Tadzeh

[Yvett de Crei]

Yarradic Pagan

*A jelenetet magam körül kicsit furcsálva és idegesen nézem, ám megkönnyebbülök, amikor a tűz hála a rázúduló víznek kialszik mindenütt.
Az alakot megpillantva megtorpantom Fyrt egy pillanatra, és amikor felé venném az irány el is tűnik. Csalódott vagyok. Nagyon.
A kiégett tájon a várostól távolodva léptetem lovam. Egy nyugodt, békés helyet keresvén. Olyan helyet ahol legalább két napig eltud lenni Fyr, tud bőségesen legelészni, és van a közelben patak, vagy természetes ivóhely számára.
Magamba süllyedve keresem ezt a helyet, s addig megyek míg nem találok ilyet.*

[Kaspar Otlokir]

(Habar Ind Aaya Khaziz)

A szobádat gond nélkül megkapod, csak egy aláírásodba kerül a már ismert lapokon.

Fent a lovagok engednek a szíves invitálásnak.
-Azt hiszem valamilyen jóféle seritalt el tudnánk viselni. Válaszolja neked az idösebb.
-Nos legalább ketten vannak. Mi csak Calamot ismerjük személyessen, Ö keresett meg minket, tegnap. Azt mondta hogy a társunk bajba került és felajánlja népe segítségét, de feltétel volt hogy amíg nem sértik tettei pyarron eszmei határait, addig nem lépünk közbe. Ma Ifin helyett itt vagyunk. Sajnos igaza volt.

-Az akivel beszélget úgy véljük a mestere lehet, bár el nem tudom képzelni mire taníthatja. Veszi át a szót a fiatalabb.
-Mi látni még nem láttuk a Mestert, de a kaput min idáig jutottunk azt is Ö nyitotta, és ez volt eddig a legrövidebb min átkeltem. Többször tűnt már így el. Én nem tudom mi kell ahoz hogy varázsoljon egy elf, de Ö még csak meg se mocant , meg se mukkant és úgy csinálta.

[Kaspar Otlokir]

(Yarradic Pagan)

A hegyoldalon már lefelé baktatsz Fyr hátán, mikor a víz csobogását elnyomja végre a tenger morajlása. Bár a táj még nem zöldült ki, és nem kapott új eröre- ez az évszázados kizsákmányolás miatt már jó ideje nem fordulhatott erre elö- de a pusztítás abbamaradt.
Meg meg áll Fyr, a nógatásod ellenére is, valahogy nem akaródzik neki arra menni merre Te szeretnéd.
Visszafordulsz hát a nyeregben ,vajon mi vonzhatja hű társad a város felöl.
Ott még az ámuló parasztokat a földek szélén, mögöttük a városkát látod. Kikötöjében a hegyek által övezett öbölben fehér vitorlák suhannak csiga lassúsággal a város vagy a tenger felé. A Quiron kékje fedi le erröl az oldaról a horizont vonalát. Tekineted röppenö pillangó gyannánt a szárazföld belsejében futó hatalmas bárkák, aprócskának tűnö körvonalaira téved a Vadvíz fodrozódó habjain.
Talán nem olyan sok patak, vagy folyó lehet, egy ekkora folyam vízgyűjtö területén, és arra kellene keresned a táborhelyed.
Ahogy a város és a folyó mögött, a párafelhöbe burkolózó röghegyek zöldjében felsejlö völgyre téved tekinteted, úgy véled megtaláltad az ideális irányt. Az éritetlen vadon szinte csalogat, minden veszélyével és ösi háborítatlan nyugalmával, a természet minden kincsével.
A távolban egy papagájcsapat röppen át a gomolygó köd alatt és majmok kórusának hangjait hozza feléd a szél. Ahogy egyre közelebb kerül szellemed a Földanyához úgy véled egyre inkább hallani a természet halk sóhaját a város rabigája alatt.

