Yvett: Köszönöm a szöveg formára pofozását!
Huor, Herold: Köszömön a türelmet!
//Az Igric
*Egy ideig csöndesen babráltok mindketten a lovak szerszámaival. Itt az erdő szélén, már nem a kockakövek vannak lábaitok alatt, így ha minden igaz az öreg varázsló fondormánya jótékonyan kirekeszti hangotok a tisztáson lévőktől. Malor keze lassan megáll a csatamén oldalán. Nem fordul feléd és a kelő hold vörösében enyhén lehorgasztott feje jótékony árnyékba vonja arcát, vonásait. Végül halkan, kissé rekedtesen megtöri a csendet.
-Dzsana... Mondanom kell valamit... Tudom sok minden történt az elmúlt napokban, de...
*Elhallgat. Látszik próbálja összeszedni gondolatait és a hozzájuk illő szavakat.*
Dzsana
*Próbálom a leszerszámozás közepette összeszedni magam, de túl kusza ahhoz minden a lelkemben. Az pedig csak nyugtalanít, hogy Malor sem töri meg a csendet. Ahogy megáll a keze, és lehorgasztott fejjel áll nem sugall semmi jót számomra. Szavai után várok még egy kicsit, hátha folytatja, de mivel ez nem történik meg anélkül, hogy közelebb lépnék kérdezem.*
Az Igric
- De mégis úgy érzem máris fontos vagy nekem. A mai... lerohanás... ráébresztett, hogy én vagyok a legrosszabb mindannyiunk, mindannyiuk közül.
*Ökölbe szorul a keze és enyhén megzörrennek a fémlemezek, ahogy valami borzongásféle fut át a férfin.*
- Téged akartalak megfékezni, miután rád lőttek és megpróbáltak megölni. Pedig... régen... tudod, amiről már meséltem... rosszabbat is tettem.
Dzsana
*Ez nem éppen az amire számítottam. Így tanácstalanul nézem Malort rövid ideig. Közben az zakatol a fejemben amit mondott: "máris fontos vagy nekem". Nagy levegőt veszek, de nem lépek hozzá közel. Nem merek.*
- Mondd el kérlek ... ne kerteljél vele, mert én most.....nem tudom mit tegyek.
Az Igric
- Te csupán magadat védted ösztönösen. Hisz mindenki ezt teszi, ezt tenné. Én viszont hosszas tervezés után módszeresen támadtam a nomád hadakat és nem egy, nem kettő ember esett el. Meg sem tudom mondani hányan haltak meg a végeken vívott harcokban.
*Kissé elfordítja fejét. Látszik ez a felismerés nem teszi büszkévé enyhén szólva is.*
- Ha valaki mészáros, akkor az én vagyok. Mégis képmutató lettem. Erre nincs bocsánat. Mégis... nem tudlak békén hagyni Dzsana. Így nem. Látom a szenvedést az arcodon. A szenvedést, melyet üres, képmutatásom hozott elő.
*Ismét hallgat egy sort, majd ha lehet még halkabban folytatja.*
- Nem vagyok az a makulátlan lovag és nem érdemlem meg, hogy szóbaállj egyáltalán velem.
Dzsana
*Csendben megvárom míg végez mondanivalójával, de közben kétszer-háromszor jó nagyot fújtatok.*
- Először is nem magamat védtem. Csak a dühöm vezérelt. Másodszor ez nem háború. Amit ott tettél az nem gyilkosságok voltak, hanem a hazád megvédése. Harmadszor. Nem vagy képmutató. A szenvedést... bár ez nem az... nem tudom.... de nem te hoztad elő. Csak a felismerés, hogy mit műveltem. Ha te magadról azt állítod nem vagy makulátlan, akkor én csak egy fekete pont vagyok. Egy hidegvérű gyilkos, aki némi fizetségért és hírnévért bármire képes.
Az Igric
*Hirtelen felkapja a fejét és rád néz. Szemében először valami tehetetlen düh parázslik, de hamar elhamvad és ismét lehajtja a fejét.*
- Háború volt. Igen. Ezzel próbálom nyugtatni magam. Mégis mit mondanak az ellenségeink otthonában az asszonyok? Miért nem tértek vissza azok az emberek, akiket lemészároltunk?
