A Tükörvilág

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- A fenti kapuban álló néni okuláréját kerestem, de sehol sem látom...

*A lány kérésére visszafordul, s megnézi az oltár véseteit, hosszasan tűnődve...*

- Nem tudom mi állhat ott... de rossz előérzetem van... induljunk amíg nem késő.... sajnálom, de nem tehetek érte semmit, s most fontosabb az, hogy Téged végre kimentselek innen... *majd métóságteljes szárnycsapásokkal elrugaszkodik a földtől, s végleg elhagyja a torony pincéjét....*

[Herold Bardelot]

(Abu)

Bár nem ehez a bánásmódhoz és irányításhoz vagyok szokva, azért a végeredmény engem is mély elégedettséggel tölt el. Narynary szakértelme böven felülmúlja tesvéreiét ebben most már biztos vagyok kétség sem fér hozzá. A hozzábújást hagyom hisz a nök igénylik az ilyesmit. Vagy egy fertáylórát csak heverészük, mire már nem bírom tovább és óvatossan hogy nehogy feltűnö legyen vagy zavarjam a zöld leányzót a szölö felé nyújtom karom. hisz oly hívogató és csábító ott a dombon a selyemfű rejtekében, nem bírok tovább ellenállni.

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Az oltáron pár sor áll, melyet messziről is ki tudtál bogozni, hiába, hogy csak pillantásodat vetetted oda:

Ha szememre borul a sötétség
Mondj egy imát lelkem üdvéért.
Istenem nevét foglald bele
Hogy felfigyeljen nevemre
Megérintse lelkemet
S megtaláljam szerelmem.
Della neve álljon benne
Ő az én Istenem
S legyen benne Anabella
Ő az én Szerelmem.

Yuki kicsit szomorúan néz a férfire, de hagyja most már, hogy felszállj vele a magasba.
Fél úton járhatsz amikor valami csillogót veszel észre a falon - egy kiugró apró párkányrészen. Kicsit közelebb lavírozva látod, hogy egy kerek okulláré az amin megakadt a szemed.*

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Abu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Nyújtózkodásodra Narynary is megmoccan, fejét felemeli a válladról, majd elmosolyodik.*
- Megéheztél? Várj! - *azzal picit lecsúszik rólad és elvesz egy fürt szőlőt. Egyessével leszemezgeti a bogyókat, s szépen a szádba adogatja.
Hát ezt az életet bizony meg bírnád szokni!

Talán a fürt felénél jártok, amikor árnyék vetül rátok.
Narynary felnéz, majd fel is pattan rólad és elfut - mielőtt akár szólhattál is volna.
Egy férfi néz rád - kb. két láb magas lehet, és ugyanolyan zöld bőre van mint a lányok nagytöbbségének. Szalmaszőke hosszú haja a tarkóján van összefogva, kezében egy hosszúbot van, melyen különös írásjelek világítanak fehéren.
Nem szól hozzád, csak meredten néz, egyenesen a szemedbe.*

[Herold Bardelot]

(Abu)

-Köszike Narynary, igazán köszi, de azért néha Én is megtudom etetni magam, bár így se rossz.

A fura zöld fazonra érdeklödve tekintek, ám mivel engem úgy tájékoztattak, hogy a mennyekben vagyok, így nincs a szememben félsz. Azt kicsit gyanús, hogy Narynary ilyen gyorsan lelépett, de a körülmények elaltatták az éberségem.
-Üdvözletem, Abu vagyok. Nem ülsz le? Vagy kérsz szölöt? Hova lett ez a lány, mindjárt szólok neki, hogy hozzon még. Na addig ülj már le.
Azzal körülnézek hogy most hova futott el a lány hisz ez egy tök békés zöld ipse és ugye nekem nem lehetnek elöítéleteim a börszín miatt, megférünk mi így együtt, színesek.

[Con Larrodan]

(Ryuu)

*Továbbra is erőteljes csapásokkal halad felfelé, s csókot nyom kedvese homlokára. Már hosszú távot tettek meg, mikor észreveszi a kis csillogó tárgyat a közeli párkányon Közelebb manőverezik hozzá, amennyire csak tud...*

- Látod azt ott Kedves? Ha eléred kérlek vedd fel, a fenti anyókának szüksége van rá

