A Tükörvilág

[Con Larrodan]

(Az Arcnélküli Démon)

Némán figyeli minden mozdulatodat... A kintről beszűrődő holdfény világítja meg sziluettjét, s teszik még rémísztöbbé.... Lassan felemeli jobb kezét... kopogtatást imitálva rekedtes hangon suttog feléd...

~
S ím egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan,
dobban ajtóm csöndesen.

*Ahogy szavait hallod tényleg kopogtatnak az ajtón... s az utolsó hang végén hatalmasan dörren odakint, mintha villám csapott volna a közelben... Bár nem látod, de meg mernél esküdni, hogy rémült ábrázatod láttán elvigyorodott a maszk alatt...

Ujjaid kardod markolatát keresik, s valamennyire megnyugvással, biztonsággal tölt el mikor ráfonódnak... így még sem vagy olyan védtelen....

Ekkor hosszú kabátját hátracsapja, s egy rövidebb és egy hosszabb éjfekete pengét von elő annak takarásából. A kardok mintha kezéhez tartoznának... tökéletesen követik minden mozdulatát ahogy a levegőbe vág... a két penge teljes szinkronban mozog... soha nem láttál még ilyet... talán valamely legendából ha hallhattad. A kardok mozgás közben különös hangot adnak ki.... mintha az egyik sírna, a másik pedig hahotázna.... hátborzongató....

Majd fegyverével Rád mutat....*

- Gyere ... *s újra villannak a borostyán szemek...*

[Enriquel]

A látszólag értelmetlen, se füle, se farka versike hallatán a hideg fut végig a hátamon. A kívülről érkező hang szinte alig jut el tudatomig, s most nem is figyelek rá. A mennydörgés, s a villámlás kékes színe kísérteties fényeket csalogat elő a helyiségben. A - hangjából ítélve - férfi mozdulatára szárnyként lebbennek meg ruhájának ráncai, mintha ő maga lenne az ablakon elmenekült holló. Fegyverem érintése csupán egy pillanatra nyugtat meg, mert a fegyvereit előrántó alak szándékai felől most már semmi kétségem. Eddig reménykedtem, de most ez a kis szalmaszál is elszakadni látszik... Az ágyról rosszul lépek le, ahogy valamiféle védekező testtartást próbálnék felvenni, s egyensúlyomat csak úgy tudom megőrizni, hogy a kis asztalnak támaszkodva, majdnem felborítom azt. Ahogy testsúlyom a vállamra helyeződik, és megállít a szekrényke tükre, reccsenő hanggal reped meg az üvegfelület. Végre két lábra állok, s a falnak vetve hátam teszem fel az újabb kérdést:
- Mit akarsz!? - sikoltom kétségbeesetten, ahogy a fegyverei hangját meghallom. Választ nem várva mozdulok az ajtó irányába, mert én ugyan nem vagyok kíváncsi rá, hogy valójában mit akar. Tudatalattim irányítja testem, s úgy érzem valamiért jó döntés, ha a halk kopogásra válaszolva feltépem a szobaajtót.

[Con Larrodan]

(Az Arcnélküli Démon)

- Hova olyan sietősen, még most jöttem.... Hát így bánik az Occhys család a vendégeivel? Nem csodálom ha apád kitagadott.... *szinte köpi feléd a szavakat...

Lassú léptekkel közeledik hozzád, s hallod ahogy kattan az ajtóban a zár...*

- Nincs hová menekülnöd.... küzdj férfiként... *sziszegi, és 5 lépésnyi távolságban megáll*
- Gyere...

