Sub rosa

[Jomadar]

(Somuris)

Nem tudja használ-e vagy árt inkább, de jobb ötlete híján megpróbálja megmutatni, hogy állnak a harcolók az ellennel.
Kurta kiáltás és egy kis légörvény kezd kialakulni a harcolók mellett, ami szerencsés esetben hamarosan 2x2 láb méretű tükörré válik. Legalább láthassák, hol tart az ellen...

[Mesemondó]

_________________________
KM: Navaratna
Helyszín: Felföld, fennsík
Időpont: tél eleje, délelőtt
Résztvevők: mindenki
_________________________

Ahogy bárd a halmon van -a kígyós hullájánaka lába kilóg onnan- Dina odapattan hozzá és belekapaszkodik, lerántja térdelésbe, megszakítva a bárd varázslását:
-Mondd, ha normális lány lennék, tudnál szeretni? Ugye tudnál? Akkor mindent otthagynál értem amit eddig ismertél és hittél? Félni most jó, most ez kell, bolond aki nem jön az első szóra és félhalottakat akar menteni!-hadarta, szemeit a férfiéba fúrva.
-Trixianna meg fog halni, ha nem itt és most, akkor később de többé nem látja férjét, nem látja a falut s nem lát semmit! Ugye már nem szereted? Sose szereted, ugye?-kapaszodik a dalnok ingjbe, s csak rá figyel, inkább rá, mint arra, hogy gyűlnek a lények egyre inkább, egyre kevésbé láthatatlanul.
-Majd csak jön Ő, és akkor rendet teremt, de itt kéne mindőnknek lennie!-suttogja, majd erősen száját a dalnok szájára nyomja. Somuris szeme lezárul. Rét illata kúszik orrába s lepkeszárnyak suhogása tölti meg a levegőt. Csak addig tartott, míg Dina csókja tartott.

A többi vasorrú elmegy Trixi meg a nő mellett, hogy jusson belőlük Castorra, Vincentre, a rohanó Messalára és a közeledő Hanasra.
-Ha hozzáérsz rémeket látsz!-kiáltotta a donna Castornak. Futott ő, majdnem repült! A halomra érve leroskadt, levegőért kapkodott s nézte, mint tapad Dina szája a dalnokéra...
A dwoon közelebb van ahhoz, hogy Trixin segítsen, mint Hanas. A lényt teljesen lekötötte a felföldi nő, meglepődik, amikor a keze elvált a karjától a férfi csapása nyomán. Azonnal tintapacaszerűen eltűnik. Trixi rongybabaként omlik őssze, tágra nyílt szemekkel, a rém-ámulat érzésével az arcán. Ám ha Castor hajol érte, hol felkapja, kellemetlen élményben lehet része. Valaki megérinti a hátát. nem a vértet, hanem egyenesena hátát. Görcsbe rándul tőle ott az izom és beteg kép férkőzik agyába, űz el mindent s olyan nyomasztóan telepszik rá, mint még eddig soha semmi, azt sugallva, ahonnan ezek jöttek, ott ilyen a világ...Hogy oda szeretnék őt elragadni.
Vincent látja, hogy Castort hátba kapták. S nem leszúrták vagy más megszokott egyéb, hanem megérintették. Mindennél jobban vágyták megérinteni őt s nem csak őt...
Ám a vasorrúak -zömük nő, elenyésző számű férfival- többszöresn voltak számban, két tucatnyian. S ha valaki fegyverrel közelített hozzájuk, eltűntek, hogy legközelebb kínosabb közelségben tűnjenek fel, emberek felé nyúlkálva, az érintés reményében. Az iszonyat körbenyaldosta a harcos férfiakat. Vincent semmiből témadt kitartása s bátorsága megcsappanni tűnt. Hanas robogott, ameddig a mersz kitartott.
Jobbkézre egy magányos, nem tolongó bézshajú vasorrú nő szemlélődött, majdnem gonyorosan, mellette egy jóval alacsonyabb fajtársa, aki kárörvendőn dörzsölte bütykös póklábszerű ujjait (ez az a bézshajú, akire korábban Somuris vakságot adott s a másik pedig az a nőci, aki leoldotta a vakságot társáról). Aztán a magányos nő levette az alacsony övét, min a rudak lógtak s jól megrázta. A férfiak semmi különös hangot nem hallottak,csak csikorgást, bongást, érces karistolást, de az összes többi vasorrú (még az alacsony is) füléhez kapott -vagy oda ahol más fajnak a füle van de nekik semmi nem látszott hajuktól- s összegörnyedt, láthatatlan nem bírva maradni.

