Feketeleves [ETK]

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Dzsana szavaira csak egyet értően bólogatok.Inni is jól esne,meg mozogni sincs több kedvem....
Malor válaszával elégedett vagyok,sőtt még egy kicsit büszke is.Talán nem is ok nélkűl,hiszen még így "félholtan" is én vagyok a "legéletképesebb"... *

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

*Míg Malor elmondja a monológját inni hozok Súrionnak. Nem hagyom hogy mohón igyon, diktálok neki egy szép lassú tempót.
Ezt követően Malor elé állok.*
- Lemegyek veled. - *az látszik, hogy nem szeretném, ha ellenkezne velem ez ügyben. Ha elindul indulok is utána rögtön.*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

A helyzet tisztázódása után elveszem az eddig Malor által használt széket és Súrion mellet, ám az ajtó és a foglyaink között leülök örködni.
-Tud még valahogy segíteni a felcser? Kérdem Súriont.
Nem nagyon beszélgetek vele nem akarom terhelni ám azért az sem lenne jó ha újra elájulna.
Nézegetem a "kényszer" banditákat, ki hogy milyen állapotban van mit űzhetett mielött erre az útra vitte a sorsa.
< remélem ilyenben soha nem lessz részem, nincs szebb mint egy dicsö küzdelemben meghalni, közben azért némi veszteséget az ellennek és híremet a világra hagyni >
Vetek néhány kósza pillantást az elfre is hátha éledezik.
< én felajánlottam neki a lehetöséget de nem élt vele most aztán eheti amit kifözött magának >

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Elégedett arcal és egy bólintással köszönöm meg Dzsanának a vizet.Majd a mellém telepedő Musztafa kérdésére némi töprengés után válaszolok.De csak halkan,kimérten beszélek...*

- Hát... Majd át kéne kötni... De a többi az időn és az isteneken múlik... Vagy,ha... Lenne itt egy rendes gyógyító...

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Egyenlöre sajnos vele kell beérnie! Célzok a rossz életű exfelcserre.
< mit fog szólni .. hehe ha az Ö lovát fogjuk a nyárson pörgetni ... hehe >

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délelőtt
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

*Ismét kétfelé válik a csapat. Dzsana és Malor leereszkednek a pice sötétjébe, hogy fáklyát gyújtva induljanak az omlás túloldalára egy hatalmas hüllővel tárgyalni. Súrion és Mustafa peidg fent maradnak a házban tucatnál is több rabló és egy alaposan megközötözz, alélt elf társaságában. Hogy kik jártak jobban még kétséges.*

A fenntmaradottak egy ideig csupán csönden méregetik egymást. A banditák így jobban megnézve eléggé vegyes népség. Azt nehéz lenne megállapítani ránézésre ki mit is csinált mielőtt útonálló lett, de valószínű, hogy ezek az emberek ténylegesen egyszerű polgárok, falusiak lehettek egykoron. Kivételt képez természetesen a három zsoldos, de ők nem is „közösködnek” a többiekkel a megszeppenésben vagy belenyugvásban. Csupán nem kezdeményeznek nehogy idő előtt le találja őket szúrni egy ideges pap. A felcser és az átkötözés említésére az öreg kissé előrébb lép.*

-Ha megengedik az urak megnézném és átkötném a sebeket. Illetve hagy kérjünk annyit, hogy leülhessünk, ne állva kelljen várjuk a végkifejletet.

*Ha helyeslő választ kap, akkor közelebb jön és értő gondossággal nekilát kötést cserélni és ellenőrízni a sebek állapotát. Közben a két régebbi fogoly, akik még az erdőből maradtak a csapat nyakán kissé otthonosabban kérdez Mustafától.*

-Esetleg egy kis kockázással elüthetnénk az időt. Mikor Ön és a lovag úr volt lent a hölggyel is jót kockáztunk. Természetesen ígérjük most se teszünk semmi rosszat csak így mégis jobban telne az idő.

