A Fekete Ember nyomában [Felfüggesztve]

[Yvett de Crei]

(Kalkyra Cronin Oleynik)

- Ne orrolj meg rám, majd ha eljön az ideje mesélek magamról. De még nem... most ... most még nem - *szememben engesztelésre való kérlelés bújik meg, ami melett nagy szomorúság is helyt kap.
Elveszem a nyársra szúrt békákat tõlle.*
- Köszönöm! - *majd úgy ahogy mondta nem a tûz felett, hanem közvetlen közelében sütni kezdem õket*
- Ha neked nem gond, maradnék. Legalább nem fog kialudni a tüzed, lesz aki ránéz míg távol vagy.
A köpönyeget elveszem, hálásan köszönöm, a fegyveremmel meg csak akkor foglalkozom, ha már száraz vagyok valamennyire. - *közben azért gyakran nézem a békáimat, hogy mennyire sülnek, vagy esetleg égnek meg - bár próbálok arra vigyázni, hogy ez ne következzen be.*

[Ayana]

(Celddra)

Minél nagyobb fájdalom telepszik rám, annál hevesebben vetem magam a harcba, aminek a végén meg is lesz a várt hatása, hiszen kettõ már kidõlt. Amikor a kiegyenesített sarló a lábamba áll és a gazdája menekülni kezd, egy gyors és határozott mozdulattal kirántom a lábamból a fegyvert, majd egy lépés után feladom, hogy utánaszaladjak, ahhoz túlságosan fáj.
- Fattyú! - mormogom magam elé, és az üldözés helyett inkább megszabadítom a másik kettõt evilági láncaitól: odabicegek hozzájuk és egymás után átvágom a torkukat, majd a véres fegyvert tokjába csúsztatva, kimerülten és a veszteségeimtõl szédelegve lerogyok a hullák mellé. Csupán néhány percet ücsörgök, amíg összeszedem magam, aztán nekiállok a sásgyûjtésnek és a tûzélesztgetésnek, amennyit tudok belegyömöszölök a zsebembe és sántikálva elindulok arrafelé, amerre a tüzeket láttam.

[Huor Aikanáro]

Felovin ar Nidas

*Miközben befejezik gyõzködõ elõadásukat,felállok és kissé szétvetem lábaimat,hogy biztosan álljak.Majd szilárd hittel és az azt tükrözõ tekintettel kezdek bele mondanivalómba!*

- Elõször is Uwel Atyám nem nemesúr,hanem Hatalmas Isten!!!A Pyarroni Istencsalád Leghatalmasabbika!!!Szeme mindent lát,füle mindent hall és NEM lehet elõle elbújni...!Õ a FÁJDALOM és a BOSSZÚ ISTENE!!!

*Közben kezeim ökölbe szorúlnak és hangom felerõsödik,szinte kiabálok és szememben pedig a tûz fénye táncol!Majd hangom fokozatosan vissza ereszkedik a normális erõsségre.*

- És Én az Õ szolgája vagyok!Rendem tagjaival mi mind az Õ akaratát teljesítjük.Uwel Paplovagjai Ynev legfélelemesebb küldöttei és kegyelem nélkül sújtunk le azokra,akik magukra vonták haragját..!

*Pillanatnyi csend után folytatom.*

- Ami pedig Titeket és ezt az Átoksziklát illeti,kezditek felkelteni a figyelmemet.Habár nem igazán értem,hogy kinek és mit akartok megmutatni..
De ennyi elég volt ahhoz,hogy a saját szememmel akarjam látni miféle dolog folyik ott!És ha nem Atyám tetszésének való,akkor véres véget vetek neki...!
Most pedig had halljam ti mifélék vagytok!Miért akartok oda menni?Ki küldött benneteket?

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: Sárkánymocsár romvárosának romjai, az egykori piactér, Lathan menedéke
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 2. nap, este ~1/2 9 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Yvett

