Ifin-Belsöváros

[Kaspar Otlokir]

A kikötő és a folyótorkolat között emelkedő, háromszáz láb magas Várhegy csúcsát a nagykirály várpalotájának sokszor átépített, bazaltfekete tömbje uralja. Innen szökik a magasba az ágas-bogas Tűtorony, a rettegett börtön, melynek falai között démonok járnak, eltévelyedett lelkek kísértenek. Csúcsáról letekintve feltárul a város látképe, s benne hat másik időrágta, sötétlő torony: hajdan szerafisták tanyái, ma boszorkánymesterek rendházául szolgálnak egy kivételével, mely a szakadár dartonitáknak ad otthont. A hegy meredek lejtőin a palotanegyed fényűző nemesi rezidenciáinak vörös cseréptetői villannak elő a kertek zöldjéből. Az Ifini Egyetem a legnevesebb dél-quironeiai tanintézet, messzi országokból érkezett – főleg polgári származású – diákok találkozóhelye, ahol igen jó nevű tudományos műhelyek működnek. A Krad vallása felé elkötelezett egyetem egyben a pyarronita nemesifjak képzésének központja is. A nagykirály Hadiakadémiáján ezzel szemben szigorúan a Toron-hű – bár nem feltétlenül aszisz – elit fiai tanulnak, s az oktatók között toroni professzorok és Tharr-papok is gyakran felbukkannak. A tantárgyak az udvari és katonaéletre való felkészítést szolgálják: fegyverforgatás, hadtudományok, etikett, zene és irodalom.
A hegy lábánál horgonyozták le az idök végezetéig a Leviathant, a város legdrágább szórakozóját és szállásait, de itt hozatnak a fontosabb politikai döntések is. Itt található még a Shullurba nyíló kapu is, de ez már évek óta többet van zárva, mint nyitva.
A negyed másik kapuja, az Erionba nyíló közvetlenül az ifini Ammrin Aréna mellett áll. A hatalmas teret szinte kitölti a két boltív, méltó párjaként magának a küzdelmek színhelyének.
A városrészt körítő fehér kőfalnak már régóta nincsen védelmi szerepe, mindössze az illetéktelenek, és nincstelenek távoltartására szolgál.

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di’ Ayressias

P. sz. 3701. Alborne első havának ("Lant") ötödik napja
Ifin Belsővárosában, az Erionba nyíló térkapunál

Néhány héttel az Újévi ünnepségek után a hatalmas gránitfehér városgigász, Új-Pyarron már az új tavaszra készül - komoran állapítod meg magadban, hogy minden valószínűség szerint te vagy az egyetlen, aki nem tud örülni afféle banális, már-már pórias örömöknek, mint a jó idő közeledte, a virágzás, a madárcsicsergés, a szerelem...
Pedig így van - bár látszólag semmi okod rá, a búskomorság egyre jobban eluralkodik rajtad; és ahogy egyre mélyebbre merülsz a bugyraiba, úgy emelkedik egyre magasabb fal közted és a többi ember között.
A szörnyű gyilkosság és az azzal járó félelmek egyre terebélyesedő árnyékot vetnek életedre - és úgy tűnik, hogy sehogyan sem tudsz tőlük megszabadulni. Egyre bizalmatlanabbá válsz a körülötted élőkkel; a növendéktársaid már összesúgnak a hátad mögött, és azt latolgatják, hogy a búskomorság eszed vette e, a tanáraid értetlenkedő és furcsa pillantásokat vetnek rád; az a kevés ember pedig, kikkel az iskolán kívül tartod a kapcsolatot, elfordulnak tőled - akárcsak azok, akiket valaha a pajtásaidnak tartottál.
Te persze ebből nem sokat érzékelsz - vagy ha igen, akkor egyfajta komor elégtételt érzel csak: "Minél kevesebb ember, annál kevesebb kéz, mely tőrt döfhet a hátamba..."