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Yuki nevetve bújik hozzád és viszonozza ölelésedet, csókjaidat.*
- Nem rég óta fekszel, ne félj, őriztelek. Ők már várnak.
Gyere!
*Azzal Yuki feláll az ágy mellől, ahol eddig térdepelt és a kezét nyújtja feléd.
Fitt vagy, mozgékony, sérülésmentes - mintha az egész csak egy rossz álom lett volna. De nem, hisz idegen helyen vagy, itt van Yuki is, meg Adam és Anabella.
Az ajtón kilépsz kéz a kézben Yukival, és egy otthonosan berendezett nagyobb szobába érkeztek. Asztalka áll középen, körötte székek, balra egy kétszemélyes kanapé foglal helyet, míg jobbra egy sor szekrény mindenféle csecsebecsével.
Itt tájképek váltják egymást a falon a boldog párral, virág virít minden szabad helyen apró vázában, tiszta friss az otthon illata, s belengi valami felemelő érzés... megnyugvással tölt el.
Az asztalnál Adam ül, mellette egy szép nő - Anabella, barna göndör haja egyszerű fonatban van összefogva és fehér ruhát viselnek mindketten.
Amint meglátnak felállnak a helyükről, az eddig folytatott sutyorgást abbahagyva.*
- Ryuu! Örülök, hogy felébredtél ilyen hamar! - *borul a nyakadba Anabella őszinte boldog mosollyal az arcán. Egy pillanatra látod még az ölelés előtt Adam arcát, de az övé is ugyan azt tükrözi mint párjáé - boldog, és örül, hogy lát.
Yuki nem különben, csillog mint egy csiszolt gyémánt - talán még soha nem láttad életedben ilyen szépnek.*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


Legalább kétszer rántom meg az ajtót - legalábbis emlékeim szerint -, ami csak nem akar kinyílni. A mögöttem álló alak felé pördülök, de nem támad még, tartásán azonban fenyegetés látszik. Mivel valóban nincs más kiút, összeszorítom fogamat, s szembenézek a hónapok óta nyomasztó félelemmel. Felemelem a fegyvert, de a penge megremeg kezemben. Nincs erőm, hogy felülkerekedjek félelmemen, s ez feldühít. Nem akarom, hogy lemészároljanak, mint valami állatot. Dühömet hagyom szétáradni testemben - amúgy sem tudnám útját állni -, s végre tudatosan cselekszem. Az utolsó felhívás megteszi tehát a hatását.
- Kiegyenesítem azt a tenyérbe mászó vigyort az ábrázatodon!! - kiáltom dühödten, s megmarkolom erősen a rapírt, hogy elfehérednek az ujjaim. Elrugaszkodok az ajtótól, s lendülettel vetem magam különös támadómra. Nem remélek túl sokat, de legalább harcban haljak meg, ne úgy mint egy könyörögő asszony.

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Muszáj? *kérdezi nevetve... incselkedve... és csókot lop... elidőzik még egy-két percet majd csak megadja magát...*
- Jól van no... menjünk akkor... *felkel az ágyból... újra kék gyakorlója van rajta, s örömmel veszi tudomásul, hogy még megvannak a szárnyai...

Vidáman mennek át a másik szobába... s majdhogynem tátott szájjal csodálja a berendezést... mindent...
Anabella kirohanását nem tudja hova tenni... zavarba jön... nagyon... kezei a levegőbe lógnak... nem tudja mit csináljon... majd csak átkarolja a lányt...*
- Örülök, hogy ti is jól vagytok *mosolyog* Hogy kerültem ide? Mi történt? Azután, hogy Adam életre kelt nem emlékszem semmire...

[Con Larrodan]

(Az Arcnélküli Démon)

- Végre! *kiált fel, ahogy felé vetődsz, és eszelős röhögésben tör ki. Könnyedén csapja félre szúrásodat, és hátraszökken a magasba... majd a semmiből megjelennek a hátborzongató szárnyak... az eszelős röhögésbe károgás vegyül... s körül ölel a sötétség...*

*Mikor valamelyest visszahúzódik egy zsákutcában találod magad... mintha erre már jártál volna, de a fene se emlékszik...*

- Itt több helyünk van a játékra... *újra az az eszelős röhögés*
- Gyere!!! Támadj!!! Mutasd meg, hogy nem vagy egy sírós kislány!!! Mutasd meg, hogy jobban harcolsz apádnál!!! *ordítja feléd a szavakat... szinte beleremeg az egész sikátor*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


