A Tükörvilág

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Dorcha, köszönöm! - suttogja maga elé... felkászálódik a földrõl, leporolja magát, s pár lépést közelít...

- Köszönöm, hogy idõt szakítottál rám Istenek paripája. Tudom botor gondolat volt utánad esdekelnem, de nem láttam más kiutat. Kérlek ne haragudj érte, s segíts rajtam... - mondja mindezt lehajtott fejjel, kissé meghajolva, legmélyebb tiszteletét kifejezve...

- Méltónak találsz arra, hogy veled utazhassak?

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu-nak)

*A pegazus szavaid alatt élénken figyel, szaglászik feléd. Engedi, hogy közel kerülj hozzá. Akár már meg is érinthetnéd, de ez meg sem fordul a fejedben nehogy megriaszd, elzavard.
Utolsó kérdésednél egy nagyot fújtat feléd, meleg lehellete végigsimítja mellkasodat kellemes borzongást elõidézve testeden. Orrát lassan feléd közelíti, majd szíved felett megbök vele, hogy aztán a homlokodhoz érintse. Farkával elégedetten csapkodni kezd, majd mellsõ két lábát maga alá hajlítva leereszkedik - ezzel jelezvén, hogy felülhetsz a hátára.
A vihar lassan elül, elõször a jég marad el, majd lassan csendesen az esõ is eláll. A nap azonban nem süt ki - a sötétlõ fellegek ottmaradnak, hogy hûvös árnyékot adjanak.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Köszönöm! Nem is tudom, hogy háláljam ezt meg neked... - suttog maga elé...

Lassan közelebb lép hozzá... végigsimít arcán... sörényén, s óvatosan felül hátára... Ahogy a ló feláll a nyakába kapaszkodik.

- Vigyél a toronyhoz kérlek... siessünk, nehogy késõ legyen!

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*A nem túl hosszú alvásból kissé álmosan ébred hõsünk. Kikászálódik az ágyból és kinyújtóztatja kissé még gyûrött szárnyait.*

<Száháárnyak??? ... Na megint egy álom. Mondjuk legutóbb jól végzõdött. Na nembaj, majd meglátjuk mi sül ki belõle most.>

*Ezzel Della nevenincs pillangója elindul, hogy szivárványszín szárnyait rebegtetve felfedezze mi változott. A szoba ugyanis ugyan az a NEkropoliszi szoba, ahol nyugovóra tért a festés után. Mikor ez feldereng benne lesiet a földszintre és megnézi mi van a plafonnal. A kép ott tündükül, de sehol senki?! Így egyenlõre kissé csalódottan bámészkodik szerte-szét a szivárványszín szárnyú pillangótesten csücsülõ öregember-fej.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu-nak)

*Amint elhelyezkedtél a pegazuson feláll a térdelésbõl. Nyakába kapaszkodván a sötétlõ folt felé fordul. Párat nemtetszõen prüszköl - mintha viaskodna saját magával, hogy elinduljon-e vagy sem; de aztán lassan megindul, majd vágtába kezd. Erõsen kell kapaszkodnod oly gyorsan vágtázik, majd a lábadnál érzed megmozdulna szárnyai. Kifeszíti õket, majd egy erõteljes ugrással a levegõbe emelkedik. A gyomrod egy kicsit a "bokáidnál" idõzik, majd ahogy felvette a majd félszáz lábnyi magasságot elmúlik az érzet. Helyébe valami csodálatos dolgot érzel - megérint a végtelen szabadság érzése. Még ebben a szürkés idõben is csodálatosnak mutatkozik a táj a pegazus hátáról nézve, hiába, hogy csak füvet látsz körbe-körbe.
Utatok nyíl egyenesen a sötétlõ részhez vezet, erõsen figyelve észreveszed, hogy így szárnyalva bizony jobban haladsz - mintha lassan, nagyon lassan, de a tornyos sötétséghez közeledsz. Mág most felméred, hogy igencsak hosszú lesz az út még így is - a pegazuson - végigfut elmédben, hogy vajon gyalogszerrel meddig kellett volna menned... amikor is feltûnik, hogy valami van odalenn a mélyben, nem messze elõttetek.
Közelebb érkezvén látszik igazán, hogy az bizony egy hatalmas temetõ lehet - mérete vetekedhet egy kisebb városéval is. Magas tornyú épületek, kupolás házak, egyszerû földhanttõl kezdve a masszív márványkriptáig mindent lát szemed. Minden csendes, mintha senki nem tartózkodna odalenn sosem, ám ahogy átszelitek az eget a temetõ felett egy kétszintes fekete épületet veszel észre, melynek ablakaiból gyenge lámpafény szûrõdik ki.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Della nevenincs papjának)

//Elõször is egy kis off: a karakter nem emlékezhet álmában arra, hogy õ már álmodott, valamint most sem tudja, hogy álmodik...//

*A gyenge lámpafényben hiába is nézel szét - senkit nem találsz a fogadóban. Teljesen üres. Úgy néz ki, hogy az egyetlen élõlény Te vagy csak itt. Szemeid nagysokára akadnak meg az ablakon - mintha vizes lenne. Talán esett odakint míg aludtál? Még jó, hogy vannak szárnyaid, mert egy nyitvafelejtett ablakon beszökõ huzat felrepített a plafonig, s ha nem lennének azok a tündöklõ szárnyacskák igencsak nagyot puffantál volna a talajon...
Meg is találod a "bûnös" ablakot - épp kelet felé néz, s ahogy mérgesen bámulod észreveszel valamit az égen közeledni. Mintha egy ló lenne... szárnyakon..., s valamit cipel a hátán.*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Némi csapkodás és libegés után ismét megállapodik a pillangó a padlón és szinte megbabonázva figyeli a küönös szárnyas-lovat. Eddig ilyenek csak a mesékben és a hagymázas kép-fantáziáiban jelentek meg.*