Mintha olvasna gondolataidból, Lathan úgy adta a lehetőséget arra, hogy magad lehess egy keveset. Talán némelyik sürgető pillantásod kaphatta el, annyi bizonyos, látod rajta, hogy ez afféle protokolltávollét lesz. Valószínűleg érzi, hogy jobb volna a távolléte számodra. -Nem haragszom, hisz tényleg nincs közöm hozzá. Megelégszem annyival is, hogy veszélytelen vagy rám nézve. próbál megereszteni egy elég erőtlenre sikerült mosolyt, majd elkészít néhány békát magának is, de nem tűzi őket nyársra. -Ha megéheznél, itt a többi, edd csak meg, én úgyis azért megyek, hogy összegyűjtsem amit fogtam. Ahol ez a kosárnyi megvan, ott többnek is kell lennie. Jó étvágyat, de figyelj arra, amire mondtam. Ha kialudna a parazsad, ott a piszkafa, kotorj még ki magadnak valamennyit. figyelmeztet, miközben föláll véres munkája mellől és a mocsárba hajítja, ami megmaradt a nyúzott békák után, majd még kezet is mos egy tisztább tócsában. A többit tudod hol találod… szól még vissza, majd nekiiramodik és egy ideig hallod még a csörtetését, majd az is elhal. Nem tudod mennyi időre maradtál egyedül, de az bizonyos, hogy nem lesz kevés, amíg minden csapdáját átnézi. Mostmár, mivel az égiek felé is adós vagy, le kell azt rónod, ezért végre megejted a napi imád, bár kérdés, hogy figyel-e rád istened, hisz még ebben a szörnyű alakban vagy, de legalább nem minden hatalom nélkül. Imád végeztével, amint félrevetted az elkészült békákat, azok után nézel, amiket Lathan mondott, miközben azon gondolkodsz, vajon tényleg megbízik-e benned annyira, mint ahogy mutatja. Benyúlsz a menedéke ajtajába, amely mintha a dohos mocsár hullákkal teli fortyogó mélyére vezetne, olyan förtelmes szag árad ki onnét. Szerencsére megleled a letakart üvegedényt, lerántod róla a takarót, és érdeklődve nézed, ahogy kékeszöld fény árasztja el a dohos csöpögő pincét, merthogy ez a hely bizonyosan az volt valamikor, erre engednek következtetni az ászokfák és az a hordó, amiből Lathan csinált magának ügyesen fekhelyet. Az üvegben meglepetésedre kicsiny fénypontok, valamiféle bogarak nyüzsögnek, némelyik még hallod is, ahogy neki nekikoppan az üvegnek. Ha nem is világítanak folyton, de mindegyik pislant annyira, hogy az a kicsiny fény amit adnak, nem húny ki, ellenben az üveg mintha föl is erősítené, pislákoló kékes fénnyel árasztja el a környéket. Meglehet az nem is üveg, vagy bűvölt üveg, de mindenesetre működik. Másodikként a már említett viaszkos köpenyre bukkansz rá, amelyből messzire bűzlik az alkimista laboratórium ahol készült, amely szerinted valahol a pokol legmélyén lehetett, ellenben viszont ez a köpeny kellemes meleg és még a víz sem itatta át, így jóleső érzéssel teríted a válladra, miközben egy kevésbé jóleső jéghideg csöpp koppan az orrodon, majd lecsurran az álladra és onnan a földre cseppen, halkan csettenve. A következő pedig a fegyverolaj és a köszörűkő, amelyeket megtalálsz, de nem is nehéz ez, hisz Lathan egy majd széthulló gerendába vert szögre akasztotta a tarisznyát, amiben ezeket tartotta. Bár szerinted nem beverte azt a szöget, ugyanis attól a másik oldalon jött volna ki a pudvás gerendából, hanem csak egyszerűen ujjal benyomta. Ezután inkább letakarod az üveget, kiviszed a fényre a köpenyt és a szerszámokat és megeszed az elkészült békákat, amelyek kissé szárazak lettek, ha tovább sütöd, már csak a csonttal együtt tudtad volna ropogtatni őket. Ezután némi cápabőrrel, a köszörűkővel és persze kézzel megtisztogatod a fegyvereid, leszedve a rájuk szárad sarat és a félnedves, nyálkává rothadt gazokat. A visszatérő Lathan is e foglalatosságod közben talál, föl is emeled a kardod, gondolván valaki más közelít, de szerencsére csak ő az. -Látom, föltaláltad magad. Örülök neki, én viszont, egy árva békát sem fogtam, ámbár útközben valami patkányfélébe futottam, így hazahoztam, illetve csak annyit belőle, amennyit ehetőnek véltem… Huhh, ha tudnád, hogy milyen fürgék és alattomosak ezek a kis dögök! Egészen kitikkadtam, mire megfogtam. Azt hiszem teszek is föl némi vizet ide a tűz fölé, forrja csak mi magából a váltólázat, ami benne van. Azután már meg is merem majd inni… mondja, és még mindig nem ejt szót, távozása okáról, így úgy sejted, inkább nem kívánja titkaid feszegetni. Lehet tényleg olvas a gondolataidban?

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: Sárkánymocsár egyik halott mocsárerdeje, "haramiák" tábora
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 1. nap, este ~1/4 10 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Huor

Cynthar elteszi a port, amit élénk előadásod közepette már egyszer majdnem a képedbe hajított, de így most, ahogy lesöpri a kezét, apró szikrák táncolnak a por lehulló szemcséi nyomán a levegőben. Jó kérdés, hogy mi akart az a valami lenni, de nem szívesen próbáltad volna ki testközelből. Cynthar kissé gúnyosan kérdezi meg tőled: -Nem lehet, hogy rosszul tudod? Nekem mintha egy másik ilyen istenes ember másfélét mondott volna. Mintha ő Kyelt emlegette volna… Node nem tudom mostmár, hogy kinek higgyek, így ezt a vitát meghagyom kettőtökre. Ha megint összefutunk az illetővel itt a társaira pillant, akik alig észrevehetően elmosolyodnak, bár gyorsan elnyomják ezt is, és igyekeznek arra koncentrálni, ahogy látod, hogy ne nagyon játsszon mosoly a szájuk szegletében, de Cynthar folytatja, így felé fordulsz, nem is figyelve a két idétlenre, vagy épp veszedelmes gonosztevőre akkor megígérem, hogy szólok neked, hogy igen, ő volt az a pofa, aki Kyelt emlegette. Majd akkor lerendezitek a vitátokat. erre a többiek majdnem elröhögik magukat, de csak egy rándulást észlelsz mindkettőjük arcán. Ő is egyébként a szikla miatt jött, valamerre arra ment, ni! mutat a semmibe, az egyik irányban. Nem volt valami bőbeszédű velünk, node ez az ő baja. Bezzeg ha tudta volna, hogy arrafelé tiszta zsombék és csalóka ingovány az egész… Meglehet, most bizony vizesen prüszköl, de így jár az, aki fennhordva az orrát, ilyen „férgekre”, mint mi, oda se figyel…
-Mifélék vagyunk? Ugyan. Nem tűnt volna föl? Varázslófélék volnánk, bár én magam a tőrhöz is konyítok valamicskét. veszi át a szót Amadeus. Főleg ahhoz a disznógyilokhoz, mi? Amit egymás hátába szokásotok vágni… egészíti ki Amadeus mondandóját Anghar. Te beszélsz, Anghar barátom, akinek legnemesebb erénye, hogy hibátlanul tudja a ragyaverő átkot? Ó hogy a ragya… vágna közbe újra Anghar, de elhallgat, Cynthar hangos nevetésére. Te meg ne röhögj rajtam, te kese örgögfajzat, különben… Különben mi lesz? Szemölcsöt varázsolsz az orrom hegyére? piszkálja mostmár Cynthar is. Egyet intek feléd, elterülsz! sziszegi oda neki Anghar. Bizony, nem mindenki felől száll kellemes aroma… teszi hozzá Amadeus, mire mindketten elnevetik magukat. Erre már Anghar, ha jól látod a háta mögé nyúl, de fegyver helyett egy villámot vág hozzájuk, amely telibe találja a hahotázó Cynthart és még Amadeusnak is jut belőle, sőt még te is félre kell ugorj az útjából, de számodra ez már könnyű. Te… Te mióta tudod ezt? kérdezi tőle Cynthar kissé meglepődve. Amióta meguntam a ragyákat. feleli bosszúsan Anghar, majd újra Amadeus veszi át a szót. Amint látod, nem mindig jövünk ki a legjobban, de legalább megpróbálkozunk együtt némi vérontást rendezni annak a sziklának a tövében. Nem küldött ugyan minket senki, mégis elindultunk, hogy megmutattsuk a Fekete Embernek és szolgáinak, hogy mi is érünk annyit mint ők. Igazán nagy igazságtalanság, hogy nem hívott minket oda, pedig úgy vélem, bennem aztán tényleg Warcwick egyik legnagyobb garabonciása öltött testet… Nem inkább csirkefogója? kérdez vissza Anghar, bár erre a megjegyzésre nem mondanak már semmit, csak egy bosszús kifejezés suhan át a képükön. Úgy látszik az az ugráló villám kicsit megijesztette őket, bár téged is eléggé megijesztett a dolog. Nem mindennap látni ilyet. Nos, Anghar és Cynthar barátaim viszont valahonnan innen jöttek, Északról, ha jól tudom… erre Cynthar vág közbe Én meg úgy tudom, hogy Hergolból jöttem… Délről, mint te. Téényleg, mintha mondtad már… csap a homlokára Amadeus és már mondana is valamit, erre Cynthar torokvágó mozdulatot tesz az ujjával, így visszanyeli amit hozzá akart még fűzni. Anghar pedig maga a rejtély, még nekünk is, de találtuk olyan megbízhatónak, akivel össze merjünk állni, így lehet, tartogat még nekünk némely titkokat. Csak csalódjunk benne ilyen kellemesen, mint az előbb. Tényleg, ha már it tartunk, te nem jössz ahhoz a Martense családhoz őrnek? Meglehet ott is akadhatnál galádságokra, hisz az a család elég rossz hírben áll. Azt mondják fele boszorkánymester volt, a másik fele meg dorani feketemágus… Szép fölhozatal, nem? Most meg teszik a jót. Ki tudja, lehet a ti egyházatokhoz akarnak csatlakozni… ekkor pottyan közétek a bokrok közül valaki, akit eddig észre sem vettetek, hisz mással voltatok elfoglalva, egy eléggé meggyötört kinézetű, vörös hajú nő bukik be közétek, akit ahol nem vér borít, ott gazok és sár, és ha jól veszed ki, az arcát mintha korom vagy pernye lepné. Az egyetlen száraz dolog, ami nála van, egy parazsas csupor, vagy valamiféle olyasmiféle, de ezt te bizony nem tudod megmondani, hogy miféle dologra való, merthát a díszítéséből sejted, hogy nem melegedésre van, vagy nem csak arra. Mielőtt még odaléphetnél, Cynthar lép oda és kissé hátrébb taszít. Vigyázz vele, megjárhatod, ha fölébred. Talán én nem… Majd némi erőt gyűjt a kezébe és miközben koncentrál, egy szörnyű villámcsapást ereszt meg a nő felé, aki ettől összerándul, de legalább kinyitja a szemét a drasztikus, szó szerint hajmeresztő módszer hatására. Cynthar lehajol a nőhöz, majd furcsa módon ráismer, és fölsegíti… úgy néz ki ez a mai este a meglepetések estéje…

