Sub rosa

[Mesemondó]

_________________________
KM: Navaratna
Helyszín: Latt falva, Shadon város vonzáskörzetében
Időpont: tél eleje, délben
Résztvevők: mindenki
_________________________


A helyiek az első ámulat után csak felfedik, hogy alig 2 napi járóföldre vannak Shadon fővárosától, Shadon várostól. Az majd hogynem fényévekre van a felföldtől. Akkora távolságot szeltek át hóúton, amihez hónapos lovas út kellett volna normálisan.
Messalán látszik, fellélegzik, mert végre elhagyták az átokzatos földet, de nehéz is szíve mert Trixiről lerí, maradandó károkat szenvedett.
Nem volt kétséges, az Unióba vezető út már nem lesz ilyen röppenő, s lehet, mire hazaér Castor, addigra Messala hasa már domborodni fog!

A hír több mint megnyugtató volt Vincent számára. Végre nem egy istentelen, fagyos helyen viszi vásárra a bőrét ahol rémlények riogatnak és még valamire való fehérnép sem terem! Végre Domvik templom! És alig két napnyira egy élő eleven város!

A dalnok emlékei nem akármivel egészültek ki a felföldön. Baljós dalhoz alapanyag termett bőven meg más is...kérdés hogy mit kezd vele. Visszaél-e vele vagy sem. Hallott egy s mást felőle, ad neki hitelt vagy kineveti? Trixi rosszul fest, Dina oda. Tiarren a felföldön maradt, feladata ezenel véget ért az elf lánnyal kapcsolatban.

Hanas lova orrát gazdája vállához tette s kifújta a levegőt, meglebbentve vele a nomád haját. Él, és nincs semmi baja! Ez tiszta szerencse vagy egyszerűen az isteek vele voltak. A rohadék lovag véért kiontotta, ígéretének eleget tett. Akár haza is fodulhatna, ha sejtené, jelen helyzetéhez képest hol van az a haza.

Ez nem a záróreag, még Jómadártól várom, merre hogy lenne a lépés a karijának, aztán személyre szabott reagban megtenném a zárószöveget. S priviben összegezném a szerzett tp-ket, aki szintet lépett volna annak tényét

[Alauron]

(Hanas)

- Hát Norri, most már indulunk! Nincs több dolgunk itt, s nyárra biztosan otthon leszünk. -
beszéli meg a továbbiakat a lovával. Aztán Vincenthez lép:
- Lovag uram, köszönöm hogy velem harcoltál, és azt is hogy igazságot tenni ndultál el annak idején. Mikor ide érkeztem, nem tudtam vannak akad e ezen a földön olyan lovag, aki nem elvetemült, de egyet már ismerek. Az istened áldjon meg!
- Castor! Ne hidd hogy most örökre megszabadulsz ám tőlem. De tudod, engem is várnak otthon, mert feleségem, és lehet azóta már gyermekem is van. Így nem tudok most ellátogatni hozzád testvér, de egyszer biztosan meglátogatlak. És tessék, - egy kis zacskó dohányt nyújt át a dwoonnak - ha ideges lennél mondjuk a gyermeked születésénél, jól fog jönni!
- Messala úrnőm! Örülök hogy elkísérhettelek egy hosszú úton, de annak mégjobban, hogy tudom milyen jó férj fog ezután kísérni téged. - meghajon utoljára a nő felé.
- Noss Somuris, talán még találkozunk. Sok szerencsét!
Végezetül már csak Trixi van hátra.
- Sajnálom, hogy így alakult Trixianna. Remélem ki tudod pihenni magad.
Komótosan rágyújt, s végignéz barátain.
<Jó csapat voltunk, de most mindenki visszatér a maga életéhez.>

[Castor de Vinter]

//Hanasnak//

Köszönöm testvér. -mondja Castor, majd megropogtatja a nomád markát és hátbavergeti.

-Azért várj még egy kicsit. Hisz hazafelé nekünk is Pyarronba kell menni, hiszen tudod; ott van a legközelebbi térkapu észak felé. Azért Pyarronig, -ha nem rohansz nagyon- utazhatnánk együtt. Búcsúzkodni ráérünk ott is. Gondolom onnan neked már csak egy ugrás a sztyeppe. Pyrronig eljössz te is nem? Kár hogy nem tudsz eljönni a lagzira...de ha Davalonba vetne a Sors érdeklődj utánam...meg fogják tudni mondani hol van a de Vinter birtok.