Eszeveszetten vagdalkozok, mikor körbeölel a fénytelen feketeség, de mindhiába. Aztán... mégiscsak kitisztul köröttem a világ, s szájtátva hátrálok két lépést a férfitól. "Ez nem lehet! Olvas a gondolataimban... és... és... Tharr retkes seggére, hogy kerülök ide?!" - villannak át a gondolatok fejemen. "Nem lehet ekkora hatalma... Ilyen ellenségem biztos, hogy nincs... Akkorhát..." - nézek a szemébe, harcra készen tartva a fegyvert. Próbálok most már gondolkodni is, mert ha csupán a zsigerek vezérelnek, azzal biztosan nem érek célt.
- Mit tudsz te az apámról...!? Mit tudsz te egyáltalán az Occhys családról?! - szegezem neki a kérdést, de csupán időt próbálok nyerni. "Ha nem mágus, akkor, ez... ez mind csupán képzelgés!" - próbálok következtetni, s magamra gondolok, arra, hogy a kobzos miket mesélt...
- Nem tudsz te semmit! Csak egy rühös... árnyék vagy! - köpök a kövezett útra. Meg vagyok győződve róla, hogy csupán átver, s még mindig a szobámban vagyok. Egy átkozott illúziót teremtett elém, de ez egyszer hibázott. Próbálom a hamisság vetette hullámokat felfedezni, hiszen gyakorlott a szemem ilyen téren... aztán... aztán egy újabb Ry jelenik meg a károgó őrült jobbján, hogy ledöfje rapírjával az óvatlant, velem egy időben mozdulva. Persze ez is csupán egy trükk, de talán elegendő ahhoz, hogy némi előnyhöz jussak, s ezt kihasználva, most már összeszedettebben támadjak... Nagyon bízom benne, hogy sikerül a varázslat.

[Con Larrodan]

(Az Arcnélküli Démon)

- Az apád egy senki... sírva könyörgött az életéért... az anyád.... hmmm... korához képest elég fiatalos... jól karban volt tartva... már ha érted mire gondolok... *pokoli kuncogás*

- Árnyék? Majd kiderül... *mozdulatlanul áll, kitárt karokkal és várja a csapásod...*

*Bárhogy is próbálod keresni az illúzió buktatóját sehol sem találod, keserűen konstatálod, hogy ez a valóság...

A magasban megjelenik képmásod, s előretartott fegyverrel rohan az idegen felé, de amaz meg sem mozdul... a borostyánsárga szemel egyenesen a tieidbe bámulnak... s újra fellebbennek a fekete szárnyak... hatalmassá és félelmetessé téve ellenfeledet...*

- MOZDULJ MÁR, HASZNÁLD AZT A FOGPISZKÁLÓT HA ENNYIRE SZORONGATOD!!! NE HOZZ SZÉGYENT MAGADRA!!! CSINÁLD MÁR, GYERÜNK? TÁMADJ!!! *üvölti feléd, és újra röhögésben tör ki*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


Az elhangzott becsmérlő szavak, újra fellobbantják bennem a dühöt, mire a mozdulat végére érek és megpróbálom megvágni a férfit. Kár úgy kiabálnia, hiszen az illúzióval együtt mozduló önmagam, mondata befejeztével testközelbe ér. Kissé nyugtalanít, hogy semmi különbséget nem találtam a bűbáj, s a valóság között, de ezt betudom annak, hogy ellenfelem tapasztaltabb. Az előre mutató penge, mellkas tájékon célozza a húst, de egy hirtelen manőverrel irányt vált. A fentről lefelé érkező vágás a fegyvert tartó kézre irányul, afféle "vágj, mintha szúrnál" formációban. Én nem vesztegetem erőmet újabb szavakra, minden figyelmem a támadásra összpontosítom, a bíborfényű szemek ostromát állva. Fogcsikorgatva vicsorítok ellenfelemre, ahogy a vad harag álarca mindinkább arcomra simul.

[Con Larrodan]

(Az Arcnélküli Démon)

*A sötét szárny újra lebben, s célpontod eltűnik előled... ahogy próbálod lendületed visszafogni, tudod, elvesztél... mögötted van... Csupán egyetlen vágás, és érzed tökéletesen kivitelezett... egy-az-egyben metszette el térdszalagjaidat... Összerogysz a fájdalomtól...

Csak a suhanást érzed, és újra veled szemben van... kirúgja kardod a kezedből... ruhádért nyúl, s egy kézzel emel a magasba...*

- Még tanulnod kell... majd legközelebb... addig is üdvözlöm apádat *suttogja, s a kisebbik kardot nemes egyszerűséggel áttolja a testeden... a penge felzokog ahogy issza véred... még magadnál vagy mikor a maszk közel hajol és ajkaidat érinti...*
- A halál csókja... a bélyegem rajtad van... eljövök érted... az enyém vagy... *újabb ördögi kacaj, ahogy a földre ejt, s kirántja belőled a fegyvert... kitárja szárnyait, és ott hagy elvérezni a sikátorban...*