*Kicsit közelebb lép, de ez inkább csak a mozdulat, a távolság nem sokat csökken.*
- Ösztönösen tetted, amit tettél. Nem előre így tervezted, csupán a támadásuk ezt váltotta ki belőled. ... Nem vagy hidegvérű gyilkos Dzsana. Abból, amit eddig megtudhattam rólad soha nem azért tetted, amit tettél, mert élvezted volna. Csupán a fennmaradásért. Magadat védted.
*Most tényleg közelebb lép és kicsit fel is emeli a fejét. Arcvonásaiból nehéz olvasni az árnyak miatt, e nem a márványmaszk már, hanem valamivel enyhültebb.*
- Fekete pont pedig végképp nem vagy. Hisz most is ezen gondolkozol. Ha tényleg olyan rossz lennél, mint állítod magadról mindez nem érdekelne.
Dzsana
- Nem csak ez a mai eset Malor. Nem. Ez volt az ami rádöbbentett arra, hogy mivé váltam. Már rég nem az vagyok, akinek felnevelt az apám, a mostohaapám, de szinte lányaként szeretett. Megcsúfoltam őt, a tanítását, az emlékét, mindent. Nem ismersz. Az életemet csak dióhéjban mondtam el. Olyanok kimaradtak, amikért itt helyből akasztás jár. Igen.... Hidegvérű gyilkos vagyok. Mert az az, aki bemegy egy vadidegen házába mészárolni minden ok nélkül, mert addig soha nem látta az illetőt, nem volt vele dolga. Ez nem a fennmaradásról szól, nem magamat védtem akkor...
*Elhallgatok kicsit, s próbálom összeszedni magam.*
- Visszamegyek veled a városba, s ott rád, a törvényre bízom magam mit tesztek velem. Sem bujkálni nincs erőm, sem menekülni, mert annak sincs értelme.
Az Igric
*Malor hosszan hallgat. Próbálja helyére tenni a hallottakat. Végül megszólal, de hangja inkább gyengédséget sugároz, mintsem vádat.*
- Hibázunk. Ez az emberi természetünk része. Te szűkebb körben, én valami hangzatos jelszóval takarózva országnyi méretekben,de mindketten megtettük tettük mindazt, mire nem lehetünk büszkék és apáink is rosszallón tekintenek ránk. Viszont nem hiszem, hogy mostohaapád a lánya halálát kívánná. Dzsana sem bujkálnod, sem menekülnöd nem kell.
*Közelebb lép ismét. Szinte érezni a vértje enyhet adó hűvösét. Nem ér hozzád a fém, de hívogat az eddigi nekiborulások emléke. Az árnyékok között csupán a lovag szemei csillognak.*
- Ne dobd el magadtól az életed. Ahogy egy öreg szerzetes mondta a harcok után: "Meghalni könnyű, de tovább élni és viselni a múltunk súlyát elég büntetés mindannyiunknak." Ezért nem követtem sok társam a biztos halálba és nem kerestem tovább a végeérhetetlen csatát. Csupán azt remélem, ha saját házam táján és a környező derék emberek között sikerül némi jót is tennem az évek múltával képes leszek újra tükörbe nézni.
*Ismét elhallgat. Most viszont nem a lemondó, önmarcangoló csend kerekedik felül, hanem van valami, amit nehezen mond ki a férfi. Olyan a kifejezése, a testtartása, mint az erdőből kijövet a félbehagyott mondatánál.*
- Nem kérhetlek, de ... mégis... ha gondolod... maradj itt. Ezen a tájon kevés dolog történik. Nincsenek nyüzsgő városok, csupán álmos falvak. Sok tájat bejártál. Azt hiszem téged neveznek a bölcsek kalandozónak. Mégis... ha gondolod... itt megpihenhetsz.
