válaszol a poszt és ezzel besiet a városőrség kis épületébe.
Míg várakozol, mindenféle őrült dolog jut az eszedbe. Csak remélni tudod, hogy egyik sem válik valóra, míg visszaérsz.
Örökkévalóságig tart számodra, míg a városőr egy muszatasival érkezik vissza hozzád.
A muszatasi kifogástalan ruházatot visel, ám zsíros kezei és cuppogásai arra engednek következtetni, hogy éppen ebédelt.
Szigorúan végigmér, majd az őr felé sandít.
- Ő lenne az? – az igenlő bólintásra nagyot cuppant, majd köp egyet a földre.
- No, khmm, akkor mondja már el singo, hogy miért zavart meg az ebédemben. Mi annyira fontos, hogy azonnal rohannunk kellene?... – s termetes hasa előtt az övébe akasztja hüvelykujjait.

[Niobe]

Meiko

* Legnagyobb sajnálatomra nem a legjobb hangulatban lévő és a legsegítőkészebb embert fogtam ki. Nagyon ellenszenvesnek tűnik így első ránézésre a számomra. Próbálom palástolni érzelmeimet, ezért inkább gyorsan udvariasan meghajolok, majd szememet lesütve megszólalok: *

- Konnai sa! Szumaien szei! A nevem Meiko Sinjori és a családom raktáránál nemrég kisebb incidens történt, de ott maradt pár felettébb gyanús kordé, ami valakinek nagyon fontos lehet. A barátaim ottmaradtak vigyázni rá, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön, míg én eljöttem szólni a városőrségnek, hogy vigyék el onnan. Ezért kérem a sürgős segítségét.

* Egyenlőre ennyit mondok neki, bár valószínűleg ez neki kevés lesz, de hagyom, hogy megeméssze a hallottakat. *