//A kimesélő reag az Őrzőtől //

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Anabella jó sokáig szorongat, majd végül elenged. Arcán kedves mosollyal mutat előbb a kanapéra, majd az asztal mellett látható székekre.*
- Gyere ülj le valahová, ahová csak szeretnél. Közben hozok frissítőt, és Adam elmagyaráz mindent, amit csak szeretnél tudni.
- Én pedig segítek! - *ajálnkozik egyből Yuki, és már a két hölgy el is libben a neked balra eső oldalon épp most felfedezett, elfüggönyözött ajtónyílásban.*
- Nos... hát ezek szépen magunkra hagytak. - *mosolyodott el sokat sejtetően Adam.* - Gyere, ülj le... úgy talán könnyebb lesz megértened a hosszú történéseket.
*Megvárja míg kényelembe helyezed magad.*
- Hallottál valamit az Antissról életedben?

[Con Larrodan]

(Ryuu)

*Kissé megkönnyebbül ahogy elengedik, tudat alatt is kellemetlen volt a dolog... persze mosolyog a lányra, közelebb lép a kanapéhoz, és kényelembe helyezi magát...*

- Ilyenek a nők *kacag fel, majd kíváncsian tekint Adamre...*
- Antiss? Az micsoda?

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys (Arnan)
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Ahogy a maszk az ajkadhoz ér jéghideg borzongás fut végig testeden, majd a hideg pengét érzed, amint átcsusszan bordád alatt mély és kegyetlen szúrást ejtve hasfaladon. A fájdalom kínzó, úgy érzed ezt már nem lehet fokozni semmivel - de tévedsz...
A földre ejt titokzatos támadód és egy hirtelen rántással fegyverét kihúzza belőled, ami nem pont ugyan abban a vágatban csúszik ki, mint amiben bement. Újabb égető, kínzó fájdalom, mely most már nem csak a hasad tájékára korlátozódik, hanem végzetes sebességgel terjed szét egész testedben, megbénítva minden szempontból - előbb a lábaidat nem bírod mozgatni, majd a karjaidat, fejedet még fel-fel emeled a földről, s ahogy szemed előtt homályosulni kezd a világ fejed is erőtlenül hanyatlik le a véreddel áztatott földre.*

//Erre itt már nem kell reagálnod - az ébredésed Toronban lesz, a Horgas Hóhérban!//

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

- Nos... Az Antiss azt másképpen Álomsíknak nevezik. Minden ember miután elalszik általában álmodik. Ki jót, ki rosszat. Az Antiss világa ezekből az álmokból áll. Mindegyik álom különböző, de mégis olyan egységes és masszív helyet alkot az egész világegyetemben, ahol kialakulhatott egy különös világ. Minden alvó ember lelke ide kerül, de mégis a saját kis Antissára. Azonban vannak olyan emberek, akik be tudnak lépni mások álmaiba, tudják azt alakítani, és vannak az Antissnak saját lakói. Ugyan úgy mint a valóságban Ryuu. Melyik milyen, van amelyik ártalmatlan, s van amelyik veszedelmes.
Bevallom neked, hogy nem véletlenül kerültetek ide. Kétségbeesetten kutattam segítők után, így találtam rád és kedvesedre. De még mielőtt bármit is tehettem volna, Yukit magával vitte, ugyan úgy ahogy előtte az én kedvesemet. Nem hagyhattam, hogy ti miattam szenvedjetek, így téged hátra hagyva inkább Yuki megmentésén munkálkodtam. És ha nem sikerült volna, nem ébredne fel soha többé... Csak reméltem, hogy megtalálsz minket. Tudod... Nemesebb lelkű embert nem találhattam volna, még akkor sem ha lámpással keresek. Segítettél ott ahol tudtál, tisztelettudó voltál, kitartó, erős és bátor. Ébredezik lelked, az erőd, mi benned lakozik - eddig olyan voltál mint egy szunnyadó sárkány.
Mi pedig... Mi pedig nem is fogjuk soha megköszönni rendesen, úgy ahogy megérdemelnéd azt, amit tettél értünk. Végre együtt és boldogan élhetünk sok-sok idő után. Szétfoszlott a varász, mit az Álomdémon ránkbocsájtott... és ezt csak neked köszönhetjük!
Mondd mégis hogyan tudhatnánk meghálálni?