Neve: Fentagor de’ Molay
Faja: ember (kyr-vérű)
Neme: férfi
Kora: 25
Kasztja: bárd
Jelleme: káosz-élet
Vallás: Morgena
Szülőföld: Erigow
Az eső szűnni nem akaró monotonitással dobolt a kicsiny ablakon, kósza ritmusa selymesen simult bele a fogadó vendégeinek zajongásába. Az igric rekedtes hangja és lantjának mélyen zengő dallamfoszlányai is csak valami halk zsongásként jutottak el a sarokban megbúvó pici keményfa asztalig, melyet egyrészről a fogadó fehérre meszelt vályogfala, másrészről a halkan duruzsoló kandalló határolt. Valami bús, Délvidéki dallamot pengetett a dalnok, de figyelni nem volt érkezésem rá. A kandallóból kikandikáló tűz, rőt fényével kellemes félhomályba burkolta a pillanatot. Csendben kortyolgattam hát az italom, és nem létezett más, csak a jófajta pipadohányon lassan izzó vörös parázs és a gyertyalánggal táncot járó kékes-szürkén gomolygó füst látványa. A fogadós vörösbora fűszeres ízével kellemesen kaparta a torkom és jólesőn bódította érzékeim. Szükségem is volt erre, hisz temetésről jövök. Hideg föld került arra az emberre ki előbb megmentőm, majd mentorom és kenyéradó gazdám, utóbb a legjobb barátom lett.
A szertartásról jövet megláttam ezt a hitvány kis kocsmát, mi az Erioni Nekropolisz ős-öreg falának dőlve hirdet kérészéletű feledést. Tudtam, most erre van szükségem, de az istenek, mint oly sokszor, így most is gonosz tréfát űztek velem. Feledés helyett emlékezés várt rám e falak között, mikor a poharamban lötykölődő vérvörös nedűbe néztem, mintha csak az emlékek sötét kútjába tekintettem volna.
Erigow ezernyi csodával átitatott fővárosában láttam meg a napvilágot Iglat gróf balkézi sarjaként. Anyámat ki Marrion grófnő udvarhölgye volt hozzáadták a gróf testőrparancsnokához, hogy a dolgot elkendőzzék. Talán sikerült is volna a tervük, ha az istenek nem kevernek egyet a lapokon. Mert bennem oly erővel buzgott fel a kyr vér, a gróf vére, hogy már születésem pillanatában látszott, hogy a derék kapitányhoz bizony semmi közöm. Két évesen pedig, hószín hajammal és smaragdzöld szememmel élő bizonyítéka voltam a gróf hűtlenségének. Ennek kapcsán kerültünk Iglat de’ Sychenny gróf határmenti vadászkastélyába. Ez nevelőapámnak felért egy száműzetéssel, amiről jobb ötlete nem lévén mérhetetlen italozással kívánt megfeledkezni. Fáradozása nem volt hiábavaló hisz nem telt bele öt év és már Darton előtt állt. Anyámat pedig rá két évre vitte el valami ismeretlen kórság. Ezen tragédiák ellenére a magam részéről azt mondhatom, hogy igen boldog gyerekkorom volt, bár a szülők hiánya mindmáig fekete foltként tátong lelkem legmélyén. A szolgálók gyerekeivel való önfeledt játék mellett, találtam magamnak egy igazi jóbarátot, amolyan apa-nagyapa pótlékot az öreg Vordak bátyó személyében. Az idős intéző amolyan tudósféle volt, és a gróf könyvtárának szakavatott ismerője. Tőle tanultam a betűvetés tudományát, és a könyvek szeretetét. Kamasz éveimben sokat ültünk a verandán olvasva a régmúlt időkről szóló legendákat, és történelmi példázatokat. Már akkor lenyűgözött a régi Kyr birodalom. Álmaimban eljátszottam a gondolattal, hogy én is egy vagyok a Pusztítók félelmet nem ismerő harcosai közül. A valóság persze az volt, hogy bár kinézetem okán akár tisztavérű Kyrnek is kiadhatnám magam, testi erő dolgában nem mérték bőkezűen adományaikat az istenek. Pedig mindent megpróbáltam, hogy rájuk hasonlítsak, de bármennyit ettem vagy edzettem csak nem akartak dagadni karomon az izmok. Vordak bátyó persze vígasztalt, hogy bár kyr pusztító és medveerejű harcos nem lesz belőlem, azért az élet nem áll meg. Így hát tanultam tőle a régmúlt korokról, kultúrákról, nyelvekről. Talán akkortájt választottam magamnak Morgenát, az árnyak úrnőjét patrónusul. Úgy gondoltam egy kyr-nek, még ha nem is pusztító, de kyr isten dukál. Persze mindennek vége szakad egyszer, így gondtalan éveimnek is. 15 éves voltam, mikor egy késő őszi délután lovasok érkeztek a fővárosból. A Sychheny család címerét viselték, és komor hírekkel érkeztek. Iglat gróf meghalt! Végakarata okán nekem is ott kellett lennem a temetésén. Furcsa érzések kavarogtak bennem akkor, hisz tudtam, hogy a gróf a vér szerinti apám, de ezen túl nem kötött hozzá semmi. De ezt a keveset is volt aki sokallotta. A grófnő nem feledte szégyenét, és a gróf tett is ezért, mert végrendeletében rólam is megemlékezett, rám hagyva a határ menti vadászkastélyt és a hozzá tartozó uradalmat. Bár ne tette volna! Marionn grófnő sértett büszkesége a véremért kiáltott. Hogy nem tettek el gyors úton láb alól, azt apám (a gróf) egy bizalmi emberének köszönhettem. Aki mihelyst neszét vette, hogy mi készülődik ellenem, egy zacskó aranyat adott egy akkor épp a városban fellépő színész kompániának, hogy vegyenek gondjaikba, és kiváltképp menekítsenek ki mielőbb a városból.