[Saggaras Zenir]

Vincent

*A lovag eddiggi mentő kedve tényleg alább hagyott a nagy zűrzavarban, sőt látva hogy közelednek felé, és nem kevesen vannak, ráadásul Castort is elérték, legszívesebben futásnak, eredne, de egy pillanatig még haboz, aztán hanyat homlok elindul ki...ki ebből a pokolból.*

-Nem akarom...nem..nem!!

*Kiabálja már már hisztérikusan, és közben felrémlenek elötte az álma rémséges képei. Kardját pajzsát el is dobja ugy szalad el innen messzire, vagy legalább is ki innét.*

[Jomadar]

(Somuris)

Felveszi az őrült társalgás fonalát. Van értelme? Vagy csak arra jó, hogy kizárja az elviselhetetlen valóságot?
- Trixi Nem halhat meg így. Haljon vas által, harcban vagy bárhogyan de küzdve az életéért, de ne ilyen ocsmányságoktól védekezésre képtelen. Tudsz neki segíteni? Ha akarnál, tudnál?

[Alauron]

(Hanas)

Megtorpan, és próbálja felmérni a helyzetet. A szíve már a torkában dobog, az előbbi bátor kirohanásnak elillant a lendülete. Végülis amiért jött azt már megtette, barátja békében nyugodhat, és mit keres még itt, ahelyett, hogy a védett területen lenne, és várná hogy mikor ér véget a rémálom? Castor láthatólag szarban van, Trixi alig van magánál, Vincent pedig épp menekülőre fogja a dolgot. Lehet neki van igaza? Félelme erőt vesz rajt, földbe gyökerezik a lába. A csikorgó éles hang hallatán megilyed, és megremeg. Látja, hogy a vasorrúaknak nem tetszik ez a hang, vajon képes lenne elvenni azoktól a nőktől azt a valamit? Bizonytalanul feléjük fordul.
<Arelre, mit tegyek? Castort, vagy Trixit mentsem? Vagy megpróbáljam a lehetetlent, és...nem merem, itt pusztulok.>

[Castor de Vinter]

Castor -jobb híján- fohászkodni kezd, és izmait megveszítve, próbál ellenállni a képeknek és látomásoknak és próbálja tenni egyik lábát a másik után a menedék felé, de Trixit nem teszi le.

-Kegyelmes Napúr most adj nekem erőt, hogy ellenálhassak!

[Mesemondó]

_________________________
KM: Navaratna
Helyszín: Felföld, fennsík
Időpont: tél eleje, délben
Résztvevők: mindenki
_________________________

Vincent lovag hanyat-homlok visszamenekült 3 lény orra elől a halomra és elég eszelős ijedt arcot vág. A donna nagyot nyel, kétségbeesett de szintén rémült.
-Az ember sose választhatja meg a halála módját de még csak az időpontját sem. Általában. De Trixi meg fogja választani! Önként!-hadarja Dina. Majd átölelte Somurist:
-Tudnék. De akkor én veszek el s ti sose juttok oda ahova igyekeztek s akkor én halnék meg...hacsak...-kapja fel fejét, mint akinek eszébe jut valami.
-Hunyd be szemed s hunyasd be a többiek szemét is, kik a halmon állnak. Ha nem teszik, meg fognak vakulni. Mondom, mert úgy van!
Már Hanas is futni kezdett a halom felé, annak ellenére, hogy a lények a csikorgó hang hatására cselekvőképtelenekké váltak.