Az iskolában mindenki a záró vizsgasorozatról beszél - nem hiába a nagy izgalom, hisz aki innen kikerül, az végzett varázslóként kamatoztathatja tudását az Államszövetség szolgálatában. A Manifesztációs Háború, az Inkvizíciós Szék, a Pyar Követség és Titkosszolgálat - csak néhány azok közül a területek közül, melyet a fiatal varázslók bebizonyíthatják rátermettségüket.
Téged azonban ez egyre inkább hidegen hagy.
Egyre kevésbé bízol meg abban a szervezetben, mely azzá tett, aki vagy. Egyre inkább úgy érzed, hogy mestereid nemcsak, hogy elárultak és végignézték, hogyan halnak meg a szüleid és szeretett mentorod, de ők küldték oda azt a némbert - valahogy egyre biztosabb vagy benne, hogy nő volt az illető - aki a gyilkos tőrt emelte...

Néhány napja már az iskolába sincs kedved belépni. Bár többször is megjelent nálad egy egy inas, ki köpenyén az iskola jelét viselte, te letagadtatod magad a szolgákkal - semmi kedved a magyarázkodáshoz - és otthonodban tanulsz, egyedül.
Aztán egy nap váratlan látogatód érkezik: maga Riseal on Merissan mester az; az egyetlen személy, ki még valamelyest közel ál hozzád - és aki még életben van. Őt nem lehet olyan könnyen lerázni, és nemsokára azon kapod magad, hogy szüleid lakásának fogadószobájában ültök szemben egymással.
Az idős mester sokáig hallgat, mielőtt beszélni kezdene:

"Fiam. Nehezen tudom magamban tartani azt, mit most magamban érzek - ne haragudj meg hát, de rögtön a tárgyra térek.
Az utóbbi időben egyre jobban elhatalmasodott rajtad a szüleid elvesztése miatt érzett búskomorság, mely aggodalommal töltötte el tanáraid. Még egy konzíliumot is összehívtak ügyedben, ahol komolyan szóba került, hogy tanácsoljunk el, mielőtt elborul az elméd. Mivel a kezdetektől figyelemmel kísérem pályádat, és mert tehetségesnek tartalak, ezért a pártodat fogtam. Hosszú vita után végül is megállapodtunk..." - öreg mestered itt ismét elhallgat, láthatólag keresi a szavakat. Kisvártatva azonban hatalmas sóhaj kísérletében folytatja mondandóját - "...Szóval döntés született. Kérlek, hogy figyelj, ne szólj közbe, csak hallgass végig. Az utasítást, mely a jövődet tartalmazza, maga az Egyetem egyik Dékánja ellenjegyezte. Eszerint távoznod kell az iskolából, de nem tanácsolnak el, sőt vizsgázni is engednek - ám meglehetősen rendhagyó módon. Van egy barátom az ifini Pyar Követségen. Az ajánlólevelemmel és az Egyetem, valamint a Követség passzusaival felvértezve Ifinbe mész, és a Követség szolgálatára állsz. Használd a közösségi térkapukat, akkor nem keltesz feltűnést. A barátomat Derek Modusnak hívják, ki maga is a magasmágia beavatottja. egy ideig ő felügyeli a tanulmányaid, tőle kapod majd a feladatokat és ha eljutsz odáig, hitelesíti a vizsgád is..." - egy tekercstartót vesz elő a köpenye belsejéből (furcsa, de eddig nem is láttál ott semmit dudorodni...) - és a mellette lévő asztalkára helyezi, majd feláll - " Még valami. A Titkosszolgálatnál dolgozó egyik ismerősöm szerint a szüleid és mentorod gyilkosa a nyomozás szerint az ifini Kobrákkal hozható összefüggésbe. Felmerült továbbá, hogy a tragédiának köze lehet egy bizonyos Delemar bel Calathornak is. Többet sajnos nem tehetek érted. Remélem, egy nap viszontlátlak majd... Sok szerencsét fiam."
Néhány minutumot vár még, majd az ajtó felé indul. Mielőtt elhagyja a szobát, még egyszer visszatekint rád - aztán elmegy.
Neked nem volt mondanivalód.

Így esett, hogy rövid készülődés után már aznap útra keltél.
A passzusok, melyeket mestered juttatott el hozzád, valóban hasznosnak bizonyultak: nemcsak hogy feljogosítottak a térkapuk használatára, de soronkívüliséget és díjmentességet is biztosítottak számodra. A lovadra tett varázslat utolsó igéinek elhangzása után fertályórával már Erion levegőjét szívtad. Máskor talán nagy hatással lett volna rád a Városok Városaként is ismert metropolisz - most azonban rövid itt tartózkodás után az ifini kapun keresztül indultál tovább. Meglepetésedre ha a passzusok itt is hatásosnak bizonyultak (bár az itteniek láthatóan kisebb lelkesedéssel törték magukat, hogy szolgálatodra legyenek...).

