A Vén Szarka kölykei – I. Fejezet: Hideg avar [UT]

[Rayvanur]

(Ando)

A többiek beszélgetésére nem is figyelek. Inkább csak Ryellel próbálok szót váltani szellemnyelven.

<< Akkor jól gondoltam te sem tudtad feltölteni az elméd. És az hogy nem bízol meg benne miért akadályoz abban, hogy hatalom hoz juss. Egyáltalán miért is nem bízol benne? Ja és ha már itt tartunk mi történt pontosan azon idő alatt amíg szétváltunk? >>

Teszem fel Ryelnek a kérdést amíg baktatunk tovább. Mikor meghallom hogy a lány említ gyorsan válaszolok:

-Igen sajnos láttam. Valóban nem árt majd tüzet rakni...

< Vajon ezt ki mondta neked, kicsi hölgy?>

[Lorin O Krell]

(Ryell)

<<Halálos uborka... ... nem semmi, de azért kiváncsi lennék hogy honnan tud Kyrül? Bár biztos nem árulná el ezért inkább nem is kérdezem.>>

- És mi mi pont ott akarunk átkelni ahol ezeka szörnyetegek élnek?
Ha ez nem a hazád akkor hogyhogy ezt az épületet tartottad az othonodnak? Honnan számazol hát ha nem innen? Felelj szeretném tudni ha már egyszer a hugom vagy!- megáll egy percre várja a választ.

- Mi- lyen messze van a falu.-lihegi az újjab futás után. <<Sosem szerettem futni! Nem soha! Fene ebbe az ostoba rohanásba. Mi az hogy az igazi arcát?>>
Furcsán sandít Andóra.
<<Azért mert nem bízom benne és kész! Nem tudok rólla semmit. És a viselkedése is olyan rideg. A hatalmam viszanyerésében nem nagyon volt igazad ... cska részben nem sikerült. Ugyamakkor este elmondom részletesen mitörtént.>>

[Alauron]

(Drin)

- Hogy micsodák? Vedd úgy hogy inkább nem is kérdeztem semmit. Nem mehetnénk másfelé? Mondjuk mennyünk el a Városállamokba, ott emberek élnek, meg néhány más fajú, de szintén békés lény. És legalább érthető a nevük. -Ryellre tekint párfogásért.- Most mit vigyorogsz?

[Cadoras]

<Cadris>

- Milyen élőlények? A tűz közelébe egy se jön, nincs miért aggódnunk. A haramiákat együtt meg könnyen elintézzük- jegyzem meg.

[Rayvanur]

(Ando)

A továbbiakban nem zavarom Ryelt, csak oda bólintok neki, hogy rendben van. Majd megyek tovább, és leginkább a környezetemet figyelem, igyekszem felfedezni a rám leselkedő veszéjeket.

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, délután
Résztvevõk: Mindenki, kivéve Nava
______________________________________________________

- Csupán azért, mivel az a legrövidebb út amely Daychínből kivezet. Nyugatra innen a legközelebbi városállam Alidar, ha délnek tartunk, Khír. Ezen viszont fölösleges még gondolkoznunk, még jó fél nap amíg elérjük a hegység lábát.

Ryell: Második kérdésedre nem válaszol azonnal, és úgy űnik elsőre, mintha fejét kissé lehorgasztotta volna. Bár lehet, hogy csak a fáradtságnak tudható be.

- Ennek a kérdésnek nem örülök, bár nem tudom, mihez kezdesz majd tudásoddal. Toronban születtem.

[Lorin O Krell]

(Ryell)

- Ha másra nem is legalább magamt megnyugatom vele -valszolja a lánynak.
- Nem kell félned, mondja Drinnek- ha ilyen jól ismeri őket biztos tudja azt is hogyan győzhatőek le.
<<Toroni, sejtettem. Nem baj amíg nem tör az életünkre...>>
A továbbiakban csak csendesen követi őket bár látszik rajta hogy nagyon fáradt ezét néha lemarad hogy pihenjen egy kicsit.

[Cadoras]

<Cadris>

Amikor észreveszem, hogy Ryell lemaradt, odamegyek, hogy támogassam őt.
- Hé - szólok előre - Ryellnek pihennie kéne, álljunk meg, s rakjunk tüzet most!
- Ha valakik vadásznak ránk, annyi baj legyen, legalább megtudjuk, kikkel is állunk szemben! - Vigyorodom el, s ez a vigyor bíz nem sok jót ígér az ellenünk törők számára.

