Hónicsi

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
Hónicsi kapui előtt
_________________________

Tekintete megakadt az Első Őrön, aki elgondolkodva mérte ismét végig ismét, és mellette két társa eközben lazább tartásba helyezkedett. Láthatóan már egyikőjük sem törődött oly mértékben az illendőség szabályaival. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, és az Első Őr szemeibe kiült minden gondolata. Taro látta, érezte, hogy mit gondol a férfi. Nem tartotta többre, mint egy ragaent.

Nem volt ragaen, azaz nem úgy mint a többi klán nélküli muszatasi. Neki volt becsülte, melyet a kardja és tudása jelentett. A kardja az élete, a kardja a becsülete, a kardja a lelke. Egy napon kansinná, a kard szentjévé válhat, mikor minden mozdulatában ott fog ülni az áhított tökéletesség. Neki még ott a lehetőség, hogy bizonyítson, neki még ott a lehetősége, ha bizonyított, hogy egy Család - talán egy rangosabb – befogadja, hisz a kansinok megbecsült személyek az Ég Alattiban, nem úgy, mint azoknak a ragaenek, akik udzsi-monjukat vesztve megszégyenülten róják a Birodalom poros útjait. Azonban előtte még volt egy dolga, melyet a hűség, a becsület és a bátorság kívánt tőle. Családja nevére árnyék borult, mikor elbukott és a Semmibe veszett egy becstelen áruló által. Meg fogja találni azt a gyalázatos férget, és annak vérével mossa le a Jaedák dicső nevét eltakaró szennyet...

Gondolataiból az Első Őr hangja hozta vissza a valóság szürke világába.
- „…Ilyenkor, ünnep előtt, a Kihívások terén találhat magának illő ellenfelet, ki bátor és próbára akarja tenni pengéje élét…”

A deinin elismerően hajolt meg előtte, de a sugasa érezte, nem személyének szól a meghajlás, hanem annak, amit képviselt. Egy halovány mosoly jelent meg ajkai szegletében. Az imént ő is így hajolt meg az Első Őr előtt. Nem neki, hanem annak, amit képviselt. Nem lepte meg, és nem is róhatta fel az őröknek. Mögöttük ott állt egy Császári Szabad Város, mögötte meg nem állt sem Család, sem támogató.
- Móihi. – viszonozta a meghajlást a sugasa, éppen egy su-nyival rövidebben, mint a deinin – Mindenképpen meglátogatom a Kihívások terét.

Mikor felegyenesedett, az őrök mögött pár rí-re, a kapun túl egy ismerős tekintettel találkozott. Barátja és társa, Kasima érkezett a város Torakaidó felé vezető útjának kapujához. Taro visszafordult az Első Őr felé, majd némán, türelmesen várta, hogy bebocsátást nyerjen a város falain belülre.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________


Kita

Kubota a lány elé lép és könnyeden meghajol. Igazából csak az udvariasság szerinti hajlongás ez, láttad már tőle korábban is. A vele egyenrangúakkal szokott így bánni. Az, hogy egy nő előtt hajol meg, inkább a harci tudásának szól. Igazából, - ahogy belegondolsz – csak annak.
Némán követed, hagyod, hogy Ő beszéljen. Sajnos nem minden szavát érted, de Kubota figyelmes férfi: lassan és megfontoltan beszél, kerüli a szóvirágokat. Így azért neked is könnyebb.

Meiko

A férfi udvariasan meghajol feléd, majd bemutatkozik. Segítőkész és az is igaz, hogy az a pár mondatnyi idő nem árthat Haga állapotában. A mellette és kissé mögötte álló lány csendben figyeli a beszélgetéseteket. Néha látszik rajta, hogy koncentrál az elhangzottak megértésére.

- Konnai sa! Kubota Toyokazu néven ismernek születésem óta. Hajóskapitány, a tennó által engedélyezett kereskedő-levéllel. Bár nem tudom mi történt itt – mutat körbe a nyögdécselő alakokon –, de azt hiszem nem csak a barátja szorul segítségre.
- Ön gondolom Akeitó Sinjori kereskedő – kit van szerencsém barátomnak nevezni – rokona? – néz rád kérdően.
- Ha pár szóban elmondaná, mi is zajlott le itt, én kerítenék megfelelő segítséget. Vannak ismerőseim a környéken…

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro, Kasima
Helyszín: Hónicsi – Északi Kapu – A Nemes negyed és a Kereskedő negyed határán
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Taro

Az Első Őr végigmér újra, mintha megpróbálna az emlékezetébe vésni. Aztán megrebben a tekintete és a távolabb várakozó Kasima felé néz, elfordítva a tekintetét. Rövid nézelődés után meg is állapodik a szeme Kasimán.

