Hónicsi

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Egyre nagyobb feszültséggel magamban követem a férfit, főleg azután, hogy majdnem szem elől tévesztettem. Kubota szavaira csak egy pillanatra torpanok meg, de már ránt is tovább magával, és gyorsabban mint eddig haladtunk az én vezetésemmel. A sikátorba befordulván ahogy felismerem a "helyet" és meglátom, hogy a málhazsákjából mit vesz elő gondolkodás nélkül nekiiramodok, hogy legyőzve a kettőnk közti távolságot megakadályozzam abban, hogy lőjjön. Tudom, hogy a láda mögött a már látott lány vívja harcát ellenfeleivel, s tudom, hogy nem szabad engednem még csak egyetlen egyet sem lőni az ismeretlen orvgyilkosnak.
Igyekszem halkan rohanni (már amennyire ez lehetséges), hogy a férfi mögött a magasba szökellve átpördüljek a feje felett, hogy pördülés közben kikaphassam a kezéből fegyverét. A földreérkezés lendületét kihasználva egy teljes fordulatból szembefordulok vele.*

//Támadás rohammal (de nem pszi-rohammal!)
Shien-ka-to stílus kézzel való támadás, akrobatikával:
KÉ: rohamozóé [de: 38 + 6 (dobás) + 2 (akrobatika) = 46]
TÉ: 52 + 69 (dobás) + 8 (akrobatika) + 20 (roham) = 149
VÉ: 96 + 3 (akrobatika) - 25 (roham) = 74 //

[Kijoe]

Yorimoto

*Lassan kinyitom a szemem és felülök. Kinyújtózkodok, majd felkelek és a ruháimhoz lépek. Örömmel nyugtázom, hogy mindent rendben találok, kivéve...< Hol vannak a fegyvereim?? Talán a ládában lesznek>
Odalépek a ládához és megnézem, hogy nyitva van-e. Ha igen, kinyitom és magamhoz veszem a tartalmát, majd szépen lassan felöltözök és ha megvannak a kardjaim, azokat az övembe tűzöm. Az alkar és lábszárvédőket is felveszem, hiszen a legszebb darabok és nekem mindig is fontos volt a biztonság...

<Hmmm, kezdek éhes lenni.>

*Miután összeszedtem a holmimat kilépek a folyosóra és szétnézek, hogy látok-e valakit. Ezután elindulok a földszinti étkezde felé...*

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*A reggelt mint mindig egy gyors meditációval kezdi, melynek során összegzi az aznapi teendőit, és mostanság egy nyugalmat adó mantrát is fűz hozzá, mellyel a lelkében lévő dühöt és szomorúságot lecsillapítja. Ha ezzel végzett, akkor összeszedi a felszerelését, hogy ha úgy hozná a sárkány, akkor ne kelljen pakolással fáradoznia, nomeg rend a lelke mindennek. Egyik utazóruháját veszi fel, felköti a kettős kardkészletét, majd elindul megkeresni azt a bizonyos teaházat. Most nem viszi magával a lovát, leaglább a könnyed sétával jól indul a napja. Egészen a kapuig sétál, majd onnan körbenéz, hogy lát-e teaházat a közelben.*

//Meddig van kifizetve a szállás? És mennyi volt? //

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
Hónicsi kapui előtt
_________________________

Egy pillanatra tekintete végigmérte a mellettük elhaladó sokszínű tömeget, akikre az őrök ügyet sem vetettek, mint ahogyan amazok sem méltatták figyelmükkel őket. Mögöttük a kapun túl a terjedelmes város rendezett és tiszta képe tárult fel. Egy röpke időre eljátszott a gondolattal, hogy vajon miért pont őt állította meg a kapuőrség ennyi ember közül. Talán véletlen, talán nem.
- „A Haname ünnepére? Igen, tényleg. Pár nap csupán és bontják szirmaik a cseresznyefa virágai. Üdvözlégy hát városunkban Kaito no Taro!" – hajolt meg felé ismét az Elős Őr, majd folytatta – "Melyik Klán szülötte vagy, szei? Tudom, illetlenség egyszerű őrként ilyet kérdezni Tőled, de a mostani helyzet szükségessé teszi. És az Udzsid monját nem látom, csak az iskoládét..”
Az Első Őr és két embere udvariasan meghajolt ismét felé. Meglepte az őr pimasz kérdése, de arcát a nyugalom maszkja fedte. Tekintete pillanatra ismét a kapu felett lengedező zászlóra vetült, mely jelezte a rendkívüli helyzet eredetét. Tudta, az őr csak a kötelességét teljesíti, mely olykor túlmutat az illendőség határain.
- Szabad sugasa vagyok, nem szolgálok egy klánt sem. – válaszolta kimért érzelemmentességgel, de udvariasan. Nem szándékozott felfedni, pláne nem egy hjakusó előtt, mely klán szülötte. Nem volt ragaen, csak egy vándorló sugasa. Az igazat mondta, szabad volt, de keserű szabadság volt ez. Nem állt mögötte klán, de ruháját díszítő rajú-mon megvédte a rá vetülő becstelenség árnyékától, azonban Családjának végzete mély szégyenteljes fájdalommal töltötte el, mely egészen lelke mélyéig hatolt.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedőnegyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Kölcsönös bizalmatlansággal méregetitek egymást, míg lassan Haga felé lépkedsz.
A megmaradt tolvaj óvatosan tovább hátrál a ládák felé, látszik rajta, hogy bármelyik pillanatban sarkon fordulna és hátrahagyva szenvedő és nyögdécselő társait, elrohanna, csak nem mer… Kérdésedre megkönnyebbültség viharzik át az arcán.