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: Sárkánymocsár egyik halott mocsárerdeje, "haramiák" tábora
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 1. nap, este ~1/4 10 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Ayana

Kirántod a combodból a sarlót, és bizony úgy érzed, visszafelé is megvágtad magad ezzel a csorba szerszámmal. Fáj, kegyetlenül fáj, de legalább tudod, hogy élsz és ébren vagy. A dühtől és a harc hevétől hajtva odamész ahhoz a szánalmasan csúszó féreghez, amelyik hülyére akart verni, majd minden szabadkozása és ellenkezési próbálkozása ellenére átvágod a torkát ennek a nyomorultnak. Most verjen hülyére… gondolod, majd a másikkal is végzel, bár annak igazán fölösleges volt a mozdulat, már csak megszokásból vágtad el a torkát. Már vér sem jött valami sok, bár az előző és az eddigiek alapján spriccelnie kellett volna. Ezután inkább leülsz és kifújod magad, hisz eléggé elfáradtál a harc hevében, de most mégis megérzed, ez volt a leghibásabb döntésed, hisz majdnem legyőzött ellenfeleid mellé ájulsz, ahogy megpróbálsz megpihenni. Vagy teszel valamit, vagy ki kell pihenned magad, fut át az agyadon, majd fölrázod lassan semmibe veszni akaró gondolataid, és nekikezdesz sást és ágakat gyűjteni, amíg annyi tüzet nem sikerül a széndarab segítségével összehoznod, hogy megszárítsd kis szentélyed tartalmát és újra használhatóvá tedd, sőt még némi szenet is össze tudsz szedni tűzhelyedről, így a szentélyed dolgában helyreáll lelki békéd. Bár egyéb dolgokban messze nem, most szinte úgy érzed, csak hited tartja benned a lángot. Lévén semmi kedved elájulni, bármilyen kényelmes fekhely is volna ez most, meggyötörten sebeidtől, és a harctól elcsigázottan, elindulsz az egyik halvány kis pont felé. Ha jól sejted pislákolása tüzet sejtet, és bizony nincs túl messze, ezt láttad a távolban is, megérkezésed pillanatában. Mostmár reménykedve indulsz el a közeli pislogó lángocska irányába, és mész, csak mész és szüntelenül lépkedsz, amíg csak vonszolni bírod magad, bár magad is meglepődsz, hogy ilyen veszteségekkel meddig bírod. [Vonj le mégegy ÉP-t, de többet ne, ennyi az, amit a sebeid miatt veszítesz, de mivel a próbád megvan, így nincs több gondod a vérzéssel.] Ruhád a véredtől tapad hozzád, ahol pedig nem attól, ott a mocsár híg, posványos iszapja itatja át. Ebben merítkezel meg többször is, miközben árkon-bokron keresztülcsörtetve próbálsz a célod felé érni, amely végtelenül hosszúnak tűnő, kimerítő gyalogút után mégiscsak közeledni látszik, bár ekkora már eléggé rád sötétedett. Úgy érzed, az utolsó lépéseken, hogy a lelked is odahagytad már, minden lépéssel veszítve egy kicsit magadból, figyelmedből és éberségedből, az utolsó lépést nem is tudod megtenni, ájultan buksz be a tűz fénykörébe, ahol még valami halvány táncoló lidérceket is ki tudtál venni, bár jó kérdés, hogy éltek vagy nem. Ha jól láttad őket, akkor mintha hirtelen feléd indultak volna… A következő, ami fölráz mély kábulatodból, az valamiféle iszonyatos görcsroham, bár nem tudod honnan jött, amikor kinyitod a szemed, egy furcsa alakot veszel észre. Tetovált, szőke hajú, határozottan toronias arcú illetőt pillantasz meg, de az otthoni viselettől eléggé eltérő ruhában. Se szimbólumot, se effélét nem látsz nála, csak egy zacskót az oldalán, ami nyilván valamiféle erszény lehet. Az alkarján ugyan egy pecsétet látsz, ami nem más, mint egy bélyeg, amit a bűnözőkre szokás tetoválni, de ahogy észreveszed a tetoválásai mögé már több ilyen „szégyenfolt” is került. Nicsak, de régen láttuk egymást! mondja meglepődve, bár látod, hogy elég jól játssza csak, miközben kicsit megakad a beszéde… fölismered, megpróbál megkeresni téged, és egy pillanatra össze is kapcsolódsz elméjével, amíg egy gondolatsort nem közöl veled. A nevem Cynthar. Légy óvatos, a lovag itt velünk nem nagyon szívleli a toroniakat, ne akarj hősködni, mi őt készülünk átverni és ebben a helyzetben, meglehet rosszul járnál, de mi is ha le kéne mészárolnunk az útlevelünket a Martense házba. A páncélos hagy vágja csak le azt a gorwicki marhát, ha az már ennyire nagy szájhős, te viszont hallgass ahogy tudsz és mutatkozz be a lovagnak amint képes vagy rá… közli veled az utasításokat, mentálisan, mielőtt fölsegítene.

