Örökség [UT]

[Jomadar]

(Armon)

Elégedett eleganciával köszöni meg a közönség tapsát, mint aki hozzászokott a sikerhez és tudja, mennyit ér a zenéje.

* Vajon miért szeparálnak el a hölgyektől? Kicsit rosszat sejt *

- Örülök, ha játékom elnyerte tetszését Alberto úr. Az én nvem Armon Vilonio és ott játszom, ahol felkérnek rá. - feleli kissé rejtélyesen.

* Egy újabb mecénás lenne? Az ismeretség bármikor jól jöhet. Szívesen beszélnék vele, de úgy látom, valami történik a szalonban, abból sem kellene kimaradni, meg elég feltűnő is lenne. *

- Az ízlése újfent bámulatba ejtett, uram. Ez az ital valóban egyedülálló. Gondolom a receptje hétpecsétes titok. - bókol a házigazdának.

[Alauron]

(Mauno)

<Mit adnak az istenek? Két ilyen ifjonti szépség helyett egy mámorítóan édes italt! Talán, ha majd öreg leszek már az előbbihez, választom az utóbbit.>
Kényelmesen ül a kanapén, mikor mellé telepszik a muzsikus, és a korán érkező öregúr.
- Nagyon élveztem a játékát, Della tartsa meg bámulatos virtózitását barátom! -gratulál Armonnak.- Visszatérve az előző témára, ahogy mondja, tényleg felesleges lett volna vért ontani, hisz nem történt semmi, ugyebár. De szerencsére, nem is történt semmi baleset. Ambrose úr jól vívott, azt meg kell hagyni. Bár az Ibarában mindenki ért egy kevéssé, vagy jobban a fegyverekhez, én nem kedvelem, sőt kerülöm az erőszakot. Mesés ez az ital, nemdebár Alberto úr?
- Látom Armon, azért egyből akadt ismerős a társaságban. -mutat Orseolo úr felé -Csak nem az ő háza is örvendte már a hegedűjátékát?
<Ki lehet az a nemes? Ahhoz túl jólöltözött, hogy ne legyen dúsgazdag, de mi köze lehet Ambrosehoz? Most épp őt figyeli, de az előbb még Armonnal beszélgetett. Ő biztos tudja.>
- Talán ön is ismeri őt Alberto, azt az urat ott abban az elegáns öltözékben.

[Saggaras Zenir]

Santoro

-Nos egyszer remélem lehetőséget kapok rá, hogy az én házamat is megtisztelje játékával.

-Valóban fenséges ez a meleg nedű.

-Nem csak közös barátqaink vannak, személyesen most volt először szerencsém az úrhoz.

<Mauno a kezemre játszik, most remélem kibukik valamilyne szög a zsákból mert az kiderült hogy nem helyi a fickó sem. Mondjuk ez igaz még egy párunkra.>

*Közben szürcsölgeti a forro italt, és járatja tekintetét Mauno és Armon közt.*

[Jomadar]

(Armon)

- Szívesen játszom értő füleknek.