- Eia, szeiszei! – hajol meg feléd, és sarkon pördülve rohanni kezd.

Nem jut messzire, mivel szinte azonnal földbegyökerezik a lába a látványtól, amely a Te figyelmedet is megragadja.

Egy fiatal nő szaltózik ki a ládák közül, nyújtott testtel. Gyönyörű ívű ugrás ez, s a végén ruganyosan egy kissé széles terpeszű küzdőállásba érkezik.
Ami különös rajta, az a niarei-íj a kezében, és az, hogy egyáltalán nem rátok figyel, hanem a ládák mögé tekint. Számotokra láthatatlan dolgot fixíroz, elég ijesztő tekintettel.

Kinézetre veled egy magas, bár törékenyebbnek tűnik. Mozgása kecses. Haja szénfekete, mint a tied, bár nem feltűzve, hanem vakorcsba fogva hordja. A ruhája számodra furcsa szabású, biztos nem hónicsi-i. Fekete öltözete egyetlen színesítő eleme a hátán lévő hímzés, amit ilyen messziről nem látsz ki pontosan…

[cir=90x200]http://kep01.fotoalbum.hu/pictures/picturezoom/2007/10-06/yvett/Samurai_013330_160138.jpg[/cir]

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita
Helyszín: Hónicsi - Kikötő
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Elszaladsz a meglepet Kubota mellett, majd lágyan dobbantva átszaltózol egyenes testtel az orgyilkos felett.
A férfi már célra tartja fegyverét, mikor a semmiből előtűnve megjelensz, átívelsz felette, és landolsz a másik oldalán. Eltátott szájjal mered üres kezeire, majd rád néz térdeltében.
Szemmel láthatóan képtelen elhinni, hogy nálad van a fegyvere, pedig így van.
Ott állsz előtte laza harci állásban, és az egyik kezedben lóbálod a különös nyílpuskát.

Fél szemmel látod: álmod nem hazudott. A fiatal lány – fekete haj, makulátlan ruházat, épp ahogy láttad – az elvert férfiak között áll, szemmel tartva az egyetlen, épp feléd menekülni vágyó haramiát. Immáron viszont mindketten rád bámulnak enyhe meglepettséggel.

Így már három szempár tüzében kell eldöntened, mit is teszel ebben a helyzetben. Most Te vagy a kulcsfigura, a Te tetteid mozdítják el az eseményeket egyik-vagy másik irányba…

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kasima
Helyszín: Hónicsi előtt
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

// Off: a szállás ma reggelig volt kifizetve, a jelenlegi vagyonod már a kifizetés utáni állapotokat tükrözi //

Felöltözöl és elrendezed a ruházatodat. A lovad egyenlőre a fogadó istállójában hagyod, legfeljebb ráfizetsz még, ha utad másfelé vezetne és nem itt szállsz meg…
Kilépve a fogadóból a Fő Úton, a nagy kereskedelmi út városi megfelelőjén találod magad. A tömeg egyre nagyobb, s bár nagyon sok alantasabb rangú ember rohangál körülötted, nem igazán törődve veled. Bár a közeledben lévők megadják a kellő tiszteletet a taisódat látva, egyesek igen tágan értelmezik a „közvetlen közelség”-et.

Északnak indulsz, s csak ritkán kell félreállnod egy-egy Szuva-klánbeli muszatasi, Szuva-klánbéli hölgy és kísérete, vagy éppen egy Kurodai pap csoportja elől. Néha-néha még a Császári Hivatalok emberi is feltűnnek ezen az útvonalon.
Rengeteg ember, kordé, szekér, hordszék, csóin, hjakusó, kódza, ragaen, ilyen-olyan klánbéli muszatasi, kimiko és pap, deiinin, rakimin járja ezt az utat. Majd egy kettősóra kell hozzá, míg eléred az Északi Kaput. A kapu felett két ó-zasimon lengedez: a városé – fennen hirdetve a Császár által adott önállóságot a klánoktól, és a Szuva kláné – az atamu, a Csappa han ura a városban tartózkodik.