Dzsana
*Kicsit hosszan gondolkodom el azon amit mond. Nem tudom hová tenni a fejleményeket, mert én teljesen másképp látom a dolgokat.* - De igen. Bujkálnom is kell, és menekülnöm is. Abasziszban talán a második napon olyan munkát vállaltam el, ami egyetlen ember meggyilkolásáról szólt, s közben egy egész ház népét irtottuk ki. A fizetségem nem lett volna más, mint hogy az arénába bekerülhessek. Nem... nem tudom, hogy Afuz mit akarna, de hogy így nem nevezne a lányának az biztos, és az is, hogy megvonna mindent, a támogatását, a szeretetét. Nem ezért szakított ki a biztos halál markából gyermekként, nem ezért nevelt. Nem dobom el az életem, nem kívánom a halálom. Pusztán a büntetésem várom, legyen az bármi. Én nem tudok jót tenni. Nem tudok hosszan maradni sehol. 1-2 hónap és beérnek, és ez a legnagyobb időtartam, amit egy helyen eltölthetek.
Az Igric
- Afuz haragudna rád mindezért. Meglehet. Megvonná a támogatását. Elképzelhető. Viszont abban biztos vagyok, hogy továbbra is lányaként szeretne. Nem azért nevelt fel, hogy még ha súlyos is a botlásod, eltaszítson. Azért nevelt, hogy tovább vidd az örökségét. Igen. Mindazt, amit tanított lehet rosszra használni. A kard gyilkolásra való. Ez az igazság. Mégis. A tanultakat jóra is használhatod. Ezt viszont magadnak kell megtanulnod. Hosszú és fáradságos, mert nincs aki megmondja mit csinálsz rosszul vagy jól. Tudsz jót tenni Dzsana.
*Kissé bizonytalanul a kezed után nyúl. Ha hagyod gyengéden megfogja, de nem emeli fel csupán tartja az ujjai közt.*
Dzsana
*Megdermedek, s a gondolatok csak úgy cikáznak fejemben. Biztos voltam a teljes elutasításában, erre...
Nem húzom el a kezem, de nem is moccan még egy porcikám sem. Csak bámulok egy pontot a vértjén sokáig.*- Nem tudok jót tenni. Nem ismerem az élet ezen oldalát. Nem értek máshoz, csak a gyilkoláshoz. Ezt tanultam egész életemben. Ráadásul... nem hozhatom senki nyakára a Kobrákat. Nem, ezt senki nem érdemli meg. Nem. ezzel tenném a legnagyobb rosszat mindenki ellen. Ellened. - *az utolsó mondatok már igen halkan és gyötrelmesen jönnek elő. Az utolsó szót pedig azt hiszem csak magamban gondoltam... de csak azt hiszem.*
Az Igric
- Van időd, hogy megtanuld, hogy tehetsz jót. Senki sem tudja egyik napról a másikra. Türelmesnek kell lenned Dzsana. Nem máshoz, csupán magadhoz. Afuz pedig nem az örökös vesszőfutást szánta sorsául lányának. Azt mondtad nem tudsz és nem is akarsz tovább menekülni. A Kobrák beérhetnek, de miért lenne ez rosszabb hely a megállásra és a szembefordulásra mint más? Attól félsz, hogy engem támadnak majd. Mint mondtam neked, jöjjenek csak. Ha tovább mész, hogy e táj népét és köztük engem védj más tájakra is követni fognak. Itt legalább van, aki szembeszálljon velük. Ami talán fontosabb. Itt nem lennél egyedül.
*Kis bátorításként ujjaid közzé fonja ujjait a lovag, de nem mozdul ő sem.*
Dzsana
- Megválaszoltad a kérdésed. Csupán ennyivel rosszabb.... hogy itt vagy. Nem akarom, hogy.... Velük az én harcom egyedül. Nem másé. A törvény elől nem akarok menekülni. Előlük sem, de nem itt... Nem - *felemelem a tekintetem. Szemébe nézek.* - Sem tőled, sem mástól nem kérhetem, hogy megvívja a csatát helyettem, vagy hogy akár egy picit is felvállaljon belőle. Ne kérj ilyet tőlem.
