Úttalan utakon, az ország földjét járva...

[Catti Brie]

/Venge/

*Csodálkozva nézi a tarisznyából előbukkanó mókusorrot.*

- Na nézd csak, a kis elveszett. Már azt hittem, nem is látlak, te kis szélvész. Na, mit szólnál hozzá, ha ezentúl ez lenne a neved? Hiszen épp olyan vagy

*Feltessékeli a kis állatkát a vállára, és csak ekkor tudatosul benne, hogy milyen nagy is a csend mindenfelé. Sem embert nem látni, de még egy kószáló kutyát se.
Ekkor tűnik fel neki, hogy madárdal is csak elvétve hallatszik néhány helyről.
Homlokráncolva nézelődik, majd a férfihoz fordul:*

-Mondja, Uram, mi lehet az oka ennek a fura, már majdnem kellemetlen nyugalomnak?

[Sion]

(Yokomoto)

*Nos csak érthet valamihez ez a lány ha így feltűnt neki! Bár ha azt vesszük hogy milyen életet élt...*

-Nem tudom mitől lehet, de meglehetősen nyugtalanító... Talán banditák tanyázhatnak a környéken, azért ilyen kihalt az út... Mindenesetre nem tehetünk egyebet mint folytatjuk utunkat, és talán a legközelebbi településen válaszokat is találunk...

[Catti Brie]

/Venge/

*Figyelmesen hallgatja Yakomotot, és egyáltalán nem nyugtatja meg a válasz.*

- Bocsásson meg az okvetetlenkedésemért, de nem lenne jobb a nyílt út helyett inkább a bokrok takarásában tovább mennünk? Nem érzem biztonságosnak ezt az egészet
Nem tudom megmagyarázni, de mintha a bőrömre tapadva érezném a közelgő bajt.

*Szemmel láthatólag megborzong, majd nyugtatva végigsimít a mókus bundáján is.
De bármit tesz és felel a férfi, megfogadja tanácsát - kicsit mintha megnyugtatná a közelléte.*

[Sion]

(Yokomoto)

-Talán igazad lehet, de egy lóval nem sok esélyünk lenne rejtve haladni... Ezenkívül én nem is vagyok túl jó ebben, szóval nem sok értelmét látom. Csa akknyit tehetek hogy próbálok minél jobban figyelni, hogy ha veszély van, még időben tudjunk cselekedni. Javaslom tegyél így te is!

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, délután

*A természet jeleire figyelve már lassabban, óvatosabban haladtok. Mindkettőtöknek feltűnik, hogy az út mellett rengeteg tört ág van... s ahogy a fák között kipillantottok a távolban ott magasodnak a Tidlan-Ugon határ hegyei, és a Sárkányhágó. De az utóbbi még jóval messzebb van, a hegygerinc pedig az úttal párhuzamosan vonul...

Napközép már elmúlt mikor tisztulnak a fák, és kintebb értek az erdős részről... egy falu körvonalait látjátok a távolban... De...
...
Kiégett házak, felperzselt földek... s ahogy közelebb értek... halottak... véres földön fekvő holttestek... mindenhol...*

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, kora reggel

*Alig pirkad, de te már talpon vagy. Tegnap mindent elkészítettél, így alig maradt mára valami tenni való. Már mindent kivittél, az istállóból vezeted ki Szilajt, aki kissé mintha morcos lenne a korai zaklatás miatt... Fúj, néha toporog, de lassan megnyugszik... Mire kiérsz az udvarra, a templom összes lakója ott vár, hogy még egyszer elbúcsúzzon tőled. Igen, ott van mestered is, aki mosolyogva ölel magához...*

- Mindig is lányom voltál, vigyázz magadra és várunk vissza. Siess vissza... *suttogja bizalmasan, majd elenged...*

*Még utoljára végig pillantasz a társaságon, hogy szívedbe zárd mind, majd lóra kapsz, és addig indulsz, míg teheted, s érzelmeid nem tartanak vissza. (Lehet túlságosan is szentimentális vagy? )

Kissé csíp a hűvös levegő, ahogy Szilaj bemelegítésnek vágtázik, de élvezed gyorsaságát... és messze magad mögött hagyod a templomot...*

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Meglepődöm nagyon ahogy az istállóból kiérve az udvaron látok mindenkit.
Mesterem szavai és ölelése valamit legördítettek a szívemről. Viszonzom ölelését könnyes szemekkel (amik nem a bánattól könnyesek, hanem a megnyugvástól, boldogságtól).*
- Ígérem, hogy visszatérek ... Apám!
*Az ölelést befejezem egy tiszteletteljes meghajlással - ami nem csak Mesteremnek szól, hanem mindenkinek az udvaon, majd lóra ülök és indulok.