*Eközben a viadornő és a lovag elhalad a nyitott könyvtárajtó, az egykor volt kalandorok csontjai és a megfekedett folyosó szakasz mellett. Az omlást elérve kis hallgatózás után megállapítható, hogy nem mocorog semmi a másik oldalon. Így Malor Dzsana szemeibe néz és meggyőződésteljesen megszólal.*

-Köszönöm. Köszönöm Dzsana, hogy velem jöttél. Ne haragudj meg, de itt nem engedhetlek előre. Én megyek, engem már látott a hüllő.

*Kis szünet, majd mielőtt felkapaszkodna az omláson még egy halvány mosolyt erőltet a képére megnyugtatandó a nőt.*

-Úgy is kíváncsi voltál rá miféle gyík lehet ez a quintarha.

*Megfogja egy pillanatra Dzsana kezét, madj nekilendül és hamarosan eltűnik az omlás tetején lévő „átjáróban”. Kis idő múlva Malor hangja hallatszik a túloldalról.*

-Jöhetsz Dzsana.

*Ha a nő is átmászik egy rendezettebb szakaszra ér, melyet szintén rég meghalt emberek szegélyeznek. Látszik ők már nem holmi csapdák áldozatai lettek, hanem harcba estek el. Ruházatukból, vértjeikből ítélve tépett, szúrt sebek okozták végzetüket. A folyosú végi ajtó nyitva áll, így akadálytalanul léphet a pár a kincstárba, ahol Dzsana szemei elé lenyűgöző látvány tárul. A hatalmas terem közepén egy fehér fénykéve által megvilágított jó méteres-másfélméteres gránit oszlopon rézveretes, szürke doboz foglal helyet. Ugyan ez is megkapó, de az igazi csodálatra a teremben szórtan derengő fény által megvilágított tárgyak adnak okot. Telis tele arannyal és hasonló nemesfém tárgyakkal a helység, de nem a pénz vagy a vagyon a túlsúlyos, hanem a különböző tárgyak. Szinte meg se lehet mondani hányféle furcsa vagy épp hétköznapian egyszerű dolog lelhető fel itt. A látványba belefeledkezve csak pillanatok, talán percek múlva tűnik fel a viadornőnek a mozgás. Az oszlopon túlról egy lomha, de erőtől duzzadó alak érkezik. Ahogy beér a fénykörbe és megkerüli az oszlopot, hogy megállapodjon a „vendégek” előtt kibontakozik valódi alakja is. Jó másfél méteres a marmagassága és sejthető, hogy megvan vagy három méter. Beszélgetőtársatok egy őriási ezüstszürke alapon sötétkék háromszögsávokkal tarkított gyík. Fejét, farkát, de még teste nagy részét is csillogó tüskék borítják. Szeméből intelligencia és valami megfoghatatlan felsőbbrendűségi érzés olvasható ki. A döbbenetet fokozandó beigazolja a fent hallottakat, mikor érdes, reszelős hangon, de tökéletesen ejtve a közös nyelv szavait meg is szólal.*

-Megint itttt vaggytokkh?! … Nem. … Mosszt nemm a másszik páncélosz jött.

*Érdeklődve lép közelebb, hogy szeműgyre vegye Dzsanát. Malor kissé előrébb lép, látszik nem örülne neki, ha bántódása esne a nőnek.*

-Kérdéssel, kéréssel szeretnénk hozzád fordulni.

*A hüllő nem foglalkozik egyenlőre a lovaggal csupán egy oldalpillantás kíséretében bólint neki, majd hátsó lábaira ülve tüskés farkát maga köré húzva érdeklődő hangnemben kérdez Dzsanától.*

-Ki vaggy te? Még nem láttalak. Miért jötték hosszám? Ha lopni, elorozni, akkor még most menj. Ha visszont besszélgetni jöttél nem kell félned. Nem bántom a vendégeimet.

[Huor Aikanáro]

Súrion

*A veterán felcser felvetésére,csak helyeslően bólogatok és motyogok.No,persze én csak a mondandója első felével értek egyet,ám álláspontomat nem fejtem ki részletesebben.Inkább Musztafára,hagyom a foglyok sorsa feletti döntés jogát.Egyenlőre...*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Leülhetnek, de velem ugyan nem fognak kockázni. Maguk közt úgy játszanak, hogy azért lássam ki mit csinál vagy a végén még ideges leszek!
Maga át tudja kötni?! Akkor ha itt az ideje csinálja. Kérem!