*Még mindig nem tudok mozdulni. Túl furcsa, túl hihetetlen az ami történik, és ahogyan történik. Lassan újra összeszedem magam, bár nem a gondolataimat, hogy tiszta fejjel tudjak döntést hozni jelen pillanatban, csupán lassan elérkezem arra a pontra, hogy nem engedem, hogy miattam más szenvedjen. Kerüljön bármibe. Fájjon bárhogy, de ezt nem engedhetem.*
Az Igric
*Felnézve szelíd mosolyt és hasonló gyengéd kifejezést fedezel fel a férfi tekintetében is.*
- Nem kell kérned semmit. Csupán én kérek tőled. Kérlek ne menj el. Vagy, ha igen had tartsak veled. Nem a Kobrák miatt, vagy a törvényért. Csak egyszerűen veled utazhassak, ha nem akarsz maradni.
Dzsana
- Még ezek után is....? - *kétkedve nézek a szemébe. Nem tudom elhinni amit mondott, és gyötrődöm a saját gondolataim között.*
Az Igric
- Igen. Mindezek után is. Miért? ... Mert fontos vagy nekem. Mert...
*Szemében őszinteség honol. Látszik a szót már tudja, hogy mit is kéne mondania, de valahogy nem meri kimondani. Végül nagyon halkan, csupán suttogva fejezi be az oly sokszor félbemaradt mondatot.*
-... szeretlek Dzsana. Nem tudok ezen az érzésen változtatni. Hiába minden nem tudlak elengedni, még ha merő önzésből teszem is.
Dzsana
- Én.... Nem.... Malor... Mi.... - *azt hiszem ezt nevezik olyan helyzetnek, hogy se köpni, se nyelni nem tud az ember. Épkézláb mondat nemigen áll össze a fejembe, így csak hebegek, hápogok és nézem az arcát.*
Az Igric
*Malor arcán kissé megfeszül a bőr. Nem tudja, hogy ez a habogás, a "Nem" neki szól-e vagy csupán a helyzet hirtelenségének. Azért nem veszi le rólad a tekintetét és zavarát beszéddel próbálja ideig-óráig palástolni.*
- Tudom önzés. El kellene engedjelek. Nem szabadna ilyesmikkel előhozakodnom. Hisz megvan a magad élete és ebbe nincs jogon betörni önkényesen.
Dzsana
- Nem erről van szó.... Ez számomra .... Én ezt nem tudom elhinni. Két napja ismersz. Vonzódni más, mint megszeretni.... nem tettem olyat, sőt inkább ellened.... és én.... - *az egyből lehön, hogy igazat mondok, s ha jól ismeri az emberek érzelemvilágát az is, hogy mindezt bennem a félelem táplálja, de hogy mitől... *
Az Igric
- Sok a közös folt. Vagy talán csak ezt akarták az Istenek. Sajnos nem tudom megmondani, hogy ily hirtelen hogyan történhetett mindez. Nem remélhetem, hogy viszonzásra találna mindez, de kérlek... ha nem sértel fel fájó sebeket az erőltetésemmel, tolakodásommal... mond Dzsana miért félsz? Látom a szemedben. A jólneveltség azt diktálná, hogy ne legyek ilyen tapintatlan, de...
*Elhallgat. A már az ismeretség kezdetéről ismerős nézés most nem maradt háborítatlanul. Mégis valahogy más a mostani helyzet. Nincs távolságtartás, nincs merevség az "illemszegés" miatt. Őszinte a kérdés.*
Dzsana
- Miért félek? Én nem... - *nem fejezem be. Csak nézem az arcát. Rájövök, hogy ez a pillanat nem az, hogy bármit is elhallgassak előle, hisz ő kitárulkozott teljes egészében előttem.*
- Félek. Igen. Mert ismeretlen számomra mindez. Mert.... mert nem tudom mit jelent, nem volt benne részem. Az eddigi kapcsolataim nem erről szóltak , és az sem volt sok, hisz látsz a szemedre, s tudod mire gondolok, hogy miért. Félek, hogy bajod esik, félek, hogy én okoznám a veszted, a halálod.
Az Igric
- Nem baj, ha félsz. Az ismeretlen mindenkit elrettent. Ha eddig nem is volt benne részed az a kérdés, hogy meg szeretnéd-e ismerni az élet ezen részét? Nem azt kérem, hogy velem kapcsolatban, csupán annyit kívánok teljes szívemből neked, hogy megismerhesd Dzsana.