***

A vágtát élvezem, és hagyom, hogy Szilaj a maga tempójában vágtázzon, majd haladjon úgy amilyen tempó neki épp megfelel.
Hogy merre megyek nem tudom, amerre az út vezet.
A hirtelen "szabadság" miatt elfeledkezem még a reggelimről is, így csak délben állok meg lehetőleg egy patak, vagy valami itatásra alkalmas helyen, ahol Szilaj is tud legelészni és inni.*

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, napközépkor

*Elég jó tempóban haladsz, Szilaj nem teketóriázik, élvezi a szabadságot, hogy ő irányíthat... Egy jó darabon szinte száguldoztok, majd persze lenyugszik, és nyugodtabb tempóban haladtok tovább ^^

Találkoztál egy szekerét hajtó idősebb bácsival, és unokájával, ki hatalmas szemekkel bámult rád... Valószínűsíthetően a sin velerisi piacra igyekezhet. Tőle megtudhatod, hogy holnapra Kiokoshu falujába érhetsz. Ott fel kell töltened készleteidet...

Lassan délre jár az idő, egy kis patak mellett haladsz el, ez épp jó alkalomnak adódik, hogy megreggelizzél... korgó hasad is erről ad bizonyságot. Szilaj is legelészik a zöld fűből, és nagyokat kortyol a friss patak vizéből...

Kicsit idegennek érzed a helyzetet... egyedül vagy, csak a lovad van veled... furcsa, szokatlan.... de még sem olyan rossz... ^^ *

[Catti Brie]

/Venge/

*A lány, megfogadva a férfi tanácsát, sokkal óvatosabban halad előre. Léptei lelassulnak, alaposabban szemügyre veszi az út melletti növényzetet.
Ekkor tűnik fel neki, hogy a bokrok és a fák alja olyan, mintha valami vagy valamik nagy rohanás közben végigsúrolták, letördelték volna az ágakat.
Tanácstalanul néz Yokomotora, ám mivel a férfi nem szól, Venge tovább szemlélődik.
A fák nyiladékán át megpillantja a távoli hegyeket.
Beleborzong a gondolatba:*

<...brrr...megint csak hegyek...remélem, nem akar átkelni rajtuk...bár...mintha valami keleti hágókat emlegetett volna...ajjaj, szegény lábaim ... >

- Mondja, Uram...tulajdonképpen hova igyekszik? - fordul a férfihoz ismét.
*Ám követve annak tekintetét, torkára forr a szó.*

[Sion]

(Yokomoto)

*A letördelt ágak már gyanúsak neki. Mintha egy kissebb sereg járt volna előttük, nade a hegyek felől? Itt már tényleg nem stimmel valami... Egyre jobban figyel és amikor meglátja a felgyújtott falut ösztönösen cselekszik. Kardját meglazítja hüvelyében, a lányt pedig minden kérlelés nélkül maga felé fordítja és így szól hozzá:*

-Ha valaki megtámad, és nem bírok vele, abban a pillanatban felülsz a lóra, megiramodsz ezen az úton vissza és meg sem állsz a következő városig! Ott felkeresed a kaszárnyát, elmondod hogy Mubayashi Yokomoto küldött a harmadik hadtesttől és hogy mi történt. Figyeld meg jól a támadókat hogy jól le tudd írni őket! Rendben?

*Beszéd közben végig a lány szemébe néz, hogy az érezze a szavai súlyát. Miután elmondta, a lóról egy csomagot old le, melyben egy kemény bőrökből gondosan összeittesztett vértet vesz elő és elkezdi felölteni. Az útról letérnek és a lovat kantárszáron vezetve, a falu nyugati határát közelítik meg.*

[Yvett de Crei]

(Kita)

*A bácsinak udvariasan megköszönöm a segítségét, útbaigazítását. Unokájára hol mosolygok, hol komolyan nézek, nem igazán tudom hová tenni a nagyszemekkel való nézést...