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: A Martense kúria elõcsarnoka
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 2. nap, délelõtt, ~11 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Quator

Követed Martense urat, ahogy mint egy bosszúálló kísértet, úgy halad a folyosókon, a keleti szárny felé, ahol a dolgozószobája van. A kanyargós folyosók monoton egyhangúságába már szinte beleszédülsz, és az a csigalépcső sem tesz jót, amin fölmentek az egyik toronyszobába. A hely, bár faburkolatú, és gyönyörűen megmintázott, mégis valahogy az egyszerűséget sugározza. Sehol sem látsz hivalkodó aranyozást, vagy túlcsicsázott formákat. A szoba bárgyönyörű fényesnek kellene legyen, most nem olyan. A nap híján a szobát félhomály lengi be, amelyet csak néhol enyhít a gyertyák fénye. Úgytűnik mégegy dolog van itt a házban, ez pedig a szinte tapintható sűrű homály és a szűkebb helyeken meggyűlő miazma. Alig lépsz be, máris mintha fojtogatna…
-Megbocsásson, lovag uram, de nemrég volt szellőztetve. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen szörnyen elhasználódik a levegő ilyen magasan… mondja az öreg, miközben meglazítja egy kicsit az inge gallérját, és rangjához méltatlan módon saját maga nyit ablakot, de a szoba levegőjét ez csak egy kicsit javítja föl.
-Foglaljon csak helyet, egy minutum és elmondom, amire kíváncsi. mondja, majd egy ezüstkelyhet hoz magának és neked is, és egy palack bort tesz az asztalra, miután töltött magának belőle.
-Nos, ha a zárakra és őrökre kíváncsi, igazán nem tudok mit mondani róluk. Nissius nagyapám hagyta ezt ránk, egy csomó obskúrus firkálmánnyal és istentől elrugaszkodott, eretnek könyvvel egyetemben. Azokat megtartottam ugyan, de elzárva tartom egy szekrényben, a könyvtárban, hogy ne mételyezzék senki lelkét. Amennyiben úgy véli, átadhatom a szekrény kulcsait, hisz egy hit dolgában ilyen szilárd ember bizonyára nem rökönyödik meg túlságosan néhány förtelmes passzuson és meglehet némi tudást is leszűr belőlük, de én féltve a lelki nyugalmam nem nagyon lapoztam bele azokba a kötetekbe. Azt a zárak és őrök dolgot pedig Nissius nagyapám ismételgette folyton, mielőtt megőrült volna. Ekkor vonult valami Győzedelmes Féregtől való rettegésében Doran felé igazán, és ők, bár elméje megbomlott, még volt annyi tekintélye, hogy beengedjék a védműveik mögé. Ott is halt meg, nem hagyva ránk mást, csak az ablakot, és ezt a levelet. mondja, majd kinyitja a íróasztala középső fiókját és egy tekercset vesz ki belőle, amin föl van törve a Martense pecsét. A tekercset kigöngyölve, mindjárt cirkalmas, régies betűk sorai kígyóznak a szemed előtt, hogy még olvasatukra is belekáprázik. Magadban bosszankodsz a régies írás miatt, de azután csak elolvasod.

”Kérem mindazokat, akik utánam jönnek, hogy a mondott birtokot őrizzék meg a családban, olyan okok miatt, amelyekről jobb nem tudniuk. Ámbár kevéssé valószínűnek tartom, hogy bármelyikük is visszatérjen a birtokra, ha valaki mégis megtenné, kérem azt, aki ama birtokra megy, hogy tartson be néhány szabályt, amelyeknek értelmét megtalálja a környező Koromerdő nevezetű helyben fekvő és Martense Ház néven ismert kúriában hagyott könyvekben. A mondott szabályok a következők:
-Legyen, gondja rá, hogy a vízfolyás ne szűnjön meg az egykori torony szigete körül, ne bántsa az Átoksziklát semminő formában, és ne folyamodjék ahhoz.
-Ne tárja fel a más spherákba nyíló kaput, ne szólítsa Azt, aki Lesben áll a bejáratnál.
-Ne háborgassa a békákat, különösképpen a szikla és a ház közötti mocsár varangyait, se a denevéreket, ne nyúljon az ablakhoz, és ne próbáljon valamiképpen változtatni rajta, mert félő, hogy zárak és őrök nélkül marad.”
Olvasod, bár nem lettél okosabb tőle. Az illető még a nevét sem írta rá a tekercsre, mintha csak futtában írta volna le. A kézírás bár cikornyás, remegő, nem igazán biztos tollforgatóra vall, bár meglehet, hogy a végére az öreg Nissiusnak volt ilyen reszketeg a keze. Ez valamiféle kapuról beszél, ha jól veszed ki és bár tudsz arról, hogy léteznek ilyen furcsa kapuk, amiket az idegen földről való mágusok szeretnek nyitogatni [akiket az inkvizítorok szeretnek sütögetni…], mégis, mintha itt ilyet nem nagyon észleltél volna. Pedig egy ilyet elrekkenteni bizony meglehet elég nagy művészet.
Nos, ennyit hagyott ránk Nissius nagyapám, a könyveken kívül, nomeg persze az ablakot. A kisasszonyra ugyanúgy nem hat, mint ahogy reám sem, de ez talán a megszokáshoz köthető nála, nálam pedig a szerencséhez. Kisfiú voltam, amikor egyszer levetettem magam onnan. Csodával határos módon, de túléltem, csak a bal lábamra sántítok egy kissé, de ez szerencsére nem túl veszélyes, ellenben azóta valahogy megmaradt bennem némi félsz és óvatosság, így nem is tettem ilyen önveszélyes dolgot többé. Én képes vagyok állni a dolgot. Karina kisasszony viszont sokat nézte kislány korában is azt az ablakot, és elképesztő, de sosem próbálkozott ilyennel. A fiam meg volt rémülve, féltette a lányát, jogosan is, míg a végén, micsoda kegyetlen iróniája a sorsnak, ő maga esett áldozatul a kristály bűvöletének, míg a lányára semmi hatása sincs… Node nem terhelem ezzel, és ezzel a szörnyű miazmával tovább. Tegye csak amit jónak lát. Itt az előzetes beleegyezésemmel megteheti. mondja, majd ő is köhint párat mostmár, te pedig eléggé nehezen lélegzel. Jó kérdés, hogy ilyenkor mi üli meg a házat, de hogy belélegezni nem könnyű, az szent. Mintha visszatartaná a levegőt, de szerencsére pár fullákoló köhintés után mintha újra lélegezhetővé válna a levegő, ámbár még mindig nyomasztó. Ekkor egy hatalmasat dörren az ég megint, és mostmár reccsenést is hallasz, bár szerencsére csak az ablakon kívülről. Valószínűleg az egyik őrposzt. Kipillantasz, de tüzet sehol sem látsz, ellenben őrposztot sem… Mostmár több mint bizonyos, hogy ledőlt az egyik.