Elég levert a hangulatom. Nagyjából mint gyerekkoromban amikor a testvéreimre kellett felügyelnem, bár ez most könyebb.

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

*Úgy megyek Malor után, hogy közben alaposan megfigyelem merre, mi mellett haladunk el. Egy pillantásra benézek a könyvtárba is, de a könyvek látványa inkább tovább is küld, mintsem marasztal.
Az omlásnál egy kis izgatottsággal bólintok Malornak, de eszem ágában sincs megvárni míg átszól, hogy mehetek. Ha már eléggé távol van és tudok mászni, hogy se én ne zavarjam őt és ő sem engem, nekiindulok.
Egy alap izgatottság van bennem. Ugyanis nem napi szinten találkozik az ember egy beszélő gyíkkal - Volt már sokmindenhez szerencsém életem alatt az arénákban, de ez a beszélő gyík piszkálja a fantáziámat nagyon.
Az omlás után még az állam is leesik. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, pedig csak egy omláson másztunk át.
A mozgásra azonban (bár késve) felfigyelek és készenlétbe helyezem magam, hogy fegyvert ránthassak - de ez a gondolat elsuhan elmémben amikor meglátom a gyíkot. Még az is kimegy a fejemből, hogy minek érkeztünk ide. Lebilincsel a látvány - hát még amikor hozzám szól.*
- Dzsanának hívnak. - *válaszolok neki kissé csodálkozva, kissé megdöbbenve egy kis hallgatás után (talán eddig el sem hittem igazán a "mesét" a beszélő gyíkról)* - A lopás nem tartozik a cselekedeteim közé, nem tartok igényt más tulajdonára. Beszélgetni meg.... - *megakadok.*
<Vajon miről is lehetne beszélgetni egy gyíkkal? A hideg futkos a hátamon ettől a .... micsodától....>
- Élelemre volna szükségünk, eléggé sok főre. Nem tudnál nekünk ebben segíteni valahogy? - *vágok inkább a dolgok közepébe, bár lehet nem jó ötlet, de valahogy nem tudok nyugton maradni ezektől a rámtapadó hideg szemektől, és az érzéstől mit sugároz környezetébe.
Nem vagyok nyugodt, de nem is félek tőle - inkább mondanám egészséges tartózkodásnak és óvakodásnak az ismeretlen helyzettől.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délelőtt
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

/Súrion, Mustafa/

*A rablók hálás mormogással letelepednek úgy, hogy elég szellősen üljenek a emgfigyeléshez, de elég közel egymáshoz ahhoz, hogy kockázni tudjanak. Előkerülnek a faragott alkalmatosságok és ezzel el is foglalják magukat. Nem úgy tűnik, mintha bármi turpisságon törnék a fejüket. Kivéve a három zsoldost. Ők állva maradtak az ablak mellett és régi kocsmai kalandjaikról anekdotáznak egymás közt. Közben a felcser megnézi, átjöti Súrion sebeit. Rosszallóan csóválja a fejét és hümmög hozzá, de „diagnózist” nem mond. Eközben csakhogy teljes legyen a társaság a megkötözött elf nő is megmoccan. Először csupán oldalra hajtja a fejét, de végül enyhe szisszenés kíséretében résnyire nyitott szemekkel körbenéz. Látszik, hogy most valószínűleg nagyon csúnyákat gondol Mustafáról, de szólni nem szól.*

/Dzsana/

*A quintarha nem zavartatja magát Dzsana feszengésén. M?alor annál inkább és közelebb is húzódik a nőhöz, de nem tesz támadó mozdulatot, hogy ne ingerelje a hatalmas hüllőt. Egyenlőre nem szól a férfi várja mit mond beszélgetőtársatok. A bestia kénsárga szemeivel végigméri a viador nőt és mintha elgondolkodna valamin. Végül azért csak megszólal. Ahogy egyre többet beszél egyre kevésbé érdes a hangja, így is rekedtes és mélyről jövőnek tűnik, de úgy látszik belejön lassan.*

-Hmm. Te nő vagy mégis kardokat viselsz. Biztosan sok érdekes történetet tudnál mesélni. … Élelem… Nos én nem eszem, így nincs is élelmem. … Várjunk csak… Hmm. … Azt hiszem van valamim, ami kisegíthet benneteket. Már csak az a kérdés mit adtok cserébe?