[Lorin O Krell]

(Ryell)

-Nem nem menjünk csak...-ismét futni kezd.
<<Mintha Gilron forró kemencéje lenne a tüdőm helyén, ó a fenébe...>>

[Cadoras]

<Cadris>

Sóhajtok egyet, aztán roszallóan megrázom a fejem.
<Ennek így nem lesz jó vége, ha túlságosan kapkod, míg a végén még egy temetést kell celebrálnom!>
Jómagam is futok tovább.

[Alauron]

(Drin)

A rémségeken elgondolkodva halad társai mellett. Mást nem tehet minthogy menetel, legalábbis addig amíg el nem érik a falut, le nem roskad, vagy nem történik valami. Beszélgetni nincs most kedve, inkább elgondolkodik a kilátásain.
<Ha lenne isten, akihez szóljak megtenném. Nagy kár hogy egyel se ápoltam jó viszonyt, de első dolgom lesz keresni egy nekem valót, ha lesz rá időm. Csakhogy most egész mással kell foglalkoznom: Itt vagyok a féltestvéreimmel, ezen a lepusztult helyen, távol mindentől, leszámítva egy falut. Bár az is jobb a semminél. Remélem van ott egy jó fogadó, ahol leguríthatok néhány pohárral, mert az most igazán rámférne. Lássuk csak...Ryell jószándékú, és okos is, de lehet hatni az érzéseire. Cadris olyan harcosnak néz ki aki nem tudja mikor kell futni, s ez még bajt hozhat. Ando...nem is tudom. Elég mogorva. Alix pedig? Majd kiderül. Szerintem azért van valami a páncélja mögött, bár néha úgy tűnik csak üres héj. Vajon ha innen kikeveredünk együtt fogunk maradni? Annyira távol állunk egymástól, és semmi se fog összetartani ha vége ennek az útnak, de először ezt ússzuk meg! Majd elválik addigra kivel ápolnék szívesen testvéri jó viszonyt később...>

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, délután
Résztvevõk: Mindenki, kivéve Nava
______________________________________________________

Cadris: - Én nem vagyok annyira kíváncsi sem a rabszolgavadászokra, sem a portyázó orkokra. Így is épp elég részünk lesz az ostoba konfliktusokból.

Ryellre néz, majd megáll. Amint látja, hogy egy ideig ismét nem lehet haladni, köpenyét összefogja maga előtt, és nyakát behúzva figyel. Olyan, mint egy ázott varjú.

A varázslónak igen sok időre van szüksége, hogy tovább haladhasson, a viszontagságos nap igencsak kimerítette. Mindannyiótoknak jót tesz a kis pihenő, az egyetlen kivételt talán Alix jelenti, aki ugyan némán vár, gesztusain némileg látszik a türelmetlenség.

Újabb út következik, azonban ezúttal meg sem álltok alkonyatig. Ando hamarosan abbahagyta a vidék fürkészését; körös körül ugyanazt látta csupán. Hullaszínű föld, kisebb-nagyobb, szurokkal teli gödrök, és mindenütt apró buckák, melyeken a jellegzetes, hajszerű, fakósárga fű nőtt. Csupán az ég változott; felhői gyűlöletes színekben játszottak, mélyen lógtak, a néha eleredő eső olajos és sűrű volt, mint a tinta. Ahogy az éj leszállt, a szurokkal teli gödrök egyre sűrűbben fordultak elő a környéken, és mire a Nap utolsó, elhaló sugarai is alábuktak az immáron előttetek tornyosuló, tépázott tarajú hegység ormai mögött, végeláthatatlan mocsárhoz értek. Néhány göcsörtös, lombtalan fa alkotja a növényzet egészét; indáknak, lápi növényeknek, békák kuruttyolásának nyoma sincs. Halott vidék.

Az utolsó fény, amit láttok fáklyagyújtás előtt, hátatok mögül érkezik, jó tíz mérföld távolságból. Az égbolt megnyílt, majd hófehéren derengő, lágyan gomolygó tölcsér nyúlt ki belőle, amíg hegye el nem érte a földet. Forgószél lehet, mozgása azonban olyan kényelmes, mint a jóllakott macskáé. Kísértetiesen gyönyörű látvány, Alix azonban nem siet a jelenség megmagyarázásával. Homlokán apró ránc jelenik meg; és ez bizony aggodalomra adhat okot.