Teaházat látsz sokat, de eldöntötted, hogy a Kaputól indulva keresed meg a legközelebbit. Viszont el sem indulsz a keresésre, mivel közelebb érve ismerős alakot látsz a Kapuőrség hármasával beszélgetni…Taro az.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro
Helyszín: Hónicsi előtt
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Az Első Őr szemmel láthatóan kissé elgondolkozva mér végig a kijelentésedet hallva. Két társa viszont inkább lazít, már nem veszik annyira szigorúan az illendőség kötelmeit. Szinte már-már egyenrangúként tekintenek Rád.
Az Első Őr arcán is látszik a gondolat:
„Klán nélküli muszatasi, aki sugasa? Az semmivel sem több, mint egy sugasa…”

Bár továbbra is udvarias és némileg tiszteletteljes a beszélgetésetek további hangvétele, azért egyből érezni lehet: a Császári Szabad Város, Hónicsi deiininje is ér annyit, mint egy Klán nélküli sugasa.
Igazából nem is nagyon lehet őket kárhoztatni ezért, hiszen van bőven ezen az úton olyan, aki előtt Ők csak hajbókolhatnak. Lehet hallani olyan történeteket, mikor egy-egy dölyfösebb muszatasi, ki nem élvezte a Klán védelmét, egyszerűen eltűnt, és csak később találták meg meggyalázott holttestét… Ha megtalálták egyáltalán…

- Sugasa? Melyik fa virágát sodorta Hónicsi kapuja elé a szél? Ilyenkor, ünnep előtt, a Kihívások terén találhat magának illő ellenfelet, ki bátor és próbára akarja tenni pengéje élét… - hajol meg elismerően a deiinin, bár ez inkább a sugasák bátorságának, mintsem a személyednek szól…

[Niobe]

Meiko

* Megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy megfutamodik az utolsó támadó. Guggolnék le Haga mellé, amikor olyan látvány tárul elém, ami szó szerint meghökkent. Nemcsak a belépője, hanem a figyelme és tekintete. Szokatlan ruházatával egyenlőre nem foglalkozom, majd később. *

- Nai dzsa? Mi történik ott? * kiáltok fel. *

* Egyenlőre nem megyek oda, inkább gyorsan végigmérem Hagát, milyen állapotban van. *

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Meiko
Helyszín: Hónicsi – Kereskedőnegyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Nem várod meg az ismeretlen lány válaszát, inkább Hagára fordítod a figyelmed nagyobbik részét. Azért nem tévesztve szem elől a ládák és dobozok mögött zajló eseményeket sem.

Haga nincs túl jó bőrben, valószínűleg orvosra, vagy papra lenne szüksége. Jelenleg eszméletlen, s bár nyílt törése nincs, azt látod, hogy bőven lehet zárt törése, belső vérzése. Zúzódása, horzsolása számolatlan.

Itt nem sokat tehetsz érte, s mivel a veszély sem múlt még el – sandítasz a szájtátva bámuló, neked háttal álló tatakóra – nem hagyhatod itt a helyet. Az ismeretlen, nyílpuskát lóbáló lány miatt sem. Hiszen bár nem tudod ki ő, nem lehet véletlen, hogy így bukkan fel. És talán jobb lenne megkérdezni tőle, mit is akar itt, vagy mi ez az egész...

[Yvett de Crei]

(Kita)

//Off: a karim niareiül beszél, ami szukei nyelvet értők csak úgy értenek, mintha 2.fokon beszélné a nyelvet - tehát aki nem beszéli a niarei nyelvet, azok csak a kiemelt szöveget értik.//

- Becstelenség orvvul védtelenre támadni. Takarodj innen, s ne gyere vissza többet. Ettől ... - *emelem fel a nyílpuskát a balomban úgy derékmagasságig* - ... pedig búcsúzz el, mert vissza nem kapod, hogy okulj a becstelenségedből.
*Mondom az ismeretlen szakállas férfinak rezzenéstelen, komoly arccal.
Ekkor hangzik fel a lány hangja. Nem is értem a felét, és most nem is vagyok olyan helyzetben, hogy megforduljak felé és magyarázatba kezdjek. Így nem veszem le a tekintetem a férfiról, várom a válaszát, reakcióját.*

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko
Helyszín: Hónicsi - Kikötő
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________


Kita

Szavaidra az orgyilkos először értetlenül néz rád, majd Kubota segít be neked kicsit.
Ő is elámult ruganyosságodon és ügyességeden, nem látott még ilyet tőled. De becsületére legyen mondva, hamar összeszedte magát, és melléd lépve „tolmácsol”

- Takarodj innen, semmirekellő! Mindjárt itt az őrség – vet egy gyors pillantást a „csatatérre” – örülj, hogy ennyivel megúsztad!