- Ó, Orseolo úrral csak futólag találkoztunk tegnap és az imént épp azt beszéltük meg, milyen furcsa játéka a sorsnak, hogy újfent összefutottunk.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Navaratna
Helyszín: Észak-Shadon, Carappo tartomány, Tarona város
Időpont: ősz, 2. nap, késő délután
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Ambrose a csoki hatása alá került, a repeta ott mocorgott benne. Vajon illene kérni még? vagy ez a kegy megtörése lenne?
Malik, a kövér dzsad bankár elégedetten nyalogatta a csokit szája széléről, nyelvével csettintett:
-Uram, ön el se tudja képzelni, hogy ez micsoda kincs!
Santoronak hegyeznie kell a fülét, ha később hallani óhajt egyáltalán valamit A házigazda fejét rázta Armon szavai hallatán:
-Még titok, de eljön az idő, amikor már nem lesz az! De új kedvencet avathat a világ, ha majd a határokon túl is megszerzi magának a csokoládé a híveit!
-Ah, mint egy új vallás? Csak a papok meg ne hallják!-nevetett fel az egyik vendég.
Orseolo úr kártyajátékra invitálta a zenész urat, barátja öccsét, Ambrose-t s szórakozott hangulatában a dzsadot is, aki kissé elveszettnek tűnt a számára idegen stílussal felvonuló szalonban, a kanapé szélébe szorulva.
-ne játszunk komoly tétekben, csak a szórakozás öröméért hívtam ide önöket.
-A következő körben én magam is részt vennék!-jelezte a dagi dszad.
-Nem felejtettem el uram!-így Orseolo.
-Dohányt?-kínálta körbe a rudacskákat. Aki kér, kap.
-Bármennyire is furcsa, hogy gyászomban leállok kártyázni, és elfogadok meghívásokat uzsonnákra, ennek mind jó oka van. nem temethetem el magam még nagy tragédia miatt sem a birtokomon...-vett elő egy paklit s keverni kezdte. Pyarul beszélt, tekintettel a kreol vendégre, Maunora.
Santoronak közel kell ülnie a rekamé végéhez ha fültanúja akar lenni, mikörben a ház ura leült csevegni a kimaradókkal.
-Ki kellett jönnöm a letargiából, pláne hogy előfordulhat, tettekre szánom el magam...de csak közvetve...Hiába, nem hagyhatom ott üzletem csak úgy...ám reményeim nem vesztek el...-nézett futólag Armonra, s szórakozottan Ambrose-n is átsiklott.
-Aki nem ismerné, ez a pakli a foro. Tele van lovagokkal, ördögökkel, angyalokkal, papokkal és hölgyekkel. Régi shadoni kártya, szóljon aki nem ismeri a szabályokat.
Ez jó vicc volt. Ambrose sosem jeleskedtett kártyában, Mauno nem volt hazai, Armon futólag halhatott róla, de ez kimaradt az életéből.
Orseolo úr ripszropsz elmagyarázta, hogy a legkevesebbet a parasztok érnek, ahány paraszt van rajta, annyit, felettük állnak a szörnyek, számuk fontos, afelett a hölgyek és a lovagok, a hölgy üti a lovagot, egy hajszálnyival erősebb lapok azok, ezek felett vannak a papok, azok felett pedig az angyalos, ördögös lapok. Két legerősebb lapként az ördögök királyát és egy hétarcú angyalt mutatta be, akinél az van, visz mindent.
A pakli úgy 60 lapos lehetett, nem volt semmi.

[Alauron]

(Mauno)

Imád kártyázni, de most kivételesen nem a nagy nyeremények ejtik rabul, hanem más lehetőségek, amik ugyancsak kecsegtetőek lehetnek.
- Orseolo úr! Fájó dolog hallanom, hogy sérelem érte, és mindenképp javaslom tegyen valamit, azzal is közelebb kerül az ügy megoldásához, bármi legyen is az. Ha jól tudom, ön műtárgykereskedő, méghozzá igen elismert. Jómagam pedig festő vagyok, méghozzá sajnos eleddig kevéssé elismert, pusztán idegen voltom miatt még kevesen halhattak rólam. Egy olyan pártfogóval mint ön, kétségkívül hamar megismerhetnék a nevem, és a munkáim országszerte. Csak azt akarom mondani ezzel, hogy szükségünk van egymásra, önnek uram, és nekem. Én sokfelé utaztam már a világban, és van tapasztalatom mindenféle dologban, ezenkívül szeretnék segíteni is önnek abban az ügyben, amit az előbb említett. Cserébe csupán azt kérem, vegyen pártfogásába mint művészt. Biztos vagyok benne, hogy nem vallok kudarcot, sem az ön dolgában, s később érdemes festőnek fogok bizonyulni, akit nem hiába ajánl majd a műkedvelő közönségnek, és munkáim csak tovább öregbítik az ön jó izlését. -nyilatkozik a fiatal dzsad, roppant magabiztossággal, nem köntörfalazva sokat, felajálja szolgálatait.

[Saggaras Zenir]

Santoro

-Nos ha még van hely a következő körbe én is beszálnék.