Így lehet, hogy kisvártatva Quironeia kék ege alá lépsz ki a térkapu boltíve alól. Lehetne akár költői is a pillanat - azonban az összképen sokat ront az a megtermett, bőrvértet és ápolatlan szakállt viselő katonaféle, aki a rég nem halott aszisz nyelven, meglehetősen faragatlan módon szólít meg:
"Gyerünk, tovább! Ne álljá' má ott! Akadályozod a közlekedést!.."

Hát így lépsz ismét Abaszisz földjére...

[Alaven]

Ansynatis di’ Ayressias

<Nos, ez lenne a híres-nevezetes ifini belsőváros...> Lovamat kantáron vezetem tovább, de látszólag semmit sem törődöm a modortalan katonával. <Nem gondolhatta komolyan a szavait. Mégis mit tenne? Kezel emelne egy lar-dori adeptusra?>
Pár méterrel odébb - ahol már nem zavarom a közlekedést - megállok, s átgondolom a helyzetem, miközben nagyokat szippantok a sós tengeri levegőből.
<A dolgok valójában nem azok, mint aminek tűnnek.> rémlik fel örök mottóm, miközben Merissan mester köpenyére gondolok. <Tudom, tudom, az mágikus volt, hisz láttam különleges érzékemnek köszönhetően, de egy egyszerű színész sokszor nagyobb veszélyt jelenthet az emberre: a mágikus kisugárzás már sokszor eleve gyanúra, a gyanú felkészülésre ad okot.> Lassan, kimérten pásztázom végig tekintetemmel a környezetet, miközben lassan tovább indulok. <Egy egyszerű őr kell nekem. A kapu mellett túl sok lehet a besúgó.>
A kikötő felé haladok tehát, s pár forduló után egy segítőkésznek tűnő őr felé fordulok. Felmérem, hogy nincs-e rajta valami rendhez tartozást kifejező ékszer, látható tetoválás... <Sose lehet tudni. Bár rólam se lehetne megmondani, hogy pyar magiszter vagyok, ők még mindig hibázhatnak>, s mikor már kicsit zavarban érzi magát figyelő tekintetem miatt, kimérten, épphogy hallhatóan szólítom meg az obaszok nyelvén:
-A nagykirály vizitorai vigyázzanak ránk, de most válaszolj kérlek: Merre találok egy középosztályú fogadót, vagy a bel Calathor kereskedőházat? Baráti hangsúllyal ám még mindig halkan <remélem sejti, hogy neki sem kellene hangoskodnia> teszem hozzá:
-Örömmel venném segítséged.

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di’ Ayressias

Lovadat száron vezeted néhány lépéssel távolabb, majd miután szentelsz egy gondolatot az őr keresetlen szavainak meg öreg mestered köpönyegének is. Aztán kimérten körülnézel, hová is hozott a sors, és közben gyorsan végiggondolod a tennivalókat...
Egy nagyobbacska udvaron állsz, melyet minden oldalról ugyanannak az épületnek a terméskő falai határolnak - tehát ez egy belső udvar...Az épület két szintes, keskeny ablakokkal és néhány udvarról az épületbe nyíló szűk ajtóval a pyar megerősített udvarházakhoz hasonlatos, melyből a Dúlás ideje után elég sokat építettek arrafelé. Az udvart a külvilággal csupán egyetlen út köti össze, egy kapu, melynek vasalt szárnyai most zárva vannak. Mögötted pedig ott magasodik a térkapu kettős íve. Az összképet a jobbra húzódó fedett, de fal nélküli istálló és kocsiszín egészíti ki.
Rajtad kívül nem tartózkodik más utazó az udvaron, és amennyire meg tudod ítélni, újabbak sem érkeznek utánad - annak a fajankónak az előbb semmi oka nem volt arra, hogy ledorongoljon... Azonban helybeli fegyverest többet is látsz, és mind téged bámul.
Már éppen körvonalazódik a fejedben egy terv a "Hogyan tovább?" kérdésére, mikor kinyílik az épület egyik ajtaja, és egy szürke, hosszú köpönyeges, őszhajú figura lép ki rajta. Az eddig látottakkal szemben az egész alak mágiát sugároz, melyet leplezni sem próbál: ő; a szürke köpönyeg, amit visel; a tőr az oldalán - mind rendelkezik varázserővel. És így első pillantásra nem is kicsinnyel...
A figura körülnéz, majd rajtad állapodik meg a pillantása - és egy pillanattal később elindul, egyenesen feléd.
Gyorsan megteszi a köztetek lévő néhány lépés távolságot, majd mikor odaér melléd, rád néz, és közös nyelven megszólít:
"Üdvözöllek Abaszisz földjén, uram. Megtudhatnám, hogy ki vagy és mi okból érkeztél ide?"
Fellépése inkább érdeklődő, egyáltalán nem ellenséges, hanghordozása és a kérdés mindazonáltal meglehetősen határozott és ellentmondást nem tűrő.