*Kedvesen elmosolyodik a látása élességére tett megjegyzésen és még egy kicsit közelebb húzódik, de egy leheletnyi távolságot még hagy számodra.*
- Látok és tudom mire gondolsz, de ha belenézel a szemembe mit látsz ott Dzsana? Számítást? Merő testiséget, mint esetleg másoknál megesett? Vagy valami mást, valami tisztábbat? Egy eszméért képes lettem volna meghalni, még ha mint kiderült csak egy ábrándba vetettem hitem. Ez viszont igazi, ez az érzés. ... Nem te okozod a halálom. Ezt viszont nem tudom neked bebizonyítani, ha nem engeded, hogy veled tartsak. Még ha csupán távolról csodálhatlak is.
Dzsana
- Távolról csodálni engem? :-O Nem, nem látok a szemedben számítást, nem tudom mit látok benne. Nem ismerem, nem tudom megmondani. De nem mondom, hogy rossz, vagy... csupán nem ismerem. Megismerni.... Én.... Furcsa. Veled. Más minden. Más mint eddig bárkivel. Nem akarlak itt hagyni, nem akarok elmenni, de nem akarom a nyakadra hozni őket. És az sem érdekel, hogy jobb harcos vagy mint én.
Én nem tudom....
*és ez tényleg így van. Nem tudom, hogy ebben a helyzetben mit tegyek - a kettősség pedig feszít. Egy kis nyugodtságra vágyva a mellkasának támasztom a fejem, hogy a hideg vért hűtsön kicsit, hátha akkor a gondolkodás jobban megy, s összeszedettebb leszek.*
Az Igric
*A vért hűvös fémje valamelyest megnyugvást ad. Nem nyújt válaszokat a kavargó kérdésekre, de mégis valahogy biztonságot ad a kemény felület.*
- Nem hiszem, hogy jobb harcos lennék nálad. Csupán vastag a második acélbőröm. Túlságosan természetes már számomra, hogy egy lemez-csigaházba húzódjak. Vagy...
*Itt egy halk kis kuncogás is felhangzik. Csupán árnyéka az igazi vidámságnak, de mégis tisztán cseng.*
- Vagy, ahogy a legjobb barátom mondta rég. Túl ostoba és makacs vagyok meghalni. ... Azt mondod nem akarsz elmenni és nem akarsz itt hagyni. Mond Dzsana mit szeretnél? Nem kell azonnal válaszolnod. Tudom mindez egyszerre sok. Van idő átgondolni. Csupán annyit kérnék, hogy amíg át nem gondoltad engedd, hogy veled maradhassak.
*Kicsit megtöri a vért adta álságos nyugalmat, hogy gyengéden átölel Malor szabad kezével és e mozdulat nyomán megzörren a vért illesztéseinek vasa. A lovak mintegy jótékony paraván állnak továbbra is nyugodtan köröttetek és békésen rágcsálják a zöld növényzetet.*
Dzsana
- Hogy mit szeretnék? Őszintén? Nem tudom. *Átölelem, hiába, hogy a vértjét csupán, és alig érezhet belőle valamit. Hosszas hallgatás után szólalok meg ismét.* - Erre nem tudok választ adni még. Miközben eltemettem azt az embert.... megfogadtam, hogy nem veszek kardot a kezembe. Hogy nem gyilkolok többet. Elég volt. Elhamarkodott volt. Mert így holnap nem tudok segíteni, ha baj lenne. És.... és az eddigi életemet adtam fel ezzel. Látod, már gondolkoznom sem megy.
Úgy ismertelek meg, s eddig csak azt láttam tőled, hogy mennyire erkölcsös vagy. Akkor mondd, hogy lehet, hogy engem így elviselsz, sőt..... szeretsz? - *kérdem tőle, belenézve a szemébe, ahogy kicsit kibontakozom az ölelésből.*
Az Igric
-A kard és az ölés nem egy és ugyan az. Ha megfogadtad, hogy egyiket se használod többé elfogadom és minden erőmmel azon leszek, hogy ne kelljen megszegd a fogadalmad. Feladtad eddigi életed? Ezek szerint egy új életet kezdtél. Hisz itt vagy velem és élsz. Csak még meg kell találnod az új életedben a helyed.