//Gondolom a játékot ismerem//

*Igazából ha engedik hanem ő inkább a csendes szemlélődő figurát veszi fel, és inkább a testi komunikációból, meg a beszélgetésekből próbál leszűrnbi információt.*

<Hmm, lehet hogyha eleget megtudtam, akkor pont ideje lesz, hogy álcát cseréljek, mert nemesként nem ajánlhatom fel szolgálataimat. De mint valami megbízható detektív, vagy valami ifjabb nemes mint az a Seros, majd meglátjuk mi lezs a legmegfelelöbb.>

[Ayana]

(Ambrose)

Bár úgy döntök, repetát nem illene kérnem, viszont tervbe veszem, hogy adandó alkalommal egy kis üzleti tárgyalást megejtsünk a házigazdával.
<Ez az ital talán még anyám is kigyógyítaná a búskomorságából.>
Most azonban elfogadom a játékra való invitálást, bár nem sok fogalmam van arról, hogy is kell kártyázni, úgyhogy potenciális vesztesként csatlakozom Orseolo úrhoz és a többiekhez.
- Ó, nem, köszönöm! - utasítom vissza a dohányt, a külhonira tekintettel lévén szintén pyar nyelven szólok.
<Attól kellemetlen szagú lesz az ember szája, azt pedig a nők nem szeretik.>
- Ami azt illeti, a kártya nem erősségem - jelzem Orseolónak -, de egyszer mindent ki kell próbálni!
- Ön valóban művész? - fordulok érdeklődve Mauno felé. - Tudja én is érdekelt vagyok a művészetekben. Sajnos kézügyességben nem jeleskedem, éppen ezért még inkább csodálom a tehetséges festőket. Szívesen megtekinteném a műveit, ha lehetőséget biztosít számomra!

[Jomadar]

(Armon)

- Megtiszteltetés ilyen finom társaságban játszani, de kérem nézzék el kezdeti ügyetlenségemet, ritkán adódik alkalmam kártyajátékokban részt venni.
- A nemes lélek nem süllyed bele a gyász emésztő posványába, mert vagy szilárd hittel elfogadja a hétarcú megkérdőjelezhetetlen akaratát vagy ha úgy érzi, nem az isteni szándék jutott érvényre, hát felkél és cselekszik. Az élők dolga nem az, hogy búslakodjanak a múlt árnyain, hanem hogy visszatereljék a sors kerekét a arra az útra, amin őseik elindultak.

[Alauron]

(Mauno)

Amíg Oseolo úr elgondolkodik az ajánlaton, Maunonak alkalma nyílik Ambrosera is figyelni.
- Hogy megtekintené egy művemet Ambrose úr? Mi illene jobban ezen kéréshez, minthogy lefessem önt, ha örömére szolgálna? -tesz meg mindent, hogy elnyerje a másik nemes támogatását is.
<Amilyen öntelt alak, ez biztosan mézzel kenegeti most a lelkét! Hát kenjük be jó vastagon!>
- Biztosan festett már sok festőtársam remekműveket egy ilyen elegáns úrról mint ön, de az én stílusom merőben más, mint az itteni művészeké. Meglátja, elégedett lesz. Annál is inkább, mert saját műveimet nem hordom magamnál, hisz akkor ki láthatná őket? Jobb szeretem ha tekintélyes uraságok őrzik festményeimet kincseik közt.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Navaratna
Helyszín: Észak-Shadon, Carappo tartomány, Tarona város
Időpont: ősz, 2. nap, késő délután
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________