[Alaven]

Ansynatis di' Ayressias

Gyorsan átfuttatom szemem öltözetén. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a pyar kirendeltségtől jött, így címer, pecsétgyűrű után kutatok. Ezek után válaszolok kérdésére, hangom határozott, de halk és távolságtartó:
-Üdvözöllek! Ayressias adeptus vagyok Pyarronból. Céljaim közé a családlátogatás és a követség felkutatása tartozik. Remélem, ezzel semmilyen helyi érdekeltséget sem sértek. Most pedig, hogy már nyilatkoztam szándékaim felől, megtudhatnám az úr nevét s tisztjét?

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di' Ayressias

"Ezer bocsánat, uram. Milyen modortalan vagyok..." - elegáns főhajtás, melyet mosollyal kísér - "Engedd meg, hogy bemutatkozzak: Ibad dul Zaddar vagyok, az istenek kegyelméből az erioni térkapu térmágusainak egyike; ifjú, ám máris így is nagy bölcsességgű uralkodónk, Kaspar Nagykirály és Főkancellárja kegyelméből pedig az érkező utazók vizitora is egyben, szolgálatodra." - gunyoros félmosoly jelenik meg az arcán - "Van néhány, hm, formaság, amit le kellene rendeznünk, tisztelt Ayressias úr. Hogy ezt megtehessük, kérlek fáradj velem!" - afelé az ajtó felé int, melyen keresztül ő is az udvarra lépett. Majd ismét szólásra nyitja a száját, ám ezúttal a közelben álló és figyelő fegyveresekhez intézi szavait:
"Te és te. Velünk jöttök." - a fejével int csupán, hangjából kiérződik a parancsoláshoz szokott emberek magabiztossága. A két legközelebb álló katona gondolkodás nélkül, azonnal megindul felétek - "Ne is törődj velük, uram. Pusztán a formalitás kedvéért kísérnek el bennünket e derék fegyveresek is. És most, ha volnál szíves..." - ismét az a gunyoros hang...
Azzal a szürke köpenyes megfordul, és az ajtó felé indul.

[Alaven]

Ansynatis di' Ayresias

-A formalitások már csak ilyenek. Végezni kell velük, nincs más választás...
Miközben megindulok az ajtó felé, lovam kantárszárát az egyik utánunk hvott őr keze felé lendítem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Próbálom úgy iránytani a mozdulatot, hogy az esetlegesen fegyverrántó kezével tudja elkapni.
-Amúgy mi a helyzet a helyi közbiztonsággal? Ugye nem teng túl ez a szép város a fölösleges erőszaktól? Tudnak önök valamit erről? Messziről érkeztem, s szeretném a lehető legbiztonságosabban eltölteni itt a napjaim.
Figyelem az őrök s az úriember esetleges reakcióit, arcmozdulatait.
<Lehet, hogy csapdába sétálok, de akkor hadd menjek magamtól.>