[Huor Aikanáro]

Nidas

*Egy apró lépést hátrálva és összhúzott szemöldökkel figyelem,amint Cynthar kezéből kihulló por szikrákat vet.Majd Kyel nevének hallatán azt az apró lépést újból megteszem csak most határozottan előre!*

- Vigyázz mit beszélsz Te...!Tévedésben élsz,ha azt hiszed,hogy bármi bajom is lenne Kyel-lel,vagy bármely hívőjével!Kyel az igazság istene és mint ilyen,nem áll távol az Én vallásomtól...!
És gyanítom,hogy inkább szerencsétek,hogy nem sok időt töltött veletek,mert nem sok kell ahhoz,hogy az ember rájöjjön,hogy Ti nem a tisztesség mintaképei vagytok...!

*Majd a furcs,egymást mocskoló párbeszédüket némán halgatom végig,közben csak az öklöm szorítom egyre jobban...!
Egészen addig,amíg Anghar váratlan villámától megijedve félre nem ugrom kissé.Attól kezdve minden porcikámat megfeszítve figyelek és igyekszem felkészülni minden eshetőségre...!
Ám a közénk beeső nőre,aki csupa vér és sár,arra abszolútt nem voltam készen!Ilyedtemben azt sem tudtam jobbra vagy ballra ugorjak,földbe gyökerezett a lábam!De miután felismerem,hogy segítségre lenne szüksége,azonnal felé indulok,de Cynthar majd hogynem félre lök,majd egy villámmal súlyt le az amúgy is magatehetetlen nőre.És ennyi pont elég volt...!
...Már enélkül is pattanásig feszültem,de látva,hogy ez a mocskos féregnek mit tett,egyszerűen "elszakadt a cérna"....!!!
Először egy lépést teszek hátra,majd határozottan előre lendülök Cynthar felé,szinte ugrok!Közben a jobb karommal egyenesen előre ütök a levegőbe és egy fekete elmosódott körvonalú kopja repül ki belőle,mint egy a karom meg hosszabbítása és azt kiáltom,hogy - Pusztúúlj!!!
Majd ismét hátra lépve kezembe vesze a buzogányom és előrántom a hárítótőröm...!*

// Csapás 12Mp-ból - 3K6+1Sp
TÉ:152 ; Sp:17
Azt hiszem ezzel vége is a körömnek //

[Yvett de Crei]

(Kalkyra Cronin Oleynik)

- Nem, köszönöm! A békákat meghagyom neked, számomra ennyi is elég lesz.
*Mutatom fel azt a párat amit először számomra megnyúzott.
Miután elment egy kicsit felpiszkálom a tüzet és segítek rajta, hogy jobban égjen.
Megejtem istenem felé a napi imát //nem Mp-ért!//, s mint attól a naptól kezdve, hogy ebbe formába kényszerültem egy kicsit több időt szánok erre...
Az üregből legalább olyan bűz árad mint saját testemből, amit máig nem voltam képes teljesen megszokni, így az nem is vág mellbe oly nagyon.
A pislákoló üveget - fényforrást - kissé csodálkozva vizsgálom meg, majd egy vállvonás kíséretében belljebb vonulok és keresem a további eszközöket - a viaszkos köpönyeget és a fegyverem tisztításához szükséges dolgokat.
Jobban tetszik azonban a nyílt terep, természetes fény - és persze a tűz közelsége.
Mivel nekem elég volt a béka amit számomra Lathan nyúzott, így a maradékot neki megsütöm, hogyha visszatér ehessen is. Közben azért hozzálátok a fegyvereim tisztításához, alaposan...
Amikor Lathant meglátom leteszem a kardom és az ő részét a vacsorából felé nyújtom.*
- Még forró, sőt még lehet nem is jó... de azért elkezdtem neked megsütni... - *mutatok a lobogó lángok felé.*- Azt hiszem nagyon hálás lehetek neked. Nélküled itt minden bizonnyal meghalnék... Se élelmet nem tudnék szerezni magamnak, és a vizet is meginnám nem tudván mi van benne. Mondd, mindezt a tudást az idő alatt szerezted, amennyi időt eddig itt töltöttél?