Aztán visszafordul hozzád, és újból meghajol:

- Üdvöz légy városunkban Kaito no Taro sugasa. A legszebb fának is el kell hullajtania termését. Szumaien, de Öntől 15 bant kell kérnem a Városi Tanács nevében. Ezzel járul hozzá a város fejlődéséhez minden vándor, ki arra érdemes.

Kasima

Tarót – úgy látszik – csak nem akarja az őrség tovább engedni. S bár te is gond nélkül besétáltál a városba, és a körülötted áramló sokféle férfi és nő is gondtalanul jár-kel a Kapu alatt, a barátod még mindig az Őrséggel vesztegel.
Valami történik itt, amit nem értesz, valami, ami túlmutat rajtatok.

[Niobe]

Meiko

* Figyelmesen hallgatom Kubota hozzám intézett szavait. Kijelentésére, miszerint én is segítségre szorulok, egy pillanatra elgondolkodok: *

< Való igaz, eddig csak a harccal voltam elfoglalva, de azért nem ártana megtudni, milyen cél vezérelte őket. Az orvtámadásból ítélve nem egyszerű esettel állok szemben. Több lehet a háttérben. >

* Akeitó nevének hallatán visszazökkenek a valóságba, de válaszként egy pillanatra csak egy szomorú tekintetre futja tőlem, de erőmet összeszedve és egy halk sóhaj után megszólalok: *

- Igen, a rokona vagyok. Pontosabban a felesége. Arra a kérdésére, hogy mi történt itt, én is szeretném tudni a választ. Kiáltozást hallottunk, majd Hagát előre küldtem, de mire ideértem, őt már sajnos nagyon megverték.

- Ha nem gond, szívesebben beszélgetnék majd bővebben Önnel odabent az irodában, miután Hagát jó kezekben tudom.

* Nem sokáig bírom már tartani magam, nekem ez így sok volt. *

< Először Akeitó, most meg Haga. Legközelebb én leszek az áldozat? Mibe keveredtél jó uram? >

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko

Kubota csodálkozva tekint rád, mikor kijelented, hogy Akeitó felesége vagy. Megint meghajol feléd:

- Komban wa! Megtudhatnám a becses nevét is, Sinjori asszony? Férje régi barátom és üzlettársam, felvirágoztatta egy öregember eseménytelen életét. Szeretnék később találkozni Akeitó szeiiel, amint lehetséges.
- Most elmegyek, a közelben ismerek egy remek orvost, meg egy szentélyt is. Valamelyiket csak el tudja az öregecske szellő is fújni a rászorulókhoz… Azt hiszem az Őrségnek is lenne itt tennivalója.

- Szumaien – elnézést - , bemutatom kísérőm: ő Kita. – hajol meg Kita felé is. – Itthagyom Önnel, hogy segítségére legyen. Bár csak most érkezett szép országunkba, gyorsan tanul… - mosolyog biztatóan Rátok.

Kita

Kubota kellemesen eltársalog a lánnyal, kiről kiderül, hogy már feleség.
Bár legfeljebb három hónapja lehet házas, mégis valami elemi szomorúság ül a tekintetében. Rosszat sejtesz, és ehhez látomásra sincs szükséged.
Ráadásul úgy látszik elég sokat kivett a küzdelem belőle, igazán elgyengültnek tűnik.

Kubota elindul gyógyítót keresni, kettesben maradtok a körülöttetek fekvő sebesültekkel.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Hónicsi már csak ködös emlék. Ahogy visszatérsz szülővárosodba, elámulsz. Mennyi mindenre nem emlékszel.
Igaz, most mindenki meghajol feléd, még a kevély muszatasik is tiszteletet mutatnak irányodban. Pap lettél, Kaoraku papja. Feketéskék ruhádban vonulva a város utcáin nem érint meg sem a forgalom lökdösődő tömege, sem a szagok, a zaj. A múltad elevenedik fel benned, a gyermekkorod. Azokat a fiúkat látod, azt a tömeget minden ismerős sarkon, amelyet a szörnyű nap előtt ismertél.

Aztán ott állsz, azon az utcán, azon a sarkon. Ahol szüleid meghaltak egy éjszaka. Tested még őrzi a kés nyomát, melyet neked szántak. Akkor megfogadtad: soha nem felejtesz, és megszerzed azt a tudást, mely a bosszúd betöltéséhez szükséges.

Visszatérsz a mai Hónicsibe, ezúttal azt a tömeget, azt a zajt, azokat a szagokat érzed, melyek tényleg körbevesznek. Mint fuldokló, mikor a felszínre ér, veszel mély levegőt.