<Azta! Remélem ide jön és megnézhetem közelebbrõl is. Hová is tehettem a zsírkrétáimat, hogy lerajzolhassam ezt a teremtményt is. De mit kereshet itt egy ilyen meseló? >

[Az Álmok Õrzõje]

(Della nevenincs papjának)

*A szárnyas paripa egyre nagyobb és nagyobb lesz szemeid elõtt. Lassan kirajzolódik, hogy bizony egy ember ül a hátán. Nem úgy néz ki egyenlõre, mint aki le akarna szállni a fogadóhoz, bár van még jó pár lábnyi távolság...
A zsírkrétáidat bizony fent hagytad a szobádban... és ha nem száll le hozzád (a fogadóhoz), bizony már nem kapod el a látványát..., s így maximum csak emlékezetbõl fogod tudni lefesteni õt...
Ellenben a fogadó részben megakad a szemed a gyertyákon...*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

<Hmm. Gyertya. Ha viasszal felrajzolom az asztalra és utánna leöntöm valami színessel, akkor a viaszt felvéve megmarad a negatívja a képnek. >

*Ezzel a gondolattal gyorsan elolt és kikap a helyérõl egy gyertyát és mint a zsírkrétáival tervezte elkezdi megörökíteni a közeledõ szárnyas-pacit. Közben azért figyeli, hogy végülis hová tarthat a hátas és a rajta ücsörgõ figura. Illetve, hogy ki egyáltalán a figura. *

[Az Álmok Õrzõje]

(Della nevenincs papjának)

*A gyertya viszonylag gyorsan jár a kezdben, amire szükséged is van, hisz tudod nem sok idõd van, hogy lásd ezt a gyönyörû állatot.
Már majdnem kész lettél a rajzzal, amikor az emeletrõl hangos veszekedésre leszel figyelmes. Két cérnavékony hang vitázik egymással.*
- De ez az...
- De nem az...
- De igen...
- De nem....
- Kaddap, mondták már milyen vas fejû vagy.
- Én nem is, te vagy az Ramda.
- A bátyád vagyok, nem mondhatsz ilyet.
- Kemény három perccel, nagy szó...
*Egy csattanás hallatszik el hozzád, majd egy fojtott hangú szitkozódás.*
- Te bugyuta hülye állat! Megmertél ütni... Nesze...
*Azzal egy újabb csattanás hallatszik, majd igen gyorsan verekedés hangfoszlányai érnek el hozzád.
Hogy ki ül a csodálatos paripán nem látod még egyenlõre, még azt sem veszed ki, hogy férfi-e, vagy nõ-e az illetõ.*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*A pap-pillangó kicsit morcosan legyez csápjaival a csetepaté hangjára, de igazán nem figyel rá egyenlõre. Elõsször az alkotás, utánna ráér megnézni kik vagy mik okozzák ezt a lármát.*

<Miez? Valami rossz vicc?! >

*Ha sikerült befejeznie a képet és a paripa még mindig nem akarózik leszállni, illeve még mindig messzire van, akkor kezében a félig elrajzolt gyertyával felrepül az emeletre, hogy megnézze mi történik.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Della nevenincs papjának)

*Az alkotás elkészül mire a paripa is közelérkezik az épülethez, de egyenlõre egyáltalán nem szándékszik leszállni.
Az emeleten a csetepaté még ekkor is tart - csattanások, halk, tompa puffanások, nyögésék és visszafolytott szitkozódások hallatszódnak le.
Felrepülvén az emeletre a saját szobád ajtaján túlról szûrõdnek a hangok - az ajtó nincs becsukva, így minden nehézség nélkül beleshetsz a résen.
Két igen ronda zöld bõrû, gennyes kinövésekkel testükön verekedõ, alig fél láb magas lényeket veszel észre. Ruhát egyáltalán nem viselnek. A padlón viaskodnak egymással - amit a kavarodásból meg tudsz állapítani teljesen egyformák külsõre.*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Belibben az ajtón és rászól a két alakocskára.*

-Ti meg mik vagytok és miért verekszetek pont az én szobámban?!?

*Ezzel morózus arcot próbál vágni és csípõre teszi mind a négy kezét.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Della nevenincs papjának)

*A két visszataszító manóféle hangodra megdermedtek mozdulatukban, majd el is vágódtak, miközben a szemüket le nem vették rólad. Meglepettség, majd gyenge mosoly ült ki arcukra.*
- Még, hogy mi mik vagyunk? Öccsém! Néztél te már tükörbe? Fujj, de egy visszataszító akármi vagy!
- Halgass Te! Ez lát minket.... nem esett le? - *vágta nyakon társát, s vizslatóan néz rád. Az ócsárolós manó kicsit megszeppen valamin, s csak maga elõtt motyogja: 'Tényleg... lát minket... aztaaaaa...'.
A másik miután a vizslatását befejezte érdeklõdõ, de mégis alázatos képpel szólal meg.*
- Tudod... ööö... Tudja, mi csak keresünk valamit ami elveszett, s számunkra igen fontos. Ja... mi egyébként pince-manók vagyunk. Õ az öcsém Kaddap, én pedig Ramda vagyok.

[Quator ar Zaraquer]

(-)

-Ha pincemanók vagytok, akkor miért az emeleten keresitek azt a valamit? Valószínûbb, hogy a pincében hagytátok el, nem? Egyébként mit kerestek? Ja egyébként én... ööö... nos nem tudom ki vagyok, de azért még vagyok.

*Az elsõ két kérdés még inkább vizslató jellegû volt, az utolsó viszont már merõ kíváncsiságból csúszott ki a pap száján.*