Castor bár nem látta, de megőszült. Néha úgy érezte magát, számtalan személyiségre szakadt s azok mind veszekszenek egymással, vagy hízelegve suttognak a fülébe, hol azt, hogy hagyja ott Trixit, hol azt, mégse és lépjen vele együtt át a más-világba. Majd csend lett s erősen tartania kellett lélekjelenlétét vánszorogtában, mert az a lehetetlen érzet kerülgette, hogy lelke bármelyik pillanatban kicsúzik testéből, s hol érezte saját maga súlyát s anyagi valóját, hol testetlen csalás ragadta el mindezt tőle. Nem tartott soká sem a fejbeni káosz, se az éteri lehelet, de épp elég ideig tartott mind, hogy megingassa épelméjűségét.
De még kitartott. Egy név dübörgött fejében, istenéé, egy kép törölt le minden mást, a sziporkázó napsütés. Sem nemét se nevét se semmijét meg nem tudta volna most nevezni, csak a hite volt vele az adott neki erőt talpon, egészben kibírni a megpróbáltatást.

Ha a dalnok szól a többieknek, a donna azonnal kezeit szemére tapasztja s lekuporodik a hóra. Rémültében a lovag s a nomád gépies egy mozdulatra tette ugyan ezt, de állva, lihegve.
Dina elengedte a bárdot. Hallani lehetett, lép, nehéz testet húz el -Scevoláét?- majd fémes hang, mikor valaki kardot emel fel hóról s futni kezd. A maga módján Castor is behunyta szemét: elvakította s védte őt hite. Ám füle nem volt süket. hallotta, hogy elmarad a lények izgatott lihegése, hallotta az érces csengést bongást s hallotta valaki rikoltó hangját, majd azt, hogy lelökik róla azt a kezet, mi idegein citerázott.
A görcs hátából kibomlott, mint egy zaklatott virág. Trixi megvonaglott kezeiben, sípolva felsóhajtott, szeme rebbent majd öntudatlanságba zuhant, immár lehunyt szemmel. Háta mögött valaki csépelt. Előtte volt a halom, a vágyott halom, ahol lehunyt, letakart szemű társai voltak, ám Dina sehol.

A csengés abbamaradt. Először egy jégdárda csapódott a levegőből hóba s állt meg rezzenetlen. Majd még egy, még egy, s egyre több, mint egy jégdárdazivatar. Rianásszerű kürthang szaladt végig a fennsíkon, a magasban hófelhő gomolygott valószerűtlen sebességgel. De a halmot kihagyta az égi áldás, oda nem hullott egy sem. Menekülési ösztön rántotta futásba Castor lábait, ez vitte be őt a halom övezetébe.
-Kokonor eljött és most jégtűre tűz titeket!-sikoltotta eszelős hangján Dina. tehét ő volt a dwoon háta mögött, őt nem látta. Mért nincs a halmon?!
Dina sikolyára a donna kinyitotta szemeit. iszonyodva nézett előre s rázta fel azt aki a keze ügyében volt:
-Csüngnek rajta mint vérszívók a marhán!-vinnyogta a nő.
Aki kinyitja szemét nem vakul már meg. Mint fekete madarak, úgy lepik be a földre gyűrt kardos Dinát a vasorrúak, de Dina nevet, de Dina kiabál, majd a dárdák fel-fel nyársalnak párat. megzizzen a népség, felemelik fejüket, az égre teintenek. Arcuk dühbe torzul.
Legelőször a bézshajú és alacsony társnője tűnik el pacamód, majd sorra a többi, ki nem akar jéghalált halni. de hal, nem is egy, vagy 4...nem, már 5! S a jégzápor csak akkor apad el, amikor már egy élő se marad ott: részük valóban tetemként végezte, részük pedig elmenekült. Dina maradt, nem vitték el, de már csendben van...A hófelleg állandósul a fennsík felett.

[Jomadar]

(Somuris)

Természetesen üvöltött a többieknek, kétségbeesett - csaknem eszelős kiáltását csak a süket nem veszi komolyan. Aztán csak néz. Tudja, tennie kellene valamit, hogy ő valaha dalnok volt, csibész trükkök tudója és hogy a lények mozgását megörökítve talán élethű illúziókat tudna létrehozni, de valahogy képtelen koncentrálni, csak térdel a jeges földön, egy leszúrt karót markol és szélesre tágult szemekkel küzd a rátörő hányingerrohamokkal.