//Vincentnek//

Ha jól sejtem te most visszatérsz Shadlekbe ugye? Bátor harcos vagy Vincent, nincs kétségem felőle, hogy meg fogják ismerni a nevedet itt a hazádban. Ne felejtsd: nem sok Domvik-lovag ment be ilyen mélyen a Felföldre és ismerte meg az igazi arcát mint te. A tudásod biztosan érdekli a Rended nagymesterét is. Szeretném Messalával még az év vége előtt megtartani a kézfogót. Ha mégis úgy alakulnának a dolgaid hogy el tudsz jönni Északra; szívesen látlak. Ég áldjon lovag. -és kezet fog vele.

//Somurisnak//
-Hát dalnok a meghívás még áll. Szükségem lenne egy jó zenészre az esküvőmbe...nincs kedved megnézni magadnak Északot? -Bár tudom, valami napfényes meleg országba vágysz inkább...de ha Északon jársz, nézz be hozzám. Egy tál étel és fedél a fejed felé neked is jut.

Trixihez nem megy oda, hisz ő úgyis Messalával van most.

[Jomadar]

(Somuris)

Hanasnak:
- Jó utat a pusztákon! A nyilaid igazságot és békét hozzanak arra a földre is!

Vincentnek:
- Helyen van a szíved lovag uram, látom sokat tanultál dwoon barátunktól is. Azért ha egyszer hatalmas sereg élén törsz a jobb jövő felé, gondolj majd azokra is, akik nem oly rettenthetetlenül néznek szembe a kihegyezett vasakkal és a pokol égető közelségével, és a diadal után vidd haza őket a családjukhoz.

Castornak és Messalának:
- Remélem boldog életetek lesz és nagy családotok. Ha addig nem ragad el egy féltékeny harcos pallosa, bizony magam húzom majd a köünnyfakasztó melódiát amint az oltárhoz léptek. De nagy bált csapjatok! Lehet hogy épp a leggazdagabb nagyúr háremét kell otthagynom miatta!

Trixinek:
- Nem tudom, milyen életed lesz és a kérőd vár-e még, de remélem az emlékeid szépek maradnak meg a szívedben és édesanyád nem haraggal tekint majd az utunkra, hanem elismeréssel. Te többet tettél, mint sok nagyhírű harcos mert volna. Remélem nem veszítettél el közben mindent.

- A magam részéről arra veszem tovább az irányt, amerre épp az orrom áll. Arra azért figyelek, hogy ne a Felföld felé legyen


// Most mi lesz? Nem akarom Somurist magára hagyni

[Mesemondó]

Castor

Messala sóhajtott egyet. Azaz most engedte ki a levegőt, amit eddig benn tartott míg a kapun átértek. Pedig az egy lépés volt, nem hasonlítva a felföldi homokos varázsló kapujára.
Ismerős tér, épületek s egy nagyon régen látott Ranil templom aranysárga korongos tetején csúszott meg a tavaszi napsütés.
Messala hasára csúsztatta kezét. A többhónapos út már domborított rajta s dinnyeevési mániával ajándékozta meg a nőt. Elképesztő, de képes volt egymaga betermelni egy sárgadinnyét, vagy ha az nem volt, vörösdinnyéből egy felet.
Vörös haját összefogta tarkóján és egy smaragdköves hajcsattal szelidítette meg. Sötétzöld ruhát viselt s nagyot szippantott a dwoon levegőből.
-Megérkeztünk? Biztos hogy nem hullottunk ki félúton?-viccelődött. Talán a második vicc volt, amit Trixi halála óta hallott tőle.
Nem volt szép eset a nővére éjjeli szökése és hogy másnap a saját kardjába dőlve találták meg a településen kívül. Panaszkodott arra hogy hangok susognak a fejében, de Messala nyugtatta, majd elmúlik. Trixi nem hitt ebben s nem várta meg kinek lesz igaza...
Egy rettentő sötét bőrű, magas férfi közeledett a kapun érkezettekhez. Ez nem lehet dwoon, nem pirít Ranil sugara senkit se ilyenre...hacsak nem dzsad.
-Tariq?-lepődött meg Messala. Pedig ő volt az, a nagydarab testőr. Fittyet hányt a helyi divatra, bő nadrágjában, ingjére húzott hímzett mellényében, jatagánjával. Pillantása úrnője hasára majd Castorra siklott, aztán mikor elég közel kerültek hozzá az érkezők, déli szokás szerint meghajolt:
-Hozta önöket uram e pirkadatfényű országban!
-Tariq! Méghogy pirkadat!-tette kezeit Messala szája elé, hogy elfedje mosolyát.
-Tudom hogy ez a Nap országa, de hazámban valahogy jobban süt mint itt-mutat körbe.
-Azért is van ott olyan meleg-somolygott a donna. Majd megremegett a szája. Egy kislány röppent elő az egyik embercsoportól, akikben már Castor rokonait ismerte fel. Aha, fogadóbizottság!
A kislány Angela, de már nincs rajta kesztyű és állig sincs beöltözve. Rózsaszín bőre hibátlanul simul kezére és nyakára.
-Mama! Tesó!-kiáltja dwoonul már jó előre. Míg Tariq közös nyelven köszöntette őket, úgy tűnik, Angelára ragadt már a helyi nyelvből.
-Megkaptik a levelid, mama, itt várik régibbeóta!-nevetett-Tanultam dwoonul!-újságolja még mindig dwoonul, amiből a donna nem sokat ért, de nem is érdekli, mert karjaiba zárta lányát s így nézett fel Castorra.
Ahogy vehemens léptekkel Castor nagybátyja közeledik, leolvasható róla: lesz itt családias lapogatás meg beszólás minjárt, hogy terhes asszonnyal...hogy eddig távol volt...De szavuk nem lehet, Messala hozománya sem csekély s a nő igazán megállja majd a helyét a lobbanékony családban, hisz ő maga is az.