[Ayana]

(Celddra)

//1 ÉP-vel 2 Fp is jön le, nem?//

Miután a világ az éjszakánál is sötétebb sötétségbe borul és én belerogyok újfent a sárba, majd újból halvány fényvilágot látok egy messzinek tűnő helyen, a görcsből ébredve szédelegve kelnék fel, amikor hirtelen a szőke fej a látóterembe kerül.
<Ha ez még egy bandita...>
Mindkét lábam megfeszül, rúgásra készen, de a sarló okozta fájdalom újra belenyilall a combomba, s közben a férfi is megszólal, így egyelőre lemondok a harcról, viszont a villámcsapás igéjét a nyelvem hegye környékén tartom.
Én jobban meglepődök, amikor bejelenti, milyen régen láttuk egymást, mert abszolút nem emlékszem rá, hogy valaha is találkoztam vala.
<Persze, biztos részeg lehettem...> jut eszembe az egyetlen magyarázat. Ám ez az gondolat hamar el is illan, amikor belemászik a fejembe, amiből elsőre egy szót se fogok fel az előbbi ájulás miatt, de a lényeg átszűrődik a szitán. Hagynám, hogy felsegítsen, amikor az a másik férfi rátámad, így inkább térdeplő helyzetben maradok, ahol vagyok és a tőrömet a kezem ügyébe veszem, aztán próbálok felállni magamtól, akármennyire is fáj.

//Kinézet: Festett vörös haj omlik vállára, melybe most vér és sár tapad. Arca egész csinos, bár közel sem nevezhető szépségnek, hiszen halovány szürkés szín fedi a fehér bőrt, nameg sár és vér. Olyan, mintha nem tudta volna teljesen lemosni a kormot az arcáról. Ajkain ugyanez vehető észre (korom, sár, vér), némileg az igénytelenség látszatát keltve. Tekintete furcsa, mert barna írisze a lobogó tűz sárgás-vöröses árnyalatába játszik; pont mintha egy fáklya lángja tükröződne a szempárban. Tekintete ellenszenvet sugall és bizalmatlanságot.
Testalkata az átlagemberénél edzettebb, magassága átlagos, 165 cm körüli.
Öltözékéből a mélyvörös incognó és a fekete bakancs látszik - persze mindez vérrel és sárral megfűszerezve.//

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: Sárkánymocsár egyik halott mocsárerdeje, "haramiák" tábora
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 1. nap, este ~21:20 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Huor, Ayana

Számodra tűrhetetlen Cynthar védtelenekkel szemben tanúsított bánásmódja, és mivel nemigazán kedvelted egyébként sem ezeket a szerinted kimondottan aljas férgeket, megidézed bosszúálló istened hatalmát, miközben mégjobban belelovalod magad a mágikus támadásba. Dühöd pedig a pillanat tört része alatt ölt mágikus formát, a pusztítás szörnyű eszközéét, egy lovaskopjáét, úgy nyársalva föl Cynthart, mintha egy igazi lovasroham szaladt volna neki. Mágiád hatása sem marad el, ugyanis a jövevény mielőtt bármit is szólna, Cynthar, mintha elteleportálták volna, úgy tűnik el, valójában viszont egy fához hengeredik az eszeveszett taszítástól. Mielőtt még reagálhatna a döbbent csapat, előveszed buzogányod és hárítótőröd, hogy megvédhesd magad, bár amint Amadeus dühtől izzó szemmel rádpillant, mindjárt sejted, hogy meglehet nem ezt kellett volna tenned. Amadeus valami érthetetlent kiált a levegőbe, talán szentségtelen és gaz gorwicki nyelvén, mire bizsergést érzel a tenyeredben, majd mintha valamiféle láthatatlan erő ki akarná tépni a kezedből, vagy csak elrántani, de te megtartod, mire a buzogányod mintha villám sújtotta volna, darabokra robban, szörnyűséges szilánkokkal szórva teli kezed, és arcod. [5 Fp, a buzogányod húzd le, ha támadni akarsz, majd fegyverre lesz szükséged, amit elő is kell venned.] Anghar szerencsére úgytűnik nemigazán kíván nekedugrani, inkább távolabb húzódik a harctól, míg Cynthar épp most készül föltápászkodni vérző homlokkal és köhögve a szörnyű csapásból. Nagynehezen kissé inogva föláll, majd belemarkol abba a szentségtelen porba, amit egyszer már majdnem a képedbe vágott. Amadeus úgytűnik nem nagyon készül a harcra, ellenben a csuklóján a ruhája alatt valami kékesen fölragyog, ahogy újra a hatalmához nyúl. Valószínűleg most sikertelenül, ugyanis nem történik az égadta világon semmi sem, azon kívül hogy még mindig cseng a füled a robbanástól, és a kezed még mindig léggé bizsereg. Most a három gazember áll veled szemben, gyűlölködve meredtek egymásra, mire Cynthar szólal meg [a kezdemény az övék volna, de Cynthar szóra használja föl]. Mondd, mire volt ez jó? Ennyire meg akarod látogatni az istened? Ha nem volna itt Amadeus és Anghar, nem kegyelmeznék, most viszont tedd le a vasad és adj magyarázatot, mielőtt CSÚNYÁN megjárod! A két kezemmel foglak a mocsárba döngölni. köpi oda, miközben véres kezével markolja a port. Ujjai szinte kifehéredtek a szorítástól. Néhány szem por hull ki a keze közül, de ezek egy-egy apró szikra kíséretében el is enyésznek. //Ayana, a „hajmeresztő ébresztő” után maximális Fp készleted negyedével eszmélsz, Ép-id nem változnak.//

[Ayana]

(Celddra)

Térdenállva végignézem, ahogy az a férfi Csapást mér Cyntharra.
<Valami korcs isten papja...> - csupán ennyi, amit megjegyzek magamban, aztán két lábra állok, miközben a támadó férfi buzogánya szilánkokra robban.
- Mi folyik itt? - kérdezem szigorúan, úgy - a közös nyelven -, hogy mindenki jól hallja és érthesse, lángoló tekintetem végigjáratva a jelenlevőkön (ergo arra vagyok kíváncsi, mennyien vannak, hogy néznek ki, mi van náluk, mit csinálnak épp abban a pillanatban).