Orseolo úr elnézően elmosolyodott Maunora:
-Félreértett engem, uram. Én antik műtárgyakkal foglalkozom, nem korabeli festők friss műveivel. Azt hiszem, ebben az esetben mást kell ajánlanom, nem jómagamat. Talán Seros úr személyében rá is talált a megfelelőbbre-megtekintette a lapjait. Minden játékos 8 lappal szemezhetett. A talonból egy lapot tett középre az úr, három paraszt állt rajta. Mindenkinek volt ennél magasabb lapja.
-Egyébről pedig nem is ejtettem szót, úgy érzem, a háttérben többet sejt, mint ami valójában jelen van-de elsikló tekintete jelezte, ha ez nem is igaz, nem éppen egy idegennel osztaná meg hirtelenjében. Ergo táplál még bizalmatlanságot a dzsad irőnyába.
A következő körbe tett javaslatot Orseolo biccentéssel elfogadta.
Santoro észrevehette, a fiatal dzsad megpróbált többet kitapintani a gyászoló nemesből, de az visszautasította. Ám hogyan kéne ezt az alakváltást megoldani? Házon belül? Nagyon feltűnő lenne.Amúgy sincs nálad váltás öltözet.
A játék nem nehéz, sem Armonnak, sem Ambrose-nak nem okozhat gondot lapokat rakosgatni úgy, hogy mindig nagyobb értékű kerüljön az előzőre.
Az úr kapott a zenész szavain:
-Ahogy mondja. Csak egy a gondom. mennék én az ügyem nyomában, de üzleteim nioncs kire hagynom, így azt hiszem, magam helyett mást kell majd megbíznom. Pesze akárki nem jó, ezel az erővel kétes hírű egyéneket is felbérelhetnék. Viszint a hangsúly azon van, akárki nem jöhet szóba...Ah, a lovag!-tette le lapját a kupacra. Armon láthatja, ő következik, hogy tegyen, de sajna ennél magasabb lapja jelenleg nincsen.
-Számomra érték a műveltség. S nem a renye romantikus költészetre gondolok, ami tucatszám forog kézen, hanem a műtárgyak becslésén túl az ékkövek szeretete s az irántuk tanúsított, gyarlóságmentes szenvedély az, ami nekem most jól jönne. Riválisaimban nem bízhatok, hisz a maguk kenyerét kennék meg a vajjal, mi elébük kerülne, nem nekem segítenének.
Ez egy burkolt kérdés lett volna arra nézve, ki ért ezekhez a jelenlevők közül, mert azok érdekelnék az urat?
-Persze nem egy emberes feladat lenne ez, minden tagtól nem várhatom el eme ismeretek behatóbb birtoklását, hisz számos más tudás egészítheti ki és támogathatja az előzőket...-s itt Armont tisztelte meg pillantásával:
-Ön jön, uram!-emlékeztett a játékra.

//Elnézést, hogy korábban nem írtam, áramszünet volt, így nem tudtam gépezni //

[Jomadar]

(Armon)

* Talán azt reméli, hogy értek a drágakövekhez? Nos nem sok ragadt rám az évek során. Ha nagyon elkezdek hablagyolni, hamar kiderül, hogy csak vetítek és végképp elveszíthetem a bizalmát. Inkább őszintén elé tárom a helyzetet - persze kicsit szebbnek feltüntetve a valóságnál - úgyincs abban a helyzetben, hogy válogasson. *

- A fent említett kövekről kevesen tudják, mennyivel többek, mint ékszerek alapanyagai. Még kevesebben tudják felhasználni a bennük rejlő lehetőségeket. Akik pedig igen - nos őszintén szólva ha találkoztam is már ilyen emberrel, nem fedte fel magát. Nyilván nem véletlen, hiszen az ön szakterületén a diszkréció elsődleges fontosságú. Ha valódi kövek hollétét illetéktelenek neszelnék meg, nyilván nem lenne drága nekik semmi... - eddig többnyire az ember szemébe nézett, de most futó pillantést vet a gyászruhára.
- Egyetlen szerencsére a témában több legenda kering, mint valós tény.
- Hmm, jól gondolom, hogy ez a méretes pakli mostantól az én repertoáromat fogja gyarapítani? - sandít a lapokra.

[Ayana]

(Ambrose)

- Megtisztelő, hogy ezt felajánlotta - felelem Maunónak.
<Ki másról is készülhetne kép? >
- Hol szállt meg? Szívesen vendégül látnám valamelyik nap a birtokomon, ha nincs más, fontosabb dolga. Gyönyörű a parkja! Egy művészt biztos megihletne, néha még jómagam is képes vagyok órákat eltölteni benne és elmerengeni báján.
<Pláne egy szép lány társaságában! >
A többiek beszélgetésébe egyelőre nem folyok bele, hiszen Orseoló amúgy is tisztában lehet már vele, hogy elég jól meg tudom állapítani, mi értékes és mi lenne jó inkább tűzifának, továbbá hogy rajongok a szépségért, beleértve a drágaköveket is, nem hiába hordok magamon is néhány ékszert, de nem viszem túlzásba, nehogy természetadta szépségem hátránybe kerítse.