[Mesemondó]

_________________________
KM: Navaratna
Helyszín: Felföld, fennsík
Időpont: tél eleje, délben
Résztvevők: mindenki
_________________________

A felhőréteg maradt az égen. Vasorrúak sehol. Castor mérhetetlennül fáradtnak érezheti magát. Az elméje ép maradt, de olyan fáradt, de olyan! Most nem a testét lepte be ez a kimerültség, hanem a szellemét. Küzdött s nagy közdelem volt. Győzött, de ez el is szívta az erejét. Trixi nem mozdult, de lélegzett. Ő nem őszült meg.
A donna elszakította szemeit Dináról, remegő kézzel ért Castor hajához, beharapta ajkait:
-Fehér lett a hajad...Majdnem hófehér...-suttogta, megérintette a férfi fejét. Nem volt kellemetlen az érintése.
Hanast és Vincentet nem döntötte le rosszullét de jól emlékeikbe égett a látvány, ahogy Dina körül hemzsegtek a lények-már ha látták, már ha kinyitották a szemüket hozzá.
Somuris elhányta magát. Viszont ahogy vége volt az öklendezésnek és gyomra kiürült, mintha valóban méregtől szabadult volna meg. A közérzete több szinttel jobb lett.
Dina fekszik. Egyáltalán él még? Ilyen távolságról nem látszik, emelkedik-e mellkasa. Arca sem látszik, hogy szemeit észre lehessen venni.
Hideg téli szél fúj keresztül rajtuk, de gyógyír ez, mintha elfújná mindazt a rémséget is, amit az előbb láttak.

[Jomadar]

(Somuris)

Ahogy kicsit összeszedi magát, kimossa a száját friss hóval, azután odalép Dinához, hogy megnézze, hogy van. Ha rendben levőnek látszik, Trixihez megy és őt is szemügyre veszi.

[Saggaras Zenir]

Vincent

*Mikor bevetődik a kupacra, és hallja a dalnokot rögtön behunyja a szemét, és amíg el nem ül a dolog ki sem nyitja, majd akkor tátott szájjal figyel.*

-Uram isten élünk, élünk!-Mondja szinte ujongva. Igazából nem hisz a szemének.*

[Alauron]

(Hanas)

Ott ül azon a ponton, ahova lehuppant, s a felszólításra behunja szemét. Várja a véget, de aztán úgy dönt csak nem akarja úgy megvárni hogy nem is látja. Leleki szemei előtt megjelenik a kép, amint a vasorrúak áttörik a védvonalat, és szétszedik őket. Kinyitja szemét, de bár ne tette volna, épp azt látja, amint Dinára tapadva cibálják a lányt. A szörnyű látványtól elfordul, s halkan megjegyzi:
- Miért ment ki? Hogy feláldozza magát?
Aztán, mikor minden elcsendesedik és a rémségek eltűnnek körbenéz. Elámul Castor ősz hajának láttán, s hogy Trixi is csak fekszik mint egy darab fa. Szintúgy Dina. Mivel Messala úgyis törődik Castorral, a dalnok meg már elindult Dina felé, odaül Trixihez, s megvizsgálja, tud e valamit segíteni, s maradt e valami maradandó baja.

[Castor de Vinter]

Castor nem küzd hányingerrel. //Legalábbis a Km-nem jelezte...//

Viszont teljesen üresnek érezte magát. Mikor a menedékbe ér összerogyik és elhasal a földön. Szeretné átadni magát valami pihentető öntudatvesztésnek, de fél tőle, csak még nagyobb szakadékba zuhanna, mint aminek a szélén végigment.

Próbál nem tudomást venni az átélt emlékeiről, vagy szeretné őket kitépni az agyából.. olyan érzése van mint akinek paraziták szívták ki a lalkét, és csak nagyon lassan csepegtetik bele vissza...

Messala szavaira nem szól csak rezignáltan néz mint a hibbant Dina...szó nem jön a szájára, keresi a szavakat, de túl nagy erőfeszítésbe kerül, hogy szóljon, hát hallgat és próbálja összefogni a személyiségének darabjait, hogy ne őrüljön meg teljesen...