Valamerre el kell indulnod, hiszen már többen is figyelik az út közepén révületbe esett papot.

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Meglepődöm azon amit ki tudok hámozni a nyelvből: hogy ő már feleség. Pír futja el az arcom és igyekszem minél jobban lesütni a szemem, hogy a zavar kevésbé látszódjon benne/rajtam.
Így is maradok egészen addig amíg a bemutatásom el nem érkezik. Zavartan tekintek fel, és egy feszengő, félszeg mosollyal hajolok meg mélyen, két tenyeremet összeérintve a lány előtt.*
- Örvendek, hogy megismerhetem.

[Kijoe]

/ Sidoshi /

*Az emlèkek nagyon fájdalmasak de szerencsère a kolostorban töltött èvek alatt a meditációs gyakorlatok segítsègèvel megtanultam legyözni a negatív èrzelmeket.*

<< O, hatalmas Sárkány mutass utat, segíts beteljesíteni fogadalmamat.>> Rövid fohász után felocsudok ès újra a jelenben vagyok, èrzèkelem a bámèszkodók tekintetèt. Gyorsan körbenèzek ès egy közeli teaházat keresek.

<<Gondolkodnom kell. Hol is kezdjem a kutatást?>>

*Ahogy gondolkodom, arra az elhatározásra jutok, hogy egy alvilági figurát kellene találnom aki esetleg tudhat valamit...
<< Talán a kikötöben kellene kezdenem a szüleim hajdani raktárházánál. Kíváncsi vagyok ki a tulaj jelenleg. >>

*Ezen gondolatok vezèrelve, elindulok a kikötönegyed felè, lassan de határozott lèptekkel.*

[Niobe]

Meiko

* Amikor emlékeztet rá, hogy nem mutatkoztam be, kicsit elszégyellem magam. Bocsánatképen meghajolok feléjük, majd megszólalok: *

- Ne haragudjanak, nagyon udvariatlan voltam. A nevem Meiko Sinjori.
* Tovább nem folytatom, pedig szerettem volna vele közölni, nem fog tudni találkozni barátjával már. *
< Majd ha nyugodtabb körülmények között leszünk. >

* Amikor a mellette lévő lányt bemutatja, kicsit bátorkodom jobban szemügyre venni. Köszönésére én is ugyanolyan tiszteletteljesen meghajolok felé. *

- Üdvözlöm. Remélem tetszeni fog Önnek szép országunk, és kellemesen fogja magát itt érezni. * kedvesen rámosolygok, majd próbálok lassabban beszélni, talán így segítek neki abban, hogy megértse beszédemet. *

* Közben körbenézek, mi a helyzet a támadókkal és reménykedek abban, hogy hamar visszatér a kapitány a gyógyítóval. *

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko

Bemutatkozásod után a sebesültekkel kezdesz foglalatoskodni.
Azt látod, hogy a földön fekvők igen súlyos sérülésekkel bírnak. Törött végtag, ájult állapot, hamuszürke és erősen verejtékező bőr. Sokkos állapot…
Ekkor jut eszedbe: a másik segéd is a raktár felé indult, most viszont sehol nem látod…
Kubota sem ért még vissza…

Kita

Meiko kissé zavarban látszik, majd a sebesültek felmérése után körbenéz. Mintha valakit keresne…
A környéken az utca zaja, néhány kíváncsi járókelő erre felé nézeget a forgalmasabb útról, de senki nem veszi a fáradságot, bátorságot (?), hogy ide is jöjjön.

Közös

A raktárak fala piros téglából rakott, néhol már az idő kikezdte. A nagy raktár – ami előtt álltok – kétszárnyú ajtaja közül a jobb oldali tárva nyitva, belül minden csendes. Csak az ajtón keresztül hatol be fény, ezért nem is igazán látjátok mi van beljebb. Pár láda körvonala látszik csak.
A forgalmasabb utca egyre változatosabb életet mutat, de hála az iroda épületének, csak kevesen veszik észre a földön heverő és jajgató alakokat. Azok sem igazán foglalkoznak vele…

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

A Kereskedő negyed ilyenkor igen nagy forgalmat bonyolít le. A környező falvak parasztjai, kézművesei ide hozzák eladni árujukat, és a Torakaidó forgalmának egy része is itt csapódik le. Ennek megfelelően a kódzák, csóinok, hjakusók nagy számban járják az utcákat. Rakiminek nyögnek terheik alatt a magasba törő házfalak mellet, raktárok fogadják és ontják az árukat, boltok, üzletek, teaházak bújnak meg a hivatali épületek között.
Színes kavalkád, mely most még színesebb, hiszen már díszítik az épületeket a Haname ünnepére…