[Yvett de Crei]

Yarradic Pagan

- Mi a baj Fyr? - *kérdem a lovamtól, s megfordulok. Alaposan körbekémlelek, hogy vajon miért nem akar tovább menni.*
<Lehet rosszat érzékel arra, s ezért ódzkodik. Hallgatok rá. Az állatok nem buták.
Hát az ott?... Folyó... Nem ismerem a környéket, ki tudja erre meddig kell mennünk míg találok megfelelő helyet Fyrnek. Mert ha nem lenne velem, akkor mindegy lenne találok-e itatóhelyet vagy sem.>
*Vissza indulok a látott folyó irányába, de úgy, hogy a várostól távolodva megyek.
Olyan helyen állok meg, ahol láthatólag emberek nem mászkálnak még ritkán sem. Maga a természet vegyen körbe, minden mást ki akarok zárni.
Menet közben összegyűjtök némi élelmet - gyümölcsöket, amiket ehetőnek titulálok, ha nem találok üres erszénnyel vágok neki a magam elé kitűzött feladatnak.
Megtalálva a helyet leszerszámozom Fyr. Nem kötöm sehová, ha akar elcsatangol. Bár csak Erion óta van velem, de eddig sosem hagyott cserben.*
- Vigyázz magadra, mert most... egy darabig nem tudok rád is vigyázni. Óvatosan a környéken való csatangolással. Van élelem, s víz. De ha veszélyben vagy inkább menekülj, s hagyj hátra engem. - *szemébe nézve mondom ezt kissé féloldalasan állva, majd egy csókot lehellek a pofijára.
Kényelmesen elhelyezkedem ezek után a talajon lótuszülésben. Tenyeremet az ég felé fordítva térdemre helyezem. Pár percig csak iszom a látványt magamba, mert ez a háborítatlan erdő... nincs rá szó, mit jelent nekem jelen pillanatban.
Majd lassan lezárom szememet és belsőmet, szellememet Istennőm felé fordítom, hogy bocsánatát kérjem mindazért amit az elmúlt hónapokban tettem ellene.*

//Aszkézis
12 Mp, V.i. 1 óra, Hatóidő 1 nap(?)//

[Kaspar Otlokir]

(Yarradic Pagan)