*Kicsit enged az ölelésen, hogy egymás szemébe nézhessetek.*
- Erkölcsös. Talán igen. Remélem, hogy mondhatom magam annak és nemcsak egy illemtől megdermedt gépnek. Hogy hogyan szerethetlek? Talán úgy, hogy nem azt nézem, mit tettél eddig akár ma, akár tegnap, akár évekkel ezelőtt. Hisz én se vagyok jobb. Tegnap öltem én is a ránk támadó banditákat a "törvény nevében". Évekkel ezelőtt pedig... öltem. Benned látom a jót. A mérhetetlen jóságot, még ha eddig el is volt temetve legbelül. Pyarron eszméje nem azt tanítja, hogy nincs megbocsátás az emberek bűneire, csupán a megbocsátást nem mi adhatjuk önhatalmúlag, hanem az illetőnek is akarnia kell. Számomra a fogadalmad is azt bizonyítja, hogy akarod Dzsana.
*A lovag szemében őszinte nyíltság látszik és még valami kissé fátyolos csillogás, mely valószínűleg tényleg a szeretet jele lehet.*
Dzsana
- Eldobtam, mert egy szörnyetegnek láttam magam. Rosszabbnak mint ők - *mutatok a ház felé, ahol a foglyok vannak.* - Viszont nem tudom, hogy képes leszek-e betartani azt, ami eddig az életem része volt, vagyis helyesebben fogalmazva, ami eddig éltetett. A harcra gondolok és nem a gyilkolásra.
De már mindegy... apám kardja ott pihen áldozata mellett. Kétségeim vannak, s ahogy ismerem magam Malor...
Az Igric
- Harcos vagy Dzsana. Nemes mesterek tudásának letéteményese. Ezt nem kell és talán nem is szabad megtagadnod. A gyilkolást lehet. Még a kardot is felválthatja más, de harcos lelked megmarad. Kétségek pedig gyötörhetnek mindannyiunkat, csupán az a fő, hogy le tudjuk őket gyűrni. Ezt a csatát viszont nem kell egyedül megvívnod...
*Gyengéden kisimít egy kósza tincset homlokodból. Keze érintése különös melegséget sugároz pedig nem látszik lázasnak sem ő, sem magadon nem érzel betegséget.*
Dzsana
- Segítesz? - *ennyit tudok csak kinyögni, miközben nézem az arcát. Valahogy nem akarózik megtörni a pillanatot. Érintése kissé megborzongat, de jólesően és nem tudom szavakba önteni érzéseimet. Hagyom hogy hagy csináljon kezével azt amit akar, bár legszívesebben hozzábújnék - de korainak ítélem. Így marad egy őszinte mosoly, s a barna szemekben egy fellobbanó lángocska.*
Az Igric
*Nem szól egyenlőre a férfi. Szemében hasonló csillogás fénylik és megjelenik arcán egy szelíd mosoly is. Keze finoman cirógatva a mahagóni bőrt követi arcszéled ívét majd az állról elszakadva megfogja másik kezedet is. Hangja megnyugtató és mégis bujkál benne valami izgalomszerű is.*
- Segítek.
Dzsana
*Csendben maradok mindaddig míg a kezem meg nem fogja. Viszonzás képpen ujjaimat összekulcsolom az övéivel, s a szándék most már meg is valósul - hozzá bújok. Bújnék - ha a két vért engedné. Halkan felnevetek
*- Azt hiszem ez vértben nem az igazi.
Az Igric
*A szándék viszonzásra is talál, ahogy egymásba kulcsolódnak ujjaitok és közelebb húzódnátok egymáshoz. Először meglepődik a nevetésen a lovag, de aztán ő is vidáman felkacag.*
-Tényleg nem az.
Azt hiszem most kicsit problémás lenne itt az erdő rejtekén lehámozni a kagylóhéjam.*Mégis különös cinkos csillogás bujkál Malor pillantásában, ahogy kezeidet a vért csatjaihoz húzza.* -Más részt viszont éjszakára így is-úgyis le kell vegyem.
Dzsana
*Mosolyogva segítek kikapcsolni a szíjakat, s lehámozni róla a vértet - mindet.* - Látod, nincs ezzel probléma. Akkor lenne probléma, ha valami nem akarna lejönni.