*Malor már épp beszélni kezdene, mikor gyorsan hozzátesz mégvalamit a hüllő.*

-Ha nem haragszik érdekesebb történeteket tudhat társnője, így inkább őt hagyjuk kibontakozni.

*A lovagot elönti a méreg, de csupán kérdőn Dzsanára néz.*

-Ha a hölgy is úgy akarja, akkor beszélgessenek nyugodtan, de ha ő nem kíván társalogni kénytelen lesz beérni velem.

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Ahogy az öreg "hentes" átkötözi sebeimet azt sem tudom hová legyek.Mocskosúl fáj.De tudom,hogy ez szükséges rossz!És látom,hogy valami nagyon nem tetszik neki.Úgy,hogy halkan,szíszogva megkérdezem.*

- Ááhh... Mi van?Ssszzz... Mi a baj?

*Majd egy pillantást vetek (amolyan reflex szerűen,a mozgásra) az ébredező elfre.*

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

*Mondhatni hogy meghökkenek, hogy ez az izé velem akar beszélgetni. Méghogy mondjak neki érdekes történeteket.
Pislogok egy kicsit értetlenül, majd miután kihámozom mondanivalója közül, hogy történeteket vár el a segítségéért cserébe egy mély levegőt veszek. Igazából nem nagyon van mit mondanom - történeteket nem nagyon ismerek, soha nem képezte az érdeklődési közömet a legendaismeret. Gyermekkorban maximum olyanokat hallottam, hogy hogy vertek le pár karavánt a Kutya és emberei, később meg - később meg nem volt idő történeteket hallgatni, ha élni akart az ember.
Végére érvén a gondolatnak egy maradt, a magam ki sekélyes életemnek az elmesélése, de ettől meg egy kicsit azért ódzkodom. Malornál sem bírtam megállni, hogy az érzések, melyek rég eltemetődtek ne jöjjenek elő.*
- Khm... hát, életem alatt nem sok történetet hallottam, valahogy mindig elkerültem ezeket... Malor műveltebb mint én - *nézek rá a lovagra, majd vissza a gyíkra* - Ő sok legendát ismer. Gondolom legalább is én, mert ő még olvasni is tud, nem úgy mint én.
*Láthatólag nem azért ódzkodok mert nem akarok vele társalogni, bár tény még most is furcsán nézem a lényt; az ismeretek hiánya az, ami arra késztet tereljem Malorhoz a mesemondó délután kerekét.*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

Sheshia mozgolódására, mikor már képes felfogni, csak egy udvarias fejbiccentéssel reagálok.
Abban az elképesztöen valószínütlen esetben, ha ellenem próbálná hangolni a bandát, egyszerüen egy ronggyal betömöm a száját, és egy másikkal azt rögzítem. Nem fogok vele vitázni.

Annak ellenére, hogy a kép idilli gyanakvásom nöttön nö. Sheshisa ébredése új gondolatokat hozott.

< hol a fészkes fenében van a kövér kis disznó?? >

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délelőtt
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

/Súrion, Mustafa/

-Eléggé csúnyák a sebei. Sajnos nem biztos, hogy megfelelő kezelés nélkül nem fognak-e elfertőződni. Kellene rájuk egy tinktúrás borogatás.

*Az öreg még egy ideig komoran nézi a dolgokat, majd elkezdi tisztára cserélni a kötéseket tudván, hogy úgysem mentek most el hirtelenjében gyógyfüveket gyűjtögetni az erdőbe.