Fyr egyáltalán nem fejt ki ellenállást az új útirányal szemben. Békéssen üget, néha le le tépve egy egy útszéli páfrány leveleit.
A várost elkerülve a művelt földek és a legelök között haladsz. Balról egy tábla gabona, jobbról pedig a hegy lába felé, birkanyáj fehérje villan a zöld lankákon. A művelt emberlakta földeket elhagyva már csak a vadállatok csapásait követve juthasz beljebb, utat nem találsz. Bár a folyót hallod, csak nagy ritkán kerülsz hozzá olyan közelségbe, hogy a sötétzöld víztömeget megpillantsd. A lovadról már az erdöbe váltáskor le kellet hogy szállj, hisz erre nem alkalmas szegény pára, vagy a saját kobakodat kell felvértezned valamivel. Ahogy elhaladsz az égbe nyúló matuzsálemek és a kidölt társaikon tenyészö ifjoncok mellet a rajtuk nyüzsgö élet megdermed egy pillantra, hogy távozásod után ott folytassák a mindennapok perpatvarait ahol abbahagyták. Az erdö fülledt párás levegöje nehézzé teszi a légzést a füves pusztához szokott szervezeted számára. Alig fertáylóra alatt már ömlik rólad a víz, és alig kapsz levegöt. Kénytelen kelletlen lepihensz, miközben Fyren nyomát sem látod, hogy különösebben megviselné az utazás. Farkával módszeressen elhajtja az élösködöket, mik belöle kívánnak delelni. Ahogy eddig is tapasztaltad, erre felé leginkább csak a fák koronájában láttál gyümölcsöket pompázni, ám ahoz hogy felmássz értük még nem vagy elég éhes.. vagy bátor.
A pár perces pihenö és Fyr ismételt legelgetése után csak eröt veszel magadon, és tovább indulsz, még mindig próbálva igazodni a folyó vélt vonalához.
Fáradozásod csak jó pár óra múlva hálálja meg a természet, vagy a jószerencse nevezzük bárhogy is. A folyó mi a völgyben fut egy a túloldalon magasló szürkés színű szikla oldalán megtörve nyerte el az irányát a városka felé, és itt a te oldaladon egy kis homokos föveny, mellete pedig füves-virágos tisztás tárult a szemed elé. A szegélyt alkotó fáknak-köszönhetöen az oldalról is érkezö napsugaraknak- dús lombozatuk szinte a földig ér és némelyik ágait súlyos gyümölcs-teher húzza. Azt hogy ehetö-e nem tudod, de a papagájok egyértelműen innen vettek zajos rajtot, érkeztedkor.
Fyrt elersztve és a gyümölcsöktöl eltelve kezdessz bele a folyó partján a meditációba. Mikor már úgy érzed teljessen áthatja tested, minden gondolatod, szinte az ereidben csordogál a természet ami körülvesz, belekezdessz a litániába. Hangod még hosszan viszhangzik a folyó felett mire a végsö magas elnyújtott kiálltásod elhall a fák és a sziklák között. Elmédben a gyermekkorod, a falvad és testvéreid, növéreid képe felváltva bukkan fel, majd a sok általad bejárt és néped által szentnek tartott helyek következnek.
Azután ahogy múlik az idö és a napppal éjszakába fordul, lassan a környékedre merészkednek az éjj állatai is. A túlpartról egy elnyújtott morranás jelzi hogy valamely ragadozó oltja szomját a jól sikerült vadászat után. Melleted és mögötted pedig apró rágcsálók és puha szárnyak suhogása árulkodik az örök törvényröl. Az éjj leple és a két hold fénye olyan valóságában mutattja meg számodra ezt a dzsungelt, amilyen változatosságot a füves pusztákon és a ritkás ligetekben otthonod környékén nem tapasztalhattál.
Reggelre megrendülve természet anyád mindent elborító hatalma láttán, érted már hogy bármely pusztító is az ember és az Ö mérhetelen bírvágya, soha nem érhet fel a természet teremtö erejéhez.
Szorgalmassan szajkózod az imákat és próbálod magadban összegezni a éjjel tapasztaltakat. Talán csak beavatásod napján érezted magadhoz ilyan közel Földanyád.
Végül a lemenö nap fényénél, a folyóparton ülve puha lépteket hallasz magad mögött, melyeket egy mély morranás kísér. A lebukó nap vízen megcsillanó fényében egy jól megtermett barnásszürke színű nagymacska telepszik melléd és kényelmes mosakodásba kezd ott elötted. Eleinte moccani sem mersz, ám mikor -ha jól számoltad- még tíz lélegzet vétel után is életben vagy, inkább érdeklödve mint félelemmel tekintessz új társadra.

[Yvett de Crei]