Fura,de az első mondat amit kimondott a hadseregben betöltött neve, rangja, szolgálati beosztása, volt.

Dwoonul kezd el motoygni teljesen kataón arccal:

-Uram! Castor de Vinter, uram! Dwon Vértes Gyalogság, Vértes Elit, 7.-.es számú Vihargárda, Tombolók szakasz, hadnagy....-ezt még vagy hatszor-hétszer elismétli és a ez a kis bugyuta "varázsmantra" elégnek bizonyul hozzá, hogy lassan-lassan kitolja a tudatába erőszakosan betolulni vágyó emlékeit...

Lassan nyeri vissza a tudatos érzékelését is, előszőr nem biztos benne, hogy azok a hangok és szagok amiket érez az övéi -e vagy a Vasorrúak újabb packázásának az áldozata.

De végre felismeri a kedvesét és halkan kinyögi:

-Fáradt vagyok...nagyon fáradt...

[Mesemondó]

_________________________
KM: Navaratna
Helyszín: Felföld, fennsík
Időpont: tél eleje, délben
Résztvevők: mindenki
_________________________

(Somuris)
Az út a lányhoz jégdárdákra szúródott vasorrú tetemeken keresztül vezet.
Dina szaggatottan lélegzik, szeme hunyva. kevés karmolást is beszerzett, de semmi súlyos seb nem éktelenkedik rajta. Egy dolgot viszont észrevesz a dalnok, ahogy a lány hasáról részben felgyűrődött az ing: nincs köldöke.

(Vincent)
A fiatal lovagot elönti a túlélés öröme és már majdnem ugrálni is kezd. A megkönnyebbülés felpezsdíti, milyen jó lenne ha ebből most adna át valamicskét a többieknek is!Mert ők vacakul állnak. A dalnok Dinát méregeti, a donna párját istápolja, a nomád Trixi felett tanakszik.

(Hanas)
Trixi nem kel fel, akkor sem, ha böködik. Ő tovább volt a lények hatása alatt, ki tudja nem-e marad így örökké, vagy ha felébred, miképpen fog viselkedni. Castor majdnem ottmaradt...akkor mi mondható el a felföldi nőről?

(Castor)
A donna simogatni kezdi párja arcát, s csókolgatni.
-Ó, isten az égben, hogy megmaradtál nekem!-rebegi Messala.

(mindenki)
Miközben Somuris babrál Dinával, a lány fekvő testének túloldalán megmoccana hó. Kupaccá kezd formálódni, majd nő, növekszik, míg ember magas nem lesz, aztán egyre emberibb alakot kezd ölteni, míg végül az alak leporolja magáról a felesleges havat. Sápadt, gyöngyházfehér bőrű férfivé válik, hosszú ezüstfehér hajúvá, kinek arca kiköpött elf, szemei sötétkékek, s nem ványadt alkatú, mint az várható, hanem afféle, aki fegyverforgatáshoz is ért. Ruhája világoskék, de hogy miféle anyagból készülhet, hogy nem több réltegbe burkolta magát a férfi, az jó kérdés. Nem fázik, ez látszik rajta. Még köpenyt sem viselt, csak egy szablyaforma fegyvert csatolt derekára. Lajolt Dinához, pillantást váltott Somuroissal, de semmi fenyegtő mozdulatot nem tett, s megdörzsölte elgondolkozón az állát. Nézte a lányt és erősen agyalt. egy szót sem szólt. Sem ékszer, sem hatalmi jelkép nem árulkodott arról, kiféle, miféle.

[Saggaras Zenir]

Vincent

*Akihez tud oda megy, és egy barátságos mosly kiséretében, megkérdezi hogy jól van-e. És ezt mind ugy hogy nem törödve az etikettel, közli, hogy örül hogy épek vagyunk. Hanasnak azt mondja:

-nyugodj meg rendbe fog jönn..-Ekkor látja meg a hó kupacot, és csendben harci állést vesz fel de aztán megnyugszik.

<A fenébe még egy felföldi szörny aki az életünkre tör. De nem mégsem, akkor már rég ránk támadt volna.>