[Mesemondó]

Vincent

A templomból kilépve többszörösen is megkönnyebbülhetett:
-végre gyónt egy keveset (legyen rend a házban, no )
-végre nem borul felé Domvik templomának szigora (mert hosszú távon azért nyomasztó az egy fiatal, életerős ifjúnak )
-végre eleven helyen van, ahol fehérnépek is élnek! (ami cseppet sem elhanyagolandó!!!)
A fák már rügyeztek, , Shadon városa pedig meg nem állt egy percre sem: rettentő eleven város volt, senki nem merné a láttán mondani, hogy Shadon országa konzervatív s még csak hírből sem ismeri a nagyvilági életet!
Minden rendű és rangú ember megfordult utcán, a fényesre suvickolt kocsiból kihajoló dámáktól kezdve a foltos ruhájú zsebes utcagyerekig. S ebben a városban váészelte át a tél maradékát Vincent lovag egy lovagoknak fenntartott szálláson. Mit nem tesz a nemesi vér és az a tény, hogy lovag! Igaz, hölgyeket nem lehetett felhozni oda, mert ezt az egy fontos fegyelmet megkövetelték az ott lakóktól, de az élelmesebbek már súgták is, hova kell menni s kit kell keresni, ha feledtető, vérpezsdítő, elringató ölelésre vágyik. Persze mindezt suttyomban, a Hétarcú háta mögött, a lovagi becsületen folt ne essék!
Lassan 3 hónapja hogy elbúcsúzott azoktól, akikkel megjárta a rémséges felföldet. Bizony ha mesélt valakinek az ottaniakról, hüledezve hallgatták. Van aki összedugta társával fejáét, megnézik ezt maguknak ők is, az ifjabbak, kik fegyverhordozókként szolgáltak, csüngtek minden szaván. S meglátta azt a szemükben, ami már jelzi, igen, tettem le valamit az asztalra: ott volt az ámulat melletta tisztelet, hogy felnéznek Vincentre. Hisz nem mindenki tér élve épen vissza egy ilyen kaland után, főleg nem istentelen fajzatok közül!
A templom előtt a széles utcán cirkuszos kocsik zörögtek el, a pingálmányok szerint a Holdfény társulat az. A kölykök már a nyomába szegődtek, nyakukat nyújtogatva. Az utolsó kocsi végében viharkék köpenybe burkolózott alak ült, kezeivel kapaszkodva. Felemelte arcát. Szőkésfehér haja kikunkorodott alóla. Dinát ismerte fel arcvonásaiban a lovag. A lábai földbe gyökereztek, szíve kihagyott egy ütést. Vincent előtt elment egy magas járókelő s mire elhaladt a fiatalember ora előtt, a kocsi végében már senki nem ült s sehol nem látta a köpenyes alakot...