*Azzal, hogy segítek neki, bizonyára több idő elmegy, amit mondjuk én nem bánok, de az ő gyakorlott keze biztos hamarabb végezne. A leszedett darabokat meg csak szépen egy kupacba rakom magunk mellé.* - Na, így már másabb, vas nélkül Az Igric
*Visszamosolyog Malor is. Ahol megakadnál azért segít, hisz tényleg ő ismeri behatóbban a vértje eresztékeit, de nem kapkodja el és hagyja, hogy a nagyjával te babrálhass el. Közben csillogó tekintetét rád függeszti. Végül lekerül az utolsó vas is.*
-Kissé pőrének érzem magam, de mindenképp jobban illik a pillanathoz.
*Most, hogy elhárult az utolsó "akadály" a férfi magához húz és átölel.*
Dzsana
*Megjegyzésére csak megrándul a szám - még sikeresen visszafogtam a nyelvemre toluló megjegyzést, aminek valószínűleg nem örülne. Lassúságát, tétovázását észreveszem, s úgy gondolom valami visszatartja attól, amit sejtünk, vagy legalább is amire én várok - és ennek hangot is adok.*
- Te is félsz valamitől? Talán tőlem?
Az Igric
*Kicsit komolyodik az arckifejezése, de nem múlik a szelíd, szerelmes kifejezés.*
- Őszintén szólva igen, kicsit félek. Nem tőled félek, hanem Téged féltelek magamtól. Nem akarom elrontani vagy elkapkodni. Te mondtad, hogy még nem tudod mi lesz és én nem akarom, hogy olyat tégy, amivel kapcsolatban kétségeid vannak.^^
Dzsana
- Nézz bárminek... a jövővel kapcsolatban vannak kétségeim, s nem azzal amit most szeretnék. *Kicsit beharapom a szám szélét, alig észrevehetően, majd közelebb bújok hozzá. Ha nem ódzkodik, akkor bizony megcsókolom gyengéden.*
Az Igric
*Nem ódzkodik. Először kissé még bátortalanul fogadja, mint aki nem meri elhinni, de végül szorosan magához ölel és viszonozza a csókot. Szintén gyengéden kezd, de ha érzi, hogy neked sincs ellenedre egyre szenvedélyesebben csókol. Szólni nem szól közben. Nem nagyon maradt mit mondjon a jelen varázslatos pillanatához.*
Dzsana
*A szenvedély elkap, talán túlságosan hamar is. Rövid időn belül már nem a gondolatok vezérelnek, hanem az ösztönök. Valamint az elmúlt három év eme örömforrás nélkülözése. Így nagyon belemelegedve a csókba hamar elragadtatom magam, s bizony a ruhájával kezdek bíbelődni.*
Az Igric
*Még a csókok után megállhatna a lovag. Ahhoz talán lett volna elég akaratereje, de ahogy megérzi kezeidet a ruhák kioldását kutatni egy pillanatra áll meg csupán, majd finoman ő is hasonló irányba kalandozik kezeivel, miközben nem hagyja abba a csókok halmozását sem. Érzed, hogy átkarolva derekad gyengéden húz a dús fű irányába.*
Dzsana
*A világ megszűnik körülöttünk. Már nem maradt más csak Ő és Én. Engedek a húzásnak. Menet közben megszabadítom felsőruházatától (ha bírom), s nem állítok akadályt, hogy ő is hasonló képpen cselekedjék. Csókjait viszonzom, bár a gyakorlatlanság eléggé rásüti a bélyegét a cselekményekre, de talán nem vehető annyira észre az őszinte érzések között.*
Az Igric
*A vért alatt viselt zubbony hamar le kertül és az inget sem nehéz lehúzni a lovagról. Közben a természet lágy ölét elérve Malor kezei is utat találnak a felsőrész alá, hogy szépen lesegíthessék. A csókok áradatában és az érzelmek viharában nem tűnik fel gyakorlatlanság, csupán a talán túl sokáig vissza fojtott érzések és vágyak szülte kis esetlenség mindkét fél részéről.