Yarradic Pagan

*Magambasüllyedek teljesen, eggyé válok a természettel amiből lettem.
Végtelen fohászokat mormogok magamban Istennőmhöz, s felváltva mélyülök el a mindent átható megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan erőben.
Tudatomnál vagyok, s mégsem. Különös állapot ez. Különös, melyben láthatom mindazt, amire Ő képes. Erejével szinte most kerülök szembe legelőször teljesen, s felfogom végre mi felett van hatalma.
Hajnaltájt beugrik az a nap, amikor kiválasztott közvetítőjének hazámban. Az a csata lejátszódik újra - az érzés mi Hozzá fűz leírhatatlan, és csak mélyül egyre jobban lelkemben.
Tudom, hogy bűnöm nem kicsi, érzem, hogy ennyivel még nem engeszteltem ki Őt.
Magamhoz veszek némi élelmet, s iszom pár korty friss vizet a folyóból, majd az égen lassan változó narancsos napkorong tündöklő szikrázóságával újra elvégzem a szertartást, hogy egy újabb napot tölthessek magambamélyüléssel itt, távol mindentől mit érintett valaha is ember, s oly közel Hozzá, hogy szinte beleolvadok, eggyéválok a természettel.
Ezen napon is felválta imádkozom, s meditálok, egy szikrányit sem jut eszembe az emberek barbár világa, s az ami történt. Nem számít más csak Ő és Én, hogy megértsen, megbocsásson, s végül a megfelelő feladattal, vagy akár útmutatással ellásson.
A nap lebukni készül, és én még mindig kántálok félhangosan Hozzá. Befejezvén veszem észre az érkező állatot, s szívem egyből megáll pár pillanatra. Nem merek moccanni, s a levegőt is lassan félve veszem, ám szépen lassan enged görcsösségem. Hisz mi ez ha nem egy jel Tőle. Biztos vagyok abban, hogy ez a nagyra nőtt macska (mivel nem ismerem milyen faj lenne) nem magától érkezett, hanem Ő küldte.
Fejemet felé fordítom és végtelen szeretettel nézem azt amit csinál. Nem szólok hozzá, türelmesen várom míg végez, s közben magamban ismét imával szólok Istennőmhöz, kit most annyira, de annyira közel érzek magamhoz.*

[Ichigo]

(Habar)

*Kilép a a szobákat intéző nőhöz majd, lerak elé egy fél ezüstöt*

-Kérem hozasson a szobámba 2 mézsört[közös]

*Visszatérve a két lovag elmondja amit tudnak az elfről és álítólagos mesteréről, majd annál a résznél amikor megemlítik hogy varázslásnál nem használja a kezét és semmi mást felhúzza a szemöldökét*

<Hmm....érdekes. Vagy ennyire mestere a mágiának, vagy ennyiben különbözik az elfekmágiája.>

-És miennyi idő múlva szokott feltünni ismét?[közös]

*Addig beszélgetnek álltalános dolgokról, történetekről, míg az elf ismét meg nem jelenik*

[Kaspar Otlokir]

(Yarradic Pagan)

A nagymacska még egy darabig tisztálkodik, majd felkapja a fejét és füleit hegyezv figyel a hátad mögé. Most látod csak hogy a fülei végén helyes kis bojtszerű szörpamacsok vannak.
Már atz hinnéd hogy ott folytatja ahol abbahagyta, mikor felugrik és teste gyorsan mint az angolna és nesztelenül mint egy elf eltünik mellöled. Ahogy utánnanézel látod távozni a leomló fák koronája alatt, kicsit távolabb attól a helytöl ahol te megjöttél. Nem tellik el sok idö és nagy ropogás és recsegés adja tanújelét annak hova is tűnt el a macsek, bár fájdalmas bögés nem volt, valószínüleg ma még megúszta, akármi is volt.

Még estig maradsz a folyó által épített homokos parton aztán, úgy érzed ideje lenn menni, dolgod van a városban. Vár rád ott valaki, aki sokkal tartozik neked és istennödnek is, nagyon sokkal. Céljaidban megerösödve, felvértezve az emberi ostobaság ellen hittel vágsz neki a visszafelé vezetö útnak. Sajnos Fyr eddig nem került elö, és lassan a nap is lebukik a hegygerinc mögött, bár narancsos fénye még megfesti az álomba csendesedö erdöt.