[Huor Aikanáro]

Nidas
*A csapásomk után dühüdten veszem kézbe fegyvereimet és várom a választ,ami nem pont az elképzeléseimnek megfelelően alakul.
Amint megérzem a kezemben a furcsa bizsergés,már tudom,hogy hibát követtem el...!
Majd a szétrobbanó buzogányom szilánkjai okozta fájdalomtól és a fegyverem puszta elvesztésétől iszonyatos düh és gyűrölet izzik fel a szívemben!
A tűz fényében látszik,ahogy vérző kezem ökölbe szorul és szinte eltorzul az arcom.És semmivel sem törődve,ahogy Cynthar kimondta az utólsó szavát,újból neki rugaszkodom és és már száll is a halált hozó lovaskopjám Cynthar felé!Majd egy pillanattal később a tűz felett átugorva Amadeus felé iramodok és szörnyű kiáltás közepedte bal kezemből újabb fekete rettenet indúl útnak!*

// Csapás 8Mp-ból Cyntharnak
TÉ:112 ; Sp:10

Csapás 8Mp-ból Amadeusnak
TÉ:107 ; Sp:13

Kinézet:
Zöld vászon utazó köpeny,ez takarja az elől kissé kilátszó,a tűzben feketén fénylő vértet,amin piros díszítés van.
A köpeny alól kilátszó kezeimet alkarvédő borítja körben,ami egészen a kézfejemig ér.kezemen fekete bőrkesztyű.
lábamat körben lábszárvédő és lovagló csizma borítja.
Fekete hajam kissé csapzottan lóg egészen a vállamig és nem túl vonzó arcom komorságot és elszántságot sugároz.Fekete szemeim pedig könyörtelenséget.
A hátam mögött pedig egy fekete,nagytestű ló toporzékol bőrvértekkel felszerelve. //

[Mesemondó]

KM => Talshauran
Helyszín: Sárkánymocsár egyik halott mocsárerdeje, "haramiák" tábora
Idõpont: Arel Terce, Holdak és vándorok hava, 1. nap, este ~21:40 [földi idõ szerint]
Résztvevõk: Huor, Ayana

Alig fejezi be mondandóját, kiáltásod és haragod újból szinte fölforralja a levegőt, kezedben egy lovaskopja terem, amelyet a haragodból szőtt mágikus energiák repítenek célod, Cynthar felé. A hatalmas ökleléstől Cynthar mostmár hanyatt vágódik, kezéből felhőt képezve kihull a por, amelyet szorongatott és apró, tündöklő szikraeső kíséretében sercegve a földre hull, mintha csillagpor szitálna az égből. Igazán elbűvölő, de nem ezzel vagy most elfoglalva, újra hatalmadhoz nyúlsz, és egy másik kopját hajítasz Amadeus felé, aki furcsa mozdulatait épp most fejezte be. Úgytűnik megtörted varázsát, hisz mintha egy tagló vágta volna mellbe, úgy rándul össze, majd vért köhögve térdre zuhan. [16 F, 3Ép ablakos bordatörés, 8Mp od marad, a köröd véget ért, hisz nem lövöd el az utolsó erőid] Mostmár csak a sunyi Anghar volna hátra. Épp azon vagy, hogy megtanítsd neki, hogy ideje félni Uwel hatalmát, de Anghar mély, torokszaggató kiáltása beléd fojt minden harci irányú megmozdulást. Inkább a félreugráson jár mostmár az eszed, ugyanis hatásos bemutatója azzal a pattogó villámmal bebizonyította neked, hogy tud ő, ha akar. Anghar fölkiált mégegyszer, mire bőrén villámok kezdenek cikázni, haja égnek mered, mintha villám sújtotta volna és egy pillanatra görcsösen meg is rándul, ahogy megpróbál rád célozni. Fogai összekoccannak, ahogy egy újabb villám cikázik végig rajta, de ez már a kezei felé irányul. Lábától a kezéig újabb apró szikrák pattognak végig rajta, bal alkarján égett mintázat jelenik meg, hasonló ahhoz a faágszerű mintázathoz, ami akkor keletkezik, ha valakit villámcsapás ér. Anghar mégegyszer fölüvölt, bár szavai értelmet hordoznak, mégis mintha kiáltása artikulálatlan üvöltés volna csak. Primitívsége egy pillanatra megrémít, de nincs időd gondolkodni, ugyanis a villámcsapás mely Anghar kezéből kivágódik, minden eddig látottnál félelmetesebb és fényesebb. Egy röpke másodpercre ez a szentségtelen varázslat szinte összeköt benneteket, Anghar lábából pedig néhány szikra csap a környező mocsárba. A világ elhomályosul előtted, ahogy a varázslat lassan végetér, és bár nem volt több egy röpke szegmensnél, te tisztán látod, ahogy Anghar füstölögve eldől néhány égett folttal a kezén és az arcán. Megpörkölődött haja a mocsárban alszik ki. A csapást ugyan győzedelmesen kiálltad, mostmár épp a fegyvered után nyúlnál, de az izmaid úgytűnik nem engedelmeskednek. Anghar villáma bizony kegyetlenül utat talált magának nedves páncélodon és siksakod résein. Jó kérdés, hogy hol talált el konkrétan, de izmaid teljesen megbénulnak a veszélyes csapástól. Émelyegve próbálsz lépni egyet, aminek az az eredménye, hogy összegörnyedve zuhansz el te magad is, a mozgás szinte minden képessége nélkül. Sisakod leesik a fejedről. Utána akarsz nyúlni, de kezed nem engedelmeskedik. Szinte közdened kell minden légvételért. Végre kinyúlsz a sisakodért, ekkor viszont az megy arrébb, vagy maga a világ, amely mostmár szűkülni kezd számodra. Vagy tágulni? Uwelnek ajánlod a lelked ahogy a semmibe zuhansz, amelyet a halálnak vélsz. [Anghar célzója dobással együtt 90, tökéletes találat, sebzése 51 Fp, önmaga 20 Fp sérülést szenved el a testén keresztülcikázó villámok energiája miatt, illetve pár Ép-t is adtam neki, ugyanis az lehetetlen, hogy megússza égési sérülések nélkül, de persze mindez a realitás kedvéért. Veled együtt terült el.]