[Mesemondó]

Hanas

Lovasok gyűrűjében érkezett meg a sátrak által körbefogott kis térre. Körben, amerre a szem ellát, füves dombok, talán balra egy kis facsoport, ahonnan vizet szokta hozni a forrástól.
Hosszú magányos út vezetett el hazáig. De mikor a vidék egyre ismerősebb arcát mutatta, annál jobban vitte előre valami, töltött fáradt testébe erőt, egyre gyakrabban gondolt övéire s egyre kevesebbet arra, mit hagyott maga mögött Shadonban.
Vajon a felesége hű maradt hozzá? Vele maradt? Várja őt? S a többiek? Apjáék?
Kezek érintették meg lovát, lábát, kérdezősködtek, majdhogynem mindenki előjött jöttére. Ő is. karján gyerekkel. Mintha csak tegnap ment volna el, nem barázdálkta újabb ránc a lány arcáűt, ám az idő múlásának bizonyítéka ott volt a karjaiban. Ahogy Hanasra nézett, eloszlatott minden kételyt arról, kitől lehet: a nő szemei tiszták voltak, mentsen szorongástól, titoktól. Aki bűnben járt volna nem nézne így párjára.
-Soká voltál el...-mondta s mikor Hanas leszállt, fejét a férfi vállára fektette. A délutáni napsütést kis zápor nedvesítette meg. A gyerekek futkosni kezdtek. Este itt nagy történetmesélésre kell Hanasnak készülnie, ő lesz a nap érdekessége s legnépszerűbb alakja!
Vajon lesz még alkalom és ok, amiért a világjárta s világlátott nomád elhagyja övéit? Főleg úgy, hogy már fia is van, akit tanítania kéne?
Ám hullott a csendes zápor, mit ha elvonul, felszárít a nap, de olyan volt, mint ha lemosná róla mindazt a rosszatt, nehezet, mi eddig nyomta vállait.

[Mesemondó]

Somuris

A városban nagy botrány részleteit boncolgatták éppen: valami banyát kaptak el csatlósnőivel egyetemben.
-És Mamának hívatta magát!-súgta az egyik sapkás férfi a másiknak, akik mesterember lévén a munka végén jól megérdemelt itókát töltötték magukba.
Hümmögés volt rá a válasz.
A város ugyan az, de az idő már nem. Berrana rodában a tavasz bontogatta szárnyait. S a hírek még nem értek véget!
-Igaz hogy szemmel verte az elfogására küldött őröket?
-Úgy, úgy! Páran meg is vakultak!
-Eh, a banya vakult meg, amikor kiszúrták a szemét!-cáfolta egy harmadik mesterember aki eddig csak egykedvűen hallgatott.
-Újabb boszorkányüldözés?-hajolt közelebb Toria Somurishoz. A lány még Shadon város mellőzésekor csapódott mellé, fűzfapoéta volt s fuvolához is értett ám a bárdmágiát nem ismerte. A dalnokkal lehetett nagyjából egy idős, hullámos sötétbarna haját mindig két copfban hordta fülei alatt.
-Ah, hallottam ilyenekről eleget, óvakodom tőlük mint a tűzről! Rémes!-rázza meg magát mindha dideregne. Aztán kedvesen Somurisra mosolyog, kezét akarjára teszi.
-Nem muzsikálunk egyet? Sokkal nagyobb szükség lenne erre az embereknek mint a hajszálmeresztő történetekre! Mondjuk a Pyarron fényes kapuja? Azt hegedűvel és fuvolával is lehet párban játszani...
S választ várva emeli kék szemeit a sokat átélt Somurisra. Toriáé még nem tükröz tragédiákat, nem ment át annyi viszontagságon. Talán legyen érte hálás. Addig legalább a szeme is ugyan olyan ifjú mint az arca.
-Képzeld hogy jártam tegnap, egy kolduslány megragadta a kezem és rólad érdeklődött. Hogy jól alszol-e...Tudta a neved...
Jól alszik-e? Még 3 hónap eltelte után is álmodik néha a felfölddel s azzal hogy elviszik a vasorrúak, azaz a nurlánok birodalmába. S hogy a bézshajú nő folyton kéri, adja vissza amit elvett...
-Fura lány volt, megszállott tüzű szemekkel, s fiatal létére ősz hajjal...-majd vállat ránt, s várja a dalnok válaszét, kezdik-e vagy sem.

[Castor de Vinter]

//Off: Ahogy látom megszülettek a záróregok.
Elolvastam a rám vonatkozó részt.
Köszönöm Navaratna a mesét, és a lehetőséget, hogy bekapcsolódhattam az OM-történetének leghosszabb kampányába; és hogy nyolc hónapon keresztűl, igen magas színvonalon szórakoztattál.
Jó történet volt, és kicsit fájó szívvel búcsúztatom a dwoon harcost és a fegyvertársait.
Számomra a legemlékezetesebb részei azok voltak, ahogyan a dwoon harcos és Messala szerelme kialakult és lezajlott. Az udvarházban és a hajón történt események...
Hiába én már csak szappaopera rajongó maradok....

Összességében nagyon jó történet volt és örültem hogy veletek játszhattam.

Remélem még összefutunk majd még valahol...

Viszlát:

Castor de Vinter//