A férfi felméri a helyzetét, majd még térden hátrébb csúszik, felpattan, és hátrálva elindul, amerről jöttetek. Mikor úgy ítéli, hogy biztonságos, megpördül és elszalad… Hamar eltűnik a sikátor túlsó végén.
Egy másik férfi is elszalad mellettetek, őt figyelemre sem méltatjátok.
A fekete hajú lány egy sebesült férfi mellett térdel, szép arca csupa aggodalom. A többi férfi vagy ájultan fekszik, vagy halkan-hangosan nyöszörög, segítségért könyörög… jól helybenhagyták őket…

- Menjünk, segítsünk, ha tudunk… Ez a Sinjori-ház lerakata, kíváncsi vagyok, mi történt itt, és ki ez a lány…

Meiko

A kérdésedre nem az a válasz jön, amit várnál…
A lány kissé érthetetlenül beszéli a Birodalmi Közöst. De feltűnik mellette egy férfi is, öltözete alapján hajókapitány, és kisegíti. Valakihez beszélnek, de nem látod kihez… A férfi viszont kitűnően beszéli a nyelvet, érted minden szavát. Rájössz, valaki még lapult a ládák mögött, azzal a nyílpuskával a kezében...
A te támadód úgy dönt, menekülésre fogja a dolgot, és elszalad a pár mellett.
Ők feléd néznek, majd elindulnak hozzád. Járásuk kissé feszült, de semmiképp nem támadó…
A férfi kutatóan néz téged, mintha azt kérdezné: mit keresel Te itt.

[Niobe]

Meiko

* Nehezen és keveset értek meg a szavakból, de a lényeget sikerül felfognom. *

< Ezek szerint egy ismeretlen, és orvul meglapuló támadó volt az, amit forraltak ellenem? Szép. Még szerencse, hogy az ismeretlenek a segítségemre siettek. >

- Konnai sa. Jó napot. Dzaimasz! Köszönöm a segítséget. * és meghajlok feléjük. *

- Zó-ei, Kérem segítenének? Orvosra, vagy papra lenne szükségem, és addig nem merek elmenni keresni egyet, amíg nem tudom biztonságban. Még jöhetnek esetleg támadók. * nézek rájuk aggódó tekintettel. *

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Lassan megnyugszom. Sikerült megakadályoznom egy olyan gyilkosságot, mit előre megéreztem, megláttam. Az orvlövész után meredve elgondolkodom azon, hogy vajon miért láttam mindezt, hisz eddig idegenek sorsát, akiket eddig még csak nem is láttam soha egyszer sem, nem láttam előre.
Talány, de majd az idő megválaszolja ezt a kérdést is. Nem siettetem az igazságot - bizonyára megfogom ismerni, ha eljött az ideje.
Kubotának némán bólintok egyet helyeslően, majd megindulok utána - nem feledve azt, hogy itt így szokás...
Már messziről látszik, hogy a földön fekvő férfi nincs túl jó állapotban. Sajnos, én nem értek a gyógyításhoz.
A lány szavait ismételten csak félig értem meg. Szívesen válaszolnék, de eszembe jut Kubota gyors tanítása a hajón: csak akkor beszéljek, ha kérdeznek, a többit meg bízzam rá. Így most inkább csendben figyelek. Mert igaz, hogy egy nővel állunk szemben, de ebben az idegen kultúrában nem tudhatom, hogy beszélhetek-e vele/neki fővesztés nélkül.*

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*Már nem annyira zavarja az alantasabb népek viselkedése. Régen biztosan a vérét vette volna az ilyen arcátlanoknak, de a kardművész nevelése sokkal nyugodtabbá tette. Egyenletesen és nyugodtan ballag a kapu felé, próbálva kikerülni a nagyobb tömegeket, és ha olyan adódik megadva a tiszteletet a magasabb rendűeknek. Mikor a kapuhoz ér, észreveszi rég látott barátját.*

<Kaoraku útjai kifürkészhetetlenek...látom ez szerencsés napnak indul.>

*Elmosolyodik, majd visszaül arcára a semmitmondó tekintet. Lassan közelebb lépdel úgy, hogy Taro észrevehesse, és pár méternyire az őrök háta mögött tiszteletteljesen meghajol Taro irányába. Ezután megvárja, amíg az őrök átengedik.*