Közben az elf nő halkan megszólítja Mustafát. A rablók ugyan észlelték az ébredezést, mocorgást, de egy oldalpillantásnál többre nem méltatták és úgy tűnik jól elvannak a kockázással.*

-Te ott. Adhatnál legalább pár korty vizet, ha már minenképp ragaszkodsz a kötelekhez.

/Dzsana/

*A quintarha ábrázatán már-már emberinek tűnő enyhe unottság és lemondás látszik, ahogy kissé összébb húzza szemeit.*

-A legendákat én is ismerem. A történelmet is, bár mindkettő vetekedhetne a világ legunalmasabb tudománya címért. Én nem írnokok meséit akarom cserébe a segítségemért, hanem történetet igazi történésekkel, megélt élményekkel.

*Ismét kezd saját szavai hallatán visszatérni a hüllő érdeklődése. Malor ugyan eléggé rosszalóan néz a mellőzése miatt, de nem szól, nem korholja „vendéglátótokat”.*

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

- Szóval élmények... - *Malorra függesztem kérdőn a tekintetem. Látom, hogy nem nagyon tetszik neki az, hogy ez a lény itt előttünk velem társalog, őt meg mellőzi. Ezzel sajnos nem tudok mit csinálni, így marad egy kérdő-meglepődő tekintet egy apró vállvonással.*
- A történelemhez az én életem silány volt, de ha ezt kéred, hát elmesélhetek pár számomra meghatározó élményt. Ugye megengeded, hogy leüljek, leüljünk?
*Beleegyező válasz esetén közel húzódzkodom Malorhoz, megfogom a kezét, majd én nekidurálom magam, hogy magam előtt összehajlított és összefont lábakkal leüljek a padlóra.
Összeszedem a gondolataimat, majd rövid hallgatás után hozzákezdek a meséhez.
Kezdem a gyermekkorral - kirészletezve, hogy ki és mi volt a Kutya; milyen az egyhangú szolgalét, de úgy, hogy közben benne vannak az apró emberi örömök, mert boldogság volt az is, ha négyen kaptunk egy vekni kenyeret, vagy épp a sihederek közt megnyertem a szkander"bajnokságot".
Ez után következik természetesen az a fontos, az életemet megfordító esemény ami miatt élve temettek el a homokba... Adbul érkezése, és a már-már mesékbe illő szárnyalá vevése, mely csak ideig-óráig volt jó. Kitérek az ekkor szerzett barátokra, a velük kapcsolatos élményekre - jókra és rosszakra egyaránt. Arra a keserves időszakra, míg megtanultam harcolni és el tudtam magam fogadtatni kevés szót pazarlok. Annál jobban ecsetelve az arénák beli harcot, majd azt ahogyan útra keltünk hírnév és gazdagság reményébe, s hogy mindez hogy omlott össze egyetlen homokvihar miatt. A fájdalom és magány hónapjai jöttek ezek után és egy bűnnel teli város, melyben megeshet még az is, amit nem várna az ember még álmában sem.
Életem újabb fontos és meghatározó momentuma ez. És most nem hallgatok róla. Amikor hozzákezdek Malorra vándorol a tekintetem, szememben szomorúság csillan. A padlót nézvén jönnek elő a szavak, hogy az elhomályosult tekintetemet végül a gyíkra szegezzem, de őt sem bírom sokáig nézni - a zsarolás, a feladat, a "csapat", a munka, az átverés, a rászedés, a felismerés, az újabb tőrbe csalás, a csapaton átsöprő tragédiák, végül a menekülés...
Talán egy perc is eltelik, mire újra szólok mindezek után, hangom fakó, színtelen, megtört és lemondó, ahogy az újabb szilánkba belekezdek. Egy férfiról, aki talán visszaadhatná az életem értelmét, s arról az érzésről mi kavarog belül ez ügyben: félsz, rettegés, szomorúság, és mindezek mellett a remény halovány csillogása.
Nem mozdulok, és nem szólok. A felidézet emlékek mélyebben érintenek mintsem azt elsőre gondoltam volna.*
<Vajon mikor fog begyógyulni lelkem? Talán soha. Malor is meg fog gyűlölni...>
*Letargikus gondolataim között elvesztem, és már nem érzékelem a külvilágot.*