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, délután
Résztvevõk: Mindenki, kivéve Nava
______________________________________________________

//Sajnos ma csak idáig jutottunk el. A jövő szombatot megbeszélem Cadorassal, Navaratna bemesélésére előreláthatólag holnap kerül sor. A hét folyamán a karakterek pár részletét tisztázzuk, kicsit elmélyítjük a koncepciókat, csiszolgatjuk a dolgokat.

Addig kéretik nem írni a topicba. Köszönöm a részvételt.//

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

Fakó, szürke nap virradt. Ismét. Igazi napsütést azóta nem láttál, mióta elhagytátok az Anublie-tóvidéket; ha az égre néztél, mindig ugyanaz a gennysárga, sápadt hólyag nézett vissza rád. Egy ideje már abban sem vagy biztos, hogy tényleg a Napot látod. Jó lenne ismét otthon lenni.

Azonban kérdéses, hogy a körülményeket tekintve mennyi esélyed van rá. A hegyoldalban magasodó kolostorfalak biztonságosnak tűntek elsőre, közelebb érve kiviláglott, mekkora lepratelep is az egész. A kapu tátongó, hatalmas szájként várta a behatolókat, a girhes, talán aszisz őr csupa rozsda lándzsájával rendkívül bizalomgerjesztő látványt nyújtott. A falakon belül élő, talán másféltucat ember alig merészkedik ki tüzifáért, a készletek rég kimerültek. Tegnap azonban örömteli nap volt. Nem sokkal érkezted után valami élőholtféleség elbánt Girddel - egy ötvenes évei végére járó, alultáplált, mégis szálfa termetű emberrel, aki a kora ellenére kopaszodó, ifjú Elias legnagyobb riválisa volt. Girdről volt szerencséd egysmást hallani, amíg félálomban forgolódtál a parázsló ég alatt; állítólag saját kezével fojtott meg egy asszonyt, aki két kívülállót be merészelt fogadni engedélye nélkül a falak közé. Immáron vége, csontszárazzá aszott testével tüzeltek, és együtt melegedtek a halotti máglya körül.

Sajnos reggeled kapásból szörnyen kezdődik. A melletted fekvő, tüdőbajban szenvedő férfi, miután az egész éjszakát végigköhögte-hörögte, mire elaludtál végre, meghalt. Reggelre bőre barnásszürkére színeződött, szaga pedig talán még a tiednél is rosszabb. A hányinger kerülget, minden csontodba befészkelte magát a fájdalom, fejed pedig úgy hasogat, mintha bárdot csaptak volna bele.

[Navaratna]

(Zanazan)

<Elképesztő ez az egész! Az ég végre olyan, mintha én fújnám ki az orromból, és...!>
Megdörzsölöm a halántékom,szétmegy a fejem, aztán megugrok. Egy bomlásnak induló hulla van mellettem! Felpattanok -kiver a víz is-, ami talán rossz ötlet, tekintve lüktető fejem.
<Tegnap halott mellett melegedtem. Irtózatos szaga volt, a látványt nem követtem végig, de ennél bizarrabb dolgot az életben nem csináltam még...Hová fajzok?! Milyen beteg dolog égő tetem mellett pihenni? Erre tessék, most dög mellett háltam!!!>
Összeszedtem magam lassan. Ezen nincs mit változtatni, megtörtént. Ideiglenesen felborultak a szokásaim. Reméltem, valóban ideiglenesen s nem torzulok el annyira, hogy állandósulnak. Tán később, évek múltán majd csak sötét emlékekké válnak, amikkel riogathatom azt, aki meghallgat. Tudtam, hogy lehetetlen helyzetben voltam, egy védtelen, romos kuplerájban, ahol hajléktalanok tengődtek s ahol egy szem krumpliért képesek verekedni. Az a férfi, aki veszélyes lett volna rám nézve, kimúlt, ez jó pont, de a fejfájás nem volt az.
Belém szivárgott a félsz: mi van ha egy éjjel alatt átragasztotta rám a nyavajáját? Már pedig köhögésével összefröcsögött engem rendesen! Ijedten tapintom meg a homlokom és nyakam, nem-e forrósít engem lob.
<Ne, ne, ne, mindent, csak ezt ne! Anyám biztos kikúrálna, de itt a világ valagán nekem annyi, ha megbetegszem!>
Azonnal vonzóvá vált családom otthonának képe, de nyeltem egyet. Még mit nem! Szopóscsecsemőként hazamásznék bömbölve anyu után szólongatva? Ezt a szégyent inkább nem kérem! Amit főztem, meg kell enni, én választottam ezt az utat. Bár a szülői gyógyítás még mindig kellemes eshetőséget jelentett.