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di' Ayressias

Az őr felé vetett kantárszár szál, szál - aztán megállapodik lovad pofája előtt. Az őr csak egy rövid oldalpillantásra méltatja a mozdulatot, arcizma sem rándul és láthatólag csak az érdekli, hogy a parancsnak megfelelően kövessen benneteket.
A szürkeköpenyes hátra sem fordulva válaszol a közbiztonság állapotát firtató kérdésedre:
"Nos uram, ha helyén van az eszed és a szíved, na meg persze ha van egy kis szerencséd is, akkor nem érhet baj..."
Mindeközben még látod, hogy egy másik katona a lovad mellé lép, és kézbe veszi az elárvult kantárszárat - aztán a köpenyes és a két katona kíséretében belépsz az épületbe.
Az épület belseje amúgy legalább olyan lehangoló, mint a külső rész. Bár nem vagy járatos az építészet tudományában, azt azért látod, hogy a belső tér kialakításában (csakúgy, mint a külsőében) a gazdaságosság és a strapabíró egyszerűség volt a szempont, és nem az esztétika. Vakolatlan, a lőrésszerű ablakok miatt félhomályos folyosón találod magad, melynek falain csupán az elszórtan ágáló fáklyatartók az egyedüli díszek. Kis menetetek a folyosóra lépve jobbra fordul, elhalad néhány katona és pár csukott ajtó mellett, majd megáll az egyik ajtó előtt. Kalauzod habozás és kopogás nélkül nyit be rajta - és egy irodaféleség tárul fel előttetek: hatalmas fa íróasztal papírokkal, penna- és gyertyatartóval, mögötte székkel. A fal mellett szekrények, és még pár szék sorakozik. A szobát szintén egy lőrésszerű ablak világítja látja el úgy-ahogy fénnyel, amelyen keresztül egy utca szeletét pillantod meg...
A két őr finoman, de határozottan beterel a szobába, majd megáll ajtónál annak két oldalán, míg dul Zaddar uraság megkerüli az asztalt, és helyet foglal a székben:
"Nos, Ayressias uram, volnál szíves esetleg valamiféle okirattal is igazolni magad?.."
Kísérőid nem tűnnek ellenségesnek - inkább a kötelességteljesítés enyhe fásultságát érzed rajtuk. A szürkeköpenyes errefelé nagy tiszteletnek örvendhet, mert minden katona, akivel csak összefutottatok rövid utatok során, haptákba vágta magát láttára és tisztelegve köszöntötte.

[Alaven]

Ansynatis di' Ayressias

-Ahogy óhajtja.
Könnyed mozdulatsorral veszem elő a pyar pecsétgyűrűt, majd teszem az asztalára. Kiegészítésként még előkeresem tarisznyámból a közösségi térkapu használatára feljogosító passzust a Követségtől, majd az ékszer mellé helyezem.
-Remélem, ez elegendő lesz.

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di' Ayressias

A szürkeköpenyes megfontolt mozdulattal kézbe veszi a gyűrűt, aztán rád pillant, aztán a papírjaidat kezdi el olvasni. Olyan, mintha minden egyes sor minden egyes betűjét külön-külön az emlékezetébe akarná vésni.
Kisvártatva felpillant, és a papírokat a gyűrűvel egyetemben feléd csúsztatja az asztalon:
"Rendben van, Ayressias uram. Tudtunk az érkezésedről, és a követség egyik szolgája is megjelent ma reggel itt, hogy a boldogulásodat segítse nálunk.
Azonban mielőtt a formaságokat elintéznénk, van még valami. A jelenleg is hatályos járványügyi törvényeink értelmében mindazok, akik térkapun keresztül lépnek országunk földjére, kötelesek alávetni magukat egy kéthetes karanténnak, melyre itt kerül sor az épületben, az Ispotályban. Ugyanakkor e törvények rendelkeznek arról is, hogy a karantén kiváltható, ha az illető hajlandó öt aranypénznek megfelelő értéket letétbe helyezni. A két hét leteltével ha az illető egészséges, akkor a letétbe helyezett összegből négy aranytallért visszakap - az ötödik az eljárási költséget fedezi...
Sajnálom, de ettől a procedúrától - diplomáciai kiküldetés ide, vagy oda - a te esetedben sem tudunk eltekinteni, uram. Úgyhogy meg kell kérjelek, hogy fizesd meg a letét összegét, vagy két hétre vonulj az ispotályba.
A döntés a tied, uram."
Azzal várakozva néz rád.