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Abu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Narynary olyan gyorsan eliszkolt, hogy most már hiába is nézed, nem látod sehol.
A zöldbőrű férfi meg csak néz, szavaidra semmi jelét sem mutatja, hogy értené amit mondassz neki.
Aztán nem tudod miért felkelsz - úgy érzed meg kell tenned; a fazon még mindig meredten néz szó nélkül. Talán fertály óráig tart ez a szemezgetés, és közben mondjál neki bármit is nem reagál rá, de elmenni sincs kedved, érdekel a kiléte...
Egyszer csak hátat fordít neked, és elindul valamerre, ezek a pálmafák, selyemfüves dombocskák olyan egyformák. Te pedig késztetést érzel, hogy utána menj, el is indulsz, szorosan a nyomában, hogy még véletlenül se téveszd szem elől. Lassan sétálva pár perc alatt egy falhoz értek. Hófehér és olyan magas, hogy a tetejét nem látod. Egy picinyke fekete ajtót pillantassz meg rajta - ide tartotok. Az ajtót előtted kinyitja és bár visszatekintel az Édenre jóleső érzésekkel, mégis szívesen lépsz át a fekete ajtón, hogy az ismeretlen fekete sötétségben szétnézhess.
Ahogy átléped a kaput az rögtön bezáródik mögötted, amit annyira nem is bánsz - a sötétséget lassan átváltja valami szürkés derengés, aztán lassan tisztulni kezd a kép...*

//A Karakter elméje erejével felébred. A szobájában van ahol lefeküdt. Az álomra tisztán emlékszik...

A karaktert megjutalmazom szerepjátékáért 1 Tp-vel!
Kérlek vezesd fel az Adatlapodra!//

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

- Megpróbálom.... - *mondja neked Yuki kedvesen, majd nyújtózkodni kezd az ókullárért. Nagyon közel kell lebegj a falhoz, de végül is pár perces küszködés után sikerül leejtés nélkül megfognia a tárgyat.
Így már minden hátráltató cselekmény nélkül sikerül felérned Yukival a kijárathoz. A fehér fény nélküli boltíves kapu előtt leteszed, és átlépitek küszöbét. A mama még midnig ott álldogál, majdnem úgy ahogy otthagytad. Amikor meglát benneteket szomorú mosolyra húzódik a szája. Megérinti ismét a kaput, újra felragyog körötte a fehéres derengés, majd hozzád fordul.*
- Látom megtaláltad kedvesed. Szépek vagytok együtt. Legyetek boldogok életetekben!

[Con Larrodan]

(Ryuu)

*Az okkulárét birtokukba tudva megkönnyebbülten halad tovább, s éri el újra a fenti részt.... majd nyújtja át az anyókának.*

- Köszönöm, hogy segített. A néni nélkül nem sikerülhetett volna. Búcsúznánk, de megtudhatom még a nevét, hogy Dorcha és Kaoraku áldását kérjem? *mosolyog kedvesen...*

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*A néni néz pár pillanatig, egy könnycsepp gurul ki szeméből, tördelni kezdi a kezét, majd nagynehezen válaszol kérdésedre.*
- Anabella. Míg ide nem kerültem így hívtak. Most már csak a Néném, Néni, Nyanya, Anyóka jut nekem, mert tudod fiam... a szerelem... a szerelmem elment.
*Közben Yuki kedvesen, de mégis kicsit szomorúan nézi az anyókát. Látszik rajta, hogy szívesen mondna valamit, vígasztalná Anabellát, de mégsem meri, vagy csak nem tud hogy hozzáfogni.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

*Mikor meghallja az anyóka nevét elszomorodik, majd hosszasan gondolkodóba esik... s elhatározásra jut. Leteszi Yukit az anyóka mellé...*

<Ennyivel tartozom neki... legyen hát... Dorcha akarata...>

- Anabella *ejti ki lassan a nevet....* Kérlek vigyázz Yukira helyettem, s nyisd meg a kaput még egyszer utoljára. Azt hiszem mégis tehetek értetek valamit. *még egy utolsó csókot lehell Yuki ajkaira...*

<Addig engedj míg meg nem gondolom magam... a jó szívem fog a sírba vinni...>

*Szárnyait összehúzza, s mikor újra felragyog a fehérség előrerohan... nem vacakol a lépcsővel, a szabadesést választja, s a mélybe veti magát... Így sokkal gyorsabban halad, és persze sokkal veszélyesebb az út... Szárnyait néha kissé ki-ki tárja, hogy szabadesését lassítsa..., majd már az oltár ragyogását távolról megpillantva jó előre próbál fékezni, s lassan talajt fogni...*

<Adam...> *sétál az oltár előtt, s újra olvassa a sorokat...*

- Jöjj Adam, induljunk.... Anabella téged vár.... *lehunyja a szemét, s úgy törnek fel bensőjéből a szavak...*

~

Nyisd fel szemed, oda a sötét,
Nem kell az ima, vár a való lét..

Della könyörüljön rajtad,
A jó lélek el nem vész,
Tekintetét nyugtassa rajtad,
Szenvedésed itt véget ér...

Nyisd fel szemed, oda a sötét,
Anabella vár, szerelemből élj...

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Ryuu
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Anabella és Yuki értetlenkedve néztek rád, de egyikőjük sem akadályozott meg abban, hogy ismételten visszamenj a tornyos kastély mélyére. Anabella mint először is megnyitotta a kaput érintésével, majd félreállt, hogy átléphesd azt.