Nos így lettem én is Regall, a neves erioni bárd díszes csapatának, az Ezüst Hold Színtársulatnak a tagja. Regall becsületére legyen mondva állt a szavának, és kihúzott a slamasztikából. Később felismerte a bennem rejlő kiaknázatlan tehetséget, és tanítani kezdett a maga egyedi módján. Tőle lestem el a színész mesterség csínját-bínját, ő tanított a dalnokok misztikus tudományára, és jobbára mindenre mit ebben a könyörtelen világban tudnom érdemes. Lassan kiderült számomra, hogy bizony nem egy szokványos társulat a miénk, hisz az előadásokon kívül egyéb dolgokat is vállalt ősz üstökű vezetőnk. Mellette igazi mutatványos vált belőlem ki dalolt, és színészkedett, akrobata mutatványaival kápráztatta el a nagyérdeműt, vagy éppen késdobálóként borzolta az idegeket.Az évek alatt megkopott hát a hős kyr pusztítókról szőtt gyermeki álmom, és hazudtam ha kellett, besurrantam oda hol épp semmi keresnivalóm nem lett volna. Nem voltunk gáncs nélküli lovagok, de kiégett lelkű orgyilkosok sem. Regall mindig ügyelt arra, hogy ha csak egy mód van rá emberéletben kár ne essék. Ügyesen lavírozott az élet háborgó tengerén, és mi ritkán szenvedtünk hiányt bármiben is. De mint ahogy a hajós népek mondják, a legkisebb kihagyás is elég a teljes összeomláshoz, ha az ember zátonyokkal tarkított vizeken jár. Hát megtörtént ez is! És most sebtiben tákolt koporsójára dobhattam a hideg földet.
Regall nélkül nincs társulat sem. Az Ezüst Hold egyik napról a másikra a múlt emléke lett csupán, hisz rosszakaróink, a dzsad kereskedőház emberei nem biztos, hogy megelégszenek vezetőnk halálával. Így vagy úgy, ezt senki nem akarta próbára tenni, és nehéz szívvel bár de elköszöntünk szétosztva egymás között egy élet munkáját.
Hogy mi lesz most? Nem tudom még. Talán elmegyek Toronba, úgy is mindig látni kívántam azt a helyet, hol a kyr kultúrát, ha mesterségesen is de életben tartják. Vagy maradok itt Erionban és majd Morgena, álmok útján megsúgja, mit kell tennem…
Kinézet: 185cm magas 80kg, hosszú hó hajú férfi, kinek nemesen metszett vonásai és smaragdzöld tekintete letűnt korok dicsőségét idézi. Fekete csizmája halkan koppan, éj köpönyege lebben hollószárnyként. Egy pillanatra úgy tűnik, kiröppen a díszes markolatú tőr kopott hüvelyéből, de csak halovány mosoly jelenik meg frissen borotvált arcán. Aztán fuvallat kél, mi illik e különös jövevényhez, és kivillan egy csontokból és ezüstből készült amulett, fekete inge takarásából. Aztán csend, mely sűrűsödni kezd, árnyékok kúsznak elő, mik csalfa szeretőként ölelik körül a dalnok tünékeny alakját.
Jellemvonások: Alapvetően víg kedélyű, de olykor melankóliára hajlamos. Társaságkedvelő, mindennél jobban utál egyedül enni. Bosszantják a buta emberek és a kicsinyesség. Gyengéi a nők, kiket tetszetős vonásai, és könnyed modora csábít az ágyába. De az állhatatosság nem tartozik a fő erényei közé, pláne ha iszik is egy kicsit, így egyik nő jön a másik után. Oda van a Kyr kultúráért, és történelemért. Szíve szerint a letűnt birodalomban élne.