[Alauron]

(Mauno)

- Igazán nem akarom a személyemet önre erőltetni jóuram. -szól Orseolohoz elsőként.
- Megértem, ha külhoniként nem pont rám esik a választása, ami az ön dolgának intézését illeti, bár azért megjegyzem, és remélem nem veszi sértének, de idegenként mentes lennék mindattól ami esetleg egy született földiét megköti bizonyos helyzetekben. Nehogy félreértsen, nem vagyok tisztességtelen. És azt hiszem azt is túlzás nélkül állíthatom, hogy elég sok nagyértékű ékkővel volt már dolgom, és felismerem a hibásat, és a hamisat, minthogy az ékkövek szerte a világon nagyon izgatják a népeket, és az olyan körökben ahol megfordultam már, hogy is mondjam...ez hozzá tartozik sokesetben a műveltséghez, főleg ha a sivatag dzsadjairól van szó.
Aztán megint gondolkodási időt hagyva az úrnak, Ambrose felé fordul
- Nem fogadóban száltam meg. Vendég vagyok, Afzal al Malik banktulajdonos barátjaként. A meghívást természetesen nem fogom elfelejteni, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy sort keríthessünk a portéjának az elkészítésére minél előbb.- biccent szívélyes mosollyal.
<Jelenleg azonban megvárom, hogy mit szól az ötletemhez Orseolo. Érdekesnek ígérkezik ez a dolog, de mi van ha az előbbi mondókámat túl erőszakosnak véli?>

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Navaratna
Helyszín: Észak-Shadon, Carappo tartomány, Tarona város
Időpont: ősz, 2. nap, késő délután
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

-Mint mondottam, nem várom el minden ismerőstől, ki elibém kerül, hogy otthonosan mozogjon abban a világban, ami hobbiből hivatássá terebélyesedett esetemben. Előttem viszont ismeretlen az, hogy drágaköveket másra is használják, mint szemgyönyörködtetésre és irigység kiváltására.
Armon láthatta, a nemes úr füllentett. Hallhatott egyéb felhasználásáról, de a tapasztalat fénye nem csatlakozott a füllentéséhez, azaz ő nem ártja bele magát ilyesmibe.
-Ezért ne érezze kevesebbnek magát, úgy veszem észre, ha ékszerekben nem is, zenében nem kerülhet útvesztőbe. és ha lehet hinni a külhoni beszédnek, aki vándorló zenész, az sok kalandot megáélhet, akaratlanul is, és ez ad egyfajta élettapasztalatot. Mit gondol erről? Persze, ha a lapok súlya alatt még képes válaszolni
Aha, utalt rá, a zenész úr vitte a kupacot.
- Természetesen erről ön is mesélhetne, a bátyjától hallom, nagy utazó, és nemfeltétlen kell ezalatt azt értenem, hogy csak bálteremtől bálteremig tart az utazás.
Egy csinos szúrás, ami nem is Orseolo úrtól jött Ambrose számára, hanem a férfi idézte a bátyja egyik szúrkálódását, amiben kifogásolta, hogy drága öccse csak akkor eleven s tettre kész, ha parfümfelhős összejövetelről szállhat egy másikra. orseolo úr rosszindulat nélkül hánytorgatta ezt fel, szeme mosolygott, együttérzőn. A gyász előtt maga is cselekedhetett így párszor.
A nemes a külhoni vendéget türelmesen hallgatta:
-Lehet, hogy a képeivel való kereskedést hárítottam, de azt nem, hogy tudását másképp is kamatoztathassa...-jelentőségteljesen ráhunyorgott Maunpra, de ennél többet nem árult el.
Santoro külső szemlélőként egy burkolt toborzás fültanúja lehetett. A nemes úrnak emberekre volt szüksége valamire. Vajon az atya erről beszélt? Van még idő, vagy ha nem cselekszik azonnal, lecsúszik a helyzetről? Bár a kapkodás a selejt bölcsője, és ha elszúrja, rosszabb is kisülhet belőle. De kár, hogy nem ismer ez az úr!