A szabadesés szédítő volt, és egyben csodás, megbírnád szokni azt, hogy szárnyaid legyenek...
Még időben sikerül fékezned, szépen leszállsz az oltár mellé, ahol ismét átfutod a verset.

Nem sokat keresgéled a szavakat behunyt szemmel - szinte rögtön feltör egy csodás vers.
Ahogy az utolsó szó elhagyja a szád Adam teste megremegni látszik, majd egy hatalmas sóhajtás érkezik felőle - mint aki hosszú-hosszú idő után most tudott legelőször lélegzetet venni.
Kinyitja a szemét és csodálkozva tekint rád.
Szólni akarna valamit, amikor lábad alatt megremeg a talaj, rázkódni kezd az egész kóceráj. Föl sem tudsz ocsúdani, mire az egész sötétség a fejetek felett leomlik - Anabella és Yuki elhaló sikolya még eljut tudatodig, majd pillanattal később már csak a komor sötétség vesz körül, tagjaidat nem bírod mozdítani...

Hűs kezek simogatására ébredsz, szemed kipattan, hisz tisztán emlékszel a sötétség rádborulására és Yuki elhaló sikolyára.
Szíved, lelked megkönnyebbül, kedvesed ki végigsimított arcodon, ahogy meglát szeretettől eltelve megcsókol.
Idegen szobában ébredtél. Vidám színes minden - a szoba minden szegletéből árad a boldogság. Virágos aprómintás ágyhuzat, a hatalmas ablak előtt pillangó mintákat ábrázoló vékony csipkefüggöny van. A szoba fala haloványsárga, szívet melengető; világosbarna hajópadló utánzatú lakkozottpadlója van. A falakon képek sorakoznak - boldog emberekről készült képek - Adam és egy fiatal nő... ismerős az arcvonása, bár... aztán rájössz Anabellát látod a festményeken, de jóval fiatalabb korában.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

<NE... már megint.... -.->

- Yuki... *fojt el egy halk kiáltást, és elsötétül minden...*

...

*Magához tér, csókra ébred...*

- Meghaltam, és ez a mennyország, ugye? *tiszta szívből mosolyog, és magához húzza kedvesét... öleli, csókolja... nem tud betelni vele... majd aztán mégis visszavonulót fúj, s megcsodálja a szobát ahol fekszik....*
- Mióta fekszem itt? Adam és Anabella? *tekint a képekre*

[Az Álmok Õrzõje]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys (Arnan)
Helyszín: Antiss
_______________________________________________________________

*Kellemes, nyugtató álomból ébredsz fel arra, hogy hűs szellő cirógatja az arcodat. Furcsa, hisz biztos vagy benne, hogy az ablakod zárva volt, még a spalettát is becsuktad.
Azonban ahogy kinyitod a szemed egy fekete holló repül be a nyitott ablakon az éjszakából (ugyanis odakint már sötétség van, eljött az éj, s te rádöbbensz, hogy elaludtál). A holló leszáll az ágy támlájára pont veled szemben. Megmoccansz, de abban a pillanatban felrebben az ablak fele.
Ott viszont már nem a csillagos eget látod meg, hanem egy teljesen fekete öltözékben megjelenő emberi alakot, kinek szeme borostyánszínben ragyog a sötétségben, arcán maszkkal, melynek egyik fele sír, a másik nevet. Villámgyors mozdulattal belép a szobába az ablakon keresztül és a szoba közepére lép.*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


A legelső pillanat döbbenete után, az ijedtség lesz úrrá rajtam. "Elaludtam, hogy a rossebes nyavalyába!" - mozdulok kapkodva, bár szemem még mindig a hollót figyeli. Hirtelen mozdulatomra a madár felrebben az ablak irányába, amire én összerezdülök kicsit. A nyitott ablak ténye, csak most fogan meg agyamban igazán, de mielőtt besurranó után kutathatnék, megpillantom az ismeretlen, s mégis ismerős alakot. Ereimben megfagy a vér, hiszen teljesen olyan, mintha álmaimból lépett volna elő. A valósággá változó iszonyat láttán kicsit eltátom a szám, talán azért, hogy segítségért kiáltsak, bár ez nem derül ki, mert egyetlen hang sem hagyja el torkomat. Kezemmel vakon tapogatózok oldalra, mert nem tudom levenni tekintetem a maszkos rémség parázsló szemeiről. Fegyverem után nyújtózkodok, bár igazándiból nem is tudom, hol van pontosan. Lábaimmal a fal felé tolom magam, hogy távolabbra érjek kezeimmel, s amennyire csak lehet, elhúzódjak a belépő idegentől.
- Mit akarsz!? - kérdezem szinte hisztérikusan, olyan hangon, hogy még én sem ismerem fel.