Ekkor megszólal a józanság hangja. Szava kísértetiesen emlékeztet egy halk, kissé helytelenítő (ha ez esetben ezt értelmezni lehet egyáltalán) nyihogásra. Mivel erre még nem igazán reagál a pár, így a józanság nedves orra is oldalba talál titeket a hatalmas csatamén jóvoltából.*
Dzsana
*Az oldalba bökősdi nagyon nem tetszik, de ráébreszt arra, hogy ez az este nem alkalmas egy légyottra. Nem szólok, pusztán mélyeket lélegezvén támaszkodom Malornak, és csak aprókat ingatok fejemen.*
Az Igric
*Szaggatottan szakad fel az önkéntelenül visszafojtott levegő a férfiból és fejét nyakhajlatodba fúrja, de ő is megáll a kéretlen figyelmeztetésre. Majd néhány mély lélegzet után felemeli fejét és bocsánatkérőn a szemedbe néz.*
- Azt hiszem igaza van öreg barátomnak, még ha nincs is ínyemre, hogy a lovam beleszóljon mindebbe.
*A hátas mint aki jól végezte dolgát visszatér a mellettetek lévő fűcsomó módszeres pusztításához.*
Dzsana
- Igen, tudom. Okos állat a ló.
Azt hiszem vissza kell mennünk Mustafáékhoz. Pedig... *Adok Malornak egy csókot, majd mielőtt hosszabban is elcsattanna kibontakozom gyorsan az öleléséből (már ha hagyja), és inkább a ruhámmal foglalkozom, hogy ne legyen olyan zilált.
- A vértedet a házba visszük? És a lovak kint éjszakáznak ugye? - *próbálom terelni a gondolataimat, érzéseimet az elmúlt percekről, még akkor is, ha így hülye kérdéseket teszek fel.*
Az Igric
*A csókot ismét viszonozza és nem akaródzik elengedjen, de azért hagyja, hogy szépen kibontakozhass, majd csak csendben figyeli, ahogy igazgatod magadon a félig-meddig már lekerült felsőrészt és a kissé meggyűrődött nadrágot. Végül a témaváltást próbálja követni belátva, hogy neki sem árt összeszednie magát minden téren. Így feláll ls visszaveszi az inget és a zubbonyt is.*
- Igen. Úgy gondolom a lovakat a kút mellé vezetjük és mi pedig a házban töltjük az éjszakát. ... Mustafáék már biztosan kezdenek felfigyelni a távolmaradásunkra.
*Ezzel a nyergeket visszateszi a lovak hátára, de nem csatolja be, csupán így nem kell kézben cipelni vissza a táborig. Összeszedi a vértje darabjait, de mielőtt elindulna visszafelé még hozzád lép és jelenleg szabad kezével egy rakoncátlan fűszálat húz ki a hajadból mosolyogva.*
Dzsana
- Szóltam Mustafának, hogy beszélnem kell veled négyszemközt, addig rámarad az őrködés. Súrion meg alszik. Kiütötte magát.
Azt hiszed, hogy a tiedben nincs?
Még a ruhádon is látszik... meg a vért 
Az Igric
*Megnézi magának a holdfényben a levetett zubbonyt és bizony itt-ott a rövid, de intenzív igénybevételnek köszönhetően látszanak a beletört zöld fűfoltok. A haját csak megborzolja kissé, de nem különösebben foglalkozik a nyomokkal.*
- Azt hiszem nem tettünk túl jó benyomást a ruhatárunkra.
:P:D A vért... nos mondjuk, hogy melegem volt.(A)Dzsana
- Közeleg az éjszaka - meleged volt
Engem nem zavar egyébként, csak ne tegyenek megjegyzést, mert azt nem biztos, hogy tolerálom. Viszont azt hiszem ez Mustafától éppenséggel várható.
Az Igric
- Remélem tapintatosabb lesz, mint szokott. Egyébként engem csupán az zavarna, ha rajtad köszörülnék a nyelvüket, de azt hiszem majd megoldjuk.
*Ezzel ismét a szelíd kifejezés ül ki arcára és a kezében felhalmozott vértdarabokkal elindul a tisztásra.*
Dzsana
- Ne féltsél. Mustafa némelyik emberhez képest még modoros is. Volt már ettől rosszabb társaságom. *Segítek, ha tudok és vissza ballagok vele én is a tisztásra, ha más nem lovamat vezetem kantárszáron.
>
// 