[Alaven]

Ansynatis di' Ayressias

Gyűrűm s papírjaim visszateszem a helyükre, majd előveszek 5 aranypénzt.
<Eddig még nem is hallottam ilyenről, de van benne némi logika.>
Átadom neki az összeget, majd így szólok:
-Két hét múlva jövök a visszajáró négyért.
Már most az a gyanúm, hogy ez nem így fog történni.
-Most pedig, ha találkozhatnék esetleg a követség kiküldött szolgájával?

[Kaspar Otlokir]

Ansynatis di' Ayressias

A szürkeköpenyes elégedettnek tűnik.
"Természetesen uram. És köszönjük megértésed. Ne feledd, hogy amíg országunk földjét járod, addig törvényei rád is érvényesek! És most, ha megbocsátasz... Te! - fordul az egyik kísérő katona felé - "Kísérd az urat a pyar követségi szolgához! Te!" - most a másikhoz intézi szavait - "Vezettesd vendégünk lovát a kijárati kapuhoz!" - aztán ismét hozzád fordul.
"Nincs más hátra, mint kellemes tartózkodást kívánni. És most isten veled!" - tesz egy elbocsátó kézmozdulatot, majd teljes figyelmét az aranyak elsüllyesztésének szenteli, aztán pedig egy irattekercset vesz elő.
Mögülled pedig a kíséreteddel megbízott katona hangját hallod:
"Uram, kérlek jöjj velem..."

[Alaven]

Ansyantis di' Ayressias

-Köszönöm türelmét, s segítségét. Az ég legyen önnel!
<Állítólag a hivatalokat azért hozták létre, hogy megkönnyebbítsék az ember dolgát. Ehhez képest csak az erszényem súlya csökkent...>
A katona felé fordulok, majd elindulok vele:
-Kérem Uram, vezessen!

[Kaspar Otlokir]

Ansyantis di' Ayressias

A katona rád tekint, aztán közönyös hangon, közös nyelven csak ennyit mond:
"Kövess, uram!"
Válaszodat meg sem várva megfordul, és elindul a folyosón.
A kifelé vezető út nem épp bonyolult: csak végigvezet azon a folyosón, amire az udvar ajtaján keresztül is beléptetek, aztán egy újabb ajtón keresztül, egy nagyobb terembe léptek.
A terem átellenes oldalán vasalt tölgy kettős ajtó, mely a mellette nyíló ablakon látható kép tanulsága szerint az utcára nyílik. A helység afféle egyszerű várószoba, vagy efféle lehet: vakolatlan terméskő falak, egyszerű, kényelmetlennek tűnő székek és kicsiny asztalok, terítőkkel. Sehol egy váza, sehol egy dísz vagy efféle...
Szóval alacsony költségvetés - maximális haszon.
A teremben most csupán egyetlen személy tartózkodik: egy idős, ősz hajú, szakállas férfi üldögél az egyik asztalnál szemben azzal az ajtóval, melyen bejöttetek. Jöttötökre aztán kissé nehézkesen feláll, és felétek indul.
A katona meg sem várja, mi lesz a történet vége, hanem sarkon fordul, és az ajtót becsukva indul a dolgára.
Most van alkalmad végigmérni a fogadásodra küldött szolgát: javakorabeli férfi rövidre vágott ősz hajjal és gondozott szakállal, ráncos, kreol arcbőrrel és kedvesnek tűnő mosollyal. A ruházata (rövid ujju fehér ing, világoskék nadrág és egyszerű cipők) egyszerű, de rendezett. A férfi rád néz, iskolázott mozdulattal meghajol, majd így szól aszisz nyelven:
"Üdvözöllek uram! Felip vagyok, a Követség embere! Kérlek add a csomagod, és ha akarod, indulhatunk!..

[Alaven]

Ansynatis di' Ayressias

-Üdvözletem! Ayressias adeptus vagyok, s köszönöm, hogy ide érkeztél miattam. A csomagom jó helyen van nálam is, elbírom, semmi nagyobb súlyt sem cipelek. Esetleg akkor indulhatunk is, nemde?
Aszisz nyelvű válaszom után közönyösen megindulok az ajtó felé.
-Mondd Felip, milyen tisztséget töltesz be a követségen, s melyik aszisz család gyermeke vagy? Menyire ismered a várost s lakóit, a pletykákat s a tényeket? Szükségem van minden kis hírmorzsára, s bízom benne, tudsz nekem segíteni.