Nagyon kicsi voltál mikor utoljára erre jártál, semmit nem ismersz fel a negyedben. Fogalmad sincs merre lehetett a szüleid raktára és boltja. Azért próbálkozol, hátha felvillan valami emlékeid között, ezért minden utcácskába, sikátorba bekukkantasz.
Az egyik iroda és raktár közötti kis téren két fiatal nőt látsz, kik egy rakás fekvő és sebesült férfi között állnak, tanakodnak. Láthatóan elég nagy gondban vannak…

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*Figyelmét körbejártatja az őrség tagjain...felméri, h készülnek e valamire. Ezután a Taro mellett álló őröket méregeti egy pár pillanatig. Úgy dönt, h egyenlőre még felesleges hiábavalóan közbeavatkozni...több kárt tenne vele, mint amennyi hasznot hozna. Miután az őr felfigyel rá, egy ház szélárnyékába sétál, és ott várja, h végre átengedjék társát. Közben azaz érzése támad, mintha valami nem stimmelne. Erősen figyel a környék minden történésére, nehogy meglepetés érje.*

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Zavaromban és tudatlanságomban még mindig meghajolva beszélek Meikohoz.*
- Birodalom szép mi látni én ennek ideje. Ember biztonsága itt jó nem lenni, látni így. Minden nap fordul elő támadás?
*Amikor már a lány is mással foglalatoskodik óvatosan felkémlelek. A sebesültek hogyléte annyira nem izgat, no meg amúgy sem tudnék velük mit kezdeni.
Most mérem csak fel azt, hogy hol is vagyok tulajdonképpen, milyen is a környezet. A nyitott raktárajtóra is csak futólag pillantok - meg sem fordul a fejemben, hogy bárhová is el/bemenjek - hisz itt én egy idegen vagyok csupán, ez pedig itt mind más tulajdona.
Így marad a várakozás Kubotára és az esetleges segítő(k)re szép csendben - vagy ha Meiko beszélgetést eszközöl, akkor természetesen nem hagyom illetlenül szó nélkül.*

[Kijoe]

/ Sidoshi /

Lassan kèmlelem az utcákon álló raktárházakat de sajnos az emlèkeim megkoptak a kolostorban töltött idö alatt.
Mivel fogalmam sincs melyik raktárház lehetett a szüleimè, ezèrt minden utcát sikátort, raktárházat megnèzek kívülröl.

Az egyik utcácskába benèzve megpillantok kèt fiatalabb nöt ès egy rakás sebesültet.

<<Hát ott meg mi folyik? Lehet, hogy máris találtam magamnak kihallgatható alvilági figurákat?>>

Lassan megindulok a fiatal nök irányába de közben kèmlelem a tetöket ès figyelek az esetleges támadó mozdulatokra.
Mikor már elèg közel èrek, kicsit meghajlok a nök felè, majd szemügyre veszem a sebesülteket.

- Mi törtènt? - intèzem kèrdèsem a nök felè.

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
Hónicsi kapui előtt
_________________________

Rezzenéstelen arccal figyelte, hogy az Első Őr nemcsak őt, hanem maga mögé tekintve, az oldalt álló Kasimát is végigmérte. A deinin sejtette, de az is lehet tudta, hogy együtt vannak. A kapuőr tiszteletlen viselkedését kénytelen volt tűrni a sugasa, jelenleg nem tehetett ellene semmit. Azonban nem csak az Első Őr jegyezte meg az előtte álló fiatal férfi arcát, hanem Taro is mélyen az emlékezetébe véste a város színeiben feszítő férfi ábrázatát.

Az őr kijelentése már meg sem lepte.
<Még hogy ki arra érdemes...Átkozott hjakuso szuka tiszteletlen fattya...!> - jegyezte meg magában a sugasa, azonban egy pillanatra sem veszítette el a fejét - hála a kolostor embertpróbáló éveinek és neveltetésének, - arcát a nyugalom sima maszkja takarta.

- ...De a lehullott virág hátrahagyja illatát. Örömömre szolgál, hogy hozzájárulhatok eme páratlanul szép város fejlődéséhez. - hajolt meg enyhén, arcán halvány mosollyal Taro, majd bal keze eltűnt övének redői között, és egy apró erszényt húzott onnan elő.

Lassan leszámolta az Első Őr által kért 15 ban vámot, majd egy hanyag, de határozott mozdulattal a férfi kezébe nyomta. Tekintete közben élesen a másik tekintetébe vágott, de arcán továbbra is tompa mosoly ült. Érezte, hogy valami itt nincs rendben. Míg ő a kapuk előtt várta a bebocsátást, addig számos különféle utazó lépte át a város határát... háborítatlanul.

//Kiadás: 15 ban//