[Kaspar Otlokir]

(Habar Ind Aaya Khaziz)

A két lovag mikor visszatérsz a szobádban éppen hevessen vitatkozhatott valamin. A folyosóra kiszűrödö hangok erre engedtek következtetni.
Beléptedkor az egyikük az ablaknál áll, feldúltnak tűnik, ám nem szól. A fiatalabb aki az egyik székedre tette le magát ,még megcsóválja a fejét társára nézve, és kiváncsian néz rád, mit intéztél.
//pls egybe hozom az idösíkjaid, erre már ne reagálj. Szépen megjön a ser, és beszélgettek, idöröl politikáról, kereskedelemröl, és a háborúról a sivatagban.//

A társaid korsója alján ugyan van még pár csepp, de mondhatni kiürültek a sereskupák, mire megjelenik az elf. Bár gyalog érkezett, a lépteit így sem hallotad, arra figyelsz fel hogy nyílik az ajtó. A lovagok is a markolatra teszik kezüket, ám mikor belép Calam ellazulnak, és kíváncsian néznek rá hátha megmagyarázza tettét.

Ö csak végigméri a társaságot és ennyit mond:
-Tűz volt, de eloltottam.
Leül az ágyad szélére és int az idösebb embernek hogy Ö is üljön le. Azon látszik hogy ellenkezne, ám mégiscsak helyet foglal társa mellett az asztalnál.
-Akkor belefognék ha nincs ellenvetés.
Végignéz rajtatok, és ha senki sem szól akkor elkezdi.
-Gondolom azt már sejti hogy a zekéröl van szó. Arra is rájöhetett mint a művészet használója hogy, nem közönséges tárgy. Szerintünk elég ösi darab, talán a népem nagyjai készíteték még virágkorukban hogy az elveszett javaikat megtalálják. Sajnos Mi, ma már nem tudjuk rendeltetésszerüen használni. Népem tagjait, és sajnos az embereket is lassan elsorvasztja. Sajnos saját maga választja hordozóját, és attól addig nem szabadul míg él. Nos igen ezek nem a legszebb hírek, de úgy véljük tudnia kell.
Igen jól sejti nem véletlen volt ez az Önök Krdajának követöinél már lassan egy évezrede.
A zeke viselöjét megérzésekkel ruházza fel, mellyel ösi kincsek nyomára lelhet.
Ezek a javak eleddig elegendöek voltak ahoz hogy a zeke viselöjét romlásba taszítsák, ám a Rend tagjai ellenálltak a kísértésnek, és lassan négy évszázada sikerrel használták fel a zeke hatalmát, több generáció feláldozása által. Sejtheti ha egy magamfajtát közel 200 év alatt sorvaszt el, mennyi ideje lehet egy embernek. Az amiért itt vagyunk hogy elsösorban- és ezt bármennyire is tagadják a drága lovagok, tény- elf relikviákhoz vezeti el a zeke tulajdonosait. Sajnos nem csak kizárólag így volt rá eset hogy néhány aquir is képbe került, de a Hatok eddig visszaűzték a maguk választotta pokol mélyére a fertelmes ... nem nevezném öket lényeknek. Arcán undor tükrözödik, most elöször mióta találkoztál vele.
-Nem is ez a lényeg, de szándékunkban áll a továbbiakban nem kiszolgáltatni akárkinek népünk örökségét. Ezért vagyok Én és a mesterem most itt.
Pár pillanatra befelé figyel, majd folytatja.
-Nos, Mesterem szerint az Önben csörgedezö vér az oka, de a zeke úgy tűnik nem kezdte meg szipolyozó tevékenységét, pedig már lassan egy napja birtokolja.
-Gondolom van jó pár kérdése, ezekre idövel választ is próbálok, próbálunk adni vagy találni, de javaslom mihamarabb induljunk.
Amikor az elf az indulásra tereli a szót érzed valami megmozdul eddig tökéletes önkontrollod ellenére és mennél nem tudod merre csak úgy az orrod után. Talán kint a szabadban már jobban tudnád hogy mi is a célja vágyakozásodnak.
Miközben ez a pár gondolat és a döbbenet fut át rajtad az érzelmek jelenléte miatt feltűnik hogy valószínüleg maszkod is lehullhatott mert az összes jelenlévö olyan "mindetértö, mindent tudó" kifejezéssel néz rád.
Végül ismét az elf szólal meg.
-Akkor merre is menjünk?