A kispataknál megállok. Előveszem becsomagolt étkemet és elfogyasztom a reggelim-ebédem egybe, ám nem eszem magam degeszre, csakhogy pont csillapítsa éhségemet.
Bevallom magamnak, hogy bár teljesen furcsa és idegen a helyzet, ám mégsem rossz. Sőt... valami várakozás, szabadság, kíváncsiság kavarog bennem.
Egy fertályóránál tovább nem akarok pihenni, ennyi mindkettőnknek elég úgy ítélem meg.
Elpakolván visszülök Szilajra és újra nekiindulunk az ismeretlennek. Ismét hagyom, hogy ő diktálja a tempót.*

[Catti Brie]

/Venge/

*Ahogy Yokomoto maga felé penderíti, a lány igencsak meglepődik.
Szemeit még mindig nem tudja levenni a látványról.
Kezd komolyan megrettenni. Az üszkös falak, a romok, a szanaszét heverő holtak valamit megrezdítenek agyának távoli, elzárt részében - de képtelen rájönni, mi is az.
Csak néhány pillanat késéssel jutnak el a férfi szavai az elméjébe.*

- Hogy...mi...? Hogy én azon a lovon? És vágtatni? Ember, én életemben nem ültem még lovon, szekeret is csak egyszer hajtottam, majdnem fel is borítottam!!!

*Azonban elkomolyodik újra, és töprengő arccal bólogat Yokomoto szavaira.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, délután

*Yokomoto*

*Pengéd hüvelyéből kipattintva, így egyetlen rántással ki tudod vonni fegyvered, bőr vérted magadra öltötted... így indulsz lassú léptekkel a lemészárolt faluba... még hátra pillantasz... látod Vengét ahogy riadtan nézi merre mész, de ismét előre koncentrálsz, ki tudja még... lehet még mindig itt az ellene?

***

Már egészen az első házakig értél. Mindenhol csak holttesteket látsz, férfiak, nők, gyermekek, idősek... nem válogattak. Mindenkit leöltek. Egy-egy halott kezében vasvillát, botot, kaszát látsz.... szerencsétleneknek esélyük sem volt... lovasok voltak... az út szabályosan fel van szántva a lovak patái miatt. A hullákat nézve talán reggel járhattak erre...*

*Vengének*

*Szerencsére te nem vagy túl közel, így csak a korvonalakból látod, hogy mi is történhetett... Egy csapat lovas járt erre, nagy súllyal, ez biztos... a rengeteg mély pata nyomból erre lehet következtetni... Látod Yokomoto lassa halad egyre beljebb... gondolkodsz nem e kellene neked is menni. De azt mondta maradj... meg... ki tudja milyen borzalmas látványban lenne részed... Mókusod ismét kidugja buksiját a tarisznyából, körbeszimatol, de inkább visszabújik...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Egyre nagyobb aggodalommal és igencsak szorongva nézi, ahogy Yokomoto óvatos léptekkel beljebb hatol az üszkös, romos faluba.
Nem tudja, mit tegyen. Talán utána kellene mennie, de valami visszatartja ettől.
Egyrészt, hogy a lekére kötötték, maradjon, figyeljen, ha kell, hozzon segítséget.
Másrészt valami fura, mélyen az agyában. Mintha erővel taszítaná minél messzebb ettől a borzalmas látványtól.
Mintha egyszer átélte volna már ugyanezt...vagy csak a képzelete játszik vele?
Töprengéséből először a ló horkantása riasztja fel, aztán valami mocorgás az oldalán:
a kis mókus dugja ki fejét a tarisznyából, ám rövid szaglászás után inkább visszakucorodik a biztonságba.*

[Sion]

(Yokomoto)

*Elborzasztja a látvány, szerencsére még ő sem látott ilyet, és reméli nem is fog... Mindenesetre bízni próbál és túlélőket keres kitartóan, csak alapos vizsgálódás után hajlandó elfogadni hogy nincs túlélő. Mindenesetre, bár elég borzasztó hogy ezt kell tennie, végig figyel hogy fel tudják tölteni a készleteiket...*