//Nos, Ayana, akkor helyzetjelentés: Négy férfit, illetve fiatalembert látsz. Huor kifelejtette, hogy, bizony a lova a mocsártól tiszta sáros, ijedt és jól meg is lép, a vértezete is kissé megázott, ahogy ő maga is. Fekete, csapzott haja most a mocsártól csatakos, arca pedig inkább a görcsök kínjait idézi. Jobb tenyere csurom vér, mert fölsértették szétrobbanó fegyvere repeszei. Az aki neked Cynthar néven mutatkozott be, most a fejét rázogatja ahogy lassan éledezik, tenyere csupa égett a benne maradt portól, amely olyan furcsán szikrákat vetve hullott szét. Az egyik, a távolabbi fickó, aki iszonyatos letaglózó villámával lesújtott a lovagra most néhányat rázkódik görcseiben, de semmi egyéb nem történik, csak kissé arrébb rúgja a mocskot. A fickó arca most nemcsak hegektől, de égési sebektől is csúfított, ruházata és haja néhol megpörkölődött. Megközelítőleg 25 éves lehet, vagy legalábbis akörüli. A megmaradó fickó, aki még mindig a földön térdelve köhögi föl saját vérét, miközben mellkasára szorítja a kezét, olyan 20 körüli, eléggé nyilvánvalóan „délvidéki”. Ezt bizonyítja kreol bőre, fekete haja sunyi patkányképe furcsa, tűhegyes tőre és az a kendő a nyakában, amit ahogy hallottad inkább Gorwick környékén szokás viselni.//

Megdöbbenve figyeled, ahogy a dühös lovag és az egyik szedett-vedett fickó között egy pillanatra szikra lobban, majd mindketten eldőlnek. Ekkor kérdezed meg, hogy mi is folyik itt egyáltalán, bár erre nemigazán kapsz először feleletet. Cynthar az aki először magához tér, megrázza magát, de az arcára tapadt mocsok, sár és alvadt vér nem jön le róla. Megtapintja homloksebét és megnézi egy pocsolyában a karcolásokat és horzsolásokat, amelyek tetovált arcát teszik még groteszkebbé. Ha azt mondom, hogy vér, az megfelel neked, kedves? kérdezi toroni nyelven, miközben lassan megpróbál fölállni, majd visszahanyatlik a földre. Hogy a Shadoni Inkvizíció gyóntatná meg ezt a férget!!! kiáltja el magát, ahogy a tenyerére támaszkodik, majd inkább fölkapja gyorsan, ugyanis kesztyűjét átégette a por amit el akart hajítani. Még a tenyere is elég csúnyán hólyagosra égett tőle. Fájdalomtól kissé eltorzult arcán most mégjobban ki tudod venni büntetésének jeleit, a szégyenbélyegeket, legalább két helyről száműzték valami miatt, egy helyen pedig az akasztás előtt sütötték rá a jelet. Ilyet csak akkor szoktak, ha a kivégzés előtt meg is akarják szégyeníteni a bűnöst. Jó kérdés, hogy hogyan úszta meg a bitót. A görnyedő alak lassan föláll és megpróbál odavánszorogni az elterült lovaghoz. Meg ne próbáld! veti oda neki Cynthar. Egy kis életerőt is sajnálsz tőlem? kérdezi, de kérdése köhögésbe fullad.
-Még a végén megölöd. Nem volt neked elég az a másik? Az a Kyel mittudoménkije?
-Hogyne lett volna elég… Az is jól szétszedett minket. Elég volt arra, hogy befoltozzuk amit kilyuggatott. Például engem…
-Ha már ez a páncélos bumburnyák kiesett a dologból, legalább nézd már meg, van-e nála menlevél vagy valami hasonló. Úgyis te voltál a fosztogató odahaza… Nameg magyarázd már el a hölgynek a dolgokat, te úgyis jobban tudod csűrni a szót.
-Azért te se voltál egy szent… ÉN?! Persze hogy jól csűröm a szót, ha nem vernek szét egy olyan taglóval vagy petrencével vagy fene tudja mi volt az… majd köhög még egy párat, miközben átnézi a lovag ruházatát menlevelek után, amelyekből persze egyet sem talál.
-Na, látom, ez is elég ágrólszakadt… jegyzi meg, majd a jövevényhez fordul. Nos, akkor elmondom, amit tudok, ahogy Cynthar kérte. Előszöris adottak vagyunk mi. Én Amadeus vagyok mutatkozik be neked egy elég béna bókkal, de ez a sérülésnek tudható be. Ő, aki ott magában füstölög… Nos ő volna Anghar. Ezt a mostanit ugyan nem tudom hogyan csinálta, eddig a ragyaverésen kívül mást nem tudott elővarázsolni… Nos szóval ő amolyan titokzatoskodó. Ritkán veszed szavát, akkoris olyan, mintha a nyelvét vitriolba mártogatná. Ő meg ott, aki azt a páncélost kötögeti a fához, Cynthar, bár ahogy látom, őt meg ismered is. Mi hárman egyébként… ha látod azt a sziklát ott a távolban, hát oda igyekszünk, hogy szétüssünk a férgek között… itt egy kicsit másfelé néz, mintha zavarban volna Bár az nemhiszem, hogy sikerülni fog a dolgok jelen állása szerint, így most a Martense házhoz tartunk, ,hogy némi tudományt is szedjünk a tarsolyunkba, illetve egy-két holmit. A többit azthiszem Cyntharra hagyom.Most, hogy már ismer minket, szabadna a becses nevét? kérdezi, bár bókja és stílusa azért mintha a délvidéki szertartásosság paródiája volna. Még lehet nevetnél is rajta, ha nem volnál ilyen pocsékul.

[Ayana]

(Celddra)

- Húha - mondom a mágikus támadások, villámcsapkodások és pattogó szikrák eredményének láttán, ahogy jobbra balra fetrengenek a mindenféle férfiak. A helyzet ellenére mégis némileg poénosnak találom a dolgot.
<Azért én egy pajkos kis tűzkígyóval nagyobb felfordulást kelthettem volna. Kár... Majd legközelebb.>
Hogy ne lógjak ki a sorból, én se ácsorgok tovább, a lábam se fog ellent mondani a döntésemnek. Nézek valami szárazabb foltot, ahová leülhetnék - igaz, hogy csuromvizes már a hátsóm, de a megszokás hatalma...
- Nem elég - felelem Cynthar-nak szintén toroni nyelven, mikorra már megismerkedett új arcával. A szégyenbélyegek láttán elvigyorodok. - Nocsak, messzire jöttünk hazulról... obsor. - Élvezettel mondom ki a szót, hogy éreztessem vele, rangban felette állok. - Találékony lehetsz, ha sikerült megszöknöd. De Toron keze messzire elér, hát még a Tűzkobráé.
Azt már Cynthar-ra hagyom, hogy fenyegetésnek veszi-e, vagy sem. További figyelmemet a fetrengőknek, aztán Amadeusnak szentelem.
- Celddra - mutatkozok be, aztán még egy kérdést felteszek. - És mi ez a Martense-ház?