[Yvett de Crei]

Yarradic Pagan

*A nagymacska eltűnését nem tudom mire vélni. Nem értem Istennőmet, mit akart ezzel. Így folytatom az imám és a meditációm estig, amikor is egyre jobban erősödik bennem az érzet, hogy térjek vissza a városba és végre tegyek eleget fogadalmamnak.
Összeszedem a cuccomat. Párat füttyentek Fyrnek, hátha előjön. Ha nem érkezik meg egy fertályórán belül, akkor felpakolom az összes cuccom - lószerszámmal mindennel - és így indulok vissza lassan a város felé, majd pár méter után meggondolom magam és visszatérek az eddigi "táborozóhelyemre". Itt töltöm az éjszakát, már nem indulok neki az útnak a város felé.
Ha elfogyott a gyümölcsöm, akkor még a szürkületben keresek. Tábortüzet nem gyújtok, így töltöm el az éjszakát a vadon mélyén.*

[Kaspar Otlokir]

(Yarradic Pagan)

Füttyjeleidre Fyr-nek se híre se hamva nincs és ezen sajnos az idö múlása sem segít.
A fákon még böven találsz gyümölcsöt, az a két nap mit eddig itt töltöttél nem rengette meg a környék egyensúlyát, legfeljebb néhány félösebb állat más helyre jár inni.
A nagymacska sem mutatkozik és az éjj folyamán is csak a szokásos erdei kisállatok, és ragadozók neszei hallanak. Az erdö még ilyenkor sem alszik csak a nappali állatok adják át helyüket éjjel aktív társaiknak. A különbség annyi hogy míg nappal a hangoskodás a színek birodalma, addig az éjj a lopakodás és az árnyak világa. Csakúgy mint a városokban.

Álmod pihentetö és nyugodt volt. A hajnal elsö sugaraival ébredsz meg arra, hogy valami prüszköl a fejed mellet. Úgy tűnik van érzéke a belépökhöz utitársadnak, mert ha eddig csak a harmattól voltál vizes most már ezt sikerrel tetézte Fyr.

[Yvett de Crei]

Yarradic Pagan

*Bár ez a vadon ismeretlen számomra, mégis nyugodtan hajtom fejem álomra.
Reggel kipihenten ébredek, s már épp nyitnám ki a szemem, amikor Fyr ébreszt.*
- Fujj Fyr, hagyj, ébren vagyok már. Ez felért egy mosakodással.
*Felkelek, és megnézem a lovam milyen állapotban van (sebesülés, piszkosság, étel, víz hiány, valamilyen betegség jele esetleg - na nem tüzetesen, csak amit egy jó alapos szemrevételezés eredményezhet).*
- Gyere kislány, hadd nézzelek! Örülök, hogy visszajöttél. Ha nem maradok még éjszakára, bizony loholhattál volna utánam
*Nyomok egy puszit az orrára.*
- Azért még nem indulunk. Lefürdök, te pedig szépen itt maradsz, most már nem csatangolsz. - *mondom neki, miközben felszerszámozom annyira, hogy ki tudjam kötni egy vékonyabb fához (zabla? kantár? mindkettő? ).
Aztán megszabadulok a ruhámtól és a vízbe megyek először csak térdig. Igen hideg, de akkor is frissítő fürdőt veszek. Lassan hozzászoktatom magam a hideg vízhez, majd lecsutakolom magam. Régi ruhámmal durván áttörlöm magam, majd a tiszta szürke-ezüst ruhaösszeállításomat felöltöm. Felszerszámozom Fyrt, összeszedem a cuccomat, s visszaintulok a városba. Menet közben szedek gyümölcsöt, s így lóháton lassan, komótosan megreggelizek.*

[Kaspar Otlokir]

Tadzehben mesélt történeteket lezárom, a karakterek elhagyták Abasziszt.